Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-06-23 / 25. szám

67. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 2002. JÚNIUS 23. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP ÁRA: 89 Ft A TARTALOMBÓL Lelkésziktatás Nyíregyházán 13. Budapesti Bach-hét A BOMBAVETŐK DILEMMÁJA Sütő András köszöntése Úrvacsora és szeretetszolgálat JO, HOGY VANNAK VISSZAKANYARODÓ UTAK. Diplomaosztás a Teológián Tanévzáró istentisztelettel, diploma­osztással és ünnepi üléssel zárult le a 2001 /2002-es tanév az Evangélikus Hittudományi Egyetemen június 14- én, pénteken, a zuglói evangélikus templomban. Utak... Idevezetők, és innen indulók. Nemzedékek, amelyek járnak rajtuk, és időnként összetalálkoznak, egymásra néznek, megállnak egy kézszorítás erejé­ig, pár biztató szót váltanak egymással. Utonjárók. Fiatalok, erősek, az életnek most neki iramodó ifjú lelkészek, és a szolgálatban kitartók, akik már lassan el­fáradtak. Együtt, egyfelé tekintve gon­dolkodtak a megtett és az előttük lévő utakról ezen a péntek délelőttön, a Teo­lógia évzáró istentiszteletén, és adtak há­lát az Elet Urának, Jézus Krisztusnak - az útra küldőnek és az úton végigkísérő- nek - aki elhívta őket a szolgálatra, és őrizte, őrzi lépéseiket. Igehirdetésében Szabóné Mátrai Ma­rianna, a liturgiát végző Johann Gyula otthonigazgató lelkész szavai után, ezek­ről az utakról beszélt. A széles, forgalmas föutakról és a mellékutcákról, a tévutak- ról, zsákutcákról, a nyílegyenes és a visszakanyarodó utakról. Milyen szegé­nyek lennénk nélkülük, a visszakanyarodó utak nélkül! Ezek azok, amelyek vissza­hoznak meggondolatlan útjainkról, az első dühből tett indulatos lépéseinkből, a meg- fútamodásainkból, a büszkeségünkből és az álszent vonulásainkból. Jó, hogy van­nak visszakanyarodó utak, csendesek, sze­lídek. Miféle utak hálózzák be ezt a temp­lomot, csábítják a lábunkat, hívogatnak, hogy járjunk rajtuk? Jaj lenne, ha nem len­nének visszakanyarodó útjaink! S jaj ne­künk, ha nem lépünk rá sohasem. Mert kell még egy út. A „könyörülj rajtunk" után a hála útja is kell, aho­gyan azt a tíz leprás története hirdeti. Mindnyájunknak rá kell találnia, akik meghallottuk a Mester új útra küldő hangját, és elindultunk - csak a Mester hangjával fülünkben. Végig kell men­nünk a reménység útján, a kockázat út­ján, a bátorság, az igazság útján. Hány­szor ebben az életben! A tíz leprás megmutatta magát a papoknak, és azt érezte: „meggyógyultunk”. De csak egyikük vette észre, hogy kell még egy út: a visszavezető, a hála útja. Hányán Va­te gyünk úgy, hogy „tiszta a bőrünk, a sza­vaink, a hírünk makulátlan” - csak a lá­bunk nem ismeri a hála útját. Egészséges ember pedig csak ennek az útnak a cél­egyenesénél születik! „Tiszta bőrű” sok van, talán, de egészséges csak az, aki a visszatérő útra lép - mert ennek végén Jé­zus áll. O így hirdeti az élet igéjét: „Hited megtartott téged!” E nélkül csak „tiszta bőr” van, - de üdvösség, megtartatás csak Őáltala. Az első, a hatodik, a hatvanadik szolgálattal töltött év után is. Még egy mondatot „ad” az ige ajándékba: „Kelj föl, és menj el. ” Ez a mi utunk, amit Jézus ad nekünk, amire Ő indít. Járd, ez a tiéd. Sose kell mást keresned! Ez illik a lábunk alá, mert ezt Jézus adja. Egy sikeres tanév végén lépjünk a hála útjára, keljünk föl, menjünk, amerre az ÚR adja. Az istentiszteletet - mint minden év­ben, most is - ünnepi ülés követte, kezde­tén a köszöntő szavakat dr. Reuss András professzor tolmácsolta. Külön tisztelettel említette a héten Urához hazatért lelkész­testvér, Bencze Imre nevét, aki gyémánt diplomáját már nem vehette át. („Pénte­ken nem tudok eljönni” - idézte Reuss András Imre bácsi szavait...) Ha útról szóltunk, a lépésekről sem hallgathatunk - Dr. Szabó Lajos rektor tanévzáró ünnepi beszédének ezt a címet adta: Képesek vagyunk-e még néhány lé­pésre az egyszerűség kedvéért egyházunk­ban? Azaz, hova indulunk, honnan érkez­tünk? S hol vagyunk most? Más az elsőéves hallgató, a szolgálatba induló ha­todéves és a jubileumot ünneplő lelké­szek válasza. Más utak és milliónyi meg­tett és megteendő lépés ad feleletet. Mérjük magunkat most a boldogmondá­sok szabta mércéhez, a jézusi értékek leg­egyszerűbb, de egyben leghatásosabb meghirdetéséhez. A valóban értékes sohasem szorul rá a bizonyító mon­datok özönére. Ezek a mondatok ma is csendet teremtenek, figyelmet vál­tanak ki, amikor megszólalnak. Mi­ért nem így szólalnak meg szavaink az igehirdetésben? Miért nem ez a hangnem uralkodik egyházunkban? Miért kerülünk sokszor oly messzire - amikor odafigyelni, elfogadni és segíteni kellene egymás életét, hitét és küzdelmeit?! Szükségünk lenne a boldogmondások egyszerűségére és tisztaságárára. A teológia tudományának az a feladata, hogy megérkezzen oda, aki műveli, ahol a legegyszerűbbé válik az üzenet. Ezért a tisztázódásért küzd mindenki, aki valóban kutat a teológiában. S a legszentebb pillanat az, amikor megvilágosodik az egy­szerű, a lényegi, a valódi tartalmi mondanivaló. Nincs fontosabb üze­net annál, mint ami elérkezik és megtalálja a kereső, vívódó emberek éle­tét ma is! Jézus tanítása egy lehetséges út­irányt, egy tiszta tartalmat példáz szá­munkra. Ma azt kell megkérdeznünk: kétezer év után a tanításunk megérkezik- e oda, ahol a legdöntőbb a jelenléte: az erőt, hitet és reménységet igénylő emberi élet sűrűjébe? Megfontolásra méltó egy Johannes Rau által idézett imádság, melyet egy Eal- timori templom falán látott: „Élj Istennel békességben, mindig is azon elképzelés szerint, amit éppen akkor magad számára elkészítesz.” Erre a belső késztetésre len­ne szükségünk nekünk is: megtalálni és keresni a minden keresztény megújulás igazi és teljes erőforrását. Amerre csak nézünk, arcok várnak te­kintetünkre, tiszteletünkre, simogatásunkra. (Folytatás a 3. oldalon.) A „vasdiplomás” Benczúr László Egész felnőtt éle­temet egyeteme­ken töltöttem el, feltehetőleg ezért is áll közel hozzám - érzelmileg is, han­gulatilag is - az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem. Rendkívül jó volt 2002- ben is jelen lenni a tanévzáró ünnep­ségen. Tizenkét évvel a rendszerváltozás után is még sajátos öröm, hogy a luthe­ránus felsőoktatás egyenrangú része a magyar egyetemi-főiskolai életnek. Négy évtized egyházkorlátozása után nem volt könnyű a felzárkózás. Az évzáró tükrözte a hittudomány sajátságát is. Hasonlított más felsőoktatási intézmények diploma- osztó ünnepségéhez, de pozitívan külön­bözött is. Hangzott Isten igéje, Jézus gyó­gyító parancsa: „Kelj fel és járj!". Az emberi élet útjairól, útvesztőiről szólt a korszerű tanítás. Ünnepet varázsolt az énekkar, a fúvósok szolgálata és a rekto­ri beszéd sem a tanév száraz tényeit so­rolta, hanem magas ívű gondolatmenet­ben a pályájuk kezdetén lévő végzős hallgatók és a lelkészi szolgálatukra visszatekintő jubilánsok nézőpontjait, a hová megyünk, illetve honnan érkeztünk kérdéskört elemezte a Hegyi Beszéd mér­legén. Először kaptak VI. évesek diplomát. A sokat bírált Zsinat egyik jelentős, hosszú távra kiható döntése nyomán került be­vezetésre ez a gyakorlati lelkészi szolgá­latra felkészítő esztendő. Nemcsak a hallgatók, de a velük foglalkozó tanárok, az őket közvetlen munkatársként elfoga­dó paróchus lelkészek, mentorok és ma­guk a gyülekezetek is jól vizsgáztak. Ne­kem is élmény volt évközben a VI. évesekkel töltött délután, jó volt most együtt örülni velük. Az évzáró előtt gyülekezve szóba ke­rült. hogy már néhány hete működik az új kormány, de még mindig nincs egyház­ügyi államtitkár. Voltak, akik ebben az egyházi élet nem kellő megbecsülését vél­ték felfedezni, mások az egyházak jövőbe­ni támogatásáért aggódtak. Ülve a zuglói templom padjában, örülve a negyvenöt szolgálatba álló fiatalnak, lelkészeknek, lelkésznőknek, hitoktatóknak, arra gon­doltam, milyen furcsán tud torzulni az ér­tékrendünk. Az Úristen kegyelméből megújul egyházunk, megújul a teológi­ánk, nő a fiatalok érdeklődése a szolgálat iránt, és mi azon szorongunk - mintegy féltve az egyház jövőjét hogy az aktuá­lis kormány mennyire lesz kegyes az egy­házakkal. Más kérdés, ebben is meghatá­rozó a tudomány szerepe, hogy a gyorsan változó világban foglalkozni kell egyház és állam kapcsolatával, az új kihívások­kal, elsősorban az egyház társadalmi szolgálatának nézőpontjából. Igen, a tudomány. Hiszen az egyete­met, a tőle elvárható magas színvonalú oktatáson innen és túl a tudomány műve­lése teszi egyetemmé. Különösen is a dok­tori iskola, a doktorképzés, illetve a ha- bilitációs eljárások lefolytatása. Úgy alakult, hogy idén a mi egyetemünkön re­formátus és katolikus tudósok vehették át oklevelüket. A magas szintű tudomány a teljes ökumeniz- mussal találko­zott. A Pázmány Péter, a Károli Gáspár Egyetem, az Apor Vilmos Főisko­la tanárai habilitáltak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Ezek az esemé­nyek megerősítenek a hitben. A tudomány tág kaput jelent, hit és értelem azonos irányba mutatnak, Jézus Krisztus evangé­liumának a hirdetésében, szolgálatában.- Hogyan lehet akkor mégis tere ugyan­abban az egyházban a szűkkeblű, ítélkező rajongásnak - merült fel bennem a kér­dés, ahogy egy ny. teológiai tanár leg­utóbbi írásában megfogalmazta az ink­vizíciónak a reformációval szemben? Rögtön megszületett bennem a válasz is. Éppen a hagyományos pluralista, tudo­mányos, tágkeblű lutheránus gondolko­dás jegyében. Amelyik sokféle kegyességi gyakorlatot el tud fogadni. Csak arra kell vigyázni, hogy a szélsőség ne válhasson uralkodóvá, ne korlátozhassa a szellemi életet, ne tehesse egysíkúvá a teológiai gondolkodást. Voltak nagy pillanatai az évzáró ünnep­nek. Valójában - némi túlzással - azt is mondhatnánk, hogy csak nagy pillanatok­ból állt. De ezek közül is kiemelkedett a végzősök nevében búcsúzó Nagy Dorottya veretes, szép beszéde, és a talán legna­gyobb pillanat, a vasdiplomás, hatvanöt éve végzett lelkész, Benczúr László rövid megszólalása. Első professzorát, id. Pröhle Károlyt és a híres kolozsvári lelki- pásztort, Járosi Andort idézte elénk. A fia­talok olykor nem értik, azért is érdemes idősekkel beszélni, mert ők a korábbi nemzedékek nagyjaival képesek összeköt­ni a mát, személyes emlékek révén. Járosi Andor többek között Reményik Sándor és Tamási Áron lelkipásztora volt. — „Embernek hitvány, magyarnak alkal­matlan”, „Magyarországon nincs zsidó­kérdés, Magyarországon keresztény kér­dés van". — Tamási Áron két, ma is izgalmas megállapítását idézte föl - a házsongárdi temetőben tett sétákra emlé­kezve - a vasdiplomás lelkész. A rektor, a végzősöket búcsúztató hallgató, a köszöntő elnök-püspök egy­aránt utaltak a most folyó labdarúgó vi­lágbajnokság küzdelmeire. Hiába, test­kultúra és lelki kultúra közeli rokonok. A csapatjáték különösen alkalmas közössé­gi asszociációkra. A püspök egyenesen a játék leikéről szólt a dél-amerikaiak já­téka kapcsán, kifejezve reményét, hogy a testkultúra mintául is szolgálhat. Innen már csak egy lépés a lelki gondozás hal­latlan aktualitásának felismerése. Hi­szen nem kell szakembernek lenni annak megállapításához, hogy a'fizikailag egy­formán kiválóan felkészült világsztárok csatáját lelki tényezők döntik el. És a vesztesek arcát látva élővé válik a mon­dás: mindnyájan vigasztalásra szoru­lunk, és azon múlik a sorsunk, hogy ne­héz pillanatainkban van-e, aki mellénk álljon. Negyvenöt fiatalt ezzel a feladat­tal is indított a munkába az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Frenkl Róbert r Évzáró A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház meghívására hazánkba látogatott Manfred Kock Präses, az EKD (Evangelische Kirche Deuschland = /0ssz/német Evangélikus Egyház) elnöke. Kíséretében volt - feleségén kívül - dr. Hans-Jürgen Abromeit, greifswaldi püspök, valamint négy egyházfőtanácsos. A látogatás első két napján a delegáció egyházunk vendége volt. Kock elnök igehirdetéssel szolgált a budavári magyar és német gyülekezetekben, valamint meglátogatta országos egyházi központunkat, ahol beszélgetést folytatott az elnökség tagjaival, valamint az országos iroda néhány vezetőjével (a német elnök­püspök képünk jobb szélén). A kölcsönös információcsere mellett a találkozás alkalmával nagy hangsúlyt kapott a hévízi és Balaton-parti német nyaralóvendégek lelkigondozásának kérdése. J P A Fotó: Bottá Dénes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom