Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-11-10 / 45. szám

2. oldal 2002. NOVEMBER 10. Evangélikus Élet ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM ~\ VASÁRNAP ”^a a árnyékának völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal en­gem. " Zsolt 23,4 (2Kor 1,4; Róm 14,7-9; Zsolt 39) A jó pásztor zsoltára (a hagyo­mány szerint Dávidtól) olyan ismerős. A zsoltárnál csak Jézusnak, a Jó Pásztornak kell ismerősebbnek lennie. O nemcsak a halál közelségét, hanem legteljesebb való­ságát tapasztalta meg, így győzte le. Ezért nem csupán a közelségétől, az árnyéká­tól szabadít meg, hanem a legteljesebb valóságától. Jézus, a jó pásztor nem olcsó vigasztalást kíván adni a mai napra és a hét többi napjára, hanem minden körülmé­nyek között vezetni. „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. " Jn MUJ9H 8,32 (Hős 2,22; Mk 4,1-9; Jel 21,1-8) Jézus szavai az isteni igazság­ra, Isten akaratára, a dolgok valódi, Isten szerinti értékrendjére vonatkoznak. Csak ennek ismerete mutatja meg az ember valódi állapotát és a szabadulás útját. Szaba­dulni pedig attól kell, ami Isten akaratával, az Ő értékrendjével ellenkezik - vagyis bűn. A szabadság tehát nem öncél, nem a függetlenség és kötetlenség hangoztatá­sa, hanem - hadd mondjuk így - belesimulás az isteni célba. önként a nagy vallásalapítók sorába, mint egy a sok közül. Nem teheti, hiszen egye­dül ő az örök élet szerzője. CSÜTÖRTÖK "Mert odaáll a szegény pártjára, megszabadítja a halálos ítélet- tői." Zsolt 109,31; (Dk 6,20; 2Thessz 2,1-12; Jel 22,1-5) Sohasem volt maradéktalan a földi igazságszolgáltatásba vetett bizalom. Még a legtökéleteseb­ben működő demokráciában sem lehet az. A zsoltáríró (a hagyomány szerint megint csak Dávid) egyedül az Úrtól remél igazságot ügyében. De mi van akkor, ha a sérelme­ket már nem lehet jóvátenni, és az igazságtalansággal valahogy együtt kell tudni élni? Csak az nyújthat vigasztalást, hogy az Űr ilyenkor is a szegény pártján van, megadja a szükséges (nem több és nem kevesebb) erőt az igazságtalanság elviseléséhez. Ami pe­dig mindennél fontosabb: csak ő szabadít meg az örök halál ítéletétől. „Szeretlek, Uram, erősségem!" Zsolt 18,2; (Ef 6,10: Mk 13,9-20; Jel 21,9-14) Milyen nagyszerű, hogy a zsoltáríró (a hagyomány szerint Dá­vid) ezzel kezdte imádságát. Mi az akadálya, hogy ma, Krisztus követőjeként, va­gyis Dávidnál sokkal több igazság birtokosaként csak ritkán jut eszünkbe hasonló indítás? Az Úr szeretetéről szóló tanítás, így e zsoltár folytatása is csak szép szavak sorozata maradt volna a sokkal nagyobb igazság, Krisztus feltámadása nélkül. Ez a szeretet hálaadásunk és könyörgésünk alapja. 57FPOA pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldték a Jézus Krisztust." Jn 17,3 (5Móz 32,39a; lKor 7,25-33; Jel 21,15-27) A mai „világfaluban” még elevenebb a kérdés: melyik az igazi vallás? Nagyon sokan - akár a legjobb szándékkal - akarják velünk is elhitet­ni, hogy mindegyik egyformán jó. Ez azonban nem lehet igaz. Krisztust nem áll be PÉNTEK „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben. ” 5Móz 8,2 (ApCsel 4,22; Mt 26,36-41; Jel 22,6-15) íme az a bizonyos, gyakran emlegetett negyvenévi pusztai vándorlás! Talán furcsának hangzik, hogy Istennek hosszasan próbára kellett tennie népét, mintha nem ismerte volna eléggé. Minket is ezért tett volna és tesz ma is próbára? Semmiképpen sem. Nekem, nekünk van szükségünk az engedelmesség próbájára, az isteni gondviselés meglátására, a hitben való növekedésre. SZOMBAT „Éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket... ” Ef 5,2 (2Móz 15,13; Mk 13,30-37; Jel 22,16-21) Jelenlegi fordítá­sunk korábbi kiadása (és az eredeti szöveg) szerint is: „Jáijatok szeretetben...” Ez sokkal szemléletesebb, kifejezőbb, hiszen a Megváltó is városról városra, faluról falura járt, és szeretettel fordult mindenkihez, aki segítségül hívta. Az ige előzmé­nye és folytatása közelebbi eligazítást is ad a szeretetben való járásra, életre: nem kell a világban (annak idején is) megszokott viselkedésmintákat követni. Röviden: nem szabad megfeledkezni Krisztus szeretetéről... Dr. Szentpétery Péter SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 24. VASARNAP Majd Isten válogat - Válogatósok kíméljenek! Mt 13,47-50 Nagyon nehéz egy válogatós emberre főzni. Egy válogatós leánynak szép ruhát venni. Te vajon válogatós vagy? Meg­gondoltad, hogy mit jelent ez másoknak - és magadnak? De még nagyobb baj, ha valaki az emberek közt válogat, amit másképp így mondunk: személy váloga­tó. A maga érdekei szerint választja ki, hogy kivel érdemes kapcsolatot tartani, kivel nem. Aszerint, hogy mit kap tőle viszonzásul. Sajnos a gyülekezetben, egyházban is lehet válogatás. Amikor az igék közül csak azt választod ki, ami neked tetszik. Az igehirdetés üzenetéből csak azt foga­dod el, amivel amúgy is egyetértettéi - azaz úgy igazából: semmit. Magad alakí­tod ki a magad vallását abból, amit a templomban, más vallásokból, újságok­ból összeszedegetsz, mint az árut egy be­vásárlókosárba. S azt állítasz össze belő­le, amit te akarsz. Mai igénkben a halászok bevetik a há­lót, és mindent kifognak. Ez arra figyel­meztet, hogy ne válogassunk az emberek között a gyülekezetben. Ne osztályozzuk őket hamis szempontok szerint, s így ne ítéljünk el senkit, és ne is mondjunk le ró­la. Ne ítéld el a másikat, hogy ő hitetlen, bűnös ember. Hiszen te is az voltál, csak már kegyelmet nyertél Jézus véréért. Te is ugyanott voltál, amig Jézussal nem talál­koztál személyesen. Abból a mélységből, abból a rabságból, abból a szenvedélyből hozott ki Jézus, amit az ő életében most elítélsz. Ha akkor téged is elítélnek, ki biztatott volna az evangéliummal: Ne add föl, még próbáld ki ezt az utolsó lehetősé­get is; Jézus kész megszabadítani. - És működött. Tiszta lett a szíved, és élvezed az Isten gyermekeinek a szabadságát; hogy nem kell a pohár után nyúlni, nem kell haragudni, nem kell bosszút állni, nem kell csúnyán beszélni... Ez az igazi szabadság. Ha belép valaki közénk, ne a bűnét és hibáit lásd, hanem azt, hogy ilyen voltál Krisztus szabadítása nélkül. És adj hálát Istennek alázatos szívvel. S kérd, hogy tartson meg kegyelmében. Igen, együtt nő a földi egyházban a kon­koly és a búza, s együtt vannak a tenger­ben a halak egészen addig, amíg kifogják és kiválogatják őket - de csak az utolsó napon, a világ végén. Ne is mondj le még az Úrtól oly meszszire lévő, egészen más gondolko­dású emberről sem. Ne mondd, hogy neki már hiába beszélsz, őt már hiába segíted. Ilyen szó, hogy „hiába, kár, re­ménytelen eset” nem lehet a hívő ember szótárában. Hátha (Lk 13,6-9) még meg­változik. Úgy tekints a templomba belé­pő nem hívőkre, hogy belőlük lesz a hí­vő. Ha csak a hívőnek lenne helye a padsorainkban, akkor kipusztulna az egyház. Hisz nem lenne „utánpótlás”. És van-e szánakozás benned az elveszettek iránt? Mentő szeretet? Egy időben sokat mentem be a város belső részébe metró­val, a reggeli csúcsforgalom idején. A Határ úti aluljáró minden irányból nyelte be a tömeget a hajnali szürkeségben, s a tömeg csöndben, fáradtan rázódott össze, és szinte egy ütemre „darálódon be” a metró lejáratánál. S akárhányszor men­tem, mindig megdöbbentem. Az jutott eszembe: Istenem, így vonul megigézve, megfáradva, az élet terheitől meggyötör­ve és igazi remény nélkül az emberiség „lefelé”... És ez a helyzet megtanított imádkozni a tömegekért. A „massa perditionis”-ért. Mert ők is érző embe­rek, értékesek Isten szemében. Nekik is Szabadítóra van szükségük. - Máshol se engedd, hogy sodorjon a tömeg. Légy pozitív értelemben egyéniség. Aki figyel a jóra, a Biblia útmutatására, és mer szembeszállni, de legalábbis megállni egyedül is abban, ami a helyes. Lehet, hogy ma kinevetik sokan az erkölcsös embereket. Lehet, hogy egyedül ma­radsz, és fölteszed magadnak a kérdést, hogy „lehet, hogy én látom rosszul?”. De az Igéből megkapod a választ. És ha Krisztus útja mellett döntesz, ő melléd áll, és ad erőt a megállásra, arra, hogy ne sodródj az ítélet felé. Arra, hogy a „töb­bi hal” között ne „cápa” légy, hanem sze­mélyes példával segítő testvér. Eszembe jut egy volt idős ismerősöm. A második világháború előtt egy egyszerű kis csendőr volt. Később állásra jelentkezett, de nem vették föl sehova. Az egyik cég­nél megmondták neki: Barátom, ezzel az önéletrajzzal századszorra sem veszik föl sehova. Hagyjon ki valamit az élet­rajzából. S ő nem tette. Mert az igazsá­got írta, akármi volt is a következménye. Úgy gondolom, a hívőknek ilyeneknek kell lenni: fölövezve az igazság mellva­sába, bármi áron is (Ef 6,13). S akkor tudni fogja a világ, hogy erre az emberre mindig lehet számítani, rajta mindig le­het tájékozódni. Rajtad lehet? Legyen re­ménységed a „többi hal” felől, és te ma­gad se légy soha cápa. Aztán majd eljön az ítélet nagy napja. Nem te hozod el, hanem az Úr. Nem ak­kor jön el, amikor kiszámítod, hanem amikor betelt az idő Isten akaratából. Nem te leszel a mérték, hanem a kegye­lem. S addig még sokan fordulhatnak oda a körülöttünk élők közül a kereszt­hez bűnbánattal és odaadó szívvel. Sok mindenről beszélünk a hitünk te­rületén, de a legkevesebbet talán arról, hogy jön a végső elszámolás, az ítélet napja. Komolyan kell ennek is hangzania, mert az emberek könnyedén veszik ezt a kérdést. Legyünk a többi ember között az Úr mentő szeretetének a tanúi, hogy még sokan megtérjenek „ama napig”. De mai igénk hangsúlyosan az eljö­vendő ítéletről beszél. Arról, hogy Isten „kiválasztja a gonoszokat az igazak kö­zül, és a tüzes kemencébe veti őket: ott lesz sírás és fogcsikorgatás”. Nem egy kellemes kis megborzongás és érdekes szeánsztéma a végső ítélet. Döbbenetes valóság lesz azoknak, akik a földi életük során nem nyertek bűnbocsánatot Jézu­sért. Az egyházi év vége felé igénk fi­gyelmeztet, hogy komolyan számolni kell az ítélet napjával, amely bizonyosan eljön. Legyünk a többi ember között az Úr mentő szeretetének a tanúi, hogy még sokan megtérjenek „ama napig”. Imádkozzunk! Istenem, bocsáss meg nekem: maga­mat az ajtón belül tudom, és oly sokszor ez elég nekem, nem akarok helyet adni másoknak is. Könyörülj rajtam, és tedd együtt érzővé a szívemet a bajok és bű­nök közt vergődők iránt. Kérlek, szólj hozzánk Igéd által, és tedd késszé szívün­ket a számadás napjára. Addig is téged dicsőítünk, és téged szeretnénk szolgál­ni. Add ehhez Szentlelked világosságát és erejét. Amen. Széli Bulcsú ISTENTISZTELETI REND ___________________ Bu dapesten, 2002. november 10. + 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegver, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda. III., Dévai Bí­ró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Új­pest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Soly­már Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Pé­ter; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; du. 6. (zenés áhítat) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Ecser Mónika; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Ke­lenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (ifjúsági) Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Táborszky László; du. 5. (zenés áhítat) Wagner Szilárd; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lő­csei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bul­csú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs. Szabad­ság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 24. VASÁRNAP a liturgikus szín; zöld. A vasárnap lekciója: Jak 2,8-13; az igehirde­tés alapigéje: Mt 13,47-50. HETI ÉNE­KEK: 500, 449. Összeállította: tszm • • • • SAROK 3 £ 5 Cd 3 5­Hibaigazítás Múlt heti számunk két cikkében is sajnálatos elírás történt. „A reformáció és az iskolaiig} ** helyett „A reformáció nem iskolaügy” címmel jelent meg Frenkl Róbert írása a 3. oldalon, a 4. oldalon pedig az ökumenikus nőtaláikozó egyik munkacsoport-vezetőjének nevét gépeltük hibásan. A római katolikus közreműködő neve helyesen: Dr. Győry Attiláné. Az érintettek szíves elnézését kérjük! (a Szerk.) Pontosítás Az Evangélikus Élet előző heti számában a Vasárnap Igéje rovatban megjelent írás szerzője Nagy Zoltán bakonytamási segédlelkész, aki nem azonos Nagy Zoltán debreceni lelkésszel. t\agy Zoltán bakonytamási segédlelkész Az epiklézis görög kifejezés, ami az úrvacsora liturgiájában a Szentlélek segítségül hívását jelenti. A bűnösök Krisztus élete árán való megmentéséért, valamint a testi és lelki táplálékunkért való hálaadás után és a szerzési igék elmondása előtt hangzik el az első Szentlélekért könyörgő imádság, jelenleg használt liturgiánkban ezekkel a szavakkal: „Ezért a nagy irgalmadért kérünk, küldd el most Szentlelkedet, és szentelj meg minket, hogy a mi Urunk teste és vére által egyetlen testvéri kö­zösséggé legyünk, amikor most rendelé­se szerint cselekszünk... ” Valóban fontos szempont, hogy Krisztus testét és vérét méltó módon csak testvéri szeretetközösségben ve­hetjük. Az ősi liturgiákban ez a Szentlelket kérő imádság mégsem erre, hanem a kenyérnek és a bornak a szerzési igék elhangzása előtti megszentelésére vo­natkozott. A régiek ezzel azt a hitüket fejezték ki, hogy a szerzési igék el­hangzásakor Krisztus a kenyérben és a borban a Szentlélek közreműködésével ölt testet, csakúgy, mint Szűz Máriától való testi születését megelőzően is a Szentiélektől fogantatott. Miként Szűz Mária méhét a Szentlélek szentelte meg, és tette alkalmassá Krisztus befo­gadására, úgy az erre szánt kenyeret és bort is a Szentléleknek kell megszen­telnie és alkalmassá tennie. Ezt a két szempontot együtt juttatja kifejezésre tervezett új liturgiánk, amelyben az első epiklézisimádság Az epiklézis így hangzik majd: „Ezért a nagy ir­galmadért kérünk, küldd el most Szentlelkedet, hogy Krisztus teste le­gyen a kenyerünk ebben a kenyérben, és vére legyen az italunk ebben a bor­ban. Minket is szentelj meg, hogy ajándékod testvéri közösségben üd­vösségünkre legyen. ” A második epiklézisimádság a régi liturgiákban a szerzési igék után követ­kezik. Jelenlegi liturgiánkból ez hiány­zik, de az új liturgiában ismét helyet kap: „Emlékezzélmeg, Istenünk, szere­tett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Áraszd ránk Szentlelkedet, hogy amikor Megváltónk keresztjének titkát ünnepeljük, föltámadásának ere­jében részesüljünk." Az úrvacsora misztériumának lé­nyegéhez tartozik, hogy a feltáma­dott, élő Krisztussal való közösségün­ket a megfeszített és értünk meghalt Isten Bárányával való közösségként élhetjük át. Másképpen a Krisztussal való találkozás nem Urunk föltáma­dásának erejében részesít, hanem mi is csak azzal a félelemmel gondolha­tunk rá, mint amivel húsvét után az apostolok gondoltak. Félelmük csak akkor oszlott el, amikor a feltámadt Jézus sebeit megmutatva úgy állt meg előttük, mint a „megöletett Bárány”, aki - bár megöletett -, mégis örökké él, és nem azért tért vissza a halálból, hogy nagypénteki hűtlenségükért vá­dolja őket, hanem mint aki éppen az ő bűneiket hordozva, bűneik bocsánatá­ért halt meg. A mi félelmünk is csak akkor változhat igazi örömmé, amikor megértjük, hogy az úrvacsorában az a feltámadt Krisztus jön hozzánk, és ke­res szállást életünkben, aki - mint megöletett Bárány - bűneink bocsá­natának és Istennel való megbékélé­sünknek eleven záloga. A Szentlélek az, aki meggyőzheti szívünket, hogy a diadalmasan feltá­madott és majdan mindeneket ítélő­széke elé idéző Krisztus nem lett más­sá győzelme által, hanem ma is ugyanaz, mint a megfeszített Krisz­tus, aki egész életében a bűnösök ba­rátja volt, aki szeretettel hajolt le min­den bűnbánóhoz, aki a bűnök bocsánatáért és üdvösségünkért szen­vedte el a kereszthalált. Csak a Szentlélek szíthatja fel ben­nünk a hitet és a bizalmat, hogy a fel­támadt Krisztustól - majdani bírónktól- nincs okunk félni, hanem csupa jót remélhetünk tőle. Jóindulatát azzal is bizonyítja, hogy miközben Isten jobb­ján ül megdicsőülten, nem szűnik meg értünk megöletett testével és értünk ki­ontott vérével - mint eleven és elevení­tő étellel és itallal - táplálni minket. így közeledhetünk az úrvacsorá­hoz, nem félvállról vett megszokás­sal, de nem is az ítélőbírája elé készü­lő bűnös páni félelmével, hanem mint akik bizonyosságot nyertünk a Szent- lélektől, hogy ez a szentség - a keleti egyház ősi liturgikus szövegét idézve- „Krisztus szent, félelmetes és eleve­nítő titkában ” részesít. Véghelyi Antal 4 }

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom