Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-06-16 / 24. szám

Evangélikus Elet 2002. JÚNIUS 16. 7. oldal MEDITÁCIÓ - FOCI-VB ÜRÜGYEN Mi is pályára léphetünk Heteken át, milliókat tart lázban a foci­világbajnokság. Még hazánkban is, pe­dig évtizedek óta csak külső szemlélői le­hetünk a legjobbak küzdelmének. Sajnos a mieink, újra meg újra elbuknak, már a selejtezőkön. Milyen kegyetlen is ez a ki­fejezés: „selejtező. ” Ezek szerint, mi len­nénk a „selejt", akit ki kell szűrni, hogy ne rontsunk a minőségen? Igen, a sport­nak - bár állítólag, első renden, csupán játék — megvannak a maga kíméletlen szabályai. A gyengébb leselejteződik, menthetetlenül kiesik, elhullik. A győzte­seket a csillagok közé emelik, de ki törő­dik a vesztesekkel?! Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy másik csapat, ha úgy tetszik, egy vesztes­nek tűnő csapat. Egy döntő pillanatban ők is tizenegyen voltak. Bár nem akármi­lyen mesteredző választotta ki őket, bi­zony elég siralmasan játszottak a selejte­zőkön. A Mester mégis úgy döntött: nem cseréli le, hanem újra pályára küldi őket. Igaz, szűkebb körben, hazai pályán, többször is gyengén szerepeltek, sőt vol­tak, akik egyenesen leszerepeltek, de a Mester újra bizalmat szavazott nekik. Sőt, mi több, egyenesen világbajnoki küzdelembe küldte el őket, hogy a föld végső határáig „játsszák be” az egész pályát. De vajon, van-e reális esély a győze­lemre egy ilyen csapattal? Ahol gyakran hiányzik az összjáték, ahol sok az önző, egyéni akció, ahol nem ritkák a durva belemenések. Ahol sok a felesleges szö­veg a pályán, ahol néha nem akad, aki önfeláldozóan védekezzen, és nincs, aki felismerve a helyzetet, gólveszélyesen kapura törjön... Mit lehet kezdeni egy ilyen meddő csapattal?! A Mester taktikája meglepő - csupán' egy-két utasítást ad: „Menjetek... tegye­tek tanítvánnyá... kereszteljetek... le­gyetek tanúim...” Ráadásul, mindehhez erőt kínál: tűnő lelkesedés helyett a saját Lelkét, aki igaz csapatszellemet, valódi összjátékot teremt. S végül, ami a legmeghökkentöbb: ez a Mester nem marad a kispadon. Nem a partvonalról üvölti be taktikai utasítása­it, hanem ott küzd övéivel a pályán. A szemnek ugyan láthatatlan, de mégis kö­zeli játékostárs, akire mindig lehet szá­mítani. Ha földre kerülök, felsegít. Ha fáradok továbblendít. Olykor remek lab­dákkal ugrat ki, sőt gólpasszokat is ad... Ha mégis elpuskáztam a helyzetet, nem küld az öltözőbe, hanem újabb lehetősé­geket teremt... Vajon tudatában vagyunk-e annak a ténynek, hogy keresztelésünk óta „iga­zolt" játékosok vagyunk ebben a csapat­ban?! Érdemes lenne felkelni a tévéké­szülék elől. Itt az ideje lekocogni a nézőtérről a küzdőtérre. A meccsnek még nincsen vége, a Mester minket is szeret­ne pályára küldeni, és igazán játékba hozni... Gáncs Péter (Elhangzott a Kossuth Rádió június 10-i Evangélikus Félórájában ) Akit szeretnek, soha nincs egyedül George Sand francia írónő mondotta: „Akit nem szeretnek, mindenütt egye­dül van. Aki pedig egyedül van, az gyenge.” A fenti állítást meg lehet for­dítani: Akit szeretnek, az soha nincs egyedül. Aki pedig nincs egyedül, az erős. Ez utóbbi állítás igazát megerősí­ti a mosonmagyaróvári gyülekezethez tartozó házaspár, Németh Boldizsár és felesége Tánczos Irén is, akiknek pró­batételekkel teli életútja szépen pél­dázza, hogy az egymás iránt érzett, szívből jövő szeretet miként teszi szin­te legyőzhetetlenné az embert.- A ma már Szlovákiához tartozó Felsőszelihez közeli tanyán laktunk szü­leimmel és három testvéremmel - kezd­te visszaemlékezését Tánczos Irén. Édesapám szorgalmas gazdaember volt. Nekünk boldog gyermekkort biztosított. A mi tanyánk éppen két falusi iskola kö­zött feküdt, így mindig éppen abba az is­kolába jártunk tanulni, ahová több gye­reket írattak be. A nyár vidáman telt. A többi gyerekkel együtt egész nyáron ját­szottunk, színdarabokat tanultunk be. Aztán kezdtek a viharfellegek tomyo- sodni a fejünk felett. Édesapámnak meg­súgták, hogy hamarosan ki fognak ben­nünket telepíteni. Testvérét már ki is telepítették Csehországba. Ezek után' apám úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg mi is erre a sorsra jutunk, hanem befogott a lovaskocsiba, és bátyámmal együtt a Duna jegén átmenekült Rajkára. Bátyám hamarosan visszajött, hiszen a gazdaságnak erős férfire volt szüksége.- 1947 február végét írtunk, amikor úgy döntöttünk, hogy édesapám után me­gyünk. Először a határ közeli Somoijára utaztunk, ahol néhány napot várni kellett, amíg az embercsempészek bennünket is átvisznek a határon. Az indulás napján, a Duna partján fekvő Csölösztön vártunk egy istállóban este 11 óráig. Akkor két "fi­atalember jött értünk egy csónakkal, ami­be kilencen szálltunk be. Dunakilitinél kötöttünk ki és a töltésen belül egy major­ba húzódtunk. Én nagyon fáztam, és sze­rettem volna bemenni a házba, hogy fel­melegedjek, de éppen szült ott egy asszony, így kénytelen voltam kívül vára­kozni, amíg édesapánk meg nem érkezett.- A megpróbáltatások azonban nem értek véget. A rajkai házat, ahová mi me­hettünk volna, már elfoglalta egy másik család. Édesapám ezt azonnal jelentette, így bennünket Bakonypéterdibe irányí­tottak tovább, ahol végre letelepedhet­tünk. Apám elkezdte a gazdálkodást új, helyünkön és nagyon szép gazdaságot teremtett szinte a semmiből. Ez lett a baj, mert apámat kuláknak nyilvánították és nekünk újra menni kellett. Akkor jöttünk Mosonmagyaróvárra, én egy szénássze­kér tetején ülve tettem meg az utat. Itt ta­lálkoztam a későbbi férjemmel, akivel 1954. november 30-án házasodtunk ös­sze. Végre révbe jutottam. Itt akár pontot is lehetne tenni a törté­net végére, és azt mondani, hogy „happy end”. Az élet azonban tovább írta ezt a nem mindennapi történetet, hiszen a nyugalom és békesség időszaka alig két évig tartott.- A timföldgyárban dolgoztam, amikor elérkezett 1956. október 26-a - vette át a szót Németh Boldizsár. - Eljutott már Mo­sonmagyaróvárra is a híre annak, hogy Budapesten forradalom van. Elindultunk mi is a helyi határőrlaktanya felé, hogy le­vegyük a laktanyáról a vörös csillagot. Amikor a katonái objektum közelébe ért a menet, én valamiért lemaradtam. Valószí­nű ez mentette meg az életemet. Arra let­tem csak figyelmes, hogy egy katona fel­kiált: „Feküdj!” Azonnal két golyószóró és egy géppuska kezdett tüzelni. Földre vetettem magamat, és akkor már kézigrá­nátok robbanását is hallottuk. Az emberek pánikszerűen felugrottak a földről és me­nekülni kezdtek. Ekkor megindult a máso­dik sortüz, és az hátulról kaszálta le az em­bereket. A sortűz után a katonák fel­szedték a géppuskákat, és mint akik jól végezték dolgukat, bevonultak a laktanyá­ba. Mi pedig kezdtük a sebesültek menté­sét, és a holttestek összegyűjtését.- Ennyivel azonban sajnos nem úsz­tam meg. Mivel tagja voltam a timföld­gyár munkástanácsának és a Mosonma­gyaróvári Nemzeti Tanácsnak, intemáló- táborba küldtek. Győr, Kistarcsa, Tököl voltak az állomások. Március elsején, tárgyalás nélkül vittek el. Olyan okokat hoztak fel ellenem, hogy részt vettem az ellenforradalomban, megfenyegettem a kommunistákat, és letéptem a vörös csil­lagot. Egy konyhanagyságú, 2,5x1,5 mé­teres helyiségbe voltunk együtt tizen. Vertek és megaláztak bennünket. Szep­tember végén kerültem haza, de még to­vábbi két és fél évig rendőri felügyelet alatt álltam. Ez azt jelentette, hogy éjsza­kás műszakba nem járhattam, hiszen tíz órakor otthon kellett lenni. Nem hagy­hattam el a lakást, és rendszeresen, sok­szor éjszaka is jöttek ellenőrizni. A rend­őri felügyelet megszüntetése után még hosszú ideig éreztem, hogy megpecsételt ember vagyok. A ma már nyugdíjas házaspár számára nem kérdéses, hogy mindezek elviseléséhez az erőt az adta, hogy mindig érezhették má­sok szeretetét. Tánczos Irénnek, a szülőföl­det elhagyó és az újrakezdésre kényszerülő család összetartása adott erőt, féijének, Né­meth Boldizsárnak pedig az a tudat, hogy felesége mindenkor támasz, akire minden körülmények között számíthat. Akit szeret­nek, az soha nincs egyedül... Kiss Miklós PS BERES Az egészséges emberért Jó hír Évától Öröm ért a minap. Nagyon tudok örülni annak, hajó hírt ka­pok, és Évike jót írt a levelében. Azt írta, hogy jól van, hogy nem fáj és talán mintha a javulás is elindult volna. Hurrá! Ez aztán nagyszerű! Mert Éva barátnőm sokat szenvedett. Évával majd két éve történt, hogy szembesülnie kellett a kérlelhetetlen diagnózissal: oszteoporózisos, csontritkulása van. Persze ennek is volt jócskán előzménye, itt fájt, ott fájt, már az egyszerű nyakfordítás sem ment. Azelőtt meg ki törődött a megelőzéssel, a kiegyensúlyozott táplálkozással, a megfelelő szintű kalcium pótlással, a rendszeres mozgással? Az ember örült, hogy él. Épp elég volt a változókori kellemetlenségeket napi szinten elviselni. A kór pedig jött, némán, csöndesen, ám annál határozottabban. A csontok meg fogytak, fogytak, míg úgy meg nem ritkultak, hogy már fájtak is. Erre szokás azt mondani, hogy késő. Ilyenkor aztán már jut idő orvosra, lesz energia jobban odafigyelni magunkra. Jobb lett volna hama­rabb, kétségtelen. így történt Évánál is. Hajszolta a munkát, ro­hant a gyerekek után, szolgálta a családját. Aztán egy nap két­ségbeesetten hívott fel telefonon. Nagy a baj, kialakult csontritkulást állapított meg a szakorvosa. Elindult a szokásos gyógyszeres kezelés, és értesült róla, mi is megjelentünk a pi­acon egy készítménnyel, ami jó lehet. Tudunk segíteni? Az ember ahol tud segít, pláne, ha kérik rá, és pláne, ha még közeli jó ismerőse is az illető. Azonnal orvosi konzultá­ció, leletelemzés és javaslat. Kezdje el szedni az ígéretes új Béres szert, a Béres Csonterősítő Ca600+D-t. Éva hitt bennünk. Az orvosa által felírt gyógyszer mellett napi rendszerességgel szedte a Béres készítményt, az előírás­nak megfelelően. Egy hónap múlva telefonált. Mintha csök­kennének a fájdalmai, legalábbis könnyebb a mozgás. Csak így tovább! A tegnapi levelében azt írta, ismét volt csontsűrű­ség mérésen. A kontrollvizsgálat azt mutatja, nincs romlás, megállt a leépülés, sőt talán mintha... Ez már igazi csoda len­ne. Évike, de szeretném, ha a következő leveledben erről szá­molnál be! A Béres Csonterősítő CaóOO + D a csontképzéshez nélkü­lözhetetlen kalciumot és D^-vitamint tartalmazó gyógyhatá­sú készítmény a csontritkulás megelőzésére és kiegészítő ke­zelésére. Elősegíti a maximális csonttömeg kifejlődését és fenntartását. A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! evél&Ievél&evél& ■■ Tisztelt Olvasók! A június 2-i Evangélikus Életben tudósítást olvastunk az aszódi evangélikus gimná­zium tornaterme felszenteléséről. Az igazgató beszámolójára hivatkozva utal a cikk „a kárpótlásként kapott 490 millió” forintra. A Népszabadság május 27-i számának 25, oldalán megjelent hosszú tudósításban is szinte szó szerint ez jelent meg. A 490 milliós kártalanítás nem igaz! Az inflálódás igaz. Miután az igazgató ebben az időszakban másodállásban, megbízás alapján látta el az iskola vezetését és heti két alkalommal volt Aszódon, az iskolaépítés minden ügye, a pénzügyi elszámolások is, a nyakamba hullottak, amit örömmel tettem, mert iskola épült! Munkám nem sok elismerést kapott, de igyekeztem érdek nélkül, egyetlen fillér fi­zetés és jutalom nélkül az elszámolásig vinni az építkezést. így pontos adataim van­nak, amelyek beszámolómként olvashatók is az „Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumának Évkönyve - 1997-1998-as tanév” 10-12. oldalán. A tényleges és valóságos állami kártalanítás 575 millió forint volt! Ezzel az ösz- szeggel hiteles számlák benyújtásával elszámoltam az Állami Számvevőszéknek. Ehhez az összeghez sikerült az UNICBANK kedvező kamatfeltételeit felhasználnom és 53 tőkelekötési ügylettel 83 708 006 Ft-ot szereznem, melyből vásároltunk egy szolgálati lakást, berendeztük az összes tantermet, a szaktantermeket, a számítógép- termet, elkészült az étterem és tálaló, berendeztük az irodákat, tanári szobát és ami a belső berendezéshez kellett. Ezért volt lehetséges, hogy 1997 őszén nemcsak az épü­let állt, hanem tanítani lehetett abban! Úgy gondolom, hogy amikor pénzről van szó, akkor mindig pontos adatokat kell átadnunk hallgatóinknak és olvasóinknak - mert ez az egyházban kétszeresen is fontos! Aszód, 2002. június 3. Detre János esperes Az „utolsó szuperintendens”! 100 éve halt meg Karsay Sándor Először a cím „idézőjeles” részéhez né­mi magyarázat: A Helytartótanács még 1847-ben is azzal a megjegyzéssel küld­te vissza az egyetemes gyűlés jegyző­könyvét, hogy egyházunk a szuperin­tendenseket ne nevezze püspököknek, mert ez a cím nem illeti meg őket. Az 1885. 7. te. alapján főpásztoraink is be­jutottak a főrendiházba, és ezután jog­gal használták a „püspök” megjelölést szolgálatukhoz. A „nagy négyes” há­rom tagja azonban egy év leforgása alatt elhunyt: Geduly Lajos, Czékus István és Szeberényi Gusztáv Adolf 1890-ben. Karsay egyedül maradt a „vezérkarból”. Ő is püspöknek tekin­tette magát a fenti időponttól, de pe­csétjén meghagyta a „szuperinten­dens” kifejezést. ' Karsay Sándör 1814. március I5-én Győrben született. Édesapja Ászáron lévita-taní- tó, majd Kisbaboton és Rétiben (Tárnokréti) pedig lelkész volt. Sopronban és Bécsben tanult. Ezután Zay Károlyéknál lett nevelő (1835-1837). Lelkésszé avatása (1837.) után Mencshelyre került segédlelkésznek, ahol nemsokára megválasztották rendes lelkésznek (1837-1839). Működése alatt belevetette magát a munkába. *Rövid, ottani szolgálata után a nagyobb és tekintélyesebb téti gyülekezet meghívását fogadta el. Sokirányú, alapos, lelkiismeretes munkássága nyomán 1853- ban a Győri Egyházmegye esperesévé választották. Esperesi munkáját a Bach-kor- szakban, nem könnyű körülmények között is eredményesen végezte. A Dunántúl is tiltakozott a pátens ellen, amely a kormányzat durva, erőszakos beavatkozása volt a hazai protestáns egyházak szervezetébe. A Dunántúli Egyházkerület 1866-ban választotta meg püspökévé, majd kevéssel ezután a győri gyülekezet hívta meg lelkésznek. A kettős szolgálat mindenképpen ne­héz feladatait Karsay bizakodva vállalta és jól oldotta meg. Népszerűségére jellemző az a tény, hogy kerülete csak 80. életévét betöltve fogad­ta el visszavonulási kérelmét, szeretett gyülekezete pedig haláláig megtartotta lelké- szi szolgálatában. A korszak divatja szerinti kitüntetéseket, dekórumokat nem kerülhette el, bár nem kereste egyiket sem. Jól tudta, hogy ezek sohasem lehetnek célok, hanem mindig csak eszközök, Jelzések”! Egyik fia, Gyula, utóda lett a téti lelkészi szolgálatban, de már 26 éves korában el­hunyt. Két leánya papné lett, unokája pedig győri utóda, Pálmai Lajos. Egyházkormányzó volt. Bölcs tapintattal, körültekintő józansággal vezette egyház- kerületét. Több közegyházi tisztsége mellett az 1891-94. évi, első budapesti zsinatnak egyházi elnöke volt. Szervező volt. Még mencshelyi szolgálata alatt rendszeresítette a Zalai Egyházmegye tanítóinak értekezletét (1838.). Segélyegyletet szervezett a kerületi lelkész- és tanítóöz­vegyek és -árvák támogatására (1846.). Téten, vasárnap délutánonként ismeretterjesztő felolvasásokat rendezett, iskolát épített, ifjúsági könyvtárt és gyülekezeti takarékmagtárt létesített. író volt. Kiadott kiadványai: „Általános és részletes tanmód protestáns népiskolai tanítók számára” (Pápa, 1844.) Egyházi Rendszert készített munkatársaival egyházi tör­vényeink pótlására (1875.). Kiadta Beliczay Jónás életrajzát a „magyar protestáns egy­háztörténeti monográfiák” részeként. (Bp. 1881.). Czékus Istvánnal agendát szerkesz­tett („Magyar Agenda” 2 köt. Bp. 1889.). Sok vallásos költeményt, éneket írt és fordított. Igehirdetései és beszédei is megjelentek nyomtatásban. 1902. június 4-én.hunyt el. Temetésén püspökutóda, Gyurátz Ferenc prédikált, Poszvék Sándor pedig imádkozott. Arcképét a győri gyülekezet művészi olajfest­ményben örökítette meg. Értékeket közvetített, és közben ő maga is értékké lett! Barcza Béla MEGHÍVÓ A Magyar Kultúra Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját, ismerőseit TURCHÁNY1 SÁNDOR: „HA EGYSZER MEGHAL A VÖRÖSBEGY” című könyvének bemutatására. Közreműködik: Géczy Dorottya színművésznő, D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, valamint a Gutmann Galéria. Időpont: 2002. június 15., szombat, 16.00 óra Helyszín: Magyar Kultúra Alapítvány, Deák Terem 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Tel.: (06-1)355-0122, fax: (06-1) 375-1886, e-mail: mka3@axelero.hu A sajtópéldányok a bemutatón átvehetők. I_ J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom