Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-12-08 / 49. szám
Evangélikus Élet 2002. DECEMBER 8. 5. oldal Gyógyultan gyógyítók A nők összejövetelével kezdődött azon konferenciák sorozata, amelyek a Lutheránus Világszövetség 2003 nyarán, Winnipegben (Kanada) megrendezendő X. nagygyűlését kívánják előkészíteni. Festői környezetben, a Genfitó partján fekvő Montreux városában gyűlt össze közel 60 evangélikus asszony a Föld minden tájáról, hogy a júliusi konferencia témájával - For the Healing of the World, azaz a Világ gyógyulásáért - foglalkozzon. „Be kell ismernünk, hogy egy beteg világban élünk” - fogalmazták meg nagyon határozottan a találkozó résztvevői. Rámutattak arra, hogy a gyógyulás folyamata csak ott kezdődhet el, ahol a sebek feltárásra kerültek. Takargatás nélkül, nyíltan kell megmutatni azokat a területeket, ahol bajok vannak. Ez különösen nehéz azonban akkor, ha a külső világban fellelhető- kön kívül olyan sebekről is szólni kívánnak, amelyek közvetlen környezetükben vagy éppen Krisztus testén - az egyházon - fedezhetőek fel. A női összejöveteleket mindig jellemzi az őszinteség. A montreux-i LVSZ- konferencia azonban kitűnt a szokatlanul bátqj és nyílt hangvételével. „Feltárjuk a sebeket!” - írták a résztvevők annak a hosszú listának az elejére, amelyben felsorolták korunk legsúlyosabbnak ítélt betegségeit. Elsőként az AIDS terjedését jelölték meg az asszonyok. Afrika lakosságának közéi 40%-a vírushordozó! Nem lehetett megindultság nélkül hallgatni a fekete nőtéstvérek panaszát egy, a kontinensükön'terjedő új tévhitről. Az AIDS-szel fertőzött férfiak egy része úgy gondolja, hogy megtisztulhat a betegségtől, ha szexuális kapcsolatba kerül egy egészséges gyermekkel. Az anyák gyakran rejtegetni kényszerülnek picinyeiket, hogy megóvhassák őket a szó szerinti nemi erőszaktól. Az erőszak bármely formájának leleplezése és megfékezése különösen nagy hangsúlyt kapott a konferencia előadásaiban és csoportbeszélgetései során. A résztvevők örömüket fejezték ki, hogy a világszövetség a közelmúltban kidolgozott, és a tagegyházaihoz eljutatott e témában egy dokumentumot, Az egyházak nemet mondanak az erőszakra címmel. így, ha szerény módon is, de az evangélikusok nagy családja is hozzájárulhat ahhoz, hogy az agresszió által okozott sebek gyógyulhassanak. Korunk betegségei közt sorolták a részvevők a globalizáció káros gazdasági hatásait, mely különösen a harmadik világ országaiban érezhető. A Dél- Amerikából érkezett asszonyok megrendítő módon számoltak be arról, hogy milyen kétségbeesett küzdelmet vívnak naponta az életben maradásért. A fekete kontinensen pedig a Dél-afrikai Államok Fejlesztési Közössége 12-ből hatot éhínség sújtotta övezetté kényszerült nyilvánítani. A konferencia egy új kifejezést alkotott, amikor a teremtett világgal való felelőtlen visszaélést „de-creatió”-nak nevezte, jelezvén, hogy Isten csodálatos művét, a Földet hogyan rombolja le balgán az ember. Avagy: hogyan teszi tönk■ r\ r\ re az ajándékba kapott kereteket, a házasságot és a családi közösségeket. Az egyház testén található sebek is feltárultak. Egyik legfájóbb pontként kiemelték azt, hogy a világ evangélikussá- gának egyharmada még mindig nem fogadja el teljes értékűnek a nők szolgálatát, és nem avatja őket lelkésszé. AIDS, éhínség, teijedő erőszak, környezetszennyezés, felbomló családi közösségek - nem ismeretlen problémák előttünk. Naponta találkozunk velük a híradásokban. Mi az a sajátosság, amit egy evangélikus nőkonferencia megfogalmazhat ezekkel a sebekkel kapcsolatosan? Vajon létezik-e keresztény gyógymód? A konferencián elhangzott előadások felhívták a figyelmet arra, hogy a gyermekek mellett sokszor éppen a nők a világ „betegségeinek” szenvedő alanyai. De a gyógyulás eszközei is gyakran ők, azzal, hogy felvállalják a sebek feltárását. Musim- bi Kanyoro, az YWCA főtitkára megfogalmazása szerint „gyengéd bajkeverőként” emelik fel a szavukat az igazságtalanság, a gonoszság, hazugság ellen. Ám azzal válnak leginkább a gyógyulás eszközeivé, ahogyan a jelent szeretettel és törődéssel szemlélik, és, amelyekben felismerik a holnap reményteljes ígéretét. A jövő pedig abban a Krisztusban van, aki a világ gyógyítója. Nincs gyógymód a keresztények keMarie Barnett, csórét oszt Sierra Leone-i lelkésznő (jobbra) úrvazében, hanem magát a Gyógyítót ismerik, aki az övéit munkatársainak választotta. „Elhivattunk, hogy gyógyítsuk a világot” - olvasható a konferencia záró- dokumentumában. „A sebek nem szabad, hogy elbizonytalanítsanak, hanem ösztönözzenek arra, hogy felismetjük mindegyikükben az alkalmat, hogy a világ általunk - mint Isten munkatársai által - gyógyuljon.” B. Pintér Márta Az Evangélikus Nők Klubja idei utolsó alkalmát 2002. december 14-én, szombaton, 10 órai kezdettel tarjuk az Országos Egyházi Iroda I. emeleti nagytermében (Bp. IX., Üllői út 24.). Az alkalmon „klubtársunk", Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes számol be útjáról TESTVÉREINK UGANDÁBAN címmel. Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk! A Női Misszió Osztálya A FÉRFIMISSZIÓ ÚJ KIHÍVÁSA Az erőszak leküzdése a családban és a társadalomban A férfiak a legtöbb esetben végrehajtói a fizikai erőszaknak. A fegyveres - másként: katonai - erőszaknak viszont egyben elszenvedői is. Az erőszaknak ezenkívül persze még számtalan formája van. Mint például gazdasági kizsákmányolás, nemi erőszak avagy éppen vallási, lelki, pszichológiai terror... Az Európai Keresztyén Férfiak Fóruma csatlakozva az Egyházak Világtanácsa 2001. évi felhívásához, amely ezt az évtizedet az erőszak leküzdésének kívánja szentelni, háromévenként sorra kerülő konferenciáját ennek jegyében tartotta meg november közepén Prágában. A konferencia során több érdekes előadást hallhattunk. Elsőként említem David Ostendor chicagói lelkészt, aki egy közel száz gyülekezetei összefogó, úgynevezett „új közösség centrum” igazgatója. Előadásában a faji és vallá- si/felekezeti különbségek miatti erőszak különböző eseteiről számolt be, illetőleg arról, hogy miként sikerült ezt az utóbbi években visszaszorítani az USA középnyugati államaiban. (Ez korántsem volt könnyű, mivel még ma is több száz faji megkülönböztetést hirdető - és esetenként az erőszaktól sem visszariadó - szervezet létezik.) Örömteli hírek érkeznek több nyugateurópai evangélikus egyházból. Növekszik az egyházba belépők száma, a férfiak pedig egyre nagyobb arányban keresik a nekik jobban megfelelő, mindig valamilyen határozott célt kitűző férfimissziós csoportokat. A súlyos kérdésekre adott őszinte válaszok abban is segítenek, hogy a férfiak valódi segítségnek tekintsék az egyház ez irányú szolgálatát. A vita során nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy a romákkal kapcsolatos nézetek mennyire különbözőek voltak a nyugat-európai, illetve a közép-európai küldöttek között. Dr. Halama prágai közgazdászprofesszor a szegény országok gazdag or- < szágok által való kizsákmányolásáról beszélt, amely ma sem szűnt meg. A kereskedelmi erőszak és a tisztes üzletember képe sokak szemében még mindig összeegyeztethető, pedig a kettő éles ellentmondásban van. Dr. John Swinton, az aberdeeni egyetem tanára a fiatal skót férfiak magas öngyilkossági arányáról beszélt „Félelem, kétségbeesés, önpusztítás” címmel. Előadásában nemegyszer szót.ejtett olyan esetekről, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a magyarországi hely^etja.. .j j <j A hannoveri rendőrség különleges munkáját ismertette Klaus Eggerding, a férfimisszió tartományi vezetője. Ennek lényege, hogy a rendőrség preventiven lép fel a fenyegetett nők, anyák és gyermekek érdekében. Nem várja meg, amíg jóvátehetetlen tragédia történik, hanem a bizonyított brutalitás esetén kitiltják a férfit a lakásból, esetenként még a környékről is. (Még akkor is, ha a nő visszavonja a feljelentést. Ez több hónapos is lehet, és magában foglalhatja a telefonos zaklatás tilalmát is.) A férfiak neveltetésüknél fogva megszokták, hogy érvényesítsék az akaratukat, és nagyon nehezen értik meg, hogy bűnt követtek el. Mivel így a kibékülés folyamata sem indulhat meg, egyre könnyebben kerül sor tettlegességre. A férfiak sok esetben a nőt okolják, mondván, hogy ő provokálta ki magatartásával az eseményeket. (Az erőszakosságra ez természetesen akkor sem mentség, ha gyakorta valóban igaz. - A szerk.) A férfiak helyzete jelentős változáson ment át az utóbbi egy-két évtizedben. Nagyon sok hagyományosan férfiasnak mondott munkahely szűnt meg a gyáriparban, a bányászatban vagy a mezőgazdaságban. Sok férfi nem találja meg a helyét a nagy empátiát igénylő ügyfélszolgálati vagy az időközben hatalmiból szolgáltatóvá lett hivatali munkakörökben. Mindez pedig súlyos stresszt okoz, amely alkalmasint erőszakba torkollik. Az Egyházak Világtanácsa azért határozta el, hogy a maga eszközeivel szintén megpróbál véget vetni az agresszió terjedésének, mivel az ellentétes a keresztény tanítással. Az elhangzottak mind klasszikus férfimissziós témák, amelyek Magyarországon is rendkívül égetőek. A felmérések szerint a magyar férfi lakosság konfliktusmegoldók képessége rendkívül rossz. Munkahelyi, családi vagy egyéb probléma esetén sokan csak két megoldást ismernek: az alkoholt és az öngyilkosságot. Sajnos még az egyházzal kapcsolatot tartó férfiak sem állnak sokkal jobban ezen a téren. Múlhatatlanul szükséges lenne a férfimisszió erősítése, területi csoportok létrehozására, alkalmak szervezésére, ahol a férfiak speciális problémái előtérbe kerülhetnének. Meg kell találni a sokak érdeklődésére számot tartó témákat - és a megfelelő hangot -, hogy a férfiak újra nagyobb létszámban legyenek jelen az egyházban. Koháry Ferenc A feminista teológia férfiszemmel A „Nő és férfi, férfi és nő - a társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón” című konferenciának adott otthont november 22-23-án a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem. A rendezvény és a tematika komolyságát jelzi, hogy nyolc szekcióban párhuzamosan tartottak előadásokat: ezek közül én az egyházunkat legközelebbről érintő Feminista teológiai szekció előadásait kísértem figyelemmel. Megkülönböztetett érdeklődésemet indokolta, hogy e szekcióban az előadók többsége - dr. Hausmann Jutta professzornő, valamint Andorka Eszter, Nagy Szilvia, Varga Gyöngyi és Zsugyel Adél doktoranduszok - az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói. Bevallom, némi szorongással fogadtam a felkérést, hogy beszámolót készítsek az előadásokról, hiszen a feminizmus említése már önmagában is képes arra, hogy felkorbácsolja az érzelmeket, és megossza a hallgatóságot - teológiai kontextusban pedig mindez még hatványozottabban jelenik meg. Problematikusnak láttam a feminizmus „mozgalmi”, politikai célkitűzéseinek az akadémikus elismertetésért folytatott küzdelemmel való viszonyát is. Az előadásokat hallgatva azonban a hagyományos értelmezések radikális felforgatására törekvő, állig felfegyverzett női conquistádorok sztereotip képe pillanatok alatt szertefoszlott bennem. Hol van már az az időszak, amikor a feminista teológia „nagyágyúja”, Elisabeth Schüssler-Fiorenza egyszerűen kitiltotta a férfi hallgatókat az előadásairól (később, az enyhülési periódusban a férfiak már bejöhettek, ám nem szólhattak hozzá az elhangzottakhoz). Az előadásokból kirajzolódó feminista törekvés megtartotta ugyan „felszabadító” jellegét - ügyelve arra, hogy a teológia ne váljon az élettől elszakadt, teoretikus absztrakcióvá -, alapvető motivációjában azonban nem a szeparatizmus és tagadás szelleme vezette, hanem a hagyományos női értékek láthatóvá tétele, a mindeddig rejtve maradt aspektusok feltárása, az egyházi tradíció konstruktív korrekciója és új szempontokkal való gazdagítása. A különböző teológiai diszciplínákat egyaránt képviseltető előadások mindegyike ezt a láthatóvá tételt, illetve a hagyományos féfi-női értékek komplementaritását szorgalmazta. Ahogy a Genezis 2-t egzegetáló nyitó előadásában Dr. Hausmann Jutta fogalmazott: „az „ember” csak a „nővel” való találkozásakor ismeri fel magát, mint „férfi”. A biológiai nemeken alapuló társadalmi nemek konstrukciója tehát önmagában véve nem illegitim, de vizsgálatuk csakis együttesen, kettejük relációjában történhet meg - hiteles férfiszerepet csakis hiteles nők mellett lehet megélni. A feminista teológiának az ökumenikus mozgalomra és az istentiszteleti életre gyakorolt hatásairól szóló előadás mellett külön élményt jelentett - egyedüli férfiként (!) - részt venni a kísérleti jellegű női liturgiában, amely híven tükrözte a női inkluzivitást és azokat az „egyenlőségre törekvő pillanatokat”, melyekre a feminista teológia kiemelt hangsúlyt fektet. Kritikai észrevételeimet két pontban tudnám összefoglalni. Az előadások nagy pozitívuma volt, hogy az előadók valóban képesek voltak feminin légkört teremteni, a feminista tematikát feminin módon megközelíteni. A felszabadult és lelkes előadói technikát nem a hallgatóság mindenáron való meggyőzése és az érvekkel való lerohanása jellemezte, hanem a lehetőségek felvillantása, a kérdéskörbe való dinamikus bevonás, az együtt gondolkodás megteremtése. Ugyanakkor férfiként az volt a benyomásom, hogy az érzelmekre apelláló „női princípium” gyakran a racionális és logikusan követhető gondolat- szerkesztés számlájára működött, emiatt az előadások némelyike - elvesztvén belső koherenciáját -, parttalanná vált, és szétesett, a gondolatmenet elhomályosodott, és nehezen volt követhető. Különösen hiányoltam a férfi előadók szerepeltetését: emiatt a konferencia egyfajta női belügy képzetét keltette, holott az előadások kristálytisztán érveltek ezen álláspont tarthatatlansága mellett. Sajnálatos az is, hogy a férfi hallgatóságot gyakran egyedüliként képviseltem: ez azonban már nem írható a feminizmus számlájára, hanem elsősorban nekünk, férfiaknak szóló kritika és üzenet. Nánai László Endre, az EHE doktorandusza