Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-10-21 / 43. szám

2. oldal 2001. OKTÓBER 21. Evangélikus Élet ^ _________ UJ NAP - UJ KEGYELEM VA SÁRNAP fezedre bízom telkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten! (Zsolt 31,6) Ma láttam egy kisgyermeket, aki édesanyja kezét fogta. Szerelmes fiatalt, aki társával kézen fogva sétált. Régi barátot, aki meleg kéz­szorítással üdvözölt. Idős asszonyt, aki unokájába karolva ballagott a templom fe­lé. Emberi kézfogásaink sajátossága, hogy előbb vagy utóbb, de szétszakítja őket az élet, vagy ha az nem, akkor a halál. Jézus keze más. Keresztségedben kézen fo­gott téged, és egy életen át vezet. Ha bűnbe esel - utánad nyúl. A szenvedés mély­ségéből - felemel. A halálban pedig - magához ölel. HÉTFŐ Abrahám teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is ............. * tudja tenni. (Róm 4,21) Isten minden ígérete lézus Krisztusban telje­sedett be, általa vált valósággá, megragadhatóvá. A keresztyén ember ezért Jézuson kívül nem vár semmit Istentől. Nem számít gazdagságra, hosszú, gondtalan, nehéz­ségek nélküli életre. Ha vagyonát veszti, ha egészsége megroppan, ha sorra sorscsa­pások látogatják is meg, ha könnyes lesz is a szeme, nem fordít hátat Istennek, nem veszti el a reményt, az életörömöt, mert tudja: Krisztusban van az ő gazdagsága, nem vagyonában, Krisztusban van az ő élete, nem egészségében, Krisztusban van az ő boldogsága, nem a gondtalanul tovasiető percekben. Ha pedig gazdagság, egészség, gondtalan élet adatik számára, azt Isten külön adományának tartja, hogy másoknak javára legyen. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. (Zsolt 139.9-10) A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy Isten ítélete elől nem bújhat sehová az ember. Adám hi­ába bújt a kert bokrai közé. Jónás hiába szállt másik hajóra, hiába vettette a tenger­be magát. A tanítványok hiába szaladtak szét Jézus elfogatásakor. Utolérte őket az Isten. De figyelj csak! Mi történt e hitszegőkkel? Lesújtott rájuk az ítélet? A méltó büntetés helyett, sokkal inkább kegyelmével talált rájuk az Isten! Bujkálásuk, me­nekülésük, a szélrózsa minden irányába való szaladásuk csak arra volt jó, hogy Is­ten irántuk való szeretetét minden eddiginél meggyőzőbb, megszégyenítőbb módon élhessék át megtalálásuk pillanatában. Jézus által hozzád is így közelít az Isten. a világban, vagy ha magunkat vizsgáljuk meg, természetesen mindez nem látható, a cselekvő Isten alapvetően Krisztusban, hit által érhető tetten. Minden cselekede­te, és maga az Atya is azért lakozik számunkra egyedül Krisztusban, hogy égen föl­dön ne lehessen senki másban reménységünk, csak egyedül őbenne. CSÜTÖRTÖK Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? (Zsolt 10,1) Ki többször, ki kevesebbszer, de általában minden hívő ember megtapasztalni véli életében, hogy távol van tőle, elrejtőzik előle az Is­ten. Nehézkessé válik az imádság, nem szólít meg az ige, a hit is kialudni látszik bennünk. Ilyenkor nem szabad kétségbe esni. Tőlünk való látszólagos „elhúzódá­sa”, előlünk való „elrejtőzése” által tanít bennünket Isten arra, hogy mennyire ke­gyeleméből élők, irgalomára szorulók vágyunk. Eheztet, szomjaztat egy ideig, hogy aztán újra nagy-nagy örömmel és hálaadással lehessünk terített asztalának, bőséges szeretetének vendégei. így ment meg bennünket attól, hogy minden értünk végzett műve megszokottá, magától: értetődővé legyen a számunkra, és ezáltal örömtelenné váljon, mi magunk pedig hálátlanokká. PÉNTEK ^ R7a; Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem. De az Úr mellém á//f s(2Tim 4,16-17) Az ember társas lény, mégis az emberiét nagy mélységeiben egészen egyedül vagyunk. Bűnökkel terhelt lelkiisme­retével mindegyikünk egyedül viaskodik, még ha be is avatunk valakit sötét titka­inkba. Ha betegség támad meg bennünket, sokan lehetnek gyógyító, vigasztaló szándékkal mellettünk, mégis, a betegség terhét és fájdalmát senki nem veheti át tő­lünk. Sokan állhatnak halálos ágyunk körül, de távozni kísérők, útitársak nélkül, magányosan távozunk ebből az életből. Isten ítélete is külön-külön von kérdőre minket, és nem bújhatunk majd egymás háta mögé. A hívő ember azonban azzal a reménységgel járhatja meg életének mélységeit, hogy az egyedüllét látszata ellené­re mégsincs egyedül. Mellette az Úr. A Nélküle oly félelmetesnek tűnő mélységek - Vele a kegyelem forrásaivá lesznek. SZOMBAT SZERDA Jézus így szólt Fülöphöz: Talán nem hiszed, hogy én az Atyában va­gyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagámtól mondom, az Atya pedig bennem lakozva viszi véghez az ö cselekedeteit (Jn 14,10) Istenről és az ő ígéreteiről úgy szoktunk gon­dolkodni, hogy ő és az ő ígéretei a maguk teljességében majd csak e földi lét befe­jeződése után nyílnak meg számunkra. Az Istennel való közösség, a mennyország, az örök élet. Majd odaát. Jézus szava szerint azonban, aki vele van kapcsolatban, aki benne hisz, az őáltala itt és most van közösségben az Atyával, itt és most tagja a mennyek országának, itt és most tudhatja magáénak az örök életet. Ha szétnézünk Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! O tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon. (Zsolt 66,8-9) Különös, hogy az ószövetség embere, amikor Istennel való kapcso­latáról vall, mindig a múltról mesél, a múltat beszéli el. A jelent és a jövőt Isten tit­kaként tiszteli, a múlt azonban már az övé, az emberé, arról már elmondható: meg­tartott, megsegített bennünket az Úr! Én is úgy hiszem, Isten akaratából számunk­ra csak az látható, ha nem is mindig érthető, ami már megtörtént velünk. Saját ed­digi életünk csodálatos albuma, gyűjteménye Isten irántunk való jóságának. Örö­mök, amikkel megajándékozott, fájdalmak, amelyek között megtartott. Minden el­múló nap lapjává lesz ennek az albumnak, s hirdeti Isten dicséretét. N. Z. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASARNAP Nagyobb öröm adni, mint kapni ApCsel 20,32-35 Miért teremtette Isten a világot, benne az embert? Hogy ne unatkozzék? Legyen kivel, mivel agyonütni az időt? Mint sak­kozó a sakktábla fölé, mint vasútmodelle- ző a terepasztal fölé, úgy hajol Isten a te­remtett világ fölé? Azt gondolom, Isten azért teremtette az embert, hogy legyen kit szeretnie. Alapigénkből kiindulva: le­gyen, akivel törődhet, akiről gondoskod­hat, akit mindenfélével megajándékozhat. Ha van valami, ami következetesen vé­gigvonul a Szentíráson - a teremtéstől a mennyei Jeruzsálemig -, akkor az Isten fáradhatatlan munkája az emberért, s ezen belül a felismerés: Isten mindig ad\ Ádámnak életet, Évát, kertet. Ábrahám­nak fiút, s vele ígéretet. Mózesnek külde­tést. A népnek törvényt, új hazát. Megfi- gyeltük-e már, hogy Jézussal kapcsolat­ban milyen gyakran szerepel az adni ige különböző változata? Ézsaiás megjöven­döli, hogy „Fiú adatik nékünk”. János evangéliuma alapján az evangélium sum­májaként ismerjük a mondatot: „.. egy­szülött fiát adta. hogy aki,..” Jézus az utol­só vacsora alkalmával kezében a kenyér­rel mondja: „ez az én testem, mely érette­tek adatik". S mindez csak a jéghegy csú­csa mindabból a reménységből, ígéretből, áldásból, ami Jézus által nekünk adatott. Nagyobb öröm adni, mint kapni. S en­nek legszebb példája az, ahogyan maga az Isten bánik az emberrel Krisztusban. Az emberrel, akitől nem számíthat semmire, akitől nem kaphat semmit, akit kifizető­dőbb lenne sorsára hagyni, aki csak vesz­teséget és ráfizetést jelent az isteni költ­ségvetésben. Mégis újra és újra felbukkan az öröm a Bibliában, az Isten indokolat­lan, megmagyarázhatatlan öröme, az em­berrel való törődés, róla való gondosko­dás, érte meghozott áldozat nyomán. Mi történne velünk, ha Isten egyszer belefáradna hiábavalónak tűnő fáradozá­sába, és nem lelné örömét többé a velünk való törődésben? Ha azt mondaná: elég volt ebből, nem adok többé semmit! Be­záródna az ég, elsötétülne, kihűlne a vi­lág, kietlenné válna föld. S ha mindezt túl is élnénk valahogy, mit kezdhetnénk Krisztustól megfosztott életünkkel? Ha Isten egyszer megszűnne adni, akkor egyszerűen megszűnne minden. Azt hi­szem ezért megbékélt lelkűek, megelé­gedettek, a jövő felől kevésbé aggodal­maskodók azok, akik minden napfelkel­te, minden lélegzetvétel, minden elmúló perc, minden falat kenyér mögött ott lát­ják az Istent, akitől mindez adatott. S az ember? Ahogy az Isten létének mélyéről fakad fel a világot, embert, életet megtartó állandósága a szüntelen adásnak, úgy az ember folyton kapni szeretne. Bir­tokolni, magáénak tudni, magába szívni, enyémnek mondani. Mondhatnánk, a ket­tő szépen kiegészíti egymást. Az Isten ad, az ember elfogad. Csakhogy amíg Istent a szüntelen adás a világ, az ember számára nyitottá, elérhetővé, szabaddá teszi, addig az embert teljesen körbezárja, fogva tartja a birtoklás vágya és kényszere. Korunk szimbólumai a magas kerítések, rácsok, biztonsági zárak, kocsiba, épületre szerelt riasztók. Közöttük, mögöttük pedig a megnyugvás, megbékélés érzete helyett ott szorong, fél, aggodalmaskodik az em­ber. Jézus megtanította nekünk, mit jelent irgalmasnak lenni, megbocsátani. De megtanította azt is, mit jelent az ajándéko­zás öröme. A samáriai asszonytól vizet fo­gadott el. Zákeustól, a vámszedőtől vacso­rát. A betániai asszonytól fejére öntött drá­ga kenetet. Lehetővé tette számukra, hogy ajándékaik segítségével kiléphessenek az önmaguk, vagy mások által köréjük épí­tett falak fogságából, és találkozhassanak Vele. Mind örvendezve, felszabadultan tá­voztak el. Adni, ajándékozni, adakozni nem kö­telesség, nem kényszer tehát, hanem le­hetőség. Lehetőség a kerítések, falak, rá­csok között való aggodalom rabságából az ajándékozás szabadságára. Lehetőség, hogy átéljük mi magunk is a gondosko­dás, törődés isteni örömét, hogy osztoz­hassunk ebben az örömben, hogy eszkö­zei lehessünk ennek az örömnek. Lehe­tőség az Isten és a felebarát felé nyitott életre. Mert ahhoz, hogy az ember adni tudjon, nyitnia kell. Megnyitni pénztár­cát, ajtót, szívet. E nyitásaink sokszor a külvilág számára láthatatlan, észrevehe­tetlen résein át maradandó öröm szivá­rog az életünkbe. Nem kell szégyellnünk ezt az örömöt. Annak a végtelen örök örömnek emberszívbe cseppentett része ez, amely örömmel a gondviselő Isten hajol a teremtett világ fölé. Németh Zoltán IMÁDKOZZUNK Uram, köszönöm, hogy életem minden történése mögött adakozó kezed láthatom. Add, hogy ne csak éljek, de tanuljak is sze- retetedből. Rólam való gondoskodásod, ve­lem való törődésed indítson engem is má­sokkal való törődésre, másokról való gon­doskodásra. Mutasd meg, hol van rám szükség. Amen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2001. október 21. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 11. (úrv., közös a német gyülekezettel) Herwig Sturm püspök (Bécs); du. 6. dr. Széchey Béla; 1I„ Hűvösvöl­gyi út 193. Fébé de. 10. Madocsai Miklós; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásme- gyer, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. térde. 10. Soly­már Péter Tamás; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. II. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. (ifjúsági) Johann Gyu­la; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Ka­rácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vili., Vajda P. u. 33. de. 9. Zászkaliczky Pál; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. II. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Zászkaliczky Pál; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. Blázy Árpád; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII. , KékGolyó u. 17. de. 10. Magassyné Csonka Zsuzsanna; du. fél 7. Horváth Zoltán Olivér; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Ta­másné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régifóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Már­ta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Gáncs Péter; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Gáncs Péter; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákó­czi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Soly­már Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza. Október 23-án nemzeti ünnepünkön: Deák tér de. 9. - Zászkaliczky Péter Bécsikapu tér de. 11. - Balicza Iván SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 12,9-14; epistolája (igehirdetési alapige): ApCsel 20,32-35. HETI ÉNEKEK: 291, 47. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 2001. október 22-én, hétfőn 13.30 órakor. REFORMÁCIÓI ÜNNEPI ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2001. október 31-én, a re­formáció ünnepén Győrből, a nádorvárosi templomból 10.04 órakor. Igét hirdet: Ittzés János püspök. Összeállította: tszm SAROK ............................................................. (m ég) Mindig az Atya, Fiú, Szentlélek nevében! Nyílt napok az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban (OM azonosító: 032582) Szeretettel meghívjuk az általános iskolák negyedik, hatodik és nyolcadik osztályos tanulóit és szüleiket 2001. november 8-án és 9-én gimnáziumunkba, ahol a Nyílt napok keretében tájékoztatót tartunk iskolánkról, a nyolc-, hat- és négyévfolyamos gimnáziumi képzésről. Mindkét napon: 8.30 - 9.30-ig általános tájékoztató 9.35 - 10.20-ig az intézmény bemutatása 10.35-től kötetlen beszélgetés, kérdések megválaszolása. A lehetőségek megismerésével könnyebbé válik az iskolaválasztás. Jöjjön el ön is gyermekével, tájékoztassa ismerőseit, hívja barátait! Dr. Roncz Béla igazgató <0 3 £ Ö O' 3 6­Előző sorozatunkban már „napirenden” volt ez a beje­lentő, az istentisztelet egészét meghatározó kezdőmondat: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében". Akkor leírtuk, hogy nem egyfajta vágyról, nem is valamiféle kiüresedő mottó­ról van szó, hanem Isten hatalmát bejelentő, a Szent jelen­létének tényét megállapító mondatról. Nem magángyűlés, nem a lelkész vagy az egyház nevében történik az istentisz­telet, hanem az Isten, az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Az elmúlt héten dr. Reuss András professzor írt e sokat rejtő mondat gazdagságáról, bibliai, teológiai jelentőségéről. Tudjuk, hogy e mondat felcsendülésekor római katoli­kus testvéreink keresztet vetnek. Az istentiszteletünk vé­gén elhangzik az áldás, amelyben valami módon ott sze­repel egy szentháromsági formula. Természetes minden evangélikus istentiszteleten résztvevő számára, hogy az áldásnál a lelkész keresztet vet, - megjelölve a gyülekeze­tei a szent jellel. Hol marad hát az istentisztelet elején a keresztvetés? - kérdezik nem csak római katolikus testvéreink, hanem mindazok, akik evangélikusként ezt a szokást (ma egyre gyakrabban) nyugaton és keleten gyakorolják. (Hogy ti. nem csak a lelkész keresztvetése történik meg a gyüleke­zet felé, hanem a lelkész és a gyülekezeti tagok keresztet vetnek magukra...) Idegen ez tőlünk - hallom máris a választ. Katalizálni akarunk? A bizonyára sokakban megfogalmazódó kérdésre most nem azt válaszolom, amit sokszor hallani - tréfásnak tűnő, de valójában halálosan komoly megfogalmazásban: mi nem római, de wittenbergi katolikusok vagyunk. Azaz az egyetemes kereszténység részei, Krisztus tanítványi seregé­nek tagjai. Csak más módon, a wittenbergi reformáció meg­újító hatása alatt, (ha nem is mindig elég komolyan véve a lutheri örökséget - lásd néhány sorral később). A válaszom most inkább idézet a Kis Kátéból, azaz Lu­ther egyik legfontosabb iratából, ahol az embert, a gyerme­ket, a családokat, a családfőt tanítja a keresztény élet igazi titkaira és mélységeire. Hitvallási irataink között szerepel a Kis Káté, így súlya evangélikus-keresztény hitgyakorla­tunk kialakítása, formálása szempontjából igen fontos. Lu­ther: „A családfő így tanítsa házanépét a reggeli és az esti áldásra. Reggel felkeléskor vess szent keresztet magadra és mondd: Segítsen meg az Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Amen. Majd ezt követi a mindannyiunk által kedvelt reggeli imád­ság: Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad a Jé­zus Krisztus által... Este lefekvéskor vess szent keresztet magadra és mondd: Segítsen minket... ” Elgondolkodtató. Luther nemcsak gyakorolta, hanem ajánlotta a keresztvetést. Amikor az emberi szó értéktele­nedik, a jelek viszont igencsak felértékelődnek, talán ér­demes ezt nekünk, mai lutheránusoknak, evangélikusok­nak újragondolni. Megjelölve a kereszt jelével - áldott, nagy titok... Hafenscher Károly (ifj.) r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom