Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-06-23 / 25. szám

8. oldal 2002. JÚNIUS 23. Evangélikus Elet IN MEMORIAM Jakab Miklós (1912-2002) Ha a vérzivataros XX. század kiértékelé­séhez meglesz a megfelelő időbeli távlat, felmerül majd a kérdés, hogy ebben az évszázadban kik voltak azok, akik le­szálltak a szenvedés mélységeibe, akik az irgalmat képviselték és mentették a krisztusit. Elsősorban Albert Schweitzer és Teréz anya neve vésődött a kort átélt emberek leikébe. Számunkra - magyar- országi evangélikusok számára - Sztehlo Gábor jelenti a XX. századi Jé­zustanítványt. Bizonyára az itt említette­ken kívül sokan mások is emberek ma­radtak az embertelenségben. Most mégis Jakab Miklósra szeretnék emlékezni, akinek az alakja lassan homályba vész, pedig ő is külön rögös utat választva igyekezett segíteni a legelesettebbeken. Évtizedeken át feltűnt Budapest ut­cáin az alakja. Mindig papi feketében járt, jellegzetes széles karimájú kalapja alól előtolakodott dús fekete haja. Min­dig kedvesen mosolygott és találkozás­kor néhány őszinte bátorító percet szánt a másikra. Lelkészként munkaterülete az egész város volt. A teológia elvégzé­se után azt a gyülekezetei választotta, amellyel még külön soha nem foglal­koztak, melynek soha nem volt papja, amelynek nyelvét nem ismerte lelkész, amelynek nem hirdettek evangéliumot a saját nyelvén. Ezek a vakok, siketek és némák voltak. Jakab Miklós az ő pap­juk kívánt lenni. Úttörő módon - ké­sőbb őt szívvel-lélekkel támogató fele­sége segítségével - megkezdte ennek a sajátos gyülekezetnek a szervezését, lelkipásztorolását. Jakab Miklós refor­mátus lelkész volt, de gyülekezete re­formátus és evangélikus hívekből állt, így ő volt a budapesti evangélikus va­kok és siketnémáknak is a papja. 81 éves koráig szolgált. Evangélikus és református gyüleke­zetben folyt ez a szolgálat igazán öku­menikus légkörben. Nem volt hazánknak a pontírást ismerő, használó és jelnyel­ven is prédikáló, teológiát végzett és szakmailag is felkészült lelkésze egyet­len felekezet körében sem. Akinek lelki igénye volt, az ezt a közösséget kereste meg és azon belül is Jakab Miklóst. Legtöbbször a fasori református és evangélikus templomban tartották az is­tentiszteleteket. E két gyülekezetben ke­resztelt, konfirmált és esketett Jakab Miklós tiszteletbeli evangélikus lelkész­ként is vak és siket testvéreket. Szeretet- vendégségeket is rendeztek nívós mű­sorral, hiszen a vakok között több diplomás is volt. Feleségével együtt azzal is törődtek, hogy a híveiknek legyen olvasnivalója. Pontírással elkészült az Ószövetség né­hány könyve mellett a teljes Újszövet­ség, református irodalom mellett Luther Kis Kátéja, konfirmációi káté, Ordass Lajos püspök, Keller Helén életrajza. Magyarországon az írástudó, de olvasni csak pontírást tudó vak emberek nem juthattak vallásos könyvhöz, vagy írott irodalomhoz, csak ha ők írtak nekik. Mindez óriási fáradtsággal járt! Jakab Miklós számára mindvégig példa maradt az evangélikus Cházár András, a világ negyedik, siketeket okta­tó iskola megalapítója Vácott, akinek a jelmondata ez volt: „Nem tudván élhetsz-e a nap lefogy- táig, tégy jót mindenekkel élted végfogy­táig!” Felesége hűséges ápolása mellett hat évig élt ágyhoz kötötten halála előtt. Nagyon nehéz időben végezte önkén­tes száműzetésének is beillő misszióját a vak és siket istenkeresők között. 2002. május 31-én családja körében szép csendesen elaludt. Gyászjelentésén ez az ige áll: „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy az erőtleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. Ezt pedig az evangéliumért mívelem, hogy részestárs legyek abban.” lKor 9, 22-23. Legyen emléke áldott! Kinczler Irén Gaál Judit (1923-2002) „Ne félj, mert megváltottalak! ” Június 11-én kísérte ki utolsó földi útjá­ra a gyászoló család, a Szarvas-Új tem­plomi Evangélikus Gyülekezet és Pres­bitérium Galó Istvánná szül. Gaál Juditot, aki 79. születésnapján távozott közülünk a Mennyei Honba. Egykor di­akonisszaként (szolgáló nővér), az ötve­nes években a FÉBÉ Diakonissza Egye­sület feloszlatása után kórházi, majd Szarvason körzeti nővérként dolgozott. Mindvégig a gyülekezet egyik leghűsé­gesebb, legszolgálatkészebb, legoda- adóbb tagja, aki sokféle szolgálatot vég­zett Isten országa építése terén. Élete meghatározó igéje alapján bú­csúztatták a gyülekezet lelkészei: Deme Zoltán és Deméné Gede Erika a gyüle­kezet temetőjében, az Újtemetőben és ravatalozójában, ahol Judit néni akarata szerint is, még a falakra írt igék is hirde­tik Isten örök országát. A temetés után a templomban folyta­tódott a messzi tájakról összesereglett gyászoló család számára az igehirdetés: elhunyt testvérünk végakarata szerint evangélizáció a címben leírt ige alapján. Mérhetetlen űr támadt szívünkben és gyülekezetünkben Judit néni távozásá­val. Egyedül az vígasztal mindnyájun­kat, hogy Ő már - Jézus Krisztus drága bűnbocsátó vére által - Isten Országában van, teste pedig vár a feltámadásra. Deme Zoltán Piri Margit Piri Katalin (1916-2002) (1913-2002) Piri Margit 1916. november 23-án Szendén született, a lelkészcsalád ötödik gyermekeként. 1941-ben, mint egyházi tanító kezdte el munkáját Ikladon, ahol 61 évet élt. Súlyos betegségből 2002. május 26-án Zalaegerszegen hívta haza Megvál­tó Ura. Május 30-án Révfülöpön a feltá­madás reményében kísértük el az ikladi gyülekezet és a község lakossága részvé­telével, akiknek ezúton is megköszönjük, hogy olyan sokan eljöttek, s életében, be­tegségében hűségesen mellette álltak. Piri Katalin 1913. augusztus 10-én szü­letett Szendén a lelkészcsalád negyedik gyermekeként. Nyugdíjazásáig Válban volt védőnő. Később a Budapest-Zugló, majd a Révfü­löpi Evangélikus gyülekezet tagja volt. 2002. június 1-én Zalaegerszegen ha­zatért. Révfülöpön 2002. június 11-én kísértük a földi élet utolsó útján. „ Vigadozni fogok az Úr előtt, örven­dezek szabadító Istenem előtt! ” (Hab 3,18) a Gyászoló család Sakk-matt Évekkel ezelőtt Paul Morphy sakkvilágbaj­nok egy értékes festmény előtt állt. A kép alatt a cím: „A sakkozó”. A látvány egyér­telmű volt: egymással szemben ült a kétjá­tékos: a sátán és egy fiatal férfi, akinek a leikéért folyt a játszma. Az állás elkeserítő volt a férfi szemszögéből. Már meg sem tu­dott mozdulni figuráival. Sakkhelyzetben volt. Minden lépése a végső vereséget je­lentette volna. Arcán kétségbeesés volt a lé­lekvesztő helyzet miatt. Morphy, aki jobban értette a játék szabályait, mint a festő, figyelte a képet egy ideig, majd hozatott egy sakktáblát. Felállította a figuráit pontosan úgy, ahogy a festményen látta. Majd a férfi helyére ült és rövid gondolkodás után megtette azt a lépést, amely a fiatalem­bert kimenthette volna vert helyzetéből. Hogyan állsz az élet játékában? Még mindig játéknak tartod, vagy kezd bor­sózni a hátad a vereség gondolatától? Is­mered a megtámadottság helyzetét? Hal­lottad már életed felett: sakk!? Tudod már, hogy ha minden marad a régiben, a következő szó az lesz: matt!? Igen, sak­kot kaptál. Most itt a pillanat, hogy átadd ezt a szituációt annak, aki jobban ismeri a játék esélyeit. Annak, aki magasabbról látja az összefüggéseket, mint te. Istennek mindig van olyan húzása, amely megmenthet téged a vesztes pozí­cióból. Ez a lépés borítékolva van, de Is­ten alig várja, hogy felbonthassa, elárul­hassa, megléphesse. Kérd Őt erre! (Németből fordította: Bálint Gyöngyi) HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK A Nógrádi Evangélikus Egyházme­gye megválasztott esperesét, Szabó András vanyarci lelkészt 2002. júni­us 30-án, vasárnap 15 órakor iktatja be hivatalába D. Szebik Imre elnök­püspök a vanyarci evangélikus temp­lomban. Erre az alkalomra mindenkit szeretettel hívunk és várunk. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” cím­mel evangélikus félóra lesz a Magyar Rádió Kossuth adó hullámhosszán 2002. június 24-én, hétfőn 13.30 órakor. HÁZASSÁGKÖTÉS Hári Norbert közgazdász és Mayer Krisztina tanárnő június 8-án Pápán, az evangélikus templomban kérték Isten ál­dását családi életükre. Az esketés szol­gálatát a menyasszony nagyapja, Varga György nyugdíjas esperes-lelkész vé­gezte Lukács 10,1 alapján. „Ezek után pedig az Úr rendelt másokat is, hetven­kettőt, és elküldte azokat kettesével az ő orcája előtt miden városba és helyre, ahova ő menni készült. ” A NŐI MISSZIÓ OSZTÁLYA várja a nőtestvérek jelentkezését a kö­vetkező nyári alkalmaira: Egyedülálló édesanyák és gyermekeik konferenciája Révfülöp, 2002. július 14-20. (Jelentkezési határidő: Július 1.) Nőkonferencia Albertirsa, 2002. július 29-augusztus 3. (Jelentkezési határidő: Júliusi5.) Jelentkezéseket a következő címen várjuk, bővebb felvilágosítás is itt kapha­tó: Női Missziói Osztály, 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 483-2261; Fax: 486- 3513. E.mail: marta.pinter@lutheran.hu A Duna TV „Isten kezében” című so­rozatműsorának június 22-i, szombati adása (kezdési időpont: 12.20) az alberti és szarvasi evangélikus iskolákat mutat­ja be. Szerkesztő: Fabiny Tamás MEGHÍVÓ Magyarországi Evangélikus Egyház, a Külmissziói Egyesület és a Kőbányai Evangélikus Gyülekezet szeretettel meg­hívja Önt és kedves családját a kőbányai evangélikus templomban (1102 Bp, Ká­polna u. 14.) tartandó ünnepi istentiszte­letre 2002. június 29-én 15 órára, melynek keretében kerül sor az indiai Kodaikanal International School-ban tanári állást vál­laló Mesterházy Andrea és Mesterházy Balázs missziói kiküldő szertartására, amelyen együtt adhatunk hálát és együtt kérhetünk áldást. Az ünnepi alkalmon Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke Mesterházy Balázst lelkésszé avatja. HALÁLOZÁS Szomorú hír érkezett a finnországi Tamperéből. Ulla Sirkka Kontio, so­kak által ismert és szeretett Ulla néni, a finn-magyar barátság és testvér­gyülekezeti kapcsolatok áldozatos, fáradhatatlan ápolója autóbaleset kö­vetkeztében befejezte földi életét. 82 éves volt. Emlékét hálás szívvel meg­őrizzük. Bérces János posta-főfelügyelő életének 89. évében, hosszas gyen­gélkedés után, családi körben május 6-án csendesen elaludt. Gyászolja: felesége, fia, unokái és a rokonság. „ Nekem az élet Krisztus, a megha- lás nyereség. ” > Pályázati felhívás a Tótkomlósi Evangélikus Egyházi Szeretetotthon otthonvezetői állásának betöltésére. Pályázati feltételek: - személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM ren­delet 3. sz. mellékletében meghatározott képesítés - szociális ellátás területén szerzett 5 év gyakorlat - magyar állampolgárság - evangélikus egyháztagság. Előnyt jelent: tótkomlósi lakóhely. A pályázathoz csatolni kell: - részletes szakmai önéletrajzot - vezetői kon­cepciót - 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt - keresztlevelet, konfir­mációt, egyháztagságot igazoló iratot, lelkészi ajánlást. A pályázat benyújtási határideje: 2002. június 30. A pályázat elbírálásának határideje: 2002. július 31. Az állás az elbírálást követően azonnal betölthető. Bérezés megegyezés szerint, a közalkalmazottakra vonatkozó illetményrend­szer alapján. A pályázatot zárt borítékban, „Otthonvezetői pályázat” felirattal a Lelkészi Hivatal címére (5940 Tótkomlós, Luther u. 1.) kell megküldeni. Tótkomlósi Evangélikus Egyház Szeretetotthon UjFjj Evangélikus műsor a Magyar Televízióban HAJNALI GONDOLATOK címmel áhítatokat közvetít a Magyar Televízió mindkét csatornáján 5.42-kor. Június 20-án Balicza Iván, június 28-án Bence Imre hirdeti az igét. JELENTKEZÉS PASZTORÁLPSZICHOLÓGIA SZAKRA A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai végzettséggel ren­delkezők számára levelező tagozaton öt féléves képzést hirdet pásztorálpszi- chológia szakon. Az eladások havonta 4-5 napot vesznek igénybe hétfőtől péntekig. A képzés tandíja: 60E Ft/félév. Érdeklődni és jelentkezni a következő címen lehet: Debreceni Református Hittudományi Egyetem Rektori Hivatal, 4044 Debrecen, Kálvin tér 16. Tel.: 52/ 516-820; 516-821; 516-837. A jelentkezéshez szükséges beküldeni: kézzel írt önéletrajzot, diplomamásola­tot és két darab igazolványképet. A jelentkezés határideje: 2002. július 31. A személyes elbeszélgetés napja: 2002. augusztus 31. 10-16 óráig. „Az elbizakodott ember nem őszinte lel­kű, de az igaz ember a hite által él. ” Hab 2,4. Isten iránti hálával tudatjuk, hogy az Újpesti Evangélikus Egyházközség megválasztott lelkészét, Solymár Pé­ter Tamást 2002. június 30-án, va­sárnap délután 4 órakor, ünnepi isten­tiszteleten iktatja be Szirmai Zoltán esperes. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdet D. Dr. Harmati Béla püspök. A beiktatásra szeretettel hívja és várja az egyházközség presbitériuma Apróhirdetés Az égre mutató kereszt alatt a templomto­rony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra, harangjáték, harang­lengető, vezérlőóra készítés, javítás. 5 év ga­rancia. KONKOLY MŰVEK Toronyóra gyá­ra. 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel.: 06-1/260-7065, 06-30/949-2915. Három kiskorú gyermekemet nevelem özvegyen. Keresek magunknak Bp-en vagy közvetlen közelében (a Szentendréi HÉV vo­nalán) egy kertes házat, ahol Isten áldásával békességben élhetnénk. Hortobágyiné Benkő Hajnalka tel.: 30/ 382-0889. 2654 Romhány, Mező Imre tp. 15. Olcsó üdülés erdő, víz mellett, festői kör­nyezetben. Tel.: 06-28/416-960. Használt pianínót keresünk, jutányos áron. A Csillaghegyi Evangélikus Egyház- község kamarazenei koncertekhez is használ­ható, jó állapotban lévő, vagy felújítandó pi­anínót keres. A hangszer elszállítását, szükség esetén felújítását vállaljuk. (Tel.: 06-20-979-4808 és 06-20-398-9059) Üdülési turnus átadó Mátraszentimrén jú­lius 15—28-áig 2 fő részére. Érdeklődni 338- 0033, 200-8647. Badacsonyban, strand közeli csendes he­lyen 3 szobás, igényes apartman, és parkosí­tott kertjében sátrak jún. 29-től kiadók. Infor­máció: 06 20/566-7671. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester ■ 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász ii. 60/B. Telefon: 330-6394 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly karoly.pinter@lutheran.hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Rezessy Szabolcs szabolcs.rezessy@lutlieran.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108 . Fax: 486-1195 Kiadja a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya sajto.osztaly@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 • Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Balogh Ádám vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: szikra.kervigh@szikraIapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a Kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyedévre 1200 Ft • félévre 2300 Ft • egy évre 4600 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 15500 Ft (64 EUR) egyéb külföldre: 18500 Ft (75 EUR) Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom