Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-08-26 / 35. szám

Evangélikus Elet 2001. AUGUSZTUS 26. 7. oldal Árny és fény Az első hazai koronázás ezredik év­fordulóját ünnepeltük 2000. augusztus 20-tól egy éven át. Egy esztendeig idézték Szent István emlékét az egyházak - az or­todox kereszténység most fogadta a királyt szentjévé de kivette részét a visszaidé- zésből az állam és a tudomány is. Hallatszottak olykor prózai, sőt bírá­ló hangok is. Az Államalapító megte­remtette az életképes feudális államot, és ezzel biztosította az ország megmaradá­sát ezer évre, de - mondják - milyen áron!... A vetélkedő uralkodójelöltek pusztu­lásáról mindenki tanult az iskolában. Ám történtek ennél tragikusabb esemé­nyek, amelyektől a mai, összemberiség- ben és nemzetben gondolkodó ember el­riad. Pár éve azt írta egy történész, hogy az államalapítás harcaiban a hazai fegy­verképes lakosság harminc-negyven százaléka pusztult el. A nacionalistákat az zavarja, hogy a király jórészt német lovagok segítségével törte le az ellenál­lást. (A német uralkodó hazánkba tola­kodó lovagjainak seregét viszont szét­verte, megvédve országát a császár hű­bériségétől.) Annak idején a reformátusok szok­tak célzásokat tenni a Szent István-i si­ker negatív oldalára. Érthetően sértette őket, hogy kimaradtak az ünneplések­ből, és olyankor másodrangú magya­roknak kellett érezniük magukat. Akad­tak pogánykodó csoportocskák, önkine­vezett sámánok, akik a magyar „őserő” megnyomorítóját látták az első király­ban. Néhány éve pedig egy görög kato­likus hívő írta azt az Új Ember katoli­kus hetilapban: talán kevesebb lett vol­na az emberzúzás, ha a magyarság a bi­zánci kereszténységet fogadja el. A „volna” több nyelvész szerint a meg nem valósult tények feltételes módja, így lehet, hogy a hívőknek igaza van, de ez bizonyíthatatlan. Mindezek a gondolatok, szavak egy nagy ellentmondás leírásai voltak. A feloldásra kétféle kísérlet történt. Á? egyik a korszellemre hivatkozott, mondván, hogy Nagy Károly sokkal több áldozattal végezte el művét, mint az első magyar király. No igen, a kö­zépkorban mindenütt könnyen sújtott a kard, de felszínesség mindent rákenni a „korszellem”-re. Értelmesebb ennek a magyarázatnak az a változata, amely a kényszerre hivatkozik: mi lett volna ez­zel a néppel, ha államának alapítója szét nem zúzza a múlt ellenállását? (A kérdést feltehetjük Nagy Péterrel kap­csolatban is.) Sík Sándor István király című színművéből is ez hallatszik ki. De az elkerülhetetlen rosszat sem ne­vezhetjük jónak! A másik válaszkísérlet az ünnepi szó­nokoké és a mindenkori hivatalos ideo­lógiáé: csak a pozitívra, a sikeresre mu­tat rá, a másik oldalról nincs szava - a „csak a szépre emlékezem” giccsének rávetítése a történelemre. A kulturált és történelmet tisztelő ér­telmezésnek más logikája van. Éppen Franciaországban jártam, amikor ott Na­póleon kétszázadik születésnapját ünne­pelték. A császárnak szörnyű bűnei vol­tak, olyanok is, amelyeket történelem- órán nem szokás tanítani, és amelyek közül néhány egyáltalán nem szolgálta az állam érdekét. A franciák azonban ezekről sem hallgattak. Melléjük tették Napóleon hatalmas érdemeit, felmutat­ták azokat az értékeket, amelyek kétszáz év múltán is érvényesek voltak, és ame­lyeknek mindmáig szerepük van abban, hogy a franciák máig nemzetnek tarthat­ják magukat. Megható volt a hazafiaság­nak, a kegyeletnek, a nemzeti összetarto­zásnak az a demonstrálása, amelyet ak­kor láttam. Van a mi népünk szójárásában is vá­lasz az ilyen ellentmondásra; másféle, mint a szónokoké. Egyszerű: „Nagy fénynek nagyok az árnyékai.” Kodolányi János nagy történelmi re­gényében, a Julianus barátban, egy re­mete dalban siratja el Vazult és a többi áldozatot. Amit a remete „regöl”, az az árnyék - előtte ott a fény, amely elég erős, hogy a súlyos árnyék se homályo- síthassa el. Dr. Bán Ervin Nagyboldogasszony-napi könyörgések a termőföld védelméért Megyénként átlagosan három hely­színen több ezer hívő imádkozott a ma­gyar termőföld védelméért Nagybol­dogasszony napján - tájékoztatta az FKgP sajtóirodája augusztus 16-án köz­leményben a Magyar Távirati Irodát. A közleményben emlékeztetnek arra: az FKgP országos elnöksége augusztus 15.- re könyörgéseket hirdetett a magyar föl­dért, mivel „elfogadhatatlannak és ezért újratárgyalandónak tartja azt a Külügy­minisztérium által megkötött megállapo­dást, amely egyenlő a haza kiárusításával, hiszen három év múlva lehetővé teszi kül­földiek magyarországi termőföldszerzé­sét”. A sajtóiroda beszámolója szerint a könyörgésekre a Nagyboldogasszony- napi szentmisék keretében került sor - az FKgP országos, illetve megyei vezetői, tagjai, szimpatizánsai jelenlétében -, több helyen ökumenikus szertartás kere­tében a protestáns lelkészek is megáldot­ták az új kenyeret, a magyar földet, vala­mint a föld népét. * * * Szlovákiában készülnek az állam és az egyházak közti szerződések A kulturális minisztérium reméli, a parlament még ebben az évben elfogad­hatja az egyes egyházak és az állam közti szerződést, s az 2002-től hatályba is léphet. A római, illetve görög katoli­kus egyházról a Vatikán és Szlovákia között kötött szerződéshez hasonlóan a többi hazai egyház is szerződhet az ál­lammal. A bejegyzett egyházak közül 11 (köztük az evangélikus, a református, a pravoszláv egyház és a zsidó hitközség) közös javaslatot dolgozott ki és nyújtott be a tárcának. A minisztérium tehát nem kidolgozója, csak előterjesztője a doku­mentumtervezetnek. A javaslat gyakor­latilag már túljutott a tárcaközi egyezte­tésen, s miután az érintett egyházak ve­zetői véglegesítik a szerződéstervezetet, a minisztérium a kormány elé terjeszt­heti. A leendő szerződéshez bármely be­jegyzett egyház csatlakozhat, de ettől függetlenül külön szerződés megkötését is igényelheti az államtól, (kor) Új Szó (Pozsony) 475 éve volt a mohácsi csata E szomorú és nagyjelentőségű ese­mény mellett nem mehetünk el megem­lékezés nélkül. (Az előzményekről.) Miközben a ne­mességet teljesen lefoglalta a Dózsa György által vezetett parasztháború megtorlása, a török veszedelem egyre nagyobb méretűvé vált. A tragédia elke­rülhetetlennek látszott. Az 1514. évi or­szággyűlés bosszúja kikapcsolta a pa­rasztságot a török elleni védelmi rend­szerből, a nemességet viszont hatalmi harcai megosztották és szembeállították. A Báthory vezette bárói és a Szapolyai- Werbőczi által vezetett köznemesi párt között egyre erősebbé vált a vetélkedés. A reformáció terjedését elszigetelt, egyéni intézkedésekkel meggátolni nem lehetett. Nemcsak a németajkú városok­ban és vonzáskörzetükben, hanem a szlo­vákok és a magyarok között is terjedt. Az országvezetés a legszigorúbb eszközök alkalmazását, és a törvényhozás útján tör­ténő intézkedést is szükségesnek látta. Ezt igazolja az 1523/54. és az 1525/4. te. megalkotása. A besztercebányai bányász­felkelést maga a nádor - akkor éppen Werbőczi István - számolta fel; bár elis­merte, hogy a bányászok joggal elégedet­lenkedtek, mégis elkobozta a bányászkö­zösség pénztárát, a felkelés vezetőit pedig kivégeztette. (1526. ápr. 13.) A török hatalom ugyanebben az idő­ben volt a „legütőképesebb”. 1520-ban II. Szulimán személyében jó diplomata és ki­váló hadvezér került a császári trónra. Már 1521-ben, első nagy támadásával el­sodorta a Duna-Száva mellett kiépített vé­delmi rendszert. Az ország „kulcsa”: Nán­dorfehérvár is az ellenség kezére került. A helyzetet tovább súlyosbította a nemzetközi viszonyok számunkra ked­vezőtlen alakulása. Magyarország - a Ja­gellók családi szerződései kapcsán - in­kább a Habsburgok oldalára került, akik­kel szemben I. Ferenc francia király a tö­rökkel szövetkezett. A török támadás vi­zi „nagy temető” szont - már csak a földrajzi adottságok miatt is - egyedül Magyarországon ke­resztül érhette el Bécset. (Az eseményekről.) II. Szulimán mintegy 80 000 emberrel megindult Ma­gyarország felé. A parasztságot - okulva a közelmúlt eseményéből - nem merték harcba szólítani. A főúri és nemesi ban­dériumok csak vontatottan és nagy ké­séssel gyülekeztek a tolnai táborba. Vé­gül kb. 25000 főnyi, jelentős részben idegenekből álló sereg gyűlt össze. A helyzetet még tovább nehezítette, hogy a föurak között senki sem akadt, aki a had­vezetéshez értett, és a vezetést vállalta volna. Végül Tömöri Pál kalocsai érsek és az erdélyi vajda öccse, Szapolyai György vállalták a nehéz feladatot. Az összecsapásra 1526. augusztus 29-én került sor. A mohácsi csata rövid, de nagyon he­ves volt. A török ágyúk tüze és az erőfö­lény kb. 2 óra alatt legyőzte a magyar se­reget. A csata egyik résztvevője, Brodarics István szerémi püspök, az ország kancel­lárja „A magyaroknak a törökkel Mohács mezején vívott ütközetének igaz leírása” c. művében számolt be a tragikus esemé­nyekről. Rövid idézetek tőle: „...sokat az említett mocsár temetett magába. A király (II. Lajos- megj.: B.B.) testét, akiről pedig némelyek azt állítják, hogy szintén itt pusztult el, Mohács fölött, fél mérföldnyi- re a Csele nevű falutól egy mély földsza­kadékban találták meg utóbb; ebben a szakadékban a Duna kiáradása következ­tében akkor a rendesnél nagyobb víz volt, ebbe fúlt bele lovastul együtt, úgy, amint volt, teljes fegyverzetben ......... a csatát kö vető napon és éjszakán az ellenség be­nyargalta a közeli vidéket, s ami eléje ke­rült, azt felégette és elpusztította, nem ke­gyelmezett senkinek...”. A csatatéren elveszett csaknem az egész gyalogság, a kormányzat és a ma­gyar püspöki kar tekintélyes része. (A következményekről.) Nemsokára három részre szakadt az ország. II. Lajos halála „besegítette” a Habs­burgokat a magyar trónra, és ezzel köz­vetlenül is érdekeltté tette őket a véde­lemre, mert az országnak már nem volt ereje ahhoz, hogy az akkori világ két leg­nagyobb hatalmát, a Habsburg és a Tö­rök Birodalmat távol tartsa egymástól. A mohácsi csata következményei egyházi téren a következők voltak. A reformáció terjedésének magakadá- sa. Budán, és más városokban a kedvező előjelek után már lutheránus gyülekeze­tek alakulása volt várható, de a mohácsi csata következményei meggátolták ezt a folyamatot. Mária királyné elhagyta Bu­dát, majd pedig az országot is. A katolikus egyház veszteségei. Eze­ket gyakran eltúlozva emlegetik. Mert igaz, hogy két érsek és öt püspök elesett Mohácsnál, de utódaikat rövidesen kine­vezték és lelki vezetőkben nem szenved­tek hiányt. A valláserkölcsi hatás. Ez határozot­tan a reformációra volt kedvező. A la­kosság új erőforrást keresett, amelyet az evangéliumot hirdető reformációban ta­lált meg. Ehhez járult a „ pallérozott, mí­ves” anyanyelv használata, a műveltség terjesztése. Az ország politikai megosztottsága. A két ellenpárti király - a protestáns fö- urakra való tekintettel - nem mert eré­lyesebben fellépni a reformáció ellen, a különvált Erdélyi Fejedelemség pedig egyértelműen pártolta a reformáció ügyét. Ugyanakkor a protestáns lelké­szek és gyülekezetek is sokat szenvedtek a töröktől, noha a „hitetlen gyaur” neki csak „adóalany” volt, vallási hovatarto­zástól függetlenül. A mohácsi csata következményei messze hatottak térben és időben egy­aránt. Döntő módon befolyásolták törté­nelmünk alakulását. B.B. Éretlenek csínytevése? Minden jóérzésű embert mélyen felháborító, kegyeletsértő rombolás történt a kö­zelmúltban Mosonmagyaróváron. A magyaróvári városrész temetője mellett találha­tó kis kápolnába fiatalok törtek be, felgyújtották a kápolna nemzeti lobogóját, meg­próbálták lángra lobbantani az oltárt és felborogatták a kegytárgyakat. Az anyagi kár ugyan „csak” néhány tízezer forint, ám a nemzet- és vallásgyalázás ténye önmagá­ban is megdöbbentő. A Hősi Halottak Kegyeleti Kápolnáját öt éve újíttatta fel a helyi Honvéd Hagyo­mányőrző Egyesület. Céljuk az volt, hogy méltó emlékhelyet állítsanak az elesett magyar katonáknak, és a temető szomszédságában mindig mécsesek lángja őrizze emléküket. A kápolnába már többször is betörtek, megdézsmálták a kápolna perse­lyét, legutóbb egy aranyozott gyertyatartót is elloptak az oltárról, de ilyen példátlan kegyeletsértésre az idős hadastyánok nem emlékeznek. A feljelentést követően ismeretlen tettesek ellen indult nyomozás. Hamarosan lá­tókörükbe került a feltételezhető tettesek egyike, akiről kiderült, hogy mindössze 11 éves (!). A gyanúsított gyermek először mindent tagadott, de később beismerte, hogy járt a kegyhelyen és részletes vallomást tett. Eszerint ő és három társa - akiknek a személye még nem ismert - szombaton délután találkoztak egymással, és kitalálták, hogy bemennek a kápolnába. Azt gondolták, „hülyéskednek” egyet, mert ott senki sem fogja őket zavarni. Először gyufával játszottak, pöckölték az égő gyufaszálakat, majd kipróbálták, miként ég a zászló, a függöny és az oltár sarka. Ezt követően, mint akik jól végezték dolgukat, egyszerűen hazamentek... Ez volna hát a magyarázat. Éretlen gyermekek és kamaszok értelmetlen csínyte­vése volt? Helybéli lakosokról lévén szó, tudhatták, hogy a kápolnában minek állí­tottak emléket. Talán a tettesek családjában is volt valaki, aki a nagy világégésben veszítette életét vagy szerzett egy életre szóló testi, lelki sebeket. Hallottak ezek a fia­talok szüleiktől vagy az iskolában, például a 2. Magyar Hadsereg katasztrófájáról? A Don-kanyarról vagy az urivi áttörésről (ahol 1943. januárjában -20, -30 Celsius fo­kos hidegben próbálták meg a magyar katonák feltartóztatni a támadó szovjet csapa­tokat)? Tudják ezek a „csínytevő” fiatalok, hogy csak a 2. Magyar Hadsereg veszte­sége, a frontra történt kivonulástól számítva (meghalt, eltűnt, megsebesült, fogságba esett) mintegy 120 ezer főt tett ki? 120 ezer gyermek, apa, nagyapa, testvér, akiket itthon valakik sirattak? Belegondoltak ezek az éretlen kölykök abba, hogy a háború­ban elesett hősök őértük is áldozták életüket, amikor „megcselekedték, amit megkö­vetelt a haza”?! Erősen kétlem, hogy ilyen egyáltalán megfordult volna a fejükben. Amin egyál­talán nem lehet csodálkozni. Negyven év masszív agymosása után, vélhetően e gyer­mekek szüleinek sem mond semmit az elesett hősök emléke, a nemzetért hozott ál­dozatvállalás. Hogy is mondana, amikor olyan országban nőttek fel, ahol azoknak a hangja erősebb, akik a Szent Koronából micisapkát fabrikálnak, akik Antall József halálakor úgy kommentálták a rendszerváltozás utáni első szabadon választott mi­niszterelnök halálát, hogy „alásüllyedt!”. Olyanok napjaink véleményformálói, akik­nek még a millenniumi rendezvények kapcsán is csak egyvalami jut eszükbe; meny­nyibe kerül mindez? Hasonlóképpen azon sem lehet csodálkozni, hogy a szülői házban nem nevelték ezeket a fiatalokat úgy, hogy evidencia legyen számukra egymás hitbeli meggyőző­désének tisztelete. Hogyan is kaptak volna ilyen nevelést, amikor oly korban élünk, amikor kiállítás címén minden további nélkül bemutathatok blaszfemikus művek (lásd; Kiscelli Múzeum), avagy címlapra kerülhet egy beteg lelkű vidéki kocsmáros terve, aki a település homokbányájában szeretné homokból kifaragni az utolsó va­csorát, olymódon, hogy Jézus helyén a kocsmáros lenne, a tanítványokat pedig a kocsma tizenkét törzsvendége formázná. (A vendéglős egyébként a mai napig nem érti, hogy miért tiltakozott a terv ellen falujának plébánosa.) Mosonmagyaróvár még mindig a példátlanul otromba cselekedet hatása alatt van. Milyen mélyre süllyedhetünk még? - kérdezik az emberek. És legalább abban bíz­nak, hogy a négy „csínytevő” fiatal a történteken elgondolkodik. Mindez azonban nem tudja meg nem történtté tenni a dolgokat, és világosan bizonyítja, hogy milyen sötétségben élnek egyesek. Látható az is, hogy milyen nagy a felelősségünk abban, és milyen sokat kell tennünk azért, hogy az ilyen sötétségben élő emberek végre ki­lépjenek a világosságra. Kiss Miklós Evangélikus ancképcsannok ........... Mikszáth Kálmán • 1847-1910 Az író elődei, a család, amelybe bele­• született, kisbirtokosok voltak. Gyermek­• korának élményei közül mély nyomokat • hagytak benne az egykori falusi kömyeze­• te, a szeretett palóc táj, a palóc emberek, a • népdal és a népmese, amelyekhez szíve ® minden melegével ragaszkodott. Itt tanulta • meg, hogy a palóc ember a szívével gon­• dolkodik. „Elbeszélni nem a regényíróktól • tanultam, hanem ... a magyar paraszttól”. • Kultúráltságának gyökerei a rimaszombati • közös protestáns gimnáziumig és Selmec­• bányáig nyúlnak. Az iskolai önképzőkör­e ben élte át első sikereit. A kiegyezés előtti « elnyomó időszakban éleslátását meghatá­• rozó módon alakította népünk ellenállása. • A kiegyezés után szeme előtt zajlott kör- s nyezete, a kisbirtokos nemesség szabadabb, szabadosabb életstílusa. Látnia kel­• lett, hogy a dzsentri urak miképpen „élhetetlenednek el”. Nehezen talált rá egyé­• ni, eredeti hangjára. Szegeden dolgozott, amikor szívmelegséget árasztó művei ­• Tót atyafiak és a jó palócok - megjelentek. Egyből berobbant a közismertség vi- m lágába. Társadalmi elismertsége nőttön-nőtt. Nem volt politikus alkat, de Öbleso- « dorták a pártpolitikába. Országgyűlési képviselőként alkalma volt belelátni a bot­• rányok, erőszakos intézkedések és szennyes ügyek mélyeibe. Keserűen nyilatko- 9 zott: „Én, aki annyira szeretem ezt a nemzetet, olyan sötét színekben látom ma • az ország jövőjét, hogy elmondani sem lehet.” • Mikszáth elődjei, családja evangélikus. Erről így nyilatkozik: „Mindig öntu­• datos evangélikusnak vallottam magam és büszke vagyok lelkész őseimre”. Felesége Mauks Ilona. Vele kétszer kötött házasságot. Az elsőt az akkori nyo- ^ morúságos anyagi helyzete miatt fölbontotta, mert szeretett feleségét nem akarta $ magához, az akkori nyomorához kötni. A befutott író hét év múlva újra megkér­• te felesége kezét. Ilona „nemet” mondott. De a „nem” aztán csak „igenre” válto­• zott. Házasságukból két fiú származott. Az író a szépet, a nagyot, a vonzót az egyszerű nép világában találta meg. írá­• saiban bejárta a Felvidék tájait, megjelentette embereit, velük együtt élte át örö­• meiket és bánatukat. Alkotásaiban a szív embere vezet minket tollán keresztül. • Valódi humánum, emberség, együttörvendés és együttsírás árad soraiból. Ő így 8 valósította meg az apostoli igét: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírokkal” • (Róm 12,15). Az ábrázolt emberek magatartásából a való élet áradt. Leleplezte • írásaiban a törtető érdek-embereket, a szolgalelkűséget, a hivatalnoki pöffeszke­• dést és a bántó felelőtlenséget. Ábrázolt alakjai hús-vér emberek, nemcsak jók és nemcsak rosszak. Kimutatta, hogy egyes jó jellemvonások nem elegendőek a $ megmentésre ott, ahol eltorzult már a lélek. Nemzetünk állapotának hűséges áb- « rázolója ezzel együtt népünk, társadalmunk gyógyítója és nevelője volt. ♦

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom