Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-07-07 / 27. szám
4. oldal 2002. JÚLIUS 7, Evangélikus Elet Leuenbergi Konkordia A Linz melletti Galdenkirchenben tartotta idei ülését június 9-13. között a Leuenbergi Konkordia Közép- és Dél- Kelet-Európai Munkacsoportja. A tanácskozás annak az átfogó tanulmánynak az előkészítése jegyében telt, amelynek témáját az elmúlt évi belfasti nagygyűlés tűzte ki. Címe: „A protestáns egyházak szervezete, és szervezetük alakítása a változó Európában”. A munka- csoport lényegében azt kívánja elemezni, hogy az egyházak - a változó körülmények közepette - miként felelhetnének meg leginkább a missziói parancsnak. E tanulmánynak a szervezet következő, 2006-ban esedékes nagygyűléséig kell elkészülnie. A soronkövetkező nagygyűlés színhelye Budapest lesz, ami már csak azért is érdekes, mert - a dolgok jelenlegi állása szerint - 2006-na Magyarország már minden valószínűség szerint az Európai Közösség teljes jogú tagjává válhat. A Közép- és Dél-Kelet-Európai Munka- csoport felső-ausztriai ülésén egyházunkat D. dr. Harmati Béla püspök és dr. Szent- péteri Péter teológiai docens képviselte. A szószék és úrvacsorái közösség, általában pedig az egyházak közötti minél szorosabb együttműködés érdekében szövegezett Leuenbergi Konkordiát (leuenbergi egyezményt) 1963-ban a legtöbb evangélikus és református egyház képviselője aláírta. Börtöntábor „ Taníts minket úgy számlálni napjainkat... " - ez a biblikus kérés a fő témája annak a nyári tábornak, amit a Magyar Testvéri Börtöntársaság szervezett június utolsó két hetében. 1997 óta minden évben együtt nyaralunk olyan gyermekekkel, akiknek édesapjuk vagy édesanyjuk börtönben van. A tábor vezetését kezdettől fogva evangélikus teológusokkal végezzük, s idén is 8-10 teológus táborozik a gyermekekkel együtt. Már nyaraltunk a Bamünk előtt” nőttek fel, s azt gondoljuk, hogy számukra meghatározó lehet - talán egész életükre nézve - az az idő, amit együtt töltöttünk. A tábor különleges, de mégis'olyan, mint bármely más evangélikus tábor, ahol a gyermekek, fiatalok élvezik a nyaralás örömeit, kirándulást, strandolást, játékot. Sokat énekelnek és beszélgetnek, s közben meglátják az élet szépségeit, a Mennyei Atya jóságát és szeretetét. Az idei tábort a zsoltáríró szalatonnál, tavaly a Duna partján, kétszer voltunk az Alberti Evangélikus Vendégházban, és most másodízben kaptunk helyet a Büntetés-végrehajtási Intézet Országos Konferencia Központjában, Pilisszentkereszten. A hat év alatt sok olyan gyermekkel találkoztunk, aki még soha nem volt nyaralni, és hálásak vagyunk az Istennek azért, hogy az idei táborozáson részt vevő gyermekek között többen is vannak, akik eddig minden évben eljöttek nyaralni. Velük évközben is igyekeztünk kapcsolatot tartani, „szevai kísérték végig, s közben sokat .beszélgethettünk arról, hogy mi az embernek az élete, mi az élet és mennyi minden történik a születéstől a halálig. Köszönet illeti a teológusokat, akik nagy szeretettel és örömmel foglalkoznak a gyermekekkel, akik év közben is részt vesznek a börtönmisszió munkájában, s köszönet azoknak a gyülekezeteknek, akik anyagilag is támogatták, az idei nyaralását is lehetővé tették ezeknek a kedves, drága gyermekeknek. Roszík Gábor Dánia: túl szoros kapcsolat állam és egyház között? Dán állampolgárok azzal vádolták meg az Európai Bíróság előtt a dán ál- | lamot, hogy túl szoros kapcsolatot tart lenn az evangélikus egyházzal, a többi egyház rovására. Joern Arpe Munksgaard, a vád szóvivője, az AFP hírügynökségnek adott in- . j I telj újában hangsúlyozta: a dán polgárok, függetlenül vallási hovatartozásuktól, j kénytelenek a protestáns lelkészek bérét fizetni, a jelenlegi adórendszeren ke- j resztül. A lutheránus protestáns egyház Dániában államvallásként szerepel. A temet- I kezés a lutheránus hívőknek olcsóbb, mint más vallásúak számára. Csak a pro- | I testáns egyetemisták kapnak ösztöndíjat teológiai tanulmányaik elvégzéséhez. | A vádolok többségébe katolikus dán állampolgár. A dán lakosság 84,7%-a j j lutheránus. Az ország második legnagyobb vallása az iszlám, amely eléri a j j 3%-ot. A katolikus valláshoz kevesebb, mint 3% tartozik. (Forrás: Zenit, ZG02053003) : ............................................................................. 6 000 rabszolgát szabadít fel a Christian Solidarity International Szudánban a Christian Solidarity International emberjogvédő szervezet 6 000 I rabszolgának vívta ki a szabadságot. A nemzetközi szervek munkatársai felsza- J I badító akcióik során életüket is kockára teszik. Tommy Calvert egyetemi tanár és Gloria White Hammond protestáns lel- I késznő tevékenységének köszönhetően sikerült felszabadítani a rabszolgákat. j j „A rabszolgáknak hatalmas életereje van, és mindent elkövetnek azért, hogy j újra szabadon élhessenek” - így Hammond, aki orvosilag is ellátta őket. 1 Calvert egy 11 éves gyerekről elmesélte, hogy levágtak az orrát, mert legelte- j tés közben elveszett az egyik tehén. Fiatal lányok százait erőszakolták meg és j I kínozták felholtra. 1999-ben Calvert kampányt indított azon nyugati cégek el- j I len, amelyek Szudánban fektetnek be (ilyen pl. a Talisman Energy kanadai 1 I olajkereskedő cég). A nyugati cégek érdekérvényesítő gazdasági lépései f közvetve-közvetlenül Szudánban elősegítik a rabszolga-kereskedelmet. (Forrás: Zenit, ZG02042205) „Hát, izé... inkább szeressük egymást” Az ország minden tájáról 78 frissen konfirmált fiatal töltött el együtt egy hetet Krámer György pilisi lelkész, dok- torandusz vezetésével Révfülöpön, az Oktatási Központban június 24-30. között elsőként a nyári országos ifjúsági konferenciák sorában. Egy konfirmandusban, sőt a „konfirmáló” lelkészben is óhatatlanul felvetődik a kérdés az ünnepi istentisztelet után: hogyan tovább - a gyülekezetben, az életben? Miben más a gyülekezethez, egyházhoz tartozó fiatalok élete, mint a hozzá hasonló komáké, akik egészen máshogy, máshol töltik például a vasárnap délelőttöket? Jelent-e egyáltalán valamilyen alternatívát a mindennapi döntési helyzetekben a Krisztushoz tartozás elköte- lezése? Talán nem tévedek abban, hogy a fiataloknak elsősorban nem a parancs szavára, nem csupán az elkötelezés súlyának éreztetésére van szükségük, sőt nem is arra, hogy izzadságszagú „vagy- vagy” döntéseket erőszakoljunk ki belőlük, hanem arra, hogy a krisztusi út valóságos alternatívaként, lehetőségként, örömmel vállalható s valójában az egyedül életre vivő célként hívja őket arra, hogy járjanak rajta. Célként, hiszen a krisztusi úton való járás, a kincsek és igazgyöngyök keresése már önmagában hordozza azokat az ajándékokat, amelyeket semmilyen más irányban és semmilyen más úton nem kaphatunk meg teljességükben. Tudom, régre nyúlik vissza a nevelés, így a keresztény nevelés történetében is a fegyelem, a kényszer és az „érdekeltté tevés” módszere közötti vita. Az is bizonyos, hogy parancsokkal rövidebb idő alatt hatékonyabb (de felszínesebb) eredményt lehet elérni, mégis biblikusnak, krisztusinak a másik út tűnik, mert maga Isten is így lép felénk: ajándékoz, velünk vándorol, sőt Lelkét is adja, hogy megszülethessen bennünk a belső elkötelezés. A fenti kérdésekre, és az előzőekben megfogalmazott alapállással próbáltunk meg együtt a fiatalokkal választ találni a reggeli, esti áhítatokon és „előadásokon”. A forma kissé rendhagyó volt. A reggeli áhítatokon kis csoportokban találkoztunk, hogy már a nap elején a legegyszerűbb „Hogy vagytok? Mit vártok a mai naptól? Vajon mit kaphattok a mai napon?” kérdésekben minél közvetlenebbül megérezhessék: ami történik egész napon, abban ők a főszereplők, róluk van szó; pontosan úgy, ahogyan a kiválasztott bibliai történetek szereplőinél. Az „előadások” során a Galata levél 5. fejezete alapján vettünk sorra a „Lélek gyümölcsei” közül néhányat úgy, hogy ellentétpárokat felállítva (harag - békesség, önzés - szívesség, irigység - öröm, kicsapongás - önmegtartóztatás) az élet mindennapos eseményeiben is felismerhető legyen a krisztusi út alternatívája. Az „előadásokban” sem a frontális tanítás módszerét választottuk, hanem a drámapedagógia módszere szerint a fiatalok által kitalált és megformált, sokszor többször is új irányt vevő történetekben „rendezőként” gondolhatták végig az egyes tettek, fordulatok következményeit, a megoldási lehetőségeket. A cél itt sem az volt egyszerűen, hogy pl. a harag helyett a békességet válasszák, hanem, hogy maguk rátaláljanak arra az útra, amelyen a harag érzésétől el lehet indulni a békesség felé. Az esti áhítatokon az istentisztelet részeit vettük sorra azzal a céllal, hogy bennük felfedezzék azt a keretet, ahol helye van az ő szorongásaiknak, vallomásaiknak, örömeiknek stb., hogy aztán a záró istentiszteleten közösen meghalljuk a bennünket megajándékozó Isten mindannyiunkhoz szóló személyes üzenetét. A közös programokat az éneklés, a strandolás, az együtt játszás, a bibliaismereti verseny, a vitaest és az esti áhítatok tették teljessé - és persze minden este a szokásos tábori játék: rabló-pandúr. Bízom benne, hogy nem csak a vezetők élhették át a konferencián az együtt alkotás örömét, hanem maguk a fiatalok is megérezhették: éppen nélkülük ez a konferencia biztosan egészen más lett volna, mert róluk szólt, és az egyház Ura őket akarta megszólítani. Kendeh K. Péter Kirándulás a Balaton déli partjára Remek időben került sor június közepén a Kelenföldi Gyülekezet kirándulására. Lelkészünk Blázy Árpád vezetésével negyvennégyen (a nyugdíjasok mellett 4 kisgyermek, 4 fiatal és 5 házaspár) vágtunk neki az útnak. Az autópálya zsúfoltsága miatt kb. 40 percet késtünk, de mindezek ellenére nagy szeretettel fogadtak bennünket a csodás dombok között, völgyben fekvő Kötésén. A településen - csakúgy, mint a közeli Balatonszárszón, Siófokon, valamint a mintegy 60 km-es szórványterületen - Baranyay Csaba lelkész és felesége Rolni Erzsébet szolgálnak. (Gyülekezetünk lelkésze számára sem volt ismeretlen a vidék, hiszen 1987-1990 között Blázy Árpád is ugyancsak itt szolgált.) Dr. Reinhardt Miklós felügyelő tartott részletes beszámolót az evangélikus gyülekezetről, melyről kiderült, hogy az 1700-as években ide érkezett német telepesek alapították. 1798-ban emeltek állandó kőtemplomot a kezdeti fatemplom után, amelyre emlékezve évenként megtartják a templomszentelés ünnepét. Az évfordulóhoz jelentős néphagyomány is kapcsolódik. A 250-ik évforduló alkalmából dr. Antall József is mondott itt beszédet, mivel ősei telepítettek itt le - a törökök kitakarodása után - katolikus, református és evangélikus családokat. Ez a vallási türelmesség tette egységessé ezt a falut, ezt az országot, hitben és öntudatban. „Ha el is vándorolnak, ha el is mennek, de mindig vissza kell térni, újra erőt gyűjteni, egymást megismerni, és mindenkit abban a szellemben befogadni, és a magyarságot megtartani" - mondotta a néhai kormányfő. A kötcseiek igazi magyaros vendéglátásáról szeretetvendégség keretében nyerhettünk bizonyosságot, miként arról is, hogy Kötcse a „pogácsagyártás fellegvára”... Utunk következő állomása Balatonszárszó volt, ahol Stark Lajos mutatta meg azt az 1995-ben épült modern szép kis templomot, ahol nyáron német nyelvű istentiszteleteket is tartanak. Szárszói szemlélődésünk után Siófokra érkeztünk. Egy remek ebéd után indultunk megtekinteni kirándulásunk egyik fő érdekességét, az 1990-ben felszentelt evangélikus templomot. A helyszínen Francz Sándor mutatta meg „Krisztus hajóját”. Tudnivaló, hogy a siófoki gyülekezetnek korábban nem volt temploma. Az evangélikusság erősödése, valamint az itt nyaraló magyar, német és más nemzetiségű turisták számának növekedése miatt mutatkozott igény a templom építésére. A gyülekezet Józsa Márton vezetésével, Makovecz Imre tervei alapján kezdett az építkezésnek. Ehhez a legnagyobb segítséget - az építkezési faanyag küldésével - a finnországi Oulu testvérgyülekezete adta. Már messziről feltűnnek a főbejárat feletti, a betérőt oltalmazó angyalszárnyak. A templom belső részén, felül látható életfa, és az abból kinövő kereszt szimbolizálja, hogy a Golgota fája az életé is. Az oltár felett látható a feltámadott Krisztus szobra. A finn testvérekre emlékezve az északi kaput Suomi-kapunak, a nyugati kaput Németkapunak nevezték el. A rendkívül sok belső faalkotmány láttán az embernek valóban olyan érzése támad, mintha egy hajóban ülne. A templomban - különösen nyáron - sok hangversenyt rendeznek. A gyülekezeti ház, melyet szintén Makovecz Imre tervezett, a templom mellett található. Ebben a lelkészlakáson kívül gyülekezeti terem, kisebb helyiségek, illetőleg vendégszoba található. Mindezen élmények befejezéseként nagyon jól esett - nem csupán fiataljaink részére - egy balatoni fürdés. Hazafelé menet elgondolkoztam azon, hogy milyen kevés gyülekezetét ismerünk, és milyen gazdag tapasztalatokkal rendelkeznénk megismerésük esetén. Jóleső érzéssel töltött el, hogy többen is felajánlották; bármikor szeretettel látnak, ha erre járunk. Egy másik gondolat is megfogalmazódott bennem, amely a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet történetének jobb megismerésére serkent. Szeretném, ha a jövőben szervezendő kirándulásokon többet énekelnénk, mert az ének - túl azon, hogy felszabadítja a bennünk lévő szorongást - összetartó erőt is jelent. Az egész nap összegzéseként Győri Tamás az Ef 4,2 alapján fejezte be ezt a szép kirándulást: ,, Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel elszenvedvén egymást szeretetben " Benkő Tibor A tavaly felújított kötéséi szószékoltár k á á á