Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-03-03 / 9. szám
Fotó: Bottá Dénes 67 . ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2002. MÁRCIUS 3. BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) ÁRA: 89 Ft A TARTALOMBÓL Tudnivalók a börtönlelkészségről Visszfény és Böjti mozaik Ellenszélben Szeretsz tükörbe nézni? Lehel Ferencért szól a harang VAN SZABADULÁS! E heti lapszámunk több írását is illusztrálhatná címlapfotónk, hiszen egy „börtönkép” asszociációk egész sorát indíthatja el. A szenvedélyek rabságára éppúgy gondolhatunk, mint a vélt vagy valós bűnök szabadságvesztéssel sújtott büntetésére. S, ha eláruljuk, hogy felvételünk a szegedi Csillag Börtönben készült, akkor az ott sínylődött Ordass Lajos evangélikus püspök meghurcoltatása is felidéződhet az olvasókban. Kivált azokban, akik lapzártánk idején - február 25-én - maguk is részt vettek a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján országszerte tartott rendezvények valamelyikén. Talán illőbb is volna e helyütt az Andrássy út 60-ban, Terror Háza néven nyílt múzeum és dokumentációs központ, egyházunk mártírjainak is adózó termét bemutatnunk (a későbbiekben sort is kerítünk rá). Most mégis arról az eseményről szeretnénk hírt adni, amelynek apropójából bebocsátást nyertünk a manapság zömmel életellenes bűncselekmények miatt elítéltek híres-hírhedt szegedi fegyházába. Ez az esemény pedig történetesen a bűnök terhe alóli teljes feloldozás, a valódi megváltás lehetőségét hirdette... A katolikus börtönlelkészi szolgálat szervezésében február 22-én a fogvatartottak védőszentjének emléknapi ünnepe zajlott a börtönfalak között. A résztvevők arra a Szent Jobb Latorra (Dismas) emlékeztek, akinek evangéliumi alakját - Krisztusra mutató példaképként - a református és az evangélikus egyház vezető püspöke is méltatta ezen az ökumenikus alkalmon. Éppenséggel D. Szebik Imre evangélikus elnökpüspök volt az, aki emlékező beszédében rámutatott: Isten bűnbocsátó kegyelmére mindnyájan rászorulunk. E tekintetben nincs különbség jogerősen elítélt rabok és „civil bűnösök” között. TPK „A hitágazat egymást követő mondatai nem is tesznek mást, mint hogy kijelentik és kifejtik, hogyan és mivel történt ez a megváltás: mit fizetett, menynyit fáradt és vállalt O azért, hogy megnyerjen és uralma alá vonjon minket, vagyis hogy emberré lett, a Szentlélektől és Szűztől minden bűn nélkül fogantatott és született, hogy Úrrá legyen a bűnön; továbbá szenvedett, meghalt és eltemettetett, hogy eleget tegyen értem és megfizessen azért, ami vétkem volt, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem tulajdon drága vérével. Mindezt pedig azért, hogy URAMmá legyen. Hiszen ebből semmit sem tett önmagáért, rá sem szorult volna. " Luther Márton Nagy Kátéja (Prőhte Károly fordítása) Vallás a drogmegelőzésben Egyházkerület születésnapja Isten utat nyitott az egyháznak Mádl Ferenc köztársasági elnök és Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter nyitotta meg február 20-án, szerdán a Parlamentben a „Vallás a drogmegelőzésben - drogmegelőzés az egyházban” című szakmai konferenciát. A köztársaság elnöke nagyrabecsülését és köszönetét fejezte ki az egyházaknak azért a nemes elhatározásért, hogy készek fokozni erőfeszítéseiket a szenvedélybetegségek meg- előzése és gyógyítása érdekében. Mádl Ferenc rámutatott, hogy a különféle globalizációs és piacgazdasági kényszerek olyan súlyos kihívásokkal szolgálnak, amelyek miatt sokan elveszítik tájékozódási pontjaikat, és a szenvedélybetegség zsákutcájába menekülnek. Ezért az államnak és az egyházaknak egyaránt erősíteni kell a megelőzésre irányuló tevékenységet. Deutsch Tamás üdvözölte, hogy a drog- probléma terén az egyházakat a távolság- tartó, elforduló magatartás helyett a befogadás, a megértő, meghallgató hozzáállás jellemzi. A miniszter mindenki számára példamutatónak nevezte azt az elkötelezettséget, amellyel a egyházak képviselői személyes életüket a közösség szolgálatába állítják, és a mindenkit be- és elfogadó közélet megteremtésén dolgoznak. A tanácskozáson összességében 350 egyházi vezető, döntéshozó, gyülekezetekben és iskolákban tevékenykedő lelkipásztor, rabbi és segítő vett részt a négy történelmi egyház köréből, valamint a drogmegelőzés területén dolgozó kisebb egyházaktól. Az gyógyít gyökerében, aki megelőz, és az egyház így próbál cselekedni - hangsúlyozta Balás Béla római katolikus megyéspüspök. A szenvedélybetegségek megelőzéséről és az egyház szerepével foglalkozó előadásában úgy fogalmazott: a drog a lélek giccse, menekülés egy semmin lógó falvédőre. Balás Béla felszólította az egyházak képviselőit: ne csak tudásukat, hanem hitüket is adják össze ahhoz, hogy a veszélyeztetetteknek esélyük legyen az életre. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke az egyház diakóniájában és missziójában felmerülő etikai kérdésekről szólva hangsúlyozta, hogy a problémákkal szembesülni kell. A püspök az egyházi misszió fontos részének nevezte azt a szolgálatot, amely a segítségre várókkal kapcsolatos, hiszen a bilincsekből lehetséges a szabadulás. Szavai szerint nem a betegség ellen kell küzdeni, hanem az egészséget kell terjeszteni. Nem fenyegetéssel, mert a megijesztésen alapuló evangelizáció sikertelen, a megijesztett ember nem megtért ember. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a „Keés teljesítményorientált világ könyörtelen elvárásait. A kábítószerhez nyúlókat, akik alapvetően a szeretet hiányát próbálják pótolni, nem szabad kirekeszteni - mondta Szebik Imre, aki szerint az egyházak mindenekelőtt a megelőzésben és az utókezelésben tudnak hozzájárulni a drog- probléma megoldásához. Radnóti Zoltán rabbi, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége képviseletében rámutatott: a közösség az a pillér, amely hitet és reményt ad az élethez. Mindenkivel éreztetni kell, hogy nincsen egyeA hagyományteremtés szándékával rendezte meg a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület az első egyházkerületi napot. A győri öregtemplomban tartott eseménynek két apropója is volt: az egyházunk új területi elrendezését elhatározó, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület újjászervezését lehetővé tévő 1997. február 22-i zsinati határozat 5. évfordulója, illetve Túróczy Zoltán püspök halálának 30. évfordulója. Az egyházkerületi nap nyitó isten- tiszteletén Ittzés János püspök szolgált. Ézs 55,8-14 alapján arról az Istenről prédikált, aki ajtót és utat nyitott népe előtt. Soha nem emberek bölcsessége, hanem Isten igéje volt az életben- maradás eszköze. Örülhetünk egyházunk új struktúrájának, de az semmit nem ér a megelevenítő erő, Isten igéje nélkül, ami az ígéret szerint nem tér vissza üresen. Nem tudni, meddig fog élni kerületünk, de ha van jövője, az Isten igéjében van elrejtve, ami mindig igaz, kísér és óv bennünket, valamint hétköznapi szolgálatunkban is felfegyverez. Az istentisztelet után dr. Weltler János egyházkerületi felügyelő köszöntötte a templomban helyet foglaló népes gyülekezetét. Elmondta, hogy ennek a - szándékuk szerint évente - visszatérő eseménynek egyik célja az emlékezés és visszapillantás lesz, de ezen túlmenően alkalmanként neves előadókat is hívnak, akik a kerületet érintő előadásokat tartanak, sőt pályázati díjak átadására is sor kerül. Az öt évvel ezelőtti sorsdöntő zsinati ülésre Márkus Géza emlékezett, aki annak idején döntő szerepet játszott abban, hogy a kerület újjászervezését lehetővé tévő zsinati határozat megszületett. Az akkori egyházi ellenzék a Zsinattól várta a megújulást, ám a változást szorgalmazók újra és újra kisebbségben maradtak, ezért közülük többen le is mondtak zsinati tagságukról. Ám Isten számára nincs vesztes ügy, az ő segítségével kis csapat is képes nagy dolgokra, hiszen február 22-én, úgy délután öt és hat óra között, amikor már sokan lélekben talán feladták, Márkus Géza jelentkezett szólásra, és szavazást kért arról, hogy a korábban kidolgozott, de aztán elvetett háromkerületes, négyszintes egyházmodell elfogadható-e a többség számára. Jancsó Kálmánná zsinati tag ezt a javaslatot azzal egészítette ki, hogy az új struktúra elfogadás esetén ne 1998- ban, hanem csak 2001-ben lépjen érvénybe. Az elnök szavazást rendelt el a javaslatról, és teljesen váratlanul, amit éveken keresztül nem sikerült elfogadtatni, az most kétharmados többséggel elfogadást nyert. Hatvanan szavaztak a javaslatról, és a 40 igen szavazattal szemben csak 19 nem szavazat állt. Az egyházkerületi nap további részében Túróczy Zoltán püspökre emlékeztek a résztvevők. A bevezetőben elhangzott, hogy előkészület alatt áll egy Túróczyról szóló emlékkönyv megjelentetése, ami a tervek szerint a közeljövőben lát majd napvilágot. Első előadóként Mirák Katalin a püspökről mint egyházkormányzóról beszélt, aki három egyházkerület püspökeként háromszor is magára vette a püspöki szolgálat keresztjét, ráadásul mindegyik alkalommal nehéz történelmi szituációban. Győri lelkészként hívták meg Túróczy Zoltánt Nyíregyházára, ahol aztán 1939-ben megválasztották a Tiszai Egyházkerület püspökének. Majdnem egy évtizedig, 1948-ig tartott ez az első püspöki időszaka. Elsők között őt tartóztatják le 1946-ban, majd egy koncepciós perben tízévi fegyházban letöltendő szabadságvesztére ítélik. A bűnvádi eljárást azonban később megszüntették ellene. 1948-ban a Dunántúli Egyházkerület püspöke lesz, majd amikor 1952-ben megszűntették a négy egyházkerületet, (Folytatás a 3. oldalon.) rf D. Szebik Imre előadása a Parlament felsőházi termében. Mögötte (balról jobbra) Mádl Ferenc államfő, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter és Topolánszky Ákos, a tárca helyettes államtitkára resztyén elkötelezettség az ifjúság modern kihívásaival kapcsolatban ” című előadásában úgy fogalmazott: az ifjúságnak - amely a magyar nemzet jövője - ma sokkal nehezebb megélnie, mint egykor mondjuk, a mai 60 éveseknek. A fiatalok tévútkeresésének okai között említette a zilált családi hátteret és a sikerFotó: Gáncs Péter dűl. A zsidó hitközségek szövetségének képviselője végül ezt mondta: minden papnak hitével és szavahihetőségével azt kell sugároznia, hogy a teremtővel és tiszteletével telve van a világ, és ha így tesz, akkor ő lesz a ház és az oltalom a menekülőknek, a magányos és kereső embereknek. (Összeállításunk a 6. oldalon.)