Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-06-09 / 23. szám
67. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 2002. JÚNIUS 9. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP ÁRA: 89 Ft 4a tartalomból A megtérés időszerűsége Quo vadis theologia? Sportszerű ökumené Aszódi élet-kép Gondolatok és könnyek tesztelése SMS-ek bűvöletében Az elmúlt napokban a Kárpát-medence számos településén emlékeztek meg a trianoni békediktátum 82. évfordulójáról. Talán olvasóink közül sem tudja mindenki, hogy van Magyarország területén egy templom, pontosabban kápolna, amelynek harangja nem csak délben, de minden áldott nap 16 óra 30 perckor is megkon- dul, emlékeztetvén az 1920. június 4.-én „szentesített” országcsonkításra. A Trianon Társaság - az 1000 éves keresztény Magyarország tragédiáinak mementójaként - négy évvel ezelőtt alakított ki emlékhelyet többedmagával a zebegényi Kálvária hegyen. Az Emlékezés Harangja múlt szombaton ökumenikus együttimádkozásra hívott ide sokakat az ország jelenlegi határain belülről,- és a jelenlegi határokon túlról. A szomorú évforduló jegyében a történelmi magyar egyházak képviselői nemzeti zarándokhellyé szentelték fel a „Magyar Golgotát”. Protestáns testvéregyházunk részéről Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház püspöke is részt vett az ünnepi aktuson, melyet levélben üdvözölt II. János Pál pápa. Az emlékünnepségen beszédet mondott - többek között - Harrach Péter országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke, aki a millenniumi esztendő eseményeire utalva hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy évben visszavonhatatlanul újra megjelent a magyarság életében a keresztény-nemzeti értékrend. A szónokok többsége ugyanakkor abbéli félelmének adott hangot, hogy a most hivatalba lépett szociálliberális kormány (és az őt hatalomra segítő média) minden korábbinál nagyobb veszélyt jelenthet erre az értékrendre. A reménység igéi mellett, erre mutatott rá beszédében Szeverényi János esperes is, aki Smidéliusz Zoltán püspökhelyettessel képviselte evangélikus egyházunkat. Más felekezetek elöljáróihoz hasonlóan, a Nemzet Kápolnája tövében ők is elültettek egy hársfát - honfoglaló eleink tiszteletére. (A római katolikus egyház facsemetéjét - az ünnepség keretében Zebegény díszpolgárává fogadott - Kari Jozef Räuber érsek, apostoli nuncius ültette el.) Az összességében felemelő, de az evangéliumi lelkűiét mellett természetesen profán indulatok (jobbára költői) megnyilvánulásait sem nélkülöző ünnepség szervezői elhatározták, hogy a zebegényi Kálvária hegyen ezentúl minden év júniusának első szombatján megemlékeznek a trianoni tragédiáról. TPK (fotó: Bottá Dénes - fotögrafika: Rezessy Szabolcs) HONNAN JÖVÜNK ES HOVA TARTUNK? A hittanoktatás kérdései a rendszerváltozás után Beszámoló a Luther Szövetség és az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület konferenciájáról Több mint egy évtizede szabadon végezhetünk hitoktatást. Mire jutottunk? Miben fejlődtünk és hol hibáztunk? Milyen utak nyíltak meg előttünk és hogyan reagáltunk a lehetőségekre? Miben reménykedünk, és milyen vízióink vannak a jövőről? A visszatekintés, a termékeny önkritika és az előretekintés szándékával gyűlt össze június 1-jén a Fasori Gimnáziumban számos hittantanár, lelkész, hitoktatást végző és a hitoktatás ügyét fontosnak tartó érdeklődő. A konferencia indító impulzusait két előadó adta: Tóth Kása István, a Református Pedagógiai Intézet munkatársa a református hittanoktatás múltjáról és jelenéről szólt előadásában, evangélikus részről pedig Szabóné Mátrai Marianna mutatta be a hitoktatás fő kérdéseit a rendszerváltozástól napjainkig. A református egyházban a ’80-as években került a hittanoktatás az egyházi munka homlokterébe. Ugyanígy egyházunkban is nagy érték, hogy a hitoktatás a diktatúra idején is működött, számos lelkész szívügyének érezte a gyermekek tanítását, sokszor személyes kockázatot is vállalva ezzel. Hálásak lehetünk ezért, és tudatosíthatjuk magunkban, hogy a hitoktatás léte és milyensége nem függhet a külső keretektől, a politikai helyzettől. A rendszerváltozás hozta szabadság felpezs- dülést hozott, nagyobb létszámú csoportokat és lelkesedést - de kérdéseket is: „ki, mit és milyen rendben tanítson?” Mindkét felekezetben meglátták annak szükségét, hogy a hitoktatásban valamiféle rendnek, egységesedésnek kellene kialakulni. Fontos, hogy az egyházi iskolákba érkező diákok - bárhol is éljenek az országban - körülbelül azonos bibliai anyag ismeretével rendelkezzenek, és a hittan érettségi is egyenértékű legyen a különböző iskolákban. Ebből a célból készültek el, készülnek a tantervek, tankönyvek. Egyházunkban a nyolcosztályos gimnázium tantervei már csak arra várnak, hogy megvalósuljanak minden iskolában és gyülekezetben. A kisiskolásokéit pedig éppen mostanában alakítják és vitatják a Katechetikai Bizottság tagjai. Ahhoz, hogy a hittanoktatás rendezett mederbe kerülhessen, fontos lenne - mint az egyházi élet más területein - félretenni személyes véleménykülönbségeket, és egy mindenki által elfogadható irányt találni. Mindenki érzékelheti, hogy ma a gyerekek sokkal több választási szabadsággal rendelkeznek, mint korábban. A szülők és nagyszülők érve („a mi családunkban mindenki konfirmált/járt hittanra, ezért te is fogsz”) nem túl hatásos. Ellenben szívesen járnak a gyülekezetbe a fiatalok, gyerekek, ha őket érdeklő témákról esik szó az órákon, és netán barátokra is találnak. Ennek a megváltozott helyzetnek hatása van a hittanórákra, a hittanoktatásra is. Elsődleges szerepe van a hitoktatást végző személy hitelességének. Nem csak az a kérdés, mi a tananyag, hanem az is, meglátják-e a tanulók a hitoktatóban a krisztusi tanításból fakadó életforma szépségét. Az is elvárható a hittanoktatástól, hogy a tanulók az őket foglalkoztató kérdéseket az órákón kimondhassák, és a tananyagban válaszokat, iránymutatásokat fedezhessenek fel. Nem azért kell tehát tanulni, hogy majd egyszer a jövőben jó presbiterek legyenek, hanem azért, hogy gyermekként, fiatalként hozhassanak jó döntéseket, találjanak vigaszt és bátorítást. Ebből következik a harmadik követelmény: a hitoktatásnak egyaránt kellene figyelni az Ige tiszta hirdetésére és a gyermek személyére, akit az Ige megszólít. A hittanóra szóljon ismeretek átadásáról is, de arról is, hogy a gyermek tudatosítsa: ezek az ismeretek jelentősek és alkalmazhatóak az ő életében is. Tudásra és élményekre egyaránt szükségük van a gyerekeknek. A konferencia délutánján szót kaptak a jelenleg használatos hittankönyveink szerzői. Bemutatták az általuk írt könyvet és elmondták azt is, milyennek látják a hitoktatás jelenlegi helyzetét. Úton van egyházunk. A meglévő könyvekhez tanári kézikönyvek elkészültét várjuk, a még hiányzó könyvek pedig „szerzőket keresnek”. Megfogalmazódott az a reménység is, hogy amennyiben kialakul az egyházban a hitoktatás irányáról, tartalmáról, lényegéről egy mindenki számára elfogadható elképzelés, akkor alternatív tankönyvek is kiadásra kerülhetnek. Hiszen minden más iskolai tárgy esetében is nagy könyvválaszték áll a tanár rendelkezésére, hogy a csoporthoz és a saját személyiségéhez illőből oktathasson. Mennyivel inkább szükség lenne erre a hittankönyvek esetében, hiszen a hitoktatás folyik iskolában, heti két órában, húsz-huszonöt fős csoportokban éppúgy, mint vegyes korosztályú, kis létszámú gyülekezeti csoportokban. Az ideális jövő tehát az egy irány, egy cél felé vezető sokféle tankönyv útját jelentheti. Az előadásokat követő beszélgetésből kiderült, fontos, hogy jó tankönyvekből taníthassunk, fontos a jó tanterv, de a legtöbb mégis a tanár személyén múlik. Nagy a felelősség, a munka terhe, de fontos, hogy a felelősség tudata ne bénítson bennünket, hiszen nem minden múlik.rajtunk. Ahogy egyik hittankönyvünk szerzője fogalmazott, „A munka terhétől nem mentesülhetünk, csak az eredményesség kényszerétől.” Tanárként szükség van arra, hogy minél mélyebb teológiai és pedagógiai ismeretek birtokában legyünk, de épp ilyen fontos a tanári személyiség. Ez pedig egy kicsit hasonlít a művészethez, lehet fejleszteni, de igazából magától alakul ki. A beszélgetés - úgy éreztem - nem zárult le, csak félbeszakadt. Sokunkban hasonló kérdések fogalmazódtak meg, és izgalmas volt hallgatni a különböző helyen különböző gyerekeket tanítókat: ki milyen válaszokat talált a közös kérdésekre. Azt hiszem, a hittantanár személyével, felelősségével kapcsolatos kérdések jelentősége megérdemelné, hogy egy következő találkozás témája legyen - immár szélesebb kört megszólítva, minél több hittantanár és lelkész részvételével. Zsugyel Adél Szomszéd testvéreinknél Az elmúlt év őszén tett hivatalos látogatást hazánkban az Ausztriai Evangélikus Egyház püspöke, Herwig Sturm és kísérete. E látogatás viszonzásaként 2002. május 29. és június 1. között egyházunk küldöttsége járt Ausztriában, D. Szebik Imre elnök-püspök vezetésével. A delegáció tagjai voltak; dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, Hafenscher Károly országos irodaigazgató és Szirmai Zoltánná külügyi osztályvezető. A két egyház küldöttsége végigtekintette a közös gondokat, örömöket és feladatokat. Részt vettek a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat regionális ünnepségén. Meglátogatták az osztrák diakónia egyik menekültügyi központját, találkoztak a bécsi központi kórház lelkészeivel, valamint megismerkedtek a zsidó-keresztény bizottság irodájának munkájával. Különösen is fontos volt a megbeszéléseken az Ausztriai Magyar Lelkigondozói szolgálat jövőjének kérdése. OI (Dr. Frenkl Róbert beszámolója a 4. oldalon.) Gyermek-csendesnap A Jó pásztor története volt a témája annak a regionális gyermek-csen- desnapnak, amely - a Mobilitas és az Országos Egyház jóvoltából - múlt szombaton valósulhatott meg Várpalotán. A helyi és a ba- konycsernyei evangélikus óvodák (mintegy 100 gyermek és 100 szülő) vettek részt az egész napos programban. A nyitó áhítatot Szarka István bakonycsemyei lelkész tartotta. A gyermekek kiscsoportos foglakozások keretében dolgozták fel különböző formában a Jó pásztor történetét: énekeket tanultak, dramatizálták a történetet, faliképet ragasztottak, a történet illusztrációjaként. Az udvaron krétarajzverseny várt rájuk, míg a tornaszobában Pötty bohóccal - játékos feladatok révén - megtanulhatták, hogy minden testrészünk és érzékszervünk egyformán fontos. A gyermekeknek szóló foglakozások ideje alatt a szülők - Gáncs Péter országos missziói lelkész vezetésével - a keresztény nevelés, a család-óvoda-gyülekezet „háromszög” aktuális kérdéseit vitatták meg, majd az anyukák Pintérné Fürt Judittól tanultak meg új dalokat. A közös ebéd után avathatták fel a résztvevők az új sportszereket - volt kötélhúzás, apukáknak foci és egyéb sportfeladatok. Délután a nagyobb gyerekek bibliai vetélkedőn vettek részt, mialatt a kisebbeknek Pötty bohóc (alias Boda Zsuzsa) arcot festett. Pintér Mihály esperes tartotta a záró áhítatot, melyen a gyermekek átvehették a bibliai vetélkedő díjait is. b.zs. „így, ha az Újtestamentum alapját és bizonyítékát nem akarjuk megvetni, illő megbecsülnünk az Ótestamentumot. S mi volna más az Újtestamentum, ha nem a Krisztusról szóló nyilvános prédikáció és híradás, amelyet az Ótestamentum mondásai alapoznak meg, s amely Krisztusban teljesedik be?” Luther Márton, Előszó az Otestamentumhoz (Szita Szilvia fordítása) t t ki *
