Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-03-03 / 9. szám

4. oldal 2002. MÁRCIUS 3. Evangélikus Élet Norvég miniszterelnök látogatása Magyarországon Immár fél esztendeje, hogy egyházunk északi egyházkerülete testvéregyházi kapcsolatot létesített a norvégiai Mpre egyházkerülettel. Akkor Odd Bondevik elnök-püspök látogatott meg bennünket (Ev. Élet 2001. szeptember 16.). A napokban Kjeit Magne Bondevik norvég miniszterelnök, a püspök unoka­öccse járt Magyarországon, hogy talál­kozzon Orbán Viktor kormányfővel és Mádl Ferenc köztársasági elnökkel. Szo­ros programja ellenére, én is lehetőséget kaptam arra, hogy egyházunk, valamint a Norvég Magyar Baráti Társaság képvise­letében találkozhassam vele. Ismeretsé­günk nem új keletű. Amikor 2000 pün­kösdjén a Norvég Evangélikus Egyház is az ország keresztyénné válásának millen­niumát ünnepelte, egyházunk három tagú küldöttségének tagjaként - D. Szebik Imre püspök és felesége társaságában - nekem is volt alkalmam megismerkedni a Bondevik családdal, így Kjell Magne Bondevikkal is, aki annak idején még nem volt miniszterelnök. Akkor is és most is meggyőződhettem arról, hogy Bondevik úr tudásával és hité­vel szolgálja hazáját, nemzetét. A norvég miniszterelnök ezúttal sem mulasztotta el üdvözölni a két egyházkerület által létrehozott, és azóta egyre bensőségesebbé váló kapcsolatot. Szó esett arról is, hogy az 1956-ban emigrált magyarok által szerkesz­tett szótár újra kiadásra kerül. A két nemzet közös kincse ez a könyvecske, annál is inkább, hiszen a norvégok szeretnék megismerni nyelvünket, gazdag szépirodalmun­kat. A beszélgetés végén a norvég miniszterelnök üdvözölte a Magyarországi Evan­gélikus Egyházat, és kérte, hogy imádkozzunk nagybátyja, Odd Bondevik elnök­püspök felépüléséért, aki a közelmúltban súlyos betegségen és műtéten esett át. Endreffv Géza Szépfalusi István-emlékest Egy rendkívüli megemlékezésnek adott otthont február 21-én este a bécsi Magyar Nagykövetség márványterme. A Nagykövetség a Bornemisza Péter Társasággal kar­öltve, születése 70. évfordulója alkalmából Szépfalusi István lelkészünkre, a Magyar írószövetség és a Pen Club tagjára emlékezett, aki 1955 után a „magyar diaszpóra mindenese” volt. Család és gyülekezet, hazánk nagykövet asszonya, egyházi, ökumenikus és iro­dalmi életünk képviselői méltatták azt az embert, aki menekültek ezreit vigasztalta, segítette új életkezdéshez, aki „feltörte Európa határait légszomjas és világszomjas magyar Írók előtt”. Az Európai Protestáns Szabadegyetem, a Bornemisza Péter Tár­saság rendezvényei keretében „egyszerre többféle evangéliumi és irodalmi szerve­zést végzett sértödékeny. sérült, némán gyanakvó, konokul panaszkodó sok nehéz ember közt. honi és világgá szórt magyarokért.” (Cs. Szabó László) Jerikó rózsája címen a Littera Nova Könyvkiadó az évfordulóra időzítetten jelen­tette meg Szépfalusi István bibliográfiáját és a 2000. november 28-i halála, illetve te­metése körül megjelent írásokat. A Littera Nova Irodalmi és Művészeti Társaság Szépfalusi lstván-emlékérmet is alapított, és ezt első alkalommal ezen az esten adták át Szemerédi Ilona ausztriai magyar cserkészcsapattisztnek. Evangélikus Egyházunk részéről Harmati Béla püspök, az íróbarátok közül Lászlóffy Aladár emlékezett. Megszólaltak művei Szépfalusiné Wanner Márta, Antal Agnes és Antal Imre tolmácsolásában. Az Emlékest programjának ismertetésével és tőle származó két idézettel hajtsuk meg fejünket Szépfalusi István emléke előtt, és köszönjük meg Istennek mindazt, amit rajta keresztül adott! * Köszöntő: Barsiné Pataky Etelka nagykövet asszony Áhítat: Szépfalusi István, A közösségi munka: vállalás. Felolvassa: Szépfalusiné Wanner Márta Léleképítés és közösségépítés: D. dr. Harmati Béla püspök Ahogy Bécsben megindultam. Szépfalusi István munkássága művei tükrében. Előadók: Antal Ágnes és Antal Imre Jerikó rózsája - Szépfalusi István bibliográfiája, a Littera Nova Könyvkiadó megjelentetésében. Szépfalusi István-érem átadása Szemerédi Ilona cserkészcsapattisztnek. A budapesti Littera Nova Irodalmi és Művészeti Társaság kitüntetése. A kiadványt és a kitüntetést ismerteti Balázs Tibor, a kiadó igazgatója. Laudáció: Valentiny Géza pápai prelátus, ausztriai római katolikus főlelkész. Üdvözlégy kereszt, egyetlen reménységünk. Lászlóffy Aladár. * „A magyar néphez való tartozásomban Isten teremtő, gondviselő akaratát látom. Nem én választottam ezt a népet a magam számára, hanem Istentől ajándékba kap­tam. Nem tartom ezért véletlennek azt, hogy életemet Isten akaratából a magyar nép java iránti felelősségben is éljem... Légy bátran magyar származású keresztyén, de ugyanakkor fordulj oda a világkereszténység felé is. Ok is, te is csak gazdagabbak le­hettek ezáltal és semmi esetre sem szegényebbek” - fogalmazott Szépfalusi István 1999-ben Nyíregyházán több mint 600 diák előtt. „Mert a keresztény mindig búcsúzik. Nem lehet hozzákötve senkihez, semmihez. Sem tájhoz, sem alkalomhoz, sem családokhoz, sem önmagához. Egyedül csak a Krisztusához... Krisztustól sohasem lehet elbúcsúzni, mert ha mi hitetlenkedünk, ő akkor is hű marad. Magát sohasem tagadja meg ” - emlékezik 1955. évi búcsújára a vérteskethelyi gyülekezettől. HB Gyülekezetvezetők konferenciája Ünnepi külsőségeket nélkülöző, ám an­nál tartalmasabb napot töltöttek együtt február 23-án Aszódon az Északi Egy­házkerület gyülekezeteinek vezetői. Felügyelők, gondnokok, pénztárosok töltötték meg zsúfolásig a Petőfi Sándor Gimnázium nagytermét. Többségük gyülekezeti lelkészével együtt érkezett az - ebben a formában - első ízben meg­hirdetett alkalomra. A konferencia úrvacsorái istentiszte­lettel kezdődött a szomszédos evangéli­kus templomban, D. Szebik Imre püspök és Detre János helyi lelkész szolgálatá­val. Az oktatási intézményben elsőként Benczúr László egyházkerületi felügyelő mondta el gondolatait a nem lelkészi ve­zetők egyházunkban végzett szolgálatá­ról és felelősségéről, az ebéd után pedig az Országos Iroda gazdasági igazgatója, Szemerei Zoltán ismertette a jelenlévők­kel a gyülekezetek gazdálkodását köz­vetlenül érintő állami és egyházi törvé­nyeket. Dr. Smidéliusz László helyettes egy­házkerületi felügyelő záróáhitata előtt, egyházunk több munkaágának képvise­lője - így Buday Barna ifjúsági referens, Muntágh András zsinati gazda, dr. Sza­bó Lajos, a Hittudományi Egyetem rek­tora és T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet főszerkesztője is - részt vett a Koczor Tamás esperes vezette fórumbe­szélgetésen. AMÍG NEM VOLT, NEM HIÁNYZOTT, DE AMIÓTA VAN, HIÁNYOZNÁ, HA NEM LENNE.” Tudnivalók a börtönlelkészségről Egy fiatal parancsnok-helyettes foglalta össze a címben szereplő mondattal azok véleményét, akik tanúi voltak az újra megindult börtönlelkészi szolgálat el­múlt másfél évének. A börtönlelkészség története vissza­nyúlik az államalapításig. Szerzetesren­dek, vagy a helyi plébániák voltak fele­lősek a területükön lévő börtönökben raboskodók lelkigondozásáért. A refor­máció után a feladat osztódott: minden felekezet papja végezte saját hitsorsosai gondozását. A Kiegyezést követően megalakítot­ták a hivatalos börtönlelkészi szolgála­tot, amely felelős volt az egyes börtö­nökben dolgozó helyi papok-lelkészek munkájának koordinálásáért. A kommunista diktatúra prominensei annak ellenére, vagy talán épp azért, mert saját bőrükön tapasztalták meg, mennyi segítséget nyújthatott a börtön •. lelkésze a raboknak, kitiltották őket a fegyintézetekből. De a börtönök ekkor sem maradtak lelkészek nélkül, sőt, megteltek papokkal, szerzetesekkel, apácákkal. Visszaemléke­zésekből tudjuk, mit jelentett jelenlétük az emberség, a kapcsolatok, a lelkierő megtartásában, mind Magyarországon, mind a volt Szovjetunióban. (Utóbbiban például csak az 1937-38-as évben 165 000 egyházi személyiséget tartóztattak le, akikből 107 ezret kivégeztek.) * A rendszerváltozás után az alkotmá­nyosjogok kereteit rögzíti az 1990 májusá­ban hatályba lépett 8/1990. IM, valamint a 22/1999. BM rendelet a fogvatartottak val­lásgyakorlásának lehetőségeiről. Ekkor szerveződtek a Börtönmissziós Társaságok. Katolikus részről a „Mé­cses”, protestáns részről a „Testvéri” és az „Evangéliumi” szervezetek. Az egyenként is több száz tagot számláló Társaságok tagjai azok az önkéntes lai­kusok, teológushallgatók és lelkészek, akik komolyan vették Jézus Urunk sza­vát: „ Börtönben voltam és eljöttetek hoz­zám. ” (Mt 25,36) Úgy tűnt, munkájuk jó, de még min­dig nem elég. Azon ritka helyzet állt elő, amikor a fogvatartottak és fogvatartóik kívánsága megegyezett: állítassák vissza a börtönlelkészség intézménye. Ennek megfelelően az igazságügyi miniszter 13/2000. sz. IM rendelete intézkedett a Börtönlelkészi Szolgálatról, s így 2000. szeptember 1-jétől újra megkezdődött a közalkalmazotti jogviszonyban álló bör­tönlelkészek tevékenysége. A börtönlelkészség jelene annak a tár­gyalássorozatnak az eredménye, melyet az Igazságügyi Minisztérium, a Bünte­tés-végrehajtás Országos Parancsnoksá­ga és a három hazai történelmi egyház (római katolikus, református, evangéli­kus), valamint a zsidó hitközség illetéke­sei folytattak. Ennek értelmében az or­szág S3 börtönének mindegyikében működik egy-egy lelkész. A nagyobbak­ban főállásban, a kisebbekben mellékál­lásban. (A rabbi országos hatáskörű.) Az ország felekezeti statisztikájának megfelelően, az intézetek kb. 70%-ában katolikus papot vagy diakónust, 20%- ában református, 10%-ában evangélikus lelkészt bíztak meg a delegáló egyházak. Úgy, hogy ők munkájukat ökumenikus szellemben, a felekezeti önállóság tiszte­letben tartásával végzik. Evangélikus részről jelenleg Jánosa Atilla és A klán Béla dolgozik félállásban Győrött, illetve Egerben. Főállásban Bí­zik László szolgál Budapesten. Ennek megfelelően az ő templomuk a börtön, gyülekezetük pedig az ott fogvatartott háromszáz vagy kétezer ember. Egy „börtöngyülekezet” sok tekintet­ben ugyanolyan, mint bármelyik más, országszerte. Vannak közöttük aktívak, vannak érdeklődők és vannak közömbö­sek. Vannak bibliaolvasók és imádko­zok, megkereszteletlenek és ateisták, gú­nyolódok és kegyesek. Vannak misére/istentiszteletre járók, hitoktatás­ban, bibliaórán résztvevők, gyónást, sze­mélyes testvéri beszélgetést igénylők. S vannak, akiknek csak arra jó a pap, hogy hozzá menve egyáltalán kimozdulhassa­nak egy órára a zárkából, megrágják egy-két cigire, s elcsevegjenek arról, mi újság odakint. S miért ne? Én is azt ten­ném. Mivel a börtönlelkészek a fogvatartói állományhoz képest bizonyos privilégiu­mokat élveznek (zárkában tartózkodás, hozzátartozókkal való kapcsolattartás, ajándéktárgyak átadása, kinti ügyes-ba­jos dolgok intézése stb.), személyük egy­fajta híd a kinti és benti világ között. Vol­taképp se kint, se bent, inkább a küszöbön. Élvezve a „bentiség” jogi előnyeit, s ki­használva a „kintiség” civilségét. S jól te­szik, ha ennél többre nem is vágynak... A börtönlelkészek örömmel hallgatják a büntetés-végrehajtás illetékeseinek di­cséretét, mely elismeri, hogy tevékenysé­gük folytán „csökken a feszültség”, „ke­zelhetőbbé válnak a zsiványok”, „konf­liktusmentesebbé lesz a zárka”, de köz­ben jól tudják, hogy mindez csupán mun­kájuk plusz hozadéka. A tulajdonképpeni cél ennél több: az élő Isten erőterébe állí­tani olyanokat, akik eddig istentelenül él­tek, Isten-hiányban szenvedtek. Mert, ami kockán forog - az az üdvösség. * A börtönlelkészség jövője szempont­jából az elmúlt másfél év meghatározó jelentőségű volt. Kialakultak a fő csapás­vonalak, szorgalmi utak. Amit sikerült ke­resztülvinni, az már megmarad, amit ki­hagytunk, az nagy valószínűséggel elvész. Hályogkovács volt mindegyikünk, ösztönös, szíve-diktálta esetlegességgel. Tanulmányaink és évtizedes praxisunk nem erről szólt, bár a toleranciáról, bűn­ről, szeretetről és szabadságról papoltunk eleget. Csak nem ilyen élesben. S nem ilyen konkrétan. Kívánatos lenne, ha egy-egy egyház­megyén belül a missziói előadó - a helyi lelkész segítségével - találna néhány lai­kus testvért (főként a megyeszékhelye­ken, ahol börtön van), akik heti rendsze­rességgel elvállalnák egy-egy csoport oktatását, pásztorolását a börtönben. Nem lenne ugyanis bölcs, ha a történel­mi egyházak a börtönlelkészek kineve­zésével „letudnák” a felelősséget. Annál inkább szükséges lenne ez, mi­vel az egész hazai büntetés-végrehajtási rendszer leggyengébb pontja éppen az elvileg legfontosabb pont: a visszaillesz­kedés elősegítése, a rehabilitálódásra va­ló képesség megteremtése. Erre pedig csak „kinti” civilek képesek. Azért, hogy amikor visszajönnek, ne még rosszabbként térjenek vissza. * Bízik László (AZ ÍRÁSHOZ FELHASZNÁLT ILLUSZTRÁCIÓKAT A FEBRUÁR 22-1 ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELETI ALKALMON KÉSZÍTETTE A SZEGEDI Csillag Börtönben - Bottá Dénes.) A MÉCSES SZERETETSZOLGÁLAT - MAGYAR BÖRTÖNPASZTORÁCIÓS TÁRSASÁG Imaszándékok (2002. március) 3. Imádkozzunk a börtönben élő testvéreinkért, hogy közülük minél többen rá­leljenek az Atyához vezető útra! 10. Imádkozzunk a bűnözőkért, a bűnös emberekért, hogy felismerjék bűnös vol­tukat és vágyódjanak lelkűk gyógyulására! 17. Imádkozzunk saját magunkért is, nehogy farizeusként éljünk és imádkozzunk! 24. Kérjük a Mennyei Atyánkat, hogy mi is örvendező lélekkel követhessük Jézust Jeruzsálembe, a rácsokon belül és kívül is! 31. Kérjük Mennyei Atyánkat, hogy mindannyian feltámadhassunk a bűn rabságá­ból, halálából és követhessük Szent Fiát, Jézust! V 4 í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom