Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-12-02 / 49. szám

Evangélikus Élet 2001. DECEMBER 2. 9. oldal A Károli Gáspár-díjas Terray László 2001. október 31-én, a reformáció em­léknapján a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumában Károli Gáspár- díjat adományozott Rockenbauer Zoltán miniszter Balázs Károly, dr. Szűcs Ferenc református és D. Terray László evangélikus tudósoknak. Erről az eseményről lapunk november 11-i száma utolsó oldalán egy rövid hír­adás tudósított. Mindössze néhány sor. Ezt szomorúan konstatáltam, hiszen sem az eseményhez, sem a személyhez nem volt egészen méltó ez a szűkszavú, száraz tudósítás. Ordass Lajos első biográfúsá- nak, a nemzetközi Ordass-kutatás koordi­nálójának, külföldi egyháztörténeti szim- pozionok szervezőjének, a missziológia tudósának a hazai egyházában mintha még mindig el-nem-ismertség, mellőzött­ség lenne osztályrésze! (A Károli Gáspár- díjat is világi fórumtól: a Nemzeti Kulturá­lis Minisztériumtól kapta. Díszdoktorátust pedig a Romániai Protestáns Teológiai Fa­kultás adott neki Kolozsvárott, 1993-ban.) Minden bizonnyal oka van annak, hogy a magyarországi evangélikus egy­házi közvélemény mindezidáig nem is­merhette meg, hogy ki is valójában Terray László. A valódi rendszerváltozás egyházunkban csak akkor történik meg, ha az igazi értékek is fokozatosan a he­lyükre kerülnek. Megtudtam persze, hogy a mostani sajtóközlés körül zökke­nők voltak az információáramlásban. De nemcsak ott. Az olvasó nem tudhatja, hogy maga a díjazott, a Norvégiában élő Terray László is késve értesült a kitünte­tésről: hivatalosan mindössze két nappal a díj átadása előtt. (Előtte egy héttel még Magyarországon tartózkodott, de vissza kellett utaznia és a díjat így személyesen nem vehette át.) Hát ezért is annyira bosszantó, hogy nemes ügyek a szeren­csétlen véletlenek összjátéka következté­ben ennyire félresiklanak. A jelen cikk azt a célt szolgálja, hogy valamennyire orvosolja a méltatlanságokat és megkísé­relje Terray Lászlót saját egyháza szá­mára közelebb hozni. Azért, hogy az övéi is befogadják őt. Először röviden az élet­útját idézzük fel. 1924-ben született Miskolcon, a lel- készi pálya választásában nagy szerepet játszott egykori vallástanára Weiszer Elek indítása és Túróczy Zoltán püspök evangélizációi. 1946-ban szentelte lel­késszé Ordass Lajos püspök. 1948-ban a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával kerül Norvégiába. Megbetegedése, vala­mint a magyarországi kommunista hata­lomátvétel miatt külföldön marad. Nor­végiában néhány éven belül leteszi a lelkészi szolgálathoz szükséges vizsgá­kat. Elsajátítja a lapp nyelvet is, s tanul­mányozza a laestadiánus ébredési moz­galmat. 1954-ben az osloi missziótudományi intézetben kap állást a neves norvég missziológus Olav G. Myklebust asszisz­tenseként. Tíz éven át a norvég evangéli­kus Missziói Tanács elnöke, 1985-ben két hónapig egyházkerületének „megbí­zott püspöke”. 1956 decemberétől három hónapig egy norvég állami bizottság tag­ja, amely 1500 magyar menekültet tele­pít át Norvégiába. 1963-ig Oslóban magyar lelkészi szolgálatot is vállal. Kezdettől fogva részt vesz a Külföldön Elő Magyar Evan­gélikus Lelkigondozók Munkaközösség­ének szervezésében, húsz éven keresztül, mint ügyvezető elnök, tíz évig pedig, mint az Utitárs című folyóirat szerkesz­tője. 1978 és 1990 között a Munkaközös­ség teológiai lapjának, a Koinonia kiadó­ja. Majdnem negyed századon keresztül a Norvég Egyházi Misszió által fenntar­tott, Monte Carlóból sugárzó rádiómű­sorok felelős szerkesztője. Terray László lelkészi és egyház­szervezői munkája mellett igen kiterjedt missziológiai és egyháztörténeti kutatá­sokat folytat. Nevéhez fűződik a Nem­zetközi Ordass Alapítvány megszerve­zése, az Ordass-Archívum létrehozása. Ordass Lajosról írt életrajza 1983-ban norvég, majd hamarosan német és a ki­lencvenes évek második felében angol nyelven is megjelenik. Vajta Vilmos így méltatta munkásságát: „Neki köszön­hetjük az első életrajzot Ordass Lajos­ról, valamint a kommunista rendszerhez alkalmazkodó hazai »hierokrácia« jel­lemzését. Mindezzel a magyar egy­háztörténetírás és korunk egyházi hely­zetének jövendő értékeléséhez lényeges alapot vetett. ” Éles precizitása sokakat kényelmetle­nül érintett. Egyházvezetők vagy pozí­cióban lévők részéről megannyiszor el­hangzott, hogy a „külföldre szakadt testvéreink ne akarjanak bennünket kiok­tatni, hogy miképpen kell élnie az egyház­nak a szocializmusban”. Csak a felszínt látóknak fogadható el ez az egykori okos­kodás. A kifinomult hallásúak felismerik benne a hatalom hangját. A félreállítottak, az alulmaradni tudók, a kereszthordozók, a Krisztus rejtett egyháza, az ecclesia abscondita nem ezt a panellt visszhangoz­ta akkor sem, hanem a szenvedéssel szo­lidáris, segítséget nyújtó testvéri kezet ra­gadta és szorította meg Terray egyes megnyilvánulásai kapcsán. Igen, a kom­munizmus idején a pártállam és az akkori egyházi vezetők szemében Terray László a megfigyelt ellenség volt: egy alkalom­mal a Ferihegyi repülőtéren elvették a ná­la lévő iratokat és tíz éven keresztül nem kapott beutazási vízumot Magyarország­ra. Testvéreinek és barátainak azonban tá­vollétében is lelki tartást jelentett. A kelet-európai rendszerváltás után különösen sokat munkálkodott azon, hogy a fiatal magyar egyháztörténészek a nemzetközi kutatás vérkeringésébe si­keresen bekapcsolódhassanak. A közelmúltban fejezte be a két vi­lágháború között Budapesten tevékeny­kedő Gisle Johnson missziói lelkész életéről szóló könyvét, amely hamaro­san megjelenik. Könyveinek, tanulmá­nyainak bibliográfiája a Koinonia 1993 karácsonyi számában található. További munkásságáról az érdeklődők a Keresz­tyén Igazság 20. számában (1993 tél), vagy a Protestáns Szemle 1994/1. szá­mában olvashatnak. Pár évvel ezelőtt joggal nevezte őt Dóka Zoltán - Kendeh Györgyhöz ha­sonlóan - „egyházunk utazó püspöké­nek”. De nemcsak Magyarországon, ha­nem Erdélyben is. Az ottani evangélikus gyülekezeteket a norvég egyház révén tudta támogatni. Munkásságát ezért ho­norálták ott tiszteletbeli doktori cím­mel. Az itthoniakon is rendszeresen se­gített. Mindig ott termett, ahol baj volt. Saját nevét, vagy a támogatás forrását sokszor anonimitásban hagyta. A hivata­losaknak Terray neve a rendszerváltozás előtt nemkívánatosként, s a rendszervál­tozás után is még kényelmetlenül csen­gett. Mert egyházvezetőkkel diplomáci­ai paktumot sohasem kötött. Hát eddig ezért sem törhetett magának utat mun­kássága a hazai egyházi közvélemény­ben. Terray László szenvedélyesen az ügynek, az evangélium igazságának él és ugyanakkor egészségesen hűvös tár­gyilagossággal tudja kutatási eredmé­nyeit a nyilvánosság elé tárni. Szívóssá­ga tiszteletet, embersége szeretetet ébreszt bennünk. Terray László megismerte Krisztus keresztjét, s ezért is tudta „felvigyázó­ként” ébrentartani bennünk a kereszthor­dozás nekünk adatott példáját, Ordass Lajos hitvalló életművét. A krisztusköve­tésről, a kereszthordozásról, az egyház tegnapi vagy régi történetéről is csak az tud hitelesen szólni, aki valamit maga is hordoz Krisztus keresztjéből. Köszönet a Nemzeti Kulturális Örök­ség Károli Gáspár-díjának, hogy annak kapcsán egy igaz életútra rávilágíthat­tunk. ifj. Fabiny Tibor „Velem tettétek meg.. A három egymást követő őszi hónap missziós bibliaóráin az Elim Egészségügyi Gyermekotthonban a diakóniáról, mint szeretet-szolgálatrói hallhattunk. Bálint Éva, a tótkomlósi szeretetotthon vezetője, Füle Lajos ny. mérnök, református költő és Kertészné Iványi Agnes, az Evangéliumi Testvérkö­zösség munkatársa voltak előadóink. Diakónosz - görög szó, a másikkal együtt menőt, együtt szolgálót jelent. Szeretet - szolgálat. A szeretet az örökkévalóság egyetlen beszélt nyelve. Az Úr Jézus második parancsolata szerint csak úgy szerethetem magam, mint a felebarátomat. Ez Jézus Krisz­tussal lehetséges, sőt, hogy a szükségben levőt, a segítségre szorulót jobban szeressük, mint magunkat. A feladat először púp, majd kötelesség, majd nehéz zsák, s csak akkor derül ki, hogy színarany, ha letesszük a zsákot. Hi­szen „mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből.” Ravasz László szerint: „Minden ember Isten egy kimondott gondolata.” Kihalljuk-e a szükségben levő életéből ezt az igét? Minden emberben egy csoda rejlik - ha sérült is. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, milyen nehezek azok a terhek, amelyeket nem nekünk kell viselnünk. Ezért segítsünk! A diakóniát szeretetből, hálából, szeretettel kell végezni. Boldog embernek szóló feladat. De hiszen annál nagyobb aján­dék, mint a bűnbocsánat nincsen. S rólunk levette Jézus Krisz­tus bűneink terhét. Az ilyen boldog embereknek szóló munka a diakónia. „Én ezt a munkát egy millió dollárért sem tudnám végezni!”- mondta valaki egy leprakórházban a sebeket kötöző nővér­nek. „Annyiért én sem.” - volt a válasz. Mivel a Megváltó engem annyira szeretett, hogy a keresztfán meghalt értem, bízva az Ő erejében, igyekszem azt cselekedni, ami az Úrnak kedvére van. Akarom, igyekszem, hogy mindig szolgálatra kész legyek. Ekkor van a szolgálaton az Úr áldása.” Mi kell a diakóniához? „Szeretet és felülről jövő erő. Jele­ket adni, hagyni, mint akit jelnek rendelt az Isten.” Ki lehet diakónus? Aki észreveszi, hol a szükség, s az Úr­nak ajánlja föl a szolgálatát. Igazán a lelki szükséget kell ész­revenni. Merünk egy igét elmondani? Megkérdezni egy beteg­ágynál, mi a beteg kedvenc éneke? Ha imaóráról hazafelé menet látjuk, hogy egy idős testvérünk bizonytalanul megy, be­lekarolunk, hogy hazasegítsük? Ha látnánk az Úr Jézust csoszogni, segítenénk? Észrevesszük a családban a beteget? Segítünk? Néha a hangunk, a kedvességünk, a zsebpénzünk az, amit felajánlhatunk az Úrnak. Olyan nincs, hogy már mindent meg­csináltunk. Jó, ha vannak imádkozó diakónusok. Ha valaki imádkozik értem - ennél nagyobb ajándékot nem kaphatunk egymástól. De szolgálunk, ha meghallgatjuk a másik örömeit, mert így az megduplázódik. Ha nem önmagámra figyelek. Ha a magára hagyott magányost egy szál gyertyával, két szelet süteménnyel meglátogatom. Ha karácsonykor egy süteménnyel többet sütök- valakinek. „Velem tettétek meg” - mondja Jézus. Garainé Kriska Anikó ■T^ evél&levé Útmutatók Valójában csak idősebb koromra jutottam el az Ige rendszeres olvasásához. Ebben Jézusunkon túl az Útmutató, az Új nap - Új kegyelem rovatában írt Igék, igemagya­rázatok nyújtanak erős segítséget. Csekély az ismeretem az Ige sokaságában. Az Ev. Életben megjelent írások, bizonyságtevések sokat jelentenek a számomra, erősítenek hitemben. Mindezek közt nagyra értékelem id. Magassy Sándor lelkész írásait. Min­den alkalommal alaposan rávilágít az Ige igazi értelmére. Rávilágít Jézusunk igaz ta­nítására, az Ő önzetlen, segítő szeretetére. Mindezeket a legtöbb esetben az életben, a jelenben, a múltban megélt, az Egyház történetéből kiemelt részeket, eseményeket jól érthetően magyarázza. Egyszóval fölvilágosító, nevelő írásait kiemelt figyelem­mel olvasgatom, tanulgatom. Hasonlóképpen nagy odafigyeléssel olvasom Szimon János lelkész Igével alátá­masztott életképeit. Ezen kívül az Élővíz rovatban Gáncs Aladár írásait. Hálás köszönet minden egyes sorért! Egy idős Ev. Élet-olvasó Pécsről Ősrégi trükk Ősrégi trükk, hogy amin nevetni lehet, azt nem kell komolyan venni! Ennek a lélek­tani manővernek a közelmúltban is, de sajnos manapság is tanúi lehetünk. A nevettetés Janus-arcú. Kettőségének felhasználása sikeresen működik a médiá­ban. Pár évtizeddel ezelőtt a kabaré volt hivatva ezt a szerepet betölteni. Figurázzuk ki a bennünket leigázó, gúzsbakötő hatalmakat - máris oldódik a feszültség, a láza­dás felé görcsbe ránduló izmokat kisimítja, ellazítja, felszabadítja egy jóízű nevetés. Minél harsányabb, annál jobban ki lehet engedni a „gőzt”, és a társas együttlét, a tö­meghatás megvalósítja a nyáj-biztonságot: „nem vagyok vele egyedül”, ezért nem kell félnem, nem kell lázadnom, ha „röhögni” lehet rajta. Kiváló pszichoterápia, az­az az érzelmi feszültségek levezetésére szolgáló gyógymód. Napjainkban a nevettetés hasonló, de mégis a másik arcát megmutató hatásával találkozunk. A társadalmi méreteket öltő erkölcstelenség igazolását van hivatva alá­támasztani. Ma, amikor „divat” öldökölni (alig van film, amiben pár hulla ne lenne)- ki veszi komolyan a „NE ÖLJ” parancsát? „Sikk” a meztelenség és a szexualitás bemutatása, - ki érti a „NE PARÁZNÁLKODJ” parancsát? Igen, tudatosan: nemcsak ki veszi komolyan, hanem ma már „ki érti?”. Hittanos fiatalok (akik naponta talál­koznak még a rajzfilmekben is parázna jelenetek ábrázolásával) kérdezték tágra nyílt szemmel: mit jelent ez a szó? „Természetes” dolog manapság a nyitott házasság... kit érdekel a „NE KÍVÁND”- parancsa, amikor az végképp meggátolná érzéki vágyaink gátlástalan kielégítését? És mivel a mindent elöntő erkölcstelenség társadalmat megingató volta ellen erősöd­ni kezd a polgári tiltakozás, - mit kell tenni??! NEVETSÉG TÁRGYÁVÁ KELL TENNI A TÍZPARANCSOLATOT! - Ez a Poén-bomba! Valóban csak nevetni lehet rajta, amikor a római gladiátor találkozik a „Ne ölj” parancsával, a tógás és kéjmá­moros arcú szenátor a „Ne paráználkodj” és „Ne kívánd” parancs szónokias felhang­zásával. A poén „csattanója” pedig, a színen megjelenő vézna Schwarcz úr, aki a pa­rancsokat tartalmazó két kőtáblát - az előbbi tiltakozókkal szemben - elfogadja Mózestől, mert „INGYEN VAN.” A közönség a triviális jelenetet rekedtségbe fulla­dó „röhögéssel” jutalmazta. - Bennem pedig torokszorító döbbenet keletkezett, mert eszembe jutott, hiszem rám vigyorgott az ősrégi trükk: „Amin nevetni lehet, nem kell komolyan venni.” Pásztor Jánosné, Tamási A MAGYAR ASSZONYOK EZREDÉVI SZÖVETSÉGE Tisztelettel meghívja az 1956. december 4-5-i Nőtüntetés emlékére szervezett, 2001. december 5-én, 11 órakor kezdődő A magyar ttok 1956-ban című tudományos konferenciára Helyszín: Újpesti Polgár Centrum, Budapest IV, kér. Árpád út 66. (a 3-as metró újpesti végállomásánál) SZEMÉLYES TÖRTÉNELEM Máczay Lajos, a halálraítélt vallástanár Száztíz évvel ezelőtt -1891. december 1 -jén - született Máczay Lajos, a Nyíregy­házi Evangélikus Kossuth Gimnázium vallástanára. Édesapja a központi evangélikus elemi iskolánk pedellusa volt. A jó tanuló gyermek továbbtanult a gimnáziumban. Érettségi után vasutastisztnek pályázott, de alacsony termete miatt nem vették fel. Geduly püspök úr elküldte a fennhatósága alá tartozó eperjesi teológiára. (Én tőle ta­nultam hivatalosan az eperjesi vésztörvényszék történetét, de tőle hallottam a leghi­telesebben az eperjesi diákéletről is mesélni.) Végzés után Rozsnyóra került segédlelkésznek. Rozsnyó jelentős evangélikus vá­ros volt. Gimnáziuma is működött. Az első világháborút követő hatalomváltás követ­keztében el kellett hagynia Rozsnyót és missziói lelkészként tevékenykedett. 1923- ban Alma Matere, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium hazahívta vallástanárának. 1931-ben az iskola 88. számú Szabolcs cserkészcsapatának a pa­rancsnoka is lett. A harmincas évek közepén, elemi iskolai tanítóm, Thaisz Kálmán (magyarosított nevén Deményfalvi Kálmán) Máczay Lajoshoz küldött, hogy legyen segítségemre. Is­merte anyagi helyzetünket, amely nem engedte meg a gimnáziumi tanulást. Tízéves gyermekként jelentkeztem nála a Városháza alatti szerkesztőségben. Egy írásos aján­lást adott a kezembe, hogy ezzel jelentkezzem az iskolai segélykönyvtárban tanköny­vekért. Az iskolában a cserkészekkel elvitt táborba Szinpetribe, Rozsnyóra. Szinpetri az aggteleki cseppkőbarlang jósvafói bejáratához 10 kilométerre esik. Voltunk a cseppkő­barlangban is. A tábori életet filmfelvevő géppel felvette és a karácsonyi avatáson le­vetítette. Rozsnyóra 1939-ben jutottunk, amikor Máczay Lajos hazatért Magyarország­ra. Parancsnokom prédikált azon a szószéken, amelyen segédlelkész korában. Részt vettünk Kossuth Lajos szobrának újbóli felállításán, Rozsnyó főterén. (A csehek a szobrot eltávolították, de a magyarok elrejtették.) 1939 júliusában újból a helyén állt a szobor. Bőrlebemyeges, egyenruhás bányászok zenekara játszott. Őket munkaközben is láttuk a rozsnyói állami antimonbányában. Megmásztuk az 1200 méteres Ökörhe­gyet is. Nagy élmény volt a közeli Krasznahorka várának meglátogatása is. Hatodikos koromtól kezdve rám bízta a reformáció ünnepén az ünnepi szónokla­tot is, amelyet addig mindig ő tartott meg. 1945. április 2-án a nyíregyházi Városháza nagytermében működő népbíróság elé állították. A Nyírvidéki helyi lap fömunkatársa volt. A háború alatt közölte a háborús híreket és a kötelező propagandaanyagot. Halálra ítélték. Kegyelemből életfogy- tiglanigra változott a büntetése. Éveket ült börtönben, ahol meglátogattam. Szabadu­lása után agyvérzésben megrokkant. 1957. június 26-án 66 éves korában meghalt. Földi maradványai a nyíregyházi Északi temetőben nyugszanak. Kegyelettel emlékezem meg jótevőmről, halálraítélt vallástanáromról és cser­készparancsnokomról. Dr. Reményi Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom