Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-04-08 / 15. szám

4. oldal 2001. ÁPRILIS 8. Evangélikus Élet KÖNYVEK TÜKRE A lelkigondozás órája Az első reakció az osztatlan örömé, kézbevéve, tanulmányozva a Teológiai Irodalmi Egyesület eddigi legnagyobb vállalkozását, „A lelkigondozás órája" címen kiadott, Szabó Lajos által szer­kesztett tanulmánykötetet (339 oldal). Alapvetés és irányvétel a lelkészi szolgá­lat mindennapjaihoz, ez a munka alcíme, némi ellentmondásban a szerkesztőnek az előszóban megfogalmazott állításá­val, hogy ti. a tanulmányok a továbbta­nulni akaró, érdeklődő, a keresztyénség értékeit kereső embereknek szólnak. Bi­zonyára ez is igaz, mégis kétségtelen, hogy megértéséhez szükséges valame­lyes teológiai műveltség, sokkal inkább — és ez eleve nem hátrány —, mint pszi­chológiai, pszichoterápiás, vagy akár­csak mentálhigiénés tájékozottság. Öröm a könyv megjelenése, köszönet a sokszerzős munka minden közreműkö­dőjének, a Gyakorlati Teológiai Műhely kutató közösségének. A szerkesztő alapvető tanulmánya el­igazít az irányt tekintve. Dolgozatának öt alfejezete összhangban van a további ta­nulmányokkal. I. Hogyan gyakorolható a poimenikai szolgálat az egyház életében?, II. A lelkigondozás minőségi kérdései, III. A lelkész, mint lelkigondo­zó, IV. A gyülekezet, mint a lelkigondo­zói munka hordozója, V. Az „egészsége­sek” lelkigondozása. Több szempontból akár mérföldkő­nek is nevezhető a kötet megjelenése. A tanulmányok önálló értékén túl - és ez ismét öröm a recenzens számára, hogy fenntartás nélkül dicsérheti valamennyi dolgozat értékeit - jelentős viszonyítási alap lesz a jövőben ez a munka: 2000- ben itt tartottunk, 2000-ben a tárgyalt kérdésekről ezeket tudtuk elmondani, ez volt az álláspontunk. Bizonyos vagyok abban, hogy a jövőben is vállalható lesz az a gondolkodás, az az értékrend, amely meghatározza a tanulmányok tartalmát. Nem egyszerűen a lutheri teológia tala­ján álló szilárd értékrend ez, hanem krisztológiai értékrend, a kereszt teológiá­jának gyakorlatát kereső gondolkodás. És ebben rejlenek korlátái is. Béres Tamás korszerű filozófiát érin­tő dolgozata, a Lassuló lépések cím alatt közölt munkák (nem utolsó sorban Ribár János lelkészi és orvosi megközelítésben egyaránt igen magas színvonalú tanul­mánya) azok, amelyek egy nem teológi­ai, hanem egy lelkigondozói megközelí­tésű kötetben is helyet kaphatnának. Egyfelől örülhetünk tehát, hogy egy­házunk megújulásának folyamatában olyan munkát olvashatunk, amely jelzi, hogy az Evangélikus Hittudományi Egye­tem - az egyház szellemi központja - tö­rekszik a több évtizedes adósság felszá­molására. Tisztában van azzal, hogy an­nak érdekében, hogy az evangélium a mai embert elérje, otthon kell lennie a társada­lomtudományokban, ki kell törnie az izo­lációból. Kettős erőtérben valósulhat ez meg, a krisztusi minta és a mai tudomány erőterében. Jézus Krisztus mindig vállal­ta, hogy eltér a megszokottól: „Nem az ember van a szombatért, hanem a szom­bat az emberért. - ,,Az vesse rá az első kö­vet ... -,.Adjátok meg a császárnak, ami a császáré ... - „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból...” etc. Másfelől érthető, hogy az elmúlt fél évszázad után, napjaink csapdáinak is­meretében, a szerzők többségénél tetten érhető bizonyos félelem, nehogy elsza­kadjanak a tiszta tanítástól. Érthető ez, de nem fogadható el. Mert gátolja a szol­gálatot, amire elhivattunk. Koczor Ta­más tanulmányának összefüggésében korrekt a lelkipásztorolás és prófétaság kapcsán az egyház mondanivalójának a gyengüléséről írni. Az már azonban fél­reértés, hogy: „A pszichológia lassan nagyobb szerepet kap az egyház gyakorlatában, mint a teológia. ” A való­ságban még nem is szól­hatunk arról, hogy akár a mentálhigiénés ismeretek és kultúra gyakorlat lenne az egyházi szolgálatban, felkészültek lennének fia­tal lelkészeink e téren. Azok a kevesek, akik már lelkészként továbbképez­ték magukat, óvatosak, ne­hogy megszólás érje őket, ugyanakkor kritikusan gondolnak tanulmányaik­ra, melyekből éppenséggel hiányzott a korszerű pszi­choterápia ismeretanyaga. Az igehirdetéssel össze­függő tanulmányokban Krámer György dolgozata a szép példa arra, hogyan lehetséges a hagyomá­nyos értékeket és a mai igényeket ötvözni. A fejezetek után közölt irodalomjegyzék egyrészt mutatja a műhelymunka magas színvo­nalát, másrészt tükrözi az említett félel­met. Néhány szerző reprezentálja csak a korszerű, mai nemzetközi tudományos életet. Bizonyos, hogy hiányérzetemben szerepet játszik a nemrég hazánkban ma­gyarul megjelent mű, Owe Wikström svéd evangélikus lelkész és pszichoter- apeuta „A kifürkészhetetlen ember" cí­mű könyve. (Alcíme: Létkérdések, pszi­choterápia, lelkipásztorolás Animula Ki­adó 2000. Ford.: Széchey Orsolya) Természetesen ez a mű is önálló re­cenziót igényelne, ide csak annyiban tar­tozik, hogy egyrészt a tárgyilagos kriti­kus számára igazolja, jó úton indult el gyakorlati teológiai műhelyünk, más­részt mutatja, hogy még hosszú az út, és ahhoz, hogy előbbre jussunk, nem sza­bad, hogy identitásunk féltése korlátoz­zon minket. Érzékeny, de jól megőrizhe­tő egyensúly a szilárd identitás talaján vállalni a mai ember nyomorúságát, se­gíteni a bajban lévőkön. Másként ho­gyan lehetünk keresztyének?! Ma sem ásható el a hit talentuma. Szép ..A lelkigondozás órája" című kötet „kiállítása”. Az olvasó eligazodását tárgymutató segíti. Várjuk a folytatást. Frenkl Róbert I Hans Küng: Mi az egyház? Hans Küng „Aki egy ember árnyékával találkozik, tényleges jelenséggel találkozik, de nem magával az emberrel. Aki az egyház »fo­nákját« támadja, a tényleges egyházat tá­madja, de nem az egyház lényegét. ” - ír­ja Hans Küng professzor, immár magyar nyelven is olvasható munkájában. Tekus Ottó szép, világos - az első ki­adásnak mintegy harmadát kitevő - for­dítása az 1980-ban megjelent rövidített változatot veszi alapul. Éppen ezért 202 oldalas terjedelme talán nem jelent kihí­vást a ritkán olvasók számára sem, bár a könyv tartalma teológustól és nem teoló­gustól egyformán alapos odafigyelést igényel. Cserébe azonban a római katoli­kus szerző egy elismerésre méltó írásma­gyarázati megalapozottsággal írt rend­szeres teológiai művet kínál, amely mélységében érinti egyházról alkotott képünket, sőt — új impulzusokat, kérdé­seket és gondolatokat adva - párbeszéd­re indít saját gyülekezetünkön belül, túl­tekintve a konfesszionalizmus határain. Minden könyvnek megvan a maga története, és Hans Küng munkáinak meglehetősen híres a történetük. A Hit- tani Kongregáció már 1967 karácsonyá­nak hetében közölte Künggel, hogy az ugyanabban az évben „Az egyház” cím­mel megjelent könyvét nem lehet to­vább terjeszteni és más nyelvekre fordí- tani, mielőtt Rómában egy kollokvium keretében meg nem vitatják. A könyvet mégis terjesztették és számos nyelvre átültették. 1970-ben látott napvilágot a szer­ző következő kötete „Tévedhetet­len?” címen. Ez a mű világméretű vi­tát váltott ki a katolikus egyházon be­lül és kívül egyaránt. Ezek után a két könyv története szorosan kapcsoló­dott egymáshoz. 1973-ban jelenteti meg a Hittani Kongregáció a „Misterium Ecclesiae” című nyilat­kozatát, amely bár Küng profeszszor nevét nem említi, de egyértelműen a fenti két könyvre reflektál. A művek szerzőjét - aki 1962-től 1965-ig a II. Vatikáni Zsinat tanácsadója volt - 1980-ban megfosztják hivatalos taní­tói szolgálatától. Később Küng így határozza meg saját státuszát: „Mint katolikus teológus, továbbra is a Jé­zus üzenetén tájékozódó keresztény­ségért fogok harcolni, az ökumeni­kus megértésért és katolikus egyhá­zam megújulásáért, amihez úgy mint korábban papként, lelkigondozóként és tudósként szorosan kötődöm.”. Mint „fakultástól független” professzor 1996- ig továbbra is a tübingeni egyetemen dolgozott. Küng személye éppen azért áll közel hozzánk, mert a Jézus evangéliumán tá­jékozódó keresztyénségért harcol, mi­közben hű marad egyházához. Az egy­ház fonákját támadja, nem pedig lénye­gét. 1999. áprilisában a tizenkét Luther- város által alapított díjjal „Das uner­schrockene Wort” tüntették ki, amelyet olyan embereknek ítélnek oda, akik az egyház egységének előmozdításán mun­kálkodnak. Mi az egyház? című írásában sem zárkózik be a tradíciók mögé, ha­nem a Szentíráson tájékozódva próbál új perspektívákat feltárni olvasója számára, úgy, hogy közben elvezeti a mába, szem­besítve Jézus Krisztus egyházának mai problémáival. Küng egyformán kérdője­leket tesz az egyház protestáns és katoli­kus ismertetőjegyei mögé, és talán éppen ezért jelent izgalmas kihívást a gondola­taival való találkozás. Orosz Gábor Viktor IM MEMORIAM id. Fasang Árpád 1912-2001 Magyar apának és lengyel anyának a gyermekeként született 1912. június 23- án Krakkóban. Mivel édesapja elesett az I. világháborúban, az anyának kis fiával Magyarországra kellett költöznie, hogy részesülhessen a hadiözvegyeknek járó segélyben. így Fasang Árpád már Diós­győrben végezte az elemi iskolát, mely után a Miskolci Gimnáziumban, majd ugyanott az Evangélikus Tanítóképző­ben tanult. Rendkívül szorgalmas és te­hetséges gyermek volt, amikor lábai még alig érték el az orgona lábpedálját, szükség esetén már a kántor helyettesíté­sével is megbízták. A gyülekezetben közfigyelmet és magas elismerést váltott ki a rövidnadrágos kisfiú orgonajátéka. A Tanítóképző kitűnő elvégzése után maga az intézet szerzett számára tanul­mányi ösztöndíjat a Zeneművészeti Fő­iskolára. Oklevele átvételekor már kéz­hez kapta szíve legóhajtottabb vágya tel­jesítésének lehetőségét, ám talán első budapesti útja a Zeneművészeti Főiskola igazgatójához vezetett, ahol - hálás kö­szönetét mondva az iránta tanúsított bi­zalomért és a neki felajánlott ritka lehe­tőségért - bejelentette, hogy azt nem tudja elfogadni: Tekintettel arra, hogy hadiözvegy édesanyjával él együtt, nem tanulhat tovább, hanem állást kell keres­nie megélhetésük biztosítására. Ekkor pályázott Orosházára, ahol meg is vá­lasztották tizennegyedik kántortanító­nak. Ez 1931 -ben történt. Jómagam abban az esztendőben még a hódmezővásárhelyi református főgim­náziumban tanultam, de egy évvel ké­sőbb - érettségim után - otthon marad­tam, és ekkor találkoztam egész jövendő életem egyik legnagyobb kincsével, az eleven, élő hitű kereszténységgel - az orosházi KIÉ-vel. Ez a kör 20-25 iparos, kereskedőtanonc fiút gyűjtött össze bib- liás, imádkozó közösségbe. A csoport összehozója és egyben tartója három evangélikus kántortanító volt: Tóth László, Orbán János és Fasang Árpád. Engem is odaszerettek, én is megszeret­tem őket, egyformán mindegyiküket. Minden szabad időnket együtt töltöttük és együtt szolgáltunk a településen. Farsang Árpád munkásfiatalokat ta­nított meg hegedülni, KIE-zenekart szer­vezett, munkásköri énekkart vezényelt és zongorájára lábpedált varázsolt, hogy a hangszerek királyával otthon is barát­kozhasson. 1941-től 1950-ig a Szarvasi Evangé­likus Luther Tanítónőképzőben zeneta­nárként, utóbb igazgatóként működött. 1950-től a Soproni Állami Tanítóképző­ben volt zenetanár, 1953-tól az Oktatási Minisztériumban szakfelügyelő, majd a Győri Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója. 1954 és 1958 között a Nép- művészeti Minisztériumban osztály-, il­letőleg főosztályvezető volt. Közben a zenei élet minden területén tevékeny részt vállalt. Több száz zenetudományi tanulmányt, tankönyvet, szakkönyvet bocsátott közre. Széleskörű munkásságát kitüntetések sokasága fémjelzi. A Kiváló Tanári ki­tüntetés után a Munka Érdemrend arany fokozatát, majd a Kiváló Népművelő ki­tüntető címet is megkapta. Sok más ki­sebb díj mellett elnyerte a Szarvas Váro­sáért kitüntetést, 1992-ben pedig a Ma­gyar Köztársaság Érdemrend tiszti ke­resztjét. 1997-ben az Eötvös díj birtoko­sa is lett. Széleskörű elismerést nyert még ezen kívül a sok száz és ezer tanít­ványa körében, akiket olyan féltő gon­dossággal és szeretettel tanított és ne­velt, ahogyan Jézus Krisztustól tanulta. A nemrégiben elköltözött édesanya után most az édesapától is búcsúzik há­rom fia, menyei, unokái, kiterjedt rokon­sága. Búcsúznak id. Fasang Árpádtól ba­rátai, tisztelői, hittestvérei, tanítványai és gyülekezetek százai, melyek énekét az ő orgonajátéka vezette. A Szarvasi Evangélikus Ótemplomban 2001. április 8-án, a délelőtt 10 órakor kezdődő isten- tisztelet keretében is reá emlékeznek majd. id. Fasang Árpád temetése 2001. április 9-én délután 15 órakor lesz Budapesten a Farkasréti temetőben Abban a reménységben búcsúzunk el tőle, hogy „az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. ” (Róma 6, 23.) Csepregi Béla ny. evangélikus lelkész Ferenczy Vilmos 1913 - 2001 Ferenczy Vilmos 1913. november 29- én született Dabronyban, gazdálkodó család kilencedik gyermekeként. Dabronyban, majd Pápán tanult és érett­ségizett a református gimnáziumban. A teológia elvégzése után 1938-ban a győ­ri Öregtemplomban szentelte lelkésszé Kapi püspök. Ezidőben telített volt a lel­készi pálya, ezért mintegy kilenc hóna­pig - „munkanélküliként” - tanítónő nő­vérénél segített az iskolában. Később Nagytarcsán szolgált a Népfőiskolán és a gyülekezetben, Sztehlo Gábor mellett. Ezután Vadosfára, majd Uraiújfaluba ke­rült esperesek mellé. A Szilsárkány-Sopronnémeti Gyüle­kezet 1945 novemberében egyhangúlag hívta meg Ferenczy Vilmost. Ekkor még a szórványokkal együtt közel 600 lélek volt a gyülekezeti létszám, amely azóta a ki- és elvándorlás miatt mintegy harma­dára csökkent. Harminchat évig tartó szolgálatának első éveiben - ameddig lehetett - minden évben evangelizációs hétre is igen nagy számban gyűlt össze a gyülekezet. Isten igéje a vendéglelkészek által is erővel és hatalommal szólt, és az ínséges időkben is megtartotta a gyülekezetét. Megható volt, amikor a gyülekezet megszavazta a megrepedt harang újraöntését, később pe­dig a Türelmi Rendelet idején épült temp­lom teljes felújítását (új tető építését, or­gonavillamosítást, a sekrestye megna­gyobbítását téli használatra, új mellék- épület építését, a sopronnémeti torony fel­újítását), és végül a parókia renoválását. Isten csodálatosan vitte ezt végbe, ő áldott meg minden munkát, mindnyájan tudtuk: egyedül Övé a dicsőség! Ferenczy Vilmos a 36 év alatt bántó- dás nélkül végezhette szolgálatát. Egy év kivételével engedélyt kapott a hitokta­tásra is, még Hegedűs András, akkori miniszterelnök húga is beíratta óráira a gyermekeit. Öreg kerékpárján minden évben végiglátogatta szeretett gyüleke­zetének tagjait. 1947 januárjában kötött házasságot Pulay Erzsébettel. Isten négy gyermek­kel ajándékozta meg őket, akikben sok­sok szeretetet és áldást nyertek. 1982 ja­nuár 1-jével - súlyos glaucomája miatt, orvosi tanácsra - nyugalomba vonult. Győrben élt, néhány évig szükség szerint szolgálatot vállalva. Sokat imádkozott - sokakért. A szeretett templomért is, amely ismét renoválásra szorul. Betegágyát körülálló szerettei a 130. Zsoltárt olvasták, amikor Ferenczy Vil­mos 2001. február 27-én tért haza Urá­hoz. Temetésén Mesterházy Zsuzsanna hirdette az igét az élőknek: „Isten az ő országába és dicsőségébe hív titeket" (IThessz 2,12) és Jézus Krisztus mond­ja: „Aki énhozzám jön, azt én nem kül­döm el" (János 6,37). Ferenczy Vilmosné KATECHETIKAI NAP SOPRONBAN A Győr-Soproni Evangélikus Egyházmegye regionális katechetikai napot tart Sopronban, 2001. április 7-én, szombaton de. 9.30 órától. A nap témája: Hitoktatás és gyülekezetépítés. Előadók: Lacnemé Puskás Sára, Kovácsné Tóth Márta, Kovács Imre, Takácsné Kovácsházi Zelma, Smidéliusz, Gábor, Hallgatóné Hajnal Judit. Helyszín: Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) díszterme. Sopron, Széchenyi tér 11.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom