Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-05-12 / 19. szám
Bottá Dénes felvétele 4. oldal 2002. MÁJUS 12. Evangélikus Élet Cantate ünnep Kodály jegyében Egyházkerületi kórustalálkozó Celldömölkön A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület megalakulása óta második alkalommal került sor az egyházi esztendő cantate vasárnapján - egyházkerületi kórustalálkozóra. Az elmúlt esztendőben Bakonycsernye, most pedig Celldömölk adott otthont a rangos eseménynek. A kerület minden egyházmegyéje egy-egy kórussal képviseltette magát, így voltak jelen a celldö- mölki, győr-nádorvárosi, kaposvári, székesfehérvári és veszprémi gyülekezetek énekkarai. A z egész napos program délelőtt úrvacsorái istentisztelettel kezdődött, amelyen a Szlovéniában élő Skalics Gusztáv nyugalmazott lelkipásztor a vasárnap - énekre buzdító - zsoltárverse alapján hirdette Isten igéjét. Az ünnep liturgiájába egy-egy énekkel a kórusok is bekapcsolódtak. Az újjáalakult egyházkerület vezetőségének egyik fontos lépése volt, hogy felvegye a kapcsolatot a kerület nemzetközi határán túl élő külföldi evangélikus egyházzal, illetve magyarsággal. Ennek eredménye, hogy ezúttal egy szlovén kórus is képviseltette magát. Az istentisztelet után kiadós ebéd következett, amely a közösséget is szolgálta, hiszen a kórustagok valójában csak a terített asztalok mellett válthattak szót egymással. A délutáni programot Sztruhár András egyházkerületi felügyelöhelyettes vezette, amelyben a kórusok bemutatkozása szerepelt. Röviden összefoglalták közösségük megalakulásának történetét, szolgálatuk területét, további terveiket. A puszta szavaknál többet árult el róluk az a néhány kórusmü, amit elénekeltek. Mivel az idei esemény kapcsolódott Weltler Jenő, egykori Lutheránia-vezető halálának 10. évfordulójához, az utód, Kamp Salamon karnagy és Szokolai Sándor zeneszerző emlékezett meg az elődről. Ebből az alkalomból a család és az egyházkerület emlékplakettet is készíttetett, amelyet minden évben az a kórus kap meg, amely a mögötte hagyott esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ezúttal a kaposváriakat, valamint - vendégként - a szlovén kórust választotta a zsűri ennek a megtisztelő ajándéknak az átvételére. (A zsűri tagjai Kamp Salamon, Szokolay Sándor és Milán Zoltánná, az oroszlányi kórus vezetője voltak.) A kórusok meghallgatása után értékelő beszédben elemezték a hallott műveket. Szokolay Sándor szerint fontos, hogy a Bach-korál legyen minden evangélikus zene- és kórusmű alapja. Milán Zoltánná három gondolatban foglalta össze a kórustagok erényét, az alázatban, a szolgálatban, és a megérintettségben. Érdekes megfigyelése volt, hogy a fiataA kaposvári kórus lók között az idősek is fiatalos lendülettel énekeltek. Kamp Salamon szerint a vasárnap zsoltárában megszólaló új ének kifejezésre maga Luther adta meg a választ, amikor a kereszt énekéről beszél. Páratlanul gazdag a lutheránus egyházzenei kincs. Véleménye szerint a korái nem szerzemény, hanem születik. Ezért a tempóját az emberi szív ritmusa adja meg. Ez nem zene, hanem imádság, aminek át kell járnia az embert. A kerületi kórustalálkozót Ittzés János püspök igehirdetése zárta Lk 19,37-40 alapján. Kiemelte, hogy az ének mindig összeköti az embereket, a generációkat. És mindig tanúságtétel arról, amit a tanítványok közössége átélt, amit Jézusban kaptak. Távollétében mondott köszönetét a szervezésért dr. Weltler János egyházkerületi felügyelőnek, aki betegsége miatt nem lehetett jelen személyesen. Köszönet illeti a celldömölki gyülekezetei is, akik vállalták a szervezés terheit, terített asztalokkal várták a távolról érkezőket. A tervek szerint jövőre a Somogy-Zalai Egyházmegye ad otthont a kórustalálkozónak. Menyes Gyula Verőfényes tavaszi délelőttön, április 28-án, az óbudai evangélikus templomban a délelőtti istentisztelet keretében tartották hagyományos cantate vasárnapi közös szolgálatukat a Budai Egyházmegye énekkarai. A budahegyvidéki, budavári, érdi, kelenföldi és óbudai gyülekezetek mintegy 100 énekese együtt dicsérte Istent a liturgiába szervesen illesztett művekkel. A gyülekezet lelkészének köszöntője után az egyházmegye zenei előadója - e sorok írója - emlékezett meg a 120 éve született és 35 éve elhunyt világhírű magyar zeneszerzőről, Kodály Zoltánról. Sokoldalú, jelentőségteljes munkásságából ezúttal elsősorban egyházzenei tevékenységét emelte ki, utalva ennek egyetemes, ökumenikus jellegére. Ezen évfordulók jegyében a választott kompozíciók mind Kodály - ritkábban hallható - egyházi művei voltak. A „33. genfi zsoltár”, a 4 tételes „Magyar mise”, a „Bocsásd meg Úristen” és az „Áldott Jézus, mi Megváltónk” kezdetű énekeket az egyesített kórus élén a jók, hanem a megváltottak éneke ez. Azoké, akik a poklok poklában is átélték Isten közelségét, bűnbocsátó szeretetét, minden mélységből kiemelő hatalmát. Életünk leggyönyörűbb pillanataiban elakadnak a szavak. Ilyenkor a költészet, az ének, a könnyek segítenek. Arra sincsenek igazán szavaink, hogy szeret az Isten, hogy szárnyai alá fogad, hogy tud és akar bennünk élni és mi is élhetünk benne. Megszabadít attól, ami számunkra megváltoztathatatlan. Mindenki csak a fölött tud örülni, amit saját maga átélt. Aki tudja milyen gyönyörű az, hogy a Mester nem csak meghívta az új életre, és kísérő szeretetének naponta jelét is adja, az ismeri a másképpen megtanulhatatlan éneket. Minden éneknek, amit a gyülekezet énekel, erről a bizonyosságról kell szólnia, hogy Jézus győzött a halálon, és győzött az életünkön. A Jézusról való tanúságtétel meghaladja a szavakat. Akik megtapasztalták Isten szeretetének titkát, azoknak a szívéből kibuggyan a dicséret. Köszönet illeti a vendéglátó óbudai gyüBán Ildikó, Bence Gábor, Csorba István és Proksza Gyula vezényelték, orgonán Hollóné Kovács Márta működött közre. Bálintné Varsányi Vilma lelkész Jel 14,1-5 alapján hirdette az Igét. Nincsen olyan zeneszerző, aki le tudná kottázni, olyan énekkar, amelyik el tudná énekelni azt az éneket, amit az üdvözöltek énekelnek a Bárány körül. Nem lekezetet és mindazokat, akik e szép alkalom létrejöttében segítséget nyújtottak. Az istentiszteletet követően a lelkészek, a karnagyok és az énekkarok tagjai fehér asztal melletti oldott, baráti beszélgetése az „Ó, adj nékünk Jézus békét” kezdetű kánon lelkes eléneklésével ért véget. Soli Deo Gloria! Csorba István REHABILITÁLTÁK A REFORMER NYOMDÁSZT 300 éve halt meg Misztótfalusi Kis Miklós A lutheri reformáció nélkül nem lett volna a könyvnyomtatás az, amivé lett, de megkockáztatom: a könyvnyomtatás nélkül a reformáció sem lett volna az, amivé lett. Luther és tanítványaifel- ismerték az anyanyelven nyomtatott Biblia és az egyéb könyvek fontosságát a reformáció terjesztésében és erősödésében. A nyomtatott betű és az igaz evangélium hirdetése a reformáció egyházában összefügg, egymást segíti. így volt ez Magyarországon is, hiszen már a 16. század derekától a 17. század végéig a magyar nyelvű Biblia és egyéb egyházi iratok nyomtatása és terjesztése erősítette a lutheri és kálvinista egyházakat, gyülekezeteket. Sokszor a pap egyúttal nyomdász is volt. A török kiűzése után az Erdélyi Fejedelemség területén a református egyház lett az erős egyház. Templomok tucatjai épültek, iskolák, kollégiumok, teológia működött- közülük leghíresebb a nagyenyedi -, teológusokat küldtek nyugati országokba tanulni. Gazdag, erős lett az erdélyi református egyház. Erejét növelte az Európa-szerte híres betűmetsző és nyomdász, az 1650-ben született Misztótfalusi Kis Miklós is. Iskoláit a nagyenyedi kollégiumban fejezte be, ahol teológiát is tanult, de nem lett pap. Iskolatársa, Pápai Páriz Ferenc, a későbbi híres orvos és nyelvész biztatására 3 évi fogarasi iskolaigazgatőság után 1680-ban Hollandiába megy kitanulni a betűmetsző és tipográfus mesterséget. Pápai Páriz így biztatja őt: „Mert prédikátoraink, Istennek hála, elegen vannak Erdélyben, de ilyen ember kellene, igen, aki nincsen. ” Hogy mennyire hiányzott Erdélyben a könyvnyomtatás, azt bizonyítja, hogy 1660 és 1690 között mindössze 86 könyv jelent meg, abból is 14 kalendárium volt. A hollandiai Amszterdam Európa akkori nyomdászati központja volt, így Misztótfalusi Kis Miklós jó helyen kezdte elsajátítani a betűmetszés, -öntés és a nyomdászat mesterségét. Rövidre fogva: pár év alatt szinte egyedülálló művésze lett a tipográfiának, gyönyörű betűket alkotott. Özönlenek hozzá a megrendelések Angliából, Svédországból, Németországból, Lengyelországból, dolgozik a pápa, valamint Olaszország, Örményország, Grúzia számára. Megteremti az örmény, a grúz, a héber nyomtatásos ábécét is. Betűiről azt mondták más betűmetszők, hogy szebbet soha nem láttak. Mégis: a betű nem cél, hanem eszköz volt számára, aki mindenben a tartalom fontosságát hangsúlyozta, aki létrehozta a magyar nyelv egyes helyesírási szabályait és az irodalmi nyelvet. Közben az erdélyi református egyház- vezető papjainak vaskalapossága, mara- disága miatt - megmerevedett. Erdély népe megfelelő ipar nélkül messze elmaradt a nyugati országoktól. Misztótfalusi odakintről mindezt látta és elhatározta, hogy a betű erejével feléleszti az egyházat és az ország népét. Saját költségén - mert akkor már nagyon gazdag volt, hiszen - amint ő írta - targoncán tolták házához a pénzt, kinyomta 4200 példányban magyar nyelven az ún. Aranyos Bibliát és ugyanennyi példányban a Zsoltáros Könyvet, gondosan kijavítva benne az előző kiadás sajtó- és fordítási hibáit. Vallotta, hogy a Biblia a könyvek könyve - hibátlan szöveget kell az emberek kezébe adni! Ehhez viszont meg kell reformálni az oktatást, hogy minden ember tudjon olvasni és ismerje a tudományt is. Azt hitte, mindehhez elég, ha hazamegy Erdélybe, és odahaza próbálja megvalósítani reformeri elképzeléseit. Otthagyva a gazdagságot, a hírnevet, 1690-ben hazamegy, és magával vitte az új Bibliát is. A papság azonnal megtámadja: mit akar ez a nyomdászmester, a Biblia szövege szent, sérthetetlen és hibátlan, nincs joga egy egyszerű nyomdásznak megváltoztatni a szövegét. Akkor már haladó mozgalmak is születőben voltak az egyházban, de az egyházi személyek még mindig elég erősek voltak ahhoz, hogy ellenálljanak minden újat akaró mozgalomnak. így lehetetlenné tették Misztótfalusi Kis Miklóst is, aki azt hitte, hogy ami jó, azt egyedül is érvényre tudja juttatni. Nem így történt. Saját népe, saját egyháza tette őt tönkre. 1698-ban a református egyház nagyenyedi zsinata az eklézsia, a papság megkövetésére szólította fel Kis Miklóst, ugyanakkor kötelezte őt a Mentség címén írt védekező iratának megtagadására és kinyomtatott példányainak megsemmisítésére. A megaláztatás lelkileg összetörte, pár hónappal később agyvérzés érte, teljesen lebénult. 1702-ben meghalt, a kolozsvári Házsongárdi temetőben van a sírja. Misztótfalusi Kis Miklós halálának 300. évfordulóján a Romániai Magyar Református Egyház, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, az Erdélyi Múzeum Egyesület és az Erdélyi Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontja április 26-28-án emléknapokat szervezett. Magyarországról, Németországból, Angliából érkezett vendégek és az erdélyi magyar reformátusok a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében neves tudósok és szakemberek előadásait hallhatták M. Kis Miklós életéről, munkásságáról. Az emléknapokat Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság elnöke nyitotta meg. A szimpóziumon részt vevők és a kolozsvári reformátusok április 27-én délután a Házsongárdi temetőben - a magyar konzul jelenlétében - megkoszorúzták Misztótfalusi sírját. Április 28-án a vendégek átutaztak M. Kis Miklós szülőfalujába, Misztótfaluba, ahol a Romániai Magyar Református Egyház zsinata istentisztelet keretében egyhangú szavazattal rehabilitálta az 1698. évi nagyenyedi zsinaton elítélt Misztótfalusi Kis Miklóst. Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágómel- léki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. A zsinati ülés végeztével a nagyszámú ünneplő gyülekezet a templomkertben kopjafát avatott Misztótfalusi Kis Miklós emlékére. „Másoknak világítva égett el" - mondta Muzsnai László professzor. De most újból világít az, aki Bibliát adott a nép kezébe. Dr. Juhász Géza k i V
