Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-04-14 / 15. szám

2. oldal 2002. ÁPRILIS 14. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP „Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mind­azokat, akik hozzád kiáltanak.” Zsolt 86,5 (Lk 11,9; Zsid 13,20-21; Zsolt 87) Dávid feltehetőleg életveszélyben volt, amikor ezeket a sorokat lejegyezte. Semmi felől, még megmenekülése felől sem lehetett bizonyosságban. Egy valamit hitt és tudott: hogy Isten , jó”, azaz szeretete „nagyobb”. Bűneinél, el­veszett, kilátástalan helyzeténél, az őt üldözők túlerejénél, az emberi segítségnél. És ez a hit elég számára. Kiáltásunk nem vész a semmibe - a kegyelmes Isten színe elé jut. A döntő pillanatokban az ember „emberi szinten” egyedül van, halála órá­ján is. Az Úristenhez kiáltó lélek sosincs Isten nélkül, és Dávid erről beszél itt. HÉTFŐ „Ne kísértsétek Isteneteket, az Urat.” 5Móy6,16 (Gál 4,9; 4Móz 27,12-14.15-23; Ef 3,14—21) Isten jóságát, hosszútürő szeretetét az ember szüntelenül próbára teszi: engedetlenséggel, lázadó szívvel, a törvény be nem tartásával, a felkínált kegyelem elutasításával stb. Hogy Isten még nem elégel­te meg lázadásunkat, és tart a kegyelmi idő, nem jelenti azt, hogy nem vétkezünk naponta ténylegesen ellene, s azt sem, hogy magatartásunknak nem lesz következ­ménye! Mélységes belső ellenállás és dac jellemzi az embert, amikor „kísérti” Is­tent, s ezt részben tudjuk is, gondoljunk például a köznyelvbe átvett istenkísértés szavunkra. De a kérdés az, hogy bánjuk-e, hogy így teszünk?! KEDD* Jézus Krisztus mondja: „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. ” Lk 13,29 (Hab 2,3; lKor4,9-16; Ef 4,1-6) Ki lehet Isten országának a polgára? Mit kell tennünk, hogy részesedjünk az üdvösségben? Csak a kiváltságosaké az Isten orszá­ga? Jézus a négy égtáj megjelölésével az egyetemességet hirdeti meg: senki nincs megbélyegezve mint idegen, jövevény, bárki „polgárjogot” nyerhet ebben az or­szágban. Az „útlevél”, amellyel bemehetünk, az az, hogy itt és most, a földi életben milyen kapcsolatban vagyunk Jézus Krisztussal. Személye, igéje, kereszthalála, fel­támadása mit jelent a számunkra? SZERDA ••Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenye- ret gszigfc i)e okú az (jr szeret annak álmában is ad eleget. " Zsolt 127,2 (Mt 6,33; Jer 3,14-18; Ef 4,7-16) A munka lehet öröm, kellemes elfoglalt­ság, de lehet teher, iga, tűnhet büntetésnek. (A bűnbeesés után hasonló szavakat ol­vasunk, mint ebben az igében.) Azonban a Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy a munka nem átok az emberen, és nem szükségszerű, hogy büntetésnek éljük meg az elvégzendő feladatok sorát. Még akkor sem, ha nem mindig hozzák meg a várt \ eredményt, vagy ha fáradsággal, kudarccal is járnak. Épp ellenkezőleg: a munka az ember rendeltetéséhez tartozik. S ha Isten kezéből tudjuk venni, ha Őt tekintjük Munkaadónknak, az Ő tetszésére akarjuk végezni, akkor áldását is meg fogjuk ta­pasztalni. Istenünk értelmet és eredményt ad a legkisebb munkának is. CSÜTÖRTÖK " Téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. ” mmsmmmmmm Zsolt 63 5 (Koi 1>12; ApCsel 20,17-28.29-38; Ef 4,17-24) Ak­koriban megírták a lapok: a leomlott ikertornyok romjai között imára kulcsolt két kezet találtak. Igaz volt-e, vagy sem, nem tudjuk, de feltételezhetjük, hogy az utol­só percekben talán éppen így imádkozhattak a tragédia áldozatai. A felemelt kéz már az Ószövetségben az imádkozás mozdulata volt. Vágyakozás, önátadás, hála, dicsőítés, könyörgés szép kifejezése. Üres kézzel jön az ember a világba, és úgy is távozik. Az Isten felé nyújtott kéz annyit jelent: nélküle nincs semmink, koldusok vagyunk. Sok ember úgy érzi, hogy fog (markol?) valamit, ami bőven elég a földi élethez, a jóléthez. A zsoltáríró a helyes irányt mutatja meg. PÉNTEK eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól szü­* letett a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. " Gál 4,4-5 (Zsolt 44,27; 1 Móz 2,1-3; Ef4,25-32) Mit jelent Isten fiaivá lenni? Az ókori keleten az apa-fiú kapcsolat kicsit más volt. Egész életen át tartó, szoros, bensőséges viszonyt jelentett. A mi kultúránkban egy fiatal, ha felnő, füg­getlen lesz, elköltözik, önálló családot alapít stb. Távolabbra kerül(het) az apai háztól. Az, hogy mi Isten fiai lehetünk, annyit jelent, hogy az Atya házában élhetünk, élő, na­pi közösségben vele, bizalommal fordulhatunk hozzá. Ez nem magától értetődő. Na­gyon nagy ára volt: Jézus Krisztus fizette meg ezt az árat értünk, és helyettünk. SZOMBAT „Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közietek vannak, és adjátok oda sziveteket az Úrnak.” Józs 24,23 (ÍJn 5,20; lMóz 1,1-5; Ef 5,1-14) Az idegen istenek ma is itt vannak közöttünk, és mi, valljuk be, „odaadjuk a szívünket” nekik. Úgy hívják őket, hogy Pénz, Karrier, Világi Élisme­rés, Drog, Alkohol, Hatalom stb. Isten azonban nem tűri el, hogy más isteneket imádjunk, teljes odaadást vár el az embertől. Nem egy darabot a lelkűnkből, egy órát a napunkból stb. Jézusban az Atyát úgy ismerhetjük meg, mint aki féltőn sze­ret minket. Amikor Jézus igazi kincsről beszél, bolond gazdagról, vagy a gazdag if­júval találkozik, és szomorúan látja őt távozni, akkor is az egyetlen igaz Istent hir­deti, aki egész lényünkre tart igényt. K. D. MISERICORDIAS DOMINI (Húsvét után 2.) VASÁRNAPON Jó Pásztor vasárnapján lPt 5,1-5 Ezen a vasárnapon az ige úgy állítja elénk Jézust mint jó Pásztort. - Sok szép kép, szobor van Jézusról. De igazi üze­nete csak a bibliai képeknek van: élet ke­nyere, szőlőtő, ajtó, világosság, bárány vagy itt a pásztor.'' A mai vasárnap tehát a jó Pásztorról szól, de úgy, hogy minket is pásztori lel­kűiéire indít. Első dolgunk beismerni azt, hogy a bűneset óta az emberben nincs pásztori, őrző, mentő lelkűiét. Közvetlenül a bűneset után Ádám vádol­ja Évát, próbálja őt okolni, és magát mentegetni. Kain is kimondja a kegyet­len szavakat: „ Talán őrizője vagyok az én testvéremnek? ” (lMóz 4,9) Két ember beszélget:- Hisz ön Istenben? jatok. Észrevettük-e már, hogy bírálgatás közben megkeményedik a szívünk? Igénk a pásztori lelkűiét egyik feltétele­ként az alázatosságot említi. Csak az tud utánajáró és őrző szeretettel szolgálni, aki már elfogadta Jézus megmentő szeretetét. A szószék nem iskola. Itt nem csak tanítás hangzik. Mert az, hogy Isten az alázatosoknak kegyelmet ad - ez, taní­tás. De a fejezet 7. versében élesre vált az ige, amikor azt mondja: „alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas ke­ze alatt... ” Ez már nem csupán tanítás, hanem felszólítás. Ez már személyes, gyakorlati, fájóan sértő intés is lehet. Egy prédikáció után valaki ezt mondta: szép volt, de hiányzott belőle egy olyan mondat, ami fájt volna. „Alázd meg ma­gad!” - mit jelent ez aprópénzre váltva? Talán azt, hogy kérjek valakitől bocsána­tot; talán segítsem anyagiakkal; látogas­sam meg; hallgassam végig baját, pana­szát. Megalázni magam, talán annyit jelent, felejtsek el egy mondatot, amel­lyel nagyon megsértett valaki. Ne legyen a családban mindig enyém az utolsó szó, ne legyen mindig nekem igazam. Jó Pásztor vasárnapján eszembe jut Zinzendorf Miklós életének egy mozzana­ta. Gyülekezetében a testvérek gyűrűt vi­seltek, ezzel a felirattal: „Közülünk senki sem él önmagának. ” (Róma 14, 7-8). Próbáljunk mi is, csak egy kicsit leg­alább, megvalósítani ebből a jelmondat­ból! Ugye milyen más lenne gyülekezeti és családi életünk? A pásztori szolgálat hajtóereje az öröm. Ezt a szolgálatot voltaképp csak az tudja elvégezni, aki a maga életében átél­te, tapasztalta, hogy Jézus miként mentet­te öt ki a reménytelenség, megkötözöttség szakadékéból. Nem véletlen, hogy a ka­takomba művészet leggyakoribb képe a jó Pásztor. A temetkezés és halál helyén hir­deti, hogy a Megváltó még a halál szaka- dékából is kimenti az övéit. Gáncs Aladár IMÁDSÁG Urunk, Megváltónk, jó Pásztorunk! Kérünk, nevelj és formálj át minket igéd és Lelked által, hogy a magunknak élés sivárságától megszabadulva meg­mentő munkád eszközeivé lehessünk családban, gyülekezetben. Ámen. ISTENTISZTELETI REND_______________ Budapesten, 2002. április 14. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Baliczá Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Brebovszky Gyula; II., Modo- ri u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Me­ző u. 12. de. 10. Szentiványi Ilona; du. fél 5. Donáth László; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36- 38. de. 10. Szakács Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andomé; du. 6. (zenés áhítat) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vili., Vajda P. u. 33. de. 9. Kinczler Irén; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. Kinczler Irén; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Péter Benjámin; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (családi) Vári Krisztina; de. fél 12. dr. Zay Balázs; este fél 7. Lukovits Eszter; XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákos­palota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdí Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rá­koskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. dr. Harmati Béla; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. temp­lom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pester­zsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabad­ság út 57. de. 10. Endreffy Géza. MISERICORDIAS DOMINI (Húsvét után 2.) VASÁRNAPON a liturgikus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Jn 21,15—19; igehirdetési alapige: lPt 5,1-5. HETI ÉNEKEK: 334, 261. Összeállította: tszm A válasz így hangzik:- Hiszek az emberi jóságban. - Ez a szépnek tűnő válasz sajnos bünvak- ság, és az ember nem ismeréséből fakad. Az emberi jóság látszat, és főleg nem megbízható forrás. Pásztori lelkülete csak Jézusnak van, aki életét adta a juho­kért. Az emberi jóság látszata mögött mindig ott van a magamnak élés. Hogy legyek irgalmas, ha még nem ismerem a Bárányt, aki elvette az én bűneimet is. Hogy adjak békességet, ami nekem sincs, mert vádol a lelkiismeret... Igénk a „nyáj”, vagyis a gyülekezet iránti felelősségre int bennünket. Fel kell vetnünk a személyes kérdést: mit teszek én a gyülekezetemért? Sokan már nem járnak templomba, de távolról bírálnak, kritizálnak. „Minek menjek templomba, hiszen akik ott ülnek, többnyire épp olyan önző, anyagias emberek, mint bárki.” Sokat bírálunk, de mennyit imádko­zunk? Embereket, dolgokat bírálunk. Ész­revesszük a hibákat. Kevesebb kritika, és több imádság kellene. Pál apostol azt mondja, hogy szüntelen imádkozzatok, és nem azt mondja, hogy szüntelen kritizál­AZ EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM a 2002/2003-as tanévre felvételt hirdet nappali tagozaton 3 éves doktori (PhD) képzésre egyetemi hittudományi végzettséggel rendelkezők részére. A jelentkezési lap az EHE rektori hivatalában (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3., tel.: 363 6451) szerezhető be. Jelentkezési határidő: 2002. április 30. • ••• SJIROK....... ......................................................... ♦ : A z énekverses istentiszteleti rend története 3 £ 5 O' 3 Az elmúlt héten elkezdtük azt a sorozatot, amely az énekverses rendet tárgyalja. Jelen számunkban a rend történetével foglalkozunk. (HK) Az énekverses rend történetének különös előtörténete van. D. Raffay Sándornak, a Bányai Egyházkerület püspökének és egyben a Budapest-Deák-téri gyüleke­zet paróchusának tollából 1932-ben megjelenik egy Agenda, „Az evangélikus lelkészi teendők vezérköny­ve” alcímmel. Határmezsgyén álló alkotás a magyaror­szági evangélikus liturgia történetben. Igazában még az ún. „magánagendák” sorát szaporítja, de alcímében és szándékában az egész magyarországi evangélikus egyház istentiszteleti életét tartja szem előtt: „Az evan­gélikus lelkész munkáját szeretném megkönnyíteni és lehetőség szerint egyformásítani.” Újdonsága, hogy az elődeihez képest szokatlan gazdagsággal ad „rubriká­kat”, vagyis az istentisztelet végzéséhez szükséges út­mutatásokat, előírásokat. A „mondandó” mellett jelen­tős hangsúlyt kap a „teendő”. Istentiszteleti rendjében újdonság a második oltári szolgálat, amely imádságra és az ároni áldásra szorít­kozik. (A Miatyánk már elhangzott a szószéken!) Az ároni áldás végén: „a lelkész jobb kezével simán a ke­reszt jelét adja.” Hitvallás csak az ünnepi rendben kap helyet. Az Úrvacsorának nincsen szerves kapcsolata a vasárnapi vagy ünnepi istentisztelettel: „Az úrvacsora kiosztása rendesen megelőzi vagy követi a gyülekeze­ti istentiszteletet.” Viszont szándékában áll az úrvacso­rái istentiszteletek számának jelentős szaporítása. (Pl.: Advent és Böjt minden vasárnapján!) Nem lett belőle egyetemes Agenda, hiszen mellé­kelt liturgikus dallamaival már eleve számol ő maga is a szlovák gyülekezetek eltérő, gazdagabb liturgikus gyakorlatával. Csupán két esztendő múlt el Raffay püspök Agen- dájának megjelenése után, amikor 1934. október 4-én a Bányai Egyházkerület közgyűlése elfogadta, és a kerület összes egyházai magyar istentiszteletére köte­lezően elrendelte az „Istentiszteleti rend”-et, amely ugyancsak két év múltán, 1936. advent első vasárnap­jával - „A Magyarországi Evangélikus Egyház isten- tiszteleti rendje” címmel - elvileg valóban egyeteme­sen kötelező rend lett. Ez a rend „énekverses rend” névvel vonult be a ma­gyarországi evangélikus egyház istentiszteleti életének történetébe. Újabb határmezsgyéhez értünk vele. Ta­gadhatatlan érdeme, hogy igazodni szeretne az ősi rend szerkezetéhez, felépítéséhez. Ez a szándék azonban csak a lelkész kezébe adott rendben látszik, amelyben az introitus, antifóna, kyrie, confiteor, gloria, credo, kollekta ősi, egyetemes terminusai sorakoznak egymás után. De más jelentéssel, illetve tartalommal! Pl. az an­tifóna csupán egy bevezető igevers, ami mellől hiány­zik az introitus-zsoltár. A kyrie-konfiteor bűnbánati imádságban vegyül össze. A glóriából a kegyelmi ige záradéka lesz. A Credo, az apostoli hitvallás megelőzi a kollektát is, a lekcióval együtt. Az „énekverses rend” vitathatatlan érdeme, hogy a gyülekezetét igyekszik bevonni az istentiszteletbe az énekversekkel, de így a gyülekezet mindent megismert, amit a lelkész mond. Közben nem mozdul előre az is­tentisztelet: az énekversek csak formálisan kapcsolják be a gyülekezetét, hiszen a lelkészi és gyülekezeti „re­szort” párhuzamosan fut egymás mellett. Még a közö­sen mondott hitvallást is hitvalló énekvers követi! Az úrvacsora rendjében hasonló a helyzet. Egyetlen példát csupán: a nagy úrvacsorái hálaadó imádság, a prefáció neve marad, de bűnbánati imádság hangzik ezen a eír men, amely a lelkész által mondott sanctusba torkollik. Valami mozdult, de merre? Nem mentség, hogy ideiglenesnek szánták. Az történt vele, mint annyi át­menetinek szánttal. Maradt. A bevezetésére fordított energiával kapcsolatot kereshettünk volna a világ evangélikusságában már észlelhető liturgikus újulás- sal, amelyre nálunk is számosán felfigyeltek. Dr. Jánossy Lajos, Ittzés Mihály, Járosi Andor és még számosán adták ennek jelét munkásságukban. A má­sodik világháború külső-belső nyomorúsága ezen a területen is mindent leállít. De véletlen lenne, hogy az 1948 nyarán Sopronban tartott lelkészkonferenciának az evangélikus istentisztelet a témája? Közben azon­ban újra beborul az ég... Amikor 1951-ben vagy 1952-ben Foton tartott lelkészi konferencián előkerül az istentisztelet kérdése, ennyi a püspöki válasz: „Nincs hozzá patinánk!” Újabb évtized repül el, súlyos számycsapásokkal. 1963-ban megjelenik az első, igazán egyetemes Agenda. Prőhle Károly professzoré az oroszlánrész a hatalmas munkában. Háromféle istentiszteleti rendet hoz: az énekverse- set, a rövidítettet és a liturgikus rendet. „Az énekverses rend az 1936-ban bevezetett egysé­ges rend tartalmi továbbfejlesztése. Megfelelő előké­szítés után ez a rend vezetendő be mindenütt, ahol ad­dig az egységes rendet használták.” (Püspöki előszó). Prőhle professzor nem a függelékbe szánta a liturgikus rendet! A „katalizáló tendenciák” vádja szorított oda. Ez a saját berkeinkből való minősítés akkoriban nem teológiai kritika, hanem egyházpolitikai támadás volt. Az Agenda megjelenésének a feltétele lett a liturgikus rendet függelékbe szorító besorolás. Valójában sokkal több történt itt (még az énekver­ses rendnél is) „tartalmi továbbfejlesztésnél.” Helyreáll - mindhárom rendnél - az ősi struktúra, új elemként jelenik meg az általános könyörgő imád­ság. Mindhárom rendhez csatlakoztatható a gyónás és úrvacsora liturgiája. Megkezdődik az „evangélikus kánon” formálódása, amely tovább gazdagodik az Agenda 1985-ös revíziójában. De talán minden konkrét rendnél fontosabbak azok a bevezetések, amelyekben tulajdonképpen együtt van az az evangélikus liturgika, amelynek a tanulmányozá­sa és alkalmazása során sokkal gazdagabb istentiszte­leti élet bontakozhatott volna ki, mint amilyet az ének­verses rend megenged. Csak közben elmaradt a lelkészek megnyerése és a gyülekezetek tanítása, a li­turgikus nevelés, amely belülről fogadtatta volna el sa­játunkként a közös keresztény liturgikus örökséget. Fehér Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom