Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-09-08 / 36. szám

Fotó: Zelenka Edit Eva ngélikus Élet 2002. SZEPTEMBER 8. 3. oldal ILYEN IS VAN... Gondolatok a Szélrózsa Találkozó kiértékelése kapcsán Minden eseménynek van elő- és utóéle­te. Az is előfordul, hogy ezek legalább olyan fontosak, mint maga az esemény. Az is lehetséges, hogy az előkészítés túl­mutat az eseményen, avagy a „lecsenge- tés” kezd élni önálló életet, és hordoz fontos mondanivalót. Volt egyszer egy Szélrózsa Találko­zó. Ez alkalommal Kismaroson. Úgy elmúlt, hogy sokak számára már csak távoli emlék. Vannak, akiknek még ele­ven, netán életmeghatározó élmény. Vannak olyanok is, akiknek az értéke­lésre váró munka zárult le. Számadás önmagunk, az egyház (a megbízók) és az Úristen előtt. Hatalmas munkát végeztek a szerve­zők, rendezők, szolgálattevők egyenként is, együtt is. Emberileg felmérhetetlen nagyságrendben! Valójában csak az Úr­isten ismeri a sok energiaáldozatot. A résztvevők és az egyház részéről csak köszönet járhat érte. Az Úristennek pe­dig hálaadás, hogy a fáradozást megál­dotta, sőt ez alkalommal is áldást hozott elő még a hibákból is. Az elmúlt héten a közreműködő szer­vezők, a közvetlen rendezők és az országos egyház oldaláról felelősséget vállalók gyűltek össze, hogy megkezdjék a kiérté­kelést. E sorok írója nemcsak hivatali köte­lességéből adódóan volt jelen, hanem az ügy elkötelezettjeként is, aki örült a talál­kozónak, belülről ismerhette a pozitívumo­kat, éppen úgy, mint a nehézségeket. Töb­ben talán formális ülésre számítottak, amin túl kell esni. Aki együtt gondolkodott, talán másként élhette át. Remélem, nem elfogul­tan minősítem: mérföldkő volt ez az érté­kelés. Az egyik oldalon sok, kellően meg nem alapozott kritika után, a másik oldalon számos udvariaskodó köszöngetés után - ezek a találkozó előtt és után egyaránt el­hangzottak - józan, szeretetteljes, őszinte beszélgetés alakult ki. Vezetők, segítők, püspökök értékeltek. Nem takargatták a hi­bákat, őszintén, de segítőén kritizáltak. Olyanról mondtak véleményt, amit átéltek, hitelesen hangzottak a minősítések, konst­ruktívan a bírálatok. Nem az volt az igazi kérdés, jól csináltuk-e, amit csináltunk, kin lehet „leverni” a hibákat, hanem egyrészt az, tudtunk-e részt venni a jövő egyházá­nak építésében, elértünk-e fiatalokat a Krisztus ügyének; másrészt pedig az: hogy miként lehetne még jobban. Természetesen arról is szó volt, amit eredménynek éltünk meg. Nem hangzott fölösleges köszöngetés, felszínes egymás- dicsérés, csupán örültünk a jónak, a meg­tapasztalt áldásnak. Nyugtáztuk, hogy az Úristen felhasznált sokakat (minket is) a munkájában. Élmény volt a Szélrózsa. Számomra külön élmény volt a kiértékelés első al­kalma. Példaértékű. így is lehet csinálni. Az egyházban is. A munka folytatódik. Ha Isten engedi és élünk, 2004-ben újra lesz országos ifjúsági találkozó. S hogy így tervezünk, annak biztató része volt az elmúlt heti megbeszélés. HK. Gyenes - G3 - konferencia A „Gyenes” - fogalom. Számos evangé­likus középiskolásnak a Isten- és közössé­gi élmények szinonimája. Gyenesdiásra mindenki nosztalgiával gondol vissza. De, mi legyen azokkal, akik már kinőtték a középiskolát és az egyetemet? Le kell-e mondaniuk a „Gyenes-élmény”-ről? Nem, nem így gondoltuk, hanem inkább újra Gyenesre hívtuk és hívjuk őket; a már felnőtt fiata­lokat az „öregedő ifjúság” konferenciá­ira. Idei nyári konferenciánk mottója 355- ös énekünk egyik sora volt: „Áldó hatal­mak oltalmába rejtve ", 32 fiatal felnőtt együtt hallgathatta, ta­nulgathatta, ízlelgethette, mit jelent ez a gondolat. Az áhítatok reggel és este, vala­mint az előadások is ezt a gondolatot bon­colgatták. Reggelente ószövetségi szemé­lyek üzenetén keresztül homloktérbe került Jónás, a duzzogó próféta, Hóseás, akinek családi élete vált jelképpé, Jeremi­ás, akinek a korában Isten „fazekasként” nyúlt bele az eseményekbe, és Jób köny­ve, amely a szenvedés titkát kutatja. A délelőtti előadásokban a hét mottó­jául választott mondatot Bonhoeffer éle­tén és munkáján keresztül próbáltuk meg értelmezni, és szellemi látókörünket tá­gíthattuk a görög-héber gondolkodás- mód összehasonlításával. A sűrű délelőtti programokat délután a szieszta, a pihenés és a kikapcsolódás váltotta fel. Együtt jártunk a strandra für­deni és élveztük az augusztusi nap utolsó sugarait. Szerda délután csapatunk meré­szen belevágott egy Szigliget-túrába, úgymond „a vár megtekintése céljából”. Ez azonban nem volt egyszerű, mert a társaság egyik fele fennmaradt a vona­ton, s csak az újraegyesülés után indul­hattunk megostromolni a várat. Fakultatív programként többen éltek a keszthelyi kastély megtekintésének lehetőségével is. Vidám színfoltja volt konferen­ciánknak a „Csalóka” című vetél­kedő, amelyben a vezetők bebizo­nyíthatták, mennyire hitelesen tudják előadni a velük meg nem történt eseményeket is. Felemelő élmény volt Füke Szabolcs és fe­lesége koncertje, akik’saját szer­zeményeiket énekelték gitárkísé­ret mellett, és még a társa­ságunkat is megénekeltették. A záró esti bográcsozáson az össz­munkával készült bográcsgulyás minden Ínyenc ízlésének megfe­lelt. A hetet lezáró istentiszteleten Isten áldásait átélve, feltöltődve már a téli tábortalálkozóra és a jö­vő évi öregedő ifjúsági konferen­ciára készültünk. Bajuszné Orodán Krisztina Nem az emlékeknek, de az emlékekből is élünk! 2002. augusztus 24.: e nap a Soproni Evangélikus Egyházköz­ség életében az emlékező „hálaadás napja” volt. Két délutáni alkalom figyelmeztette gyülekezetünket, hogy eleink szelle­mében és példaadásuknak megfelelően folytassa szolgálatát. Az egyik emlékezés a 25 esztendeje elhunyt soproni es­peres-lelkész személyét, Weltler Rezsőt és 10 éve eltemetett özvegyét állította elénk. Immár hagyomány egyházközsé­günk életében, hogy egykori lelkészeinek sírja előtt szere­tettel rója le kegyeletét, mint tettük azt Beyer Pál halálának 25., és Hanzmann Károly halálának 50. évfordulóján; és amint tesszük azt idén szeptemberben, illetve decemberben az 50 éve elhunyt Budaker Oszkár és Ziermann Lajos, valamint jövő év augusztusában a 20 éve „elköltözött” Rusznyák Ferenc síremléke előtt. Most a temető csendjében szinte az egész Weltler család és az egykori lelkészükre, Weltler Rezsőre mindig szívesen vissza­gondoló gyülekezeti tagok hallgathatták Jankovits Béla esperes emlékeket is idéző igehirdetését és Gabnai Sándor gyülekezeti lelkész szolgálatát. Weltler Rezső 1953 és 1977 között szolgált a nagy múltú sop­roni gyülekezetben, 30 esztendőn keresztül volt esperese a Győr-Soproni Egyházmegyének, és az Országos Egyház közéle­tében is aktívan részt vett. Nyelvtudása révén egyházunk kül­ügyi szolgálatában is tevékeny volt, cikkeit országszerte olvas­hatták. A gyülekezet úgy emlékezik rá, mint aki a nehéz történelmi helyzetben hűségesen állt a szolgálatban, emberségé­ben és kedvességében mindenkihez közel került, és példát muta­tott, a közösség megóvásáért pedig szüntelenül fáradozott. Zügn Tamás vezető lelkész megemlékező írásából idézek: „Aki oly sokat állt a koporsók előtt, és beszélgetett gyászolók­kal, annak igehirdetései szinte életre kelnek az ilyen emlékezé­sekkor, és mindenkit arra bátorítanak: higgyünk az élet és ha­lál Urának. Weltler Rezső is ezt tette egész életében, és most a megemlékezéséből is ezt érezhetjük ki: Uram, jó Benned meg­pihenni, jó Nálad nyugalmat találni, mert Jézus Krisztus által elvetted a halál rettenetességét. Jézus jár elől, és vezeti mai hí­veit is: aki hisz őbenne, ha meghal is, él. Ő a kapcsolópont élők és elhunytak között. Benne vagyunk egyek mindnyájan.” * * * A másik múltidézés ugyancsak szomorú események kapcsán fogant a gyülekezeti vezetés fejében esztendőkkel ezelőtt, és vált azóta immár tradícióvá: minden esztendő egyik nyáresté­jén - „ázott evangélikus” eleinkre emlékezve - ökumenikus is­tentiszteletet tartunk a hercegi Eggenberg-ház udvarán, a sop­roni Szent György utcában. A gyászos évtized üldözési hullámai akkor felekezeteket osz­tottak meg, most viszont együtt, az egységért szólt a fohász az Is­ten szabad ege alatt. Nem a régi sérelmekre történő emlékezés volt ez, nem a múlt felhánytorgatása, hanem a jelen bizonyságának örömalkalma. Népes gyülekezetünk - Jankovits Béla esperes, Volker Menke és Gabnai Sándor soproni lelkészek igei áhítatán túl - együtt imádkozott még a pápai református teológia vezetőjével, a sop­roni református gyülekezet lelkészével, dr. Vladár Gáborral is. Az év többi napján csak körfolyosóként „üzemelő” híres kőszószek - mint egykor - ismét régi szerepét tölthette be az istentiszteleten: Isten igéjének szent helyévé vált; a lakóház tere és a borozóudvar pedig ezúttal is templommá, oltártérré változott. Nem az emlékeknek, de az emlékek tiszteletében és belőlük is él a soproni gyülekezet. Gabnai Sándor AHONNAN SOHA NEM VONUL EL AZ ÁR Üdvözlet Bözödújfalu helyéről Pár hete Becsből, ezúttal pedig a néhai monarchia keleti csücs­kéből, Székelyföldről, a Maros megyei Bözödújfaluból küldöm üdvözletemet' és a mellékelt megdöbbentő képeslapot. De hát miért lenne megdöb­bentő ez a fotó? Az elárasztott prágai óvároshoz vagy a drez­dai pályaudvarhoz képest mit jelent ez a vízben álló romos templom?! A különbség ég és föld, vagy inkább víz és pokol. Az árvizek ugyanis - hála Istennek - már levonultak. Nemzetközi összefo­gás nyomán fokozatosan újjáé­pülhet minden, a jövőben erő­sebb gátak igyekeznek majd elhárítani a víz támadását. Az elmúlt hetek hősei, a fáradhatat­lan gátépítők megpihenhetnek... De Bözödújfaluban, Bözödújfaluval vala­mi egészen más történt! A festői hegyek között megbúvó erdé­lyi településen is gátépítők dolgoztak még a Ceausescu-diktatúra sötét évei­ben. Ördögi tervek nyomán, gáttal le­zárt patak vize árasztotta el a völgyet, s benne egy lakott települést. Erdélyi ba­rátom mesélte, hogy a gátlástalan gátépíttetők - szinte sátáni cinizmussal - a helyiekkel végeztették el a földmun­ka túlnyomó részét, akik abban a hitben dolgoztak, hogy lakóhelyük védelmére építkeznek... Sükösd Árpád 1995-ben emléktáblát állított, amely így foglalja össze a leg­újabb kori közép-kelet-európai történe­lem egyik leggyalázatosabb természet- és emberellenes merényletének tragikus következményeit: „A tó fenekén Bözöd­újfalu nyugszik. 180 házának volt lakói, szétszórva a nagyvilágban, ma is sirat­ják. A diktatúra gonosz végrehajtói le­rombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közössé­get szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztel­ve és szeretve, példás békességben. Im­már a katolikus, unitárius, görög katoli­kus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a val­lásbéke helye és szimbóluma.” Az utolsó mondatban megfogalmazott cél ugyan igen tiszteletreméltó, de a hely­színen átélt személyes élmények után csu­pán jámbor óhajnak tetszik. A szinte szán­dékosan elrejtett, úttalan utakon alig megközelíthető, hullámsírban szétmálló falu, számomra sokkal inkább a még min­dig be nem vallott, fel nem dolgozott múlt komor szimbóluma. Úgy tűnik, itt a Kár­pát-medencében sokak közös mulasztása és nyomora, hogy nem merünk szembe­nézni a múlttal, a múltunkkal... A bözödi templom még mindig fehér kis tornya ég felé mutató ujjként fordítja tekintetünket Isten felé, aki kész lenne háta mögé vetni bűneinket. De ez a tisz­tító csoda csak feltárt, bevallott, meg­bánt bűneinkkel történhet meg. Gáncs Péter Erdélyi (evangélikus) hírszőttes Csabai Árpád, Illyés Márton, Feyér Atti­la és Gödri Alpár lelkészjelöltek szemé­lyében négy újonnan végzett teológust avatott lelkésszé július 3-án Kolozsvárott Mózes Árpád, az Erdélyi Magyar Luthe­ránus Egyház püspöke. Az ünnepi isten­tiszteleten igét hirdetett Kovács László Attila, a kolozsvári Protestáns Teológia rektora, az oltári szolgálatot pedig - a ko­lozsvári egyházmegye esperese, Köncze- G. Árpád közreműködésével - Kovács L. Attila és Kiss Béla lelkészek végezték. * Közel fél évszázad múltán ismét van parókus lelkésze a Szeben megyei kiska­pusi egyházközségnek. Tamás János lel­készt - bensőséges hangulatú istentiszte­let keretében - augusztus 11 -én iktatták be hivatalába. * A Kolozsvári Evangélikus Egyházme­gyén belül nem csupán színtiszta ma­gyar faluközösségnek, de egyúttal szín­tiszta magyar evangélikus közösségnek is vallhatja magát Zselyk, Augusztus 24- én, szombaton a gyönyörűen felújított ősi evangélikus templomban vette kez­detét a település fennállásának 670-ik, illetőleg a gyülekezet megalakulásának 234-ik évfordulója alkalmából szerve­zett ünnepségsorozat. A nyitó-istentisz­teleten a község mintegy 500 lakóján kí­vül szép számmal vettek részt azok a faluból elszármazottak is, akik „A gyö­kerek visszavárnak” felhívásnak enged­ve keresték fel szülőhelyüket az évfor­dulón. „Zselyknek volt, van és lesz jövője” - hirdették a transzparensek. Adja a Mindenható, hogy ez egyaránt valóra váljon a gyülekezet és a falukö­zösség életében! * A kolozsvári egyházmegye esperese - számos hazai lelkész és külföldi vendég részvételével - szeptember elsején iktat­ta hivatalába Papp Noémi Melinda lel­késznőt Marosvásárhelyen. Az ünnepi istentisztelet különlegessége volt az új templomért tartott hálaadási szolgálat, amit Mózes Árpád püspök végzett. Kér­jük Isten gazdag áldását a marosvásárhe- lyi gyülekezetre és az új lelkésznő szol­gálatára, életére! Köncze-G. Á. Csendesnap Tállyán Sikeresen zárult a Borsod megyei gyüle­kezetek találkozója Tállyán, az immár hagyományosnak mondható egyházme­gyei csendesnapon. Az együttlét úrva­csorái istentisztelettel kezdődött, mely­nek keretében két fiatal testvérünk konfirmációjára is sor került. Az igehirdetés szolgálatát Nagy Zol­tán debreceni lelkész végezte, az úrva­csoraosztásban az egyházmegye lelké­szei segédkeztek. Az idei találkozót megtisztelte jelenlété­vel D. Szebik Imre, egyházkerületünk püs­pöke, aki Kossuth Lajos történelmi szere­pét méltatta előadásában. Ismeretes, hogy hazánk és egyházunk nagy fia Monokon született, és Tállyán keresztelték. Az egyházmegyei találkozót színesí­tette a miskolci Kossuth Lajos Evangéli­kus Gimnázium és Pedagógiai Szakkö­zépiskola énekkarának szolgálata. A délutáni programban T. Pintér Ká­roly, az Evangélikus Élet főszerkesztője tartott előadást hetilapunk egyházunk életében betöltött szerepéről, valamint a szerkesztői munka örömeiről és nehéz­ségeiről. Azzal búcsúztunk, hogy jövőre augusz­tus utolsó szombatján ismét találkozunk. Veczán Pál 2002. november 1—2-ig a Révfülöpi Oktatási Központban tartjuk a felügyelők országos konferenciáját Téma: Szolgálatra való alkalmasságunk belső életünk és társadalmi szerepvállalásunk tükrében. A részletekről következő számunkban adunk tájékoztatást. 01. *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom