Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-08-04 / 31. szám
67. ÉVFOLYAM 31. SZÁM 2002. AUGUSZTUS 4. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP ÁRA: 89 Ft A TARTALOMBÓL Kikapcsolódás A fel nem ismert küldetés következménye SZÉLRÓZS ASZIRM O K Amerikai testvérkapcsolat „Itt a cucca, fater!” Televíziónézők százezrei lehettek részesei múlt vasárnap a Szélrózsa IV. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó záró istentiszteletének. A(z) ml-es csatornán élő „egyenes adásban” közvetített istentisztelet méltó befejezése volt annak a négy napos rendezvénysorozatnak, amely július 24 és 28 között több mint kétezer - többségében egyházunkhoz tartozó - fiatalt vonzott az ország minden részéből a kismarosi üdülőfaluba. HÍVÁSUK VOLT - VÁLASZOLTAK! A Magyarországi Evangélikus Egyház eseménynaptára idén már eddig is bővelkedett ünnepi alkalmakban, a 2002. esztendőben azonban tagadhatatlanul az Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó (volt) az év legjelentősebb eseménye, mondhatnák; „az” esemény. Ez annak ellenére igaz, hogy fiataljaink kétévenkénti vállalkozását - felnőtt egyháztagjaink, gyülekezeteink, lelkészeink részéről - még mindig nem övezi osztatlan támogatás, mi több akadnak, akik kifejezetten ellenérzéssel viseltetnek e fesztivál jellegű rendezvénysorozat iránt. Noha maguk a szervezők sem gondolják azt, hogy ne maradt volna javítani való, meggyőződésünk, hogy a Szélrózsa mostani programja, lebonyolításának színvonala tovább csökkentette az ellendrukkerek táborát. Egy-másfél nappal a Találkozó befejezése után, mélyebb kritikai elemzésekre az Evangélikus Elet természetesen nem vállalkozhatott. Dacolva azonban a lapzárta irgalmatlanul szoros határidejével, szerettük volna a Szélrózsa minél több „szirmát" olvasóink elé tárni, azaz frissiben dokumentálni e rendkívül gazdag program főbb elemeit. Teljességre ugyan épp a programok gazdagsága miatt nem törekedhettünk, ám ezúton is szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik - többnyire egyéb munkáik mellett - vállalták, hogy napilapos gyorsasággal tudósítják hetilapunkat. Egyébként nem csak munkatársaink, de a szervezők is folyamatosan „ szondázták” a közvéleményt, a közhangulatot. Sokan kitöltötték a programfüzetben fellelt kérdőívet is. Az ilyenkor szokásos rovatok mellett (mi tetszett - mi nem stb.), az utolsó rubrika címe így szólt: mi az, amit még megosztanál velünk. Úgy hiszem sokak, sokunk nevében firkantotta ide az egyik résztvevő: „Köszönöm Istenem, hogy itt lehettem!” T. Pintér Károly (ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A SZÉLRÓZSÁRÓL- Bottá Dénes felvételeivel A 3-8. OLDALAKON.) Két dologra is gondoltak a szervezők, amikor kitalálták - az egyházunkban időközben már „fogalommá” vált - Szélrózsa elnevezést. Az első, hogy mindenekelőtt evangélikus egyházunk szórványhelyzetben élő fiataljait hivatott összegyűjteni kétévente ez az országos méretű - sőt, határon túliakat is fogadó - ifjúsági találkozó. A tágan értelmezett fiatal korosztályra, ezen belül mindenfajta ifjúsági csoportra számítanak ilyenkor,- a szélrózsa minden irányából. A másik magyarázat pedig, hogy a Találkozót (két)évről-évre más-más helyszínen rendezik meg, így is erősítve a „szélrózsa-jelleget.” Váralja, Bodajk, majd Debrecen után 2002-ben „érkeztünk meg” Kismarosra. (A mára hagyománynak tekinthető találkozók történetéhez tartozik, hogy eleinte sok falat kellett ledönteni, embereket meggyőzni, hogy megvalósulhasson ez az elképzelés.) Hogy miért szükséges „külön” is találkozókat szervezni a fiatalok számára? Mert az ő igényeik mások, sokban eltérnek a felnőtt, vagy pláne az idősebb korosztály igényeitől. Az országos evangélikus találkozókon minden generáció képviselteti magát. Ám az ifjúság hangosabb, mozgalmasabb, „pörgősebb”, kevesebbet alszik. Az ő számukra szervezett, fokozottabb aktivitást jelentő, sokszínű programokat kínál a Szélrózsa. Tulajdonképpen ez egy fesztivál-jellegű találkozó, ahol nem csak a kamaszok, de a 30-40 éves korosztály, a fiatal, kisgyerekes családok is jól érzik magukat, és megtalálhatják a nekik legmegfelelőbb elfoglaltságot. Tartalmi-formai szempontból mindig vannak változások, attól függően, hogy ki felel a szervezésért, mire kerül a fő hangsúly. Mivel egy folyamatról van szó, felvállalható a kísérletezés is. Persze, ami rossz, azt ki kell javítani. Ami pedig vonzó, ami jó, azt meg kell tartani. A szervezők azt remélik, hogy a fiatalok, akik ebben az évben megfordultak a Szélrózsán, megtalálták azt, amire számítottak. Szép számmal vettek részt az áhítatokon, ami jelzi a lelki igényeiket. Mindenképpen jelentős eredmény az is, hogy a különböző ifjúsági szervezetek itt együttműködnek, segítik egymást. Ennek köszönhetően vehettek részt például mozgássérült fiatalok is a Találkozón, mindenekelőtt a ME VISZ jóvoltából. Végül, sokan felteszik a kérdést: mi az üzenete a Szélrózsának az egyház, és mi a világ felé? Ez egy szóval így fogalmazható meg: „vagyunk". Bár létszámát tekintve egyházunk „csak” harmadik a történelmi felekezetek sorában, vannak evangélikus fiataljaink. Ez az üzenet is nagyon fontos mind az egyház vezetősége, mind a világ felé. Ezzel a fiatal generációval számolni kell, mert adni tudnak, gazdagítani tudják az egyházat és a társadalmat. Bizonyos, hogy amit fiataljaink az idei Szélrózsáról magukkal vittek, az nem lemérhető. De ha meghallották a hívást (az idei mottót: „Hívásod van!"), jó esélyük volt arra, hogy válaszoljanak rá... K. D. SZÉLRÓZSA A KÖZSZOLGÁLATI VELE VÍZIÓKBAN ÖRÖMHÍR címmel egyházunk műsorát közvetíti a Magyar Televízió augusztus 11-én, vasárnap az ml-en 15.10 órakor. Az adásban összeállítást láthatunk a Szélrózsa IV. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóról. ouno A Duna TV augusztus 24-én és szeptember 7-én, szombaton két részben is foglalkozik a Szélrózsa Találkozóval. Mindkét összefoglaló az Isten kezében c. műsor keretében lesz látható 12 óra 25 perces kezdettel. Szerkesztő: Fabiny Tamás. Egyház és ifjúság Ha felmérést készítenénk arról, mit tartanak a lelkészek, a gyülekezeti tagok prioritásnak az egyház tevékenységében, bizonyos, hogy az ifjúsági munka az első helyek egyikén szerepelne. Lassan negyedszázada lesz - 1979 volt a nevezetes esztendő -, hogy egyházunk újra rendezhetett ifjúsági konferenciákat, Gyenesdiáson, meghatározott létszámot fogadva. Nagy öröm volt ez, megújuló remény, hogy a társadalomban észlelhető nagyobb mozgástér az egyházban is következetesen érvényesül majd. Ez idő tájt indult útjára a Diakónia nevet viselő teológiai-irodalmi-kulturális folyóiratunk is. Az igazi élményt - tanúsíthatom, mint az első három év konferenciáinak egyik előadója - maguk a fiatalok jelentették, akik rácáfolva minden kétkedésre, szívesen jöttek, aktívak voltak,- közülük jó néhányan ma lelkészek, presbiterek, gyülekezeti munkatársak. Mert az Úristen az egyházkorlátozás évtizedei alatt is munkálkodott közöttünk. Számos gyülekezetben folyt ifjúsági munka, ha tilos volt is a kapcsolat- építés, a közös konferenciázás. A rendszerváltozást követően már „csak” a mi energiánkon múlik, mennyire valósul meg az ifjúsági munka prioritása. Itt csapdát jelent egyfelől az elégedetlenség, visszagondolva saját ifjúságunkra, az akkori nehézségek ellenére virágzó életre, amihez képest a mában inkább a negatívumokat tartjuk jellemzőnek. De másfelől csapda a munka mai terhét hordozók érzékenysége is, akik rosszul élnek meg bármilyen bírálatot. Jól példázta ezt az elmúlt ősszel - egy egykori aktív ifjúsági tag töprengése kapcsán — kirobbant vita, mely végül egy fórumbeszélgetésbe torkollott. Pozitívan fogalmazva, hálát kell adjunk az Úristennek azért, hogy van egyházi ifjúsági munka a gyülekezetekben, vannak konferenciák, működik a KIÉ, a MEVISZ, az egyházi ifjúsági egyesületek, vannak cserkészcsapataink, újjáéled sok nemes hagyomány. De pozitívum minden jó szándékú bírálat is, esetleges túlzásaival, tévedéseivel együtt is. Az 1986-ban megfogalmazott Testvéri Szó irat egyik ajánlása volt, hogy az őszinte, testvéri bírálat váljon természetessé az egyházban. Akkor ez elsősorban a vezetők bírálhatóságára utalt, a demokratikus átalakulásban szélesebb értelmet kapott. Mindenütt, az ifjúsági munkában is szükség van kontrollra. Szükség van annak a kérdésnek a kritikus megfogalmazására, hogy törekvéseink eredménye mennyiben esik egybe azokkal a célokkal, amelyek meghatározzák munkánkat. Egyszerűen fogalmazva: mennyiben sikerül a fiatalokat, az új generációkat Jézus Krisztushoz vezetni, tanítvánnyá tenni. A kétévente megrendezésre kerülő Szélrózsa - több funkciója mellett - mindig cezúrát is jelent. Az ifjúsági munkában különösen gyorsan jár az óra. Kétévente nemcsak az országos találkozót szükséges értékelni, hanem az ifjúsági munka egészét, a mögöttünk hagyott és az előttünk álló két esztendőt, a tapasztalatokat és a további programokat. Soha nem volt könnyű, ma sem könnyű közvetíteni az evangélium üzenetét az értékek piacán. Ma különösen úgy látjuk, hogy sokszínű ez a piac, alkalmazkodnunk kell hozzá, ha versenyben akarunk maradni. Bizonyára van ebben igazság, de benne van a veszély is. Természetes, hogy az ifjúsági programokban, a konferenciákon helye van a „fiatalos életforma” számos vonzó elemének, a kultúrától a sportig. Ezek nem eszközt jelentenek, hogy odacsalogassuk a fiatalokat, nem is valamiféle engedményt, hanem az egészséges életmód részei. De a hangsúlynak ott kell lennie, amit csak ezeken az alkalmakon kaphatnak meg a résztvevők: a Jézus Krisztusról szóló beszéden. Voltak, amikor mi voltunk fiatalok, és hiszem, hogy ma is vannak olyan karizmatikus lelkészek, előadók, akik úgy tudják hirdetni az igét, úgy tudják közel hozni a fiatalok életének alapvető kérdéseit - a hivatástudattól a párválasztásig -, hogy az eljut az agyakba és a szívekbe. Bármely intézményrendszer csak úgy lehet hatékony, ha erősen vállalja identitását, még népszerűségvesztés árán is. Jézus sem népszerű akart lenni, mégis sok követője akadt. De a gazdag ifjú szomorúan elballagott, amikor szembesült azzal, mit jelentene számára az új élet. Hisszük, hogy a Jézus Krisztusról szóló üzenet ma is élő és ható. Életünk számára biztos iránytűt, megoldást kínál a 21. század fiataljainak is. De ma sem takarítható meg a katarzis, a szembesülés bűneinkkel, értéktorzulásainkkal, azzal, hogy elszakadtunk az Atyától, és csak a Fiú révén juthatunk hitre, élhetünk Istennek tetszőén. Mert van bűnbocsánat. Az ifjúsági munka örök kihívását jelentik az etikai kérdések. Ezekben meg nem kerülhetők a tilalomfák. Bármennyire a pozitív üzenet - a „hogyan éljek?” - tolmácsolása a rokonszenves, nem nélkülözhető a „ne tedd!” - felszólítás sem. De minden ifjúsági vezetőnek tudnia kell, hogy a tilalomfák csupán segédmechanizmust jelentenek. Hosszú távon igazán csak a hiten, a meggyőződésen alapuló autonóm etikus életvezetés ígéri a személyiség stabilitását. Szükség van a fiatalokkal foglalkozó lelkészek, ifjúsági vezetők konferenciáira, továbbképzésére is. És szükség van arra, hogy az ifjúsági csoportok időnként találkozzanak a gyülekezet más közösségeivel, megtalálják az izoláció és az integráció helyes arányát. Ide tartozik az ifjúsági munka egyik aranyszabálya: mindenkinek feladattal kell bírnia, csak így formálódhat, válhat a közösség alkotó tagjává. És senkinek nem kell restellnie, ha megfárad a nemzedékváltás örök forgatagában. Vigasztalódjon - kapjon útmutatást - Reményik Sándor Rádióba mondom című versével, idézem ennek gyönyörű befejező sorait. „ Csak azt kívánom: az új arcú más. Ki helyembe a mikrofonhoz jő, Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna Lett légyen soká néma felvevő. A nemzedékek őrváltása jő ... Én boldog alázattal elmegyek. A legfőbb leadóra hangolom Megromlott felvevőmet: szívemet. ” Frenkl Róbert „... egyetlen Evangélium létezik, aminthogy egy Krisztus. Mert nem egyéb az Evangélium a Krisztusról, Isten és Dávid fiáról, az igaz Istenről és emberről való prédikációnál, mert Ö az, aki halálával és feltámadásával megváltott a bűntől, a haláltól és a pokoltól mindenkit, aki hisz Őbenne. ” Luther Márton, Előszó az Újtestamentumhoz (Szita Szilvia fordítása) í k * % t
