Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-01-28 / 5. szám
2. oldal 2001. JANUÁR 28. Evangélikus Élet r „Jertek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között.” (Zsolt 66,5) VASÁRNAP Az imádkozásban legyetek kitartóak! Kol 4,2, (lMóz 18,27; Mk 4,35-41; Zsolt 93,1-5) A rendszeres mozgás fontosságáról naponta olvasunk. Hitelt adunk ezeknek az írásoknak, sőt, odáig is eljutunk, hogy elhatározzuk: napi vagy heti rendszerességgel megmozgatjuk porcikáinkat. Előbb- utóbb azonban jönnek a kivételes helyzetek, amikor felmentjük magunkat „mostaz^ egyszer”. De ami egyszer elmarad, többször is el fog maradni. Nincs ez másképpel lelki izomzatúnk terén sem. Lelkesedünk és elhatározunk rendszeres igeolvasó és imaalkalmakat, de nem kell várni sokat a „kivételes helyzetekre”. Ha sokáig nem történik semmi, ha nincs megfelelő hangulatunk, ha még -/agy már - álmpsak vsr gyünk, oda a lelkesedés. Pedig kitartásra éppen akkor ran szükség, amikor sem kedv, sem hangulat, sem belső sürgetés nem marad, csaj? a józan ész. - . >/ / Mm/ A megrepedt nádszálat nem töri össze, (wustölgő mécsest nem oltja el. Ézs 42,3 (Lk 5,31; Mt 21,18-22; Lk 7Ä-35) A nádszálak ezrével nőnek a folyóparton. Nincs bennük semmi egyedi, iemmi különösen értékes. Ha furulyakészítés közben megreped az egyik, a kisfijr a folyóba hajítja, hiszen karnyújtásnyira tőle válogathat az ép, sima nádszálaktyfn. Kinek lenne értékes egy rtádszál, amely épp olyan, mint a többi? Annak, akinek értékes minden egyesíesÉér, pedig megtehetné, hogy sok milliárd teremtményből kiválogatja a legkiváíófefcikat. De nem, ő a megrepedt nádszálakat gyűjti különös szeretettel. Formjíltatááink során mindnyájan megrepedünk, sérülünk és éppen a sérüléseinkkel sértünk masokat. Miért kellünk éppen így Istennek? Mert nyár nem mondhatjuk; minden remekül megy. nincs szükségem senkire. Ebben a helyzetben vesz ó kézbe minket. üli| trenn Pál írja: Gondunk van a tisztességre, nemcsak az Úr előtt, hanem az t berek előtt is. 2Kor 8,21 (Jer 6,13-14; Mt 8,28-34; Lk 7,36-5Q) Nem hangzik korszerűen Pál apostol elhatározása. Tisztességesnek lenni az Úr előtt is és emberek előtt is - ez ma sem jellemző széles tömegekre. Az emberek előtti tisztességre még csak gondot fordítunk, de az isteni átvilágításról megfeledkezünk. Ebben az esetben meglepetések érhetnek, mert ami a közvélemény szemében tisztességes dolog, az talán Isten szótárában hiúság, önteltség, becsvágy címszó alatt szerepel. Okosabb dolog Pál sorrendjét megtartani: előbb odaállni Isten elé, megmérettetni és bocsánatában részesülni. Ez lehet az alapja annak, hogy emberek előtt is tisztességesnek bizonyuljunk - nem azért, hogy elismerjenek, kitüntessenek, hanem csupán missziói célból, hogy megismeijék a mi Urunkat. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Kol 1,12 (Mik 7,8; Jer 5,20-22; Lk 8,1-3) Alkalmassági vizsgálatokon bizonyos élethelyzetekben részt kell vennünk. Ezek a vizsgálatok csak diagnózist közölnek, igennel vagy nemmel válaszolnak arra, hogy alkalmas vagyok-e a szóban forgó feladatra, foglalkozásra. Megengednek, vagy kirekesztenek, de alkalmatlanság esetén nem tudnak semmit kezdeni velem. Isten világosságában élni, vele közösségben lenni - ez is alkalmasság kérdése. Nem bírja elviselni mindenki. A bűn valósága túlságosan fájó, a mennyei fény túlságosan éles. Isten azonban nem húzza le a rolót az emberiség előtt „alkalmatlanok vagytok”-diagnózissal, hanem alkalmassá tesz. Egyenként meghozott felelős döntéssel mehetünk Hozzá és kérhetjük ezt tőle. . Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg és tanulják meg. hogy féljék Istenüket, az Urat mindenkor. 5Móz 31,13 (Lk 18,16; Jn 6,16-21; Lk 8, 4-J5) Tudni Istenről és ismerni Öt: két különböző dolog. Izrael családjainak fiai tudtak rólav hiszen születésüktől fogva hallották nevét és tetteit szüleiktől. De még nem ismerik: még nincs eleven tapasztalatuk arról, hogyan cselekszik velük Isten személyes életükben. Ebben áfc állapotban az istenfélelem tananyag csupán, amely utat készít a személyes tapasztálnak. Az apák istenfélelme már természetes következménye, Jpeérett gyümölcse a vándorlás során Istenről szerzett ismereteknek. Dicsérjétek Istenűntöjft. ti szolgái mindnyájan, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok! Jel 19.5 /1 /sd 3,11; Dán 6,7-24; Lk 8,16-21) A négyszólamú kórusmü torz és felismerhetetlvn, ha a szoprán dallam hiányzik. Bármennyire változatosak a mélyebb szólamok* bármilyen jó énekelni, hajlítgatni a dallamokat, a kórusmü nem adható elő hiányban. Attól tartok, imádságainkból sokszor hiányzik a legfelső szólam: Isten dicséipe. A mélyebbek szólnak: kérés, bünbánat, kérdések és kételkedések, de nagy csodának kell történnie életünkben ahhoz, hogy az Isten iránti dicséret kirobbanjon belőlünk. Pedig a nagy csoda megtörtént: Szeretetét tudtunkra .adta, Jézus Krisztus által az Ö országa állampolgárságát kínálja. Kell ennél nagyobb i Istennek v|n szüksége a dicséretre, hanem a mi életünk „hangzása” lesz teljesSBBi^B^p^issrf^'boldogabb. ha a legfelső szólamot is beénekeljük. Rátekintenek arra, akit átdöftek. Zak 12,10 (Lk 23,33; Ézs 51,1-6; Lk 8,22-25) Az érzékeny ember elkapja a fejét, ha valami szörnyűség történik, mert nem akarja látni. A kemény lelkűek cinikus félmosollyal nézik a legvéresebb jeleneteket is. A kíváncsiak bámészkodnak, a szájuk is tátva marad, a szívük helyett is a szemük dolgozik, de az duplán. Az ilyen tekinteteknek nem sok értelme van. Nem segít azon, aki szenved, akit átdöftek. Jézus nem azért vállalta a kereszthalált, hogy az emberiség fantáziája hozzáedződjön a horrorisztikus jelenetekhez, vagy hogy kíváncsisága kielégülést nyerjen. Jézusra egyféleképpen szabad csak rátekinteni: alázatos hálával. Ugyanis minket kellett volna „átdöfni”, az Istentől elidegenedett élet büntetését nekünk kellett volna elhordozni. Hogy ezt Jézus átvállalta és mi újra Isten közelében élhetünk, ez az emberi történelem legnagyobb csodája. Ezt átgondolva, helyesen tudunk tekinteni a kereszten szenvedő Jézusra. Bálint Józsefné VIZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI 4. VASARNAP Milyen az Isten? Kol 1,15-20 1963-ban jelent meg először és igazi bestseller lett, egy év alatt négy kiadást ért meg Robinson anglikán püspök könyve, amelynek címe: „Honest to God”. Azt jelenti, hogy becsületesen Istenről. A német kiadásban a könyv új címet kapott: „Gott ist anders” - „Isten más”. Ez a cím jellemzi legjobban a könyv mondanivalóját; Isten más, mint ahogyan mi elképzeljük. Az ember számára mindig izgalmas kérdés volt, hogy kicsoda, milyen az Isten? Minden kornak, filozófiának, de minden embernek egyénileg is megvan a saját istenképe, az elképzelése arról, hogy milyen is lehet, hogyan gondolkodhat, mit akarhat Isten. Ezekben az elgondolásokban bibliai igazságokkal nagyon sok emberi, magunk által kitalált elem vegyül össze, ezért aztán nem csoda, hogy gyakran kiderül: Isten egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mi hittük. A róla alkotott képünk nem áll meg a valóságban. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy csalódtunk Istenben. Valójában arról van szó, hogy „Isten más” és amiben mi csalódtunk, az a saját hamis istenképünk volt. De van egy másik összefüggése is annak, hogy milyen az istenképünk. Hat ránk, befolyásol minket, ahogyan egy teológus mondta: Hosszú távon minden ember ahhoz az istenhez lesz hasonlóvá, amelyet elképzel magának. Milyennek képzeljük el Istent? Van, aki olyan istent szeretne magáénak tudni, aki csak vele törődik, neki ad igazat. Az ilyen ember hite az első megpróbáltatásban összetörik, elvész, és azt mondja: „milyen isten az, aki megengedte, ami velem történt? Mások számára Isten a világot átjáró eszme, személytelen hatalom, a minden- ség rendje. Távol van és érzéketlen, hallgat, kiismerhetetlen. Bizonytalanná és elkötelezés nélkülivé teszi a hitet ez az istenkép. Egy ilyen istenhez nincs miért imádkozni, nincs tőle mit várni. Sokakban él a gondviselő ,Jóistenke” képe, mintha Isten egy mennyei őrző-védő társaság főnöke lenne, akinek az a dolga, hogy életünk, jólétünk, sorsunk, egészségünk fölött őrködjön, akinek mi vagyunk a munkáltatói, parancsolhatunk neki, előírhatjuk, hogy mit tehet és mit nem. És ha mégsem így cselekszik, akkor felmondhatunk neki. Megint egy más istenkép a félelmetes, ítélő Isten képe, akitől állandóan rettegni kell, aki elveszi életörömünket és neurotikus félelemben tart, akiről Ady Endre azt írja: „Az Isten könyörületes, / Sokáig látatlan és néma, / Cjak a szívünkbe ver bele / Mázsás harangnyelvekkel néha. ” A modem ember azt éli át, hogy sorra- rendre összeomlanak, működésképtelenné lesznek, szertefoszlanák az istenképek. Martin Buber, századunk egyik legnagyobb zsidó gondolkodója íija: bekövetkezett a Gottesfmstemiss; a napfogyatkozás hasonlatosságára alkotta ezt a szót, az „istenfogyatkozás” szavát. Ám ahogyan a Nap elsötétülésének nem a Napban végbemenő folyamat az oka, hanem az, hogy közé és szemünk közé akadály kerül, Isten „elsötétülésével” is így van. Közé és közénk került a bűn, amely miatt nem látjuk őt, és mert nem látjuk, a magunk képzelete rajzol istenképet, amely azonban nem felel meg a valóságnak. „Isten más”! Más, mint akinek elgondoljuk, más, mert bűneink miatt rosszul, a magunk elképzeléseiben gondolkodunk róla. Pál apostol ezért, amikor a Kolossébeli gyülekezetnek Istenről ír, Jézus Krisztust állítja eléjük: Ő a láthatatlan Isten képmása. Benne ismerhető meg, hogy valójában milyen Isten. Ő az az Isten, aki Teremtő, Mindenható, de ugyanakkor Emberszerető, Atya, aki egyetlen Fiát küldte el, hogy megkeresse és megmentse minden elveszett gyermekét. Őbenne látható, jelenvaló lett világunkban a szerető Isten valósága. Jézus a Golgota keresztjén az élete odaáldozásával hárította el bűneink, istentagadásunk minden akadályát, hogy mi ne féljünk semmilyen vádtól, ítélettől többé, hanem boldogan mondjuk,,valljuk: ismerem az irgalmas Istent. Mert Isten olyan, mint Jézus. Balicza Iván ISTENTISZTELETI _______REND_______ Bu dapesten, 2001. január 28. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 11. (úrv.) U. Parzany (német); du. 6. Bozóky Éva; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10.; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásme- gyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Solymár Péter Tamás; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. (orgonazenés) Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. (imahét záró) Végh Tamás; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Németh Pétemé; de. 11. (úrv.) Dechertné Ferenczy Erzsébet; du. 6. Németh Péter; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Németh Péter; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bencéné Szabó Márta; Budahegy- vidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. (ref. templom, imaheti záró) Matolcsy Kálmán (rk.); XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; Törökbálint, (ref. templom) du. 3. Endreffy Géza. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 4. VA- SÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 14,22- 33; epistolája (igehirdetési alapige): Kol 1,15-20. HETI ÉNEK: 374. « « # SAROK Az istentisztelet dramaturgiája 3 £ Ö & 3 A Magyarországi Evangélikus Egyház 2001. február 6-án 10 órakor ünnepi megemlékezést tart ORDASS LAJOS mártírsorsú püspök születésének 100. évfordulóján az Országos Egyház Székházában (1085 Budapest Üllői út 24) Dr. Boleratzky Lóránd Dr. Hafenscher Károly ásd Istentiszteleteink emberi szereplőit három csoportra oszthatjuk: az egész közösséget magába foglaló gyülekezetre, a lelkészre (lelkészekre) és a valamilyen külön szolgálatot is vállaló gyülekezeti tagokra (kántor, egyházfi, énekkar, felolvasó, stb.). Ahhoz, hogy istentiszteleteink ne váljanak „igényt kiszolgáló műsorrá”, mindhárom félnek ismernie kell „szerepkörét” és vállalnia kell feladatát; az istentiszteletet előkészítőknek pedig meg kell találni a helyes arányokat ezek között. Vasárnapi istentiszteleteink szerkezete mintegy másfél évezred alatt alakult és csiszolódott olyanná, ahol ez a dramaturgiai egyensúly nagyszerűen megvalósul. El kell ismerni, hogy a közép-európai protestantizmus több mint száz évig hibás teológiai érvekre alapozva lelkészközpontúvá tette istentiszteleteit, de a XX. század közepétől egyre többet teszünk a helyes arányok ismételt megtalálásáért. Nagyobb gyülekezeteinkben mind általánosabb az úrvacsorát is magában foglaló istentisztelet, az énekeskönyvi reform új lendületet adott a közös éneklésnek, a laikusok is alkalmanként helyet kapnak a szolgálatban, jó néhány templomunk örülhet a nagyobb ünnepeken éneklő kórusának, stb. Ha csak egy pillantást vetünk mai istentiszteleti rendünk elejére, azonnal láthatjuk, mennyire megoszthatóak a feladatok: 1. Előkészület az istentiszteletre. Ide tartozik magának az istentiszteletnek a „megtervezése”, végiggondolása, (amit ideális esetben nem egyedül a lelkész végez), a templom előkészítése a takarítástól az oltárdíszítésen át, az úrvacsorái edények előkészítéséig, valamint a szolgálat- tevők és a presbiterek közös imádsága, az ún. sekrestyeima. Előkészület a harangszó, az ünneplésre ,ráhangoló” orgonajáték és az első gyülekezeti ének is. 2. Bevezetés. Ez a rész az introitus zsoltárral kezdődik, ami eredetileg nem a pap által felolvasandó szöveg, hanem a kórus feladata. Ma ebből annyi maradt, hogy a zsoltár felolvasása után közösen Szentháromság-dicsőítő énekverset éneklünk. A bűnvalló imádság utáni kyrie énekverset az egész közösség énekli, az azt követő glóriában pedig mindhárom oldal helyet kaphat. A bevezetést lezáró - az ünnep központi gondolatát összefoglaló - ún. kollektaimát természetesen a pap mondja, de közösségi jellegét kiemeli az állandó záróformula, amelyre közösen mondhatjuk az áment. Ilyen szempontok szerint végigelemezhetjük az istentiszteleti rendet, látni fogjuk, hogy mind a megszólalók, mind az állandó és változó szövegek tekintetében a változatosság lüktetése adja meg a közös istenimádás ritmusát. Gyülekezeti tagként mindnyájan érezzük, hogy a dramaturgiai folyamatot két kritikus pont törheti meg: az időarányokat felborító hosszúságú prédikáció és az oda nem illő dolgokkal terhelt hirdetés. Természetesen nem lehet percre pontos keretet szabni az igehirdetésnek. Helyes, ha az istentisztelet úrvacsorával együtt nem lépi túl az ötnegyed órát. Ebből az igehirdetésre 15-20 perc jut, s bizonyos, ha valaki előre felkészül feladatára, ennyi idő elegendő is az igemagyarázatra. (Nem zárom ki, hogy vannak különleges, alkalmi esetek, amikor ennél jelentősen több időre van szükség, máskor pedig sokkal többet ér el egy ötperces meditáció.) A szószéki hirdetés is tud csüggesztően hosszú lenni, de itt nagyobb kérdés az, hogy milyen témákat érinthetünk. Ebben eligazíthat annak ismerete, hogy a hirdetés az oltár előtti általános könyörgést előkészítő rész, tehát a hirdetésbe olyan témákat kell érintenünk, amikért majd utána imádkozunk. Más témákról, szervezési kérdésekről helyesebb a liturgikus kereteken kívüli időben beszélni. Ritkábban gondolunk arra, hogy ugyanígy aránytévesztés a koncertté tett istentisztelet, amikor az orgonista vagy a kórus borítja fel az egyensúlyt, vagy az, ha az istentisztelet folyamatát - még oly nemes céllal is - laikus hozzászóló (üdvözletét hozó vendég, bizonyságtevő testvér, szavazatgyüjtő politikus) szakítja meg. Az előbbi kettőnek az istentiszteletet követő együttléten a helye, az utóbbinak ott sem. Bence Gábor 4 » f
