Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-04-01 / 14. szám

6. oldal 2001. ÁPRILIS 1. Evangélikus Élet ŐSZINTESÉG, KORREKTSÉG, PONTOS DIAGNÓZIS Egyházmegyei Presbiteri Csendesnap A 48 év után újjászületett Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület jövőjéről gondolkodtak Mosonmagyaróváron a Győr-Soproni Egyházmegye gyülekeze­teinek presbiterei. A csendesnapra több mint száz gyülekezeti tisztségviselő ér­kezett. A nyitó áhítaton Kiss Miklós, a mo­sonmagyaróvári gyülekezet lelkésze szolgált, majd Ittzés János püspök be­szélt arról, hogy ő mit tart fontosnak, és melyek azok a mai fájó jelenségek, ame­lyek behatárolják a jövőt. Nem lehet ott folytatni, ahol negyvennyolc évvel ez­előtt kényszerűségből abbahagytuk. - hangsúlyozta Ittzés János. Az indulás akkor jó, és a jövő úgy valósítható meg, ha helyes a helyzetfelmérésünk. Ehhez pedig három dolog szükséges: őszinte­ség, korrektség és pontos diagnózis. Vannak azonban olyan jelenségek, - folytatta Ittzés János - amelyek sajnála­tos módon behatárolják a jövőt. A falu­si közösségek felbomlása, a fiatalok vá­rosba költözése, majd eltűnésük az egy­ház számára, komoly vérveszteséget okozott. A migráció miatt tízezrekkel csökkent evangélikus egyházunk lét­száma, és ez á mi felelősségünk is. Saj­nos megroppant egyháziasságunk. Pár­toskodások vannak a gyülekezetekben és egyházunkban. Eltűntek a családi gyülekezetek. Ezeken a problémákon nekünk kell megpróbálni változtatni, mert kerületünk olyan lesz, amilyenné mi formáljuk. Reménységünket az adja, hogy jövőnk nem emberek, hanem Isten kezében van. - fejezte be Ittzés János. Jancsó Kálmánná nyugdíjas igazgató előterjesztésében az evangélikus oktatá­si intézményeknek, köztük az egyház­megye hárohi óvodájának, két általános iskolájának, három középiskolájának és egy kollégiumának felelősségét hangsú­lyozta kerületünk jövőjével kapcsolat­ban. Sólyom Tibor presbiter a lelki kö­zösség formálásának fontosságát emelte ki felszólalásában, és szükségesnek ne­vezte egy, havonta megjelenő kerületi néplap előállítását. Tubán József csornai lelkész szerint a dunántúli egyházkerület olyan méltó örökséget képvisel, amit meg kell tartani, a vele kapcsolatos jövő a mi személyes felelősségünk kell, hogy legyen. A délutáni fórumon Ittzés János püs­pök válaszolt a felvetődő kérdésekre, majd úrvacsorával fejeződött be az egész napos testvéri együttlét. K. M. Vacse Vacse, azaz: Vadkerti Cserkésznap - címmel tartotta az evangélikus fenntartá­sú soltvadkerti Hunyadi János Cserkész- csapat ökumenikus találkozóját, amire a helyi érdeklődők mellett a környék bará­ti cserkészeit is meghívták. így mintegy százan jöttek össze a Találkozás Házá­vű közlekedési eszköz - kipróbálása is hozzátartozott. A sváb svédasztalos ebéd után pedig a csapatok keveredésével ala­kultak őrsök, amelyeknek komoly teszt­láp alapján kellett felderíteniük a kisvá­rost. Ebbe a temető régi sírköveinek meg­fejtése (képünkön) éppen úgy beletarto­ban március közepén, nemzeti ünnepünk jegyében. A programot úgy állították össze, hogy a vendégek minél jobban megismerjék a települést, így azon belül az evangélikus hagyományokat is. Ez azért szükséges, mert a magyarországi cserkészet főként katolikus jellegű, a maradék protestáns elemet pedig jobbá­ra a református testvérek képviselik. A templom „szakmai” megtekintése mellett, mód volt a csaknem száz eszten­dős „császári és királyi Rieger orgona” ki­próbálására és a toronyablakból papírre­pülő kieresztésére is. A helyi vadromanti­kához a helyi találmány - a „csettegő” ne­zott, mint a köztéri szobrok felkeresése, vagy a 48-as emlékek számbavétele.) Az este a kiskunhalasi Lyra együttessel telt, akik megzenésített versekkel szórakoztat­ták a lelkes közönséget. Másnap az evan­gélikus istentiszteleten csendült fel a helyi és a vendég cserkészek éneke: „Minden, mi él, csak Téged hirdet!... ” Ezt a dalt va­lószínűleg az ország minden csapatában ismerik, így szépen hangzott a gyülekezet nagy örömére. Remélhetőleg e rendez­vénnyel is sikerült megmutatnunk, hogy Soltvadkertet már nem a bűnügyi króni­kákban kell keresni... ifj. Káposzta Lajos Egyházunk honlapja az interneten. www.evangelikus.hu A Sajtóosztály közleménye Tájékoztatásul közöljük, hogy a Sajtóosztály a jövőben csak írásban, azaz levélben (1085 Budapest, Üllői út 24.), faxon (06-1 317-1108; 317- 5478) vagy e-mailben (sajto.osz- taly@lutheran.hu) leadott rendelése­ket tud teljesíteni. Tisztelettel kérjük a lelkészi hivatalokat, szervezeteket, intézményeket és az egyéni megren- délőket, hogy erre való tekintettel a szükséges kiadványok beszerzéséről a fenti módon gondoskodjanak. Hasonlóképp az Evangélikus Életben vagy más kiadványunkban megjelentetni kívánt közleményeket és hirdetéseket is kizárólag írásos kérelem alapján tudjuk elfogadni! A fentiek szíves tudomásulvételét megköszönve: Kendeh K. Péter mb. igazgató A Kéz Súlyos veszélyben is így hagyatko­zott Teremtőjére a zsoitárszerző Dávid (31,16): KEZEDBEN VAN SORSOM. Ez a fordítás jogosult értelmezése a hé­ber eredeti két szavának: „időm kezed­ben”. Oldottabb tolmácsolásban: „Ke­zedben van, mi lesz velem/belőlem.” Beleérhető ebbe életünk hossza, lefo­lyása, de elsősorban a formálódása az isteni kézben. A kéz: a cselekvés, az al­kotás, sőt a teremtés és a „hatalmas” ősi jelképe. Akit Isten kézbe vesz, azt nyil­ván alakítani akarja, eszközévé formál­ni, munkatársává avatni. A kovács sem játékból ragad meg egy-egy vasdarabot. Teremtőnk alapszándéka, hogy integ­ráljon, azaz szervesen bevonjon bennün­ket terveinek megvalósításába. S ez amolyan munkaterápiaféle, mert akkor jár át minket igazi élet, amikor egy ütemre dobban a szívünk az Égi Szándék lüktetésével. Igaz: eközben olykor re- csegnek-ropognak „lelki csontjaink” is, ám ez valójában üdvös fájdalom, avagy keserű orvosság: meglesznek az áldásos következményei. (Aki nem hiszi, pró­bálja ki!) Ha ettől folyton elbújunk, az olyan, mintha betegen is aggályosán ke­rülnénk az orvosokat, szinte félve az egészségtől - mert annak kötelező vele­járói vannak? Ha Istent kemény kezűnek érezzük, tekintsük azt edzésnek: későbbi próbatételekre készít fel sorsunk Ura, aki Jézus átszegzett kezével „kezeske­dett” szeretetéről. Utolsó órámon ez legyen fohászom (Zsolt 31,6): „Kezedre bízom telkemet, te váltasz meg engem, Uram. igaz Is­ten. " Dr. Bodrog Miklós HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK A 2001. évi Evangélikus Naptár ked­vezményes áron, 50%-os kedvezmén­nyel kapható a Sajtóosztály könyvesbolt­jában (1085 Budapest, Üllői út 24.), illet­ve megrendelhető a fenti címen. A fóti Kántorképző Intézet téli tan­folyamának vizsgája április 7-én lesz 10.30 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várunk, különö­sen a vizsgázók hozzátartozóit és gyüle­kezeteinek küldötteit. A Kelenföldi Gyülekezet Ének és Zenekara bemutatja G. F. Handel: János passióját (1704.) 2001. április 1-én, a 18 órai vespera keretében, majd 2001. ápri­lis 13-án (nagypénteken) az esti isten- tisztelet után 19 órai kezdettel. Április 5-én este 6 órakor a Teológia hallgatói a Zuglói evangélikus templom­ban (XIV. Lőcsei út 32.) mutatják be passiójátékukat. „ Meghallgattam imádságodat és kivá­lasztottam magamnak ezt a helyet" CKrón 7,12) Istennek adunk hálát azért, hogy Bu­dapest XII. kerületében evangélikus templom épült, amelyet 2001. április 7- én, virágvasámapot megelőző szomba­ton 10 órakor D. Szebik Imre, az Észa­ki Evangélikus Egyházkerület püspöke szentel fel. Erre az ünnepi istentiszteletre tiszte­lettel és szeretettel meghívja a Budahegyvidéki Evangélikus Egyház- község Presbitériuma. Cím: 1123 Budapest Kékgolyó u. 17. HALÁLOZÁS „Isten az 0 országába és dicsősé­gébe hív titeket. " (IThessz 2,12) Fájdalommal, de a Szent Isten tö­kéletes és jó akaratát békés szívvel elfogadva jelenti a gyászoló család, hogy Szilsárkány-Sopronnémeti volt evangélikus lelkésze, Ferenczy Vil­mos életének 88. évében 2001. feb­ruár 27-én hazatért Megváltó Istené­hez. Temetése 2001. március 3-án volt a Győrszabadhegy-Malomsori temetőben. A vigasztalás igéit Mes- terházy Zsuzsanna, a IV, körzet lel­késze hirdette. Köszönjük az együttérzést és a hordozó imádságokat. Jézus Krisztus mondja: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. ” (János 6,37) Apróhirdetés ■Ajz égre mutató kereszt alatt a templomto­rony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra, harangjáték, harang­lengető, vezérlőóra készítés, javítás. 5 év ga­rancia. KONKOLY MŰVEK Toronyóra gyá­ra. 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel.: 06- 1/260-7065, 06-30/949-2915. Luther-kabát méret utáni készítését válla­lom, egyházi szabómester. Tel.: 351-4942. Kisfaludy Galéria vásárol készpénzért fest­ményeket, kereteket, régi bútorokat, dísztár­gyakat, órákat, teljes hagyatékot, ingyenes ér­tékbecsléssel és kiszállással. Budapest V. Fáik Miksa u. 22.06-1 -302-8126,06-20-941 - 8096. Hermeneutikai Kutatóközpont (VIII. Re­viczky u.) főállású, részmunkaidejű asszisz­tenst keres, akinek fő feladata a Kutatóköz­pont kiadványainak teijesztése, illetve a kéz­iratok nyomdai előkészítése. Szövegszer­kesztői program, az angol vagy német nyelv ismerete szükséges. Telefon: 483-2935. E-mail: hkk@lux.kgre.hu GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 Őrbottván, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B. Telefon: 330-6394 Evangélikus Élet 4g ■ A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja eveíet@lutheran.nu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly Karoly.Pinter@lutheran.hu Felelős kiadó: Kendeh K. Péter Peter.Kendeh@lutheran.hu Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 317-5478; 317-1108 Szedés, tördelés: Rezessy Szabolcs Szabolcs.Rezessy@lutheran.hu Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Rt. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Elet kiadóhiva­talában közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 3520 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 13000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és tengerentúlra: egész évre 115 DEM vagy 55 USD, (portó­val együtt) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Megtörtént a Missziói Pályázatok elbírálása A Magyarországi Evangélikus Egyház Missziói, Gyermek és Ifjúsági Bizottsága ál­tal kiírt Missziói pályázatra beérkezett pá­lyaművek elbírálása megtörtént. A bizottsá­gok tagjaiból alakult hét fős bíráló bizottság március 12-én osztotta el a rendelkezésűkre álló 4 millió forintot. A pályázatra 108 pá­lyázó, összesen 11.345.900 forint támogatás­ra nyújtott be igényt. A rendelkezésre álló pénzt a bizottság 93 helyre osztotta szét. A 2000. évvel összehasonlításban megál­lapítható: a pályázók létszáma 16 %-kal, az igényelt összeg 45,5 %-kal, az elosztható ös­szeg 33 %-kal növekedett. A nyertes pályázatok: Ajkai Ev. Egyházközség 40.000 Angyalföldi Ev. Egyházközség 50.000 Amót - Újcsalánosi Ev. Társgy. 70.000 Bakonyszentlászlói Ev. Egyházk. 35.000 Balatonboglári Ev. Egyházközség 50.000 Bánki Ev. Egyházközség 40.000 Béri Ev. Egyházközség 50.000 Bezi - Enesei Ev. Egyházközség 50.000 Budahegyvidéki Ev. Egyházközség 20.000 Budai Egyházmegye 30.000 Budai Ev. Egyházmegye 70.000 Budafoki Ev. Ifjúság 15.000 Celldömölki Ev. Egyházközség 50.000 Cinkotai Ev. Egyházközség 35.000 Csákvári Ev. Egyházközség 60.000 Csömöri Ev. Ifjúság 50.000 Csővári Ev. Egyházközség 20.000 Dél-Pest Megyei, Észak-Pest Megyei, Pesti, Budai Egyházmegyék 80.000 Dombóvári Ev. Egyházközség 30.000 Dunaharaszti és Környéke Ev. Egyházk. 50.000 Dunakeszi Ev. Egyházközség 25.000 Dunaújvárosi Ev. Ifjúság 50.000 Ecsenyi Ev. Egyházközség 50.000 Egyházasdengelegi Ev. Egyházk. 50.000 Fancsali Ev. Egyház 50.000 Fóti Ev. Egyházközség 50.000 Gerendás - Csorvási Társult Egyh. 30.000 Gödöllői Ev. Egyházközség 35.000 Gyömrői Ev. Egyház 10.000 Gyönk és Környéke Ev. Egyházk. 30.000 Györújbarát - Ménföcsanak - Tényői Ev. Egyházközség 35.000 Hatvan - Gyöngyös Ev. Egyházk. 35.000 Ikladi Ev. Egyházközség 35.000 Kajárpéci Ev. Egyházközség 30.000 Kecskeméti Ev. Egyház 50.000 Kelenföldi Ev. Egyházközség 60.000 Kemeneshőgyész - Magyargencsi Társ-gyü­lekezet 50.000 Kisapostagi Ev. Egyházközség 25.000 Kiskőrösi Ev. Egyházközség 40.000 Komáromi Ev. Egyházközség 70.000 Kondorosi Ev. Egyházközség 60.000 Középhalmi Ev. Misszió 60.000 Kőbányai Ev. Egyházközség 70.000 Maglódi Ev. Egyházközség 60.000 Mencshely - Nagyvázsony - Szentantalfa - Zánkai Társult Egyházközség 50.000 Mendei Ev. Egyház Gy.bibl.-kör 50.000 Meszlen - Acsád - Nemescsói Társgy. 50.000 Mezőberény I. kér. Ev. Egyház 50.000 Miskolci Ev. Egyházközség 50.000 Nagymányok - Váraljai Ev. Egyh. 50.000 Nagysimonyi Ev. Gyülekezet 40.000 Nagytarcsai Ev. Egyházközség 40.000 Nagyvelegi Ev. Egyházközség 50.000 Nemeskéri Ev. Egyházközség 40.000 Nyáregyházai Ev. Egyházközség 50.000 Orosházi Ev. Egyházközség 40.000 Óbudai Ev. Egyházközség 25.000 Ózdi Ev. Egyházközség 60.000 Ösküi Ev. Egyházközség 30.000 Őrimagyarósdi Ev. Egyházk. Ifj- 50.000 Padragkúti Ev. Gyülekezet 20.000 Pápai Ev. Gyülekezet 60.000 Penci Ev. Egyházközség 20.000 Pesterzsébeti Ev. Ifjúság 50.000 Pesti Ev. Egyház 50.000 Pestszentlőrinci Ev. Egyh. Ifj. Köre 50.000 Pécsi Ev. Gyülekezet 50.000 Rákosszentmihályi Ev. Gyülekezet 50.000 Répcelaki - Csánigi Ev. Ifjúság 50.000 Sandi Ev. Egyházközség 60.000 Sárszentlőrinci Ev. Egyházközség 50.000 Sikátori Ev. Egyházközség 50.000 Siófoki Ev. Gyülekezet 20.000 Soltvadkerti Ev. Egyházközség 50.000 Somogy-Zalai Egyházmegye 70.000 Somlószőlősi Ev. Egyházközség 40.000 Szarvas Újtemplomi Ev. Egyház 15.000 Szegedi Ev. Egyházközség 30.000 Szentendrei Ev. Egyházközség 50.000 Szentetomyai Ev. Gyülekezet 20.000 Szentgotthárdi Ev. Egyházközség 25.000 Székesfehérvári Ev. Egyházközség 50.000 Szekszárdi Ev. Egyházközség 40.000 Sziráki Ev. Egyházközség 30.000 Tengelici Ev. Egyházközség 50.000 Uraiújfalui Ev. Egyházközség 20.000 Vadosfai Ev. Gyülekezet 40.000 Várpalotai Ev. Egyházközség 35.000 Vasi Ev. Egyházmegye 40.000 Vasi Ev. Egyházmegye 30.000 Vecsési Ev. Egyházközség 25.000 Veszprémi Ev. Egyházközség 30.000 Zuglói Ev. Gyülekezet 50.000

Next

/
Oldalképek
Tartalom