Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-06-30 / 26. szám
Evangélikus Elet 2002. JÚNIUS 30. 3. oldal A HELYES ÜNNEPLÉS 10 éves a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Gyülekezet „Tüzesen süt le a nyári nap sugára” - mottója is lehetne e Petőfi sor anna^ az ünnepségnek, melyre a Nyíregyháza- Kertvárosi Evangélikus Gyülekezet hívta tagjait és vendégeit 2002. június 23- án, vasárnap Benkő-bokorba, a Joób Olivér Otthonba, hogy önállóságának 10 éves évfordulóján együtt adhassanak hálát Isten megtartó irgalmáért. Szabadtéri ünnepi istentisztelettel kezdődött a gyülekezeti nap, melyen D. Szebik Imre elnök-püspök, az Északi Evangélikus egyházkerület főpásztora szolgált igehirdetéssel. Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 20,28 alapján közvetítette az üzenetet: .. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet vérével szerzett. ” Bevezetőjében arról szólt, hogy miért van értelme annak, hogy történelmi léptékkel mérve rövid időért is hálát ad az egyház. Egy Európai Uniós tanácskozás gondolatát elevenítette fel: Az egyháznak az is feladata, hogy újra megtanítson a helyes ünneplésre. Mi tartozik ehhez? Mindenekelőtt az, hogy az ember nem önmagát ünnepli, hanem a teremtő Istent dicséri. Az Istennel való találkozás nagyszerű lehetőségét nyújtja a helyes keresztény ünnep. Igehirdetésének fö részében arra a kérdésre kereste a választ az egyházfő, hogy mi az egyház feladata. Pál apostol búcsúbeszédének rövid részletét követve, - a nyájról való gondoskodást jelölte meg. Ez pedig elsősorban az Ige hirdetésében teljesedik ki. Ne csupán a szó ha- •gyományos értelmében, hanem úgy is, hogy minden gyülekezeti tag komolyan veszi ebben az értelemben is feladatát. „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra...” gondolat köré építette a textus aktuális üzenetét. Viseljetek gondot magatokra. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek magának kell erre a kérdésre válaszolnia: milyen viszonyban vagyok Istennel? A kereszténység ezért alapvetően személyes ügy. Egy elidegenedett, elszemélytelenedő, egyre agresszívebbé váló világban rendkívül fontos az is, hogy a gyülekezet tagjai őrállóként vigyázzanak egymásra. A gyülekezetnek az is feladata, hogy gondot viseljen azokra az értékekre, amelyeket elődeink hagytak ránk, az evangélium drága örökségeként. Az egyház feladata, hogy pl. Bach muzsikájának lényegét továbbadja, hogy amikor templomot épít, a legkiválóbbat adja Istennek. Befejezésként Isten áldását kérte a gyülekezet életére, templomot, gyülekezeti központot építeni akaró terveire. Az istentiszteletet követően, melyen a nagytemplomi gyülekezet énekkara is szolgált, Magyar László nyugalmazott lelkész előadásban foglalta össze a gyülekezet életének elmúlt 10 évét. Szólt azokról a lelki alkalmakról, amelyek gazdagították a testvéreket. Megemlékezett arról, hogyan alakulhattak ki a gyülekezeti élet jelenlegi központjai (Sala- mon-bokor, Benkő-bokor, Sulyán-bokor) a volt egyházi iskolák újbóli birtokbavétele után. Végül megelevenedett a hallgatóság előtt az a folyamat, ahogyan a gyülekezet fenntartásában jelenleg is működő Joób Olivér Otthon megtalálta azt a feladatát, hogy szociális étkeztetés keretében rászoruló idős emberek számára visz házhoz ebédet. A bőségesen megterített asztal - az Otthon munkatársai és a gyülekezet asz- szonyainak jóvoltából - a testi táplálékról gondoskodott. Ebéd után a gyülekezet 10 éves történetét bemutató kiállítás megnyitására került sor, ahol sokan találkozhattak fényképek segítségével talán már elfelejtett pillanatokkal is. Nagyváti Pál a gyülekezet volt felügyelőjének szavai még személyesebbé tették a dokumentumokat. „Gyülekezetünk jövője, a jövő gyülekezete” címmel Laborczi Géza lelkész tartott előadást. Az Apostoli Hitvallás részletét idézve - hiszem a szentek közösségét - az egyház közösségi jellegét emelte ki. Azt a feladatot, amit Krisztustól tanulhatunk meg: O megosztotta mindenét, amije volt, egészen a keresztig. Majd röviden beszámolt a gyülekezet előtt álló fejlesztési feladatokról: templom építése, és a Joób Olivér Otthon bővítése. Bozorády Zoltán püspök-helyettes, esperes záró áhítatával ért véget a tartalmas nap. A meghívón is szereplő igét adta át: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltitek be a Krisztus törvényét. ” (Gál 6,2.) Egymás elhordozásának az az alapja, hogy megtapasztalhatjuk: engem is szeretettel elhordoz Krisztus. A tikkasztó nyári nap után hitben, szeretetben és elkötelezettségben erősítette meg a gyülekezetei Isten hűsítő jelenléte. Laborczi Géza A Joób Olivér Otthon a Bcnkő-bokorban Vadnay Ákos felvételei Fél évszázad Az állam és az egyház közötti egyezmény ellenére, 1952-ben végül mégiscsak államosított, utolsó evangélikus közoktatási intézmény, a Budapesti Evangélikus Gimnázium - népszerű nevén; „a Fasor” - hivatalos életének utolsó eseménye a mi osztályunk, az akkori IV/B szóbeli érettségije volt, június utolsó napjaiban. Soha nem volt szomorúbb érettségi. Egyedül a követelmény, á szigor jelentette a folyamatosságot, egyébként a búcsú hangulata állandóan érződött. Könnyes szemű tanárok kérdeztek, az elnöklő Kemény Lajos esperes, a kompromisszumok embere is szemlátomást nehezen uralkodott érzelmein, tartotta a kötelező mederben a dolgokat. Beugró elnök volt a nagy rutinnal rendelkező lelkész. Eredetileg Pálfy Miklós teológiai professzor volt kijelölve, azA-soknál mégő elnökölt, de olyan alaposan, hogy lehet attól tartottak, ha ez így megy tovább, nem végzünk június 30- ig, el kell halasztani az átadást. így lett azután nálunk Kemény Lajos az elnök. Ahogy ősfasoriként átvezényelték Deák téri lelkésznek, teremtsen végre nyugalmat az 1949 áprilisa, Kékén András eltávolítása óta forrongó gyülekezetben. 53-ban azután elment Lajos bácsi, de az egyházvezetés belátta, hogy a Deák térrel csínján kell bánni. így jöhetett 54-ben Hafenscher Károly, 56-ban pedig rehabilitálták Kékén Andrást. Jóra fordult tehát a Deák téri történet, de erről máskor... A Fasor 52-ben elveszett. Nem tudom kiben volt állami oldalon annyi tapintat, hogy nem eg}’ tipikus pedagógus-komisz- szárt, hanem egy vonzó külsejű magyarolasz szakos tanárnőt küldtek kormány- biztosként az érettséginkre. Segíteni persze ő sem tudott, csak a hangulaton javított valamit, bár a szebbik nemet leginkább kedvelő tanárok is szinte csak kötelességből mondtak neki egy-egy bókot. Fiatal csikókként inkább mi lestük az alkalmat, hogy nyüzsöghessünk körülötte, nekünk - elmúlt idők, boldog idők!? - sem hölgy tanáraink, sem lány osztálytársaink nem voltak. De miránk is átragadt a szomorúság. Hiszen a ballagáskor még reménykedtünk, de az évzárón már ismertük a kedvezőtlen döntést. Az egyház felajánlotta az iskolát az államnak. Még annyit sem hittünk el ebből ami utólag igaznak tűnhet. Azt pedig nem is sejtettük - Isten áldja, akinek köszönhető hogy bekerült egy olyan passzus az átadási szerződésbe, ami azután 1988-ban az újraindításkor igen fontossá vált. Hogy tudniillik, ha az állam netán egyszer visszaadná az. iskolát, ezt az eredeti állapodtak megfelelően kell megtennie. De még 1952 van. A Díszteremben érettségizünk, közben bontják az iskolát, máris alakítják át a termeket, viszik el a szertárak gazdag felszerelését. Van, amit a tanárok új helyükre, mentő szándékkal. Érthető a szomorúság, mindenki érzi, hogy itt valami jóvátehetetlen kártevés, értékrombolás történik. De erről nem beszélünk. 1952-t írunk, utólag visszatekintve a kemény diktatúra, a Rákosi-korszak legszilárdabb, a változás reményét legkevésbé hordozó éve volt ez. Osztályfőnökünk, a bölcs, a bohém, a mélyen hívő, jelentős tudós Léviusz Ernő (később egyetemi tanszékek vetekedtek érte) félrevon, és remegő hangon mondja - közben értem meg, hogy alapvető útmutatás ez a ti feladatotok, az utolsó érettségiző osztály feladata elsősorban, mert emberi számítás szerint ti éltek majd legtovább a fasori öregdiákok közül, hogy ébren tartsátok, ha kell majd átadjátok a lángot. És ha egyszer újra lesz lehetőség evangélikus gimnáziumot alapítani e hazában, legyenek, akik ezt megtenni képesek. Életem meghatározó élménye volt, amikor 1989. szeptember 2-án, harminchét év után jelenthettem osztályfőnökömnek érettségink színhelyén, az évnyitó zsúfolt dísztermében, hogy a megbízást teljesítettük. Június 29-e az egykori IV/B ötven éves találkozójának a napja, az immár tizenhárom esztendeje újraindult iskolában. Sajátos örömmel, hálaadással és természetes szomorúsággal készültünk erre az alkalomra. Örömmel és Isten iránti hálával azért - ma sem természetes ez - mert újraindult iskolánkban, a fasori gimnáziumban lehet az alkalom, és szomorúsággal, mert elmentek tanáraink és többen diáktársaink közül is. Az üdvösségbe vetett hit nem enyhíti az emberi fájdalmat. de nagy örömünk, hogy velünk van - évenkénti összejöveteleinken is mindig velünk volt - Gyapay Gábor, aki az A-sok osztályfőnöke volt. de a mi szeretett tanárunk is. Neki köszönhető döntő részben, hogy nemcsak újraindulhatott a Fasor, hanem a megváltozott világban is az egykori klasszikus, nyitott szellemiséggel, a nemes hagyományok - megújítva megőrizni -jegyében indulhatott újra. Jó érzés, hogy már vannak új öregdiákok, ismét tanítanak a Fasorban, korábban itt érettségizett tanárok és főként vannak boldog családok. Isten áldja meg a következő ötven évet is! Frenkl Róbert A mi Luther-házunk Szomszédoló lelkészek Összekötötték a kellemest a hasznossal Összekötötték a kellemest a hasznossal a Győr-Soproni Evangélikus Egyházmegye Lelkészi Munkaközösségének tagjai a nyári szünet előtti utolsó LMK gyűlésen Hegyeshalomban. A délelőtti munkaértekezlet után ugyanis délután a szomszédos Burgenland néhány gyülekezetét látogatták meg. A tanácskozáson részt vett Sänke Frost nickelsdorfi (Miklóshalma) lelkész és Erich Fuhrmann Deutsch- Jahndorfi (Németjárfalu) gondnok is. A délelőtti órák azonban még komoly munkával teltek. Weltler Rezső úrvacsorái szolgálata után Sárközi Sándor, a mosonmagyaróvári piarista iskola pap-tanára tartott egy érdekes előadást a Harry Potter-jelenségről. Az előadást követően Lackner Pál a lelkészről és szerepeiről beszélt. Az előterjesztést Jánosa Attila korreferátuma egészítette ki. Az egyháztörténeti műhely sorozatban Kardos Zsuzsanna Irenaeusról, a görög származású egyházatyáról emlékezett meg, halálának 1800-ik évfordulója alkalmából. A közös ebédet követően azután a lelkészek felkerekedtek és Sönke Frost, illetve Erich Fuhrmann vezetésével elindultak a határ felé, hogy találkozzanak azon határon túli községek gyülekezeteivel, amelyek a jelenlegi országhatárok meghúzása előtt ezer szállal kötődtek a Hegyeshalomhoz, Levélhez és Rajkához. Az első állomás Zumdorf (Zurány) volt, ahol Silvia Nittnaus lelkésznő és a. gyülekezet presbitériumának több tagja várta a kicsiny magyar delegációt. A gyülekezet életének bemutatása és a témplom megtekintése után Ausztria legkisebb evangélikus gyülekezete - Rajka egykori filiája Deutsch-Jahmdorf volt a következő helyszín. Itt kávéval és süteménnyel várták a vendégszerető gyülekezeti tagok a hőségben megfáradt magyar lelkészeket. Egy kis pihenés után Nickelsdorf, majd az utolsó községként Gols (Gálos) következett, ahová a kiránduló lelkészek ellátogattak. Golsot Ausztria egyik legnagyobb bortermelő községeként tartják számon, de evangélikus gyülekezete is jelentős. Ingrid Tschank lelkésznő részletesen beszámolt az élénk gyülekezeti életről, és a lassan befejeződéséhez közeledő templomrenoválásról. Ezután még megnézték a vendégek a közösségi élet központjának számító gyülekezeti házat, ami nem csak egyházi, de községi rendezvényeknek is helyt ad. Tanulságos és hasznos volt látni, hogy - ügyes üzleti érzékkel - miként lehet egy ilyen nagy gyülekezeti komplexumot is szinte száz százalékos kihasználtsággal működtetni. A fárasztó, de gazdag nap végére egy testet-lelket felüdítő záróprogram tette fel a koronát, mégpedig egy hamisítatlan burgenlandi heurigerben, vagyis borozóban... Estébe hajlott már a nap, amikor a szíveslátás véget ért, pontosabban „megszakadt”, hiszen Lackner Pál LMK elnök ősszel viszontlátogatásra hívta meg a burgenlandi kollégákat. Kiss Miklós A Szegedi Evangélikus Gyülekezet egy nagyváros kis evangélikus gyülekezete. Nincsenek hasznot hozó létesítményeink. Egyetlen „vagyonunk” a visz- szakapott elemi iskola, mely felújítás után Luther-ház néven vált ismertté a városban. Ez az épület a gyülekezet idősebb és fiatalabb tagjainak egyaránt kedves. Az idősebbek közül sokan ebben, a bezárásáig Szeged egyik legjobb hírű elemi iskolájában ismerkedtek meg a betűkkel, és kaptak egész életre kiható nevelést a hitre és a hazaszeretetre. Sajnos iskolaként (a kevés tanterem miatt) nem lehetett újraindítani, de jelen formájában is hasznos funkciót tölt be a gyülekezet életében. Szépen berendezett földszintjén hétfőtől péntekig idősek napközi otthona működik, hétvégén pedig hittanórák és ifjúsági órák színhelye. Az .udvaron röplabda, kosárlabda és kispályás focipálya lett kialakítva, az udvari épületbe pingpongasztal került. A Luther-ház lehetőséget kínál ifjúsági és felnőtt szeretetvendégségek és égyéb programok megvalósítására is. Ezen a tavaszon két kiemelkedő rendezvénynek adott helyet. Április 20-án (egy héttel a Missziói Nap előtt) ökumenikus ifjúsági sportnapot szerveztünk. A mi fiataljainkon kívül 2 refoimátus, 5 katolikus, valamint az ortodox és a metodista gyülekezetek fiataljai versenyeztek - összesen mintegy 120 fővel - a különböző sportágakban. Cserháti Sándor lelkész délelőtt rövid áhítattal nyitotta meg a délután oklevelek kiosztásával zárult „küzdelmeket”. De a lelkes kis társaság egy része még ezután is együtt maradt, és a játékba a jelenvolt szülők és a csapatokat kísérők egy része is bekapcsolódott. (Arról, hogy közben ne éhezzenek a fiatalok, a gyülekezet asszonyai gondoskodtak.) Aki eljött lélekben és testben felüdülve ment haza. Igen pozitív hatása volt a rendezvénynek a tekintetben is, hogy tartós barátságok születtek a különböző felekezetekhez tartozó fiatalok között. Pünkösdhétfőn családi napot rendeztünk, mely a templomban, istentisztelettel kezdődött. Ezután átvonult a gyülekezet a Luther-házba, ahol a mintegy száz fö - gyermekek és felnőttek - együtt sportolt, játszott. Bizonyos értelemben - ha nem is annak indult - ennek az együttlétnek is volt ökumenikus jellege. Eljött ugyanis az egyik katolikus gyülekezet ifjúsági csoportja és az idősek napközi otthonának több tagja is, akik között szintén vannak reformátusok és katolikusok. A szegedi Luther-ház is bizonyítja, hogy kicsi házban is vannak nagy lehetőségek, ha Isten megáldja. Övé a hálánk és köszönetünk. Egy szegedi presbiter Esperes-iktatás Kolozsváron Köncze-G. Árpád nagybányai lelkész személyében új esperest választottak az erdélyi magyar evangélikus-lutheránus egyházmegye gyülekezetei. A Kolozsvárott június 18-án tartott egyházmegyei közgyűlést követően, Mózes Árpád püspök iktatta be hivatalába az új esperest, valamint a régi-új egyházmegyei felügyelőt, Kishegyi Endrét. Ezen az alkalmon tett ünnepélyes hűségfogadalmat az egyházmegye többi régi-új tisztségviselője is. t
