Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-01-01 / 1. szám

Evangélikus Élet 2001. JANUÁR 1. 3. oldal Egy évtized az erőszak leküzdésére 2001 -2010 Korszakzárás - korszaknyitás D. Szebik Imre elnök-püspök és Hafenscher Károly országos iroda-igazgató beiktatása (Folytatás az első oldalról) A pénteki nap jelentős része választással telt. D. dr. Harmati Béla megnyitó áhítata után a korábbi közgyűlés elnök­sége vezette az ülést, egészen a választások befejezéséig. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő a tőle megszokott ru­tinnal irányította a napirendet. Négy hónapig tartó előkészítő munkák nyomán állt össze a közgyűlés által elfogadott, illetve kiegészített jelölőlista. Egyházunk tisztségviselőit, bíróit, számvevőszékének tagjait, az Országos Presbitériumot és az országos bizottságokat kellett megválasztani. Közel kétszázötven név került az ajánlások közé. 13 országos tisztségviselő, 16 bíró, tizenhat egyenként 10-15 tagú bizottság választása felelősségteljes feladatnak bizonyult az új, alakuló közgyűlésen. Egyházunk elnök-püspöke a következő ciklusra D. Szebik Imre lett. Az országos felügyelő helyettese ezentúl ifj. Benczúr László. Az Országos közgyűlést Ittzés János püspök és dr. Sólyom Jenő vezetik. A tavasszal összeülő új zsinaton D. dr. Harmati Béla püspök és Weltler János képviseli szavazati joggal az elnökséget. Az országos iroda­igazgatói tisztben Hafenscher Károly lelkészt erősítette meg a közgyűlés. A gazdasági igazgatói tisztet ezentúl is Szemerei Zoltán tölti be. Országos ügyészünk ezentúl dr. Bodnár Zsolt lesz. Az országos számvevőszéket Koren Andrásné, az országos gazdasági bizottságot Abaffy Zoltán vezeti. Köszönet illeti az Országos Jelölőbizottságot (Ottóffy Attila, Osváthné Sólyom Anikó és Szeverényi János), valamint mindhárom kerületből való segítőiket a pontos munkáért. Isten áldását, a szeretet fantáziáját, hitbeli bölcsességet, józan szakmai munkát kérünk és kívánunk az új megválasz­tott tisztségviselőknek! A választások után a közgyűlés új vezetői vették át az elnöklést. Dr. Sólyom Jenő előterjesztése nyomán elfogadásra ke­rült az az új gazdasági szabályrendelet, amely segít a gyülekezeteknek és az intézményeknek eligazodni az új szabályzók között. A közgyűlés után megalakult az új Országos Presbitérium. Ebben, az országos elnökségen és tisztségviselőkön túl - az egyházkerületek küldésében - 12 testvér képviseli a gyülekezeteket, valamint hárman az evangélikus intézményeket. Szombaton, december 16-án ünnepi istentisztelet keretében került sor az új elnök-püspök, D. Szebik Imre, valamint az országos iroda igazgatója, Háfenscher Károly beiktatására. E gazdag tartalmú alkalmon tettek eáküt a presbitérium tagjai és az új tisztségviselők. Isten igéjére figyelve, az ő áldásával indult az új-megújult szolgáló csapat az egyház épí­tésének szolgálatára, a Jézus-tanítványok küldetésének betöltésére. A beiktató liturgiában szerepelt egy fontos mondat: az iktató püspök ajkán felcsendült a kérdés a közgyűlés, a gyü­lekezet felé: elfogadjátok-e (ti. az új tisztségviselő) szolgálatát, hajlandók vagytok-e vele az egyház építésén fáradoz­ni, érte imádkozni. A gyülekezet pedig, hiszem, az egész egyház nevében válaszolt: Igen, Isten segítségével! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy D. Szebik Imre elnök-püspöki székfoglaló beszédét január 7-i, Vízkereszt ünnepén megjelenő lapszámunkban közöljük. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő Minden egy irányba mutat. Évkezdet, évszázad kezdet, új egyházi struktúra be­vezetése, új törvénykönyv életbelépése. Egy is elegendő a felsoroltak közül ah­hoz, hogy egyének és közösségek felis­merjék a megújulás igényét, szükséges­ségét. De fokozható tovább a feladat feszült­sége. Valóban új időszámítás is kezdetét veszi a Magyarországi Evangélikus Egy­házban. Hatéves ciklusokban gondolko­dunk. hat évig tart a különböző szinteken - gyülekezetektől az országos egyházig - megválasztott tisztségviselők mandátu­ma, a bizottságok, igazgatótanácsok megbízatása. Mondhatni, az élet nem igazodik a mi ciklusainkhoz, lesznek, akik eltávoznak, nyugdíjba vonulnak, vagy egyéb ok miatt lemondanak tisztsé­gükről, gondoskodni kell majd pótlásuk­ról stb. Mindez igaz, de nem változtat a lényegen, emberi oldalról megkíséreljük tervszerűbbé, rendezettebbé tenni az egyházban folyó munkát, felhasználva mindazokat a tapasztalatokat, amelyek­kel az emberiség az informatika korsza­kában már rendelkezik. Még fontosabb a program készítése a gyülekezetektől az országos egyházig. Természetesen mindtg a következő esz­tendő programja lehet a leginkább kidol­gozott, mégis hatéves programban kell gondolkodni. A megújulás azonban mindig a bűnbá­nattal kezdődik. Lehet, sőt kell új szerve­zetet kialakítani, bizottságokat működ­tetni, adminisztrációt korszerűsíteni..., ezek mind lényeges dolgok, de az egy­házban, a belső szobában, az Úristen előtt dőlnek el a dolgok! Vajon hányák imádsága kísérte a Zsi­nat munkáját, mennyien könyörögtek azért, hogy az új kezdetet jelentő Köz­gyűlés betöltse hivatását? Elrendeződ­tek-e a szívekben a korábbi indulatok? Él-e hála az új utat lehetővé tevő Úris­ten iránt? És a talán legfontosabb: ké­pesek vagyunk-e azzal is hitelessé tenni az új kezdetet, hogy végre szembesülünk múltunkkal, egyenként és az egyház egészét tekintve is? Képesek vagyunk-e bűnbánattal megvallom, hogy a 20. szá­zad viharaiban sokszor az egyház sem tudott küldetésének megfelelően helyt­állni? Tehetetlenül szemlélve a fasiz­mus, majd a kommunizmus rémtetteit, olykor cinkossá is vált, a hitvalló maga­tartástól visszarettent... Szembesülnünk kell ezzel annak ellenére is, hogy tudjuk, voltak Krisztus-követők, akik odaálltak a szenvedők mellé, voltak, akik példát mutattak. Az egyházat is megérintette, megkísér­tette, megkísérti a szekularizáció, az elvilágiasodás csapdája. Hasonlítani kezd a világra. Nem az evangélizáció, a misszió új távlatait, az új kegyelmi időt ismeri fel a társadalmi, politikai változá­Újévi töprengés sokat követően, hanem saját egykori ha­talmi helyzetét, súlyát, ha tetszik igazsá­gát, politikai erejét keresi. Nem takarítható meg a bűnbánat. Itt kell, hogy induljon minden program. Nem a zseniális, önfelmentő stratégiák kialakí­tásával, hanem a bűnökkel való szembe­süléssel Isten előtt, hogy alkalmassá vál­junk a bűnbocsánatra, Isten szeretetének befogadására, a megújulásra. Tudom, hogy nem lesz könnyű, senki­nek sem könnyű. Az embernek természe­téből adódó magatartása, hogy menekül Jónásként, Saulusként - Isten elől. Az egyházat, az „egyházkormányzást’' is emberek alkotják, de nincs más út csak a megtérés útja. Talán soha nem volt ennyire időszerű Luther Márton tanítása a naponkénti megtérésről. Sok napra van szükség ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek, az elmúlt évszázad naponkénti megalku­vásaiból, gyávaságaiból, hazugságaiból megtérhessünk. Jelen kell legyünk a társadalom életé­ben. Hiszen szolgálatunk súlypontjai (missziók, iskolák, szeretetintézmények, média) az egyház, a gyülekezetek belső életén túl a társadalomban találhatók. De ahhoz, hogy valóban Krisztus követei legyünk e hazában erős identitásra van szükség. A társadalomnak tudnia kell kik vagyunk, kiben hiszünk, és hogyan ítél­jük meg a múltat. Nem kerülhető meg az állásfoglalás, ami csak vajúdás után, be­lülről jöhet. Voltak, akik szerették volna, ha a rend­szerváltozáskor nyilatkozik az egyház, elhatárolódik a múlttól, és tiszta lappal indul tovább. Szép lett volna, de nem vé­letlen, hogy nem sikerült, hogy - az egy­házi élet eseményeivel együtt - kilenc Zsuzsát házasságkötésük után egy hét­tel kezdte ütlegelni a férje. Az asszony magát okolta, hogy urának nem jó fele­sége. Senkinek sem mert szólni az ottho­ni pokolról. Férje ütlegeinek nyomát is gondosan takarta. Míg egyszer kórházba nem került... Laci 14 éves. Tanárai szerint kezelhetet­len, szülei „átok fajzatnak" tarják. Már kétszer ismételt évet az iskolában. Osz­tálytársai kiközösítik agresszivitása miatt. Otthonról rendszeresen mégszökik. Nem­rég a haverjaival együtt feltörtek egy au­tót, csak úgy heccből. Apja gyakran ré­szeg. Ilyenkor tombol, fiát késsel fenyege­ti. Többször megsebesítette... Ismerősek a történetek. Naponta hal­lunk ilyen esetekről. A gátlástalanul ter­jedő erőszak közepette éljük mindennap­jainkat. De miért kell erről beszélni az új évezred ünnepi pillanataiban? Egy egy­házi lapban? Beszélnünk kell róla, sőt tennünk kell ellene. Mert nem csak tanúi vagyunk, hanem áldozatai, vagy éppen részesei az erőszak terjedésének. A fenti eset sze­replőjét, Zsuzsát személyesen ismerem. Félje egy protestáns gyülekezet pres­bitere! ... Az elkövetkezendő tíz esztendőben az ENSZ és a nagy egyházi világszerveze­tek az erőszak terjedése ellen kívánnak tenni. Amikor környezetemben erről be­széltem, mindenki a világméretű problé­mákra gondolt. Háborúkra, a maffiák ke­gyetlen leszámolásaira, a termőföld tönkretételére... Valóban, egy békétlen, eldurvult XX. századot tudhatunk magunk mögött. De, most az új évezred küszöbét is úgy lépjük át, hogy kegyetlen gyűlölet, erő­szak tombol földünkön. Karácsony előtt néhány héttel fordult a világ evangéli- kusságához a Palesztinában és Jordáni­ában élő lutheránusok kis közössége. Levelükben drámai módon számoltak be a hírekből jól ismert eseményekről. Arról, hogy a „béke városa”, Jeruzsá­lem, hogyan vált zűrzavaros pokollá. „Zöldséget, friss újságot indulsz vásá­rolni, és a parkolóban ragadsz, miköz­ben zokogsz a félelemtől. Beit Sahour- ban, ahol a pásztorok elsőként hallották az angyalok szavát: »Békesség a földön és az emberekhez jóakarat«, most kato­nai jeepek állnak a házunk előtt, és egész éjjel halljuk a lövöldözések zaját. ” ,A mostani válság Istenért kiált. ” - ír­ják a Szentföldön élő testvéreink. Én pedig hozzáteszem: és jóakaratú embe­esztendő zsinati munkája kellett ahhoz, hogy egyházunk újjáéledjen, hogy az em­berek ismét egymás szemébe tudjanak nézni, hogy megerősödjék a hit a szívek­ben. Ha egyszerűen egy fejlődő „intéz­ményrendszer” lennénk, nem is lenne gond, de küldetésünk Jézus Krisztushoz vezetni az embereket. A kicsiket és na­gyokat, fiatalokat és időseket, nőket és férfiakat, bölcseket és kevésbé okosakat, szépeket és kevésbé jó külsejűeket..., mert mindnyájunkért eljött és váltságha- lált szenvedett az Isten fia. 2001 telén és tavaszán akkor készülhet értékes, jövőbemutató program egyhá­zunkban, ha ez - minden tartalmas, érté­kes részletével - bűnbánatunkon, megté­résünkön alapul. És ennek jelét is adjuk. A program alapvető eleme kell, hogy le­gyen egy hitvallás, amelyben egyházunk szembesül múltjával, képes a bűnbánatra és hitet tesz jövőjéről. Többször szóltam már magam is arról, hogy túlzottan elpaposodott az egyház, jelentős a klerikalizmus. Igen, az intéz­ményrendszer működését tekintve. De, ami a lelki életet, a megújulást illeti, a spiritualitás terén a hiányosságok a fel­szólító jellegűek. Ebben az összefüggés­ben bizony még inkább „ el kell paposod- ni" - lelkészeknek és nem lelkészeknek együtt vállalva az evangélium tolmácso­lását szószékeken, munkahelyeken, isko­lákban, családokban! A 20. század megpróbáltatásai után az egyház látszólag ismét a napfényes ol­dalra került a társadalomban. Más jelle­gű csapda ez, mint a diktatúrák terhe. Az út, a Krisztus követésének útja továbbra is keskeny maradt. Vonzó a széles út. rekért kiált ez a mai világ. Mert az erő­szak személyre szabott. Az egyénnel kezdődik, és a világméretűvé vált prob­léma gyógyítása is az egyes emberrel kezdődhet meg. Ezt ismerte fel az a 23 Nobel Békedíjas - köztük Teréz anya, Nelson Mandela -, akik néhány eszten­dővel ezelőtt ajánlást írtak az ENSZ- nek, hogy az új évezred első évtizede legyen az erőszak elleni küzdelemé. Ennek elsődleges eszközeként a békére, a konfliktusok feloldására való nevelést jelölték meg. Az USA-beli Illinois államban már be is indult egy program a középiskolás ko­rúak számára. Számolj tízig! - hangzik a felhívás, kihasználva a tizenéves kifeje­zésből eredő szójátékot. Vagyis: várj mielőtt cselekednél! Ve­gyél előbb egy mély lélegzetet. Lépj vissza, mielőtt harcba keverednél! Be­széld ki magadból, ami bánt! ... Nevelődésre, önfegyelmezésre termé­szetesen nemcsak a gyermekeknek, ha­nem a felnőtteknek egyaránt szüksége van Nekünk szükségünk van. A világ az Istentől vezetett, jóakaratú emberekért kiált! Jézus szavaira emlékezzünk: „ ...tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok. " (Mt 11,29.) Az ENSZ által kiadott hivatalos cím így hangzik: Évtized a béke és erőszak- mentesség kultúrájáért a világ gyerme­kei számára. (The Decade for a Culture of Peace and Nonviolence for the Children of the World) A Nagylexikon szerint a kultúra mindazoknak a képes­ségeknek, ismereteknek, teljesítmények­nek az összessége, amelyek megkülön­böztetik az embert az állatvilágtól. Nyelvek, vallások, hagyományok számtalan formája létezik a főidőn. Egy dolog azonban közös: az embert csak az emeli emberi méltóságra, ha a te­remtett világgal - környezetével, ember­társaival -, s a Teremtőjével harmóniá­ban él. A szelíd és alázatos szívű Jézus, az EMBERRE lett Isten ebben adott szá­munkra példát. UR-'Oi. Egy évtized az erőszak leküzdésére. A címben nem áll utána írásjel. Kérdés lenne? Elegendő tíz esztendő az évezre­dek óta pusztító gonoszság megfékezé­sére? Nem, ez felkiáltó jel. Lehetőség, bizta­tás, parancs. Ne a várható eredményt la­tolgassuk, hanem teljesítsük, amivel megbízattunk: „...a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” B. P. M. Orgonaszentelés Mosonmagyaróváron A Mosonmagyaróvári Evangélikus Gyülekezet 1957-ben kezdte orgoná­jának építését. A szélládát és a sípok egy részét a szekszárdi zsinagógából hozták a Lajta parti városba. Az or­gonát 1958. december 14-én szentel­te fel Vető Lajos püspök. Azóta csak kisebb hangolást végeztek a hang­szeren. Miután azonban a gyülekezet befejezte templomépületének külső és belső renoválását, elérkezett az idő arra, hogy az orgonát is felújít­sák. A munkát augusztusban kezdték a pécsi Orgonaépítő Manufaktúra mesterei és október végére be is fe­jezték. Az 1 millió 150 ezer forint költséggel újjászületett hangszert ád- vent 2. vasárnapján szentelte fel Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, aki Jak 5,5- 10 alapján intett arra, hogy legyünk türelmesek, amikor a magunk hité­nek igazságairól szeretnénk meg­győzni másokat. Legyünk viszont türelmetlenek saját életünk hibáival, bűneivel szemben. A Krisztust ma­gához közel érző gyülekezet pedig a felújított és felszentelt orgona segít­ségével váljék éneklő és Istent ma­gasztaló gyülekezetté. Orgonájának felújításával a moson­magyaróvári gyülekezet újabb nagy lépést tett egyházi épületeinek és fel­szereléseinek megóvásáért. A 2001. esztendő feladata immár a lelkészla­kás felújítása lesz. Kiss Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom