Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-01-06 / 1. szám
A TARTALOMBÓL 67. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2002. JANUÁR 6. VÍZKERESZT ÜNNEPE ÁRA: 89 Ft Vízkereszt liturgiája Esélyek és lehetőségek a lelkészi szolgálatban Interjú prof. dr. Cserháti Sándor teológiai tanárral Beregszászi előadóművész Készítsétek útját! - meditáció hólapátoláskor A 2002. esztendő igéje: „íme, Isten az én szabadítom, bízom és nem rettegek” <ézs 12,2a) A harmadik évezred első évének elteltével is kézenfekvő a mérlegkészítés családban, munkahelyen, de az egyházban is. Nehéz, csaknem lehetetlen még csak vázlatosan is felsorolni mit tarthatunk emberi mércével mérve eredménynek, mi az, ami nem sikerült, miért kell szégyenkeznünk Isten előtt, és mi az, amiért hálaadással tartozunk Neki. Sok csodának lehettünk tanúi az elmúlt időszakban (és itt szándékosan nem évet említek, hiszen kerületünkben, egyházunkban sem a megtörtént múltat, sem a tervezett jövőt nem lehet egy naptári év keretei közé beszorítani). Számtalan ajándéknak örülhettünk, olyan dolgok teljesültek, olyan álmok váltak valóra, melyeket kérni sem mertünk... Csodának tartom ma is azt a - lassan öt évvel ezelőtt született - zsinati döntést, melynek eredményeként megalakulhatott kerületünk. Ajándéknak tekintem, hogy már egy teljes munkaévet is magunk mögött tudhatunk, hogy egyházi törvényeink és a világi jogszabályok keretei között, kerületünk egészét képviselő, választott testületek felügyelete mellett dolgozhattunk. Nagy öröm az is, hogy használatba vehettük új székházunkat, hogy munkában és felelősségben is osztozni tudó, jó szándékú munkatársak álltak mellénk és támogatták erőfeszítéseinket akkor is, ha azok a korábbi gyakorlattal, az ún. szokásjoggal ellentétesek voltak. Bíztató, hogy a különböző egyházkormányzati szinteken egyre többen ismerik meg azokat a jogokat és kötelességeket, melyeket törvényeink - egy alulról építkező egyház tagjai és tisztségviselői számára - előírnak, illetve biztosítanak. Megnyugtató, hogy komoly lépések történtek a törvényesség és az átláthatóság biztosítása érdekében, hogy az országos döntéshozó szervezetek - köztük a héttagú országos elnökség is - szakmai, jogi és gazdasági bizottságok vagy székértők véleményének értékelése után hozzák meg döntéseiket. Remélhető, hogy a folyamat nem áll meg, és egész Egyházunk javát szolgáló lelki megújulás tanúi és eszközei lehetünk az új esztendőben. Olyan megújulásé, melynek során a különböző területeken változást, reformokat várók egy akarattal helyezik el a maguk tégláját az egyetlen biztos és szilárd alapra. Ahogy az egyházban - egy test tagjaiként - mindenkinek más a feladata, ebben a folyamatban is személyre szabott minden tennivaló. A fontos az, hogy mindenki a maga eszközeivel, a maga helyén tegyen a cél érdekében, és erre buzdítson másokat is. Az új esztendő küszöbén - látva a tennivalókat - tervezzünk, bátran merjünk kérni nagy dolgokat is, és bízzunk a kérés meghallgatásában. Kérjünk bátran, kitartóan- nyugalmat a világban,- békességet az egyházban,- szeretetet, megértést a családokban,- a Bibliát tisztán és igazán tanító lelkipásztorokat,- hűséges, Isten ügye iránt elkötelezett tisztségviselőket,- lelki megújulást gyülekezeteinkben,- ifjúságunk neveléséért fáradhatatlanul dolgozó pedagógusokat, hogy csak néhányat említsek korunk hiánycikkei közül. Ha a magunk részéről is megteszünk mindent, remélhetjük, hogy Isten megáldja erőfeszítéseinket, és kérésünkön felül teljesíti mindazt, amire valóban szükségünk van. Isten áldása legyen terveinken, munkánkon, egész életünkön. Dr. Weltler János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelője DR. FERDINÁND ISTVÁN: A napnyugati bölcsek A 2002. év kezdetén, mint minden hasonló alkalommal, a reménységgel teli jókívánságainkat üzenjük és mondjuk szeretteinknek, ismerőseinknek. És ez így van jól. Ám a 2002. év kezdetén sem állhatjuk meg, hogy ne tekintsünk vissza a hátrahagyott esztendőre! Egy évvel ezelőtt az új „évezredi kezdet” bizakodása egy tisztább élet megvalósítására adott reménységet. Azonban az önmagában oly megelégedett, világhálón összeakaszkodott emberiség a globalizáció bűvöletében építette sajátos, huszonegyedik századi Bábel tornyát, és szeptember 11-én - tükörbe pillantva - ismét megláthatta bűnökkel terhes torzulását. Már megint arányt tévesztettünk? A valós világ mellett virtuális világot teremtünk, ugyanakkor kényelmes fotelből nézzük végig százemeletes tornyok valóságos katasztrófáját. Tudományos elméleteket dolgozunk ki, hogy megfejtsük a világ keletkezésének pillanatát és a visszaszámlálásnál már a másodperc tört részével meg is közelítettük az „ősrobbanás” kezdetét. Büszkeség tölti el szívünket, hogy megint egy nagy lépéssel közelítettük meg a Teremtőt, amikor megteremtettük a klónozás technikai feltételeit. Vajon így jutunk ténylegesen közelebb az Istenhez? Nem vesszük észre, hogy minden beképzeltségünkkel, saját képességeink túlértékelésével átszőtt próbálkozásunk a bábeli összeomlás sorsára jut? Mindaz, ami manapság sokakban keserűséget, félelmet és ellenérzéseket vált ki, keresztyén közösségeinkben másképpen működhetne, ha az Istentől kapott képességeinkkel szerzett bővülő ismereteink, megalkotott műveink, megteremtett javaink feletti örömünk önhittségtől mentes lenne. Ha emberi közösségeink szerveződése a szerete- ten alapulna, ha a munka boldogan vállalt szolgálatot jelentene, ha másokért vállalt felelősségünk Isten dicsőségét hirdethetné. A fentiek tükrében érthetjük meg Reményik Sándor 1932-ben írt New York-i levéltöredék című versét, különösen annak utolsó sorait: „Itt küldök egynéhány képeslapot. De rájöttem már. hogy mért nem kutat A fürge fényképész itt templomot. A felhőkarcoló hétköznapok Égbefúrták ormótlan fejüket: Eltűnnek ötven emelet tövén,- Hiába tornyosak az ünnepek. A vörös téboly vak falansztere Lerontja másutt a templomokat -... Itt - e titáni égberohanásban Az Isten nem halt meg - csak lemaradt. Ide erdélyi hegyek kellenének, Hegyek a felhőkarcolók mögé - Hogy tündököljön az örök Arány, És kitűnjön: a dicsőség kié. ” Megszabadulva a diktatúrák nyomasztó kényszerétől, nemzetünk nagy pillanatát éli. Régen megvolt, de hosszú időn át összeomlasztott értékrendünket újra felállíthatjuk. Szociális gondolkodásunk megváltoztatására, a nálunknál elesettebbekre irányuló figyelmünk növelésére reménységünk lehet, mert a szándék már megfogalmazódott. „A Jövő elkezdődött” - hirdeti a vezető kormánypárt programja. Igen mi is vallhatjuk: A jövő valóban elkezdődött - a Megváltó halálával és feltámadásával. Az új esztendőben ez a jövő folytatódjék bennünk és közöttünk, Krisztus újbóli eljöveteléig. Karácsony közelségében ez az új évi jókívánságom. Benczúr László, az Északi Egyházkerület felügyelője A napkeleti bölcseknek, a népi vallásosságban, a karácsonyi játékokban olyannyira kedvelt bibliai története - sokak szerint legendája -, főbb, mozzanatainak kiemelésével, hasonlít korunk egyik-másik gondolkodójának sorsára, mint amilyenek: Kant, Schopenhauer, Nietzsche. Ok is saját tudományukból, annak késztetésére és útmutatása szerint indultak el az isteni gyermek keresésére, s mikor megtalálni vélték, letették elébe ajándékaikat: tiszteletüknek aranyát, hódolatuknak tömjénét, bizonyságtételük mirháját. Ha ugyan hasonlóságuk, történetük minden vonását számba véve nem is teljes, mégis fennáll és szembetűnő lehet. Ezért a napkeleti bölcsekhez képest nevezhetjük - s a továbbiakban nevezzük is - őket napnyugati bölcseknek. (Folytatás a 6. oldalon.) „Nappal senki sem teszi a sötétség cselekedeteit, mert szégyenli magát a másik előtt és tisztességesen viselkedik. Azt szokták mondani, hogy az éjszaka nem szégyenlős s ez igaz is. A nappal azonban szemérmes s ezért tisztességes viselkedésre kényszerít. A keresztyén ember éljen úgy: hogy cselekedetei ne szégyelljék magukat, még ha az egész világ látja is őket. Mert ha valaki úgy él, hogy nem szívesen venné, ha cselekedeteit valaki meghallaná vagy nyilván meglátná, az bizony nem él keresztyén módra." Luther Márton, Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) A 2002. év igéje kijelentő módban adja szánkba a mondatot: „íme, Isten az én szabadítom, bízom és nem rettegek. ” (Ézs 12,2a) Valóban mindig belső bizonyossággal merjük kimondani ezt? Szeptember 11 -e óta nem tölt-e el félelem, ha a világ jövőjére gondolunk? De ha csak Magyar- országra tekintünk, s arra, hogy mi várható az új évben, akkor is a feltétlen bizakodás jellemez minket? Nem aggódunk-e néha, hogy nem úgy alakul majd az ország sorsa a tavaszi választások után, mint ahogy reméljük? Bízunk-e abban, hogy ez az év meghozza a várva várt áttörést az Európai Unióval való kapcsolatunkban? De könnyen lehet, hogy valaki nem ilyen távlatokban gondolkozik, hiszen betegségtől, magányosságtól vagy munkanélküliségtől retteg. Mennyi minden oka lehet annak, hogy félünk. Ebben a helyzetben kell meghirdetnie az egyháznak azt az üzenetet - evangéliumot - a világ számára, hogy meg lehet szabadulni a rettegéstől. Lehet bízni, mert van szabadidőnk, van Istenünk. Ez a szabadítás elsősorban a bűn rabságából való szabadítást jelenti, amivel együtt félelmeinktől is megszabadulhatunk, s ez tesz szabaddá arra, hogy ne csak a magunk érdekét tekintsük, hanem másoknak szolgáljunk. Erre pedig nagy szükség van az egyházon belül és a társadalomban is. Igaz, hogy a rendszerváltozás óta már nem vagyunk a templomfalak közé szorítva, s amint a népszámlálási adatok nem végleges feldolgozásából kiderült, az ország lakosságának mintegy háromnegyede keresztyénnek vallja magát, az egyházak hangja ma még kevéssé hallatszik az egész társadalmat érintő kérdésekben. Bár a hatéves egyházi ciklus a 2000. évben kezdődött, sok szempontból még mindig a tervezések idejét éljük. A Déli Egyházkerületben például azt kértük minden gyülekezettől, hogy néhány oldalon fogalmazza meg, hogyan látja múltját, jelenét és jövőjét, milyen feladatokat lát maga előtt nemcsak a gyülekezeti épületek felújításában, hanem a lelki épülésben is. Az egyházkerületben ennek az évnek egyik fontos feladata lesz ezeknek a terveknek, elképzeléseknek az összesítése. Fontos tudni azt, hogy milyen állapotban vannak templomaink, parókiáink, hogy a szűkös kereteket a lehető legjobban oszthassuk be, de még fontosabb, hogy ne szűküljenek, hanem bővüljenek az ige hirdetésének alkalmai. Olyan új évet kívánok mindnyájunknak, melyben újra megtapasztaljuk Isten szabadítását, s amelyben nem kérdésként, hanem határozott kijelentésként mondhatjuk: bízom és nem rettegek. Dr. Sólyom Jenő, a Déli EgyházkerUlet felügyelője 2001-ben elégedettek lehettünk azzal, hogy működőképesnek, a korábbinál hatékonyabbnak bizonyult a háromkerületes új struktúra, és az egyházi életnek megfelelő keretet, törvényi szabályozást nyújtott a kilencvenes évek Zsinata által megalkotott új törvénykönyv. Élénkült, sokszínűvé vált mind a gyülekezetek élete, mind a közegyházi tevékenység. Az élet természetes rendje alapján 2002-ben magasabbra kerül a mérce. Tisztségemből adódó feladataimnak megfelelően a legfontosabb teendő az Országos Iroda munkájának további fejlesztése annak érdekében, hogy a központi erőforrások minél hatékonyabban szolgálják a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi életet. Változatlan prioritás az egyházi médiumok, az írott és az elektronikus sajtó megújítása, ami (remélem nem csak az én véleményem ez) már 2001-ben megkezdődött. Oktatási rendszerünk 2001-es jelentős mennyiségi fejlődése, új intézmények - Kőszeg, Miskolc - bekapcsolódása után, 2002-ben tovább folytatjuk a minőségi javítást, ami jelenti az egyház, a gyülekezetek és az iskolák egészséges közelítését, a hitoktatás megerősítését is. Meggyőződésem, hogy a 21. század a diakónia évszázada is lesz, a szó legteljesebb értelmében. Mindnyájan kegyelemre, segítségre szorulunk. Képesnek kell lennünk ezt közvetíteni és elfogadni egyaránt. Ez a 2002-es esztendőben egy evangélikus egészségügyi intézmény, egyházi kórház létesítésében is megnyilvánulhat. Mivel a lelkészképzés abszolút prioritás, egyidejűleg kell munkálkodnunk az Evangélikus Hittudományi Egyetem fejlődésén (örvendetes, hogy intézményünk megbecsült, egyenrangú része a hazai felső- oktatásnak) és a nemlelkészek aktivitásának fokozásán, mind a gyülekezetekben, mind a közegyházban. Ez utóbbit szolgálják majd 2002-ben is a felügyelői és az értelmiségi konferenciák. Továbbra is ápolandók kiterjedt külföldi kapcsolataink, különösen is a határainkon túl élő magyar evangélikusság erősítése. A 21. század emberének is szüksége van Jézus Krisztusra. Küldetésünk az evangélium hirdetése számukra - közvetlenül és számos közvetett úton. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő
