Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-03-23 / 12. szám
6. oldal 2003. MÁRCIUS 23. Evangélikus Élet A Deák téri templomban ültünk. Kedd este volt. Énekeltünk, emlékeket idéztünk fel. Végül fényképeket néztünk. Az utolsón Eszter háttal ült a kamerának. A válla fölött nézett vissza. Nevetett. Azóta sok fényképet láttam róla. Régieket és újakat. Nagyon jókat is. De az a visszanéző nevetős nem megy ki a fejemből. Isten igéjét abból a bibliai könyvből olvasom, amelyről Andorka Eszter a doktori disszertációját írta. Hallgassa meg a gyászoló gyülekezet a Márk evangéliuma 10. fejezetében följegyzett történet néhány mondatát. Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így szólt hozzá: [...] „ Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat. ” Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. ” Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. ” A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Gyászoló Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Jézus megkedvelt egy fiatalembert, és valami nem szokványosat kért tőle. Az a fiatalember azonban csak a leckét tudta. Azt fel is mondta rögtön, mint valami szorgalmas diák: igen, megtartottam, gyermekkorom óta. De megriadt attól, ami túl van a leckén. Ami kívül esik a szabványon. Ami ésszerűtlen. Amire nyugodtan lehet azt mondani, hogy túlzás. Add el a vagyonodat - micsoda túlzás! Mindent föltenni a felismert igazságra - micsoda meggondolatlan kockázatvállalás! Leckét megtanulni, leckét fölmondani igen - de van-e értelme annak, ami nem fér a szabványba? Egy különleges, világoskékre pácolt koporsót állunk körül. Ez a koporsó gyönyörűen ki van festve. Akik Eszter családjához tartoztak, kicsik és nagyok, azok festették ki, szívvel, virággal, mackóval, nappal, szépséges egyedi figurákkal. Gyakorlott kézzel vagy ügyetlenül. Olyan is volt köztük, aki azért tanult most rajzolni, hogy ő is fessen a koporsóra. Andorka Eszter is megkérdezte valamikor a Názáretit: mit tegyek, hogy üd- vözüljek? Mi az az életforma, az a pálya, amit nekem szántál, amin járva boldog lehetek, önmagam lehetek a földi életben, és ami felől majd megkérdezel engem odaát. Nem a lecke felmondását kapta feleletül. Messze nem fért a szabványba, amit feleletül kapott. Kaphatott-e mást? Aligha. Hiszen azt hozta a génjeiben, azt hallotta a családi történetekben, azt látta apja-anyja életében, hogy az ember felelős azért, hogy harmóniában legyenek a szavai és a tettei; a gondolatai és a cselekedetei. Hogy aki erős, az lehet erővé a gyengék számára. Akinek hangja és szava van, az lehet a némák és szótlanok hangja. Akinek teremtő ereje van, az jövőt teremthet olyanok számára, akik kiszolgáltatottan, iránytű nélkül bolyonganak a világban. Hogy amit tudok, azt megtaníthatom másoknak. Amit látok, azt megmutathatom másoknak. Stabil, mások felé forduló értékrendet hozott otthonról. És valami hasonlót sugallt a Deák tér, ami lelki közegévé vált. Amolyan idilli vasárnapok: apa a két lányával a templomban. Felnőttek istentiszteleten, gyerekek gybk-n, és utána cukrászda... Az a Deák téri szellemiség egyszerre közvetítette a magas színvonalú, gondolkodó keresztyén hitet és a megélt közösséget. Táborokat, kirándulásokat, apácai testvérgyülekezetet, együtt töltött szabadidőt, életre szóló barátságokat. És azt az igényt, hogy erős közösség csak érett, hordozóképes, terhet vállaló tagokból alakulhat ki. S egy szempillantás alatt az Evangélikus Hittudományi Egyetemen vagyunk, amelynek nemcsak hallgatója és dok- torandusza, hanem igazi, nagy teológusígérete is volt. És ugyanakkor a MEV1SZ Bárkában, mozgássérültek, gyermekotthonban nevelkedett fiatalok között - és a szabvány megint kicsi, megint idegen a formája, megint nem lehet beleférni. Eszternek vannak fiai és álmai, megállás nélküli táborai, a szó szoros értelmében nyitott ajtaja - és talán kifogyhatatlan, kimeríthetetlen energiája, fantáziája, fizikai és akaratereje. A nem leckét mondó, szabványba nem férő emberek nem könnyű emberek. És nem problémamentesek. Nem olyanok, hogy mindenki szereti őket. Nincs körülöttük pedáns rend. folyton akarnak valamit. Soha nem nyugszanak. Idegesítik a környezetüket. Öntörvényüek. Szabad, autonóm személyiségek. Az utakat szeretik végigjárni. Nem állnak meg ott, ahol általában meg szoktak... Nem férnek a szabványba. Ráadásul nagyon tudják, hogy mit akarnak - és egyszerre százfélét akarnak. Küzdenek érte - egyszerre százféléért. És közben ütköznek. A lassúakkal, a leckét felmondókkal, a konvencionális úton járókkal. Hogyne ütköznének! Hiszen ki bírja elviselni azt a keménységet és hajthatatlanságot, ami azokat az embereket jellemzi, akik mindenüket, egész vagyonukat ráállították arra az útra, amelyet a követés útjaként felismertek. Normális hétköznapokon kit nem idegesít egy összeázott, penészes Nestle (egy görög Újszövetség), amely a beázott sátorból kerül elő, s amire azért van szükség, mert a nevelőotthonos gyerekek nomád táborában igényesen kell felkészülni a reggeli áhítatra... Akik nemcsak a leckét mondják föl Jézusnak, hanem igennel válaszolnak a Názáreti nem szokványos felszólítására is, azok nem könnyű emberek. És persze nem biztosították be szerény, polgári jövőjüket sem. Mert ha valaki Jézus nyomában jár - radikálisan és következetesen -, akkor nem csak, sőt elsősorban nem tananyagként és teológiaként találkozik a kereszttel. Semmiféle birtokviszonyban vagy jelzős szerkezetben nem találkozik a kereszttel, hanem csak annak kézzelfogható, halálos valóságával. Mert létezik kereszt - különféle grammatikai és bölcseleti keretekbe állítva, s ez meglehetősen népszerű; és létezik kereszt a maga csupasz valóságával - és az nem fér bele semmiféle keretbe. Lelöki magáról a szabványos válaszokat is:- a bulvársajtó stílusú, szenzációhaj- hász megemlékezést is;- a kispolgári sopánkodást is, amely rcjgtön kész.a tanulsággal: ajtóiés ablak azért van, hffgy legyed mire rácsot szerelni; . \t- a hangos szavakat sohasem vállaló, de a szív mélyén jól megférő hűvös távolságtartást is, hogy „válogasd meg, milyen körökben mozogsz”;- s a szabványba nem férő kereszt lelöki magáról azokat a lelkes próbálkozásokat is, amelyek biztonságos távolságból, gyanakodva figyelik életében, és hős mártírként pajzsra emelik halálában. Mert a kereszt mellett - ha az nem dekoráció, hanem valóság - csak nagy csöndben lehet megállni. Megrendült csöndben, üres kézzel, mert itt nincs helye emberi ambícióknak. Evangélikus ambícióknak sem. Van viszont helye minden vigaszt és támaszt kereső szemnek és kéznek.- Azoknak, akiknek üres maradt az élete.- Azoknak, akik Jézusban azt ismerték fel, hogy szeretettel győzni lehet a rossz fölött, s most úgy látszik, vereséget szenvedtek.- Azoknak, akik hiába próbálták védeni, nem tudták megmenteni.- Azoknak, akik a szó fizikai és szellemi értelmében támaszukat vesztették.- És azoknak, akiknek az idegeire ment az energiájával és a nyüzsgésével, s most nehezen tudnak mit kezdeni korábbi érzéseikkel. Mindannyiunknak helye van a kereszt mellett. Mert jól meg kell nézni. A kereszt húsvét óta üres. Most is üres. Akinek a teste rajta volt, az harmadnap úgy köszöntötte tanítványait, hogy békesség nektek! Ezért a kereszt körül megrendült, de nem lehorgasztott fejű emberek állnak. Síró, de nem vereséget szenvedett emberek. Küszködő, de nem kiábrándult emberek. Gyászoló, de nem reménytelen emberek. . . Márk evangéliumában egy kedves, szimpatikus fiatalember lehorgasztott fejjel, szomorúan elkullog Jézus mellől. Aki pedig vállalni tudta a rászabott utat, az távozóban, a válla fölött visszanéz ránk, és mosolyog. Dr. Szabóné Mátrai Marianna igehirdetése Andorka Eszter temetésén Farkasrét, 2003. március 14. Az elmúlt héten felmentem Eszter teológiánkon lévő tetőtéri szobájába. Beléptem abba a szobába, amelyben ő is dolgozott, amelyen otthagyta kézjegyét: a meleg színű képeket, a takarókat a foteleken, apró kis dolgokat irtott és a jegyzeteit... Még mindig érezni lehetett az örömmel és erővel telt élet jeleit - mindez szomorú és vigasztaló is volt egyben. Eszter sok erőt adott másoknak. Bátorította a hallgatókat arra, hogy a nem mindig könnyű teológiai pályán érdemes tovább haladni. Példát mutatott arra is, hogyan lehet nőként lelkészi és tudós munkát végezni. Nagy odaadással segítette a tanulmányi rendszer reformját, gyakran mások helyett is sok munkát vállalt magára. Sokszor nem is tudtunk lépést tartani az ő munkatempójával, ötleteivel és energiájával. Az összes ráháruló munka mellett már dolgozott jövőbeni tervein: többek között az éppen létrejött, a monoteista vallások és kultúrák kutatására alakult Goldziher Intézet keretében vállalt témákkal kapcsolatban és az MTA- EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoport tagjaként egy lehetséges könyvprojekten. A doktori iskola kurzusain Eszter volt az, aki bármilyen témával kapcsolatban a megfelelő impulzusokat tudta adni bárkinek. Gyors felfogóképessége és nagy olvasottsága által pótolhatatlan beszélgetőpartnerré vált mindannyiunk számára. Eszter olyan témáról írta dolgozatát, amely néha meghökkentett, mivel nem lehetett azonnal tudni, miről is van szó: kérdések Márk evangéliumában. Felismerte, hogy a Márk evangéliumában elhangzó kérdések nem csupán arra valók, hogy egyszerűen feleleteket adjanak rájuk. Az evangélista inkább stilisztikai eszközként használja azokat, segítségükkel fontos témákra hívja fel az olvasók figyelmét, és a kérdések részben már válaszok is azáltal, hogy feltesszük őket. Másrészt az evangélista ezen kérdéseken keresztül vonja be az olvasót a megértés terébe, és indítja el a válasz megtalálása felé. Eszter disszertációja befejezetlen maradt, ami nagy vesztesség a teológiatudomány számára. Csak örülhetünk annak, hogy előtanulmányként 2001-ben 75 oldalas cikke jelent meg a Studia Biblica Athanasiana című folyóirat hasábjain. Eszter vidámsága és nem mindig konvencionális stílusa sok frissességet hozott egyetemünk mindennapjaiba. Provokált és motivált bennünket arra, hogy a Krisztusról szóló örömhírt mai nyelven és közérthetően szólaltassuk meg. Nagy tekintélye volt - gyakran hallottam a hallgatóktól: „Esztus mondta, hogy...” Látták és érezték Eszter igényességét. Saját tapasztalataim és a közösen tartott szemináriumok alapján is tudom, hogy mennyire fontos volt számára az alapos tudományos felkészültség. A teológia életszerűségét kreatív módszerekkel is megpróbálta kifejteni, azzal az igénnyel, hogy a teológia „életre való teológia legyen”. Nagyon hiányzik, de velünk marad mindabban, amit tőle kaptunk. Hála legyen Istennek azért, hogy Eszter útitársunk lehetett. , Jurta Hausmann Szivárványszínű hosszú sállal a nyakában, röptében, mert valahonnan érkezett és éppen csak ideért, szemüvege mögül mosolyogva - így ült velem szemben a szerkesztőbizottsági üléseken. Én is siettem rendszerint, soha nem beszélgettünk. Nem ismerhettem meg Andorka Esztert, és ezt most nagyon fájlalom. Testvérével, Andorra Júliával Esztusról beszélgettünk.- Milyen kislány volt Eszter?- Különleges kislány volt, nagyon korán tanult meg beszélni. Intelligens volt, jól rajzolt, és nagyon sokat olvasott. Én azért is szerettem kevésbé olvasni, mert ő előttem már mindent elolvasott. Félrehúzódott, néha fölmászott egy fára is, és olvasott. Mindenfélét.- A tehetséges gyerekeknek nem mindig megy jól az iskola. O hogy tanult?- Vele is így volt: ő volt az okosabb, de én voltam a jobb tanuló. Persze ami érdekelte, azzal szívesen foglalkozott. A Szilágyi-gimnáziumba járt francia tagozatos osztályba, de a nyelvek mellett nagyon szerette a matematikát, a történelmet és az irodalmat is.- Hogyan került kapcsolatba az egyházzal, a Deák térrel?- Ez apai örökség volt nálunk. Édesapánk, Andorka Rudolf Kékén András és később Takácsné Kovácsházi Zelma lelkészekhez kötődött nagyon, ezért magától értetődő volt, hogy minket is ide hozott. Egész kicsi gyerekként kezdtünk gyermek-bibliaórákra járni, és tizenhá- rom-tizennégy évesen már vezettünk is ilyen alkalmakat.- Eszter érettségi után matematikusnak készült. Mi vezérelte a lelkészi hivatáshoz?- Elsősorban persze a családi és a Deák téri indíttatás. Valóban, az ELTE maEszter gyönyc Esztus húgával és fogadott fiaival (2000 őszén) ANDORKA ESZTER 1970-ben született Budapesten. 1996-ban az Evangélikus Teológiai Akadémián diplomázott. 1996. június 30-án avatják lelkésszé. 1996-97 az aszódi gyülekezet segédlelkésze. 1999- 2000-ben a Lutheránus Világszövetség kutatói ösztöndíjasa a Leuven Katolikus Egyetemen. 2000- 2001 -ben a Central European University Gender Studies szakos hallgatója. 2000-2003-ban PhD ösztöndíjas az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2002-től a Magyar Teológusnők Ökumenikus Egyesületének tagja.- 2003. február 16-án gyilkosság áldozata lett. tematika szakán is elvégzett három szemesztert. Ekkoriban azonban már egyre aktívabban tevékenykedett a MEVISZ Bárka csoport szociális munkájában. 1990 nyarán vett részt először mozgás- sérült és nevelőotthonos Táborban. Az utóbbit olyan balatonalmádi nevelőotthonos fiúknak szervezték, akik teljesen gyökértelenek voltak: se nevelőszülő, se nagyszülő, senki nem látogatta őket, még a nyári vakációban sem vitték őket haza. Nagyobb részük roma volt, és Eszter szívén viselte a sorsukat. Ráébredt, hogy ez a munka az, ami neki valóban örömöt szerez, ezt szeretné életcéljának is. így ment aztán a teológiára.
