Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-05-11 / 19. szám
8. oldal 2003. MÁJUS 11. Evangélikus Élet II. Rákóczi Ferenc udvari festője a Nemzeti Galériában Ahazai köztudatban valóban így ismerik, tartják számon Hiányok! A dómot, holott négy évtizeden át Európa fejedelmi udvaraiban dolgozott. Az 1673-ban Szokolyán, sokgyermekes református lelkészcsaládban született Mányoki 12 esztendős korában nevelőszülőkhöz került Hannover környékére, a braun- schweig-lüneburgi hercegségben fekvő Cellébe. Tanulmányai során 1703-ban Berlinbe telepedett át. Pályakezdése is a berlini udvarhoz kapcsolódott, majd a szász uralkodók udvari festője lett. Először 1707-ben jött Magyarországra, Rákóczi feleségének hívására, és 1712-ig Rákóczi szolgálatában állt. 1709-ig a fejedelmi udvarban, majd pedig külföldön teljesítette a fejedelem megbízásait. Háromszáz éve kezdődött el a Rákóczi-féle szabadságharc /. Lipót császárt megdöbbentette Thököly Imre kurucainak gyors és váratlan sikere. Visszaadta a magyar uraknak alkotmányukat, országgyűlést hívott össze, és a Habsburg-katolikus elnyomás ettől kezdve - rövid ideig - valamivel elviselhetőbbé vált. Ezután a protestánsok vallásgyakorlatát is megtűrték a szabad királyi városokban, a végvárakban, ezen kívül vármegyénként két-két faluban - sok megszégyenítő korlátozással. A magyar urak nagy része e kétes értékű eredmények miatt megbékélt a császárral. Thököly azonban - aki tudta, hogy Lipót nem adta fel hódító, gyarmatosító terveit - nem engedett. Bízott abban, hogy a török segítségével és védelme alatt egész Magyarország uralkodója lehet. De mivel a törökökkel barátkozott, a nép egyre inkább elfordult tőle. A törökök magyarországi uralmának bukásával Thököly rövid ideig tartó fejedelemsége is összeomlott... A Magyar Nemzeti Galéria mint a magyarországi barokk művészet legjelentősebb alakját állította őt a 2003. évi tavaszi fesztiválra tervezett kiállítása központjába. A tárlat aktualitását a Rákóczi-sza- badságharc kezdetének 300. évfordulója adja. Ki ne ismémé Mányoki híres II. Rákóczi Ferenc-portréját és a többi hiteles Rákóczi-képet? Az emlékkiállítás - Buzási Enikő kitűnő válogatásával és rendezésével, remek katalógusával - tartalmas történelmi visszapillantás lett. A tárlat nem a művész tevékenységének teljes keresztmetszetét adja, inkább legreprezentatívabb műveinek bemutatására törekedett, valamint arra, hogy személyét mint a jelentős európai művészeti központokban működő udvari festőt ismetje meg az utókor, bemutatva az udvari élet egy-egy eseményét is. Ezért az „Egy .arcképfestő pálya szereplői és helyszínei” cím nemcsak többet mond, többet is ad a megszokott kiállításoknál. Számos külföldi múzeum gyűjteményéből is látható számos Mányoki- portré, -metszet. A 91 műtárgyból 50-et a művész maga festett, és 10 olyan metszetet tekinthetünk meg, mely az elveszett portré után készült. Növeli a kiállítás értékét, és érthetőbbé teszi az egyes művek születését a művész közvetlen környezetének bemutatása: egy gazdag életpálya szereplői, kortárskapcsolatai, a tárgyak, iratok, levelezések sok újat, érdekességeket feltáró válogatása, például a drezdai udvar életét nyitottá tevő dokumentumok, érmek, falikárpitok. Müvei - az itt bemutatottak is, melyek közül nem egy most először látható - messze kiemelkednek az akkori hazai portréfestés átlagából. Sokszor hallottam már azt, hogy aki látta II. Rákóczi' Ferenc portréját és az 1711-ben készült Önarcképét, megismerte Mányoki egész csodálatos művészetét és magát a művészt, az embert is. Én hozzátenném harmadiknak az 1750- ben festett „Ótestamentumi aggastyán”-t, és akkor valóban mindent tudunk Mányokiról, a művészről és az emberről. Mindhárom kép látható az augusztus 24-ig nyitva tartó kiállításon (Budavári Palota, C épület). Lipót - taktikát változtatva - az 1687. évi országgyűlésen elismertette a Habsburgok örökös királyságát. Ez azt jelentette, hogy Magyarország az örökös tartományok közé süllyedt: nem állították helyre az egységes magyar államot, az ország egyes részeit továbbra is szétválasztva igazgatták. A visszafoglalt földterületek idegen kézre jutottak, elnéptelenedtek. Az ellenreformáció új lendületet vett. Egymást érték a parasztmozgalmak, és. a császári csapatok kegyetlenkedése csak fokozta az elkeseredést. A szervezkedő és felkelő jobbágyok küldöttsége 1703 tavaszán Lengyelországban, Brezán várában kereste fel II. Rákóczi Ferencet. Rákóczi „Cum Deo pro patria et libertate!” („Istennel a hazáért és a szabadságért!”) feliratú zászlókat küldött a fegyverbe szólított „minden nemes és nemtelen” igaz magyarnak. A felkelés - a tárgyalások és egyeztetések után - Esze Tamás és Kiss Albert vezetésével 1703. május 27-én a Tisza- háton vette kezdetét. A Rákóczitól kapott zászlókat kibontották Tarpa, Vári és Beregszász piacán, és mindenütt sok jobbágy csatlakozott hozzájuk. Az első megmozdulást Károlyi Sándor Szatmár megyei főispán leverte ugyan, de a folyamatot nem tudta megállítani. Rákóczi 1073. június 16-án lépte át Magyarország határát, ahol Esze Tamás ötszáz gyalogos jobbággyal várt rá. A felkelés olyan nemzetközi helyzetben robbant ki, amely lehetővé tette az eredményességet. Az elkeseredett és hősiesen harcoló kuruc csapatok jelentős katonai sikereket értek el: elfoglalták Debrecent, a Tisza mellékét és a Tiszántúlt egészen Nagyváradig. Ezután a Felvidék, 1703. végére pedig - a Dunántúl és Erdély kivételével - egész Magyarország felszabadítása következett. Amikor 1704. elején beállt a Duna jege, a kuruc seregek átkeltek a Dunántúlra, és néhány hónapra innen is kiűzték az idegen megszállókat. Bécsben pánik tört ki. A szociális érzékenységgel párosult hazaszeretetre jellemző a marosszéki jobbágyok állásfoglalása: „Hallottuk az mü kegyelmes urunknak ő nagyságának kegyes jó igéretit, hogy valamely jobbágy ő nagysága mellett fel ül, kardját fel köti, szabadságot ad nekie ... mü is azért szegény igaviselő jobbágyok az mü kegyelmes urunk mellett készek vagyunk életünk fottáig szolgálni országot és fejedelmet...” A gyors katonai sikerek és a Rákóczi által hangsúlyozott németellenes törekvések azt eredményezték, hogy - miközben az ország legnagyobb része felszabadult - a közép- és kisnemesség döntő többsége, valamint a nagybirtokosok egy része is a szabadságharc mellé állt. Rákóczi célkitűzései és intézkedései mélyrehatóak voltak, ezért nemzeti egységfrontba tömörítetté a különböző társadalmi rétegeket, és a Magyarországon élő, de nem magyarul beszélő nemzetiségek jelentős hányadát is. Gondja volt az ipar és a kereskedelem fejlesztésére, a kultúra ápolására is. (Érdekességként meg kell említenünk, hogy ő szervezte meg az első, önálló magyarországi postát is.) Amint azt vezércikkében dr. Fabiny Tibor is hangsúlyozta, Rákóczi - amennyire csak lehetett - kiküszöbölte a vallási ellentéteket a szabadságharc táborán belül. Ő maga buzgó katolikus volt, de korlátozta saját vallása politikai érvényesülését is. Szigorú intézkedéseket léptetett életbe a jezsuita rend ellen. Seregében neves evangélikus lelkészek szolgáltak, például id. Acs Mihály. Hegyfalusi György. Bizalmasai és kormánytanácsosai közül többen protestánsok voltak, saját szavai szerint hadseregének kilenctized része is közülük került ki. Természetes volt, hogy az általa elfoglalt területeken biztosította az evangélium szabad hirdetését a protestáns •egyházaknak is. Az 1705. évi szécsényi országgyűlés - amely a Habsburgok trónfosztása mellett Rákóczit a szövetségbe tömörült magyarok vezérlő fejedelmévé választotta - kimondta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát az 1608. és az 1647. évi törvények alapján; a „földesúri jog” megszűnését (vallási vonatkozásban); a vitás templomok odaítélését a lakosság többsége számára; fejedelmi biztosok kinevezését az elfoglalt templomok visszaadására. Az így létrejött vallási béke örömére a fejedelem külön emlékpénzt veretett. Ezeket a határozatokat az 1707- es ónodi országgyűlés is megerősítette. A fejedelem oltalma alatt tartotta meg egyházunk a rózsahegyi zsinatot (1707) Petrőczi István tábornok, egyházfelügyelő és Zabler Jakab püspök elnökletével. A zsinaton egyházszervezeti, fegyelmi, liturgiái és dogmatikai kérdésekkel foglakoztak. A dunántúli kerület a távolság és a háborús viszonyok miatt nem képviseltette magát. Krmann Dániel püspök - a zsinat megbízásából - követségben járt a Lengyelországban állomásozó XII. Károly svéd királynál, ezzel mind a kurucoknak, mind egyházunknak hasznos szolgálatot tett. A diplomácia 1707 szeptemberében érte el legnagyobb külföldi sikerét: a fel- emelkedő Oroszország uralkodója, I. Péter Varsóban szövetséget kötött Rákóczival. (Oroszország volt az egyetlen hatalom, amely a szabadságharc vezetőjét egyenrangú félként kezelve lépett szövetségre.) A nagy politikai sikerek évében, 1707-ben azonban sajnos már a hanyatlás jelei is mutatkoztak: a nemzeti egységfront - a magyar társadalom akkori fejlettségi fokán - nem támaszkodhatott mindvégig a jobbágyságra. Nem a nép pártolt el a szabadságharc ügyétől, hanem a szabadságharc főúri vezetői fordultak el a néptől. Az összes katonai és gazdasági terhet a jobbágyság viselte, és ez egy idő után meghaladta erejét és teherbíró képességét. A nemzetközi helyzet is kedvezőtlenül alakult: a spanyol örökösödési háború a Habsburgok számára előnyös fordulatot vett, és a szabadságharc belső erőforrásainak kimerülésével egyidejűleg a császár egyre nagyobb seregeket küldhetett át a nyugati frontról Magyarországra. Egyik vereség a másikat érte, a fejedelem néhány égetően szükséges intézkedését túl későn hozta meg. XIV Lajos francia király Rákóczi szövetségese volt ugyan, de lényegében csak eszköznek tekintette a magyar ügyet saját céljai eléréséhez. A „tengeri hatalmak” pedig - elsősorban is Anglia - már az első kuruc sikerek után felajánlották részvételüket a béke közvetítésében, ott azonban mindvégig teljes mértékben a bécsi udvar érdekeit képviselték. Az angol követ nem akarta vállalni a kezességet azért, hogy a Habsburgok megtartják-e a béketárgyalások rendelkezéseit. A szabadságharc - a negatív tényezők hatásaként - elbukott. Károlyi Sándorba korábban már említett Szatmár megyei főispán) kezdeményezésére, Rákóczi félrevezetésével és kijátszásával került sor a máj tény i fegyverletételre, majd a szatmári béke megkötésére (1711. április 30.). A békekötés a vallás ügyével kapcsolatban csak annyit mond, hogy a király a vallás- szabadságra vonatkozó, országos törvényeket a jogosan szükséges külső keretek biztosításával megtartja, és azt sem tiltja, hogy a vallási sérelmeket a király vagy az országgyűlés elé teijesszék. Mindennél többet jelez azonban az a tény, hogy ezzel a békekötéssel egy „hetvenéves babiloni fogság” vette kezdetét protestáns egyházaink történetében. Maga Rákóczi - és vele együtt szükebb környezete is - emigrálni kényszerült. A magyar urak lemondtak Magyarország szabadságáról, viszont szabad kezet kaptak jobbágyaikkal szemben. A szatmári béke értelmében Magyarország a bécsi udvar, a jobbágyság pedig a nagybirtokosok szabad prédája lett. Mégis nádasokból, erdők mélyéről mintha most is hallanám a tárogató kísérte kuruc nótát: „Te vagy a legény, tyukodi pajtás...!” Szomorúsága, fájdalma mögött azért megcsillan a reménység is. Dr. Barcza Béla Egy felkelés gyökerei II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született Borsiban. Apai ágon erdélyi fejedelmek, anyai ágon horvát bánok leszármazottja: édesapja I Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona volt. Három hónapos korában elvesztette apját. Hatéves volt, mikor anyja férjhez ment Thököly Imre fejedelemhez. Mint ismeretes, Zrínyi Ilona három éven át védte Munkács várát, ám az 1688- ban a túlerőnek engedve a császáriak kezére került. Ferencet 12 éves korában elvették anyjától, és Kollonics Lipót érsek gyámsága alá helyezték. Négy éven át Csehországban tanult a jezsuitáknál. 1684-ben nagykorú lett. Átvette a hatalmas Rákóczi-birtok irányítását, és Sáros megye beiktatta főispáni tisztségébe. 1694. szeptember 25-én házasságra lépett a 15 esztendős Sarolta Amália hassen-rheinfelsi hercegnővel. Megismerkedett szomszédjával, gróf Bercsényi Miklós ungi főispánnal, akivel szoros barátságot kötött. Együtt keresték a megoldást mindazokra a sérelmekre, amelyeket a Habsburg-udvartól kellett elszenvedniük. 1700-ban Rákóczi levelet írt XIV. Lajos francia királynak, amelyet a császáriak elkoboztak. 1701. április 18-án letartóztatták, és Bécsújhelyen ugyanott tartották fogva, ahol nagyapját. November 8-án megszökött a börtönből, és Lengyelországba menekült. E helyütt találkozott gróf Bercsényi Miklóssal, akivel Brezán várában húzták meg magukat. 1703 márciusában itt keresték meg azok az elszegényedett nemesek, akik a tiszaháti jobbágyok nevében hoztak levelet: kérték, álljon az élükre. Május elején pedig Esze Tamás tarpai jobbágy, a tiszaháti felkelők vezére fordult Rákóczihoz. Megállapodást kötöttek, hogy felszabadítják az országot az idegen államhatalom alól, és biztosítják a magyar nemzet jövőjét. A főrendi-nemesi ellenállás Rákóczi és Bercsényi munkája során egybefonódott a népi kurucság mozgalmával. Ugyanezen év május 6-án Brezánban Rákóczi és Bercsényi közösen bocsátották ki pátensüket az ország minden rendű lakosa számára. Elkötelezték magukat a harcra édes hazánk, régi szabadságunk javára. Rákóczi megesküdött Esze Tamásnak, hogy a benne bízókat soha el nem hagyja és támogatja. ígéretét meg is tartotta. Háromszáz évvel ezelőtt kezdődött a Tiszaháton Rákóczi szabadságharca, és nyolc év múlva itt fejeződött be. Az ország akkor is, most is legszegényebb népe kegyelettel emlékezik az Istennel a hazáért és a szabadságért harcoló II. Rákóczi Ferenc fejedelemre és kurucaira. Dr. Reményi Mihály Portyázó kurucok
