Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-06-17 / 25. szám
Evangélikus Élet 2001. JÚNIUS 17. 3. oldal Felhőtlen ünnep Paton Csendesnap Szarvason Egy tenyérnyi felhő sem árnyékolta a kék eget június 2-án reggel, amikor ünneplőbe öltözve várta a vendégeket a kis zalai falu, Pat lakossága. Először egy történelmi megemlékezés színvonalas, versben, gondolatokban, énekben felemelő perceit élhettük át. (Egy 56 évvel ezelőtti háborús nagypéntek áldozataira emlékeztet a tábla 23 áldozat nevével.) Szemerei János esperes az emberi harcokon túl az Isten harcáról szólt, ahogy Jézus életét adja, hogy a feltámadás reményében tudjunk fejet hajtani. A renoválás után megújult templomban, Ittzés János püspök Ef 2,19-22 alapján hirdette az igét. „Nem azért kel fel a nap, mert a kakas kukorékol, hanem fordítva. Azért épül a templom, mert Jézus az alap. általa és érte van minden. Az egyház ráépül, hozzátér. Boldog az a közösség, ahol munkálkodnak azért, hogy legyen egy hely, ahol együtt figyelhetünk Krisztusra kereszteléskor, konfirmációkor, úrvacsora alkalmával, vagy éppen egy keserves 56. évforduló gyászával. Fogyó gyülekezeteink statisztikája lehangolhat, de a reménység nem vész el, ha Jézusra a sarokkőre, az alapra koncentrálunk. Jézus szava bátorít. elég ha ketten, hárman egyetértésben énekelnek, imádkoznak, igére figyelnek, de fontos az egyetértés, és az a tudat, hogy nem mi hozzuk a hajnalt, hanem örömmel adunk hálát, hogy Jézus szeret. A Lélek eljövetelén a kőszívet hússzívre válthatjuk. Épülhetnek, állhatnak a templomok, ha szívünk nem épül egybe Isten népévé, akkor elfogy a tűz és marad a taposómalom. Ti Istenháza népe vagytok, 0 maga itt van a földön vándorló népével. Van templom, mely 100 év alatt épült fel, a kőszegi 5 hónap alatt, és vannak olyanok, melyek sohase készülnek el, vagy jelzésként egy tégla nem kerül a helyére, arra figyelmeztetve, hogy itt a földön nincs kész, csak az Isten országában. A templom fontos, drága, nélkülözhetetlen, mert benne hálát adhatunk a munkálkodásért, a gyülekezetért, Istennek pedig Jézusért. Imádkozzunk a pünkösdi szélért, hogy zendüljön, elevenítsen, adjon egyetértést. Legyünk itt Jézus vendégei, s mint Zákeus, halljuk meg szívünkkel is: Ma lett üdvössége e háznak. Isten itt meghallgatja az imádságot, megeleveníti pünkösdi szelével a fonnyadt vitorlákat, viszi, repíti népét az Ő templomnélküli országába, de addig kell a templom, benne a harang, a gyertya, hogy minden és mindenki Ót dicsérje. ” A közgyűlésen Teke Ilona felügyelőnő köszöntötte a vendégeket. A gyerekek verssel, virággal és énekkel szolgáltak. Deméné Smidéliusz Katalin lelkésznő számolt be a templom építéséről, renoválásának eseményeiről. 1863-tól ez a templom otthona a korábban háromszáz, ma 68-ra csökkent lélekszámú gyülekezetnek. 1986-ban volt az előző renoválás Teke Zsigmond, előző lelkész idejében, majd 1990-ben a harangszentelés. Evek óta ad otthont a templom, s a mellette megújult korszerűsített épület az egyházmegyei kántorképző, ifjúsági és gyülekezeti táboroknak, melyeken mindig megtapasztaljuk a patiak kedves vendégszeretetét. Most a kőműves, a festő és a villanyszerelő által megújított épületben adunk hálát mindazokkal, akik fáradoztak, mint pl. a gondnok, Antalics Vilmos és felesége. ApCsel 5,42 a tanítványokról szól, akik a nehézségek ellenére örömmel hirdették a Krisztust templomban és folytatásként otthonaikban. Dr. Weltler János kerületi felügyelő arról szólt, hogy a templomépítők után fontosak azok, akik ma felújítanak, összehoznak gyülekezetei, egyházmegyét és kerületet. Nem véletlen, hogy a Hősök Napja közel van Pünkösdhöz, a Lélek megszentelő, összetartó erejével lehet emlékezni, építkezni, így lesz mindig anyaszentegyháza Istennek Paton. Rózsás László rk. püspöki helynök dicsérte a gyülekezetett a polgármestert, Pintér Lajost, hogy mindig újítanak, szépítenek, együtt! „Szeretnénk azt, amit a Szentlélek akar. Ó folyton hívogat az atyai házba. ” A püspök zárószavában örömmel említette, hogy a rendezett, megszépült környezetben, gyülekezet és a helyi közösség jó gazdaként munkálkodik. Ennek a gondolatnak fényes bizonyítéka volt az ünnepi istentisztelet utáni nagyszerű ebéd, amely alkalmat adott baráti beszélgetésre, további tervezésre, erőgyűjtésre. Smidéliuszné Drobina Erzsébet Határon átnyúló kapcsolat Két szomszédos egyházmegye lelkészei találkoztak az elmúlt héten a rajkai evangélikus templomban, illetve a helyi faluházban. A találkozás hírértékét az adja, hogy a két egyházmegye között egy országhatár húzódik. Példaértékű kezdeményezésként ugyanis a Győr- Soproni Egyházmegye lelkészi munkaközösségének júniusi ülésére meghívást kaptak a Pozsonyi Egyházmegyében szolgáló lelkésztársak is. Somorjáról két magyar lelkész érkezett a gyűlésre, mégpedig dr. Bándy György ószövetségi teológiai professzor, prodékán, valamint Nagy Zoltán, akik együtt végezték az eseményt megnyitó úrvacsorái istentisztelet szolgálatát. A lelkészgyűlés további részében Ócsai Zoltán tartott előadást „A kegyelmi ajándékok, a szolgálat különbözősége és a lélek egysége, tekintettel az egyes egyházkormányzati szintekre ” címmel. Az igehirdetési előkészítőt ezúttal Jankovits Béla írta Szentháromság ünnepének igehirdetési alapigéje alapján. A gyűlés végén dr. Bándy György részletes tájékoztatást adott a szlovákiai evangélikus egyház, és benne a magyar gyülekezetek helyzetéről, és értékelte a közelmúltban lezárult szlovákiai népszavazás jelentőségét. A közös ebéd elfogyasztása után autókba ültek a lelkészek, és a somorjai vendégek vezetésével átautóztak a közeli Pozsonyba, ahol egy városnézés keretében a prodékán megmutatta a pozsonyi Comenius Egyetem Evangélikus Teológiai Karát, valamint a szlovák főváros szívében található nagytemplomot. Dr. Bándy György ennek a jól sikerült közös rendezvénynek az értékelésekor a 133. Zsoltár szavaira utalt: „O, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek”! - Még tíz évvel ezelőtt sem lehetett volna sok realitása egy ilyen közös lelkészgyűlésnek. A világ azóta nagyot fordult és bár nem csak az országhatár, hanem a Duna is elválaszt bennünket, mégis megvalósulhatott ez a testvéri együttlét. Jó, ha alkalmat és lehetőséget találunk arra, hogy bepillanthassunk az anyaországban élő lelkészek munkájába. Kár, hogy a nyelvi nehézségek miatt nem tudtak rajtunk kívül más lelkészek is átjönni erre a találkozóra, de a mi egyházmegyénkben több magyar lelkész nincs. Remélem, hogy ennek a kezdeményezésnek még lesz folytatása, én legalábbis nyitott vagyok az ilyen közös alkalmak iránt - mondta dr. Bándy György. Kiss Miklós Kenyérrel is,.. A pénteki szélvihar után csendes, napfényes reggelre ébredtünk május 19- én, szombaton. A vihar utáni csendes reggel - csendes nappallal folytatódott. Isten adta ajándékul sokunknak. Az országos EKE csendesnap házigazdája a szarvasi Újtemplom gyülekezete volt. Igeszolgálat, csoportos beszélgetések, ebéd, ifjúsági műsor, majd záróáhítat és úrvacsora töltötték ki a napot. A kezdő igeszolgálat a „győzelmes hit”-ről szólt, ÍJn 5,4-5 alapján. Ez alatt a cím alatt formálódott több gondolat: A hit egyrészről biztos meggyőződés Isten szavának igazságáról, másrészről összefügg az Úr kitartó keresésével, a Neki való engedelmességgel. Ez a hit köt minket össze Krisztussal: „lakozzék Krisztus hit által szívetekben” (Ef 3,17). Az igehirdetés arra hívott minket, hogy vizsgáljuk meg, milyen a mi hitünk: miben hiszünk, kinek vagy minek engedelmeskedünk, kiben vagy miben bízunk. Tudunk-e egyedül Jézusba kapaszkodni, és megtagadni mindazt, ami Tőle idegen? Végül arra biztatott, hogy hittel nézzünk Jézusra, az O bűn felett aratott győzelmére, melyet ajándékba ad nekünk - és nemcsak a győzelmet, hanem a hitet is, amellyel felfoghatjuk azt. (Nekem magamnak is megmutatta itt és a következő napokban az Úr Jézus, hogy mindeddig nem volt győzelmes hitem Benne, és nekem is megadta, hogy teljesen rábízzam magamat az O győzelmére.) Az igeszolgálat után házigazdáink csoportokra osztották a több mint 200 résztvevőt. A csoportokban egymás bizonyságtételei által épülhettünk, bátorítottuk egymást az élő hitre, biztattuk egymást arra, hogy vágyjunk megérteni Isten üzeneteit, és engedelmeskedni Neki. A délutáni ifjúsági műsor két jelenetből és személyes bizonyságtételből állt. Az első jelenetben a szabadulást kereső ember próbálkozásait mutatták be a fiatalok, a második pedig a kitartó imádság példáját tette érthetővé. Szolgálatukat gitárkísérettel előadott énekek keretezték. Mint e műsor résztvevője, örülök neki, hogy az Úr megáldotta szolgálatunkat, és hiszem, hogy voltak a hallgatók között, akiket megszólított általa. A záróáhítat igéje az „ Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad” (Jn 6,68) volt. Az igehirdető bizonyságot tett arról, hogy bár fiatal korában - neveltetése révén - nem tartotta Jézust Istennek, de teológiai tanulmányai során a Szentlélek ráébresztette arra, hogy Jézus őt is megszabadította bűneiből, mert örök élet beszéde van nála. (Magam is átéltem már: szükségem van valakire, aki tanácsot ad, akinek fontos vagyok, aki tudja, mi kell nekem, de ezek a szempontok egy másik ember számára nem fontosak. Jézus Krisztus azonban megtalált és tudom, hogy Hozzá mehetek, O ismeri gondjaimat, megbocsátotta - megbűnhődte - bűneimet és örök életet adott.) A csendesnap befejezéseként úrvacsorában részesültünk. Az Úrnak adtunk hálát az O üzeneteiért, melyekből épülhettünk. Köszönjük Neki és vendéglátóinknak a nap örömeit. Isten áldását kérjük életükre. Fejős Gergely Remény Pünkösd után Az élet az egyházban is képes produkálni józan ésszel nehezen elképzelhető helyzeteket... Ritka eset, amikor egy gyülekezet megválasztott presbitériumát csaknem másfél évvel a választás után iktatják be hivatalába. Az még ritkább (alighanem egyháztörténeti, szervezeti, jogi érdekességként tartja majd számon az utókor), hogy közben, csaknem egy éven át egy másik, időközben ugyancsak megválasztott testület működött, intézte a gyülekezet ügyeit. így hát az egyházi bíróságnak kellett döntenie a kérdésben, melyik is a legitim presbitérium. Az eredeti mellett döntöttek, így kerülhetett sor Pünkösd vasárnapján az iktatásra. A presbitériumi krízissel párhuzamosan - pontosabban azzal sajátosan keveredve - zajlott egy mélyebb válság is a nagy múltú balassagyarmati gyülekezetben. Ezért is kapott fokozatosan országos figyelmet az ügy, ezért is mutatnak túl a tanulságok Balassagyarmaton. Ezért is szükséges - ha kissé megkésve is, bár más szemszögből talán még mindig korán - foglalkozni a történtekkel az egyházi sajtóban. A gyülekezet mértéktartó csoportjainak, elsősorban az eredetileg újraválasztott egyháztanácsnak, a felügyelő Honti Istvánt támogató magja bizalmatlanná vált Kalácska Béla esperes-lelkész iránt. Súlyos vádak is elhangzottak, mind a gyülekezet pénzügyeit, a pénzkezelést tekintve, mind az emberi együttélés más területeit érintve. Ugyanakkor a gyülekezetben sokan, több mint évtizedes szolgálatának értékei alapján kötődtek lelkészükhöz. Az elmúlt évben fokozatosan kettészakadt a gyülekezet. Hasonló helyzet alakult ki az egyházmegye lelkészi karában is. A z egymást követő egyházi vizsgálatok - köztük az utolsó, az egyházkerület elnökségének felkérése alapján a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület által végzett vizsgálat - megállapították, hogy bár a büntetőjogi felelősség kérdését is felvető legsúlyosabb vádak nem nyertek bizonyítást, annyi szabálytalanság, a törvényekkel ellentétes gyakorlat derült ki, hogy a lelkész áthelyezéséről született döntés. Fellebbezést követően ezt a döntést az országos elnökség (2001. április 1. hatállyal) jogerőre emelte. Ekkor Kalácska Béla, aki már korábban jelezte, hogy az év második felében nyugdíjba készül vonulni, a fenti időponttal kérte nyugdíjazását. Az egyik oldal sikerként könyvelte ezt el, a másik oldal szomorú szívvel megkönnyezte, úgy vélve; méltatlan befejezése ez annak a szolgálatnak, amely a szeretetotthon vezetésében, a gyülekezeti ház létesítésében is értéket teremtett. Május közepén született meg az egyházi bíróság döntése arról, hogy az eredetileg megválasztott presbitérium mandátuma érvényes. M indössze kétszer jártam - együtt a kerület püspökével és felügyelőjével - az események kapcsán Balassagyarmaton, de kaptam sok levelet, személyes információt is. Először április 1-jén az istentiszteleten és az ezt követő beszélgetésen vettem részt, majd május 22-én gyülekezeti fórumon. Nehéz visszaadni ezeknek a hangulatát. Talán egy olyan nagycsaládhoz volt hasonlítható a gyülekezet, amelyben évtizedes keserűségek halmozódtak fel, sokáig lefojtva, valamiért éppen most kirobbanva. Célzások, utalások, vádak hangzanak el, melyet a kívülálló nem ért, nem érthet, csak megdöbbenve észleli, hogy olykor még a templom sem jelent gátat a gyűlöletet is tartalmazó indulatoknak. Májusban talán már egy kevéssel reménykeltőbb volt a helyzet, azért is, mert tényszerűen lezárultak a konfliktusforrások. De érződött, hogy mindkét oldalon nagyon frissek még a sebek, az ilyen csatáknak csak vesztesei vannak. Az egyházban különösen. Hiszen itt a „hatalom” azt kell jelentse, hogy aki első akar lenni, az a szolgálatban legyen első, nem az uralkodásban. Valójában ez ma az igazi kérdés Balassagyarmaton: Visszatalál-e a gyülekezet egykori identitásához, kegyességéhez, ennek talaján formálódik-e újra a hívek egysége? Képesek-e a különböző csoportok kölcsönösen bűnbánatra és megbocsátásra? Tudnak-e kezet nyújtani egymásnak? Felelősen, értékesen dolgozott az „átmeneti presbitérium”. Van némi átfedés a két testület között, de fontos lenne, hogy a hivatalba lépett testület mindazokat bekapcsolja tevékenységébe, akik bebizonyították egyházszeretetüket, rátermettségüket és készek együttműködni. Annál is inkább, mert hosszabb távon (a legfontosabb teendőt, a lelkészválasztást követően) felmerülhet minimum egy, a törvényeknek megfelelő bizalmi szavazás kérése, maximum egy új választás a cikluson belül a presbitérium részéről,- lévén, hogy a bonyodalmat végül is az is okozta, hogy egyik választás sem felelt meg az érvényes egyházi törvényeknek. Az első esetben az egyházmegyében még „nem álltak át” az új törvényre, nem volt titkos személyi kérdésben a szavazás, a második választásról pedig először megállapították, hogy érvénytelen volt, néhány nap múlva mégis megváltoztatták a döntést. A bíróság azért állapította meg az eredeti presbitérium legitimitását, mert a törvényben előírt harminc napon belül nem érkezett a választás ellen panasz. Egyházjogászok figyelmeztetése nyomán a határidő lejárta után rendelte el a kerület elnöksége az új választást. Ez nem volt jogszerű, ezt állapította meg a bíróság, érdemben nem foglalkozva azzal, hogy maga a választás megfelelt-e a törvényeknek. Tanuljuk a demokráciát. Szükségünk van az egyházban is jogbiztonságra. Megnyugtató, ha nehéz konfliktusok árán is, de ez, az eljárásokat tekintve is érvényesül. Tudomásul is kell vegye mindenki a döntéseket. De mindez csak eszköz, és öncélúvá válik, ha közben elvész a tartalom, amiért van az egyház, van a gyülekezet. Azt is meg kell érteni, hogy törvényeink ilyen helyzetekben nagyon kevés mozgásteret adnak az egyházi felsőbbségnek. Ugyanakkor él a régi beidegzés, mindenki a kerületi elnökségtől, elsősorban a püspöktől várja a megoldást, és előszeretettel őt hibáztatja, ha nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok... Szebik Imre püspök az április 1 -i istentiszteleten példát mutatott, bocsánatot kérve mindazoktól, akik a folyamatban sérülhettek, és a fórumon is kijelentette, hogy természetesen magára nézve is kötelezőnek tartja a bíróság döntését. Lehet, hogy a történet balassagyarmati szereplőinek nehéz még ezt megtenniük, de nincs más út, a megbékélésnek kell uralkodóvá válnia. Erős reménység, hogy a beiktatott presbitérium az új - a talán számára is váratlan - feladatteljes helyzetben jól helyt fog állni. L elkészeknek és nem-lelkészeknek sok tanulsággal szolgál a történet. Talán a legfontosabb az egyszerű, ősi tapasztalat. Erősebb az ezt kifejező törvénynél is. Együtt kell munkálkodni a gyülekezet javára. A diktatúrában sokszor a kényszer is a magányosan dolgozó, a mindenért egyedül felelős lelkész- modellt helyezte előtérbe. A változás, az újra megnyílt sok lehetőség is együttmunkálkodást kíván. A szolgálat a gyülekezetben az elmúlt hónapokban is töretlen volt, köszönet érte Záborszky Csaba és Hamza Kinga lelkészéknek. A májusi fórumon - noha úgy vélem az egyházban az ilyen jellegű, nem spirituális alkalmon is annak kellene természetesnek lennie - nem érződött a Szent Lélek jelenléte. Sok értékes gondolat, információ elhangzott, talán megkezdődött a sebek gyógyulása is, de sok volt még a keserűség és nem a közösség formálódása volt a jellemző. Ezért is üzenetértékű a régi-új egyháztanács pünkösdi beiktatása. Elsősorban őket kötelezi a megújult lélekben gyakorolt szolgálatra. Mi reménykedünk és segítünk, imádságban, odafigyelésben, testvéri szeretetben. Frenkl Róbert
