Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-07-21 / 29. szám
6. oldal 2002. JÚLIUS 21. Evangélikus Élet Évfordulók tájéka 210 éve született Stromszky Ferenc Sámuel, a Dunáninneni Egyházkerület püspöke E z az egyházkerület a XIX. század első felében pozsonyi székhellyel, az evangélikus egyház talán legjelentősebb egyházkerülete volt, hiszen akkor Pozsony koronázó város volt, és itt ülésezett az országgyűlés is. Stromszky F. Sámuel 1792. július 13- án, a Pozsony melletti Bazinban született. Tanulmányait és egyházi szolgálatait követően 1829-ben a pozsonyi egyház lelkészévé választotta, majd tehetsége, hitéhez való töretlen hűsége 1835-ben a püspöki székbe emelte. Róla mindenki úgy nyilatkozott, mint aki természeténél fogva szívélyes, de megalkuvás nélküli, szilárd hitű, a reformokat támogató egyházi férfi. Ebben a szellemben tartott kapcsolatot a bécsi udvarral és az akkori nagyjainkkal, Széchenyivel, Kossuthtal, Deákkal. A Szabadságharc idején a haza oltárán áldozta fel legidősebb fiát, Stromszky Adolfot az 1849. április 11-i győztes Rákosi csatában. Száz évvel később, 1945-től Ordass Lajos volt az evangélikus egyház egyetemes püspöke. A két nagy egyházi egyéniség sorsa kísértetiesen hasonló: Mindkettejük élete, működése és meghurcolása - szinte pontosan 100 év különbséggel - az egyház igen nehéz, válságos idejére esik. Mindketten 43-44 évesen lettek az egyház püspökei. Mindkettő az egyház integritásáért és identitásáért, az egyházi iskolákért küzdött, és az egyház és a nemzet megóvására fordították minden erejüket. Ezért Stromszky F. Sámuelt 1850. február 19-én, Ordas Lajost pedig 1948. október 1-jén megfosztották püspöki székétől. Stromszky F. Samuel áldozatok árán is meg akarta építtetni a pozsonyi evangélikus líceumot (gimnáziumot), Ordass Lajos nem engedte államosítani a több mint 100 evangélikus iskolát. Ők azt vallották, hogy „aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátra tekint, nem méltó az Isten országára”. Mindketten egész életüket ellenséges szemek megfigyelése alatt töltötték, de elveiket, egyházuk iránti hűségűket nem adták fel, inkább vállalták a száműzetést. Stromszky F. Samuel halála (1861) előtt egy évvel még visszakapta püspöki székét. Ordass Lajos 1956- ban kapott erre két évig átmenetileg lehetőséget. (1978-ban hunyt el.) Istenben való töretlen hitük sohasem engedte megtörni őket. Stromszky F. Samuel prédikációiban gyakran figyelmeztette híveit a Biblia tiltásaira. Ezeket bizony a mai világban sem szabadna elfelejteni. Híresebb, máig ismert beszédei, írásai: „Aggódunk, de nem csüggedünk” (1831), „Keresztyén haza- szeretet” (1832), „Érték és áldás” (1835), „Jézus Krisztus földi életének utolsó napjai” (1840), „Luther Márton halálának 300. évfordulója” (1846), „A mi örömünk és gyászunk” (1847) Néhány szép gondolat a károlyvárosi templom szentelésén, 172 éve tartott beszédéből, melynek Jámbor lélek a felszentelés legszebb áldozata” volt a mottója. A prédikáció vezérfonala pedig az lKir 8, 22-61 igehely alapján „A templom felszentelése és Salamon imája” volt. „Imához és könyörgéshez folyamodik a Te szolgád Istenem, mert Te meghallod a dicséretet és imát, amivel a Te szolgád eléd járul. Add fentről a Te áldásodat az új szenthelyre, áldásodat az országra és népedre, áldásodat minden jámbor hívedre, akik e templom küszöbét majd átlépik. Ez a templom és annak értéke csak a hódolat külső jele, ami a mi lelkünket eltölti, és minden csendes óra, minden ének és minden együttes ima legyen a mi szívünk tükre, amit mélyen a szívünkben érzünk: csak Téged illet hódolat mindenki részéről, és most különösen e gyülekezet részéről.” „Tekintsetek lélekben az elkövetkezendő időkre, amikor a fiaink és unokáink is majd itt összegyűlnek, és mindent megtalálnak, ami erőt ad nekik a jóra, bátorítást a szenvedésben, vigasztalást a halálos órán, - hiszen minden az Ő alkotása, jótéteménye és kegyelme. Legyen ezért telve a ti szívetek dicsérettel, köszönettel és zengjétek mindnyájan, gyermekek, felnőttek, férfiak, nők: hálát adunk az Úrnak az Ő kegyelméért, mert az O jósága örök!” „Szeressük Őt, mert Ő szeretett előbb bennünket. A fény, ami a szemetekben csillog, az égre tekintő áhítatos tekintetek többet mondanak minden szónál, de ki ne aludjon a szeretet e szent lángja a szívetek oltárán, hogy ez az égi fény mindig a mai ünnepet dicsőítse. Az Ő kegyelme és igenlése legyen mindig drágább minden földi vígságnál. Az ö szeme éjjel-nappal vigyázni fog e házra. Ez lesz az igazi alkotás, amit Ő nektek nyújt, mert: ne félj te kicsiny nyáj, hiszen tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országát.” „Téved az, aki azt hiszi, hogy Őt jámbor ajándékokkal, magunktól kitalált szolgálatokkal más meggondolásokra lehet bírni, vagy így tisztelni lehet. Ahol az emberek a nemes szív áldozatát elfelejtik, ahol nem minden Isten lelki tiszteletén, vagy az emberek belülről jövő jámborságán alapszik, ott a csillogó ünnepségek egy üres pompába vesznek el, és sem ágyúdörgés, sem áldozati töm- jénfust, sem kiváló szónoki beszéd nem segít megismerni az igazi szépséget és dicsőséget, melynek hiánya betölti a lelkeket. Ó, testvérek, adjátok át szíveteket tele köszönettel, szeretettel és gyermeki hűséggel, és ez az áldozat soha el nem veszti értékét.” „őrizzétek meg lelketekben a köszönet jól eső érzését, amivel tartoztok a Mindenhatónak, és amivel a mai öröm a ti templomotokban minden nappal fokozódni fog. Sohase hagyjátok az Isten iránti szeretet szent lángját kialudni, mert ezzel az érzéssel fogtok az örökkévalóságba jutni, mint gyermekek a becses apai házba. Uralkodjon el rendíthetetlenül a bizalom Isten iránt a szívetekben, mert egy jámbor szív a mi ünnepi örömünk legszebb áldozata!” Ámen. Borostyánkőy László oki. építészmérnök, a püspök ükunokája Dr. Vietorisz József Tranoscius-fordító Hatvan évvel ezelőtt - 1942. március 18- án - Nyíregyházán a Szabolcsi Tanári Kör ülésén Turóczy Zoltán püspök Dr. Vietorisz Józsefnek aranydiplomát adott át, amelyet 50 éves tanári működése alkalmából a budapesti Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem adományozott. Dr. Vietorisz József 1868. április 27-én született Nyíregyházán ősrégi evangélikus családban. Édesapja két keze munkájával kereste meg a kenyerét. Előbb csizmadia, majd szatócs volt. Tehetséges fiát Nyíregyházán az Evangélikus Gimnáziumba adta. Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetemen 1891- ben szerzett görög-latin szakos tanári oklevelet és doktorátust. 1891 óta tanított Nyíregyházán az Alma Materében, az Evangélikus Gimnáziumban 37 éven át. Az igazgatói tisztet is viselte 1914-1920 és 1926-1928 között. 1928-ban nyugdíjazása alkalmából címzetes tankerületi főigazgatói címmel tüntették ki. Nem szakadt meg kapcsolata az iskolával: ellátta a felügyelői tisztet. A harmincas-negyvenes években fiúunokái jártak a gimnáziumba. Én is éveken át ültem egy padban az egyik unokájával. Az ő társaságában jártam nagyapja Kis téri otthonában. Már egyetemista korában írt tudományos dolgozatokat. Versei fővárosi lapokban jelentek meg. Első verseit Giuseppe költeményei címmel adta ki. 1896-ban megírta a nyíregyházi Cassino történetét. Alapítótagja és tisztségviselője lett az 1898-ban Nyíregyházán megalakult Bessenyei Körnek. 1923-ban jelent meg az Orgonazúgás című verseskötete. 1924-ben Senki Pál címen önéletleírásos müve látott napvilágot, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Nádasdy-díjjal tüntetett ki. 1930-ban adta ki Ars poetica mea című tanulmányát. 1937-ben irodalmi munkásságának elismeréséül a Kisfaludy Társaság tagjai sorába meghívta. Utolsó műve 1944-ben jelent meg Sóhajok híd- ján cím alatt. Igen jelentős a fordítói tevékenysége. Fordította Horatius, Vergilius költeményeit. 50 éven át foglalkozott Vergilius Aeneisének teljes fordításával. Evangélikus szempontból a legfontosabb, hogy lefordította a teljes Tran- osciust, amelyet a Luther Társaság 1935- ben adott ki. Mindmáig ez az egyetlen teljes Tranoscius-fordítás. Tmovsky György liptószentmiklósi lelkész 1636-ban adta ki Cythara sanctorum cím alatt 1084 ócseh nyelvű énekgyűjteményét. Latinosán ejtett nevéről Tranosciusnak ismetjük ezt a vaskos, csatos énekeskönyvet, melyet őseink 1753-ban hoztak magukkal Szarvasról, Békéscsabáról, Mezőberényből. Kétszáz éven át használták. 1896-ban Nyíregyházán az elemi iskolákban megszűnt a tót nyelvű tanítás. Felnőtt egy olyan ifjúság, mely már nem tudta használni a Tranosciust. Bevezették a Dunántúli énekeskönyv használatát. Csakhogy ragaszkodtak ősi, szép énekeinkhez, mint például „Jézusom, Krisztusom és szerelmesem”, amely a Tranospiusban volt található. Dr. Vietorisz József 1913-ban 58 Tranoscius éneket fordított le. Paulik János igazgató lelkész előszavával Nyíregyházi Toldalék cím alatt csatolták a Dunántúli Énekeskönyvhöz. Ezek lettek a 600-on felüli számozású énekeink. Vietorisz József folytatta a Tranoscius fordítását és így született meg a teljes fordítás. Mi, Kossuth-diákok Vietorisz József verses imáival kezdtük el és fejeztük be a tanítást. Ezeket már 1899 óta imádkozták eleink. A két nyolcsoros imádság az ellenőrző könyvecskénk fedőlapjának belső oldalára volt nyomtatva. Dr. Vietorisz József 86 éves korában - 1954. december 8-án - halt meg Nyíregyházán, szülővárosában. Ott is van eltemetve az Északi temetőben. A hálás utókor emléktáblával tiszteleg emlékének, amely a gimnázium nyugati falán, a templom felőli oldalon van elhelyezve. Dr. Reményi Mihály EMLÉKEZZÜNK... Károlyi Lajos evangélikus festőművészre (1877-1927) 125 éve, 1877. július 16-án, Szegeden született. A piarista gimnáziumban tett érettségit követően 1896-97-ben Rómában tanult, majd 1897-99 között Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt. 1900-ban telepedett le Szegeden, ahol festőiskolát nyitott. 1910-ben Párizsba utazott tanulmányútra. Hazatérve 1919 karácsonyán a szegedi múzeum rendezte meg első gyűjteményes kiállítását. 1918 őszén Budapesten a Nemzeti Szalonban volt nagyszabású kiállítása, majd a 20-as években többször kiállított Szegeden is. 1922-24 között Olaszországban alkotott (Róma, Firenze, Velence). 1926-ban megnősült, de röviddel ezután, 1927. március 17-én meghalt. A Közművelődési Palota előtt ravatalozták fel. Barátai, Dinnyés Ferenc festőművész, Móra Ferenc és Juhász Gyula búcsúztatták. Díszsírhelye a szegedi protestáns temető evangélikus részében található. Károlyi Lajos képeit a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és a budapesti Nemzeti Galériában is megtalálhatjuk. Nevét utca is őrzi Szegeden. Juhász Gyula eképpen írt a „szent életű” festőről, aki még Jasznaja Poljanába is elzarándokolt, hogy példaképével, Tolsztojjal találkozhasson: „Élete legjavát Szegeden töltötte, ahol a külvárosban élt, a szegények között, egyedül, mint valami Tisza-parti Rembrandt. Magas alakja, hosszú szakálla, sovány aszkétaarca, szelíd tekintete és jóságos szava kedves ismerőse lett az egyszerű embereknek... Károlyi Lajos nem tartozott soha semmiféle művészeti irányzathoz vagy iskolához. Ő kezdettől fogva arra törekedett, hogy a természet örök törvényeit megértse és ezeket fejezze ki alkotásain. Míg a nagy világban egymást váltották föl a legkülönösebb festői divatok, Károlyi Lajos nyugodtan és zavartalanul kereste az igazságot és nem törődött semmi mással... Károlyi Lajos képei imádságok, amelyekben egy tiszta és igaz lélek öröme és hálája nyilatkozik meg, alázatosan és áldozatosan” (Széphalom, 1927). S szintén Juhász Gyula írta Károlyi halála után egy évvel: K. L Egy megdicsőült művész derűs arca Szobám faláról szembe néz velem. Alvás előtt és ébredés után is Ölelkezik vele tekintetem. Ő mosolyog, ha szomorú a lelkem És mosolyog, ha örvend a szívem És fényben, árnyban, őszben és tavaszban Csak mosolyog némán és szelíden. Fejem deres lesz, szemem fénye elhuny, Kifosztanak a gondok, a napok, Elhagynak a remények és barátok, Ő híven őriz, arca rám ragyog. Egy másik életből mosolyog immár, Mint aki győzött s kinek titka van, De itt hiába mondaná nekem meg, Majd egyszer érte elmegyek magam. í
