Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-30 / 40. szám

Evangélikus Elet 2001. SZEPTEMBER 30. 9. oldal evél&levé &levé él&levél&evé Egy kiállítás képei Nem tudom ki-mindenki hallott a budapesti Felvonulási té­ren szeptember hónapban megrendezett óriásplakát kiállításról és hányán látták e szabadtéri „tárlatot”. Ezeken a plakátok nem fogyasztási termékeket reklámoztak, hanem valamilyen köz­életi gondolatot. A rendezvény célja - szervezőinek megfogalmazásuk sze­rint - az volt, hogy műfaji kereteinek kitágításával a reklám úgymond tartalommal töltődjék fel, ne a fogyasztás ösztönzé­se legyen a cél, hanem valamilyen intellektuális üzenet eljutta­tása a közönség felé, szabad és tartalmas gondolatokat közve­títő műveken keresztül. Nem tudom, ez összességében mennyire mondható el, de néhány „műalkotás” nagyon megbántott és mélységesen felhá­borított. Nem értem, hogy lehet ebben az európai keresztyén kultú­ra örökösének tekintett országban heteken keresztül kiállítva egy olyan plakát, amely keresztyénségünk legszentebb jelké­peit alázza meg. Hogyan lesz „a Fiú” hosszú hajú, éretlen kamaszkölyökké, vállán gördeszkával, testén és kezein sebekkel? Hogyan kerül a klónozás problematikájára felhívó plakátra („magadon kívül leszel”) a töviskorona? Egyáltalán: mi köze hozzá? Hogy lesz a Korpusz fejjel lefelé zuhanó „bungy-jumpin- goló”, ágyhoz kötözött férj, gyűrűn lógó tornász - aszerint, hogy a barátaim, a feleségem, az edzőm milyennek szeretnének látni? Végül az utolsó képen a kereszttel: „Én meg csak meg akarom váltani a világot.” A megváltás Krisztus szenvedésével és kereszthalálával a legfontosabb és legszentebb dolog, ami valaha történt a vilá­gon. Hogy lehet jelképeit ilyen blaszfémikus tálalásban megje­leníteni? Én csak annyit szeretnék kérdezni: tudunk-e ilyenkor egy­házként, szervezetként szólni, felemelni a szavunkat ezek ellen a felháborító és mélységesen megalázó megnyilvánulások el­len? Van-e helyünk, lehetőségünk elmondani, hogy mindez ne­künk mit jelent? Tiltakozni az ellen, hogy így semmibe vegyék, legdrágább jelképeinket? És mi jöhet még ezután, ha ezeket a dolgokat szó nélkül hagyjuk? Kiszely Eszter (Budapest) Egyházunk honlapja az interneten: www.evangelikus.hu ADÓPÉNZ Kedves Mindenki! A szóban forgó település apró kis falucska a Balaton és Ta­polca között félúton. Van ott egy kis parasztházunk, amiben a gyerekek születése előtt laktunk, azóta az élet besodort bennün­ket egy tapolcai panellakásba. Tavalyelőtt télen, majd idén má­jus-júniusban befogadtunk egy földönfutó, hajléktalanul ván­dorló francia párt a kisbabájukkal. A házikó úgyis üresen állt, feleségem pedig örült, hogy hetente egyszer-kétszer honfitársai­val beszélgethet. Azután továbbmentek. Legnagyobb megrökönyödésemre a napokban megszólított a polgármester, hogy bevezették az idegenforgalmi adót, fizes­sek be a „franciák" után napi 100 Ft-otfejenként. Nem érdek­li, hogy a vendégeim fizettek-e nekem a szállásért vagy sem (azt úgyis mindenki letagadja), - idegenforgalmi adóval tarto­zom utánuk. Egy idő után magamhoz tértem. Bementem a hivatalba megnézni azt a bizonyos rendeletet. Hát tényleg az áll benne, hogy minden természetes személy alanya az idegenforgalmi adónak, aki nem helyi állandó lakos, vagy nem a saját ingatla­nában tölt akár csak egyetlen vendégéjszakát is. (Kivéve, ha közvetlen rokon.) Félelmetes! Nem az adó mértékén botránkoztam meg, hanem a tényén. Azon, hogy egy közhatalmi szerv illetékesnek véli magát meg­mondani, kiket hívjak be a saját házamba. Mert ez azt jelenti konkrétan, hogy nem hívhatom meg magamhoz barátaimat vagy - mondjuk - néhai évfolyamtársaimat anélkül, hogy adót ne fizessek utánuk, ha nálam alszanak. A konkrét esetre visszatérve: ha én Jézus Krisztus nevében befogadok magamhoz egy hajléktalan családot, azzal az O pa­rancsának engedelmeskedek. Hogy jön ahhoz egy közhatalmi szerv, hogy az embert adóteherrel büntesse azért, mert meg­tartja Isten egyik törvényét? (Volt olyan kor, amelyben az állam bűntette a keresztyén magatartást. A mai azonban állítólag nem ilyen kor.) Megadatott, hogy be tudnám fizetni a kérdéses összeget. Mégis zavarban vagyok:- Ha megteszem, azzal szó szerint veszem Jézus tanítását, megadván a császárnak, ami a császáré. Viszont precedenst te­remtek. Elismerem egy önkormányzat jogát arra, hogy az egyén legszemélyesebb szférájába beleavatkozzon. (Hiszen ha magamhoz fogadom a jövevényt, ez csak hármunkra: a Min­denható Istenre, a jövevényre és rám tartozik!)- Ha megtagadom: lehet, hogy akceptálják az érveimet. Ak­kor módosítaniuk kell a rendeletet. De az is lehet, hogy a meg­tagadott adó összegénél jóval többe kerülő államigazgatási el­járást kockáztatok. Viszont egy kapzsi és igazságtalan igazga­tási szerv talán ráébred saját hatalma korlátáira. Megérzi a határt, amin túl a közszféra már nem tolakodhat az egyes em­ber személyes életébe. 'EJfndirekt úton ugyan, de keresztyén ta­núbizonyság-tétel is elhangzik egy olyan körben, ahol ma csak a fvíammon előtt térfélnek le hódolattal. Szerintetek mi ilyenkor a hitben megalapozott, helyes maga­tartás? Szelényi Gábor (Nyílt levél a Fratemet evangélikus internetes fórum levelezőlistájáról.) Tessedik Sámuel lelkészi életműve, mai szemmel Ötvenhárom évet szolgált Szarvason Tessedik Sámuel. Az 1742-ben szüle­tett nagyformátumú értelmiségi a ma­gyar és a lutheránus művelődéstörté­net, korát évszázados méretben meg­előző alakja, 234 évvel ezelőtt, 1767. szeptember 21-én kezdte meg szarvasi szolgálatát. Éppen az évfordulón ren­dezte meg a Tessedik Sámuel Főiskola, illetve ennek Emlékbizottsága azt a tudományos konferenciát, melynek plenáris ülésén - a fenti címen - elő­adásra kértek. Vitatták és vitatják, hogy a kimagasló pedagógus és agrárszakember mennyi­ben volt jó lelkész. Hihetünk Kékén Andrásnak, aki 1960-ban, Tessedik halá­lának 140. évfordulóján tartott előadásá­ban erről is szólt. Az akkori kornak meg­felelően Tessedik igehirdetései raciona­listák voltak, a helyes és becsületes em­beri életre tanítottak. Teológiájával nem mindenben értünk egyet, de jó pap, igazi lelkész személyiség, valódi pásztora volt a nyájnak. A személyes lelkigondozás­ban, a betegek testi-lelki gyógyításában is megelőzte korát. Kékén András egye­nesen Schweitzer Alberthez hasonlította Tessediket. Igényessége a közvetlen lel­készi szolgálatban is megnyilvánult. Megírta prédikációit, imádságait, erre buzdította lelkésztársait is. Fontos volt számára, hogy lelkész. Is­tennel való kapcsolata adta tartását, erejét, segítette át sok keserűségen. Mert mint minden, az átlagból kimagasló embernek, bőven kijutott neki is a támadásokból. Adós is még az egyháztörténeti kutatás en­nek pontos feltárásával, a mozgatórugók­kal, összefüggésekkel. Nem pazarolta energiáit a csatákra, igazi alkotó értelmisé­gi volt. Gondolkodásmódja, problémake­zelése, törekvései a legnagyobb magyar­hoz, Széchenyi Istvánhoz teszik hasonló­vá. Fél évszázaddal Széchenyi előtt az ő programját valósította meg Szarvason. Fel­lépett a tudatlanság és a szegénység ellen. Önéletírásában így ír Szarvasra érke­zéséről.: „Második papi állomásom Szarvas városa Békés vármegyében... Kerestem cselekvő kereszténységet és ta­láltam a vallás álcája alatt borzasztó za­vart, hamis néphitet, babonaságot, előí­téletet, ferde vallásos nézeteket, melyek a földmivelő nép lelkében sötétséget, a szívben aggodalmat és az életben nyo­mort terjesztenek. ” Mi a magyarázata, hogy felkészültsé­gét érvényesíteni is tudta? Mind az isko­lateremtésben, mind a földművelésben megváltoztatta nemcsak Szarvast, hanem a régiót, és nemzetközi hírnevével is ha­tott. Festetich György is az ő segítségét kérte a Georgikon megalapításakor. Fontos volt a családi háttér, mind az öröklés, mind a neveltetés tekintetében. Édesapja békéscsabai lelkész volt, korán eltávozott, fia hét éves volt ekkor. Po­zsonyban nevelkedett ezután, ahol ko­rán, nevelőként résztvett a család fenn­tartásában. A debreceni diákévek után meghatározó volt egész munkásságában a németországi - Erlangen, Jéna, Halle, Potsdam, Berlin-tanulás. Itt szembesült - akár később Széchenyi - azzal, hol tart a művelt világ tudományban, techniká­ban. Hatott rá a felvilágosodás kora, a ki­hívás, hogy az ember alakíthatja sorsát. Teljesítményorientált volt, aki tudja mit akar, nemcsak elméletileg képzett, ha­nem képes elképzeléseihez technológiá­kat találni. Ma úgy mondanánk mene­dzser is volt. Jellemző ama történet, hogy amikor az Ótemplomot építették, gondnokát Máramarosra küldte, hogy a kereskedelmi lánc kiiktatásával közvet­lenül vásároljon a templom számára fa­anyagot 400 forintért, melyet a folyókon úsztatva hoztak Szarvasra. A szükséges faanyag után a maradékot 400 forintért eladta, így a templomépítéshez végül megtakarították a fa árát. Meghökkentően markáns a mai egy­ház számára a Tessedik-i életmű üzenete. Erről szól az evangélikus iskolarend­szer újjáépítése. Hasonló a helyzet, mint a 18. század végén volt. Az evangélium üzenete az egyház társadalmi szolgálata révén válik hitelessé. Az egyházi iskola morális megalapozottságú minőségi isko­lát jelent. Tessedik szellemisége is szere­pet játszott abban a döntésben, mellyel egyházunk vállalta az egykori kőszegi lánygimnázium helyén működő mező- gazdasági szakközépiskola fenntartását, így fejezhettük ki a pedagógia mellett az agrárium iránti elkötelezettségünket. A másik nagy területe az egyház tár­sadalmi szolgálatának a legteljesebb ér­telemben vett diakóniai munka. A szoci­ális szféra, a társadalom veszteseinek az ápolása, de a teljes lelki gondozás fele­lőssége. Ennek a gyökerei is megtalálha­tók Tessedik életművében. Ma úgy mon­danánk, hogy egyaránt építette a testi és a lelki egészséget, a mentálhigiénét. Sen­ki ne legyen egyedül. Kis településeken van, ahol a lelkész marad egyedüli értelmiségiként, kerül ma is tessediki helyzetbe. A média munka, a kommunikáció a társadalommal emelhető még ki az egy­ház mai társadalmi szolgálatából. A po­zitív értékközvetítés, fellépés a gyűlölet minden megnyilvánulása ellen. Szomorú időszerűségét adja ennek a küldetésnek a szeptember 11-i amerikai tragédia. Végül a tehetséggondozás és az egészséges életmódkultúra fogalmában összegezhető az életmű legmaibb üzene­te. Ennek megerősítéséül ismét az ön­életírásból egy a fiatal Tessediktől szár­mazó feljegyzés: „Értelmetlen és az életben hasznavehetetlen dolgoknak könyv nélkül való megtanulása volt a legnagyobb kínja fejemnek és szívemnek. Önállóan nem gondolkodhatni, magam­nak sem vizsgálódhatni, ez volt az én második nagy kínom: harmadik pedig az, hogy az iskolában friss vérrel és egészséges testtel 3-4 órát kellett egy­folytában ülnöm. ” - Tessedik Sámuel sokat tett azért, hogy másként legyen. Frenkl Róbert Ki a hibás? A piliscsabai FÉBÉ konferencia témája a vakon született meggyógyítása volt. (Ján 9) Ott hangzott el az a megállapítás: az ember mindig bűnbakot keres. Már a ki­csi gyerek is így védekezik egy-egy haj bakapáskor: ő kezdte! A világ, benne az ember ezernyi bajának fö oka az, hogy békétlenséget mindig a másik kezdi. S ha már kezdte, magától értetődő, hogy a szembenálló félnek folytat­nia kell. Szemet szemért, fogat fogért. A keresztény/keresztyén világban is. Mintha Jézus el sem jött volna. S közben évről évre karácsonyt, húsvétot ünnepelünk. „Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek” - hangzik Jézus tanácsa mindmáig. Dehát a kisgyermek is a másikra mutogat! - gondolom magamban, ám hirtelen egy régi kép villan elém. Sok éve már ennek. Nálunk nyaraló unokáink csúnyán össze­vesztek. Hiába próbáltam őket békíteni, villogó szemmel mutogattak egymásra: ő az oka! - és bömböltek engesztelhetetlenül, torkuk szakadtából. Már nem emlékszem arra, hogy mit is mondhattam nagy tehetetlenségemben. Csak azt tudom, hogy Jézusról beszéltem nekik. Bevallom, nem sokat vártam erőt­len szavaimtól. Én voltam a legjobban meglepve, hogy sírásuk hüppögésbe ment át, aztán teljesen abba is maradt, és csak figyeltek tágranyílt, könnyáztatta szemekkel. Érezni lehetett, hogy Isten Lelke van jelen. Ezzel a bizonyossággal szívemben azt mondtam nekik: béküljetek meg egymással! S akkor a kislány bátyja nyakába borult, zokogva kért tőle bocsánatot. A kisfiú szemét is újra ellepte a könny, kishúgát átölel­te, és valami ilyet mondott neki: te bocsáss meg, én voltam a hibás. Aztán egymás kezét megfogva, felszabadultan, boldogan mentek le játszani. Nagyon szép esténk volt, és akkor megértettem, mit jelenthet Jézusnak azon megállapítása, hogy Isten or­szága közöttetek van. Szántó Vilmosné (Dunaújváros Somogymeggyesen készülődnek... Még alig múltak el a millenniumi események, Somogymeggyesen, a kis somogyi faluban egy újabb nagy ünnepre készülődnek, éspedig az ottani evangélikus templom felszentelésének 50. jubileumára. Ebben a faluban van Magyarország egyetlen két­tornyú evangélikus temploma, mely 1951-ben (alig 6 évvel a II. világháború után) épült. Ebben az időben máshol már csukogatták be a templomok kapuit, vagy átala­kították ún. társadalmi célokra azokat. A növekvő pártoskodás és kommunista dikta­túra egyre merészebben üldözte az Egyházat, s templomépítésre kevesen mertek vál­lalkozni. De a falu népe összefogott, s már akkor szép példát állítván az ökumenikus kibontakozás lehetőségeiről, evangélikusok, katolikusok, reformátusok, baptisták - és még templomon kívüliek is (!) - megépítették saját erejükből Istennek házát, még­hozzá két toronnyal, mert kétszeresen akarták bizonyítani, hogy mit jelent számukra a hit és az Isten dicsősége! Nagyra merték álmodni a kicsit, mert - ahogy azt a temp­lomépítő lelkészük, a néhai nagytiszteletü Szende Sándor a kis mustármag példáza­tán tanította velük - Isten megáldja a szerény kezdeményezést, s a hit ereje minden időben csodákat teremthet. Jöttek a környékbeli kis diaspóra ev. gyülekezetek támo­gatásai is, beteljesült a várakozás és az öröm. Az alapkő letételénél még Kapi Béla püspök szolgált, a felszentelési istentiszteletet már Túróczy Zoltán püspök úr végez­te. Az „ezüst- jubileumon” Káldy Zoltán, s egy találkozón dr. Harmati Béla püspö­kök voltak a gyülekezet vendégei. A mostani ünnepre, mely 2001. október 21-én (a meggyesi búcsú napján!) de. 10. 30-kor kezdődik, Ittzés János püspök urat várja szeretettel a gyülekezet, s ezt a szép emlékünnepet támogató „előkészítő munkabizottság”. Úgy a környékbeli lelkészek, mint a közélet nevesebb képviselői is (többek között dr. Fabiny Tamás teológiai tanár és Be'rtók László a Magyar Köztársaság babérkoszorús költője) hivatalosak. Ugyan­csak mindenki, aki szeretne együtt ünnepelni a meggyesiekkel ezen a napon! A hála­adás, az öröm és a jövőbetekintés ünnepére készülődünk és kérjük rá Isten áldását. Weisz Jenő evangélikus lelkész (Tellingstedt, Németország) Evangélikus arcképcsannok ­Szalatnai Rezső • (1904-1977) Nagyszalatnán, a Fölvidéken született. Az • az ember volt, aki a test-lélek-szellem egysé­• gében igyekezett élni, megadva mindegyik- , nek az őt megillető részt. Életútja „hátterében • hegyekkel” kezdődött. Szinte mozdíthatatlan • békesség uralta a legnehezebb időkben is. Is- 0 kóláit Pozsonyban kezdte, majd Trianon után • Prágában folytatta. Eljutott Lengyelországba, • Krakkóba is. Tanárként való munkálkodását • Pozsonyban kezdte el. A nevelést, az oktatást, ® az irodalom megszerettetését mesteri fokon művelte. Mélységesen szerette szűkebb pátri­• áját, amelytől 1948-ban a bosszúálló hatalom • elszakította. Ettől kezdve egyetlen forrón do- bogó szívvel munkálkodott a két hazáért. • Pontifex - hídépítővé lett a magyar, szlovák és cseh nép között. Evangélikus, • evangéliumi életviteléből Isten színe előtt ez következett a legtermészetesebben. 0 Szorgalmasan munkálkodó emberként alkotta műveit. „És milyen szépen és pá­• ratlanul!” Már fiatalon, alapító tagként bekerült a Sarlós-mozgalomba, amely akkor a 0 szociális érzékenységű magyar egyetemi és főiskolai hallgatók közössége volt. • Fő feladatuk a fölvidéki magyar népesség politikai, gazdasági és kulturális hely­• zetének a tanulmányozása és az eredmények közzététele volt. « 1948 után új hazájában erős érzéssel ragaszkodott egyházunkhoz. „Szenvedélye­• sen szeretett templomainkban az igehirdetésekre figyelni. A lelkészeket alkalman­• ként figyelmeztette a szép és helyes magyar beszédre.” Új hazájában is át kellett él­• nie a hatalmasok mellőző otrombaságait Tehetsége és egyházhűsége magas fokon • nem érvényesülhetett. „Csak” a Déli Egyházkerületben lehetett presbiter. Ám a leg- 9 nehezebb időkben is megbékélést és egyetértést hirdetett minden megszólalása. • Feleségével - akit a lőcsei evangélikus templomban, 1931-ben vezetett oltár • elé - 1974-ig élt együtt harmonikus házasságban. így nyilatkozott róla: „Életem 0 tengelye volt ő!” Együttes életüket ez az ige ragyogta be: „Örök szeretettel sze­• rettelek téged, azért vontalak magamhoz hűségesen” (Jer 31,3). Imádkozó életű ember volt. íme egy részlet egy imádságából: „Örök Isten! Ma- 0 radj velem a sötét és bizonytalan éjszakán, mint ahogy velem voltál nappal... Te se­• gítettél engem kínban és jajban, fényben és vízben, embertársaim között. Amit ® mondani tudtam és amit írni képes voltam, te tetted velem... Mert a munka a köte­• lesség, az ember dolga Isten védőszárnyai alatt... Útszéli senkivé vedlik a dologta­• lan... Veled vagyok gyáva jajongásomban, s megnyugvó csendben.... Ezen túl is • csak a forrás vízcseppjének fényét szeretném még egyszer megízlelni, fáid, füveid • és virágaid közt, Teremtő, aki mindenkinél bőkezűbb voltál hozzám. Ámen.” • PoórJános

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom