Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-08-04 / 31. szám

Evangélikus Élet 2002. AUGUSZTUS 4. 5. oldal Jubál naplója központi üzenete: - Szeresd az Istent! - hangzott a tömör válasz. Délután 5 órakor a kőbányai, refor­mátus fiatalokból álló Cédrus szólaltatta meg a hangszereket. Egy különös világ­ba kalauzoltak bennünket, ahol kevere­dik a magyar népzene, a rock és az elő­adók saját zenei világa. Kis Gergely a koncert után a következőképpen fogal­mazta meg a zenekar hitvallását: - Hi­szem azt, hogy az emberiségnek, hazánk­nak, szűkebb körben a „nagyegyüttes”- érzékelhetően - nem csak a zenében mutat példát az utánuk következő generáció számára... A Ghymes esti fellépése sokak szerint a találkozó zenei csúcspontját jelentette. A felcsendülő dallamok mögött szinte kézzel tapintható volt valami a rég letűnt időből: a magyar múlt elevenedett meg a színpadon mai hangszerelésben. Vissza- ugorhattunk abba a korba, amikor az em­berek még egyszerű és tiszta vi­szonyban éltek ebben a világban Istennel, emberrel, természettel. Jó lenne elmondani a gépzenét (ebben az esetben a zaj vagy zörej szó talán megfelelőbb volna) hallgató fiataljainknak, hogy létezik egy másfajta ze­ne. Olyan zene, amit nem gé­pek, hanem emberek „csinál­nak”. Olyan zene, aminek gyökerei vannak, és amely­nek mondanivalója van. SZOMBAT Nehéz helyzetben voltam, ugyanis a kisszínpadon a református Tandem, míg a nagyszínpadon a katolikus Testvérek zenekar játszott egy időben. A délután te­hát az ökumenizmus, il­letőleg a két helyszín kö­zötti ingázás jegyében zajlott. Jól elfáradtam, de sikerült itt is, ott is elcsípni dallamokat és verssorokat, ami kár­pótolt az ingázásért. Az estét - egyút­tal a koncertsorozatot - a győri Szela fellépése zárta. Oldott hangulatú műsornak lehettünk tanúi,- színpadra történő beszólásokkal, és onnan való ki­szólásokkal tarkítva. Kicsit olyan volt, mintha egy nagy család ülne az udvaron, akik nem csak zenét hallgatnak, de be­szélgetnek is egymással közvetlen, test­véri hangon. A zeneileg igényes dalokat vokálok tették különlegessé. Esetükben is szükség volt az elmélyültebb odafi­gyelésére, mert a mondanivaló nem szokványos dalszövegeken keresztül ju­tott el a közönséghez. Mindent összevetve, azt hiszem a sok­színűség egyben a minőség sokszínűségét is jelentette a találkozó egész ideje alatt. írhattam volna még naplómban to­vábbi zenekarokról, együttesekről is, ám bármennyire is igyekeztem, minden ze­nei eseményre nem sikerült eljutnom. Naplóm és a magam nevében is elnézést kérve tőlük, köszönjük mindazt a fáradt­ságot és energiát, amellyel a Szélrózsa zenei palettáját színesítették. Jó volt jegyzetelni a találkozó ideje alatt, mert bejegyzéseimet olvasva meg­erősödik bennem az a tudat, hogy van, létezik evangélikus ifjúsági könnyűzene. Jó tudni azt, hogy sok olyan evangélikus fiatal van, aki fontosnak tartja elmonda­ni hitét a zene nyelvén. A zenében a han­gokra, hangsorokra épül minden. Fontos a tiszta alaphang. Kívánom, hogy a Jé­zus Krisztusban való hit legyen az alap­ja - tiszta alaphangja - és értelme min­den felcsendülő dallamnak, egész életünknek. Szabó Szilárd Ha Jubál (minden citerás és fuvolás ősatyja) a Szélrózsa találkozó ideje alatt letelepedett volna a nagyszínpad elé egy kis zenehallgatásra, megelége­detten bólogathatott volna. Szakvéle­ményét ugyan nem áll módunkban kö­zölni e hasábokon, de képzeletbeli naplója talán kárpótolja az olvasókat. SZERDA Az első este emlékezetes maradt szá­momra: a Bolyki Brothers adott fergete­ges hangversenyt: a capella, hangszerek nélkül. Ennek ellenére az volt az érzé­sem, hogy egy egész zenekar kíséri a négy énekvirtuóz baptista testvért. Nem csak zenei felkészültségükről, hanem hi­tükről is bizonyságot tettek a színpadon: érthetően, kedvesen, vidáman. Rövid szünet után felcsendültek a Promise együttes zenéjének első ütemei. Olyan zenét játszik a döntően evangéli­kus lelkészekből álló formáció, amely első hallásra talán nehezen emészthető. Többször kell hallani a szöveg és zene finom, míves összeésiszoltságát. Szük­ség van a közönség aktív figyelmére, hogy a zenészek és hallgatók közös munkája által megfogalmazódjon az Is­tenről szóló üzenet. CSÜTÖRTÖK Délután a sepsiszentgyörgyi Ten Sing ajándékozta meg a résztvevőket zenéjé­vel, amellyel egyben színi előadásukat is színesebbé tették. 1998-ban alakult a csapat, azóta teljesen kicserélődtek a ta­gok, de a lelkesedés - amint azt láthattuk - semmit sem változott. Ritkán hallani a jól ismert „Új ének” dalainak ennyire igényes feldolgozását. Annyiszor hallottam már ezeket az éne­keket, hogy azt hittem, nem sok újat le­het mutatni e téren. Tévedtem, mert be­bizonyították: egy villámkezű gitáros és egy billentyűs tud olyat művelni, hogy önkéntelenül is feltevődik a kérdés: Ezt így is lehet? Koncert után a kórus egyik tagját kérdeztem arról, hogy mi dalaik családok­nak, akkor lesz felemelkedése, és akkor lesz áldása, ha az Istenben kezde­nek el bízni, és Rá építik az életüket. Este kevesen állták meg, hogy táncra ne perdüljenek a Tatros színpadra lépése utáni percekben. A táncház után Ladányi Ferenc, a „fúrulyás ember” gondolko­dott egy keveset, majd elmondta, hogy szerinte mit közvetítenek zenéjükkel a fiataloknak: — A szeretetet - mondta. - Érdekes, hogy zeneileg is ezek a lírai, öreges dallamok az izgalmasak a szá­momra. Ezekben nagyon sok szeretet van, és olyan dolgok, amelyeknek ma már szerét se vesszük. PÉNTEK Megnyugodtam. Úgy néz ki, hogy to­vábbra is lesz utánpótlás. Fellépett a pi­lisi Izsópka, amelynek legfiatalabb szó­lóénekese még az iskolás kortól is messze van. Nézni is öröm volt őket, jó volt látni a lelkesedést az arcokon. Jó lát­ni olyan fiatalokat, akik Istenről, a hitük­ről énekelnek. Akik ki mernek állni sok száz ember elé, hogy elmondják a zene nyelvén azt, ami fontos a számukra. Akik nem félnek attól, ha egy szólam ha­mis lesz egy kicsit. Nem számít, mert a legfontosabbról szóltak e dalok. Jó volt látni, hogy sokan vannak, akik komo­lyan veszik Jézus hívását, és válaszolnak is rá: dalban, zenében. Az Izsópka után az Izsóp következett. A Pilisi Evangélikus Gyülekezet ének- és zenekara legújabb CD-anyagából énekelt afrikai eredetű és ihletésű gospeleket. A Honnan fújt a szél Kismaroson? Angolul jól beszélő norvég barátunkkal érkeztünk a Szélrózsára. Bennünk feszült a kérdés: vajon miként tudunk majd meg­birkózni a non stop tolmácsolás tikkasztó feladatával? A nyitó est programfüzet szerinti kínálata azonban megoldást ígért erre a problémára. A füzetben ugyanis szó szerint ez állt: Július 24. szerda - 18.00 My Friends - 19.30 Bolyki Brothers - 21.00 Promise Szőke norvégunk mosolyogva konstatálta, hogy milyen könnyű ez „a magyar nyelv”... Sőt, mi több, az énekszövegek többségét se kellett fordítani - mármint neki... De hát manapság nem ez a korszerű? Hát nem éppen Európa (Amerika?) felé tartunk? Közelgő nemzeti ünnepünkön is egy angol popsztár fog énekelni a magyar Parlament épülete előtt... De hála Istennek, a Szélrózsán azért nem a korszellem határozta meg a szélirányt - bár kétségtelenül voltak betörési kí­sérletei. Ez kikerülhetetlen veszély, egy ilyen, alapvetően mindenki számára nyitott, missziói jellegű rendezvényen. Lehet úgy is kiélezni az alapkérdést: védett, sterilen tiszta „gettót” vagy tágölelésű, jézusi missziót akarunk?! Tapasztalatból tu­dom, milyen nehéz „kötéltánc” megtalálni azt a bizonyos keskeny utat... De minden, esetlegesen ellenkező, híreszteléssel szemben: az idei találkozón a meghatározó irány a Felülről volt. Ezt felelősen állíthatom, mint aki a korábbi és az idei Szélrózsán is végig ott voltam. Nem csak „benéztem” pár órára, nem csak „hallottam valakitől, valamit, valamiről”... Ör­vendetes tény, hogy a korábbinál jóval több fiatal vett részt a reggeli és esti áhítatokon, a záró úrvacsorái istentisztelet kö­zösségét pedig az egész ország láthatta a televízió jóvoltából. S ha már,a könnyűzene volt írásom ugródeszkája, akkor végül még egy jó hír, amit ugyancsak a Szélrózsa (is) bizonyí­tott: „az anglománia gyógyítható betegség”. A találkozó legátütőbb zenei élményei ugyanis vitathatatlanul a Tatros és a Ghymes együttes nevéhez fűződnek. így norvég barátunk számára is egyértelművé vált, hogy az egyik legjelentősebb ma­gyar, keresztény, ifjúsági fesztiválon vehetett részt, ahol mindhárom jelzőn komoly hangsúly volt, és ahol, hála Istennek, akadt bőven fordítani valónk... Gáncs Péter Komolyzene A komolyzene eseményei két helyszínen kerültek megrendezésre. Kismarosi evangélikus templom híján a helyi ka­tolikus gyülekezet temploma adott ott­hont a koncertek többségének. Házi­gazdánk, Major Sándor plébános a helyi újságba írt egy meleg hangvételű cikket az eseményekről, így mi is most. az ő szavaival számolunk be. VENDÉGEINK VOLTAK A TV és a rádió hírműsoraiban is láttuk, illetve hallottuk, hogy evangélikus testvé­reink Kismaroson rendezték meg a Szél­rózsa IV. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozójukat. A találkozón ezernél több fiatal vett részt, gazdag és változatos mű­sorban válogatva. A rendezők kérésére igényes zenei műsorok számára a kismarosi katolikus templomot rendelke­zésükre bocsátottuk. Két napon keresztül csodálatos élményben volt része azoknak, akik idejüket áldozhatták a részvételre. 25-én, csütörtök délután 4 órakor a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar igaz­gatója és a Kodály Zoltán Zeneművésze­ti Szakközépiskola hegedűtanára (Ittzés Tamás) szólókoncertjével indult a nap. J. S. Bach G-moll, C-dúr szólószonátája és D-moll chaconneja hangzott el, megadva az összes többi műsor nívóját. Fél hatkor a váci Hermons Classic kórus az evangélikus istentiszteleteken használt klasszikus müveket adta elő Füke Veronika vezetésével. Minden szá­muk szívből jövő imádság volt. Pénteken, 26-án délután 2 órakor a Nausikaá-duo koncertjén Telemann, J. S. Bach, Vivaldi, Duport művek csendültek fel cselló és blockflőte hangszereken, két ifjú hölgy előadásában. Délután 4 órakor a már külföldön is ismert és híres Sonora Hungarica Consort együttes Károlyi Edit énekmű­vész közreműködésével Händel, Vivaldi, Telemann, Marcello és Marais műveiből válogatva mutatta be a reneszánsz és a barokk kor kamarazenéjének szépségét. Szokatlan és csodálatos hangzása volt a három hangszernek - a csembal lónak, a viola da gambának és a blocckflőtének. A nap lezárásaként este háromnegyed 6 órakor a Fővárosi Protestáns Kántorátus gregorián napzáró istentiszteletet tartott. Ok minden vasárnap este a kelenföldi evan­gélikus templomban szoktak hasonló imád­ságot tartani. A legősibb keresztény dalla­mok jól bemutatták azt, hogy - bár a protestáns egyházszakadás sokáig elválasz­tott bennünket - mégis mennyire összetar­tozunk, mennyire ugyanazon gyökerekből táplálkozik hitünk, mennyire ugyanaz az ősi zenei kincs köt minket össze. Két napra vendégeink voltak evangé­likus testvéreink. Örültünk egymásnak. Hisszük, hogy néhány lépést tettünk ab­ba az irányba, hogy jobban megérthes­sük és szerethessük egymást. M. S. A fentiek mellett Palotai Szilárd és ba­rátainak klasszikus gitárkoncertje a Kamaraszínpadon kapott helyet a tá­bor területén. A komolyzenei progra­mokat pedig mintegy keretbe foglalta két csodálatos előadás: csütörtökön ifj. Hafenscher Károly beszélt a zene szerepéről az evangélikus istentisztele­ti életben, szombat délután pedig Kamp Salamon adott betekintést Johann Sebastian Bach és a kereszt te­ológiájának titkaiba. Akit Isten hozott „Mindenkit Isten hozott a negyedik Szélrózsán!” - hallhattuk számtalanszor a fesztivál során a nagyszínpadról, de ta­lán a megszokás kevés embernek enged­te, hogy megérezze e szavak igazi súlyát, jelentését, jelentőségét... A trollok őshazájából, a távoli Tynset városából érkezett közénk közeli bará­tom, Eiliv Sorhus. A norvég diák, akit gyerekkorában kétszer is megtámadott a rák, és ma mégis itt lehet közöttünk, tud­ja: minden perc ajándék. Mennyei bol­dogságban táncolt a mozgássérültekkel, élvezte végig a koncerteket. Mindenki­nek örült, aki nem félt őt megszólítani, mindenkire mosolygott, aki igen. Nem turista, hanem résztvevő akart lenni, és - nyelvi akadályok ide vagy oda - mind vízszintes, mind függőleges síkon mély­ségében ÉLTE meg a találkozásokat. Ké­pes volt a lényegre, ahogy ő fogalmazta meg magának „a város zajában nem hall­ható madárénekre, a ránk ömlő reklámok áradatában az igazi üzenetre, a dübörgő világban nehezebben meghallható halk kopogásra” figyelni. Fantasztikus és elgondolkodtató él­mény volt egy olyan ember oldalán vé- gigÉLNI ezt a néhány napot, akinek semmi sem természetes, aki nem ér rá rosszkedvűnek lenni, csak mert hideg víz jön a zuhanyrózsából, vagy mert már megint sorba kell állni. Valakivel, aki tudja és megÉLI, hogy Isten hozta... Gáncs Kristóf

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom