Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-08-25 / 34. szám

2002. AUGUSZTUS 25. 7. oldal Evangélikus Élet Szükség van-e folyamatosan ülésező zsinatra? Ittzés András még áprilisban megjelent „Jogharmonizáció - meddig?" című cikkében foglaltakra - hosszabb ameri­kai tartózkodásom miatt — csak most tu­dok reagálni. A folyamatos zsinat gondolata sokak számára tetszetős, amit azzal indokol­nak, hogy a gyorsan változó állami sza­bályok miatt az egyházi jogszabályok ki­igazítására, „naprakész” állapotba hozására van szükség. Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy a módosítási lehetőséggel nemcsak élni, hanem visz- szaélni is lehet. A folyamatos zsinat melletti érvelés az evangélikus egyházban nem látszik kellően megalapozottnak. Az állami jog­szabályok gyakori változása csak kivéte­lesen érinti az egyházakat, leginkább csak pénzügyi síkon; az egyházon belüli jogviszonyok rövid idő alatt alig változ­nak; ilyen indokkal jogszabály-módosí­tásra csak elvétve lehet szükség. Bizton­sági szelepnek nagyon jól bevált a szokásjog: törvénypótló, törvénymagya­rázó vagy törvényrontó jelleggel. A gya­korlati élet próbáján átment jogszabály­ról a legbiztosabb ítélőmester: az idő mond ítéletet, hogy azt elfogadja-e az egyházi társadalom vagy elveti. A korábbi zsinatot követően észlelhe­tő volt olyan tendencia, főleg kezdetben, hogy az új zsinat a maga szájíze szerint igyekezett átalakítani a korábban hozott jogszabályokat. Gondoljunk csak a Du­nántúli Egyházkerület felállításával és az oda tartozó egyházmegyékkel kapcsola­tos indokolatlan ellentétes jellegű zsina­ti döntésekre. Megdöbbentő volt szá­momra, hogy 1999. január 9-én olyan nyilatkozat aláírására került sor, mely szerint „egyházunk mindenkori törvé­nyeit eskünk szerint megtartjuk és meg­tartatjuk.” Hát már ezt is nyilatkozatban kell biztosítanunk? A folyamatos zsinat legfontosabb fel­adata új törvények, eddig még nem sza­bályozott kérdések jogszabályba öntése. A hatéves periódus alatt, avagy a régi szabályozás szerint a 12 év alatt, a zsi­natnak megvan a lehetősége teljes tör­vénykönyv alkotására. Új zsinati ciklus bármikor indulhat a régi lezárulása után. A zsinat hatáskörének túlzott kiterjeszté­se nem mindenben szerencsés, mert a zsinat minden tevékenységre nem alkal­mas. Sokak előtt nyilván a parlament utánzása szerepelt a döntésnél. Természetesen nem akarom kétségbe vonni, hogy a jelenlegi zsinat nem ho­zott sok hasznos határozatot, mégis úgy tűnik, hogy a nyolc alkalommal elfoga­dott közel 40 módosító törvény nem mindegyike kellően indokolt. Számos olyan törvény született, amely - túlságo­san részletező volta miatt - szabályren­deletbe kívánkozik. A szinte dömping­szerű módosítások az egyházjogi szabályok iránti nagyfokú érdektelensé­get hozzák magukkal, ez pedig a jogbiz­tonság további fellazulását eredményez­heti. Sajnos olyan szabályozás is található, amely egy korábbi, előnyö­sebb jogszabályt kedvezőtlenebbre mó­dosított. Ilyen pl. az 1997. évi VII. tör­vény 18. §-át érintő, amely az egyház- község korábbi önálló döntési jogát kor­látozza, és a nyugdíjas lelkész jogállását - továbbdolgozás esetén - helyettes lel- készi státusba kényszeríti. Arra is van példa, hogy a zsinat által elfogadott egy­házi háztartási törvényt már ugyanaz a zsinat módosította. Megállapíthatjuk azt is, hogy a zsinat sok rendezésre váró kérdés felett elsik- lott. Ezt az idézte elő, hogy a zsinat nem tudta minden esetben felmérni az egyhá­zi közvélemény igazi akaratát. Ez a kér­dés az 1934—37. évi zsinatnál jobban meg volt oldva, mert a zsinat elé kész el­képzelések kerültek. így a jogharmonizáció kapcsán nem nyert rendezést az országos és egyházke­rületi felügyelők mandátumának 6 évre történő csökkentése, amely a paritás el­vének megcsúfolását jelenti. Ha a püspö­kök 67 éves korukig szolgálhatnak, ak­kor a felügyelőket is megilleti ilyen időtartamú megbízatás. Erősen irritálja az egyházi közvéle­ményt, hogy a zsinat - ellentétben a ka­tolikus és református állásponttal -, ed­dig még nem hozott jogszabályt a lelkészi és képviselői megbízatás össze­férhetetlenségéről. Aligha jelenthet ezen a téren megoldást az az egyházi intézke­dés, hogy ne kerüljön utalás az evangéli­kus lelkészi jellegre. Remélni lehet, hogy az országos köz­gyűlés májusi ülésének hatására a zsinat mielőbb napirendre tűzi ezt a kérdést. Az egyház maradjon egyház, és ennek érdekében jogszabályi módosításra is szükség van. Ha a jelenlegi kormány a felsőházat visszaállítja, az egyházak képviselete megnyugtató módon rendezést nyerhet. A lelkészi becsületszék visszaállítása is megoldásra váró kérdés, azért hogy az egyházi fegyelem megszilárdításának hatékony eszköze álljon rendelkezésre. Megoldásra vár az egyházi bírósági képviselet kérdése is. Míg az 1934-37. évi törvény az ügyvédi képviselet mel­lett az „önjogú egyháztagok” számára is lehetővé tette az egyházi bíróságok előt­ti képviseletet, az új törvény már csak az ügyvédi képviseletet ismeri. Ez paradox helyzetet teremtett: azok az ügyvédek, akik egyházjogból nem is szigorlatoztak, mert a jogi karokon az egyházjog 1951 óta megszűnt, elláthatják a bíróságok előtti képviseletet, viszont azok az idő­sebb ügyvédek, akik egyházjogból vizs­gáztak, vagy esetleg tudományos képesí­téssel rendelkeznek, nem járhatnak el a bíróságok előtt képviselőként. Méltá­nyos lenne a nagykorú egyháztagok szá­mára is biztosítani az egyházi bíróságok előtti képviseleti jogot oly módon, hogy komplikált megítélésű egyházi ügyben az egyházi bíróság ügyvéd vállalását rendelhetné el. A szinte vég nélküli harmonizáció ar­ra int, hogy még nagyobb körültekintés­sel kell az egyházi jogszabályokat meg­alkotni, hogy ne kelljen a következő zsinatnak - akár indokkal, akár anélkül - folytonos módosítást végrehajtani. A jogszabályalkotás kifejezetten jogászi munka, ezért a zsinat tagjaivá lehetőleg jogvégzett embereket kell választani, másrészt súlyt kellene helyezni az egy­házjogászképzésre. Sokszor eszembe jut az énekeskönyv- reformmal kapcsolatban az a több eset­ben indokolatlan újítás, amikor egy-egy énekünknél jelentősnek aligha mondható változtatást végeztek (pl. a Maradj meg kegyelmeddel c. énekünk szövege a 277. éneknél így változott: Légy velünk ke­gyelmeddel). Azoknál, a többnyire idős személyeknél, akik több éneket kívülről ismernek, sokszor ez az áhítat megtöré­sét jelentette. Persze minden hasonlat sántít, de nyilvánvaló, hogy az állami törvényhozásnál évente jelentkező 15 ezer oldalnyi jogszabálydömpinget nem lehet példaképnek tekinteni. A zsinatnak a jogszabályok viszony­lagos időtállóságára kell törekednie, me­lyet többek között az is biztosít, ha nem túlzottan részletező, szabályrendeletbe kívánkozó jogszabályokat alkot. A kel­lően át nem gondolt jogszabály-módosí­tás fellazítja a jogrendet, és azt a hitet erősíti, hogy nem érdemes a jogszabályt megtanulni, vagy akár alkalmazni, mert helyébe úgyis másik születik. A gyakran változó jogszabályok nem tudnak át­menni a köztudatba, nem tudnak meg­gyökeresedni. Boleratzky Lóránd PQ BERES Az egészséges emberért Egy háromgyerekes anya töprengései tanévkezdés előtt Esik az eső, szürke az égbolt, széltől hajladoznak a fák, olyan szobában ülős idő van. Nyári szabadságomat töltöm, és ez még akkor is jólesik, ha éppen nem hétágról süt a nap. A pi­henés a lényeg meg a kikapcsolódás. Nézem az alázúduló esőfüggönyt. Gyönyörű. Körülöttem gyermekeim vidám játé­ka töri a csendet, kártyáznak. Merengek a múló időről, hogy milyen gyorsan szalad. Ilyenkor augusztusban azért fáj arra gondolni, hogy hamarosan megint itt a nyár vége. Hát még a diákoknak arra, hogy hamarosan újra kezdődik az iskola! Pe­dig... Még jó, hogy sok szép nap áll mögöttük, pihentek, ját­szottak eleget, nőttek, erősödtek sokat, szóval tulajdonkép­pen itt az ideje megint komoly munkára fogni őket. (Attól még sajnálhatjuk, hogy vége az aranyéletnek!) A munka te­hát hamarosan újra kezdődik, a reggeli lustálkodást felváltja a korai ébresztő, az udvaron, szabadban való szaladgálást, labdázást, biciklitúrákat, nagy kirándulásokat, a tanterem ko­molysága, gyermekeink remélhetőleg fegyelmezetten ülnek az iskolapadokban, és okosodnak. A nyáron begyűjtötték mindent ahhoz, hogy mindez ne legyen megerőltető. De... Valóban így van? És tudják tartani is az erőnlétüket? Hiszen óriási a változás nyári szabadság és az iskolai, óvodai terhek között. Jó értelmű terhek ezek, de terhek, amit el kell tudni hordaniuk. Ha a gyerekek szervezete egészséges, felkészült a terhelésre, jól bírja azt. Ha nem, rögvest fáradékonnyá válik, nehéz lesz az iskolatáska, és jönnek a betegségek. Ezért ko­molyan kell vennünk a szervezet felkészítését, hogy az aka­dályokat könnyedén vegye. Nekem ilyenkor automatikusan eszembe jutnak a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, amelyeknek, mint tudjuk, nagy szerepük van a jó erőnlét megtartásában. A gyakorlatból tudom, mennyire így van ez. Háromgyerekes anyaként gyűjtöttem ép­pen elég tapasztalatot erre vonatkozóan. Mi is amolyan egészségcentrikus család vagyunk, igyekszünk minden - lehető­leg természetes - módon védeni a legdrágább kincsünket. Rend­szeres és változatos táplálkozás, sok zöldség (ami nehéz, mert a gyerek tuti, hogy a legfontosabbakat nem szereti), gyümölcsök, friss levegő, mozgás, nagy séták stb. És egy kis kiegészítő mul­tivitamin. Most bizonyára sokan felkapják a fejüket, hogy a he­lyes táplálkozás mellett erre nincs is szükség. Igazuk is van, meg nem is. Sokat lehet, meg kell is erről beszélni. Most annyi fér a gondolatok közé, hogy tegye fel mindenki magának a kérdést, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e az egészséges táplálkozás­ra, a tartósítószerek, műtrágyák, mindenféle permetezések, bio­technológiák és szennyezett levegő korában? Én nem tudok er­re nyugodt igennel felelni, és a megfelelő kiegészítés mellett szavazok. A megfelelő hangsúlyos. Hiszen tudjuk jól, a nem megfelelő éppen olyan káros, mint a semmilyen. A Béres Gyógyszergyár Actival családja tudományos, biz­tonságos, magyar, nekünk készült. Az Actival Junior finom rágótabletta formában biztosítja 4-14 éves gyermekeink vita­min-, ásványianyag- és nyomelemszükségletét. A mi gyere­keink ezzel készülnek az iskolakezdésre. A tapasztalataink meggyőzőek, Önök sem fognak csalódni! Actival Junior gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékozta­tót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! evél&levél Révfülöpi gondolatok „ ...az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. Mert ahogy az asszony a férfiből van, úgy a férfi is az asszony által van, mindkettő pedig Istentől van." (lKor 11,11-12) A férfiak védelmében szólnék, hiszen vannak nagyon értékes, csodálatos embe­rek, akik tökéletes társak, édesapák. Amióta egyedül maradtam, nagyon sok minde­nen mentem keresztül, de mindig abban a biztos tudatban éltem az életem - élem ma is -, hogy a remény mindig megmarad, hogy az élet felkínál egy új esélyt, s hogy mit kezdünk vele, csak rajtunk múlik. Nagyon fontos - sokszor talán a legfontosabb egy gyermek életében - az Édesapa! Ezért nekünk, egyedülálló édesanyáknak sokkal nehezebb felnevelni gyermekeinket, megpróbálni pótolni mindazt, amit valójában csak az édesapjuk adhat nekik. Az Úrtól tanult imádságban naponta elmondjuk, elhangzik: megbocsátok. De va­jon tudunk-e megbocsátani? Nekem nagyon hiányzott, hogy az „Egyedülálló asszo­nyok és gyermekek” július 14—20 között megrendezett révfülöpi konferenciáján nem esett szó a gyermekeiktől távol élő édesapákról. Éppen a jelen lévő lelkészektől, akik a megbocsátás evangéliumát is hirdetik, elvárható lett volna...! Amikor házastársat választunk, családot alapítunk, követhetünk el hibát. Én min­dig arra tanítom a gyermekeimet (három kiskorú lányom van), hogy nincs ember, aki ne hibázhatna, különben minek tesznek radírt a ceruzára? Vallom, hogy egy kapcso­lat elrontásához is ketten kellünk, és azért rendelkezünk a beszéd képességével, hogy ne zárkózzunk el a problémák elől. Mi, nők, nem kiálthatjuk ki magunkat tökéletesnek, és azért, hogy az életünk úgy alakult, ahogyan alakult, nem tehetjük egy személyben felelőssé a férfiakat! Megfogalmazódott bennem a kérdés: miért egyszerűbb kilépni egy elrontott kap­csolatból, és miért mondjuk azt, hogy a gyermeknek így jobb? Én arra jutottam, hogy nincs időnk egymásra, nem beszéljük meg a problémáin­kat. Szégyelljük bevallani az egykor szeretett férfinak (aki gyermekeink apja!), hogy „nem vigyáztam jól Rád”! Amikor az alkohol vagy egy harmadik lép az életünkbe, nem nézünk magunkba is, és nem tesszük fel a kérdést saját magunknak is: Miért?! Az oltárnál, Isten színe előtt házassági esküt, fogadalmat tettünk arra, hogy jóban- rosszban, örömben-bánatban segítjük és szeretjük egymást. A Mindenható segítségét kérjük ahhoz, hogy örömmel támogassuk egymást közös dolgaink és feladataink végzésében, de vajon gyermekeink felnevelése nem tartozik ezek közé? Olyan könnyű számon kérni, kritizálni a párunkat, valós vagy vélt hibáiért elhagyni a „süllyedő hajót”, ráadásul azzal a kijelentéssel: „gyermekeimnek így lesz igazán jó!” Tény, hogy sokszor nehéz megbocsátani, még nehezebb saját hibáinkat beismer­ni, de nem lehetetlen. Én már nem adhatom vissza gyermekeimnek az édesapjukat, mert egy hosszú, súlyos betegség után - éppen a felgyógyulás időszakában - várat­lanul elszólította őt a Teremtő. Mi már nem hozhatjuk helyre közös hibáinkat. Én már nem lehetek jobb társ, jobb feleség, és ma már nagyon sajnálom, hogy addig, amíg együtt voltunk, nem törekedtem eléggé erre. Vegyük halálosan komolyan Jézus fi­gyelmeztetését: amíg együtt vagyunk az úton, addig rendezzük megfelelő módon az ügyeinket. Ne utólag akarjuk igazolni magunkat! Nagy felelősség, és nagyon nehéz egyedülálló édesanyaként hasznos állampol­gárt, jó családanyát, szerető és segítő társat nevelni gyermekeimből, mert elsősorban saját családjuk adja a mintát. Egy pillanatra sem szabad elfelejtenem, hogy gyönyö­rű, csillogó szemecskék figyelik az életemet, figyelik mindennapjaimat. Egy „csonka család” édesanyjaként első és legfontosabb számomra, hogy gyerme­keim jól érezték magukat Révfülöpön, és jövő nyáron is szeretnének ott lenni. Ennek ellenére maradtak bennem tüskék, amelyek az egyoldalúságból, a kirekesztő megfo­galmazásokból fakadtak. Bízom abban, hogy a konferencia szervezői nem veszik rossz néven véleményemet, inkább elgondolkoznak azon a tényen, amit az idézett igében „mottóként” írtam. Hortobágyiné B. Hajnalka (Romhány) Tisztelt Szerkesztőség! A mai napon kézhez kapott Evangélikus Élet olvasása igen nagy örömet szerzett nekem. De ezt nem mindegyik számról mondhatom el. Ugyanis számomra az evan­géliumi, ébredési, lutheri vagy még inkább ordassi vagy Túróczy Zoltán-i vonatko- zásúak az érdekesek, mert azok örökérvényűek. Ilyen értelemben írtam már a Tisz­telt Szerkesztőségnek kérve hívő életrajzok (pl. Az Isten hárfása) és missziói történetek mint példák közlését. Nem kaptam ezekre választ vagy reflexiót. Nagyra értékelem az „Élő víz” rovatot, és a missziói munkában szolgáltak és munkálkodók életpéldáját. Ma különösen nagy örömet szerzett nekem a Kalincsák Balázs és Varga Katalin szolgálatba elhívásáról szóló beszámoló. írtam is mindjárt az acsádi evangélikus gyülekezet felügyelőjének, hogy fogadják őket szeretettel, és ne elégedjenek meg a csak külsőleges, Szentírást nem ismerő, nem olvasó vallásossággal. A lelkésznek nem a gyülekezeti tagok tetszését kell keresnie... Tisztelt Szerkesztőség! Rövidesen 84. évemet kezdhetem öregen, betegen. Jézus Krisztust 1941 óta ismerem személyes Megváltómként. Kegyelme hívott, formált gyermekségemtől fogva, és hiszem, hogy tart halálomig és örökké. Lutherrel vallom: „Bizony, mi csak koldusok vagyunk!” Túróczy Zoltán nevét viseli szeretetotthonunk, ahol fekvőbetegen is igeolvasás, hívő életrajzok olvasása és imádság által erősödhettem, épülhettem a hitben. Amíg tehetem, szeretnék mások segítségére, javára lenni. Egy itteni munkatársam - Répássy Tamás - bizonyságtételét mellékelem, hátha javára lesz valakinek. Szeretettel és tisztelettel: Ács Gyula (Szombathely) ......................... Újjászületve ......................... <• Ev angélikus családban, vallásosan nevelkedtem. Gyermekként evangélikusnak ke­reszteltek, konfirmáltam is. Jártam templomba, olvastam a Bibliát, de ez nem töltöt­te ki az életemet. Mellette ott volt a világ - zene, sport, szórakozás. A rockzene megszállottja voltam: nagy lemezgyűjteményem volt, és koncertekre is jártam. A sport alatt azt értem, hogy futballrajongó voltam, a szórakozás alatt pedig a havero­kat, az alkoholt. Szakács vagyok, s ennek kapcsán olyan vendéglátóhelyeken dolgoztam, ahol nem volt nehéz hozzászokni egy-két pohár italhoz. Nem tudtam a mértéket, ellenállni sem tudtam. Háromszor kerültem életem folyamán olyan helyzetbe, hogy ha nem történik úgy, ahogy történt, akkor meghalok, és örök kárhozatba jutok. A harmadik eset nagyon súlyos volt: 1992 nyarán, a barcelonai olimpia kezdete­kor a szombathelyi vasútállomáson történt, hogy rossz vonatra szálltam fel. Életem­ben vonatról még soha nem ugrottam le - ennek is megvan a módja, technikája. Én rosszul ugrottam. Hanyatt estem, és a fejemet, tarkómat megütöttem a peron aszfalt­ján. Eszméletemet vesztettem. A mai napig nem emlékszem semmire, másoktól tudom, hogy rohammentő vitt be a kórházba, ahol több hétig feküdtem. Ma már azt is tudom, hogy édesanyám, édes testvérem - és testvéreim az Úrban - sokat imádkoztak értem... Szóval üres volt az életem, amíg Jézus Krisztust meg nem ismertem, Megváltómul, Szabadítómul el nem fogadtam. Ez 1993. augusztus 4-én történt Tápiószelén, egy au­gusztus 1-től 7-ig tartott csendeshéten, ahol Isten üzenete hozzám szólt: „És ha valaki vétkezik, van szószólója az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus. És Ő az engesztelő áldo­zat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világért is.” ÍJn 2,lb-2. Az evangélium pedig a Jn 5,24: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, Aki engem küldött, örök élete van, és nem megy a kárhozatra (ítéletre), hanem által ment a halálból az életre.” Könny hullások közepette, térdre hullva vallottam meg Neki bűneimet, vétkeimet. A hét végén boldog felismerés lett a szívemben. Ételkészítés előtt mindent alaposan megmosnak, nem félig, egészen! Jézus Krisztus sem végez félmunkát! Szent vérével így mosott engem is tisztára a Golgotán - teljesen és egészen. Azóta boldog, szabad ember vagyok, nem rabja többé sem az italnak, sem a rockzenének. ,Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” At 8,36 Neve legyen áldott örökké! Amen. Répássy Tamás I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom