Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-02-10 / 6. szám

67. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2002. FEBRUÁR 10. ÖTVENED VASÁRNAPJA (ESTO MIHI) ÁRA: 89 Ft A TARTALOMBÓL Hatodév - a Teológián kívül Mitől keresztyén egy bál? Mélységből kiáltani A teljesítmény bűvölete Nagyszerű keresztyén szabadság A negyedik ülésszak A VIII. Budapesti Zsinat (2001-2006) február 1-2-án tartotta meg 4. ülés­szakát. A törvényalkotó munkában először a Választási törvény általános vitájára ke­rült sor. A Jogi Bizottság ebben - többek között - a szavazási és választási szabá­lyok pontosítását indítványozta. A Zsinat nem emelt kifogást az ellen, hogy ezek a szabályok egyházunk minden testületére vonatkozzanak, hacsak nincs az illető testületnek saját ügyrendje. Több hozzá­szólás érintette a gyülekezeti lelkészvá­lasztás kérdését. Az egyik javaslat szerint felelős jogot kellene adni egy bizottság­nak (vagy püspöknek) a jelöltek kivá­lasztásában. A bizottság előzetesen dön­tene arról, hogy a jelölt (vagy jelöltek) alkalmasak-e arra, hogy őket az adott gyülekezetbe megválasszák, és ebbéli döntését indoklás nélkül közölné a gyü­lekezettel. A Zsinat ezt a javaslatot nem támogatta, mert munkajogi kérdések me­rültek fel, amelyeket még nem tisztázott az Egyház. Az ezzel kapcsolatos javasla­tokat a munkaügyi törvényjavaslat általá­nos vitája után lehet majd tárgyalni. A vá­lasztások másik fontos kérdése a tisztviselők és testületi tagok visszahívha­tósága, amelyet a Jogi Bizottság kapott meg kidolgozásra. A részletes vitáig meg kell vizsgálni azt is, miként lehet biztosí­tani, hogy minden egyháztag csak egy gyülekezetben gyakorolhassa választójo­gát. Nem támogatta viszont a Zsinat, hogy egyházközségi közgyűlés esetén ha- tározatképességi korlát létezzen. A következő napirendi pontban a Zsi­nat ügyrendjének átdolgozott változatát fogadta el a testület. Az Ügyrendi Bizott­ság vastag anyagot tett le az asztalra, hi­szen a több mint 50 paragrafusból álló Ügyrend mellett a Jogalkotási törvény érintett szakaszait is módosította. A munka kiváló minőségét mutatja az a tény, hogy csupán néhány részletkérdés merült fel a tárgyalás közben, s alig több mint egy óra alatt végzett a Zsinat a ha­talmas anyag elfogadásával. A törvényességi felügyeletnek az ed­digieknél pontosabb megfogalmazása volt a következő ülés tárgya. A törvé­nyességi felügyelet azt jelenti, hogy el­fogadása után a jogszabályt azonnal meg­vizsgálják jogászok abból a szempontból, hogy a kérdéses jogszabály illeszkedik-e az eddigi jogrendbe, nincs-e ellentmon­dásban valamely korábbi rendelkezéssel. Ezt a minden törvény és szabályrendelet esetén kötelezően elvégzendő vizsgálatot az illetékes testület hagyja jóvá. (Erről a kérdéskörről is részletesebben szeretnénk szólni az Evangélikus Elet mellékleteként hamarosan újra jelentkező Zsinati Hír­mondóban.) A szeptemberi ülésszakhoz hasonlóan most is volt vendégünk: Merétey Sán­dort, a református Zsinati Iroda vezetőjét hallhattuk. Részletes beszámolójában ki­tért a református Zsinat működésére, va­lamint áttekintést adott a törvényeikről is. A református egyházi bíróságokkal kapcsolatos kérdésekre dr. Kis Boáz lel­kipásztor és jogtanácsos válaszolt. A pénteki nap lezárásaként, napiren­den kívül, rendhagyó esti beszélgetést kezdeményezett a Zsinat elnöksége. Két témáról esett szó, mindkettőben általá­nos tájékozódás, illetve egymás tájékoz­tatása volt a cél. Előbb a lelkészt becsü­letszékekről folyt beszélgetés, amelyek korábban a Lelkészegylet testületéként játszottak közvetítőszerepet a lelkésze­ket érintő, vitás kérdésekben, és bizo­nyos érdekvédelmi szerepet is betöltöt­ték. A másik kérdés a püspökök megbízatásának esetleges ciklikussá té­tele volt. (Teológiai, egyházpolitikai szempontok mellett a demokrácia és a hierarchia ellentéte, valamint a püspöki tevékenység kontrollja is szóba került.) Szombaton a Zsinat a lelkészképesítő vizsgabizottságok kérdésével folytatta munkáját. Itt tulajdonképpen egy joghé­zag betöltéséről van szó: törvényeink ugyanis a hatéves teológiai képzésről szólnak, de nem szabályozzák azoknak a lelkészvizsgáját, akik még az ötéves for­mában végeztek, vagy több mint öt évig nem voltak szolgálatban. Ezeknek a test­véreknek a lelkészvizsgájáról fogadott el törvényt a Zsinat. Az iskolalelkészekről a VII. Budapesti Zsinathoz (1998-2000) két beadvány is érkezett, de tárgyalásukra akkor nem ke­rült sor. A mostani vita rámutatott arra, hogy igény van olyan lelkészekre, akik nemcsak hittant tanítanak, de egy egész iskolát kapnak „gyülekezetül” - diákokat, tanárokat és szülőket (!) pásztorainak. Az Oktatási Bizottság részletes kidolgozásra visszakapta a feladatot. Ahhoz azonban, hogy az iskolalelkészi pályázatokat a tan­év végeztével ki lehessen írni, a Zsinatnak a következő ülésszakon - áprilisban - el kell fogadnia a törvényt. A záróülésen a jogharmonizációról szóló törvény került napirendre. (Ennek részleteiről is fogunk szólni a Zsinati Hírmondóban.) Az ötödik ülésszak időpontját a Zsi­nat április 20-ra tűzte ki. Muntag András zsinati gazda „Mégis szégyen és gyalázat, hogy oda jutottunk mi keresztények, s hogy annyira járatlanok vagyunk az evangéliumban, hogy nemcsak hogy nem értjük meg, hanem egyenest arra szorulunk, hogy egyéb könyvekből ma­gyarázzák el nekünk, mit keressünk benne, s mit várhatunk tőle, holott az evangéliumok és az apostoli levelek azért írattak, hogy maguk szolgálja­nak útmutatóul számunkra az Ószövetségben, s eligazítsanak bennünket a próféták és Mózes írásaiban, hogy saját szemünkkel lássuk és olvassuk, miként nyugszik a rongyokba pólyáit Krisztus a jászolban, azaz: hogyan található meg a próféták könyveiben. " Luther Márton, Mi az evangélium? (Csepregi Zoltán fordítása) Még egyszer: hittanárok Tavaly júliusban jelent meg Várakozó hittanárok címmel egy rövid írásom e hasábokon. A cikket aggodalom szülte: a Nyíregyházi Főiskola hittanár szakán végzett evangélikus és református diákokkal beszélgetve az derült ki, hogy a diplomaosztó napján sokan nem tudják, vár-e rájuk tanári munka. A cikk nem várt nagy visszhangot váltott ki: meg­jelenése után több érdeklődés érkezett a még mindig munkát kereső hittanárok iránt. Volt végzős hallgatónk, akit ennek nyomán talált meg az egyik evangélikus gimnázium, sőt az ország nyugati széléről is érkezett kérés. Teljes foglalkoztatású hittanárt keresett az egyik gyülekezet, de már későn: addigra minden evangélikus hallgatónk „elkelt”. Ne­hezebb volt számomra nyomon követni a református hallgatók sorsát, de ősz derekára róluk is teljes képem volt: a nagynak számító, tizenkilenc fos évfolyam minden olyan tagja, aki tanárként kívánt elhelyezkedni - és ez volt a többség - tanári munkára talált: a „szerencsésebbek” mindkét szakjukat, mások vagy a hittant, vagy a másik szakjukat taníthatják. A nyári cikk és visszhangja számomra azzal a tanulsággal szolgált, hogy fe­je tetejére fordulhat a kereskedelem alaptörvénye. Nemcsak a kereslet hozhat létre kíná­latot, hanem a kínálat is felébresztheti az igényt. Ha közismert, hogy képzett hittanárok várnak arra, hogy szolgálatba állhassanak, megfogalmazódhat az igény: nekünk éppen ilyen emberre volna szükségünk. Okulva a nyári történetből, most előbb szólok: a Nyíregyházi Főiskola evangéli­kus hittanári szakán újabb évfolyam, évfolyamok készülődnek: A tavalyi népes kiraj­zás után jóval szerényebb létszámú évfolyamok várnak a sor(s)ukra: a diplomázni készülők - egy keresztfélévben már államvizsgát tett hallgatóval együtt - összesen öten vannak (három evangélikus, egy református és egy ádventista diák), a követke­ző évfolyam tizenegy, az utánuk jövő nyolc, a legfiatalabb hét főt számlál. Bizonyá­ra nem lesznek mindannyian tanárok, de sokukra majd az oktatásban lehet számíta­ni. Lehet, hogy valahol már látszik is a lehetséges helyük? Érdekes, sőt fontos lenne országos felmérést készíteni: az előttünk álló években hány hittanárra lesz szüksége evangélikus oktatási intézményeinknek? Hány friss diplomásnak kell majd szolgálatba állnia 2005-ben vagy 2008-ban? És hány hittanár­ra lesz szükség, miután - mint ismeretes - 2010-től kezdve pedagógiai végzettséggel nem rendelkező lelkészek nem végezhetnek többé iskolai hitoktatást? Hány helyen lesz szükség egyetemi szintű, és hány helyen főiskolai szintű diplomára? Egy felmé­rés - akár hozzávetőleges pontosságú - adatai sokat segíthetnének abban, hogy lás­suk: milyen létszámú évfolyamokra törekedjünk, mennyi az elég, a kevés, a sok. Ta­valy a tizenkilenc sem volt sok, s azt hiszem, a jelenlegi tanulólétszám sem fog soknak bizonyulni, sőt... A 2002 őszén induló évfolyamba az állami felsőoktatási intézmények számára sza­bott határidő szerint, március l-jéig lehet jelentkezni. A hittanári szakkal együtt választ­ható szakok száma bővült: a magyar, a történelem, a rajz és az ének-zene mellett öt nyelv is szerepel a kínálatban: angol, francia, német, orosz, ukrán. Akinek az Országos Felvételi Tájékoztatóban megjelenteken túl - ahol képzésünket a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Karához sorolva lehet megtalálni - továb­bi információkra van szüksége, keressen engem, szívesen állok rendelkezésére. (E-mail címem az Evangélikus Naptárban hibásan jelent meg, helyesen: csepregi @nyf.hu Szeretném, ha gyülekezeteink és iskoláink többet tudnának a hittanárképzésröl, és hallgatóink számára is egyre otthonosabb lenne az az egyház, amelyben szolgálatra ké­szülnek. Csepregi András Lelkészkonferencia Albertiben Talán nem vagyok vele egyedül, hogy minden konferenciára várakozással készülök. Bizonyos tapasztalatok ér­nek a szolgálatban: örömök, melyek­nek szeretném, ha lenne folytatása, megerősítése. Hadd folytassam egy kis kitérővel! A százlábú boldogan élt, míg a bé­ka meg nem kérdezte tőle: „Melyik lá­bad jön melyik után?” Kétségbeesett a százlábú, és zavarában az útszéli gö­dörbe zuhant, és nem tudta, hogy mer­re menjen. Többféle úton indulhatunk el, ha ennek a néhány sornak az értelmét ke­ressük - én a szolgálatom szempontjá­ból gondoltam végig. Vannak bizo­nyos kérdések, indulatok, harcok, melyek természete nem felel meg Krisztus követésének és szolgálatának, ezek csak a „merre tovább” kérdéseket szaporítják. Vannak irányok és célkitű­zések, melyek ezt teszik a „hogyan” kérdésekkel. Többek között ezekkel a gondolatokkal indultam el január 30- án, szerdán, Albertibe, ahol az evangé­likus iskola újonnan épült tornatermé­ben került megrendezésre az Északi Egyházkerület lelkészkonferenciája. Két üzenet fogalmazódott meg ben­nem, miután átgondoltam az előadáso­kat és a hozzászólásokat: Jézusra va­gyunk bízva és utalva, ugyanakkor egymásra vagyunk bízva és utalva. A nyitó igehirdetés témája a nagy paran­csolat volt. Isten néha megengedi, hogy beletekintsünk a nagy összefüg­gésekbe, és remélni engedi, hogy a lel­kekben végbement változások részei lehetnek egy „egyház méretű” meg­újulásnak. Az első előadást D. Szebik Imre püspök tartotta különböző gyülekezet­építési modellekről. Benczúr László egyházkerületi felügyelő személyes vallomásait osztotta meg velünk a ke­resztyén közösségről. A bemutatkozást és a fórumbeszélgetést Koczor Tamás esperes vezette. A fórumon a különbö­ző munkaágak vezetői számoltak be tevékenységükről néhány percben, és válaszoltak a feltett kérdésekre. Úgy érzem, ilyen párbeszédre nagy szükség van. Isten el tud vezetni odáig, hogy má­sok problémáit a magunkéinak érez­zük. Gyakran eszembe jut ^Stanley Jo­nes gondolata: „A szolgálat nem fakadhat büszkeségből, sértett önérzet­ből vagy félelemből. Ezek olyan moti­vációk, amelyek kizárják a szívünkből Jézus indulatát (Fii 2,5-11).” A továbblépésnek, megújulásnak akkor van létjogosultsága, ha Isten munkálja azt és az én életem megúju­lásával kezdődik. „Senkinek se tartoz­zatok semmivel, csak azzal, hogy egy­mást szeretitek. ” (Róm 13,8) Köszönetét kell mondani Roszik Mihály ny. lelkész, iskolaigazgatónak, Szmolár Attila lelkésznek és az Alber­ti Evangélikus Egyházközségnek az igen színvonalas ellátásért. Bozorády András I t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom