Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-08-19 / 34. szám

Evangélikus Elet 2001. AUGUSZTUS 19. 9. oldal Nincs kegyelem!? Valóban nincs! Annak, aki ilyen kegyetlen akar lenni. Vagy még neki is megadatik? „Nincs kegyelem!” - Ez a címe annak a nagy reklámhadjá­rattal beharangozott vetélkedő műsornak, amely a kettes keres­kedelmi tévécsatornán került adásba - sajnos nagyon széles körben fogható an... Botrányos? Nem. Ördögi. Vannak adások, amelyeknél a szépség, az érték lebilincseli az embert. Itt az adás sátáni mivolta szegezett fotelhez. Nem hittem a szememnek és a fülemnek. Embereket heccel, cukkol, becsmérel a TV2 „ kegyetlen ” műsorvezetőnője, Máté Kriszti­na. Eleinte még az a benyomás, hogy csak betanulta az előírt, gonoszkodó szerepet. Később egyre „természetesebbé” vált, - szinte önmagát adva kegyetlenkedett. Egyszerű, veszélytelen, informatív, sőt tanulságos műveltségi játék is lehetne. Okulhatnánk, épülhetnénk is belőle. Villámkér­dések tétetnek fel, villámválaszokat várva. Az ilyet már megszok­tuk, élvezzük is. De a „ motor ”, ami a műsorvezetőt, és rajta ke­resztül a résztvevőket hajtja, már nem ilyen veszélytelen. Az in­dulat, a mentalitás, az eszközök, a cél - valóban kegyetlen. Nincs kegyelem. Tudom, erre épül az állatvilág, ezen „nyug­szik" népek évszázados-évezredes háborúzása a Közel-Keleten vagy Írországban, ezen alapul a politikusok hangosabbik felének egymást nyíró, a másikban megsemmisítendő ellenséget látó stí­lusa, erre épül a másikat letaposó, a másik testén keresztül is ér­vényesülni akaró vadkapitalista világ. Nincs kegyelem! Ezt a világot pusztító, embereket egymásnak ugrasztó stílust reklámozzuk tovább? Nincs elég kegyetlenség a bűn-deformál- ta emberiségben? A néző vevő rá, hisz „ megszállottan ” nézi a horrorfdmeket, a vértócsákat maga után hagyó „ nagy formá­tumú ” alkotásokat. Lassan (tudatosan?) erre szocializálták. Tényleg ez kell nekünk? Valóban ez építi a jövő emberisé­gét? így lesz sokakból - akik azután már észre sem veszik, és természetesnek tartják a kegyetlenséget, a könyöklést, a pusztí­tást - deviáns ember, potenciális terrorista, hidegvérű gyilkos. Nincs kegyelem! Még az a jó, hogy az igazi világban (nem ebben a feje tete­jére állt létben), az Isten világában van kegyelem! Ezért élünk még. Ezért van kegyelem még a kegyetlenek számára is. Amíg el nem játsszuk. Isten legyen kegyelmes hozzánk! HK Felsőház A közelmúltban nyilatkozatot kért tő­lem (egyházi személyként) az egyik ke­reskedelmi televízió, a kétkamarás or­szággyűlés kérdésében. Óvatos nyilatko­zatom megkurtítva is kifejezte vélemé­nyemet, amely - egyházi oldalról - a ja­vaslat mellett és ellen szóló megfontolá- _ sokra utalt. Csapda és kihívás egyidejű­leg a felvetés az egyház számára. Csap­da, mert alig egy évtized telt el a rend­szerváltozás óta, minden szép eredmény ellenére még nem ment végbe teljesen az egyházi élet regenerálódása, nem lehe­tünk elégedettek a megújulási folyamat­tal. Nem dolgozhattuk még fel a két vi­lágháború közötti időszak történelmét, ahonnan van tapasztalatunk a kétkama­rás parlamentről, és még kevésbé emész­tettük meg a diktatúra évtizedeit, amikor az egyházak képviselői ott ültek a parla­menti padsorokban, (az egyedüli kama­rában, az alsóházban természetesen, de olykor a felsőház szerepét betöltő Elnö­ki Tanácsban is.) Két politikai-jogi kérdést kell meg­vizsgálni a csapdahelyzet elkerülésére. Azért nem vonható teljesen párhuzam a múlttal, mert az 1990-es IV. törvény, amely szétválasztotta az államot és az egyházat, új helyzetet teremtett. Lehet, hogy a vizsgálódás oda vezet majd, hogy a szétválasztás megkönnyíti az egyházi részvételt, de mindenképpen el kell vé­gezni. Aktuálisan még lényegesebb an­nak a látszatnak az elkerülése, hogy az egyházak, lám igyekeznek vissza a hata­lomba. A 20. század történelme után lé­nyeges az elhatárolódás a hatalmi pozí­cióra törő egyháztól. A másik oldalon viszont jelentős a ki­hívás is a javaslatban, amely az egyházi szolgálat, a feladatvállalás új dimenzióit nyitná meg ismét. Említett TV-nyilatkoza- tomra utal dr. Boleratzky Lóránd kitűnő írásában. (A kétkamarás országgyűlés problematikája evangélikus szemszögből. Ev.Élet aug. 12.) Ez megkönnyíti elemzé­semet, hiszen írása összegzi a javaslat mellett szóló történelmi, politikai, jogi .... a törvényhozás minőségét javító érveket. Ezeket elfogadva, ezekkel egyetért­ve, magam tehát az egyház mai társadal­mi szolgálatának új lehetőségeit, új táv­latait hangsúlyoznám a javaslat megva­lósulása esetén. Óvatosságom annyiban marad meg, hogy más szervezeti úton is megnyílhatnának ezek a lehetőségek, de kétségkívül, talán a felsőház jelenthetné a leghatékonyabb formát. Nevezetesen arra, hogy a nemzet, a társadalom sors­kérdéseiben, de a jogalkotás hétköznap­jaiban is, sőt a civil társadalom napi gondjaiban, megszólalhassanak egyházi személyiségek. Együtt a civil szervező­désekkel, a kisebbségek, a régiók, a szakszervezetek... képviselőivel. Azaz, érvényesülhetne a pártpolitika által meg­határozott alsóházi munkában egyfajta kontroll. Illetve, teret nyerne megfelelő fórumon az úgynevezett közélet, mely túlláthatna napi aktuálpolitikai, pártpoli­tikai csatározásokon. Magam a nyilatkozatban is - túl az óvatosságon - inkább támogatólag, a feladatvállalás szükségességét hangsú­lyozva szóltam, de az a véleményem (fo­ként a hatalommal való kapcsolat miatt), hogy nem az egyházaknak kell az elkép­zelés zászlóvivőinek lennie. De a felada­tot - ha megadatik - vállalni kell! Ez nem lesz könnyű egy polarizálódó, fe­szültségekkel terhes társadalomban. Egy olyan társadalomban, ahol egyre széle­sebb szakadékok húzódnak különböző nemzedékek, társadalmi csoportok kö­zött, ahol nagyon szerény szintű a dialó­guskészség, a vitakultúra, a partner meg­becsülése. Csak illusztrációként. Ha lenne felső­ház, bizonyára terítékre kerülne az el­múlt hetek két megosztó kérdése, a ho­moszexualitás, illetve a nagy múltú fe­rencvárosi sport club, az FTC eladása kapcsán kialakult vita. Az Evangélikus Elet naprakész vol­tát mutatja, hogy az azonos neműekhez vonzódás témája, ugyancsak az augusz­tus 12-i szám, Melegfront címet viselő tematikus oldalán került több oldalról kifejtésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy a felsőházban könnyű lenne az ál­lásfoglalás, főleg olyan állásfoglalás, amivel az egyházi közvélemény azono­sulni tudna. Talán még nehezebb ügy az előítéle­tek, az antiszemita kirekesztés ügye. Nagyra becsülöm Fabiny Tamást, hogy egyáltalán szóba hozta a témát. („A pap úr talán még időben szól”. Ev.Élet aug. 5.). Ez megint a szerzőt is, a lapot is di­cséri, legkevésbé szándékom tehát a bí­rálat. De jellemző, hogy ennyire óvato­san, halkan, a rasszizmus kódolására utalva pengette meg a gondot. A felső­házban ez bizony kevés lenne. Ott nem­csak az FTC-t megvásároló üzletember magyarságát, tisztességét kellene meg­védeni, hanem minden, a hazáért sokat tett - a sportban, az olimpiákon különö­sen - zsidó származású honfitársunk becsületét. Továbbmenve - ha már az evangélikus egyház részéről ülne ott valaki -, akkor á zsidó származású evangélikusok magyar és keresztyén mivoltát. Magam jól ismerem, kedves sportba­rátomként tartottam számon azt a politi­kust, aki az inkriminált nyilatkozatot tet­te. Lehet, hogy naiv voltam, vagyok, de mindenkiről igyekszem a jót feltételezni. De, ha más derül ki, akkor vállalni kell a nehéz igazságot, - megtettem sportláp­ban is, megírom itt is. A 21. században mindennél erőseb­ben szól a szeretet parancsa. Akkor vál­laljon az egyház parlamenti szolgálatot, ha képes ezt közvetíteni, ha képes a krisztusi minta alapján odaállni a kire­kesztettek, a társadalom perifériájára szorultak, a kisebbségbe kerültek, az üldözöttek... mellé. A reprezentáció nem jelent missziót. Végül egy ugyancsak nem könnyű pél­da. Ha lenne felsőház, ott bizony szóvá kellene tenni, hogy Nagyboldogasszony ünnepe talán nem a legszerencsésebb napja egy vegyes vallású országban a nemzeti történelem ezer évére való em­lékezésnek. Frenkl Róbert Emlékezés id. Bachát István ny. váci lelkészre 1919-2001 Tiszteltem, becsültem és nagyon szerettem id. Bachát Ist­ván lelkész testvéremet. Még teológus koromban jártam náluk először szupplikánsként Vácon és Rádon, majd később mint segédlelkész és lelkész többször helyettesítettem. Asztalának gyakran voltam vendége nyaralójukban is, Balatonszárszón. Élete nem tartozott a könnyű, problémamentes életek közé, de hite, egyházszeretete, gyülekezetszeretete fénylett és átsegí­tette a nehéz problémákon, gondokon is. Őrimagyarósdon született papi családban - 1919. május 16- án - első gyermekként. A Bonyhádi Evangélikus Reálgimnázi­umban érettségizett. Édesapja lelkészi szolgálata, valamint a bonyhádi iskola és gyülekezet mély hatása indította a lelkészi pálya felé. 1941-ben tett zárószigorlatot a soproni Magyar Ki­rályi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Karán, majd lelkésszé avatták. 1941. július 1-jén Körmenden kezdi segédlelkészi szolgála­tát, majd Bódóhegyen folytatja 1942. november 30-ig. 1942. és 1944. között helyettes lelkész Kötésén. 1944. augusztus 22-én - Körmenden - köt házasságot Mesterházy Idával. Feleségében hűséges segítőtársat kapott egyéni és egyházi, gyülekezeti szolgálatában, aki a válságos időkben is támasza volt. Egy fiúgyermekkel, majd egy unoká­val ajándékozta meg Isten őket. Kilenc nappal esküvőjük után vonul be tábori lelkészi szol­gálatra. Fronton végzett lelkészi szolgálat és hadifogság után, 1945. nyarán térhet vissza családja körébe. 1945. szeptember 1 -tői missziói lelkész, majd gyülekezeti lelkész Kiskunhalason, 1964. november 8-ig. Szolgálatának derekas részét a Váci Gyülekezetben végezte 1964. november 8-tól egészen haláláig. (Mint nyugdíjas sem tu­dott elszakadni a szolgálattól.) Nehéz helyzetben kezdte szolgá­latát a váci gyülekezetben. (Vác a szocializmus egyik „északi fel­legvára volt”.) A rádi filiában végzett szolgálat adott lelki meg­újulást és sokszor új erőt számára. Anyagi nehézségekkel is küz­döttek, de a töretlen Krisztus-hitből táplálkozó reménysége mind­végig megmaradt. Népéért, gyülekezeteiért mindvégig kitartóan vállalta az utazásokat, fáradságokat, megpróbáltatásokat, vitákat és a meg nem értéseket is. (Vácon és környékén 469 keresztelést, 191 esküvőt, 368 fiatal konfirmálását és 483 temetést végzett.) Temetése 2001. május 19-én volt a Váci Gyülekezet temp­lomából, kiemelkedően népes gyülekezet részvételével. A te­metési igehirdetés szolgálatát D. Szebik Imre püspök végezte 2Tim 4,7-8 alapján. A szolgálatban részt vállalt a temetőben is id. Detre János esperes és ifj. Detre János váci lelkész, több mint tucat Luther-kabátos lelkésszel együtt. Legyen áldott id. Bachát István emlékezete, életpéldája erő­sítse a mai nemzedéket is szolgálatában! Kendeh György evél&levél _____|§ Kö szönet a televíziós szolgálatokért Evangélikus énekeskönyvünk egyik nagyon szép sorát tapasztalhatjuk meg akkor is, amikor a televízió műsorain keresztül szeretne Isten szólni az övéihez. Isten aján­dékának tartom az ilyen módon való „magvetést” is. Akkor is, ha istentisztelet kere­tein belül figyelhetünk együtt Isten szavára, akkor is, ha személyes bizonytevéseket hallhatunk hű és hiteles szolgatársak életéről, akkor is, ha egy-egy gyülekezet örö­mében vagy hétköznapi gondjaiban osztozhatunk. Szabad nekünk egymás terhét hordoznunk, akkor is, ha a TV csatornáin keresztül értesülünk eseményekről. Akkor is „áldott lesz itt szolgálatunk”, ha az így hozzánk érkezett „magot” engedjük életünkben kikelni, termést hozni! Ezúton is szeretném megköszönni Nagy László és dr. Fabiny Tamás szerkesztő uraknak eddigi munkájukat, és Isten áldását kérem, kívánom további szolgálataikra, a magam és családtagjaim, idősebb testvéreim nevében: Kiss Judit Életmorzsáimból! (És felnéztem a templomra) Ilyenkor-tájt minden évben, mint csöndes, vaksötétben suhanó bagoly suhan át agyamon a biztos tudat: Isten védelme alatt állt és áll életem. Ahogy szólt az Isten a Sátánhoz: ... azt tehetsz Jóbbal, az én szolgámmal, amit akarsz, de a puszta életét megkövetelem rajtad... 1938. május vége felé három Bé-betűs teológus várta az utolsó szigorlatot ószö­vetségi írásmagyarázatból. Buthy Dénes, Boros Lajos, Böröcz Sándor. Egyikük, csak úgy diákosan kiosztotta a tételeket: Dénes, te kapod a Zsoltárokat, Sanyi, te szintén Zsoltárokat, én magam pedig Ézsaiást. Engemet nem foglalkoztat a ti tételetek, szól­tam, én Ézsaiást kapom és ezzel be is fejeztem a teológiát. Tréfás, kissé gúnyos meg­jegyzésükre már nem került sor, mert Deák professzor úr megjelent és az előtte lévő három sor héber füzetre nézett. Nyújtotta az elsőt: Dénes fiam! Zsoltárok, Boros La­jos: Zsoltárok. Az asztal alatt a két lábtelefon találkozott alaposan a lábamon, mint egy figyelmeztetésül. „Böröcz úr! Ézsaiás! különös tekintettel a kilencedik versre.” „De ha nem hisztek, nem maradtok meg”! - hangzott a hetedik fejezetben. (Mint ké­sőbb elmondták, ez lett volna a megjegyzés biztos kijelentésemre: „Nézd a kis­okost!” Pontosan tíz év múltán a templom mellett állt egy katonai zárt kocsi. Keresztbe- tett két kezemet odanyújtottam kísérőim elé és felnéztem a templomra. Szívem azt dobogta: fordítsd meg volt tételedet és bízd magadat arra, aki egykor azt neked aján­lotta: ... de ha hiszel, bizony megmaradsz. 1948. augusztus 19-én történt ez... Aztán a Sátán munkába vett. Tíz évig gyötört, de nem feledte el Isten kikötését: „A puszta életét megkövetelem”... Újabb tíz év után 1958 augusztusában egy magános ember szállt le a vadosfai állomáson a vonatról. Beballagott a néma faluba. Senkivel sem találkozott. Megállt a templom mellett és most már szabad kézzel mutathatott fel a tornyon lévő keresztre. Aztán bement párja szülőhajlékába, leült oda az előszobában, ahonnét felszállították... A halálútból életút lett. Augusztus 19-én volt ennek 53. év­fordulója, elviteltől... mostanig... Akik velem voltak, mind megtanulták Istennek Ézsaiás által adott ígéretét. Tudtommal már csak ketten emlékezhetünk. Ha beballa­gok a faluba, mindig megállók a templomközben és felnézek a keresztre. Isten ennyi hosszabbítást engedélyezett. Zsolt 41,4: „Az Úr megerősíti őt az ő be­tegágyán”! Böröcz Sándor Euangelikus anckepcsannok..................... Lackner Kristóf 1571-1631 Sopron szabad királyi város élén állt csaknem harminc esztendeig a bajorországi Tittmoningból szárma­zó ötvösmester és aranyműves, Lackner Ádám nagy tehetségű fia, ifj. Lackner Kristóf. Tanulmányait a soproni latin iskolában kezdte, majd a csepregi kollégiumban és a grazi evangélikus főiskolán folytatta. 1595-ben a paduai egyetemen jogi doktorátust szerzett. Látogatta még a bolognai és a sienai egyetemeket is. A sokoldalú fiatal tudóst 1603- ban városbíróvá, majd 1613-ban pol-. gármesterré választották szülőváro­sában, s ezt a tisztet - kis megszakí­tásokkal - haláláig, 1631-ig viselte. Lackner nemcsak a politikai és a közélet alakításán fáradozott, hanem jelentős szerepe volt a humanista művelődés szervezésében is. 1604- ben megalapította a Soproni Nemes Tudósok Társaságát. Sokat köszönhet Lacknemek az evangélikus egyház és iskola is. Az ő vezeté­se alatt álló városi tanács lett az evangélikus egyház presbitériuma, és Lackner segítségével nyílt meg újra 1606 őszén a latin iskola, a mai evangélikus líceum. Nagy műveltségű és kiváló képzettségű tanárokat hívtak meg oktatónak, mint például Schubert Pál rektort a morvaországi Jihlavából, vagy Schwanshofert Regensburgból. Lackner rendtartást is adott ki az iskola számára (Scholae Semproniensi Prescriptae Leges Scholasticae). E szabályzatból kiviláglik óhaja, hogy az iskolák szellemi „fegyvertárak” és az „erények veteményeskertjei” le­gyenek. Diákoktól és tanároktól egyaránt magas színvonalú kulturális tevékenységet várt el. Ő maga is szinte évente írt latin nyelvű iskoladrámákat, amelyeket a di­ákság adott elő. A közügyek jövendő viselésére kívánta felkészíteni diákjait „Actus Oeconomicus” című darabjával. Salicetum Semproniense című műve, amely versek, közmondások és jelmondatok gyűjteménye. Szociális érzékenységét mutatja, hogy talán elsőként foglalkozott az alkoho­lizmus kérdésével: mértékletesség egyletet (collegium sobrietatis) tervezett, amelynek alapszabályait is elkészítette 1619-ben. Lackner gyermektelenül halt meg. Jelentős vagyonát végrendeletében három részre osztotta. Egy részt a városi kórház építésére hagyott, a második részt a tö­rök fogságba esett soproniak kiváltására, illetve szegény leányok kiházasítására szánta. A harmadik rész a külföldi egyetemeken tanuló szegény diákok támoga­tására szolgált. Alapítványa századokon át - az 1811. évi devalvációig - segítet­te a peregrinus diákokat. Az evangélikus iskolára külön száz tallért hagyott. A Tu­dós Társaságra (Foedus Studiosorum) hagyta a könyvtárát, okleveleit és egy ezüst serleget, amelyet ő maga készített. így Doktor Lackner Kristóf életében és halála után is, hagyatékával városát, városának, Sopronnak a lakóit szolgálta. Sz. E. U k V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom