Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-10-20 / 42. szám

I EV.ÉLET mELLÉKLET 2002. OKTÓBER 20. ZSIHJITI HIRIDODDO A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának Hírlevele Szerkesztette: Bárdossy Tamás Egy törvényjavaslat kialakulása A lelkészek szolgálati viszonyáról szóló törvény tervezetéhez Ismét az Evangélikus elé lép a Zsinat. A n lékletben számot ad szék szolgálati viszoi LZl. __/_________c A mostani kommentár kettős céllal íródott: egyrészt szeretnék bepillantást adni a tör­vényalkotás munkafolyamatába, másrészt háttérinformációkkal, a dilemmák bemuta­tásával sarkallni sokakat a továbbgondo­lásra. A zsinati tevékenység iránt érdeklő­dők számára - szerencsére egyre többen kapcsolódnak be javaslataikkal, meglátá­saikkal a szabályok kialakításába! (Előzete­sen kiküldtük az első tervezetet, s ahhoz vá­rakozáson felüli mennyiségű észrevétel érkezett.) Itt is szeretnék köszönetét monda­ni mindazoknak, akik vették a fáradságot véleményük megküldésére. A mellékelt tervezet sok eleme még kidol­gozatlan, számos hiánytól szenved. Egyelőre a gyülekezeti lelkészi szolgálatról szóló rész tekinthető nagyjából kidolgozottnak, bár itt is vannak még kihagyások. A valamilyen szem­pontból különleges lelkészi szolgálatok (isko­lalelkész, püspöki szolgálat, esetleg egyház- megyei, egyházkerületi lelkész) eltérő igényű szabályozása a későbbiekben épül rá az alapra. Lássuk a jelenlegi helyzetet: A törvényjavaslat a lelkészek szolgálati viszonyáról szól. Lehetne bővebb a kör, hi­szen mások is szolgálhatnak hivatásszerű­en az egyházban, mégis a Zsinat úgy dön­tött, először dolgozzuk ki az egyház működése szempontjából legfontosabb szereplőkre: a lelkészekre vonatkozó szabá­lyozást. A törvénytervezet nem foglalkozik a lelkészi szolgálat fogalmának újbóli meg­határozásával (vö. 1997. évi II. törvény). A lelkészi szolgálati jogviszony általá­nos kereteivel foglalkozó szakaszok a szolgálatban álló és a lelkészi nyilvántar­tásban szereplő lelkészek körének kap­csolatával foglalkoznak. A szolgálatban álló lelkészek köre kiterjed valamennyi lel­készre, akik gyülekezeti vagy egyéb szol­gálatuk alapján a MEE valamelyik egysé­génél díjlevél alapján végeznek szolgá­latot. Új elem annak kimondása, hogy a szolgálati jogviszonya MEE-hez kapcsolja a lelkészeket. Ez nem érinti a gyülekezetek jogait, hiszen a szolgálati jogviszony létre­jöttéhez szükséges az ő díjlevelük is. A lel­készi nyilvántartásról szóló szabályok pontosítására is szükség van. A lelkészi • • • < nyilvántartásnak tartalmaznia kell vala­mennyi aktív és inaktív lelkészt, a pontos központi nyilvántartás elengedhetetlen a szolgálati idő megállapításához (amire a tervezett lelkészi minimális fizetés meghatá­rozásához is szükség van). A nyilvántartás­ban szereplő lelkészek létesíthetnek díjlevél alapján szolgálati jogviszonyt, s innentől beszélhetünk a különböző jogokról és kö­telezettségekről. A szolgálati jogviszony az egyházköz­ségben című fejezet rendelkezik a szolgá­lati jogviszony induló időpontjáról. Alap­esetben — az eddigi gyakorlat is erre mutat - a püspöki kirendeléstől, illetve a beiktatástól „hivatalos" a lelkész státusza. Itt szükség van némi pontosításra, mivel az iktatás időben elcsúszhat a tényleges szolgálatba állástól, s közben a lelkész kissé „lóg a levegőben". Vagy azt választ­juk, hogy a választás napjától nézzük s szolgálati jogviszonyt (ekkor az iktatás el­veszti jelentőségét), vagy valahogy rendez­zük a köztes időben is a lelkész helyzetét. Megoldást jelenthet, ha a választás után az illetékes püspök automatikusan kirendeli a lelkészt az új szolgálati helyére. A tervezet szerint az új szolgálatba állás új viszonyt indít, ami időben akár közvetle­nül kapcsolódhat az előzőhöz, s természe­tesen ezek összeadódva állnak össze szol­gálati idővé. A törvénytervezet a lelkész és a gyülekezet számára is lehetőséget kíván adni a szolgálati viszony megszüntetésére. A lelkész felmondása bármikor lehetséges (mint most is), új elem a gyülekezetek vé­delmében a legalább 30 napos felmondá­si idő, ami lehetőséget teremt a szolgálat folyamatosabb ellátására. Régi dilemma, hogy vajon válthat-e lelkészt a gyülekezet? Egyfelől védeni kell a lelkészeket, hogy egy hirtelen felindulás ne ingassa meg létfeltételeiket, másfelől ha már végletesen megingott a bizalmi vi­szony lelkész és gyülekezete között, lehe­tőséget kell teremteni egy új fejezet elkez­désére. Jelenleg erre csak egy bonyolult eljárást követő áthelyezés révén van mód, a Zsinat korábbi elvi döntésében viszont arra is lehetőséget kíván adni, hogy a gyülekezet maga is (célszerűen a köz­gyűlés) meghozhassa a döntést. Az elha­markodott döntést az egyházi felsőbbség bevonása akadályozhatja meg, ami jel­lemzően az egyházmegyei elnökség rész­vételével történhet (mint a választásnál). Valószínű, hogy ez a kérdés még sokféle véleményt felszínre hoz, s a pontos eljárá­son is finomítani kell majd. Ide is kapcsolható az a felvetés, hogy vajon köteles-e a MEE máshová helyezni a lelkészt. A javaslat ezt a kimondatlanul is érvényesülő elvet nem tartja megőrzendő­nek — ezt tartalmazza a 4.§ (4) bekezdése. A tervezet a jelenleg is létező határozott és határozatlan idejű foglalkoztatást egy­aránt szabályozza. A határozott idejű fog­lalkoztatással kapcsolatos bizonytalansá­gokat kívánja csökkenteni az a javaslat, mely szerint a határozott idejű foglalkoz­tatás adott szolgálati helyen csak egy íz­ben köthető, és maximum három évig tarthat, ezt követően a határozott idejű szolgálati viszony átalakítandó határozat­lan időre szóló szolgálati viszonnyá. Az egyházközség a lelkész részére a szolgálati jogviszony felmondása esetén 3 havi alapilletménynek megfelelő végkielé­gítést fizetne. A felmondással kapcsolatban bírósághoz lehet fordulni. Amennyiben az egyházközség felmondásának jogszerűt­lenségét a bíróság megállapítja, úgy a lel­kész szolgálati viszonyának folytatására, vagy 6 havi alapilletmény végkielégítésre jogosult. A végkielégítés összegét akkor is az érintett gyülekezet fizeti, ha a lelkész il­letményének bizonyos hányadát közegyhá­zi támogatásból folyósítják - talán ez is gá­tolja az elhamarkodott döntést... Az alkalmazót megillető jogok című feje­zet keretében történik meg a szolgálati vi­szonnyal kapcsolatos alkalmazói jogosult­ságok megosztása az egyes egyház­kormányzati szintek között. A tervezet ab­ból indul ki, hogy a szolgálati viszony a MEE egészével jön létre, azonban a gyüle­kezet, egyházmegye, egyházkerület bizo­nyos jogosultságokat átvesz a közegyház­tól. A felsorolás még nem teljes, de az irányokat meghatározza. A munkaidővel, munkarenddel, sza­badsággal kapcsolatos fejezet azt a terü­letet kívánja egységes elvek alapján sza­bályozni, ahol az eddigi gyakorlat alapján a legtöbb eltérés van az egyes gyülekeze­tek gyakorlatában. Alapelvként kerül ki­mondásra a kötetlen munkaidő és ezzel párhuzamosan a heti egy pihenőnap tör­vényben biztosított lehetősége. Tudjuk, hogy sem ez, sem az éves szabadság fel- használása nem történik meg minden esetben - viszont az is nyilvánvaló, hogy ez nem helyes, már csak a bibliai hetedik nap miatt sem. El kell fogadniuk a gyüle­kezeteknek (de a lelkészeknek is!), hogy szükség van a valódi feltöltődésre, mellyel nem fér össze a szabadnapok felhalmozá­sának lehetősége sem. Régi adósságot törleszt a törvénytervezet a szülési, gyer­mekgondozási és ápolási szabadság ter­vezetbe vételével, illetve a betegszabad­ság és ennek illetményi hátterének szabályozásával. A lelkészi szolgálat díjazása című fejezet teremti meg a lelkészek egységes bértáblá­ja bevezetésének feltételét. A tervezet nem foglalkozik a bértábla kialakításával, egy­részt azért, hogy a gyakori törvénymódosí­tás elkerülhető legyen, másrészt azért, mert ennek meghatározása a gyülekezetek és a közegyház hosszú távú teherviselő képes­ségének feltárásával jár, mely az országos közgyűlés felelőssége. A lelkészi szolgálat egységes díjazásának bevezetése teremti meg az alapját annak a tervezett előírás­nak, mely törvényi szinten kívánja a lelké­szek munkavállalási, vállalkozási és egyéb kereső tevékenységét korlátok közé vonni - akár a máshol vállalt egyházi szolgálat (pl. táborok) tekintetében is, hiszen ez is a gyü­lekezeti szolgálat hátrányával járhat. A szolgálati vitákkal kapcsolatos fejezet meghatározza az egyházi bíráskodás el­sődlegességét az állami bíróságok előtt folytatott jogvitákkal szemben. Ez az elv ter­mészetesen csak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos nem anyagi jellegű vitákra ér­vényes, hiszen az egyházi bíráskodással kapcsolatos törvénytervezet, mely a zsinat napirendjén jelenleg is szerepel, úgy terve­imét az Evangélikus Élet olvasói elé lép a Zsinat. A mostani mel­lékletben számot adunk a lelké­szek szolgálati viszonyának sza­bályozását célzó munka állá­sáról, ennek jegyében tesszük közzé az erről szóló javaslatterve­zet első munkaváltozatát. Mellet­te egy bővebb elemzés igyekszik hátteret rajzolni a bizottság tevé­kenységéről. A különböző kezde­ményezések egymás mellé helye­zését szolgálja az egyházon belüli szolidaritás lehetőségeit vá­zoló írás, amely érinti mind a tör­vényjavaslatot, mind a lelkészek illetményének egységesebbé té­telére vonatkozó kezdeménye­zést, mely az országos közgyűlés keretein belül készül. zi, hogy az egyházi bíróság nem foglalkozik anyagi jellegű ügyekkel, ezekre az állami bíróság előtti igényérvényesítés lehetősége vonatkozik majd. Minden bizonnyal ezt a fejezetet is bővítenünk, pontosítanunk kell. Egyelőre csak jelzésértékűén szerepel a gyülekezeti lelkészi szolgálattól eltérő szolgá­lati területek szabályozása. Itt feltétlenül szá­mítunk az érintettek (intézményvezetők, lelké­szek) segítségére, hogy meg tudjuk határozni az eltéréseket, pontosítani a jogköröket. A törvénytervezet közzététele remélhető­leg hasznos kiegészítéseket hoz majd a vég­leges szabályozás kialakításában. Várjuk az érintett kör, a gyülekezeti lelkészek és az al­kalmazók észrevételeit. Azt tervezzük, hogy a javaslatról országos fórumot szervezünk, ahol minden érdeklődő részese lehet az al­kotómunkának. Az olvasók figyelmébe aján­lom a „zsinet" levelezőlistát, ahol még előze­tesen megjelennek a tervezetek, információk. Reméljük, hogy hamarosan kialakulhat min­den most még nyitott kérdésben a működő­képes szabályozással kapcsolatos konszen­zus, s ezzel még inkább megalapozható, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház küldetéséhez igazodóan a gyülekezetek épí­tésének és a hívek gondozásának szentelhes­se energiáit. Bárdossy Tamás •••••••• A szolidaritási elv alkalmazhatóságának lehetősége egyházunkban „A Magyarországi Evangélikus Egyház ház­tartását Isten gondviselő szeretetére ala­pozza, anyagi erejét az evangélium hirde­tésére és a szeretet gyakorlására fordítja. Hívei az egyházat hitből és egyházszeretet- ből tartják fenn. Anyagi hozzájárulásuk is segíti az egyházat küldetésének betöltésé­ben. Az egyház valamennyi önkormányzat­tal rendelkező szervezeti egységének és in­tézményének önálló háztartása van, tehát a maga terhét hordozza, de ugyanakkor hor­dozza a többiek terhét is, anyagilag is tá­mogatva a segítségre szorulót és az egyház egészének szolgálatát." Aj. Egyház háztartásáról szóló törvény általános rendelkezései tartalmazzák a fenti idézetet. Általános elvként jelenik meg a többiek terhének hordozása, s bíz­hatunk abban, hogy a törvény azt a gya­korlatot erősíti meg, melynek számtalan formáját egyházunk, gyülekezeteink és egyháztagjaink mindennapjaiban napon­ta megtapasztalhatunk (offertóriumok és más adományok, gyülekezetközi kölcsö­nök és közegyházi támogatások). Ezeknek a bevált formáknak az érintése nélkül kísérletet teszek arra, hogy a szolidari­tási elv kiterjesztésének lehetőségét megvizs­gáljam olyan területekre, melyeken eddig ez csak korlátozottan érvényesült. Véleményem szerint legalább az alább három területen érvényesíthető a szolida­ritási elv: 1. az egyházi alkalmazottak javadal­mazása; 2. az egyházi nyugdíjak értékállóságá­nak biztosítása; 3. az egyházi vagyon biztosítása. Mindhárom terület alkalmas arra, hogy egy célszerűen működő szolidaritási pénz­ügyi alappal az ezeken a területeken megfigyelhető feszültségeket enyhítse, il­letve a gondokat megoldja. Az egyházi alkalmazottak java- , dalmazására vonatkozóan a megkezdett munkajogi törvényal­kotás bizonnyal megfelelő megoldást talál majd. A javadalmakra vonatkozóan vár­hatóan olyan szabályozás születik majd, amely a gyülekezetek egyenetlen tehervi­selő képességével összefüggő eltérő java­dalmazás feszültségeit enyhíteni kívánja. Ennek célszerű formája egy országosan egységes fizetési táblázat lehet, mely az eltérő képzettséggel és szolgálati idővel arányosan állapítaná meg a lelkészi és nem lelkészi alkalmazottak javadalmazá­sát. Az elképzelés csak akkor lesz elfogad­ható, ha az a gyülekezetek által vállalandó minimális javadalmakat szabályozná. Eze­ket a minimális javadalmi értékeket úgy kell meghatározni, hogy tükrözze a társa­dalom egyéb területein az utóbbi időben örvendetesen növekvő jövedelmi viszonyo­kat. Amennyiben azonban ezek a javadal­mazási értékek minimumkövetelményként meghatározásra kerülnének, úgy a gyüle­kezetek egy része nem lenne képes ezeket a megnövekedő terheket vállalni. Ennek a feszültségnek az oldására a központi for­rások mint a gyülekezeti javadalmakat ki­egészítő pótlékok jöhetnek szóba, a kate­góriák minimális értékeit el nem érő egyházi alkalmazottak számára. Ez a megoldás kétségkívül konfliktusmentes út­nak ígérkezik, nem kínál azonban megol­dást azokra az időkre, amikor a központi források esetleg nem teszik lehetővé a pótlékok további folyósítását. A központi javadalmi pótlékok helyett ja­vaslom egy központi javadalmazási alap létrehozását. A létrehozandó javadalma­zási alap bevételeit az alkalmazottakat fog­lalkoztató gyülekezetek biztosítanák, a kifi­zetett javadalmakkal arányos, lineáris kulcs szerinti befizetéssel. A befizetéseket valamen­nyi gyülekezet, tehát a minimális javadalmi értéket alkalmazottaik számára megfizetni nem tudó gyülekezetek is megtéríthetnék, ami az elképzelés szolidaritási gondolatát szá­mukra is egyértelműsítené. Ennek ellenére is a legnagyobb összegű befizetéseket azok a gyülekezetek teljesítenék, amelyek a maga­sabb összegű javadalmakat képesek saját erejükből kifizetni, így a teherviselő képessé­gükkel arányos hozzájárulás valósulna meg az esetükben is. Az alkalmazott lineáris kul­csot úgy célszerű meghatározni, hogy fede­zetet nyújtson a javadalmi minimum alatt levő értékekre történő kiegészítéshez szük­séges pótlékok kifizetésére. Amennyiben ez nem járható, akkor az Országos Egyház tölthetné fel az alap forrásait a szükséges szintre. Az Országos Egyház természetesen az alap működése során tapasztalható ne­hézségek esetén is kifizetési kezesként bizto­síthatná a pótlékok folyamatos kifizetésének lehetőségét. A javasolt Központi Javadalmazási Alap beindítása során természetesen ügyelni kell arra, hogy az érintettek szá­mára működése a leginkább elfogadható legyen. Ezért a beindításhoz szükséges törvényalkotó munka lezárását követő el­ső éves fizetésemelés időszakára lenne célszerű indítását tenni. Ebben az esetben az adott évi országosan javasolt fizetés- emelés mértékének felében lehetne meg­határozni az Alap feltöltésének induló ér­tékét. Például egy 2003. évi 20%-os javasolt fizetésemelés esetében 10% fize­tésemelés és 10% befizetési mérték lehet­ne a konfliktusmentesen elfogadható in­duló érték, s ennek évenkénti folytatása addig, amíg az Alap általános esetben önfinanszírozóvá nem válna. Természete­sen a Központi Javadalmazási Alapnak semmilyen elkülönült szervezettel nem kel­lene rendelkeznie, önállóságát egy elkü­lönített bankszámla nyitása biztosíthatná, működésének felügyeletére pedig a szo­kásos bizottsági formák elegendőek. Az egyházi nyugdíjak értékállósága ■ biztosításának követelménye nem­csak az egyházi javadalmak ren­dezésének szükséges velejárója, hanem a lel­készgenerációk közötti szolidaritás konzek­vens alkalmazásának követelményéhez is igazodik. Az egyházi nyugdíjrendszer ismere­tének hiányában a konkrét szabályozás fel­vázolásától jelenleg tartózkodom, de a nyugdíjas lelkészek (esetleg nyugdíjas egyhá­zi alkalmazottak) minimális nyugdíjának fo­lyamatos megteremtését az egyházi alkalma­zottak minimális javadalmazásának bizto­sításához hasonló rendszerben képzelem el. A szabályozás konkrét formáit az 1. pontban foglaltak elfogadása esetén lehetne kidol­gozni. Szóba kerülhet egy szolidaritási nyug­díjjárulék befizetése az alkalmazottak részére kifizetett javadalmak arányában, esetleg a Központi Javadalmazási Alap által beszedett befizetések egy részének átadásáról a nyug­díjas lelkészek (alkalmazottak) részére. A szolidaritási elvnek a vagyon­■ biztosításra való alkalmazása azonnali anyagi előnyt is jelenthet­ne egyházunknak. Jelenleg is nagy összegű biztosítási díjakat fizetünk ki a gépkocsik és épületek kárelhárítása érdekében kül­ső biztosítótársaságoknak. A biztosítási díjak tartalmazzák a biztosítási kockázat mellett a manapság nemzeti sportként űzött biztosítási csaláskárokat és a bizto­sítótársaságok profitját is. Az utolsó két té­telre - reménység szerint - nem kellene fe­dezetet biztosítani a szolidaritási elven mű­ködő országos egyházi biztosítási alap létrehozásával. Ez az alap úgy működhet­ne, hogy a gyülekezetek által külső biztosí­tótársaságoknak fizetett biztosítási díjakat az országos biztosítási alapba kellene befizetni. A befizetett biztosítási díjakból történne a káresemények térítése az érintett gyülekeze­tek számára. Az alap működése vélemé­nyem szerint a gépkocsik esetében különö­sebb kockázat nélkül biztosított lehet, az épületbiztosítások esetében az első évek mű­ködése rejthet magában bizonyos kockáza­tot, de az alap mögött álló Országos Egyház költségvetése ezt a kockázatot nagy bizton­sággal kiegyenlítheti. Talán a világi biztosító- társaságok által beszedett díjak jövedelem- tartalma egy idő után a biztosítási díjak mérséklését is lehetővé teszi, vagy hosszú évekre biztosítja a biztosítási díjak emelési kényszerének elmaradását. A működést a je­lenleg kifizetett biztosítási díjak és kapott szol­gáltatások ismeretében részletesen át kell gondolni. A kifizetések automatikus jellegé­nek hiánya miatt az alap működése bizonyos alkalmazotti igénnyel járna, hiszen a károk felmérése és a térítések jogosságának ellen­őrzése folyamatosan szükséges. Az alap mű­ködése elkülönített számlán megoldható. Szükség van annak előzetes felmérésére is, mennyiben tekinthető ez a kockázatmegosztó tevékenység biztosítási tevékenységnek, s en­nek saját célunkra történő végzése érint-e va­lamilyen szakmai monopóliumot. A fentiek alapján a Zsinatra a törvényal­kotás tekintetében az említett három alap működését szabályozó törvény(ek) kidolgo­zása maradna. Zsúgyel János zsinati gazdasági bizottsági elnök í * } K \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom