Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-12-08 / 49. szám

Evangélikus Élet 2002. DECEMBER 8. 5. oldal Gyógyultan gyógyítók A nők összejövetelével kezdődött azon konferenciák sorozata, amelyek a Lu­theránus Világszövetség 2003 nyarán, Winnipegben (Kanada) megrende­zendő X. nagygyűlését kívánják előké­szíteni. Festői környezetben, a Genfi­tó partján fekvő Montreux városában gyűlt össze közel 60 evangélikus asszony a Föld minden tájáról, hogy a júliusi konferencia témájával - For the Heal­ing of the World, azaz a Világ gyógy­ulásáért - foglalkozzon. „Be kell ismernünk, hogy egy beteg vi­lágban élünk” - fogalmazták meg nagyon határozottan a találkozó résztvevői. Rá­mutattak arra, hogy a gyógyulás folyama­ta csak ott kezdődhet el, ahol a sebek fel­tárásra kerültek. Takargatás nélkül, nyíltan kell megmutatni azokat a területeket, ahol bajok vannak. Ez különösen nehéz azon­ban akkor, ha a külső világban fellelhető- kön kívül olyan sebekről is szólni kíván­nak, amelyek közvetlen környezetükben vagy éppen Krisztus testén - az egyházon - fedezhetőek fel. A női összejöveteleket mindig jellem­zi az őszinteség. A montreux-i LVSZ- konferencia azonban kitűnt a szokatlanul bátqj és nyílt hangvételével. „Feltárjuk a sebeket!” - írták a résztvevők annak a hosszú listának az elejére, amelyben fel­sorolták korunk legsúlyosabbnak ítélt be­tegségeit. Elsőként az AIDS terjedését jelölték meg az asszonyok. Afrika lakosságának közéi 40%-a vírushordozó! Nem lehetett megindultság nélkül hallgatni a fekete nőtéstvérek panaszát egy, a kontinensü­kön'terjedő új tévhitről. Az AIDS-szel fertőzött férfiak egy része úgy gondolja, hogy megtisztulhat a betegségtől, ha szexuális kapcsolatba kerül egy egészsé­ges gyermekkel. Az anyák gyakran rej­tegetni kényszerülnek picinyeiket, hogy megóvhassák őket a szó szerinti nemi erőszaktól. Az erőszak bármely formájának le­leplezése és megfékezése különösen nagy hangsúlyt kapott a konferencia előadásaiban és csoportbeszélgetései so­rán. A résztvevők örömü­ket fejezték ki, hogy a vi­lágszövetség a közel­múltban kidolgozott, és a tagegyházaihoz eljutatott e témában egy dokumentu­mot, Az egyházak nemet mondanak az erőszakra címmel. így, ha szerény módon is, de az evangéli­kusok nagy családja is hoz­zájárulhat ahhoz, hogy az agresszió által okozott se­bek gyógyulhassanak. Korunk betegségei közt sorolták a részvevők a globalizáció káros gazda­sági hatásait, mely különö­sen a harmadik világ orszá­gaiban érezhető. A Dél- Amerikából érkezett asszo­nyok megrendítő módon számoltak be arról, hogy milyen kétségbeesett küz­delmet vívnak naponta az életben maradásért. A feke­te kontinensen pedig a Dél-afrikai Álla­mok Fejlesztési Közössége 12-ből hatot éhínség sújtotta övezetté kényszerült nyilvánítani. A konferencia egy új kifejezést alko­tott, amikor a teremtett világgal való fe­lelőtlen visszaélést „de-creatió”-nak ne­vezte, jelezvén, hogy Isten csodálatos művét, a Földet hogyan rombolja le bal­gán az ember. Avagy: hogyan teszi tönk­■ r\ r\ re az ajándékba kapott kereteket, a há­zasságot és a családi közösségeket. Az egyház testén található sebek is fel­tárultak. Egyik legfájóbb pontként ki­emelték azt, hogy a világ evangélikussá- gának egyharmada még mindig nem fogadja el teljes értékűnek a nők szolgála­tát, és nem avatja őket lelkésszé. AIDS, éhínség, teijedő erőszak, környe­zetszennyezés, felbomló családi közössé­gek - nem ismeretlen problémák előttünk. Naponta találkozunk velük a híradások­ban. Mi az a sajátosság, amit egy evangé­likus nőkonferencia megfogalmazhat ezekkel a sebekkel kapcsolatosan? Vajon létezik-e keresztény gyógymód? A konferencián elhangzott előadások felhívták a figyelmet arra, hogy a gyerme­kek mellett sokszor éppen a nők a világ „betegségeinek” szenvedő alanyai. De a gyógyulás eszközei is gyakran ők, azzal, hogy felvállalják a sebek feltárását. Musim- bi Kanyoro, az YWCA főtitkára megfogal­mazása szerint „gyengéd bajkeverőként” emelik fel a szavukat az igazságtalanság, a gonoszság, hazugság ellen. Ám azzal vál­nak leginkább a gyógyulás eszközeivé, aho­gyan a jelent szeretettel és törődéssel szem­lélik, és, amelyekben felismerik a holnap reményteljes ígéretét. A jövő pedig abban a Krisztusban van, aki a világ gyógyítója. Nincs gyógymód a keresztények ke­Marie Barnett, csórét oszt Sierra Leone-i lelkésznő (jobbra) úrva­zében, hanem magát a Gyógyítót isme­rik, aki az övéit munkatársainak válasz­totta. „Elhivattunk, hogy gyógyítsuk a világot” - olvasható a konferencia záró- dokumentumában. „A sebek nem sza­bad, hogy elbizonytalanítsanak, hanem ösztönözzenek arra, hogy felismetjük mindegyikükben az alkalmat, hogy a vi­lág általunk - mint Isten munkatársai ál­tal - gyógyuljon.” B. Pintér Márta Az Evangélikus Nők Klubja idei utolsó alkalmát 2002. december 14-én, szombaton, 10 órai kezdettel tarjuk az Országos Egyházi Iroda I. emeleti nagytermében (Bp. IX., Üllői út 24.). Az alkalmon „klubtársunk", Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes számol be útjáról TESTVÉREINK UGANDÁBAN címmel. Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk! A Női Misszió Osztálya A FÉRFIMISSZIÓ ÚJ KIHÍVÁSA Az erőszak leküzdése a családban és a társadalomban A férfiak a legtöbb esetben végrehajtói a fizikai erőszaknak. A fegyveres - más­ként: katonai - erőszaknak viszont egyben elszenvedői is. Az erőszaknak ezenkívül persze még számtalan formája van. Mint például gazdasági kizsák­mányolás, nemi erőszak avagy éppen vallási, lelki, pszichológiai terror... Az Eu­rópai Keresztyén Férfiak Fóruma csatlakozva az Egyházak Világtanácsa 2001. évi felhívásához, amely ezt az évtizedet az erőszak leküzdésének kívánja szentel­ni, háromévenként sorra kerülő konferenciáját ennek jegyében tartotta meg no­vember közepén Prágában. A konferencia során több érdekes előadást hallhattunk. Elsőként említem David Ostendor chicagói lelkészt, aki egy közel száz gyülekezetei összefogó, úgynevezett „új közösség centrum” igazgatója. Előadásában a faji és vallá- si/felekezeti különbségek miatti erőszak különböző eseteiről számolt be, illetőleg arról, hogy miként sikerült ezt az utóbbi években visszaszorítani az USA közép­nyugati államaiban. (Ez korántsem volt könnyű, mivel még ma is több száz faji megkülönböztetést hirdető - és eseten­ként az erőszaktól sem visszariadó - szervezet létezik.) Örömteli hírek érkeznek több nyugat­európai evangélikus egyházból. Növek­szik az egyházba belépők száma, a férfiak pedig egyre nagyobb arányban keresik a nekik jobban megfelelő, mindig valami­lyen határozott célt kitűző férfimissziós csoportokat. A súlyos kérdésekre adott őszinte válaszok abban is segítenek, hogy a férfiak valódi segítségnek tekintsék az egyház ez irányú szolgálatát. A vita során nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy a romákkal kapcsola­tos nézetek mennyire különbözőek vol­tak a nyugat-európai, illetve a közép-eu­rópai küldöttek között. Dr. Halama prágai közgazdászpro­fesszor a szegény országok gazdag or- < szágok által való kizsákmányolásáról be­szélt, amely ma sem szűnt meg. A kereskedelmi erőszak és a tisztes üzlet­ember képe sokak szemében még min­dig összeegyeztethető, pedig a kettő éles ellentmondásban van. Dr. John Swinton, az aberdeeni egye­tem tanára a fiatal skót férfiak magas ön­gyilkossági arányáról beszélt „Félelem, kétségbeesés, önpusztítás” címmel. Elő­adásában nemegyszer szót.ejtett olyan esetekről, amelyek kísértetiesen hasonlí­tanak a magyarországi hely^etja.. .j j <j A hannoveri rendőrség különleges munkáját ismertette Klaus Eggerding, a férfimisszió tartományi vezetője. Ennek lényege, hogy a rendőrség preventiven lép fel a fenyegetett nők, anyák és gyer­mekek érdekében. Nem várja meg, amíg jóvátehetetlen tragédia történik, hanem a bizonyított brutalitás esetén kitiltják a férfit a lakásból, esetenként még a kör­nyékről is. (Még akkor is, ha a nő vissza­vonja a feljelentést. Ez több hónapos is lehet, és magában foglalhatja a telefonos zaklatás tilalmát is.) A férfiak neveltetésüknél fogva meg­szokták, hogy érvényesítsék az akaratu­kat, és nagyon nehezen értik meg, hogy bűnt követtek el. Mivel így a kibékülés folyamata sem indulhat meg, egyre könnyebben kerül sor tettlegességre. A férfiak sok esetben a nőt okolják, mond­ván, hogy ő provokálta ki magatartásával az eseményeket. (Az erőszakosságra ez természetesen akkor sem mentség, ha gyakorta valóban igaz. - A szerk.) A férfiak helyzete jelentős változá­son ment át az utóbbi egy-két évtized­ben. Nagyon sok hagyományosan férfi­asnak mondott munkahely szűnt meg a gyáriparban, a bányászatban vagy a me­zőgazdaságban. Sok férfi nem találja meg a helyét a nagy empátiát igénylő ügyfélszolgálati vagy az időközben ha­talmiból szolgáltatóvá lett hivatali mun­kakörökben. Mindez pedig súlyos stresszt okoz, amely alkalmasint erő­szakba torkollik. Az Egyházak Világtanácsa azért ha­tározta el, hogy a maga eszközeivel szin­tén megpróbál véget vetni az agresszió terjedésének, mivel az ellentétes a keresz­tény tanítással. Az elhangzottak mind klasszikus fér­fimissziós témák, amelyek Magyarorszá­gon is rendkívül égetőek. A felmérések szerint a magyar férfi lakosság konfliktus­megoldók képessége rendkívül rossz. Munkahelyi, családi vagy egyéb problé­ma esetén sokan csak két megoldást is­mernek: az alkoholt és az öngyilkossá­got. Sajnos még az egyházzal kapcsolatot tartó férfiak sem állnak sokkal jobban ezen a téren. Múlhatatlanul szükséges lenne a férfimisszió erősítése, területi cso­portok létrehozására, alkalmak szervezé­sére, ahol a férfiak speciális problémái előtérbe kerülhetnének. Meg kell találni a sokak érdeklődésére számot tartó témákat - és a megfelelő hangot -, hogy a férfi­ak újra nagyobb létszámban legyenek je­len az egyházban. Koháry Ferenc A feminista teológia férfiszemmel A „Nő és férfi, férfi és nő - a társadal­mi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón” című konferenciának adott otthont november 22-23-án a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem. A rendezvény és a tematika komolyságát jelzi, hogy nyolc szekció­ban párhuzamosan tartottak előadá­sokat: ezek közül én az egyházunkat legközelebbről érintő Feminista teoló­giai szekció előadásait kísértem figye­lemmel. Megkülönböztetett érdeklő­désemet indokolta, hogy e szekcióban az előadók többsége - dr. Hausmann Jutta professzornő, valamint Andorka Eszter, Nagy Szilvia, Varga Gyöngyi és Zsugyel Adél doktoranduszok - az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói. Bevallom, némi szorongással fogad­tam a felkérést, hogy beszámolót készít­sek az előadásokról, hiszen a feminiz­mus említése már önmagában is képes arra, hogy felkorbácsolja az érzelmeket, és megossza a hallgatóságot - teológiai kontextusban pedig mindez még hatvá­nyozottabban jelenik meg. Problemati­kusnak láttam a feminizmus „mozgal­mi”, politikai célkitűzéseinek az akadé­mikus elismertetésért folytatott küzde­lemmel való viszonyát is. Az előadásokat hallgatva azonban a hagyományos értelmezések radikális felforgatására törekvő, állig felfegyver­zett női conquistádorok sztereotip képe pillanatok alatt szertefoszlott bennem. Hol van már az az időszak, amikor a fe­minista teológia „nagyágyúja”, Elisabeth Schüssler-Fiorenza egyszerűen kitiltotta a férfi hallgatókat az előadásairól (később, az enyhülési periódusban a férfiak már bejöhettek, ám nem szólhattak hozzá az elhangzottakhoz). Az előadásokból ki­rajzolódó feminista törekvés megtartotta ugyan „felszabadító” jellegét - ügyelve arra, hogy a teológia ne váljon az élettől elszakadt, teoretikus absztrakcióvá -, alapvető motivációjában azonban nem a szeparatizmus és tagadás szelleme ve­zette, hanem a hagyományos női értékek láthatóvá tétele, a mindeddig rejtve ma­radt aspektusok feltárása, az egyházi tra­díció konstruktív korrekciója és új szem­pontokkal való gazdagítása. A különböző teológiai diszciplínákat egyaránt képviseltető előadások mind­egyike ezt a láthatóvá tételt, illetve a ha­gyományos féfi-női értékek komplemen­taritását szorgalmazta. Ahogy a Genezis 2-t egzegetáló nyitó előadásában Dr. Hausmann Jutta fogalmazott: „az „em­ber” csak a „nővel” való találkozásakor ismeri fel magát, mint „férfi”. A biológi­ai nemeken alapuló társadalmi nemek konstrukciója tehát önmagában véve nem illegitim, de vizsgálatuk csakis együttesen, kettejük relációjában történ­het meg - hiteles férfiszerepet csakis hi­teles nők mellett lehet megélni. A feminista teológiának az ökumeni­kus mozgalomra és az istentiszteleti élet­re gyakorolt hatásairól szóló előadás mellett külön élményt jelentett - egyedü­li férfiként (!) - részt venni a kísérleti jellegű női liturgiában, amely híven tük­rözte a női inkluzivitást és azokat az „egyenlőségre törekvő pillanatokat”, melyekre a feminista teológia kiemelt hangsúlyt fektet. Kritikai észrevételeimet két pontban tudnám összefoglalni. Az előadások nagy pozitívuma volt, hogy az előadók valóban képesek voltak feminin légkört teremteni, a feminista tematikát feminin módon megközelíteni. A felszabadult és lelkes előadói technikát nem a hallgatóság min­denáron való meggyőzése és az érvekkel való lerohanása jellemezte, hanem a lehe­tőségek felvillantása, a kérdéskörbe való dinamikus bevonás, az együtt gondolko­dás megteremtése. Ugyanakkor férfiként az volt a benyomásom, hogy az érzelmek­re apelláló „női princípium” gyakran a ra­cionális és logikusan követhető gondolat- szerkesztés számlájára működött, emiatt az előadások némelyike - elvesztvén bel­ső koherenciáját -, parttalanná vált, és szétesett, a gondolatmenet elhomályoso­dott, és nehezen volt követhető. Különösen hiányoltam a férfi előadók szerepeltetését: emiatt a konferencia egy­fajta női belügy képzetét keltette, holott az előadások kristálytisztán érveltek ezen ál­láspont tarthatatlansága mellett. Sajnálatos az is, hogy a férfi hallgatóságot gyakran egyedüliként képviseltem: ez azonban már nem írható a feminizmus számlájára, ha­nem elsősorban nekünk, férfiaknak szóló kritika és üzenet. Nánai László Endre, az EHE doktorandusza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom