Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-11 / 46. szám

Evangélikus Élet 2001. NOVEMBER 11. 7. oldal Isten telefonszáma (Gondolatok Sopronból, három október 28-i esemény kapcsán) Egyedül nem megy... Hagyományteremtő alkalom volt az október 20-án megrendezett önkén­tes kórházlátogatók találkozója. So­kan vannak olyan elkötelezett gyüle­kezeti tagok, akár evangélikus, akár más történelmi egyházhoz tartozók, akik önként, felvállalva annak minden terhét, kórházakban látogatnak, isten- tiszteletre hívogatnak, lelkigondozást végeznek. Ehhez a szolgálathoz szak­mai háttérre is szükség van, s lelki tá­mogatásra, melyre mindegyikünk, akár lelkészek, akár önkéntesek va­gyunk, rászorulunk. Egyedül nem megy... - hangzott a nap kezdő áhítatának mottójaként, és valóban egyedül nem megy, mind­annyian segítségre szorulunk. Nem magányos harcosként, hanem össze­forrt szellemiségű és lelkiségű cso­portban lehetünk szolgálatunkban hatékonyabbak. Bolla Árpád áhítatát Simonfay Ferenc előadása követte, melyben az evangélium kórházi szín­téren való átadásával kapcsolatos speciális problémákra s azokat felol­dó megoldási lehetőségekre fóku­szált. A gyakorlat sem maradhatott el, hiszen kommunikációs gátjainkba ütközve, sok esetben hiúsul meg egy- egy ígéretesnek tűnő lelkigondozói beszélgetés. Napunk végét Bajuszné Orodán Krisztina áhítata zárta. Mindannyian gazdag, építő tanulságokkal felvérte­zetten indulhattunk tovább, folytatni utunkat, abban a reményben, hogy „nem vagyunk egyedül”. Lukovits Eszter Hogy Istennek volna telefonszáma? Igen, van! Most biztosan mindenki híres gyermekénekünkre gondol először: az imádság kis telefon voltára. De ez az ének még nem árulta el az égi szféra hí­vószámát. Ez október 27-én Volker Menke lelkésztől tudtuk meg, aki a bajor egyház küldötteként érkezett Sopronba augusztus 1-vel „vendégpapnak”. Jakob Kruse és a Sprügel házaspár után ő im­már a harmadik német lelkésze a gyüle­kezetnek. Feleségével, a magyar szárma­zású református lelkipásztor Magdival, és három gyermekével érkezett Magyaror­szágra, hogy a soproni megmaradt német közösség lelkésze, lelkigondozója le­gyen. Vasárnap őt vezette be hivatalosan szolgálatába Ittzés János püspök úr a két­nyelvű, német-magyar istentiszteleten. És hogy mi ez a telefonszám? Raktározzuk el a lelki mobilunkba! 50-15. És hogy mi­ért? Mert a Zsolt. 50,15-ben így szól Urunk: „Ruf.. .an!” „Hívj...!” Október 28-án volt oka a Sopron kör­nyéki protestánsoknak tárcsázni ezt a szá­mot, és volt oka Ittzés János püspök úrnak is az igehirdetésekhez Lelket kérni, hiszen Sopron vidéke három szolgálati lehetősé­get is adott ezen a napon a számára.- Halló! Halló, Uram! Sopronból hí­vunk! Tudod, Európa közepén fekvő pi­ci ország nyugati határvidékéről, az egyik legrégibb magyarországi protes­táns vidékről! Ne haragudj, hogy zava­runk! Csak szeretnénk köszönetét mon­dani neked a múlt vasárnapért! Mindenek előtt megköszönjük, hogy új német nyelvű lelkészt küldtél közénk Volker Menke személyében. Köszönjük, hogy a megcsappant, kitelepített német közösség ismét kaphatott Németország­ból „őrállót”! Köszönjük, hogy olyan új lelkészünk van, akire nagy reménységgel tekinthetünk, és aki augusztus óta már bi­zonyította, hogy Te, az Aratás Ura küld- ted közénk. Másodszor, Urunk, egy hálaadó isten- tiszteletért adunk hálát. Kicsi filiánkban, Balfon, az egyetlen Fertő-parti evangéli­kus gyülekezetünkben, elkészültünk a te­tőszerkezet felújításával. Köszönetét mondunk, hogy az itteni „szent maradék” (Ézs) annyira életképes, hogy nagy gyü­lekezeteket megszégyenítő módon szol­gál Téged és a közösség tagjait. 1989 óta templomot újít, a barokk orgonát javíttat­ja, orgonakoncerteket és kirándulásokat szervez, alapítványt hoz létre, részt vesz a falu kulturális és szellemi életében. Kö­szönjük, hogy mindig adsz lehetőséget arra, hogy ráeszméljünk; a Beléd vetett hit minden körülményből győztesen és hálatelt szívvel hozhat ki minket. Végül pedig egy közös protestáns al­kalomért mondunk köszönetét, amely vasárnap este a soproni reformátusok templomában reformációi alkalomként zajlott, Márkus Mihály református püs­pök és Ittzés püspökünk szolgálatával. És nemcsak azért, mert tudtuk, hogy a két püspök egykor együtt rúgta a lasztit a tradicionális evangélikus-református teológus meccseken, hanem elsősorban azért, mert a reformáció jelentőségéről, a mindenkori megújulásról, a megfára- dásainkból és elfásultságunkból kiveze­tő reformáló hatalmadról hallhattunk. Most már leteszem, jó?! Nem azért, mert zavarnálak, hiszen Téged mindig lehet zavarni! Nem is azért, mert sokba kerül, Téged bárki bárhonnét, bármilyen készülékről ingyen hívhat: Neked „zöld számod van”. Gabnai Sándor IMA AZ EGÉSZSÉGÜGYIEKÉRT A Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának vezetősége szeretettel kéri, hogy 2001. november 18-án a gyülekeze­tekben imádkozzanak az egészségügyben dolgozókért. Kérjük Urunkat, Szentleikével segítsen, hogy a szenvedő, ránk szoruló emberekre, kicsinyekre és nagyokra úgy tekintsünk, mint akikért Jézus Krisztus meghalt, mintha bennük magát Jézus Krisztust látnánk, és hogy tudjuk megosztani velük az Örömhírt. Kérjük, hogy legyenek meg a betegellátás feltételei, és azokat jól használjuk fel, hogy családjainkban harmónia legyen, tes­ti-lelki egészségkárosodás és megalkuvás nélkül tudjunk szolgálni betegeinken keresztül Istennek. Budapesten 2001. novem­ber 18-án 18 órakor közös imádkozást is tartunk a Krisztus Király Kápolnában (Vili. Reviczky u. 2.) Tisztelettel meghívjuk Önt a Töprengések az emberi étet méltóságáról című sorozatunk következő előadására, amelynek témája: A mesterséges megtermékenyítés az asszisztált humán reprodukció A bevezető előadást tartja és a beszélgetést vezeti: Dr. Pruzsinszky József (Bioetikai Társaság) Időpont: 2001. november 13. kedd, 17 óra Helyszín: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Belvárosi Csoport, Szent Kinga Közösségi Otthon Budapest, V., Egyetem tér 5., I. emelet További témáink: öngyilkosság, fogamzásgátlás - természetes családtervezés, klónozás, homo­szexualitás stb. Minden érdeklődőt szeretettel magyar asszonyok ezredévi szövetsége várnak a szervezők Elnök: Ékes Ilona Tel.: 3806-007; ekesi@freemail.hu „Amflyan a nő, olyan o csatád, amilyen a csolöd, olyan o társöáokmr' Vtsress Póiné A Bethánia Rehabilitációs Otthon Alapítvány és a Humán Agapé Alapítvány kö­zös rendezésében 2001. november 10-én, szombaton tartjuk idei második szakmai együttlétünket. A konferencia címe: „A gyermek jelentősége a család lelki életében” Előadók: Dr. Sülé Ferenc pszichiáter Dr. Komlósi Sándor nyug. egyetemi tanár Dr. Komlósi Ákos intézet-igazgató Dr. Petró Marianna gyermekpszichiáter Dr. Thalyné Kurdi Éva pasztorálpszichológus A konferencia időpontja: 2001. november 10., 10.00-16.00 Helyszíne: 7818 Máriagyűd, Tenkes u. 9. Bethánia Rehabilitációs Otthon Minden érdeklődőt szeretettel várunk. (Siklós-Máriagyűd Pécstől 25 km-re található. Megközelíthető Pécsen át az 58-as sz. főúton, vagy Pécsről autóbusszal.) MEGHÍVÓ Az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlését az E.T. IV tv. 73. § alapján 2001. november hó 13-án, kedden, délután 14,30 órára a budavári gyülekezet templomába (1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 28.) szeretettel egybehívjuk. A közgyűlést megnyitó áhítat 14,30 órakor kezdődik a templom­ban, melynek szolgálatát Veczán Pál borsod-hevesi esperes végzi. Erre a közgyűlésre annak az E.T. IV. tv. 70. § alapján jogosult összes tagját szeretettel meghívjuk. Isten áldása legyen együttlétünkörjl Benczúr László D. Szebik Imre s.k. egyházkerületi felügyelő s.k. püspök A KÉSZ (Keresztény Értelmiségi­ek Szövetsége) Erzsébetvárosi Cso­portja novemberi rendezvényei: • November 13. (kedd) este 7 óra­kor:,, ...az írások szerint" Kristóf Attila előadása a magyar sajtó hely­zetéről. • November 22. (csütörtök) este 7 óra­kor: „Hit és megmaradás Erdély­ben " honismereti Erdély-járó utak is­mertetése képmozaikokban. Dr. Szarka György és Maján György előadása. Mindkét előadás helyszíne: Bp. VII., Dohány u. 88. FELHÍVÁS A révfülöpi Evangélikus Okta­tási Központ A lélek gyümölcsei címmel rajzpályázatot hirdet 14- 18 éves tanulók részére. * Szeretet, békesség, türelem, jó­ság, öröm, szívesség, hűség, sze­rénység, mértékletesség. * Olyan A4 vagy A3 méretű, bár­mely technikával készült alkotáso­kat várunk, amelyek kifejezik a lé­lek gyümölcsöskosarát tartalmazó értékeket. Egy pályázó több rajzot is küldhet, de minden mű csak egy fogalmat ábrázoljon. * A munkákat szakértők bírálják el. A legszebb rajzok készítőit 2002. nyarán vendégül látjuk az Oktatási Központban. * A munkákat 2001. november 30-ig várjuk a következő címen: Evangélikus Oktatási Központ, 8253 Révfülöp, Füredi u. 1. evél&levél : . | |*y I Márton-napi köszöntő helyett... Olvassuk Luthert (is)! Tisztelettel kérem egyházunk illetékes vezetőit, hogy Sajtóosztályunk adjon ki egy Luther CD-ROM-ot, amelynek alcíme lehetne: Luthertól és Lutherról - magyarul Nem gondolom, hogy ez megoldhatatlan feladat lenne a mai informatikai forrada­lom idején, amikor pl. Jókai Mór összes műveinek 100 kötetes anyaga ráfér egy CD-re. (Lásd részletesebben a www.arcanum.hu web-oldalt. Az Arcanum Kft. adta ki a 13 bib­liafordítást, 4 bibliamagyarázatot, 3 bibliai lexikont és a református énekeskönyv teljes anyagát egy BIBLIATÉKA CD-ROM-on, s kellő érdeklődés esetén minden bizonnyal vállalkozna egy „LUTHER-ÖSSZES” CD-ROM kiadására is.) Bizonyos vagyok abban is, hogy evangélikus népünk előjegyzésben megrendelné a vállalkozás rentabilitásához szükséges minimális példányszámot, s így a felnövek­vő nemzedék is megismerhetné Luthernek minden eddigi, magyar nyelven megjelent kis és nagy művét (benne a 6 kötetes Masznyik Endre fordítást is), valamint prédi­kációit, énekeit stb. De láthatná eredeti végrendeletét és annak fordítását, sok fest­ményt róla és minden zenét, amit ő szerzett. Bőven ráférne a korongra egyházunk minden hitvallási irata és minden fontos ta­nulmány, írás, cikk, amiket eddig magyarul írtak a világon Lutherről. De nem foly­tatom, a tudós teológusok ezt majd eldöntik. Nekem csak egy kérdésem maradt (mi­vel én nem vagyok sem jó, sem pap, de szeretem és tisztelem Luthert is!) - melyik Luther évfordulóra tarthatom a kezemben ezt a CD-ROM-ot? Nem kell vele kerek évfordulóig várni, ez lenne a legméltóbb név- és születésnapi ajándék, ha magunkat ajándékozhatnánk meg Lutherrel... Szándékosan mellékeltem levelemhez (az első oldalon közölt) Luther-idézetet, hogy a kérdéssel való szembesülésre és aktív döntésre késztessem a Tisztelt Olvasót. Nekünk, akik a reformáció népének valljuk magunkat, a Biblia mellett valóban nem kell Luthert olvasnunk, mert, lám Ő (is) ezt mondta. Valóban ezt mondta, ezt akarta? És mit mond Neked az Atya-Fiú Lelke? Köszönöm, hogy mindezt végig gondoltad velem, kedves evangélikus Hit-Test­vérem! Garai András * Eró's vár a mi Istenünk A fenti cím az Evangélikus Énekeskönyv 254. éneke, Luther Márton szerzemé­nye a 46. Zsoltár alapján, az evangélikusok himnusza. Kölcsey Himnuszát, a magyar himnuszt nem énekeljük nap mint nap, leginkább hazafias ünnepeken, sportesemé­nyek győzteseinek ünneplésekor, vagy akkor, ha hazánkhoz való tartozásunkat akar­juk hangsúlyozni. Evangélikus himnuszunk főképpen a reformáció ünnepén csendül fel, de olykor különböző egyházi találkozásokon is, ahol az evangélikus egyházhoz való tartozásunkat akarjuk kifejezni. Örvendetes módon mostanában gyakrabban hangzik fel, hasonlóan nemzeti Himnuszunkhoz. De ez a mondat: „Erős vár a mi Is­tenünk” - köszöntés is, a lutheránusok köszönése. A minap egy idősebb testvérem így köszöntött engem az egyház egyik intézmé­nyében, s én önkéntelenül viszonoztam a köszöntést. Magamtól nem merem kezde­ményezni, mert nem tudom, milyen fogadtatásra találna. Boldog vagyok, ha néha így köszöntenek, s örömmel tölt el, ha megpillanthatok valakin Luther-rózsát, kitűző, medál vagy gyűrű formájában. Ez látszólag külsőségnek tűnik, de mégis hordoz va­lamit, jelkép, üzenet a másik embernek: én is evangélikus vagyok. A fiatalabb generáció egyáltalán nem használja az „Erős vár...” köszöntést, az egyházon belül sem. Nem gondolom, hogy a hétköznapokban, az utcán elterjedhet­ne ez a köszöntés, nem is ez a cél. De legalább egyházi alkalmainkon a Hello, Szia stb. helyett köszönjünk egymásnak ezzel az erőt sugárzó mondattal. Ettől nem leszünk maradiak, divatja múltak, távolságtartóak. Sőt, esetleg segíthet a közeledésben, közös találkozási pontot jelenthet. Lehet, hogy gondolataimon túllé­pett az idő, s az SMS-ek korában nevetséges az elgondolásom. Amikor valaki így köszön nekem nagy ritkán, melegség járja át a szívem, meg­erősít, vígasztal engem, most ezekben a vészterhes időkben még inkább. Csaba Piroska Evangélikus arcképcsarnok : Zsedényi Béla l (1894-1955) • Zsedényi Béla, köztiszteletben álló • evangélikus család leszármazottjaként, • Máramarosszigeten és Budapesten végezte • jogi tanulmányait. A jogi és államtudomá­• nyi doktorátus megszerzését követően dip­• lomáciai pályára kívánt lépni, ám az első ® világháború kitörése után katonai szolgá- » latra jelentkezett. A frontról visszatérve • Komárom városának főjegyzői tisztségét • töltötte be. A magyarság érdekeit követke­• zetesen védelmező főjegyzőt azonban a • csehszlovák hatóságok eltávolították hiva­• tálából, és internálták. 1924-ben áttelepe­dett a trianoni Magyarországra, a követke­• ző évben pedig a Miskolcon működő • evangélikus jogakadémia tanára lett. 1928­• ban egyetemi magántanári képesítést szer- a zett. Két évtizedes jogtanári pályafutása • idején jelentős tudományos munkásságot • fejtett ki: számos alkotmányjogi, közjogi, • egyházjogi és jogelméleti műve jelent meg. • Emellett jutott még energiája a Felsőma­• gyarország, illetve a Felsőmagyar-országi „ Reggeli Hírlap című újságok szerkesztésé­• re is. Az evangélikus egyház életében szintén fontos szerepet vállalt. 1927-től a Ti­• szai Evangélikus Egyházkerület világi főjegyzője volt, s igen aktívan vett részt az 1934—1937-es országos evangélikus zsinat tevékenységében. • Hazánkban javában folytak még a második világháborús harcok, amikor • Zsedényi Bélát 1944. december 21 -én Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés ala­• kuló ülésén elnökévé választotta. Ennek a megbízatásának következtében vezetője m lett a háromtagú Nemzeti Főtanácsnak, amely egy ideig az államfőt helyettesítette. • 1947-ben a Magyar Függetlenségi Párt jelöltjeként szerzett képviselői mandátumot • az országgyűlési választásokon. Politikai megnyilvánulásaiban következetesen vé- m delmezte a demokráciát és az emberi jogokat. A hatalomra törő kommunisták azon­• ban egyre arcátlanabbá vették semmibe a demokratikus jogrendek és számolták fel • a polgári csoportosulásokat. Erre a sorsra jutott a Magyar Függetlenségi Párt is. Zsedényi ezután a politikai élettől visszavonulva, ügyvédi praxist folytatott. De • őt sem kímélték meg a pártállami diktatúra törvénytelenségei. 1950 májusában le­• tartóztatták és koholt vádak alapján életfogytig tartó fegyházra ítélték. Büntetése • letöltése közben halt meg gyomorrákban. Az emberi méltóság és az igazságos tár­• sadalmi berendezkedés védelmezőjeként mártírrá vált Zsedényi Bélát 1989-ben • rehabilitálták, majd 1990 végén Budapesten, az Új Köztemetőben helyezték örök • nyugalomra a híres 301-es parcellában megtalált földi maradványait. Dr. Giczi Zsolt I MBK0LQ EV. JOGAEADtMU TUDOMÁNYOS äTTEKEZtSEHEX TÁRA ír szám. A magyarhoni ág. hitv. ev. egyház főtisztviselőinek részvétele az országgyűlés felsőházában Irta: Zsedényi Béla dr. Zsedényi Béla, A magyarhoni ág. hitv. ev. egyház főtisztviselőinek részvétele az országgyűlés felsőházában című művé­nek címlapja k I a * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom