Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-03-30 / 13. szám

Evangélikus Élet 2003. MÁRCIUS 30. 3. oldal A LELKÉSSZÉ VÁLÁS KÉRDÉSÉT IS TÁRGYALTÁK Ülésezett a zsinat (Folytatás az 1. oldalról.) testület a javaslatot, amely az ülésszak esetleges elhalasztásának feltételeiről, a törvényességi felügyeleti feladatok ellátá­sáról, valamint a plenáris ülés elé nem ke­rülő beadványok sorsáról szólt. Ez utóbbi módosítás azt mondja ki, hogy minden olyan beadványt, amelyet megtárgyalás után a bizottság vagy az elnökség elutasít, ki kell küldeni a zsinat minden tagjának. Ezzel lehetőséget adunk arra, hogy a be­adványok sorsáról ne csak egy szűk kör, hanem minden zsinati tag tudomást sze­rezzen. így arra is mód van, hogy vala­mely zsinati tag - a bizottság véleményé­nek ellenére - javasolja annak plenáris napirendre kerülését. Ezután a lelkésszé válás kérdéséről szóló javaslat részletes vitája került sorra. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a bevezetett hatodéves képzés gyakorlatát a törvény eddig nem tükrözte. A zsinat fel­adata az volt, hogy a képzés formáját, a szükséges vizsgák rendjét, továbbá a lel­késszé válás feltételeit átgondolja, s ezáltal törvényi keretet biztosítson ez új képzési forma számára. Az elfogadott törvény sze­rint az első öt év elméleti képzésének lezá­rásaképpen szigorlatokat kell tenniük a hallgatóknak. A hatodévbe lépve lelkész­jelöltekké válnak. A lelkészvizsga korábbi formája megszűnik, s a helyére két másik vizsga lép. Az egyiket a hatodik (gyakor­lati) képzési év után kell letenniük a lel­készjelölteknek, amelynek sikeres megál­lása után lelkésszé lehet avatni őket. Ezt követően két évig segédlelkészként kell szolgálniuk, melyből az egyik évet gyüle­kezeti szolgálatban kötelesek eltölteni. A két év után újabb megmérettetés történik: ezúttal azt vizsgálják, hogy a segédlelkész szolgálatában hogyan valósulnak meg a hitvallásosság szempontjai, hogyan tudja alkalmazni egyházkormányzati és egyházi ismereteit. Amennyiben a testület ítélete az, hogy a jelölt önálló lelkészi munkára alkalmas, választhatóságát hivatalosan közzéteszik. Ellenkező esetben újabb év leteltével ismét jelentkezhet alkalmassági vizsgálatra, mellyel összesen háromszor lehet próbálkozni. A törvénytervezettel kapcsolatosan szó esett egy közelmúltbeli beadványról, amely a levelező tagozaton végzettek lel­késszé avatásának feltételeiről érdeklő­dött. A szünetben a Zsinat Egyházi Szol­gálati Bizottsága rövid ülésen úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nincs lehető­ség arra, hogy az ilyen képesítéssel ren­delkezők lelkésszé avattassanak, de nem zárkózott el az elől, hogy a következő időszakban részletesen megvizsgálja, milyen feltételeket kellene teljesíteniük ehhez. (Megjegyzés: a diakónus lelké­szekről másfél éve elfogadott törvény azokról szólt, akiket a nyolcvanas évek végén avattak lelkésszé. Ok 2005. de­cember 31-ig letehetik a lelkészvizsgát.) Az ülésszak következő napirendi pontja a második jogharmonizációs tör­vény volt. A Jogi Bizottság e ciklusban már másodszor készített olyan törvény- javaslatot, amely a törvénykönyvünk egységesítését, a benne található ellent­mondások kiküszöbölését tűzte ki célul. A tervezet legfontosabb rendelkezése a társult egyházközségek szétválásáról szó­ló paragrafus. Ezután — mivel a szétvá­lással új egyházközségek alakulnak - a változás jóváhagyásához szükség van az egyházkerületi közgyűlésének jóváha­gyására is. Az ennek ellentmondó törvé­nyi helyeken a megfelelő javítást a zsinat elvégezte. Ezúttal rövidebb tervezetet kellett megtárgyalnunk, és a zsinat lelké­szi alelnökének energikus ülésvezetése mellett mintegy háromnegyed óra alatt végzett a testület a javaslat tárgyalásával. Az ülésszak befejezése után a munka­jogi (ezentúl: szolgálati) törvényt előké­szítő bizottság tartott ülést. A bizottság a következő ülésszakra jelezte általános vitára alkalmas tervezetének elkészültét. i i'j' Muntag András PRESBITERI CSENDESNAP FELPECEN Hagyomány és jövő A fenti címmel rendezett presbiteri csendesnapot szombaton a Győr-sopro- ni Evangélikus Egyházmegye Felpécen. A kicsiny, mindössze 850 lelkes telepü­lés kultúrházát színültig megtöltötték az eseményre érkezett gyülekezeti tisztségviselők, akiket Csete Gyuláné polgármester asszony köszöntött. A közel 70 résztvevő között volt Boj­tos József sopronnémeti felügyelő is, aki kérdésünkre elmondta, hogy a téma ak­tualitását - vagyis azt, hogy a fiatalokat milyen módon lehetne a jövő egyházá­nak építése érdekében megszólítani - mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezen a tanácskozáson is többségében az idősebb korosztály képviseltette magát, és kevés fiatalt lehetett látni. Minden ilyen jellegű eseményen ugyanazok vesznek részt, pedig egy-egy ilyen test­véri találkozó sok áldást tartogat. A csendesnap kegyeletes aktussal vet­te kezdetét, hiszen Szabó György egy­házmegyei felügyelő kérésére a résztve­vők egyperces csenddel emlékeztek a közelmúltban elhunyt ■ szolgatársakra, Magassy Sándorra, Andorka Eszterre és Bárány Gyula nyugalmazott esperesre. Bogdányi Mária helyi lelkész igeszolgá­lata után a Duna Televízióban bemutatott - dr. Fabiny Tamás által szerkesztett nagy érdeklődésre számot tartó filmet nézhették meg az érdeklődők, amely a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület fel­támadásáról szólt. Az első előadást Jankovits Béla espe­res tartotta, aki a Győr-soproni Egyház­megye népmozgalmi és statisztikai ada­tainak tükrében arra kereste a választ, hogy mi az oka az evangélikusok nagy­mértékű fogyásának. Az okok között em­lítette a falvak megtartó képességének csökkenését, a tömeges városba költözést, aminek következtében sok evangélikus szakadt el egyházától. A szekularizáció is egyre jobban áthatja az emberek gondol­kodását, és sok evangélikust veszítünk el a reverzálisok miatt. Az egyházmegye térképe a lakosság költözése miatt átraj­zolódott, és a szolgálatot az új helyzet­nek megfelelően kell átszervezni - hang­súlyozta Jankovits Béla. Az előadást újabb rövid filmbejátszás követte. A presbiterek megtekintettek egy részt abból az alkotásból, amely a ta­valyi - Kismaroson megrendezett - Szélrózsa találkozón készült. Ez vezette át a tanácskozást a következő nagy téma­körre, ami azt a kérdést járta körül, hogy megszólítható-e az ifjúság, és ha igen, akkor hogyan. Hallgatómé Hajnal Judit, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Ok­tatási Központ igazgatónője személyes bizonyságtétellel felérő vallomásában arról beszélt, hogy a fiatalok nevelésé­ben van egyértelmű igazodási pont: á Biblia és Jézus élete. Az oktatási intéz­ményben rábízott tiszta tekintetű fiatalok bizonyítják számára, hogy az egyháznak igenis van jövője. Ezt követően a témát Tubán József lelkészi szemszögből közelítette meg. Az ifjúságot abban az esetben lehet meg­szólítani, ha az ő nyelvükön szólunk hozzájuk, ha nem zárkózunk el előlük, hanem otthont adunk nekik a gyüleke­zetben. A fiatalok gyülekezet felé indítá­sa nem kizárólag a lelkész feladata, ha­nem a szülőké is. Fontos szempont a liturgikus neve­lés is. A fiatalok igénylik, hogy bevonják őket a liturgiába, és a gazdag evangéli­kus szertartás­rend kiváló lehe­tőséget nyújt er­re. Az is lénye­ges, hogy a lel­készek és presbi­terek komolyan vegyék a gyüle­kezet ifjúságát. Végül az előadó a fiatalok közötti misszió egyik speciális ágát említette. Nemcsak egészséges fiatalok között szolgálunk, hanem élnek közöttünk fo­gyatékosok is, akik érezni akárják azt, hogy részei az egyháznak. A csendesnap következő előadója, Ocsai Zoltán lelkész arról a felmérésről beszélt, amit diákok között végzett. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi ta­szítja, illetve mi vonzza a fiatalokat a gyülekezeti életben. Tanulságos és egy­ben megdöbbentő feleleteket kapott a kér­dőíveken. Ezt követőén a modem technika lehe­tőségét felhasználva Bogdányi Mária és félje, Bogdányi Gábor vetített képes elő­adás keretében mutatta be a felpéci egy­házközségben folyó gyülekezeti munkát. Szó esett a népszerű baba-mama klubról, a böjti,esték sorozatról, a németországi testvér-gyülekezeti kapcsolatról, az egy­házközség honlapjáról és a községben működő Teleházról. A jó hangulatú és tartalmas programot nyújtó presbiteri csendesnap úrvacsorái istentisztelettel zárult az evangélikus templomban, ahol a felpéci és az egy­házmegyei gyülekezet egyetlen nagy testvéri közösséget alkotva részesült az Úr szent vacsorájának áldásában. Kiss Miklós AMIKOR AZ AKTIVITÁS BEHÍVÓ ERŐVÉ ALAKUL A nem lelkészek mint a gyülekezet alakítói, építői Ritkaság, ha két teológiai professzor úgy ülhet egy­más mellett, hogy nem tantervről, vizsgákról, hall­gatói ügyekről, szabályzatokról kell dönteniük, ha­nem ami a szívügyük: színtiszta teológiai kérdésekről gondolkodhatnak együtt. E nem túl gyakori lehetőség most az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben adatott meg, ahol dr. Szabó Lajos, az EHE rektora tartott előadást a fent idézett címmel, dr. Reuss András professzor, a rendszeres teológiai tanszék vezetője, a Műhely házigazdájának meghí­vására. Tanúi pedig mindazok voltunk, akik ezen a márciusi estén ellátogattunk a Deák Téri Evangéli­kus Gimnázium dísztermébe, s egy nagyon értékes együttlét emlékével távoztunk onnan. Lelkésznek lenni nagy kegyelem, nem lelkészi szolgálattevőnek nemkülönben, s e kettő együttes szolgálata, szerepe a gyülekezeten belül hallatlanul izgalmas téma. Sokszor mérlegeljük, kiből mennyi van: lelkészből, laikusból, sok-e vagy kevés, netán éppen elegendő? Dr. Szabó Lajos, aki rektori tiszte mellett a teológia gyakorlati tanszékének vezetője - és doktori disszertációját is a gyülekezetépítés teo­lógiai kérdéseiről írta - az alábbi öt pontban rend­szerezte gondolatait. Elsőként a mai gyülekezet vizuális megjelenéséről kell szólni. Amikor egy gyülekezet életét, aktivitását nézzük, mindig a lelkész munkáját értékeljük. Ez azonban nem biztos, hogy így helyes. Azt sugallja, hogy egy gyülekezet „egyszemélyes vállalkozás”. Va­jon milyen vizuális képet mutat az egyház a mai társa­dalomnak? S milyet „kicsiben” egy-egy gyülekezet? Mi látszik meg egy evángélikus közösség életén - a létszám-e az egyedüli mérvadó adat, vagy inkább a közéletben betöltött sajátos evangélikus szerepválla­lás, a minőség jellemzi-e gyülekezeteinket? Miről vá­lunk ismertté, úgy, hogy vonzóak is legyünk, és kiván­csiak legyenek értékeinkre? Csak a klérus vagy a laikusok is cselekvő részei ennek a vizuális képnek? A válaszadásnál ne tévesszünk szem elől egy jellemzőt: egy szűkülő, kisebb létszámú egyházi közösség a régi idők nagy reprezentációját próbálja megőrizni. A vi­lág azonban ezt észreveszi, és „visszakérdez” - példá­ul így: ténylegesen mennyi aktív tagot számlál egy adott egyház? Ugyanígy egy-egy gyülekezet életteré­re is jellemző ez a kérdésfeltevés. A nem lelkészi gyülekezetalakítók hiánya a máso­dik terület. Gyakran halljuk különböző egyházi fóru­mokon, hogy nincs égető lelkészhiány egyházunk­ban, sőt már-már „túltermelés” van a teológián. De mi a helyzet a nem lelkészi gyülekezetépítőkkel? Fel­készült, önmaguk és közösségük előtt perspektívát látó, képzett, aktív tagokból épp ellenkezőleg: óriási hiány jelentkezik. A magányos lelkész vezette gyüle­kezeti modelltől a többszereplős, nem lelkészi tagok szolgálata által épülő modell felé kellene elmozdulni. Mindaddig azonban ez igen nagy nehézségekbe üt­közik, amíg a „hiányterület" szóval kell jellemez­nünk a nem egyházi alkalmazásban álló, nem lelkész szolgálatvállalókat. Sok látogató, őrálló, kísérő stb. önként vállalkozóra van szükség. Néhány évvel ezelőtt ritkaságszámba ment, ha a lelkész a szószéki hirdetésben kért jelentkezőket az említett szolgálati területekre, hiszen annyira evi­dens volt a segítő partnerek aktív jelenléte. Ma azonban - részben objektív okok miatt is - egyre in­kább a klerikalizálódás felé billent a mérleg nyelve. Hogy a rendszerváltás előtt kevésbé vállalt gyüleke­zeti szolgálatot például egy orvos, egy tanár - még megérthető. („Nem mert.”) Azonban 13 évvel a rendszerváltás után már figyelmezető jel, ha to­vábbra is mindent a lelkésznek (lelkészcsaládnak) kell megoldania, ha magára marad a feladatokkal és a felelősséggel! Építés, alakítás csak ott lehetséges, ahol növekvő nem lelkészi aktivitás jelentkezik. A legizgalmasabb kérdés talán a harmadik, a nem lelkészi tagok bekapcsolódása. Miért? Mert egy kö­zösség akkor él, akkor vonz, ha igazi lelkigondozói karakterrel rendelkezik, és személyesség jellemzi. Ha van mibe bekapcsolni a közösség felé közeledő­ket, a konfirmáció utáni fiatal korosztályt, a vasár­napi istentiszteleten megszólított híveket. Különben hogyan hat tovább a lelkész szolgálata? S ezen a te­rületen nélkülözhetetlen a nem lelkészi tagok építő, alakító kibontakozása. Van-e bizalmi alapon álló kommunikáció lelkész és nem lelkészi tag között, müködik-e élő, segítő kör a lelkész körül, amely spontán létezik, nem lelkészi irányítással? S vajon nem idegenkedik-e ettől maga a lelkész? Továbbvezetve a fenti gondolatot, a negyedik pont, hogy mikor válhatnak alakítóvá, építővé a nem lelkészek. Hans Küng szavaival élve „az egy­ház nem privatizálható”. Az alap Isten elhívása és kiválasztása. Isten népét a sokszínűség és az egy­mást vállaló testvéri közösség jellemzi. Nem be­* szélhetünk vallási kérdésekben azonosan gondolko­dó emberek csoportjáról. Befogadó közösség ott le­het, ahol az Isten határtalan meghívása alapján ér­kezők vannak együtt az ünnepnap és a hétköznap valóságában egyaránt - s itt ismét a nem lelkészek kiemelt jelentőségére mutatunk rá. Ahol „a hit meg- élhetővé válik”, oda maguktól lépnek be az embe­rek. A missziói lelkidet növekedése sarokkő ebben az összefüggésben is. Végül nem kerülhető meg az ütközések, egymás­ra találások kérdése sem. Lelkészi oldalról két vé­leménnyel találkozunk a leggyakrabban: vagy alig lehet aktivizálni egy gyülekezet tagjait, vagy akko­ra a nem lelkészi aktivitás, hogy a lelkész már nem is érzékeli saját irányító, vezető, döntési szerepét. Laikus oldalról is megvan a két pólus, s közte szá­mos átmenet: a „mindent jobban tudó” lelkésztől egészen a kisebbrendűségi komplexussal küzdőig. Sok súrlódás okozója lehet, ha a gyülekezeti szere­pek nem tiszták vagy felcserélődnek, ha a döntés, az irányítás rosszul értelmezett küzdelem területévé válik. A bizonytalanság légköre pedig rátelepszik a gyülekezet életére, és ez sem a lelkésznek, sem a hí­veknek nem kedvez. Komoly nem lelkészi áttörés nélkül pedig nem lesz megújulás. Széles bázison nyugvó véleményekkel (értsd: nem lelkész szakem­berek, közéleti szereplők fokozott szerepvállalásá­val) az egyház egésze hitelesebben szólalhat fel pél­dául morális kérdésekben is. A civil kontroll gyakorlata és a lelkész szakmai helytállása egyaránt fontos. A közösség lelkiségében való megújulásra együttesen kell törekedni, különö­sen egy olyan külső környezetben, ahol gyakran fi­gyelmeztetnek az egyházak presztízsveszteségének veszélyére. Nem elég igényes a prédikálásunk? Hi­ányzik az átgondolt tervezés? Van-e tartalom ott, ahová hívunk? Ezekkel önkritikusan szembe kell néznünk. Annál inkább, mivel minden fel nem dol­gozott konfliktus nehezíti a közös cselekvést, és el­homályosítja azt a sugárzó, vonzó erőt, amely egy élő, szeretetteljes közösségből árad. Ha lelkészek és nem lelkészek a gyülekezetépítés, -alakítás szolgálata során egymásra találnak, ha bi­zalmi közösségben, nem a hierarchia, hanem a mi­nisztérium (=szolgálat) alapján értelmezik önmagu­kat és feladatukat, akkor közös helytállás, hitelesség lesz erőfeszítéseik eredménye. Kibontakozni csak a bensőségesség légkörében lehet. S az így nyert erő­vel, a „bensőség” védett terepéről bátran léphetünk ki a külső világba - zárta előadását Szabó Lajos rektor. Az Értelmiségi Műhely - nevéhez méltóan - véle­ményekkel, kérdésekkel reagált az elhangzottakra. Kőháti Dorottya I * * » «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom