Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-01 / 27. szám
Az Evangélikus Elet melléklete 2001. JÚLIUS 1. Miért áll a Sátortemplom? Bezárkózva templomaink falai közé, megnyugodva számoljuk azok számát, akik egyházi adót fizetnek, átmentek legalább a gyermekkeresztségen, és ha népszámlálás van, nevüket a megfelelő felekezeti rubrikába írnák. Vagy bementett és semmi nincs az életében, amiért ki kellene zárni a tagság soraiból. A protestáns és katolikus egyaránt abbahagyta a vitáit gyakorlataik bibliai hitelességéről, vagy olyan szintre emelte, ami már elhagyta a teológia általában gyakorlatban vehető eredményeit, és eljutott oda, ahol már „karosszéki elmélkedők" kis csoportjának tulajdonává vált, és nem jut el hozzájuk a mese kisgyermekének mondata „a királynak nincs ruhája". Egyházainknak sok a fizetett alkalmazottja, akiknek érdeke a karrierstruktúra fennmaradása, a megélhetés megteremtése és sok esetben ez már fontosabb, mint amiért a szervezetek létrejöttek. Fennáll az a veszély, hogy a nép úgy lássa őket, mint egy politikai pártot és ez még a jobbik eset. Nagyobb veszély az, ha már törzsekké válnak. Ez magával hozza Írország és a Balkán problémáit. Törzsiháborúkat. Az Úr Jézus a tanítványoknak azt parancsolta - tegyetek tanítványokká - merítsétek be/kereszteljétek meg - és tanítsátok, hogy megtartsák, amit én parancsoltam. Én személyesen hiszem, hogy az ember problémáira, kérdéseire csak Krisztusban van a válasz. O maga is ezt tanította és kétezer év milliói tesznek bizonyságot igazságáról. Vallásosság, emberi eszmék még soha nem adtak maradandó megoldást. Több a szenvedélybeteg, mint azok száma, akik templomainkba járnak. A választ kereső elől rejtve a válasz, az egyedüli válasz, az evangélium. A Sátortemplomot oda állítottuk, ahol a nép lesz, a válaszkereső nép. Szeretnénk nekik nyújtani az evangéliumot. A Sátortemplom nem híveket akar elnyelni, hanem hívőket akar kibocsátani. Az evangélium a nép tulajdona - szeretnénk eljuttatni jogos tulajdonosához. Chaplár József evangélista all. Pápai Odament tehát Mózes és Józsué, és megálltak a kijelentés sátrában. Az ÚR pedig megjelent a sátorban felhőoszlopban, és a felhőoszlop megállt a sátor bejárata fölött. (5Móz. 31,14b- 15) Az Úr Mózesnek a kijelentés sátorában mondja el a néppel kötött szövetsége jövőjét, majd éneket írat vele, melyet kéri, hogy Izrael fiai énekeljenek. Most pedig írjátok le ezt az éneket! Tanítsd meg rá Izráel fiait, add a szájukba, mert ez az ének lesz a tanúm Izráel fiaival szemben. (5Móz. 31,19) íme itt van a gyülekezet sátora Pápán. Először egy évvel ezelőtt, 2000. júniusában szólott az ige és az ének a pápai Játékváros területén a Templomsátorból. Az idén Chaplár József, a Pápai Baptista Gyülekezet lelkésze kezdeményezésére ismét itt van a Templomsátor. Itt van Pápán all. Pápai Nemzetközi Játékfesztiválon, Eszak-Dunán- túl legnagyobb kulturális rendezvényén. Milyen szolgálatot tud tenni a sátor a pápaiaknak? Együvé gyűjti a népet, megvédi a természet viszontagságaitól, de csak oly módon, hogy kihangzik belőle a szó és az ének. Kihangzik belőle reggel, este, mindig, ezen egy hét alatt. A pápai játékfesztivál „sátoros ünnep". E jelző Templomsátor Nemzetközi Játékfesztiválon mindig nagy ünnepet jelentett. A fesztivál történetében 1993-tól kezdődően esőhelyszínként, kultúrprogramok és koncertek helyszíneként egy hatalmas méretű cirkuszsátor jelentette a legnagyobb közösségi teret. A későbbi években már kiegészült egy sörsátorral a fesztiválváros, mely a több ezres tömeg étkeztetését tudja biztosítani. 2000-től már templomsátor is található a játékvárosban. Templom, amelybe betérhet bárki, és találkozhat a szeretettel, a Lélekkel. Mindenkit másként fog meg e környezet és az ott lévő fogadók. Az idén a játékfesztivál lelki ráhangolását látja el e sátor a hívőknek. A protestáns egyházak vállalták a folyamatos programot. De helyet kap e sátorban a játékfesztivál nyitó ökumenikus istentisztelete is, ahol Chaplár József baptista lelkész, Koczor György evangélikus lelkész, Kertész Péter református lelkész, és Salgó Ferenc plébános hirdeti az igét és imádkozik a rendezvény sikeres lebonyolításáért. A templomsátor egy egész napi programot szentel a nők közösségének. Előadások, viták hangoztak el a nőkről, nőknek, nőkért. Bízom benne, hogy a zenés-énekes programok is a pápai ifjúság és hívő lakosság lelki feltöltődését segítik. A Templomsátor programja jól illeszkedik a Nemzetközi Játékfesztivál filozófiájába, ahol az együttlét, az együtt játszás, az együtt gondolkodás sze- retetben és békességben alapvető követelmény. Szeretnénk, ha a Pápán tartózkodó bel- és külföldi vendég igazi fogadtatásban részesülne, és mindent megkapna a közösségi szellem erősítéséért, o nemzetköziség erősítéséért és a békés egymás mellett élésért. Az együtt töltött órák, reméljük, mindannyiunk megelégedésére szolgálnak. Szeretnénk, ha hasznosak lehetnénk a fesztivállátogatók kiszolgálására, nemcsak az eltelt 11 évben, hanem a jövőben is. Szeretnénk, ha a pápai „sátoros ünnep" mindannyiunk által nagyon várt és hasznos rendezvény maradna. Szeretnénk, ha a szeretet az Úrban örökké köztünk maradhatna. Borbély Lajos a játékfesztivál főszervezője a Pápai Evangélikus Gyülekezet presbitere Ebben az évben is megrendezésre került Pápán június 17-24. között a Templomsátor ökumenikus városmissziói program. A szervezők vallják, hogy az Úr parancsát teljesítették, amikor közösen bizonyságot tettek Isten megkülönböztetés nélküli szeretetének egymás iránti szeretetben való megnyilvánulásaiban. Ez évi témánk: A Kereszt üzenete századunknak Június 16-án állítottuk fel, és 25-én szedtük le a sátrat. E hét nap között - vasárnap délután - egy nagy ifjúsági együttléttel kezdődött a program, minden délelőtt gyerekprogramok várták az érdeklődőket, a délutánokon pedig fórumok, előadások, közös beszélgetések töltötték meg a sátor életét, ezek után közös éneklés és evangél- izáció zárta a napot. Talán ismerősek ezek a sorok, hiszen ezekkel a gondolatokkal jelentkeztünk be több helyen is. A változás csak annyi, hogy már múlt időben írhatjuk mindezt. Most erről az egy hétről szeretnénk beszámolni, hogy bemutassuk azt a sok áldást, amit kaptunk, és azt a sok ajándékot, amit kaphattunk és adhattunk. Ezután Jézus így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 10,15) A baptista sátormisszió nyolc évvel ezelőtt indult, amikor német testvéreinktől először kölcsön, majd később tulajdonunkba kaptuk ezt a sátrat. A kb. 200 fő befogadására alkalmas, telepíthető sátor, azóta több mint 70 alkalommal városokban és falvakban volt az evangéliumhirdetés eszköze. Célunk, hogy baptista és nem baptista gyülekezeteknek segítsünk a templomok és az imaházak falain kívül hirdetni az evangéliumot, elérni azokat az embereket, akik nem tartoznak szorosan valamely egyházhoz, illetve érdeklődésük folytán nem kötődnek gyülekezeti közösségekhez. Ebben az évben hét helyszínen lesz sátormisszió, mely mind különböző kihívást és feladatot jelent. Nagyvárosban és kistelepülésen, nagy gyülekezetben és új, kisebb közösségben, baptista gyülekezetben és protestáns összefogásban - mint például most Pápán is - használjuk ezt a lehetőséget. Általában jó fogadtatásra talál mind a gyülekezetek, mind a helyi önkormányzatok, illetve a településeken élő emberek részéről. Néha azonban szembe kell néznünk némi értetlenséggel is, mivel vannak, akik úgy gondolják, az egyháznak a templom falain belül van a helye. Örülünk mindezen túl azoknak az élményeknek, áldásoknak, amelyeket a sátormisszió résztvevőinek életében az evangélium tesz. Láttunk megtérő embereket, megbékélő családot, boldog gyermekarcokat és hálás polgármestert. Szeretnénk folytatni tovább ezt a missziót szerte az országban Isten dicsőségére, gyülekezetek, egyházaink épülésére, az Istent kereső emberek lelki üdvére. Papp János baptista missziói titkár •*1 «