Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-05-19 / 20. szám
Evangélikus Elet 2002. MÁJUS 19. 3. oldal A hithűség példája Egy régi-új lelkész beiktatása Aki a Balaton-felvidék lankás vidékét járja, hamar feltűnhet neki, hogy a környéken nagyon sok templom magasodik ki falusi környezetéből. Ezek között egyik a - Mencshely társgyülekezeteként számon tartott, de Nagy- vázsonyhoz filiaként tartozó — nemesleányfalui templomunk. Az elmúlt négy esztendőben végzett munkálatok után, immár kívUl-belül megújulva várja istentiszteletre a híveket. A templom méretét látva, a szemlélőnek az az érzése támad, hogy ebben a faluban nagyon sok lutheránus élhet. Engem is meglepett, amikor megtudtam, hogy mindössze 21 evangélikus él itt, és vágott bele a több mint 10 millió forintos beruházásba. A templom 1843-ban épült, tehát 159 éve hirdeti Isten dicsőségét. Utoljára 1979-ben végeztek rajta renoválást. 1997 augusztusában a falu egyik lakosa • SAROK Új reformáció - kezdd rajtam! Egy slágerkönyv margójára - 3. felvonás Ez már a harmadik felvonás... Klaus Douglass új reformációt sürgető, 96 tételt felsorakoztató könyvének istentisztelettel kapcsolatos részeivel foglalkozunk. Nem azért, mert liturgikailag oly értékes lenne az irat, hanem azért mert a népszerű mű provokáló kijelentései tisztázásra serkentik az olvasót, az „istentisztelet szerelmeseit”. Előző két kritikai írásomban inkább ellentmondtam a szerzőnek, akitől hiányoltam az evangélikus hangot, a lutheri istentisztelet-teológiát. Ma - e záró részben - elsősorban azt húzom alá, amivel egyetérthetünk mi magyar evangélikus olvasók. „Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.” Ez így van, hiszen Isten - a liturgiánkban ránk áradó - szeretetének gazdagsága szétfeszíti emberi rendjeinket. Ez azonban mégsem úgy igaz, ahogyan szerzőnk írja: „Meg vagyok győződve róla, hogy az istentiszteletnek az a módja, amelyet egyházunk ma általánosan gyakorol »kifutó modell«.” Egy kétezer éve csiszolt gyémántot nem lehet, nem szabad, nem érdemes felcserélni kétes értékű bizsura. Nem véletlen és nem kényszerből formálódott az istentisztelet olyanná, amilyenné formálódott. Isten vándorló népének imádságából, a kinyilatkoztatás komolyan vételéből, az Isten-találkozások nagy pillanataiból jött létre mind a keleti, mind pedig a nyugati istentisztelet-modell. A több vágány csak azt jelentheti, hogy a meglévő mellé „odacsiszolódik” az új. Az egyház két évezredes tapasztalata, hogy a tradíció és a korszerűség csak együtt lehet az istentisztelet jellemzője. „A jövő istentiszteletét nem a lelkész fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni” - olvassuk a 70. tételt. Talán nem vagyok idealista, ha azt mondom, hogy az igazi istentisztelet mindig ilyen volt. Az egyház istentisztelete. A közösségé. Az „egyszemélyes showműsorok” eleve idegenek a liturgia lényegétől - mint ahogyan a gyülekezet „külsősként” való, passzív nézelődése is. Nem kitalálni kellene az aktív gyülekezeti részvétellel zajló, dramaturgiájában fordulatos, párbeszédeiben erőt koncentráló istentiszteletet. Fel kéne fedezni, hogy az létezik, csak használni, megújítani, megeleveníteni kell. „A tegnap istentisztelete ünnepélyes volt. A holnap istentisztelete ünnep lesz” - írja Douglass. Az Isten-találkozás mindig ünnep volt, mindig az is lesz. Ne mi akarjuk csinálni az ünnepet. Isten a mi ünnepszerzőnk. „Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.” így van. Az istentiszteleti élet nem lehet az egyház skizofréniájának egyik oldala. Az ünnep és a hétköznapok összetartoznak - a közösség életében is. De egyet ne feledjünk, s ez szintén sok-sok évszázad tapasztalata. Az istentisztelet megmarad az egyházi élet szíve- közepének, hiszen a réteg-alkalmak után itt gyűlik össze idős és fiatal, férfi és nő. Az istentisztelet integrálja a gyülekezet különböző csoportjait, hisz ez az az alkalom, ahol az asztal körül együtt a család. Jézus asztala körül. Mivel zárhatnánk a slágerkönyv kritikájának három felvonását? Pünkösdkor - és máskor is - csak így: Jöjj Szentlélek Úristen, teremts újjá, újítsd meg életünket, újítsd meg istentiszteletünket is. De a közismert és kedvelt imádság szavaival - „Uram, újítsd egyházadat” - tegyük hozzá: és kezdd rajtam, kezdd nálam, kezdd velem! Hafenscher Károly A bevonuló lelkészek sorában (előtérben) Völgyes Pál, az ikladi gyülekezet korábbi lelkésze Folytatás az 1. oldalról. A lelkészi beszámoló után köszöntések hangzottak el. D. Szebik Imre az Északi Egyházkerület, Benczúr László az Országos Egyház Elnöksége és az Országos presbitérium, Fischl Vilmosné Dr. Horváth Anna az Észak-Pest Megyei Egyházmegye, Detre János az aszódi egyházközség nevében köszöntötte a gyülekezetei. Völgyes Pál - aki a 25 évig volt hűséges pásztora az egyházközségnek - testvéri szavakkal köszöntötte szeretett gyülekezetét, és örömmel emlékezett vissza a korábbi felújításokra. Andreas Siemens a Bad Esseni testvérgyülekezet, Anton Dechter plébános pedig a Tauplitz római katolikus gyülekezet nevében mondott köszöntőt. Dechter plébános szerint keresztényietlen volt a kiűzetés, száműzetés. A Római Katolikus Egyház nevében sajnálatát fejezte ki a 250 évvel ezelőtt történtekért. A köszöntések sorát Tóth Attila egyházasden- gelegi lelkész fejezte be. A templom- és parókia újraszentelé- si ünnepére Tasnádi Lajos szerkesztésében „Számvetés 1752-2002.” címmel egy szép kiadvány jelent meg, mely a kezdetektől napjainkig tekinti át a gyülekezet történetét. Utószavában ezt írja a gyülekezetről: „Hitüket megvalló és megtartó, azért áldozatot hozó összetartó gyülekezet volt és maradt az Ikladi Evangélikus gyülekezet az elmúlt kétszázötven évben, ez a 250 év méltó alapot ad utódainknak, gyermekeinknek, unokáinknak arra, hogy ezt az utat folytassák... ” Az istentiszteleten népviseletbe öltözött leányok álltak sorfalat a padok között. Jelenlétük jelezte, hogy az ikladi evangélikusok ragaszkodnak hagyományaikhoz, és vállalják történelmi múltjukat. A gyülekezeti ének ereje és szépsége mindenkit megragadott. Az ünnepi istentisztelet szeretetven- dégséggel fejeződött be. Az ikladi gyülekezet életében ezen a napon is megvalósult az ősi oltár felirata: „Lobet Gott in seinem Heiligthum. Lobet Ihn wegen seiner Machthaten. ” Tóth Attila Ilyen sem volt még! Kiskörösön bizonyára nem. Ha valahol egy lelkészi állás megüresedik, akkor a gyülekezet vagy meghív valakit, vagy kiírja a lelkészválasztást és a folyamat végén ünnepélyes keretek között beiktatják az új lelkészt a parókus lelkészi állásba. Kecskeméti Pál esetében semmi sem a megszokott módon történt. Szüleinek tizenhat évi házassága után született meg, 44 évvel ezelőtt, egyetlen gyermekként. Annak idején egy egész FÉBÉ-s bibliakör imádkozott azért, hogy szülei házasságát gyermekkel áldja meg az Isten. Aztán szakmát tanult, kőműves lett. Közben az akkori gyülekezeti ifjúsági körben közösséget talált - Istennel is. Foton elvégezte a kántorképzőt, így a gyülekezet annak idején megválasztotta őt kántorának. Majd elkezdte teológiai tanulmányait. Elkezdte levelező tanfolyamon - befejezte nappalin. Végig élte az akkori Teológiai Akadémia minden útkeresését, volt olyan tárgy, amit többször is megtanult és abból többször is vizsgázott, - mert közben változtak a feltételek. így aztán végül is lelkész lett. Kezdetben félállásban kántorként, a „másik félben” pedig lelkészként tevékenykedett. Majd hosszú ideig gyülekezeti másodlelkész volt. Amikor a választás megtörtént, sokan nem értették: ha már, mint lelkész szolgál hosszú ideje közöttünk, és ha már nem segédlelkész, akkor miért van szükség választásra, beiktatásra? Kiskőrösön jelenleg öt lelkész szolgál, segédlelkészek, másodlelkészek, paróku- sok. Mostantól kezdve Kecskeméti Pál az Áldáskívánás a beiktatott lelkészre. Az oltártérben (balról-jobbra) Káposzta Lajos esperes, D. dr. Harmati Béla püspök és Lupták György lelkész egyik parókus lelkész a kettő közül. A gyülekezet úgy döntött, hogy a Szabó Vilmos lelkész távozásával megüresedett helyet vele tölti be. Ha úgy tetszik, egy rendhagyó lelkészi pálya végére került pont. Május 12-én, vasárnap délután, dr. Harmati Béla püspök és Káposzta Lajos esperes végezték a beiktatás szolgálatát. A régi-új lelkész Pál apostol szavai alapján tett bizonyságot hitéről: „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (lKor 3,11) Olyan valaki beszélt a jó alap fontosságáról, aki maga is kőműves szakemberként tanulta meg azt. S aki most a lelki házat építve is tudja: a legbiztosabb alapra, Jézus Krisztusra, a Megváltóra kell építeni életünket. A beiktatást követő közgyűlésen a nagyszámú gyülekezet, az evangélikus, a református, a római katolikus és evangéliumi-pünkösdi lelkészkollégák, a polgármester és országgyűlési képviselő vették körül szeretetükkel a Kecskeméti családot. Amikor bementünk a templomba, gyönyörű napsütés volt. Míg a templomban voltunk, Isten jó kis májusi záporral ajándékozott meg minket. Örültünk az Igének és a Duna-Tisza közi aszályt enyhítő esőnek is. S mikor kijöttünk, újra sütött a Nap. Mennyei Atyánk ránk mosolygó, de meg nem érdemelt szeretete. Ezt éltük át Kiskőrösön, 2002 Exaudi vasárnapján. LGy Hálaadó istentisztelet Nemesleányfaluban Pillanatkép az ünnepi közgyűlésről: bal szélen Rébb József a gyülekezet-, mellette Benczúr László, az Északi Egyházkerület felügyelője, a mikrofonnál Babka László ikladi lelkipásztor, D. Szebik Imre püspök, Detre János esperes és Fischl Vilmosné dr. Horváth Anna egyházmegyei felügyelő. Bottá Dénes felvételei levélben kereste meg Mihácsi Lajos lelkészt, hogy felhívja a figyelmet a templom rossz állapotára, a torony lehulló cserepeinek életveszélyességére. A költségvetés szerint 8 millió forintba kerülő építkezés belátható időn belül megvaló- síthatatlannak tűnt, ezért az látszott célszerűnek, ha körülkerítik a templomot, és életveszélyes területté nyilvánítják. Erre nem került sor, mert még azon az őszön ígéretet kaptak támogatásra az Országos Műemlékvédelmi Hivataltól és az Országos Egyháztól is. Ez adott reményt és alapot az építkezés elindításához 1998 tavaszán. Kiemelkedő támogatást adott még a Nagyvázsonyi Településfejlesztési Közalapítvány, és a gyűjtésből, magán- személyektől jövő bevételek. A Nemzeti Örökség Program pályázatán is nyertek összeget, így több lépcsőben sikerült végrehajtani a kitűzött célt. Közben adományként, még a díszkivilágítást is sikerült megoldani, 7 amelynek üzemeltetési költségét egy-egy faluban lakó vállalja. Mindezekről, és az építkezés körülményeiről a hálaadó istentiszteletre megjelentetett kisméretű, színes tájékoztató füzetből olvashatnak részletesen az érdeklődők. A hálaadó istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét Ef 2,19-22 alapján. Nagy a szívünk öröme, hiszen összegyűjtött minket sokfélül az egyház Ura, Jézus Krisztus. Mégsem vagyunk kevesen. Ebben a pici filiában is elmondható, hogy elegen vagyunk egymás hite által erősödni. Költői kérdésként tette "fel a gyülekezet tagjai számára, hogy minden egyházi munkában, minden egyházi sikertörténetben megvan a veszélye, hogy ami történik, dicsőségvágyból tegyék az emberek. Vagy a kedvező politikai szeleknek köszönhető egy ilyen renoválás? Esetleg csak elhatározták némelyek, hogy majd mi megmutatjuk? Ugye nem! Mindez az Ő dicsőségét szolgálja. Nem Istennek építünk házat, hanem a gyülekezetnek! Mert a gyülekezet maga Isten temploma! Szomorúan gondolunk egy-egy hajléktalan gyülekezetre? Ha ez így történne, Isten lenne hajlék nélkül közöttünk. Mert bár épülnek külső templomok, renoválunk is, csak éppen a Lélek temploma, a szív hajléka nem akarja befogadni őt. Isten nem marad itt e házban ez ünnepi óra után. Velünk jön. És vagy hajléka lesz a szívünkben, vagy hontalan lesz! Az igazi templomszentelés, ha el tudjuk mondani: szentelj meg, hogy templomoddá legyen egész életem! '
