Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-10-14 / 42. szám

Evangélikus Elet 2001. OKTÓBER 14. 7. oldal Egyház és értelmiség. ' r Értelmiségi egyház?! Azok közé tartozom, akik szorgalmaz­ták a nagy gyülekezetek, a több lelkészes gyülekezetek életével, gondjaival való foglalkozást. így hát örültem, amikor - nézetem szerint első lépésként — a szep­temberi lelkészkonferencián e téma került a középpontba. Meglepődtem viszont (pozitív elfogultsággal), amikor az „egy­ház és értelmiség” kérdés is terítékre ke­rült, - feladatom lett ennek bevezetése. A rendszerváltozáskor prioritás volt az értelmiség visszahívása az egy­házhoz. Mert elment. Ha maradtak is számos gyülekezet presbitériumában és a templomba járók között értelmiségiek, egyrészt nagyon megfogyatkozott a szá­muk, másrészt az egyházi élet értelmisé­gi tartalma a diktatúrában törvényszerű­en kiürült. A lutheránus egyházat Magyarorszá­gon is értelmiségi egyházként tartották számon. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egyszerűen diplomásokat jelentett (az egyetemi oklevél önmagában nem garantál értelmiségi gondolkodást és lé­tet), hanem azt, hogy a gyülekezetekben, az egyházi közéletben résztvevők a szó legjobb értelmében vett polgárok, nyi­tott, befogadóképes, felelősen gondolko­dó emberek voltak. A két világháború között - akárcsak a megelőző századok­ban - a hazai evangélikusság messze számarányát meghaladóan vett részt a művelődéstörténetben. Úgy is mondhat­juk, hogy a vezető értelmiségiek között jelentős volt az evangélikus arány. A rendszerváltozást követően össze­hívott értelmiségi fórumok tapasztalatai - a vártnál szerényebb érdeklődés és színvonal - hamar jelezték, hogy e téren is hosszabb az út, mint első lelkesedé­sünkben véltük. Alapvető a mennyiségi gond. Jellem­ző, hogy a lényegesen nagyobb katoli­kus és református egyház is hasonló problémákkal szembesült, pedig náluk valamennyire volt utánpótlás a diktatúra alatt is működő nyolc katolikus és egy református középiskolából. Ez huszon­ötezer, illetve háromezer érettségiző fia­talt jelentett, mialatt evangélikus közép­iskola egyáltalán nem működhetett. H osszú volt a diktatúra negyven éve, ami az utánpótlás elmaradásán túl az egyházi élet minőségében is szükség­szerűen megmutatkozott. Kezdve termé­szetesen magának a hittudománynak, a teológiának a korlátozásán. Az alapvető kérdés azonban az, hogy miért fordult el az értelmiség az egyháztól, és a rendszer- változás után miért nem jött vissza olyan mértékben, ahogyan azt szerettük volna. Elmentek saját félelmükből, attól tart­va, hogy a gyülekezeti munka, akárcsak a templomba járás, veszélyezteti egziszten­ciájukat. Elmentek, mert úgy érezték, nem tartanak rájuk igényt, elutasítják tö­rekvéseiket. Szomorúan érthető volt ez akkor, amikor a puha diktatúra szabadabb légkörét érzékelő értelmiségiek az egy­házban is próbáltak tenni valamit, és ilyenkor állami oldalról a lelkészt fenye­gették meg, állítson le bármilyen szerény kezdeményezést. Tehát az értelmiségi ak­tivitás veszélyeztette a lelkészt. Bármennyire a múltban gyökereznek jelen gondjaink, mégis a mában vizsgá­landó kérdés, miért lassúbb az értelmisé­gi egyház regenerációja a vártnál, a re­méltnél, miért nem jönnek vissza, miért csak kevesen jönnek vissza. Kettős illetéktelenségi érzés gátolja a folyamatot. Illetéktelennek érzi magát az értelmiség, nem tud hol(kapcsolódni az egyház működéséhez. Van nyelvza­var is, elkedvetlenítő hatásúak az ebből adódó félreértések, még taszítóbb a va­lódi hipokrízis, az érdemi válaszok he­lyett az álmegoldások kegyes mázba csomagolása. De sokszor a lelkész is (aki megszokta, hogy egyedül dönt), il­letéktelennek érzi az értelmiségit, aki mindig megérteni és megváltoztatni akarja a világot. J elentős a szellemi és a szemléleti el­maradás. Annakidején 1985-ben, a Testvéri Szó irat megfogalmazásakor alapvető mondanivaló volt a fellépés a diakóniai teológia egyeduralma, ideoló­gia szerepe ellen, az egészséges teológi­ai pluralizmus követelése. Ma, amikor ez nyitott kapu, szinte mosolyogni kell az akkori illúziókon. Vannak különböző kegyességi irányza­tokhoz tartozó lelkészek, de a teológiai nyitottság, befogadókészség, sokszínű­ség a szó tudományos, szakmai értelmé­ben legfeljebb csírájában, talán a dokto­randusképzésben lelhető fel. Mindenki ragaszkodik saját nézeteihez, a megszo­kott sztereotípiákhoz. A túlpolitizált társadalmi környezet sem kedvező. A közéletben is nehezen regenerálódik az értelmiség, ez is kihat az egyházi folyamatokra. A média is in­kább reprezentációt, mint érdemi véle­ményt igényel az egyházaktól. H item szerint sorskérdés - társadalmi és egyházi értelemben egyaránt - az értelmiség visszatérése az egyházak­hoz, a szó teljes értelmében. A három- négyszázaléknyi evangélikusság ma is csak a minőség révén hathat, lehet jelen a nemzet életében. , A jövőt illetően igen pozitívan kell értékelnünk az egyházi iskolarendszer újjáépítését. Ezzel biztosítottuk jelenlé­tünket, hatásunkat a holnap magyar mű­velődéstörténetében is. Újabb minőségi lépést jelent, ettől a tanévtől a miskolci gimnázium és a kőszegi mezőgazdasági szakközépiskola evangélikus egyházi fenntartásba kerülése. M iért nem jön vissza az értelmiség? Csak illusztrációként említek né­hány ügyet, melyeket közelről tapasz­talhattam. Örvendetes, hogy csaknem minden iskolánkban jól alakult a gyüle­kezet és az iskolavezetés kapcsolata, an­nál fájóbb, hogy immár több mint két éve nincs békesség e téren Aszódon. Nem az igazságkeresés, hanem az értel­miség távolmaradásának oldaláról ex­ponálva ezúttal a kérdést. Bizonyos szellemi szintet feltételezve, ilyen hely­zet nem fordulhat elő. Érdekes volt A lelkigondozás órája című kötetről írt recenzióm visszhangja. A lelkészkonferencián Ribár János által a lelkigondozásról tartott kitűnő előadás vitájában is kiderült, hogy a mai lelkészi munka egyik legfontosabb területén mi­lyen jelentős az elmaradásunk. Mégis, a pszichológiával kapcsolatban még min­dig meglévő, nehezen érthető félelem miatt a könyv és az érdemeit kiemelő re­cenzió is - az elismerő vélemények mel­lett - komoly elutasításban is részesül­tek. De említhetném (ismét csak az értel­miség összefüggésében) azokat a „sajtóvitákat” is, amelyekben a saját vé­lemény kizárólagossága mellett szinte érdektelen a másik probléma-megköze­lítése, szándéka. L egutóbb a szélesebb közvélemény is megállapította, hogy az A hét című TV-műsornak a történelmi egyházak át­világításával foglalkozó sorozatában az evangélikus egyház szerepelt a legki­egyensúlyozottabban. Hozzám is eljutott több elismerő vélemény. De az is hangot kapott, hogy többek érzékenységét sér­tette a „kollaboráns” kifejezés, bár nem vitatták, hogy az egyház is kénytelen volt osztozni abban a megalkuvásban, ami a túlélés érdekében az egész társa­dalmat jellemezte. Ezen túlmenően per­sze, hogy mindenkit saját tettei minősí­tenek, nem moshatók össze a megalku­vást túlteljésítők és a helytállók. De a pontos diagnózis nélkülözhetetlen, és katarzis nélkül nincs megújulás. (Az már inkább mosolyogtató, ami­kor olyan vélemény is elhangzik, hogy egy-egy problémafelvető, a kötelező sztereotípiákat meghaladó írás bom­lasztja az egyházat.) M elyek lehetnek a kitörési pontok, hogyan nyerhető vissza az értel­miség? - hangzott el a kérdés a konferen­cián. Folyamatról lehet csak szó, noha nem mindegy, mennyiben tudjuk ezt ser­kenteni. Visszanyerhető az értelmiség - az iskolaügy további fejlesztésén túl - a modem médiamunkával, a különböző tár­sadalmi csoportokat elérő kommunikáci­óval, és különösen azzal a korszerű diakóniai, segítő tevékenységgel, amire az értelmiség is rászorul, de amiben part­ner is tud lenni. Mert ebben hiteles szá­mára ma - az örök evangéliumi üzenet. Frenkl Róbert Arad, 1849 Október 6. -án, a honvéd tábornokok halálának 152. évfor­dulóján országszerte megemlékezéseket, koszorúzásokat tartot­tak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékére. Az aradi vesztőhelyen - többek között - Dávid Ibolya igazságügy-miniszter rótta le kegyeletét a tizenhármak emlék­oszlopánál. Az évforduló apropójából mindenekelőtt szabad legyen el­nézést kérnem a kedves Olvasótól, hogy lapunk egyik júliusi számában a „13 aradi vértanú” egyikét, Kiss Ernő tábornokot evangélikusként említettem. Egy tudós barátom kérdése alap­ján újra megvizsgáltam adataimat. Arra az érdekes eredményre jutottam, hogy Kiss Ernő örmény származású foldesura volt a színtiszta katolikus Torontál megyei Katalinfalvának, ahol a családnak kriptája is volt a katolikus temetőben. Az „örmény származás” egyfelől a téves adat korrigálására késztet, másfe­lől lehetővé teszi, hogy megemlítsem: az örmény nép volt az első a keresztyénség történetében, amely államvallásként fo­gadta el a keresztyénséget Kr.u. 301-ben. A vértanúkra emlékezve megragadom az alkalmat a mártí­rok körének bővítésére. Néhány héttel október 6. után ítélték halálra és lőtték főbe Kazinczy Lajos hadosztályparancsnokot, az irodalom és a magyar nyelv megújítása érdekében rendkívül sokat munkálkodó Kazinczy' Ferenc fiát. Halálra ítélték, de az ítéletet kegyelemből 10 évi várfogságra enyhítve marasztalták el Gáspár András tábornokot. A legendás hírű hadvezér, Lenkey János tábornok értelme elborult a világo­si fegyverletétel után, és a börtönben - 1850-ben - meghalt. A császári bosszúállás mértékét jelzi, hogy összesen 49 akasztás és 65 golyó által végre hajtott halálos ítélet követte szabadságharcunkat. A kivégzettek között volt az ország első fe­lelős konnányának miniszterelnöké, gróf Batthyány Lajos is. Külön kell megemlékeznünk az evangélikus Görgey Artúr tábornokról, a szabadságharc fővezéréről. Őt nemcsak az „ara* di tizenhárom” sorai közül iktatta ki a felületesen ítélkező utó­kor, hanem egyenesen az „árulók” közé sorolta be. Talán szük­ségtelen is hangsúlyoznunk, hogy neve természetesen a ki­végzendők élén szerepelt Haynau császári táborszernagy listá­ján. A Habsburgok uralmát megmentő I. Miklós orosz cárnak volt az a kikötése, hogy - mivel a tábornok és több mint 32 ezer fos serege a cár teljhatalmú megbízottja, Rüdiger tábornok előtt tette le a fegyvert 1849. augusztus 13-án - Görgeyt nem szabad kivégezni vagy hosszú börtönbüntetésre ítélni. így azu­tán a 98 évet élt hadvezér nemcsak a haláláig tartó megkülön­böztetés terhét hordozta, hanem az „áruló” bélyegét is viselnie kellett. Ez a méltatlan minősítés még ma is rajta van. Szólnunk kell végül Bem József tábornokról, aki lengyel né­pe szabadságának visszanyerése érdekében minden lehető (vagy akár lehetetlen) eszközt felhasznált; magyarrá lett a sza­badságharcban, majd pedig törökké és mohamedánná a krími háborúban, mert a cári elnyomás legyőzése életprogram volt a számára. Emlékezzünk kegyelettel szabadságharcunk vértanúira és túlélőire egyaránt! id. Magassy Sándor Menyes Gyula lelkész-újságíró személyében új szerkesztő jegyzi a Nyugati (Du­nántúli) Egyházkerület népszerűfolyóiratát, a Dunántúli Harangszót. Tekintettel ar­ra, hogy Menyes Gyula az Evangélikus Elet szerkesztőbizottságának is tagja, a két orgánum között úgymond „borítékolható" a gyümölcsöző együttműködés. Ennek mintegy nyitányaként, a Harangszó - ugyancsak most vasárnap megjelenő - leg­újabb száma hetilapunk egyik írását másodközli, mi pedig az alábbi írás átvételével szeretnénk hírt adni a dunántúli evangélikusok havilapjának megújhodásáról. Egyedül, de mégsem magányosan 2001. július 7-én egyedül tettem lelkészi esküt a kaposvári oltár előtt. Idén a dunántúliak közül egyedül végez­tem a lelkész szakon, így az újjászervezett Du­nántúli Egyházkerület első évében egysze- mélyben képviselem a szolgálatba induló te­ológusokat. Kettős érzelmeket vált ki belőlem ez' az egyedüliség. Egyrészt fokozottan átérzem gyülekezeteink és egyházunk kicsinységét. Másrészt emelkedett, ünnepélyes légkört köl­csönöz. Átélhettem azt a felemelő megbecsü­lést, hogy Istenük az egyet is ugyanúgy szá­mon tartja, mint a sokaságot. Mégsem éreztem magam egyedül. Hiszen barátaim szolgatársaim, családom osztozott velem szolgálatba indulásom örömében. Sőt, bizonyos vagyok benne, hogy megváltó Urunk tartott meg és segített el engem idáig. Hitem és reménységem szerint Szendéikével továbbra is velem marad, vezet és támogat a szolgálat során. A szórványban élő evangélikus gyülekezetek talán hétről-hétre szembesülnek az egyedüliség sóhajával. A foghíjas templompadok látványa, meglehet próbára teszi ke­resztyén hitünket. Mégis hiszem, hogy Urunk jelen van mindenütt, ahol segítségül hív­ják az ő nevét. Erősíti és gyarapítja azoknak a közösségét, akik nyomába szegődnek. Igyekszem, hogy hivatásom minden napján az egyedüliség bátorításából merítsek. Abból, hogy Isten közösségteremtő, bűnbocsátó kegyelmére bizton számíthatunk. Jé­zus hívása nyomán bátran indulhatunk, hiszen megígérte: sosem hagy minket árván. Feladatom pedig minden tanítványtársammal együtt egyedül csak egy: Isten igé­jét hirdetni. Egyedül az O akaratát. Egyedül az O kegyelmét. Egyedül talán, de még­sem magányosan. Szigethy Szilárd Evangélikus műsorok a Magyar Televízióban JÓ REGGELT ADJ, ISTENEM! cím­mel evangélikus ifjúsági műsort látha­tunk a Magyar Televízióban az m 1 -en november 17-ig szombatonként 7.50- kor. A műsorban közreműködnek Johann Gyula és a Hittudományi Egyetem hallgatói. ÖRÖMHÍR CÍMMEL egyházunk műsorát ismétli meg a Magyar Tele­vízió az m2-n október 14-én, vasár­nap 7.05-kor. A műsorban beszámo­lót láthatunk a pápai, miskolci és a nyíregyházi iskolák tanévnyitójáról, valamint interjút láthatnak Odd Bondevik norvég elnök-püspökkel. HAJNALI GONDOLATOK címmel áhítatokat közvetít a Magyar Televí­zió mindkét csatornáján 5.42-kor. Október 27-én Veperdi Zoltán, októ­ber 19-én és 31-én Bácskai Károly tart áhítatot. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN Október 28-án 11 órai kezdettel az ml-en istentiszteletet közvetít Kiskő­rösről a Magyar Televízió. Igét hir­det: Lupták György igazgató-lelkész. Evangélikus arcképcsarnok .......................................... Urbán E rnő • (1908-1943) m 1908. .szeptember 30-án született a Krassó-Szőrény megyei Stejerlak-Aninán. Is­• kóláit odahaza, majd Újpesten és a pécsi Zrínyi Miklós katonai reáliskolai nevelőin­• tézetben végezte 1914-1926 között. Ezután egy évig a Ludovika Akadémia hallgató­• ja volt. Betegsége miatt itteni tanulmányait nem folytathatta. A pécsi Erzsébet Tudo­• mányegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Karának hallgatója volt 1927­• 1931 között. Kitűnő eredménnyel szigorlatozott, majd papi vizsgát tett és azév októ­• bér 26-án lelkésszé avatta Budapesten D. Raffay Sándor bányakerületi püspök. Az • 1931 -32-es tanév első félévét Berlinben, második félévét pedig Baselban töltötte ösz- m töndíjasként. Különösen nagy hatással volt rá a kor két híres svájci teológusa: Kari • Barth és Eduard Thumeysen. • Hazatérése után segédlelkészként és hitoktatóként működött Mezőberényben, ^ majd Pestszentlőrincen és Budavárban 1932-1934 között. • Tudományos kutatómunkájának folytatása és a doktori fokozat megszerzése érde­• kében 1934. november 1-től a katonaság kötelékébe lépett. Hitoktatóként szolgált • 1934-1941 között Budapesten, 1941-1943 között pedig Sopronban a II. Rákóczi Fe­• renc hadapród iskolában. A II. világháborúra tekintettel 1942-ben frontszolgálatra • osztották be. 1943. január 10-én indult az orosz frontra, utolsó életjelet január 16-án ® adott magáról. A január közepén indított „Don kanyari áttörés és offenzíva” során - valószínűleg Kasztomoje mellett - nyoma ve­• szett. Illetékes szervek január 30-án eltűntnek nyilvánították. Mivel súlyos cukorbaja miatt naponta inzulin- injekcióra szorult, élet­• ben maradására alig volt esély. Felesége és családja évtizedes keresés után sem tudott róla megbízható információkat szerezni. • A tragikusan korán végétért életút éllenére hatalmas munkát végzett egyházunkban. 1941-ben doktori fokozatot szerzett. Dis­• szertációja - „Krisztus keresztje”; Budapest-Sopron, 1941. - Krisztus váltságszerző halálával foglalkozik a Középkor nagy teoló­gusának, Anselmusnak „Cur Deus homo?” („Miért lett Isten emberré?”) című kézirata alapján. A rendkívül fontos teológiai kérdés « feldolgozásában nagyszerűen ötvöződik a lutheri és a barthi teológia. Sajátos érték a mű mintegy 60 oldalt kitevő dogmatörténeti • része, melyben az olvasó áttekintést kap a Krisztus váltsághaláláról szóló keresztyén tanítás 1900 éves folyamatáról. Fő művén kí- m vül számos cikke és tanulmánya jelent meg a Keresztyén Igazság, a Lelkipásztor, a Harangszó, a Belmissziói Munkaprogram, il- e letve az evangélizációs szolgálattal foglalkozó lapokban, folyóiratokban, periodikákban. Kiváló képzettsége mellett megnyerő egyénisége alkalmassá tette őt arra, hogy a KIÉ és a Pro Christo Diákszövetség ökume­• nikus tevékenységében is vezető szerepet vállalhasson, s számos ifjúsági konferenciának legyen szervezője, illetve előadója. Hatá­• sa fél évszázad elteltével is érzékelhető.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom