Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-02 / 36. szám
Evangélikus Elet 2001. SZEPTEMBER 2. 7. oldal „ÉRCNÉL MARADANDÓBBAT ALKOTOTT” Elismerés két és fél évtizedes ecsenyi szolgálatért Gyenesei István, Szimon János és Máj Péter a díszpolgári cím átadásakor. A Somogy-Zalai Egyházmegyéhez tartozó ecsenyi gyülekezetét sem kímélte a történelem vihara. Az egykor ezer lelkes németajkú gyülekezet a háború utáni kitelepítés tragikus eredményeképp négyszáz főre olvadt. Ennek a kicsinnyé vált gyülekezetnek volt két és fél évtizeden át lelkipásztora a most már nyugalomba vonult Szimon János, akit a közelmúltban a község díszpolgárává választottak. A kitüntető cím odaítélésének indoklásában elhangzott, hogy ecsenyi szolgálatával ércnél maradandóbbat alkotott, hűségesen fáradozott a falu közössége érdekében, a gyülekezet tagjait pedig lelkészt munkájával megtartotta a jó úton. A díszpolgári címet Gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke és Máj Péter polgármester adta át Szimon Jánosnak.- Amikor 1956-ban Ecsenybe kerültem, egy jól gondozott gyülekezetei vettem át elődömtől, Berkényi Edétől. - kezdte Szimon János - Az egyházközséggel nagy szórványterületet is kaptam. Somogybabodtól Igáiig, mintegy ötven kilométeres körzetben jártam a gyülekezeteket egy Csepel motorkerékpárral. Akkoriban bizony jobbára földes utakon lehetett megközelíteni a falvakat, így egy-egy kiadós eső után le kellett tennem a motort és gyalogolnom kellett a szolgálat helyszínéig. A kitelepítés nagy traumája még odaérkezésem idején sem múlt el teljesen, de a gyülekezeti tagok mégis igényelték a német nyelvű szolgálatot. 1945-ig minden hónapban három vasárnap tartottak német istentiszteletet, tőlem azt kérték, hogy havonta legalább egyet vállaljak. A szülői házból hozott és a gimnáziumban tökéletesített német tudásomnak köszönhetően ennek a kérésnek eleget tudtam tenni, amiért láthatóan hálásak voltak főleg azok az idősebb gyülekezeti tagok, akik magyarul alig- alig tudtak.- Úgy is emlegetik az ecsenyi gyülekezetben, mint parókiaépítö lelkész.- Valóban az én időmben építettünk a régi vályogfalú lelkészlakás helyére újat. Azt megelőzően azönban történt egy s más. Amikor Ecsenybe kerültem, a községben még nem volt villanyvilágítás. Házasságkötésem alkalmából azonban a gyülekezet „nászajándék” gyanánt bevezette a parókiára a villanyt. Harangot is öntettünk a régi megrepedt harang helyett, és az egymanuálos orgonát a gyülekezet kétmanuálosra építette át. Renováltuk nem csak az ecsenyi, de a polányi templomunkat is. Ezek után került sor a parókiaépítésre. A régi lelkészlakás állapotát jól mutatta, hogy amikor első gyermekünk születése után Káldy Zoltán püspök meglátogatott bennünket, ebéd közben - az egérfészekkel együtt - leszakadt a mennyezet. A levesestányér is tele lett törmelékkel. Püspök úr első szava az volt: „Új parókia kell.” A gyülekezet összefogott, és hihetetlen áldozat- készségről bizonyságot téve, rengeteg társadalmi munkát vállalva, a kitelepítettek anyagi támogatását is felhasználva, másfél év alatt felépítettünk egy emeletes parókiát, amelyben helyet kapott az iroda és a gyülekezeti terem is.- Felesége is aktív szolgálatot vállalt a gyülekezetben.- Ez így van. Feleségem édesapja is lelkész volt, így ő pontosan tudta, hogy egy gyülekezeti szolgálatban álló embernek milyen nagy szüksége van segítőtársra. Ezt a segítséget pedig maradéktalanul megkaptam feleségemtől. Óvónői munkája mellett gyülekezeti kántor volt, gyermek-istentiszteleteket tartott, énekkart szervezett és ■vezetett. Mindezek mellett a német kultúrcsoport vezetője is volt. Ezért a munkájáért egy alkalommal Pozsgay Imrétől miniszteri dicséretet kapott. Kántori szolgálata egyébként nem volt mentes a támadásoktól, mert a falu párttitkára feljelentette őt, hogy mint óvónő orgonái az evangélikus templomban. A pártbizottságtól kijött valaki és feleségemnek szegezte a kérdést: „Hogy gondolja mindezt?” Feleségem erre azt válaszolta, hogy ő nem kántor, csak hobbija az orgonálás. Azt pedig ki tilthatja meg, hogy valaki a hobbijának éljen? Erre a válaszra nem készült a pártember, szó nélkül megfordult, kiment a parókiáról és többé nem forszírozták a kántor-kérdést.- Hogyan fogadta a gyülekezet azt, amikor ecsenyi szolgálatát felváltotta a sopronival?- Közel huszonöt éves szolgálat után, 1980 nyarán mentem Sopronba. A sok motorozás és a velejáró megfázások lassan megtették a hatásukat. Egészségügyi problémáim voltak, és a gyülekezet belátta, hogy hosszabb távon már nem bírom a nagy szórványterülettel együtt járó megterhelést. Megható volt a búcsúzáskor érezni azt a szeretetet és ragaszkodást, ahogyan irányunkban éreztek a gyülekezet tagjai.- Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy Ecseny díszpolgára lett?- Meglepetésként ért a hír, hiszen meg sem fordult a fejemben, hogy húsz évvel eljövetelem után még ennyire számon tartják és értékelik ott végzett lelké- szi szolgálatomat. Az pedig még szebbé tette ezt az elismerést, hogy éppen a Millennium évében gondolt rám Máj Péter polgármester - aki egyébként egykor konfirmandusom volt - és a képviselő- testület. Talán nem is én lettem volna erre a kitüntetésre a legméltóbb, hiszen csak azt tettem, amivel az aratásba küldő Úr megbízott engemet. Kiss Miklós Amikor nem oda megyek, ahová akarok... Jézus mondja Péternek, amikor feltámadása után külön megjelenik neki: ..Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál: de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. ” (Jn 21,18) Kétségtelenül Jézus ezt azért közli Péterrel, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg az Istent. Jézus ilyen értelemben hívja el újból az ő követésére és szolgálatára. Mégis most az idézett igére koncentrálva, szeretnék arról írni, hogy hol van az a határ, ameddig az ember még tudja, hol van és hova megy, és mikor kezdődik az a bizonytalanság, hogy nem tudja, hol van, eltéved és keresésére kell indulni. Családomban előttem van még kedves sógornőm, aki hosszú időn keresztül nem tudta, hol van és hova megy. Első hazulról való eltávozása, amikor nem talált vissza, a falu mozgósítását igényelte, hogy megtalálják. Temetésén a jó Pásztorról szóltam, aki addig keresi eltévedt juhát, amíg meg nem találja. Utaltam szülőfalum oltárképére, ahol a jó Pásztor teljes életnagyságban, nyakában már a báránnyal jelzi, hogy így szeret bennünket Jézus. Összetört juhok még ha akarnának, sem tudnak hazamenni, szükségük van az őket kereső és megtaláló Pásztorra! A fiatalságnak vannak olyan pozitív vonásai, melyeket kár lenne az időseknek lebecsülni, netán értékeit kétségbe vonni. Fel tudják „övezni” magukat, vagyis annyi ismeretanyagot tudnak elsajátítani és tárolni, amit később felhasználnak és kamatoztatnak. Kialakul az életcéljuk is, és odamennek, ahová akarnak. Pontosan számon tartják a nagykorúságukat jelző 18. évüket, és külső kényszerrel nehéz már rájuk hatni. Valaki mondta egyik gyülekezetemben: amíg gyermekeim az én kenyeremet eszik, addig azt kell tenniük, amit én akarok. De szeretet nélkül az elvágyódást szüli a kényszer. Tapasztalatom, hogy a fiatalságot jellemző pozitív vonások akkor lesznek fokozottan előrevivők, ha bekerülnek a Lélek „áramkörébe”, vagyis Krisztus szere- tete megragadja őket. így volt ez Jézus első tanítványaival is, miután elhívta őket, és Péternél is. Ettől kezdve nem önmagában válik értékessé a fiatalság, hanem Krisztus nyomdokában tudja most már a fiatal, hogy akarata belesimul a Mester akaratába. A tékozló fiatal is visszatalálhat még az atyai házba, mert vonzza az Atya szeretete. Az öregséggel együtt jár sok esetben az otthon biztonságának elvesztése. Különösen akkor, ha otthonából, házából eltávozik, amelyben együtt él hitvesével, együtt nevelték gyermekeiket, és talán máról-holnapra eladják a házat, ami otthonuk volt, és beköltöznek egy új házba, gyermekeikhez, vagy egy szeretetotthonba. Ilyenkor sírnak fel az idősek Reményik Sándor soraival: „Haza? Hová?? / Hová indul ez a vonat? / Hol van még otthonom? /Hol vár egy meleg hangulat? / Nem hely az otthon / S nem hely a haza -/.../ Honvágy sír bennem, mérhetetlen / Honvágy - nem hely után. / A lelkemet vesztettem el - /Azért nincs hazám. ” (Hová?? című verse) A költözés során sok mindent selejtezünk, elajándékozunk, elveszítünk. De a legfájóbb, amikor az új házba megérkezve azt kell valakinek megállapítani a költővel: „A lelkemet vesztettem el”. - Az ilyen idős testvér az újban már nem talál otthonra. A lelket-vesztett már csak agonizál. Lehet, hogy ez évekig, netán évtizedekig is eltarthat. Még kinyújtja kezét, és ha nem is Péter vértanúsága vár rá, de amikor mások öltöztetik, a „halál jegyesével” teszik ezt. Oda visznek, ahová nem akarjuk: kórházba, műtétre. Szabó József az „Öregség” című versében a fájó tényeket közli: „Jobban érzed árvaságod, Többet gyötör a magányod, Idegenebb a világod: - Közelebb van, ami rég volt, Távolabb van, mi tegnap volt: - Szomszédba jött bús temető, Megszüretelt üres vessző". De bizonyságot tesz az öregség áldásairól is: „Sok hívságok elmaradnak, Igaz kincsek megmaradnak... Több csendesség, több békesség, Több imádság, több bölcsesség, Külső ember vénülése, Belső ember épülése, Isten elé készülése, Boldog hazaérkezése Azt mondják, hogy minden életkornak, mint az évszakoknak is, megvan a különlegessége és szépsége. Biológiailag lehet beszélni felfelé és lefelé vezető szakaszról. Az életét Isten kezébe helyező idős testvér vallhatja: „ Utam nem lefelé tart, csak a cél közeleg! Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg! ” (Ismeretlen német szerző) Szimon János Emlékezés Stromszky Ferenc Sámuel, Dunáninneni püspökre, halálának 140. évfordulóján Lélekben bejárjuk Pozsonyban az evangélikus temetőt. Szemünk egy műemlékké nyilvánított sírkövön akad meg. Alatta Stromszky Ferenc Samuel nyugszik, aki majd 210 éve, 1792. július 13-án született és 1861. július 20-án halt meg. Stromszky Ferenc Samuel a Pozsony melletti Bazinban született. Győrben és Pozsonyban tanult, 1816-ban pedig már a thübingeni egyetem hallgatója. Több helyen szolgált, mint káplán és lelkész, végül 1829-ben a pozsonyi egyház választotta meg lelkészének. Tehetsége és hithüsége alapján oly gyorsan nyerte meg a bizalmat, hogy 1835-ben nagy szótöbbséggel választották meg a Dunáninneni Egyházkerület szuperintendensévé (püspökévé). Tökéletesen beszélte a magyar, a német és a szlovák nyelvet, s így nemzetiségi különbség nélkül hirdette Isten igéjét, úgy ahogyan azt Urunk tőlünk megkívánja. A racionalizmus hívének tartották, aki ebben a szellemben állította ösz- sze a pozsonyi gyülekezet 1845. évi énekeskönyvét, amely fél évszázadon át volt használatban. Tudjuk, hogy legidősebb fia Adolf - mint huszárhadnagy -, a szabadságharcban halt hősi halált. (Pécelen van eltemetve és emlékét a város nagy tisztelettel ápolja.) A püspök vezette azt a női küldöttséget Haynauhoz, mely térden állva kért kegyelmet Rázga Pál pozsonyi lelkész számára. Mindhiába, a lelkészt a szabadságharcban való részvétele miatt, Pozsony mellett bitófán végezték ki. (Érdekes olvasmány a püspök levélváltása Kolowrat belügyminiszterrel. E levelekben evangéliumi hűséggel és nagy bátorsággal mutat rá a miniszter végzetes hibáira, melyeket az összbirodalom kárára követ el.) Stromszky gyakran fordult meg Metternich kancellárnál is, és személyes érintkezésben volt Deák Ferenccel, Széchenyi Istvánnal, illetőleg Kossuth Lajossal. Szívügye volt a Pozsonyi Líceum. Az 1783-ban emelt líceumi épület idővel szűk lett, ezért a pozsonyi egyházi közgyűlés elfogadta a püspök azon tervét, hogy a Líceum (gimnázium) számára új épületet építsenek 20.000 forint költségen. 1855-ben a tanítás már az új Konvent utcai épületben kezdődött. Az avatási ünnepségen Stromszky Ferenc Samuel hirdette az Igét, a Kolossebeliekhez írott levél 3,17 alapján. A szabadságharcban való részvétellel vádolva, szuperintendensi tisztéről 1850. február 19-én lemondásra kényszerítették. Ez akkor történt, amikor két püspöktársát Haubner Máté dunántúli és Pákh Mihály tiszai egyházkerületi püspököket Haynau várfogságra ítélte. Stromszky Ferenc Sámuel lelkész és püspök élete és működése az evangélikus egyház igen mozgalmas és nagyon nehéz idejére esett, de ő minden erejét gyülekezetének megóvására és gondozására fordította. 1860-ban az egyházak visszakapták Magyarországon törvényes jogaikat, és akkor őt is visszahelyezték püspöki székébe, ám haláláig - 1861. július 2. - már csak egy év volt hátra. Harminckét éven át volt a pozsonyi evangélikus egyház buzgó lelkipásztora, a Dunáninneni Egyházkerület püspöke, Krisztus Urunk hű szolgálja, aki nehéz és viharos időkben kormányozta az egyház hajóját Lélekben megállunk tehát Stromszky Ferenc Samuel püspök pozsonyi sírja előtt, melynek zöld borostyánnal befutott sírkövén ez az Ige áll: „Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben, képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek. ” (Péter 1,22.) Borostyánkőy László, a püspök ükunokája ú-----------------S\ BO DROG MIKLÓS ISTEN EGÉN Az életem nem az enyém: csillag vagyok Isten egén. Ha szeretet fénye hat át, beragyogja az éjszakát. \_______J Ev angélikus ancképcsannok • • Orlai Petries Soma • 1822-1880 A festőművész Orlai Petries Somát ma so- « kan csak úgy ismerik, mint Petőfi Sándor ro• konát, odaadó hívét és portréfestőjét, de ke- £ vesen tudják róla, hogy az éledező magyar » festészet egyik előfutárát, témáinak első • megfogalmazóját is benne tisztelhetjük. % Munkássága a történelmi képek mellett fi- ® nőm portrékra, irodalmi illusztrációkra és né• pi életképekre is kiterjedt. Emellett több ta- » nulmányban és cikkben foglalkozott a művé• szeti élet elméleti kérdéseivel. Festői módszere a korszak jellegzetes stí- » lusaiból táplálkozik. Egyaránt hatottak rá a • német és az osztrák nazarénus festők, a bie• dermeier és az akadémizmus. Mindenkor a • témának, műfajnak a szerinte legmegfelelőbb stílust használta. Életműve a ma• gyár művészettörténetnek ahhoz az átmeneti korszakához tartozott, írja róla ta• nulmányában Keserű Katalin, amelyben a kitűzött cél a magyar festészet megte• remtése volt, de amikor eredeti, egyéni festői eszközök kialakítására még nem ® gondoltak. » Petries Soma (az Orlai nevet 1853-ban vette fel hivatalosan, noha már 1851• tői használta) Mezőberényben született, felvidéki eredetű evangélikus családban. Anyja révén másodunokatestvére a nála tíz héttel fiatalabb Petőfinek. Tanulmá• nyait Mezőberény, Szarvas, majd Sopron evangélikus gimnáziumaiban folytatta. • Ezután jogot tanult Pápán, miközben már festegetett és novellákat írt. 1846-tól ® Bécsben Ferdinánd Waldmüllemél tanult festeni. 1850-től a müncheni akadémi• án tanult, de megjárta Rómát és Párizst is. 1854-ben házasságot kötött Névery • Ninával. Orlai a 60-as évek közepén tekintélyes tagja volt az Országos Magyar • Képzőművészeti Társulatnak, de a lassan tért hódító tehetségesebb fiatal nemze• dék kiszorította őt. Keserűségét tetőzte két gyermeke és felesége halála, kit csak • hetekkel élt túl. 1880 június 5-én halt meg, élete 58. évében. Gazdag életművéből csak néhány fontosabb epizódot emelünk ki. 1848 nya• rán mutatták be „Szent István és az orgyilkos” című képét, amely az első hazai • monumentális táblaképünk volt. Témáit a magyar történelemből vette, és Orlai a % bűnre mint erkölcsi kategóriára tette a hangsúlyt. Korának, a századközépnek, a • történetírás nevelő, az erkölcsökre ható célját fogalmazta meg ezáltal. A mezőberényi első kerületi evangélikus templom számára készítette az „En• gedjétek hozzám jönni a kisdedeket ” című kompozíciót. Orlai arcképei igényes, • jellemábrázolásuk miatt maradandó emlékei a kornak. Legismertebbek közöttük a Petőfiről készültek, de Anyám című képe vagy Nádasdy Tamás portréja is élet• tel telt ábrázolások. Harmati Béla László
