Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-11 / 46. szám

2. oldal 2001. NOVEMBER 11. Evangélikus Élet r UJ NAP - UJ KEGYELEM ~\ VASÁRNAP „Békét adok, hogy irányítson és igazságot, hogy az parancsol­jon. ” Ézs 60,17b (Him 2,1-2; Lk 17,20-24(25-30); Zsolt 33,1- 22) Oly sokan vágynak ma is békére és nyugalomra a hétköznapok forgatagában és a szívekben. Ha a békére való törekvés lenne az életünk egyik mozgató rugója, akkor nem a kárhozat, a bűnök mélysége felé menetelnénk, hanem a megbocsátás, a bűnvallás felé. A béke és az igazság szorosan összefonódik, miként az irányítás és a parancsolás. Én az utóbbi szó (parancsolás) helyett inkább a vezetést használ­nám, hisz ez az igazság vezet a nyugalom völgyébe, ahol megtalálhatjuk a minden- ség Urát, Istenét. Az igazság pedig nem más, mint az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisz­tus. A béke és igazság vezessen mindenkit az életútján! HÉTFŐ „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetts és az aratás, a hidegés a meleg, a nyár és a tél, a nappal és éjszaka. ” lMóz 8,22 (Zsid 6,7; Mk 4,1-9 (10-12); Ez 37,1-14) Ez az ige az Úr szava,:fhelyet az özönvíz után mon­dott Noénak és családjának. A mondat azt sugallja és közvetíti felénk, hogy az Is­ten többé nem emel kezet a teremtményeire; pedig sokszor megérdemelnénk tette­ink és gondolataink miatt. Érezhető az örök körforgás. Míg lesz Föld, addig változnak az évszakok, a nappalok és addig változunk mi is. Mindig van lehétősé- günk más emberré válni: jobbá, kedvesebbé;' és az Istenhez hűségesebbé lenni. Mennyei Atyánk ígéretet tett arra, hogy míg Föld van, mi is vagyunk, de senki sem kerülheti el a megmérettetést. Nappal és éjszaka, jó és rossz; ezek az ellentétek hú­zódnak végig az életünkön. Vajon merre billen a mérleg nyelve? lamit e földi lét lezárta után? Miért nem tudunk megelégedni azzal, amink van? A mennyei Atyánk ígérete miért nem elég nekünk? Ha Ő velünk van, akkor nincs mi­ért rettegnünk, nem hagy el minket. Elég, amink van. CSÜTÖRTÖil tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hal­lottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, ame­lyet ő maga ígért nekünk, az örök élet. ” ÍJn 2,24 (Jer 2,29; Lk 13,4-5; Ez 43,1-12) Gyermekkorunkban nagyon sok történetet hallottunk a családjainkról, őseinkről, az első vagy második világháborúban történtekről. Ezekre felnőtt korunkban is emlék­szünk. Ugyanígy van az Úrról hallottakkal is, soha nem felejtjük el, megmaradnak a hittel teljes szavak és intések, ígéretek a szívünkben. János apostol szavai is egy ígéretről szólnak. Aki nem tagadja meg hitét, aki a nehézségek idején sem hátrál meg, az az Úr közelében marad. Ők az örök élet ígéretét hordozzák magukban. Mindannyian ezt az életet szeretnénk elnyerni, de egyesek majd az „örök kárhozat­ra támadnak fel”. Van még idő cselekedeteink, életünk megbánására és megváltoz­tatására, éljünk vele! PÉNTEK I^£qq ..Istenünk megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban. ” 2Kor 1,4 (Ézs~ 66,13; Mk 13,9-20; Ez 37,15-28) Október és november az emlékezések időszaka. Visszagondolunk a régi idők nagyjaira, közülünk eltávozott szeretteinkre, akiknek helye üres a templom padjaiban, a lakásban, de a szívünkbe örökre beírták ma­gukat. Ilyenkor vigasztalásra, bátorításra van szükségünk. De honnét kapjuk az erőt, a segítséget? Pál a teremtőre mutat, mint vigasztalásunk forrására, nála meg­leljük a békességet és a reménységet. így lesz lelki erőnk arra, hogy másoknak se­gítsünk, a környezetünkben élőket kiemeljük, kihúzzuk a mélységből, a nyomorú­ságból. Az Isten a mi menedékünk és erős várunk, nála újra és újra feltöltődhetünk. Zakariás mondja: „Izrael Istene emlékezik arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak Abrahámnak, és megadja nekünk, hogy el­lenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. " Lk 1,73-75 (Zsolt 111,9; Mt 26,36-41; Ez 47,1-12) Keresztelő János édesapjának énekében olvashatjuk ezeket a mondato­kat. Visszaemlékezik a zsidóság történetének kezdeteire: Istennek Abrahámnak ígért utódokra, a védelemre, szolgálatra. Az Úr szövetséget kötött Izrael népével, a magasabb rendű lehajolt a kisebbhez. Ez ma is így van. Megment minket az ellen­ségeink „karmai” közűt, óv és védelmez, miként egyszer megesküdött az Úr. Mi is megtartjuk azt, amire esküt teszünk? Mit jelent számunkra az eskü és a szövetség? Csak szokásból esküdözünk? Ne felejtsük el: „Ne vedd hiába Istened nevét!” SZOMBAT SZERDA „Ne legyetekpénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mond­ta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged. ” Zsid 13,5 (Ézs 66,1; lKor 3,17; Ez 40,1-6) Életünk egyik legfontosabb elemévé vált a pénz és az ezzel járó hatalom. A legtöbb dolgot abból a szemszögből nézzük, hogy mennyit nyerünk vele, mennyivel lesz nagyobb a vagyonunk. Vajon nyerünk-e ezekből va­„Akipedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat és megszaporítja igazságotok gyümöl­csét" 2Kor 9,10 (Zsolt 65,12; Mk 13,31-37; Ez 48,30-35) A magot a gazda adja a munkásainak, hogy elvessék és legyen mit learatni. Ha bőséges lesz a termés, akkor még több magot lehet elültetni. így van ez Isten igéjével is. Ha sikerül elültetni az em­berek szívében az Úr szavait, ott gyökeret ereszthet, és többszörös termést hozhat. Mi vagyunk a magvetők, lesznek-e újabb és újabb Krisztus-követők? Ez rajtunk is mú­lik! Legyünk Isten buzgó hirdetői, akik az igazság gyümölcse után is éheznek! Garas Krisztina Judit III., Mező u. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 22. VASÁRNAP Megbékélni egymással 2Kor 2,3-11 „Krisztusért kérünk, béküljetek meg egymással! ” - írhatná az apostol a korin- thusi gyülekezetnek és kiegészíthetné még azzal - „velem is ", Béküljetek meg, béküljünk meg, mert békétlenség van közöttünk. Probléma, ami fennáll, amit nem lehet kikerülni. Bár pontosan nem ismerjük a helyzetet, amely Pált szomo­rúságra készteti, azt mégis érezhetjük a levélből, hogy az apostol nem általános­ságban beszél. Olyan konkrét problémá­ról szól, amely képes még a gyülekezetei is megosztani. Nem tudjuk, ki áll a dol­gok hátterében, kinek köszönhető mind­ez, de itt most nem is ez a fontos, ez a ko- rinthusi gyülekezetre tartozik. A helyzet azonban komoly! Olyannyi­ra, hogy megszomorodást és könnyhulla- tást vált ki. Nem álkonfliktussal találko­zunk, hanem elszomorító és megszomorító helyzettel. Olyan helyzettel, ami manap­ság is megmérgezi kapcsolatainkat, em­bertársainkhoz fűződő viszonyainkat. Kikerülhetetlenek az összezördülé­sek, a nézeteltérésekből adódó nehezte­lések. De tudnunk kell ezeket kezelni! Sokszor milyen könnyen válaszolunk az úrvacsora liturgiájában feltett kérdésre: „Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? ", Általánosságban könnyen rávágható: megbocsátottam. De ha átgondoljuk, hogy mennyi embernek kellene megbocsátanunk és hány ember­társunk bocsánatára van szükségünk, már nem olyan könnyű kimondani: meg­bocsátottam! „Krisztusért kérünk, béküljetek meg egymással! ” - írhatná az apostol a gyü­lekezet minden egyes tagjának címezve ezt a felszólítást, hiszen mindnyájan egy közös testnek, Krisztus testének a tagjai. Bár nagyok a különbözőségek közöttük, mégis összetartoznak. És ha ennek a közösségnek az egyik tagja szenved, azt megérzi a másik is. Ha problémája van az egyiknek, az kihat a másikra is. Hatással vagyunk egymásra, nem függetleníthetjük magunkat a kö­zösségtől, hiszen akkor már sérül a kö­zösséghez való tartozásunk is. Nem ke­rülhetjük ki ezt a felelősséget, mert bizony komoly felelősség ez, mely meghatározza a jövőt is. Pál azonban minden szomorúság és könnyhullatás ellenére örömről beszél. Nem szomorkodni akar a korinthusiak között, hanem azt akarja, hogy örömük közös legyen. Olyan örömről beszél, amely minden tagot eltölt. Amely nem csupán egy bizonyos kört érint, amelyből nem maradnak ki gyülekezeti tagok, ha­nem kölcsönösen átjárja az egész közös­séget. De ez az öröm csak a Krisztussal való közösségben valósulhat meg. „Krisztusért kérünk, béküljetek meg egymással!” - írhatná az apostol az egész közösségnek, hiszen arról beszél, hogy nem csak őt érte szomorúság, ha­nem mindnyájukat. Engem és mégsem engem szomorított meg - írja Pál - utal­va ezzel arra, hogy az igazi közösségben senki sem függetleníthető a másik em­bertől. Mindenki érintett, és ez a helyzet megosztottságot eredményezhet. A kö­zösség nagyobb része azonban az apostol mellett áll, együtt érez vele olyannyira, hogy a bűnöst már meg is büntette. De Pál nem áll a büntetést végrehajtók közé, nem ostorozza a vétkest, hanem megbo­csát neki, sőt az egész gyülekezetét erre szólítja fel. Legyen elég a büntetésből, nehogy a szigorúság átlépje a határt, és a bűnös ne érezze azt, hogy bűne nagyobb, mint a megbocsátás. Benne van mindebben nemcsak a megbocsátás, hanem a bűnbánat is. Ben­ne van az, hogy Pál nem hiába szólít fel a bűnbocsánatra, hanem hogy megvan erre az alapja, a másik fél bűnbánata. Valahogy ez a kettő összetartozik. Bűn­bánat és bűnbocsánat. Egyik sem könnyű. Sem elismerni azt, hogy hibáztunk, vét­keztünk Isten, az emberek és saját ma­gunk ellen, sem pedig megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. Pedig mind a két oldal fontos és nélkülözhetetlen az egészséges Krisztus-közösség számára. Egyik oldalon a gyülekezet elnézése, felmentése, a másikon pedig a vétkes bűnbánata. Készen kell állni a megbo­csátásra. „Krisztusért kérünk, béküljetek meg egymással! ” - írhatná Pál, hiszen ez kell ahhoz a szeretethez, amire Pál hívja a kö­zösséget: bocsássatok meg neki és vigasz­taljátok. Csak a szeretet, az agapé-szeretet képes erre. Készen állni a megbocsátásra és vigasztalni a bűnbánót. Nem csak inte­ni, feddeni, megróni képes az embert, ha­nem megajándékozni, megbocsátani is kész neki. Megbocsátani, de nem a mj bo­csánatunkkal, mely sok esetben nem fe­lejt, hanem a Krisztustól tanult bocsánat­tal, mely képes arra, hogy elfedezze a bűnt és a tenger mélyére vesse azt. Közösségeinkben, családunkban, sze­mélyes kapcsolatainkban nem küszöböl­hetek ki a viharok. Nem ezek elkerülésé­ről beszél az apostol, hanem ezek kezelé­séről. Arról, hogy ilyenkor minden esetben mind a két félnek Krisztus arca előtt kell állni, mert csak így maradhat meg az igazi közösség. Egyedül Krisztus képes csak arra, hogy lerontsa azokat az ékeket, amit a bár legyőzött, de mégis még mindig valóságos hatalmú Sátán ver ember és ember közé. Istentől kapott küldetésünk elfogadni a bűnbánattal kö­zeledőt és késznek lenni a bűnbánatra, hogy ne a Gonosz győzedelmeskedjen közöttünk, hanem az, aki képes lerom­bolni a Sátán csalárdságának munkáját. Ámen Csorba János ISTENTISZTELETI REND _______________ Bu dapesten, 2001. november 11. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Soly­már Péter Tamás; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaiiczky Péter; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Muntag Andorné; du. 6. (zenés áhítat) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlo­vák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Ju­lianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Johann Gyula; Kelenföld, XI., Bocs­kai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. (ifjúsági) Blázy Árpád-Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII. , Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., KékGolyó u. 17. de. 10. (családi) Vári Zsuzsanna; du. 5. (közön­ségtalálkozó) dr. Fabiny Tamás; XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII. , Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Johann Gyula; XTV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Johann Gyula; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régifóti út. 73. (Nagy­templom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákos­szentmihály XVI., Hősök tere II. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Bat­thyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Má­tyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. dr. Harmati Béla; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákó­czi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Buda­fok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; Biatorbágy (Faluház) de. fél 9. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 22. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 18,15-17; epistolája (igehirdetési alapige): 2Kor 2,3-11. HETI ÉNEKEK: 466, 79. Összeállította: tszm SAROK 3 £ 5 Cd jr Örökségem nagyon tetszik nekem! Milyen zsoltárokat használ az egyház? (Ps 16,6) A zsoltárok az egyház örökségéhez tartoznak. Ezt a drága örökséget úgy őrzi, hogy tagjai személyes imádsá- gos életében és istentiszteletei során használja is. Tehát nem terhes, kénytelenül hurcolt örökségről van szó, ha­nem - a címben szereplő fordítás szerint - amelyben „kedve telik”. Sokkal többről van itt szó, mint esztétikai gyönyörködésről. Krisztus-hitünk talál bennük nélkülöz­hetetlen segítséget és gazdagodást. Tiszteljük a zsoltárok könyvének műfaját is. Ezért el­sősorban nem textusokat, igehirdetési alapigéket keresünk benne, hanem imádkozzuk és énekeljük. Pontosan a zsol­tároknál derül ki, milyen furcsa is imádságról és éneklés­ről külön beszélni. Megszoktuk. Már nem is érezzük an­nak fonákságát, amikor az ének után imádságra hívunk. Mit csináltunk akkor eddig? A zsoltárokban való örömünk, a zsoltároskönyv iránti tiszteletünk nem a régiségnek, hanem Jézus Krisztus Urunk és tanítványai imádságoskönyvének szól. Sejtjük, hogy az utolsó vacsora után a 118. zsoltárt énekelve mentek az Olajfák hegyére, és tudjuk, hogy Jézus, a halállal vívódva a 22. zsoltárt, vagy annak egyes részeit imádkozta a ke­reszten. Jézusnak nem hét szava volt, hanem zsoltárt imádkozott. Aki zsoltárt imádkozik vagy énekel, Jézus Krisztus Urunk és az első gyülekezet imádságába kapcso­lódik bele. Az egyház azonban nem egyszerűen ismétli a zsoltáro­kat. Kiemel egy verset a zsoltárból, vagy más bibliai szö­vegből, ezt a zsoltár elejére teszi. Nem fejezi be a zsoltár utolsó mondatánál, hanem a Szentháromságot dicsőíti a „kis glóriával”, és megismétli a kiemelt részt, bekeretezi vele a zsoltárt. Az egyház válogatósán él a zsoltárokkal. Ez a gyakor­lat azzal együtt igaz, hogy a keresztyénségben él olyan gyakorlat is, amelyben minden zsoltár sorra kerül, ha nem is folyamatosan, egymás után. A válogatásra legjobb példa az istentiszteletet bevezető, „introitus”-ok csoportja. Ezekkel - ha csak részben is - el- imádkozzuk az egyházi év során a zsoltárok egyharmadát. Egyházunk istentiszteleti életében is kiemelkednek a Hús- vétot megelőző, nagyböjt időszakára eső vasárnapok, és a Húsvétot követő vasárnapok zsoltárai, amelyek antidonái- nak, keretverseinek latin kezdőszava ma is a vasárnap ne­vét, jellegét hordozza. (Invocavit, Reminiscere, Oculi, Laetare, Judica, Palmarum, illetve Quasimodo geniti, Misericordias Domini, Jubilate, Cantate, Rogate, Exaudi). Vétek lenne sorszámra cserélni ezeket. Keresztyénségünk számára gyümölcsöző fáradság tanulni-érteni, mit őriznek- rejtenek-hirdetnek ezek a zsoltáros nevek. Az egyház, benne az evangélikus szín is, megőrizte a hét bűnbánati zsoltár-csokrát. (6, 32, 38, 51, 102, 130, 143.) Énekeskönyvünk 1964-es kiadása még ajánlja eze­ket gyónási előkészületünk számára. A későbbi kiadások­ból kikoptak. Istentiszteleti életünk gazdagodására, benne a külön gyónó istentisztelet lehetőségére is gondolva, ta­lán újra elfoglalhatják méltó helyüket liturgiánkban, hi­tünk gyakorlatában. Tartalmával együtt a 118. és a 136. zsoltár formájára is jó lenne figyelnünk, ahol valaki sorolja Isten nagy tetteit, a gyülekezet pedig mindig azonos mondattal válaszol: az Is­ten örökké tartó kegyelmét dicsőíti. A „felelgetős” imádság­forma ragyogó példáit is megtaláljuk a zsoltárok között! Egy zsoltárcsoport előtt azonban megtorpan az egy­ház, alig merjük a szánkra venni ezeket a „bosszú” vagy „átok” zsoltárokként emlegetett imádságokat. Jó okunk van erre a megtorpanásra. Isten ugyan valóban ítél, de er­re nem nekünk kell őt biztatni, ítéletét mások felé irányí­tani. Szívesebben imádkozzuk a „Misericordias Domini”-t, mint a „Judica”-t. Az ún. „bosszú” zsoltárok legfeljebb az exkommunikációs dokumentumokban fordultak elő, so­hasem lett belőlük istentiszteleti imádságminta. Az egyház válogatósán él a zsoltárokkal. Viszont túl is lép a 150 zsoltár körén, amikor ide sorolja a három újtes- tamentumi „canticum” névvel jelzett zsoltárt: Szűz Mária hálaénekét, a „Magnificat”-ot, Zakariás pap énekét, a „Benedictus”-t és Simeon hálaénekét, a „Nunc dimittis”-t, valamint a Filippi és Kolossé levél Krisztus-himnuszait. Amikor az egyház válogat a zsoltárok között, Jézus Krisztusra nézve válogat, amikor hozzáad a 150 zsoltár­hoz, Jézus Krisztusra nézve bővít. Fehér Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom