Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-10-06 / 40. szám

2. oldal 2002. OKTÓBER 6. Evangélikus Élet ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM A VASÁRNAP Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. Zsolt 3?5 (Jn 10 4. 2Kor 9,6-15; Zsolt 104,10-30; lMóz 1,26-28.31) Mit jelent az Úrra hagyatkozni? Alávetni magunkat más akaratnak, lemondani a döntés felelősségéről, ugrani az ismeretlenbe? O, nem - nem ismeretlen és nem sze­mélytelen erőknek kell kiszolgáltatni magunkat: hiszen ő megmutatta legmélyebb valóságát Jézusban. Ez az igevers arra bátorít bennünket, hogy az értünk életét is odaadni kész Szeretetre bízzuk utunkat-életünket, aki hív, aki vár, és aki segít. HÉTFŐ Áldott az Úr, Izrael Istene, aki meglátogatta és megváltotta népét, hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szö­vetségéről. Lk 1,68.72 (Ez 34,25; Mk 10,46-52; Gál 5,16-26) Zakariás magasztaló éneke magán viseli mindazt, amit kényszerű némaságában élt át. Holott kicsinyhi- tüségének és reménytelenségének „büntetése” v^rte bilincsbe, nyoma sincs zúgoló­dásnak, háborgásnak. Most, hogy Isten kegyelméből újra szólhat, gyönyörű ének csendül fel ajkáról. Bár így tudnánk mi is megtisztulni bűneinkből, ha Isten meg­dorgál bennünket, és ennek terhe alatt roskadozunk: nem a lázadás és nem az ellen­állás hangján megszólalni, hanem dicsérni Istent az újrakezdés lehetőségéért, ke­gyelme nagyságáért. KEDD Jézus mondta: Nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bű­nösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megté­résre. Lk 15,7 (Ez 18,23; Lk 5,12-16; Gál 6,1—10) Vajon felszabadít-e bennünket Jézusnak ez a mondata arra, hogy magunkat a megtérő bűnösök között lássuk? Mert szeretjük azzal „kisebbíteni” a vétkeink terhét, hogy „vannak nálunk na­gyobb bűnösök is”. Azonban Istennél ez sem mennyiségi, mint inkább minőségi kérdés. Fakad-e őszinte bűnbánat szívünkben, vagy az a bizonyos farizeusi kép­mutatás él bennünk is: mennyivel különbek vagyunk ennél vagy annál? A meg­térés bizony életünk legnagyobb küzdelme, hiszen önmagunkat kell legyőzni benne: elismerni, hogy nyomorult bűnösök vagyunk, semmi többek. S Lutherre gondolva még azt is hozzá kell tennem: mindezt napról napra újra (fjelismemi. Ám legyen szemünk meglátni azt is, hogy mekkora örömünnep lesz a mennyben Krisztus kegyelmének koldusai láttán! SZERDA *<’0^ baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr. Zsolt 34,20 (2Kor 1,7; Préd 12,1-8; Gál 6,11-18) Jób vallomása visszhangzik bennem: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve.. .Amikor ránk szakad valami baj, amikor összeomlik minden körülöttünk, milyen irgalmatlanul nehéz Jób szavait elismételnünk! S milyen túláradó az örömünk, amikor az ige második felét élhetjük át! Mert a szabadítás Istene ő, aki nem hagyja övéit! Ha pedig elérkezik az utolsó perc, az utolsó „baj”, akkor is nyújtja kezét... CSÜTÖRTÖK Akkor majd tisztává teszem a népek ajkát, mindnyájan az Úr ne­vét hívják segítségül, és öt tisztelik egy akarattal. Zof 3,9 (Zsid 13,15; Mk 6,7-13; Jel 1,1-8) Nemrég abban a nagy élményben lehetett részem, hogy a berlini Pergamon Múzeum ókori kiállítását tekinthettem meg. Benne a kü­lönböző ókori vallások régészeti leleteit: bálványisteneket, istentiszteleti helyeket, oltárokat. Elképesztő belegondolni, (ni mindent gyakoroltak szent cselekedetként, vagy mit tiszteltek istenükként. Az a tisztaság, amiről Zofóniás próféta is szól, ezekre távolról sem volt jellemző. Minket is csak az tud megszentelni, aki bűnein­ket magára vette, és az égre meredő kereszten szerzett dicsőséget az egyetlen Úr­nak. Öt tisztelje szívünk és ajkúnk! PÉNTEK Jézus szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta az apostolok­nak, hogy ő él. amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. ApCsel 1,3 (Dán 6,27; Mt 27,3<M4; Jel 1,9-20) Negy­ven nap bizonyosság - negyvennapi együttlét, tanítás. S közben a tanítványokból apostolok, küldőitek lesznek. Mi a titka a küldetéstudatnak? Talán éppen ez: meg­erősítés, találkozás és pünkösdkor a Szentlélekkel való töltekezés. Számunkra is megadatik ez a csoda: a Szentlélek által mi magunk is személyesen átélhetjük a Jé­zussal való találkozás és együttlét erejét, küldetésünk örömét. SZOMBAT a^aPot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus. IKor 3,11 (lSám 2,8b; ApCsel 14,8-18; Jel 2,1-7) Mint­ha nagyobb aktualitása lenne ennek az igének, mint eddig bármikor! Sokan pályáz­nak a mindent meghatározó tisztre, amely egyedül Istent illeti meg. Ugyanis egye­dül neki van hozzá „kellő” bölcsessége, szeretete és jósága. Akik pedig döntő tényezők szeretnének lenni, s magasba törnek, valójában ugyanolyan törékeny és halandó emberek, mint bárki emberfia. Csak egy volt, ki legyőzte a halált, és csak Ő lehet ni a szilárd alap, amely megtarthat bennünket. Schalter Bernadett SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASARNAP Isten képmása lMóz 1,26-28.31 Amikor igazán fontos dolgokat szeret­nénk megérteni, gyakran kénytelenek vagyunk gondolatban visszamenni Ádá- mig és Éváig. Hogyan is kezdődött ez az egész, amit világnak nevezünk, s amely­ben mi magunk felfedezhetjük az élet csodáját? Kik vagyunk valójában? Hon­nanjöttünk, és hová tartunk? Mi értelme, mi célja van az emberi létnek? Olykor túlértékeljük magunkat, saját szerepünket. Nem túlzás azt mondani, hogy a gőg a legszembetűnőbb emberi tu­lajdonságok egyike. Istenhez akar hasonlí­tani, sőt egyenesen Istennek képzeli magát az ember. Ez a bűn lényege. A kígyó ezekkel a szavakkal tudta elcsábítani az asszonyt: „Olyanok lesztek, mint az Isten.” Ettől kezdve azonban épp az a kísér­tés, hogy a Biblián tájékozódó ember szüntelen önmarcangolásban éljen. Bű­nösök vagyunk! Elveszett és megítélt te­remtmény vagyok! Féreg vagyok, sem­mi vagyok! Gonosz erők játékszere vagyok! Jaj nekem! A bűnesettel, úgy tűnik, éppenséggel nem Istenhez, hanem a vesztünkre törő kígyóhoz váltunk ha­sonlóvá. Csúszómászók lettünk. Egymás előtt megalázkodva, egymást porba ta­posva siratjuk az elveszett vagy talán so­hasem volt méltóságot. Igénk elvezet bennünket a kezdetek­hez. Isten műhelytitkaiba, sőt teremtő gondolataiba nyerünk bepillantást. „Al­kossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá.” Gyógyító, felszabadító és ki­józanító üzenetet kapunk: nem kell eről­ködnünk, hogy Istenhez hasonlóvá vál­junk - Isten maga teremtette az embert a saját képmására. Nem kell uralomra tör­nünk - Isten maga teremtette uralkodásra az embert. Nem kell csúsznunk-másznunk - Isten alánk rendelte a csúszómászókat. * * * Amikor jó két évtizeddel ezelőtt először vettem kezembe a Bibliát, nagy érdeklő­déssel kezdtem olvasni. Szerettem volna a végére jámi életem legfontosabb kér­déseinek. Ki vagyok? Honnan jövök, és hová tartok? Mi értelme az életemnek? Természetesen Ádámnál és Évánál kezd­tem. Nem csupán kérdésekkel voltam te­le, hanem kiábrándultsággal is. Nem lát­tam célt magam előtt. Bizonytalan volt a jövő, és ingatag a jelen. A múltból pedig napról napra több lelki terhet és sebet hurcoltam megoldatlanul. Valóban ilyen lenne „minden világok legjobbika”? Többször is újrakezdtem az őstörténet olvasását, mert meg voltam győződve ar­ról, hogy valami elkerülte a figyelmemet. Egyre tüzetesebben böngésztem a soro­kat, ízlelgettem a szavakat, de nem talál­tam, amit kerestem: hol és mikor mondja azt az Úr, hogy „és látta, hogy minden, amit alkotott, íme, igen rossz”? Ilyet ugyanis nem mond az Úr. Ma is igaz te­hát, minden ellenkező látszattal szemben, hogy Isten csak jót teremtett. És sohasem vonta vissza azt a szavát sem, hogy az embert a saját képmására formálta. Miért van mégis, hogy ha tükörbe né­zel, nem az Isten arcát látod? Miért van mégis, hogy az uralkodásra teremtett lény csúszómászóként éli az életét? Mi­ért van mégis, hogy az tűnik a leginkább elérhetetlennek, amire nem is kellene tö­rekednünk? Miért van az, hogy csak egy­máson tudunk uralkodni, de önmagunkon nem? Miért van az, hogy a gondjainkra bízott világ már réges-régen kicsúszott a kezünkből, és feltartóztathatatlanul zu­han a pusztulás felé, amelynek okozói éppen mi vagyunk? * * * Ha Istent akarod látni, ne a tükörbe nézz, hanem Jézusra. Ha önmagadat akarod igazán megismerni, akkor se a tükröt ke­resd, hanem Jézust. Mert Isten, aki egy­kor az embert a maga képmására alkotta, Jézus személyében magára öltötte az ember alakját. így jött utánad, így keres téged. O, aki úr mennyen és földön, mégsem uralkodni jött, hanem szolgálni. Megmutatta, hogy lehet emelt fővel megállni az uralkodni szerető, ámde csú­szómászó lelkületű főpapok előtt, a ma­gát Istennek képzelő Heródessel szem­ben és a hatalmát féltő, megtartani mégis képtelen Pilátus palotájában. Megijedünk talán a felelősségtől? Megijedünk talán, hogy ha mindezt elfo­gadjuk, akkor az istenkáromlás vétkébe esünk? Pedig éppen ellenkezőleg: akkor csúfoljuk meg Urunkat, ha nem merjük magunkra vonatkoztatni a Jézus által felkínált méltóságot. Hiszen ő maga, amikor azzal vádolták, hogy egyenlővé teszi magát Istennel, nem saját kiváltsá­gos helyzetére, istenfiúi mivoltára hivatkozik, hanem az igére: „Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mond­tam: istenek vagytok?'" (Jn 10,34; Zsolt 82,6) Ugyancsak erről tanúskodik a gyakran idézett csodálatos zsoltár is: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhe­lyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kiseb­bé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. ” (Zsolt 8,4-6) Jézus azonban nemcsak példát adott, hanem áldozatot is hozott. Egyszerit és megismételhetetlent. Szenvedett, és meghalt értünk. Lerántotta a leplet a kígyó hazugságáról. Legyőzte a gonoszt, és nyilvánvalóvá tette Isten igazságát. Isten képe vagy, ember, és Jézusban megtalálod életed értelmét. Szolgai és alázatos formában is királyi méltósággal felruházva. Uralkodj hát a világon: gyó­gyítsd sebeit, óvjad, őrködj felette éberen! Sokasodj és szaporodj bátran, bármit nyafognak is a borúlátó hamis próféták! Mert Jézusban akkor is van jövő, ha valóban itt lenne a világ vége. És elmondhatod tiszta szívvel, jó lelkiis­merettel, szemben az olykor makacs és otromba tényekkel is: „Minden, amit Isten teremtett, igen jó!” - És lett este és reggel: a hét első napja. Az Úr napja, a feltámadás napja. Az új kezdet: az örök szombat kezdete. Bartha István ISTENTISZTELETI REND _________________ Bu dapesten, 2002. október 6. »J«, I.< Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Bozóky Éva; Óbuda. II1„ Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leib- stiick M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Ta­más; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Fe­renc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33, de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi Já­nos; de, fél 10. (családi) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék­golyó u. 17. de. 10. (családi) Vári Krisztina; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestúj­hely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Pé­ter; Rákospalota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszent­mihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Marschalkó Gyula; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Marschalkó Gyula; Pestszent- lőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Missura Tibor; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabad­ság út 57. de. 10. (úrv.) Endrefíy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Jn 5,1-17; az igehirde­tés alapigéje: lMóz 1,26-28.31. HETI ÉNEKEK: 291, 47. Összeállította: tszm 3 £ O te 3 3 SAROK.......................• •...................... Em eljük fel szívünket! (A legszentebb titokról: az úrvacsoráról) 2002. november 1—2-ig a Révfülöpi Oktatási Központban tartjuk a felügyelők országos konferenciáját. Téma: Szolgálatra való alkalmasságunk belső életünk és társadalmi szerepvállalásunk tükrében. Felkért előadók: Platthv Iván kormányfőtanácsos. Balog Zoltán református lelkész, valamint egyházunk néhány munkaágának vezetője. Az igeszolgálatot egyházunk vezetői végzik. Jelentkezni lehet: a Révfülöpi Evangélikus Oktatási Központ címén (Révfülöp. Füredi út 1. Tel.: 87-464-107). A konferencia díja: 3000 Ft. Igény esetén lehetőség nyílik vasárnapra virradóan is szállásra. „Emeljük fel szívünket!” - ezzel a cso­dálatos mondattal kezdődik az úrvacso­rái liturgia. És ezzel a mondattal kezd­jük azt az új sorozatot, amely a Liturgikus Sarok első nagy egységét hi­vatott lezárni. Az elmúlt másfél eszten­dőben hétről hétre általános kérdésekkel és az istentisztelet alkotóelemeivel fog­lalkoztunk. Az utolsó szakasz ebben a sorban az úrvacsorái liturgia - az eddi­giek folytatásaként és mégis másként. Mindeddig próbáltuk a liturgia ügyeit józan ésszel felfogni és meg­magyarázni. Az igehirdetés - a hallás által - az értelmünket használja fel, hogy az evangélium átjárja életünket. Az úrvacsora már „magasabb” dimen­ziókban van (ezért kell felemelni a szí­vünket), ezért itt - a magyarázatban is - elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol már kevés a szó, kevés a zene. Mégis megpróbáljuk kifejezni a kifejezhetet- lent, megragadni az emberileg be nem foghatót, megérezni a végtelent. Eh­hez segít a biztató szó: emeljük fel szí­vünket. Ha pedig kötélnek állunk, és fejünk, szívünk, szánk egyaránt így válaszol: „felemeljük az Úrhoz”, ak­kor kezdünk valamit megsejteni a nagy titokból: közel az Úr. Méghozzá testközelben. Mert hiszen az úrvacso­rában így folytatódik a nagy találko­zás: Krisztus önmagát adja, olyannyi­ra, hogy testünkké, vérünkké válik. Az élet terhétől fáradt, a gondoktól összehúzódó, az Isten törvényében megfogalmazott elvárás alatt össze- roskadó, a testi-lelki terhek alatt meg- gömyedt ember, aki fülével, eszével megérthette a megújulás lehetőségé­nek evangéliumát, itt kezdi kihúzni magát, mert meghallotta, és közeledni érezheti Isten személyesen érkező, fel­emelő szeretetét. Emeljük fel szívün­ket — fölemeljük az Úrhoz! A következő hetekben sorra vesszük a nagy Isten-dicsőítő, hála­adó, könyörgő imádságokat. Odaál- lunk a világ legnagyobb (jelen és örök) kórusába, ahol a háromszor szent Istent .magasztalják. Végiggon­doljuk, hogy miért hívja az egyház a szent szavak (a szerzési igék) előtt a Szentlelket. Gondolatban is térdet haj­tunk a jézusi csodát teremtő titkos szó mellett: „ez az én testem”. Megkér­dezzük: miért ez az esemény megvál­tásunk szent titka? Azután megválaszoljuk, hogy miért a Miatyánk volt a legelső úrvacsorái imádság, és megfontoljuk azt is, miért emlékezteti Istent az egyház közel két­ezer éve Krisztus értünk vállalt ke­reszthalálára. Olvashatunk majd az úr­vacsorái közösségről, az osztási formákról, a térdelés szokásáról és az elbocsátás hétköznapokba indító, szol­gálatra késztető szaváról. Emeljük fel szívünket, váljon szent ^ mozgalommá a következő hetek, hó­napok úrvacsora-tanítása/tanulása a Liturgikus Sarokban. Hogy a tanítás ne csupán a „fejünket” érje el, hanem formálja át életünket, és készítsen fel a nagy találkozásra az úrvacsorái oltár­nál és odaát - az örök menyegzőre. Emeljük fel szívünket! Hafenscher Károly (ifj.) * •4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom