Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-04-29 / 18. szám
Evangélikus Elet 2001. ÁPRILIS 29. 5. oldal (Evangélikus) Hitélet Pest-Budán- részletek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában június 15-ig megtekinthető kiállítás anyagából — A reformáció lutheri tanait követő keresztyének a 16. században telepedtek meg Budán, és közösségük a török időkben is működött még egy ideig. A török uralom alól 1686-ban felszabadított Pest-Budán a protestáns egyházak hosz- szú évtizedekig nem működhettek, polgárjogot is csak katolikus vallásúak kaphattak. Változást csak II. József 1781- ben kiadott türelmi réndelete hozott: ekkortól, ha egy helységben legalább száz nem katolikus család élt és kérelmezték, engedélyt kaphattak templom és iskola építésére, valamint lelkész és tanító foglalkoztatására. A pesti evangélikus egyház, több évi előkészület után, 1787-ben alakult meg. A gyülekezet - melynek tagjai ekkor még főleg németek és szlovákok voltak — megszületését befolyásos nemesi és polgári családok támogatták. A vallási tolerancia királyi kegyét az 1791: 26. törvénycikk törvényerőre emelte, és ezzel ténylegesen megnyílt a szabad vallásgyakorlás felé vezető út. Az evangélikus gyülekezet is hozzákezdhetett egyházi intézményeinek kiépítéséhez. A városfalakon kívül, az akkori Kohlmarkt (Káposztáspiac) téren, a mai Deák téren vásároltak telket, ahol először imaházat, majd 1811- ben Pollack Mihály tervei alapján templomot építettek. (Ez volt a később európai rangú építész első pesti munkája.) A budavári gyülekezet 1844-ben alakult meg Mária Dorottya würt- tembergi hercegnő, József nádor evangélikus felesége támogatásával. A 19. század elején kibontakozó nemzeti újjászületési mozgalmak a pesti evangélikus egyházat sem hagyták érintetlenül. Az ekkor már három - német, szlovák, magyar - nyelvű egyházból az 1830-as években Ján Kollár lelkész vezetésével kivált és önállósult a szlovák nyelvű egyház. A pesti evangélikus egyház a 19. századtól kezdve jelentős szerepet játszik Pest-Buda és a későbbi egyesített főváros, Budapest művelődési életében. Ebbe a szerepbe nem csak az evangélikus vallásé tudósok, művészek, politikusok munkássága foglaltatik, hanem szorosan beletartozik az a több mint kétszáz éves nevelési-oktatási tevékenység is, melyet, ha kisebb megszakítással is, de töretlenül folytat az egyház. Az első egyosztá- lyos elemi iskolai oktatás 1788-ban indult meg, egy bérelt belvárosi helyiségben. A Deák téri templom felépítése után, mintegy annak folytatásaként, rögtön hozzákezdtek egy előbb egy-, majd kétemeletesre bővített iskolaépület megépítéséhez. Ebben a házban nyílt meg 1823-ban az evangélikus gimnázium, az akkori Pest-Buda harmadik középiskolája. Ebbe az iskolába íratta be Petrovics István Sándor nevű fiát. A nagy költőn kívül ezekben az években a gimnázium nevesebb tanulója volt még báró Podmaniczky Frigyes író, politikus, a főváros szépítője és Agai Adolf író is, aki így emlékezik egykori iskolájára: „Négy alsóbb tanítóm közül csupán Balázsovics, Melczer és Stuhlmüller neveire emlékszem még. Lelkiismeretes, derék férfiak volánok mind egy szálig. Nevelési és tanítási eszközeik sorában helyet foglalt a suhintó vessző is, de csak a legvégső esetben... "Az iskola felügyelője Schedius Lajos, a pesti egyetem tanára lett. A gyülekezet hamarosan kinőtte a kis kétemeletes iskolát, ezért 1861-ben megvásárolta az iskola- épület mellett elterülő katonai sütőház telkét, melyen Gerster Károly és Frey Lajos tervei szerint új épületet emeltetett. Az építkezés közadakozásból folyt, de anyagilag támogatta Pest városa is. Az 1873-ban egyesült Budapest főváros népességének robbanásszerű fejlődése szükségessé tette egy ennél is korszerűbb és tágasabb gimnázium megépítését. így született meg 1905-ben a Városligeti fasorban a híres „fasori" evangélikus gimnázium, melyet a gimnázium egykori növendéke, Pecz Samu tervezett. A Deák téri épületben polgári leányiskola, 1933-tól leánygimnázium működött tovább. A mai Deák téren közel kétszáz éve kialakult épületegyüttes (templom, iskola) 1979-ben az Országos Evangélikus Múzeum létrehozásával nyerte el mai funkcióját, a budapesti evangélikusok egyházi-művelődési központjának szerepét. A Deák téri templom a papiak és az iskola épületével az 1830-as években, Carl Vasquez korabeli metszetén. (A képen még látszik a templom tornya, amit 1875-ben lebontottak.) A Bécsi kapu téri templom és iskola az 1890-es években Keresztény értelmiségiek kongresszusa Magyarország az én hazám - A magyarság lehetőségei a XXL. században címmel tartották meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) ötödik országos kongresszusát április 20-án, pénteken, a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Orbán Viktor miniszterelnök, a rendezvény fővédnöke megnyitó beszédében elmondta: Magyarország egy új, történelmi korszak küszöbéhez érkezett, amelyet a kétezer éves hagyományokkal rendelkező keresztény erkölcsiség jegyében kell felépíteni. A kormányfő felszólalásában utalt arra is, hogy az előttünk álló új évszázadban kell elvégezni azokat a szellemi és történelmi korrekciókat, amelyeket a negatívizmus által uralt XX. században elmulasztottak megtenni. Magyarországra szép és lelkiekben gazdag jövő vár, s ez nagymértékben a keresztény embereknek köszönhető. Végül hozzátette: az előttünk álló munkához az országnak keresztény értelmiségiekre van szüksége. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy fogalmazott: a vallások és a hit tanulmányozása nélkül lehetetlen feloldani a korunkat feszítő társadalmi, politikai konfliktusokat. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke pedig rámutatott: az áltaia vezetett értelmiségi szövetség fontos feladata az evangélizációt akadályozó falak lebontása. A konferencián többek mellett megjelent Karl Jozef Räuber apostoli nuncius és Spányi Antal segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar képviselője is. r Hatvanhét éve az Ur szolgálatában Beszélgetés egyházunk legidősebb aktív parókus lelkipásztorával Hatvanöt évvel ezelőtt a pestszentlőrinci Gullner utcai elemi iskolában voltam első osztályos tanuló. A heti hittanórákat a gyülekezet segédlelkésze, egy 25 éves fiatalember tartotta. Ahogy visz- szaemlékezem: nagyon szerettük őt - és ő is szeretett bennünket. Ez az akkori fiatal segédlelkész az idén lesz kilencven éves. Hatvanhét évi lelkészi szolgálattal a háta mögött ma is aktívan végzi munkáját. Takács Jánosnak hívják - és 60 éve a hódmezővásárhelyi gyülekezet parókus lelkésze. Nem hiszem, hogy van a világon még egy lelkész, aki ennyi időn át megszakítás nélkül végezte szolgálatát és ezen belül hat évtizedig ugyanazon gyülekezet lelki- pásztora volna. A gyülekezetben a hat évtized alatt többszöri generációváltás volt - János bácsi maradt, és a dédnagyapáktól a dédunokákig bezárólag hirdette mindnyájuknak az evangéliumot, megtartotta és építette a gyülekezetét. A közelgő születésnap alkalmából beszélgetünk a ma is fiatalos Takács Jánossal arról, hogyan telt el a hatvanhét év. Közben sort kerítünk arra, hogy olyasmiről is szót ejtsünk, amit ugyan sokan tudnak vele kapcsolatban, de mégis szokatlan egy gyülekezeti lelkésztől - főleg úgy, ahogyan azt János bácsi csinálja. Nos, hát akkor hallgassuk őt.- Bonyhádon születtem németajkú családba, így kisgyerek korom óta anyanyelvi szinten beszélem a németet is. A bonyhádi gimnáziumban érettségiztem, majd a soproni teológiára mentem. Itt említem meg érdekes, áttételes kapcsolatomat a magyar irodalom két nagy alakjával. Bonyhádon nővérem osztálytársa volt Illyés Gyula, Hódmezővásárhelyen pedig jól ismertem Németh Lászlót, aki a háború után évekig az itteni gimnáziumban tanított, és akinek Égető Eszter című regényéből készült filmet a parókia udvarán forgatták.-A teológia elvégzése után merre vitt az utad?- Lelkésszé avatásom után Körmenden az esperes mellett szolgáltam egy évig, utána két évig a lőrinci gyülekezetben, majd egy évig Kelenföldön, ezt követően három évig Tótkomlóson voltam állami hitoktató. Pestszentlőrinci szolgálatom alatt beiratkoztam a Pázmány Péter Egyetem bölcsészkarára is, ahol a teológiai egyetemi időből két évet beszámítottak, és ezt megfejelve, még két évet elvégeztem a bölcsészkaron. A hódmezővásárhelyi gyülekezet 1941-ben választott meg lelkészének, Kékén András után, aki akkor lett a Deák téri gyülekezet parókusa. Gyülekezetem sohasem volt nagy létszámú, a város területén párszáz evangélikus él, de még ide tartozott - és tartozik - a Budapest területénél nagyobb tanyavilág, ahová még ma is rendszeresen kijárok kerékpáron. Sajnos, a tanyasi iskolák megszűnése óta nincs hely istentiszteletek tartására, de a családlátogatást ma is rendszeresen végzem. A városban a lelkészi szolgálatom kezdettől fogva - így ma is - a vasárnapi istentisztelet és a csütörtöki bibliaóra megtartásából, valamint hitoktatásból áll. Természetesen ezekbe a „funkciókba” beletartozik a keresztelés, esketés, temetés, konfirmáció és családlátogatás is. A gyülekezetben végzett szolgálatom alatt az utóbbi években világossá vált, hogy megváltozott a világ, mások az emberek, nehezebb elérni és hitre juttatni őket. Ami viszont ma sem változott, az az evangélium örömüzenete. Ma is Urunktól kapott feladatunk a Krisztus hirdetése - a ma embere számára mai nyelven. Az a véleményem, ha az egyik kilincs megrozsdásodik, egy másik kilinccsel kinyitható az ajtó. Tehát, ha az egyik mód már elavult, keresni kell egy másikat. A lényeg, hogy az üdvösség ajtaja nyitva álljon az emberek előtt. Ugyanakkor elölről kell kezdeni a missziót, ott, ahol és ahogyan Pál apostol kezdte. Hitre kell juttatni a közömbössé vált embereket.- Hogyan lehet 90 évesen is töretlen erővel, friss szellemi képességgel végezni a nem könnyű lelkészi munkát?- Fölülről jön az erő. Soha nem volt könnyű - fiatal koromban sem. A gyülekezet is, magam is mindig szegények voltunk. Volt olyan időszak, amikor a talpon maradásért a lelkészi munka mellett napszámosként, részesmunkásként mezőgazdasági fizikai munkát végeztem. Még ma is magam művelem a parókia kertjét. 1999-ben, 88 éves koromban nyugdíjba mentem, de nyugdíjasként azóta is egyedül végzem a gyülekezetben, mint annak parókusa, a lelkészi szolgálatot. A hit adott és ad ma is erőt. Három gyermekem van: egy fiú, aki villamosmérnök és vállalkozó itt a városban, két lányom orvos, egyik Jászberényben, a másik itt. Kilenc unokám van, aki közülük már felnőtt, az mindegyik valamilyen vállalkozásban vesz részt. Magam ma már egyedül élek, de az itt lakó gyermekeim naponta tartják velem a kapcsolatot. Emellett, ami mindvégig erősít, a gyülekezettel való kölcsönös szeretet.- Úgy tudom, 1998-ban súlyos betegséggel operáltak. Hála Istennek, újból egészséges vagy. Betegséged ideje alatt ki szolgált a gyülekezetben?- Közvetve akkor is én. Kórházba vonulásom előtt minden alkalomra előre megírtam az igehirdetést, amit azután a fiam az istentisztelet keretében felolvasott.- Térjünk rá arra a különleges szolgálatra, amit a gyülekezeti munka mellett 65 éve folyamatosan végzet a nagy gyülekezet, a magyar evangélikus egyház hasznára: teológiai irodalmi munkák saját kiadású terjesztésével.- A teológián professzoraimtól indíttatást kaptam a teológiai, egyházi irodalom művelésére. Első szolgálati helyemen az akkori Harangszó szerkesztői -Turóczy Zoltán és Szabó József - felkérésére több gyülekezetben felmérést végeztem az egyházi sajtó hatásáról. Itt tanultam meg, hogy a nyomtatott betűnek, a sajtónak az egyházban elévülhetetlen szerepe van. Ami az egyházban a sajtó útján eljut az emberhez, az még 30 év múlva is él és hat - ahogyan a régi latin közmondás mondja: az írás megmarad. Sokak nézetével ellentétben vallom, hogy amit a ma egyháza a ma e ip herének tud adni, az jórészt a nyomtatott ' betűn keresztül történik. Tudom, hogy á személyes kapcsolat fontos, mert az teszi élővé a gyülekezetét, de tréfásan azt szoktam mondani, hogy amíg én nem mindig jutok el szavammal az emberekhez, addig a postás minden héten bejut és átadja a sajtó írásos üzenetét. A szóbeli igehirdetés meghatározott létszámnak, szűkebb körnek szól, a nyomtatott betű ezerszer több helyre visz el, mint egy autó. Ebből a hitemből és tapasztalatomból kiindulva, már fiatal segédlelkészként Luther különböző írásait fordítottam magyar nyelvre és saját költségemre kiadtam. Lőrinci segédlelkészként jelent meg az első: Luthernek a jócselekedetekről írott munkája, amelyet 1944-ig még két másik Lu- ther-írás követett: az evangélikus családról és a 95 tétel. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Luther is nagyra értékelte Gutenberg találmányát és a nyomtatott írások valóban nagy szolgálatot tettek a reformációnak.) A könyvkiadás sohasem volt olcsó, például az első könyvem nyomda- számlája 600 pengő volt, akkor hat havi fizetésem összege. Mégis már akkor és azóta is ingyen küldöm szét ezeket a kiadványokat. Hogyan győzöm anyagilag? Tréfásan azt is mondhatnám, hogy megkoplaltam. Persze, tréfa nélkül is igaz, hogy magamtól vonom el a könyvek kiadására és postázására fordított összeget. De csinálom, mert hiszem és vallom, hogy ez rám bízatott feladat. Az eltelt évek alatt újabb 12 könyvet írtam, fordítottam, adtam ki és küldtem szét. Közülük megemlítem a Magnificat magyar nyelvű fordítását 6000 példányban, a Ke- resztség vagy bemerítés. Dolgozni vagy hajtani és a Csendes vizek mellett című írásaimat. Legkedvesebb könyvem a görög nyelvű Septuagintából fordított Zsoltárok könyve, amelyhez sok segítséget nyújtott többek között a Brit Bibliatársulat több kiadványa. Ehhez persze angolul is tanulnom kellett és a görög nyelvtudást is fel kellett frissíteni, amiben sokat segített dr. Harmatta János, a keleti nyelvek professzora, és utóda, dr. Ritoók Zsigmond. És ha már a segítőknél tartunk, meg kell említenem id. Detre László lelkésztársamat is, aki stilisztikáiig javítgatta kézirataimat. Hadd mutassam meg azokat a leveleket, amelyeket volt professzoraimtól, Podmaniczky Pali bácsitól és id. Prőhle Károlytól, valamint dr. Bencs Zoltántól, az Országos Luther Szövetség akkori elnökétől kaptam, 1937-ben, az első Luther-fordításom megjelenése után. Mindhárman nagyra értékelték tevékenységemet, és további munkára biztattak. És ha már dicsekszem, még két dolgot megemlítek. Az egyik: 1997- ben Hódmezővásárhely Pro Űrbe kitüntetést adományozott - ahogyan ők indokolták: vallásos irodalmi munkásságomért. A másik: itt van a Svéd Vöröskereszt magyarországi fömegbí- zottja által kiadott 1944. november 7-én kelt fényképes igazolvány, amely öt nyelven (oroszul is) igazolja, hogy Takács János a Svéd Vöröskereszt munkatársa. Itteni tevékenységem során többek között egyházunk felügyelőjének levelét vittem be a Margit körúti fegyházba az evangélikus Bajcsy-Zsilinszky Endrének. Manapság pedig egyéb munkám mellett a Hódmezővásárhelyi TV által a Szentírásból indított sorozatban működök közre. Persze, nem dicsekvésképpen mondtam el ezeket, hanem Istennek adok hálát, hogy ennyi áldásban részesített. Mint ahogy Neki köszönöm azt is, hogy Sztehló Gábor meghívására járhattam Svájcban, egy másik evangélikus hittestvérünk vendégül látott Angliában és nemrégiben Harmati püspök jóvoltából járhattam finn testvéreinknél a Lappföldön.- Nagytiszteletíí úr, kedves János bátyám! A Te életed gazdagsága nem egy rövid riport témája, hiszen erről is lehetne könyvet írni. Mégis köszönjük neked, mint a legidősebb szolgáló lelkésznek, hogy vállaltad ezt a beszélgetést. Isten kezében volt eddig is az életed, kérjük Ót, hogy még nagyon sokáig vigyázzon rád. Dr. Juhász Géza A Magyarországi Evangélikus Egyház „ Tanít a múlt” című millenniumi pályázatának eredményhirdetése I. Ifjúsági pályázat 1. díj: Száraz Csenge Gitta (Orosháza): Balassa Pál (1812- 1858) lelki-tanító 2. díj: Markovics Boglárka (Borjád): Vértesi Zoltán (1881- 1972) élete és munkássága 3. megosztott-díj: Fekete Gergely (Budapest, Fasori diák): Vahot Imre (1820-1879) Szényi Sarolta (Szentendre, Fasori diák): Mikola Sándor (1871-1945) II. Korhatár nélküli pályázat 1. díj: id. Bencze Imre (Budapest): Samarjai Vidos Lénárd (16. század) és a „Vigasztaló iratok” 2. díj: Deák László (Budapest, teológiai hallgató): Raffay Sándor (1866-1947) életrajza 3. megosztott-díj: Csepregi Béla (Sárszentlörinc): Bohár László (1883-1965) lelkész kálváriája Verásztó Antal (Orosháza): Veres József (1851-1913) életrajza Különülj: Bajka Katalin (Sepsiszentgyörgy): Barnaság elhalt evangélikus lelkészei (1950-2000) Dicséretben részesültek: Taschner Erzsébet (Budapest): Pauer Irma (1879-1929) Schultz Lászlóné. Mesterház}' Irma (Pécs)-. Mesterházy Sándor (1862-1944) Az ünnepélyes díjátadás időpontjáról később adunk értesítést. y
