Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-07-14 / 28. szám

EV. ÉLET mELLÉKLET 2002. JÚLIUS 14. Édesanyja három évtizeden át könyörgött kicsapongó életmódot folytató fiáért, Augustinusért, a későbbi egyházatyáért, aki csodálatos ima-meghallgatásként hitre jutott és 387-ben megkeresztelkedett. Monika A Női Missziói Osztály Az újság megjelenésének napján kezdődik a Női Misszió első nyári alkalma, az Egyedülálló édesanyák és gyermekeik konferenciája, Révfülöpön. Ez a hét a Balaton partján a résztvevőknek pihenést, lelki­testi erőgyűjtést jelent. Ahogyan ezt szolgálja minden más konferencia, de maga a nyári időszak is. Sikerül-e azonban kikapcsolódnunk? Merünk nyugodt szívvel elnyújtózkodni egy kényelmes nyugágy­ban? Nem tartanak talpon gondjaink, aggodalmaink? De, hiszen sokakra éppen most nehezedik a legnagyobb felelősség! Vigyázni a gyerekekre, unokákra. Nincs iskola. Ilyenkor történik velük a legtöbb baleset, állítja a statisztika... Ernst Modersohn gondolata bátorítson a „nyári lazításra": Ismeri az Úr a tegnapodat. Bízd rá a mai napot, és tudd, gondja van a holnapodra is! Az ötgyermekes pedagógus család má­sodik gyermeke, Gergely, az érvényes I. gimnazista bizonyítványával a kezében úgy dönt a tanév végén, hogy többé soha, semmiféle szervezett oktatásban nem vesz részt.- A szellemi munka látványos sem­mi. Az iskolák kétségbeejtőek. Tanítják, amire senkinek sincs szüksége. A tanár egész életében évről évre ugyanazt szajkózza. Lélek nélkül, érdeklődés nél­kül. Beszűkül, soha nem töltekezik. Dögunalom minden óra. Új, érdekes dologra nem tudnak inspirálni, mert maguk is stupidok. így­Villamosszikráktól terhes a konyha. Onnan nyílik a 3 nagyobb fiú szobája. Anya szótlanul mosogat. Gergely szájából csak úgy pattognak felé a gyil­kos félmondatok.- Nem érdekel a gimnázium. - Mi­nek az érettségi? Segédmunkás leszek! Fizikai dolgozó! Velem azután ne büsz­kélkedjetek! Tanárgyerek? Frászt! Melós! Csoda, ha a pedagógus szülőkben megáll az ütő? Anya könnye a mosogatólébe hull. Nem vitázik. Rég megtanulta, hogy egy bedacolt kamasszal szemben most kár a szó. Magában fohászkodik: Édes jó Iste­nem! Adj bölcsességet! Te add a számra a legjobb mondatot, ha végre lecsende- sül. Fogj vissza, hogy akkor se mondjam el százszor ugyanazt, mint valami imama­lom! Add, hogy a legjobb pillanatban, csendben, de elgondolkodtatóan tudjam elmondani a magam álláspontját! Csak egyszer! Sugalld, mit kell tennem! Süthet a júniusi nap melegen. Ont­hatja a fényt. Anyát rázza a hideg. Sö­tét előtte a világ. Alig látja a mosogat- nivalót. A könnyeitől nem lát, de a fül hall. Hallja a 15 éves fiát, s hallja Apa dühöngését.- Ez megőrült. Ezt elmegyógyintézet­be kellene záratni!- Istenem! Adj tanácsot! - imádkozik Anya eszelősen magában. - Kitől vár­hatsz segítséget mástól ezen a kerek vilá­gon. -Valami mentő ladikra kell lelnünk! Gergely vad folyó. Nehéz a ladikozás. Is­tenem! Te mutass utat, hogyan tovább! A konyha már csillog. A fiúk szobá­jában is csönd lesz végre.- Mit akarsz hát kezdeni magaddal? - szólal meg végre Anya. teljem emlékszem már, hány éves is lehettem. Elég idős azonban ahhoz, hogy nagyanyámnak segítsek a kertben kiszedni a földből az érett burgonyát. Velünk az Isten Gergely ott fekszik az emeletes ágy felső emeletén. Szemét a mennyezetre mereszti. Hallgat. Őrjítően hallgat. De mikor megszólal, nem mond semmi újat:- Megyek segédmunkásnak - szisze­gi megátalkodott konoksággal a fogai között. Megint csönd lesz. Van miről gon­dolkodni.- Valami szakma azért nem lenne jó? Van vasipar, elektromosipar, élelmi­szeripar, faipar. Válassz! - veti fel Anya. Csönd, megint mély csönd. Apa már rég behúzódott a szobájá­ba, de minden idegszálával kifelé fi­gyel. Nem is állja meg, hogy ki ne ki­áltsa: Én ezzel a kölyökkel többet az életben nem törődöm. Én erről leve­szem a kezem. Anya két tűz közé került. Bedacolt kamasz, nekivadult Apa.- Istenem segíts! - eszelősen, kitar­tóan fohászkodik magában. A dolgokat végig kell gondolni. A gondolkodáshoz magány kell és nyu­galom. Előre megfőz a következő napra és kimegy szombaton gyomlálni a gödi kis hétvégi ház kertjébe. Munka közben le­het gondolkodni. Hányja-veti magában a történteket. Imádkozik. Szinte ostro­molja Istent a könyörgésével.- Nézd Uram, ez a jó képességű fiú el akarja hülyülni az életét. Mit taná­csolsz?- Hadd hülyüljön, hosszú a nyár - hallja Anya, vagy hallani véli? Még körbe is néz, hogy ki mondta, de nincs sehol senki.- Hagyni kell! Próbálja ki! Csak va­lami keretet teremts, hogy a szemed előtt hülyüljön, ne ismeretlen helyen! Ki ne vaduljon a családból. Vad, erős munkát szerezz neki. Csak tétlenkedni ne hagyd! - fejeződik be a tanács. Oh, velünk az Isten! Ujjong fel Anyában a lélek. Már nem sír Anya. Már látja a teendőjét. A gödi házat évek óta meg akarják toldani. Egy zárt verandát és egy szerszámos kamrát akarnak építeni. Ehhez tégla kell. Az egyik jó kollégája a Vízivárosban enge­délyt kapott egy rossz ház lebontására. Másnap betársulnak. Anya fellelkesíti az első és harmadik fiát. A konyhában fo­lyik a tervezés. Gergelyt hagyják heve- részni, őt nem hívják. Az iskolából szer­zett csákányokkal mennek ki másnap a Ő kiásta a krumpli darabokat, az én feladatom pedig az volt, hogy egyenként tisztogassam meg őket a rájuk rakódott sártól. Később megkért, hogy hámozzak tetthelyre. Estig kitermelnek vagy ezer téglát. Le is tisztítják. Mértani alakzatba rakják. Alig tudnak este megválni a bon­tástól. Összekarolva mennek haza poro­sán, izzadton. Már látják is a 4x5 méte­res helyiséget, a szilvakék öreg parasztbútoros leendő ebédlőhelyiséget. Büszke a két srác, hogy ők juttatják hoz­zá a családot a gödi ház befejezéséhez. Be nem áll otthon a szájuk. Apát is elra­gadja a hév. Másnap ő is ott akar lenni. Gergelyt senki nem piszkálja. Fekszik fent a maga emeletén, de már unja a magányt. A boldog zsivaj hozzá is felér.- Holnap én is megyek! - bömböl le egyszer felülről. - Szerezz nekem is csá­kányt, Anya! Van újabb ezer tégla. Anya megszer­vezi a szállítást és elmegy a gödi kőmű­veshez, Hanák úrhoz. Beszervezi hozzá Gergelyt segédmunkásnak. Elkezdődik az óhajtott segédmunká­si élet. Mert jellem, kitart, Gergely, de nyár végén szinte rimánkodik, hadd le­hessen asztalostanuló. Anya hagyja kö­nyörögni. Elkezdi hát szeptemberben a gyalul- gatást. Van ideje gondolkodni közben.- Voltaképpen vissza is mehetnék a gimnáziumba - pedzi meg otthon egy este. Anya nem mond rá semmit.- Nézd Anya, legalább esti gimnázi­umba hagyd, hogy beiratkozzam! Anya erre is csak hallgat. Meg tudja fékezni a saját, boldog türelmetlensé­gét, sőt még arra is rá tudja magát ven­ni, hogy a tervet ellenezze látszólag.- Nem lesz ez sok neked, fiam? Egyet sem akartál vállalni, most meg két iskolával bajlódnál egyszerre? Ilyet csak különleges, erős akaratú emberek bírnak el. Ehhez aszkézis kell! Minek neked az az érettségi? Nagyot hallgatnak rá. Délután Gergely eltűnik. Nemsokára beállít egy esti gimnáziumi jelentkezési lappal. - Elintézi, hogy egyszerre lesz el­sőéves ipari tanuló és másodéves gimna­zista. Egy héten szerzi meg a jeles érettsé­gi bizonyítványát, a jeles szakmunkás bizonyítványát három év múlva. Közben japánul is tanul, a Főutcai rajziskolában felkészül a Képzőművészeti Főiskolára. Felveszik. Szobrász lesz, és fotóművész, jó férj, jó apa, boldog ember. Rejtett utakon, az Úr csodásán mű­ködik! Csománé Forgács Emma •••••••••••••••«••a* meg néhányat a vacsorához. Ekkor ér­kezett anyám. Türelmetlenül rám kiáltott: „Te, nem azt mondta nagyanyád, hogy farigcsáld a krumplit, hanem, hogy pu­cold le a héját!" Ki akarta venni a kést a kezemből, de „nagyi" közbeavatkozott. „Hagyd! Engedd, hogy magától tanulja meg! Ne félj rájön!" Azóta sem felejtem el ezt az igazá­ból jelentéktelennek tűnő, számomra mégis meghatározó élményt adó jele­netet. Pedig már 68 éves vagyok. Azon a nyáron megtanultam vala­mit. Azt, hogy az igazi szeretet nem irá­nyítani akar, hanem abban segít, hogy a másik felfedezhesse önmagát és a benne rejlő adottságokat kibontakoz­tathassa. A nagyanyámtól megörökölt bizalom segített abban, hogy bölcs de­rűvel tudjam felnevelni mozgáskorláto­zott leányomat, és ma okosan szeretni unokáimat... A „nagyi" Bibliája halála után hoz­zám került. Az 1 Kor 13-nál feküdt ben­ne egy könyvjelző. Többszörösen alá­húzva pedig ez a sor: „A szeretet ... mindent hisz, mindent remél." Urbán Erzsébet Futott az év. Csak bút hozott. Csak gondokat, csak terheket. Monika sírt és zörgetett. Év év után suhant megint, S fiát mélyebbre vitte mind. Kéjbe veszett, éjbe veszett. Monika sírt és zörgetett. De örökre elveszhet-e Annyi könny drága gyermeke? Éveknek kell bár múlnia, IHazatér a könnyek fia. Monika, a meghallgatott Édesanya, ujjonghatott, Zenghette hálahimnuszát, Hogy századokon szálljon át Hallják meg minden könnye­zők, Gyermekükért esedezők: Boldog, aki nem csügged el! Isten feleli Isten feleli Túrmezei Erzsébet Részlet Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül című könyvéből Müller György mondta: „Az aggódás kezdete a hit vége. A igaz hit kezdete az aggódás vége." Mélységesen egyetértek ezekkel a gondola­tokkal. Mikor aggódunk, lényegében ezt mondjuk: „Isten nem képes....". Ha gondok között járunk, nem hitben járunk. A hit asszo­nyai szeretnénk lenni, az aggódás mégis szin­te szokásunkká válik. Ismerős a félelemnek az a pici csatornája, amely addig szivárog át ér­telmünkön, míg mély árkot vág magának, melyben minden más gondolat elsüllyed. Le kell győznünk ezt az „Isten nem képes..." be­tegséget. Az a szó, hogy worry (az aggodalom szó angol megfelelője) egy régi angolszász kifejezésből ered, melynek jelentése: „szorítani vagy fojtogatni." Az aggodalom szorítása megakadályoz bennün­ket, hogy megelégedett és békés életet élhessünk. Aggodalom az, ami meg­osztja és összetöri a lelket, visszatart bennünket jelenbeli feladataink elvégzé­sétől olyan jövőbeli félelmek miatt, amelyek talán soha nem következnek be. Ahhoz hasonlít, mintha azelőtt akarnánk átkelni a hídon, mielőtt odaérnénk.... Montaigne, a francia filozófus mondta: „Életem tele volt szörnyű szeren­csétlenségekkel, melyek legtöbbje soha sem következett be." Ha drága időn­ket arra pazaroljuk, hogy rettegünk attól, ami esetleg történni fog, az aggo­dalom olyan nehéz teher lesz, .mely lenyom bennünket, elszívja energiánkat, és megfoszt tettrekészségünktől. ... Az ige hatékony gyógymódot kínál. Biztosak lehetünk benne, hogy van kiút, mert Jézus maga parancsolta meg, hogy ne aggodalmaskodjunk. Világosan szól erről a hegyi beszédben: Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosz- szabbítani életét csak egy arasznyival is? ... Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. Mt 6,25-34. vr (A szerző a Kongresszus/ Központban megrendezett a „Nők reménysége" című feleke- zetközi női konferencián tartott előadást 2002. április 27-én.) • ••••••••••••••••••••••••••••••••••■••i» * i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom