Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-18 / 47. szám

Z$m/1TI HÍRmonDÓ 2001. NOVEMBER 18. 3. oldal (Folytatás a 2. oldalról) E mondatot a bizottság úgy módosí­totta, hogy a zsinat bátorít minden - a rendelkezések hatálya alá eső egyházi személyt - az átvilágításra. Az őszi ülésszak első napján, szep­tember 21 -én került sor - két részletben - a törvényjavaslat általános és részle­tes vitájára. Ennek során újra előjöttek olyan érvek, amelyek az előzetes vitá­hoz tartoztak, és több félreértést is tisz­tázni kellett. Végül elfogadásra került a törvény, amelyben a zsinat meghatá­rozza, hogy evangélikus egyházi sze­mélyként ki kérheti az átvilágítását. A többség a bővebb változat mellett vok­solt, egyébként apró pontosításokkal a bizottsági előterjesztés maradt a tör­vényszövegben. Az ügyrendnek megfe­lelő név szerinti végső szavazás után 25 igent, 9 nemet és 2 tartózkodást szá­moltak össze a jegyzők, így megvolt a törvény elfogadásához szükséges 2/3- os többség. Ezután a nyilatkozattervezetről tár­gyalt a zsinat. A bizottság által javasolt szövegből - néhány kisebb pontosítás mellett - többek ellenkezését kiváltotta az átvilágításra vonatkozó „bátorítás". Az előterjesztő hajlandó lett volna vissza­térni a bizottság által kijavított eredeti szöveghez, de a vita egy nem sokkal későbbi pontján a levezető elnök azt a kérdést tette fel, hogy akar-e egyáltalán nyilatkozatot kiadni a zsinat. Mivel a kérdésre csak 9 igen szavazat érkezett, a téma lekerült a napirendről. Másnap, szeptember 22-én került sor előzetes elvi vitában Muntag András javaslatának tárgyalására. Az előterjesz­tés mindenkit megrázott, többen mond­tak köszönetét a lelkipásztori hangért. A köszönetmondók között is volt azonban, aki ezt a javaslatot is kritizálta és a kér­dés rövid úton való lezárását sürgette. A mindkét oldalon elhangzott hozzászólá­sok után a vita azzal fejeződött be, hogy elegendő támogatottság híján az előter­jesztő visszavonta javaslatát. Ezzel az átvilágítás kérdése a zsina­ton - valószínűleg véglegesen - lezá­rult. Az elfogadott törvény az Evangéli­kus Közlönyben való kihirdetésével 2001. október 22-én hatályba lépett. Ittzés András a jogi, egyházalkotmányi és egyházszervezeti bizottság elnöke Smidéliusz Zoltán és Bárdossy Tamás, a zsinat lelkészt és nemlelkés. i elnöke :\Wm Ez a szöveg Muntag András június elején benyújtott írásos javaslatának és a zsinat szeptemberi ülésszakán elhangzott szóbeli előterjesztésének szerkesztett változata. A javaslatot az előterjesztő az elvi vita végén visszavonta. Javaslat a zsinati tagok átvilágításáról szóló zsinati határozatra Muntag András A zsinat minden rendes tagja kérje átvilágítá­sát, és annak eredmé­nyét hozza nyilvános­ságra az Evangélikus Közlönyben. • A (világi) törvény részletes átvizsgálása után arra jutottam, hogy nem látom értel­mét a zsinat kettős döntésének. Részben azért, mert a törvény eredeti formájában maga is kötelez (az eredményt, ha az érintett nem kíván le­mondani tisztségéről, nyilvánosságra hozzák), részben pedig azért, mert a döntés kizár minden olyan további ja­vaslatot, amely példamutatásban, bá­torításban vagy egyéb módon előremu­tató, bár szó szerinti értelmében kötelezés. • Akinek vaj van a fején, az nem szo­kott a napra állni - nem várhatjuk hát, és nem is várhatjuk el, hogy azok is kér­jék átvilágításukat, akiknek van besúgói múltjuk. Ahhoz, hogy valaki a megszé- gyenítődés biztos tudatában vállalkoz­zék erre, kell valami emberfeletti nagy­ság és tartás, ami nagyon keveseknek adatik meg. • Ha a javaslattevő saját magára néz­ve kötelezően előírja az átvilágítást, az lehet példamutatás. Mások számára bátorítást persze főképp az jelenthet, ha a javaslattevő érintettnek bizonyul, és elsőként „megy át a tüskés bozóton". • Mindezt abból a kényelmes béka- perspektívából mondom, hogy nem küldtem senkinek besúgói jelentést. (Azt is jelenti-e ez, hogy nem vagyok rajta a listán? - ezt most nem érintem.) Van-e olyan volt besúgó, aki önként vállalná az át­világítás úttörő szerepét? • Lehet a zsinat a ja­vaslattevő - ez szerencsés megoldás lehet. Negy­venöt ember között akad­hat érintett: az átvilágítá­suknak lehet példamutató ereje. De a helyzet na­gyon kényes. Itt ütközünk talán először e zsinat munkája során olyan kér­désbe, amelyik valóban próbára teszi keresztyén érzékenységünket. Rákénysze- ríthetjük-e az elesetteket arra, hogy aka­ratuk ellenére vagy idő elölt vállalják ezt az esetleg embernyomorító szerepet? Tu­dunk-e nekik megfelelő védelmet vagy támaszt biztosítani? • Ha pedig ezekre a kérdésekre csak nemmel tudunk válaszolni (nincs önként jelentkező, nem kényszeríthetjük, nem tudunk támaszt nyújtani), akkor szá­momra a lehetőségek közül az lett volna elfogadható, hogy a zsinat elutasítja a megkeresést, és megfogalmaz egy nyi­latkozatot arról, hogy az Egyház a Törté­neti Hivatal iratai helyett jobban bízik tagjainak lelkiismeretében és Jézus Krisz­tus megbocsátó kegyelmében. • A zsinat döntése által korlátozottan és a fentiek alapján javaslom, hogy a zsi­nat rendes tagjai kérjék átvilágításukat, és annak eredményét, bármi lenne is az, hozzák nyilvánosságra. • Ez a határozatjavaslat csak a zsinat tagjairól szól. Az előző bekezdések azt Sok vita folyt arról, hogy az állami rendelkezések adta lehetőséget kihasználva, szülessen-e egyházi törvény bizonyos egyházi személyek kötelező átvilágításáról. A zsinat többsége e javaslat ellen foglalt állást. Az alábbiakban megpróbáljuk - kommentár nélkül - összefoglalni azokat a legfontosabb érveket és ellenérveket, amelyek a döntés előtt elhangzottak. Érvek az átvilágítás ellen Több mint egy évtizeddel a rendszerváltozás után már nem időszerű az előző rendszer ügynökeinek keresése. Az, hogy korábban kellett volna ezzel foglalkozni, csak egyik oldala a kérdésnek. Sokan nem élnek már azok közül, akikről szó van, sokan pedig nem aktívak. Az egyházi közvéleménynek csak kis szeletét érdekli az ügynökkérdés, gyülekezeteinkben nem téma az átvilágítás. Azt is látnunk kell, hogy az iratok, amelyek alapján az átvilágítóbírák meghozzák ítéletüket, nem megbízhatóak. Bizonyos listák készültek, amelyekre olyanok is ráke­rültek, akiket csak be akartak szervezni, vagy akik kényszer hatására vállalták az „együttműködést", de soha nem adtak le egyetlen használható jelentést sem. Egy írott lista nem ad számot azokról sem, akiket szóban szerveztek be, illetve szóban ad­ták le „jelentésüket". Voltak, akik hozzáférhettek az iratokhoz: azok vajon nem akar­ták-e saját munkájuk nyomát eltörölni? És ha valakire rábizonyul, mi lesz a következ­ménye? Az-e, ami egyik politikusunk esetében, aki érintettnek bizonyult, s mindössze annyi volt a válasza: „...na és akkor mi van?". Nem teljes az átvilágítás akkor, ha nem beszélünk azokról, akik a KGB-nek, Stasinak, Securitaténak dolgoztak. Nincs szó azokról - s egyházi személyek átvilágításánál ez nem elhanyagolható - akik az Állami Egyházügyi Hivatalnak „szállították" az információkat, néha közvetlen munka­társukról, lelkésztársukról. Az olyan ügynökökről pedig, akik ma is „dolgoznak", nem fognak olyan iratot kiállítani, ami lehetetlenné teszi működésüket. És mit ér az a papír, amelyet az átvilágított kap? Vajon akkor, amikor az Igaz Bíró elé állunk, elfed-e egyetlen bűnt is ez az igazolás? Az átvilágítástól leszünk-e hiteleseb­bek...? Tudhatunk olyanokról, akikről az egyházi közvélemény ismeri a „múltját", s mégis tisztának bizonyultak az átvilágítás során. És miért csak ezt az egy bűnt pellen- gérezzük ki? A paráznaság, a sikkasztás, a lelki terror miért nem egyenrangú bűn? Mi­ért világi törvény kell ahhoz, miért átvilágítási bíróság, hogy tisztázzuk az Egyház, a ke­resztyén emberek múltját? Ha nem tudunk egyházon belül megoldásra lelni, nem fog ez az eljárás sem megnyugvást hozni. A féligazságok csak a békétlenséget erősítik, a gyűlölet magvát vetik el. A bűn­bocsánat fogalmát a világi igaz­ságszolgáltatás nem ismeri. Krisz­tus szabadítása, mely megtisztít a bűntől, teljes. Mindössze az a fel­tétele, hogy igaz bűnbánatot tart­sunk, hogy valljuk meg, nincs senki, aki ebből a mélységből fel tud emelni Krisztuson kívül, s ezzel a hittel fogadhatjuk az abszolu- ciót, az ígéretet. Tud-e ez az eljá­rás ilyen megtisztulást adni? Képesek vagyunk-e erre az egyházon belüli megtisztulásra? Van-e az Egyháznak akkora hi­te, hogy ezen átessen? Pótolja-e ezt a hitet a világi ítélő hata­lom? Szavazatszámlálók munka közben / Érvek az átvilágítás mellett Az 1 948-ban egyeduralomra jutott kommunista párt egyik alapvető célkitűzé­se - mint a keleti blokkban mindenütt - az volt, hogy az egyházakat megszüntes­se. Ezen cél elérésének módszere 1956-ig leginkább a nyílt rendőri erőszak, a letartóztatás, a bebörtönzés, az internálás, a kitelepítés volt. 1958 után fokoza­tosan taktikaváltás következett. Az állam ügynököket épített be az egyházba, il­letve egyházi embereket ügynökké tett, így bomlasztva belülről azt. Egy 60-as évek elejéről származó lll/lll-as belső összefoglaló szerint egyházunkban 26 ügy­nökük volt. Ez a szám pedig, a rendszer kiépülésével párhuzamosan folyamato­san gyarapodott. A Veres, Virág, Pécsi, ... fedőnevű ügynökök nem meggyőződéses kommunis­ták voltak, hiszen számos olyan alkalomról is írnak részletes jelentést, amelyen csak egyházi emberek vettek részt. Sok esetben azonosítható a munkakör, a stílus is. Az ügynökök számos esetben egyházunk tagjai, lelkészek, köztük vezető beosztásúak is. Indíttatásuk is eltérő lehetett. Voltak, akik meggyőződésből, mások előnyszerzés céljából, megint mások fenyegetések hatására lettek besúgók. Rendszeresen jelen­tők és alkalomszerű informátorok is dolgoztak. A jelentések többsége szégyenletes, másoknak ártó, tudatosan kárt okozó. Megírásuk tehát nemcsak egyházellenes, hanem emberellenes bűn is volt. Azontúl, hogy törvény határozza meg, ki minősül egyházi személynek, kötelező­vé kellene tenni számukra, vagy legalábbis egy részük számára az átvilágítást. Ennek eredményét nyilvánosságra kellene hozni, s ha szankcionálni akarjuk azokat, akik esetében terhelő eredmény született, akkor dönthetünk úgy, hogy veszítsék el a magasabb egyházi tisztségbe való választhatóságuk jogát. A kérdés nem vetődne fel ilyen élesen, ha 1989-90 fordulóján tömeges önátvilágí­tásnak lehettünk volna tanúi. Ha azok, akik bűnöket követtek el, akik mások és az egy­ház kárára kiszolgálták az előző rendszert, nyílt és őszinte bűnvallást tettek volna. Ez nem történt meg. így talán ez a törvény is hozhatna tisztulást egyházunk közéletében. Az ÁEH irataira ez az eljárás nem terjed ki. Ezt a hiányosságot az egyház azok kutatására és feldolgozására létrehozott szakértő bizottság munkájának beindításá­val pótolhatná, amely nyilvánosságra hozná a múltunk ott fellelhető szeletét. Nem ad választ ez a lehetőség egyéb titkosszolgálatokkal (KGB, Stasi, Securitate, ...) va­ló kapcsolatra sem, de most erre van lehetőségünk, ezzel élhetünk. Aj. egyházi személyek átvilágításának lehetőségével a társadalom most kihívás elé állította az egyházakat. Kérdés: meg akarunk-e felelni, állunk-e elébe, avagy elvtelenül kitérünk. Ez utóbbi esetben fenntartjuk a vétkesek és az áldozatok közöt­ti egyenlőségjelet. Létezik olyan vélemény, hogy az átvilágítás szembefordít embe­reket egymással. Valójában ők már hosszú idők óta szemben állnak egymással, de jelenleg csak egyikük tud róla, így szerepet játszik. A most foganatosítható szank­ció eltörpül azon bűnök mellett, amelyeket az ügynökök tevékenysége, az általuk az egyháznak és testvéreiknek okozott kár jelent. Jézus mondja: „Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat." (Mt 5,23-24) Ennek jött el az ideje. Az átvilágítás talán segíthet azoknak, akik testvéreikkel szembeni bűnök terheit cipelik még. a gondolatmenetet tartalmazzák, ami engem arra vezetett, hogy javaslatomat megfogalmazzam. Minden lényeges benne van, amit akkor gondoltam, s amit ma is gondolok. Nem bajlódtam a részletekkel, amikor az írás elkészült. „Az ördög a részletekben lakozik", és én éppen őt szeretném ma kizárni eb­ből a teremből. Ebben az elvi vitában arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy akarja-e a zsi­nat, hogy megtárgyaljuk azt a javaslatot, 1. ) amely kötelezné a zsinat 45 ren­des tagját arra, hogy kérje átvilágítását, és annak eredményét hozza nyilvános­ságra; 2. ) amelynek elfogadása a. ) rendkívüli ülésszakon, b. ) titkos végső szavazással és c. ) csak a szavazásban részt vevők teljes egyetértésével történnék. • 1. ) Az akadályok egy része technikai, jogi. Ábrahám és Mózes Istene az em­bert igazságérzettel teremtette, az em­ber pedig ezt az igazságérzetet kívánja a jog eszközeivel megnyugvásra kész­tetni. A jogot az ember teremtette: sza­bályokat, hogy vitás kérdésekben mi­lyen eljárásokat kövessünk. De ha a jogot, a szabályokat azért teremtjük, hogy céljaink megvalósuljanak, akkor most alakítsuk szabályainkat ahhoz az esethez, amely előtt állunk. 2. ) Sokkal nehezebbnek látom azon akadályok leküzdését, amelyek lelkűnk­ben ébrednek. Egyrészt imádkozom, hogy ébredjenek, ne hagyjuk elaludni őket. Másrészt ne féljünk tőlük. „Az is­meretlentől nem félni kell, hanem meg­ismerni. Félni azután sem késő." Anélkül, hogy megítélnénk a szava- zás/ellenszavazás/nemszavazás szándé­kát, számítanunk kell arra, hogy vannak közöttünk olyanok, akiknek a döntés ne­héz. Ezeknek a Testvéreknek a dolgát könnyítenünk kell. Meg kell adnunk a le­hetőséget arra, hogy megtalálják a nekik való választ. A saját válaszukat. Van, aki bele akar szólni a döntésbe pro vagy kontra. Van, aki nem. Van, aki tudni vé­li, hogy a nem beleszólás vagy a kontra mit takar. És van, aki fél attól, hogy egyesek tudni vélik. És olyan is akadhat, aki egyetért a javaslattal, de nem szeret­né nyilvánosságra hozni az eredményt. Ő tudja, miért - és nem mi, nem mások. Krisztus azért teremtette meg Egyházá­ban a bűnbánat/bűnbocsánat folyama­tát, hogy ezek a kérdések rendeződjenek mindannyiunkban. De most nem erről van szó! Itt Egyhá­zunknak a világ előtti kiállásáról van szó. Ha sikerül, régen látott módon mu­tatunk példát. Ha nem, akkor folytató­dik eddigi életünk - hacsak a próbálko­zás magot nem vet a lelkűnkben. • Nem várok igazságszolgáltatást a javaslatomtól, de magától az átvilágítá­si folyamattól sem. Nem várom azt sem, hogy helyettesítené mindazt, amit az Egyház és egyén Jézussal való pár­beszédében megvalósítható. De hiszem azt, hogy aki jogosan ta­láltatna érintettnek, és vállalja ezt a procedúrát, az másokat is megerősít­het. Hiszem azt, hogy aki tisztának bizo­nyul, mert eltűntek a bizonyítékok, an­nak sem hiábavaló ez az időszak. És ha ennyi az eredmény, akkor előttem már volt értelme annak, hogy a zsinat tagjai vállalták az átvilágíttatást. • Igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot és alázatosan járj a te Is­teneddel. (Mik 6,8) Imádkozzunk! Urunk, aki Atya, Fiú, Szentlélek, Egy Igaz Isten vagy, kérlek, nézz le ránk ítélő tekinteteddel, hogy megmozduljon bennem a megkövese­dett érzés, együttérző szemmel, hogy le­gyen kire támaszkodnom életem e ne­héz órájában, megbocsátó szeretettel, amivel erőt adsz az elviselhetetlenhez: a kereszt hordozásához. Ámen. Budapest, 2001. szeptember 22. Muntag András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom