Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-08-27 / 35. szám

2. oldal 2000. AUGUSZTUS 27. Evangélikus Élet r „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.” (Zsolt 33,12) „ Teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tud­........................... ja tenni. ” Róm 4,21 (lKir 8,24b, Róm 11,25-32, Zsolt 142, 1-8) Sok üres ígérettel találkozunk életünk során, s bizonyára mi magunk is teszünk olyan Ígéreteket, amelyeket ezért vagy azért, például hanyagságból, feledékenység- ből, lustaságból nem tartunk be. Legtöbbször már eleve cinikusan fogadjuk a nagy ígéreteket, s magunkban gyorsan hozzátesszük: „hiszem, ha látom.” Egy idő után ez a magatartás lassan aláássa emberi kapcsolatainkat, egymásba vetett bizalmun-., kát, és degradálja a becsületszó valamikor még ismert, nemes értékét. Ábrahám, akiről igénkben szó van, olyannak ismerte Istent, mint akiben feltétel nélkül meg­bízhat. Isten ma is ugyanúgy állja a szavát, és szeretné, ha mi is megbecsülnénk egymást és Őt azzal, hogy nem dobálózunk felelőtlen ígéretekkel. /Á / / jjF HÉTFŐ "Isten ajándékai és elhívása visszavonhatqßanok. ” Róm 11,29 (2Kir 13,23, Róm 11,1 -15, Jer 1,1 -10) Talán nirals is olyan ember, akinek ne lett volna hitéletében valamiféle megtorpanás, bizonytalanság, kétség. Az olyan pe­egyezmények, de ennek ellenére sok indulatot gerjeszt a befogadás-kiutasítás kér­dése. Kit igen, kit nem, ki a jövevény, ki az, aki csak jobban akar élni, s azért keres új hazát? Isten máshogy közelíti meg ezt a dolgot. Ránk ad egy speciális „szemüve­get”, ami által megláthatjuk Jézust a rászorulóban, a kiközösítettben. Próbáljuk most ezen keresztül nézni a világot, egészen más képet mutat majd. CSÜTÖRTÖKI ” Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! - Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jé­zushoz. ” Mk 10,49b-50 (lSám 3,4, Jer 16,14-17, Jer 3,1-10) Ez a három rövid fel- kiál|ójele& mondat 2000 év óta változatlanul érvényes. És nagyon sok vaknak nyíl­hatott meg a szénié, aki mert bízni, nem volt rest „felugrani” és elindulni Jézus fe­jé, és kihallani a tömegből, a lármából a hívást. Biztos, hogy a történetbeli vaknak nem kellett hosszú utat megtennie, és voltak körülötte néhányan, akik segítettek ne­ki, odavezették. Ma már a legtöbb'Szembetegség egészen jól gyógyítható, a rövid­látás korrigálható, lézerrel is lehet operálai, stb. De ilyenfajta, különleges „szem- műtétet”, ami az életet egészében megváÉroztatja, csak Jézus Krisztus vállal. Kér­jük meg Őt erre a gyógyító cselekfiáetr«hiszen egészen közel van mihozzánk is. riódusokban, amikor valamiért távolinak tűnik Isten, vagy elmarad a beavatkozása az életünkbe, amiért pedig sokat imádkoztunk, azokban az esetekben nagy vigasz­talást nyújthat ez az igevers. Mint elhívottak, Istenhez tartozunk, és az 0 ajándékai Jézus Krisztus által újra és újra „kikérhetök”, igényelhetők. Nem tagadja meg sem a bünbocsánatot, a szentségeket, sem a bibliaolvasás útján nyerhető bizonyosságot. 'csületeseknek teremtette, csakhogy ők min- iz folyamodtak. ” Préd 7,29 (2Kor 4,2, Jsir „ Gondoljatok a távolból is az 51,50 (Mk 8,38, 5Móz 32,74 utazik, mindig visz magával néhány fényképet a családjáról, a neki fontos szel lyekről, sőt még a házáról is. így a távolság nem is tűnik olyan nagynakTkönnyel felidézni az otthoniakat. Isten választott népe valahogy így cselekedett, csak ők egy „lelki fényképet” vittek magukkal vándorlásukon, vagy a fogság idején, bárhová is kerültek. A szent város és a templomi liturgia emléke adott erőt nekik. Istenhez va­ló szoros kötődésük fejeződött ki abban, hogy Jeruzsálemre gondoltak, s persze a remény, hogy lesz visszatérés a Szentföldre, mert az Úr megőrzi őket. A „mi Jeru­zsálemünk” lehet az a templom, gyülekezet, ahol otthon vagyunk, szabad nekünk is ilyen hitbeli emlék-fotót készíteni róla, s azt időnként nézegetni... e7pRnJ „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jövevény voltam. és befogadtatok. " Mt 25, 34-35 (Ézs 58,7, 1 Kir 21,1-16, Jer 2,1-13) Világjelenség ma is, hogy jövevények, politikai menekültek kémek befogadást egy idegen országban. (Ki ne ismémé például Strassbourg város nevét, napjaink magyar aktualitása kapcsán?) Van pontokba szedett menekültjog, léteznek nemzetközi „Isten az embereket denféle okoskodásai l,1.12-17.20-21a, Jer 3,19-4,4) A fenti szembeállítás egyértelműÉi negatív előjelet tesz az okoskodás elé, mint ami ellentétes a becsületességgel. Egyik legjellemzőbb ilyen okoskodása az embernek az, hogy elhiteti magával: nincs is szüksége Istenre, törvényre, semmiféle korlátra, majd ö maga berendezi az újítet úgy, ahogy neki tetszik. Jézus nélkül szervezi és 1,11-19) Ismerősöm, ha iJfe»l£ö)dre tervezi az életét, a jövőjét, ^biztonságát. Önmagát teszi törvénnyé, a jólétét, s ez a Rendszer (?) hosszú távojjmem állhat fenn, bukáshoz vezet. Isten ad esélyt arra, nem okosípdva éljünk, de csak az ő szabályai szerint lehetséges ez. Jrra, jusson egzejekbe Jeruzsálem!” Jer „Elfflfolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényemet megtartsák és teljesít­sék." Ez 11,19-20 (lPt 1,22, Mt 23,34-39, Jer 6,9-21) Aki látott már a tévében szívátültetésről szóló riportot, az tudja, milyen fantaszti­kus és drámai látvány az a tenyérnyi, lüktető szerv, ami az élet középpontja és az örök emberi gondolkodásban, költészetben, stb. minden érzelem lakóhelye. Előbb kiemelik, majd egy gyors orvosi kéz óvatosan beteszi a páciensbe az új, egészsé­ges, fiatal szívet. Ez egy nagyon radikális beavatkozás, és a betegnek talán az utol­só esélye, hogy tovább éljen. Épp ilyen drámai Isten bennünk véghezvitt „transz­plantációja”, mikor a kőszívet kicseréli élő, érző szívre. És itt is igaz az, hogy nincs más „alternatív” gyógymód, ha valóban új életet akarunk kezdeni. Kőháti Dorottya SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP Hitben látva és járva Jn 9,24-38 ISTENTISZTELETI REND ______ Bu dapesten, 2000. augusztus 27. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) D. Szebik Imre-dr. Rolf Koppe; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bozóky Éva; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Bé­kásmegyer, III., Mező u. . de. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Orosz Gábor Viktor; Újpest, IV., Leib- stück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákó­czi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cseíovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Áipád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápol­na u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepe­si út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI. , Bocskai út 10. de. 8. Németh Pétemé; de. 11. (úrv.) Németh Pétemé; du. 6. Ferenczy Erzsébet; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Ferenczy Erzsébet; Budagyöngye, XII. , Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Hafenscher Károly; du. fél 7. Gyurkáné Urbán Eszter; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Temp­lom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalo­ta, XV., Régifóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI. , Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Marschalkó Gyula; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri' Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Buda­örs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap epistolája (oltári ige): Róm 4,1-8; evangéliuma (igehirdetési alapige): Jn 9,24-38. HETI ÉNEKEK: 460, 323. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2000. augusztus 27-én, vasárnap de. 10.04 órakor Egyházaskozár- ról az evangélikus templomból. Igét hirdet: Koskai Erzsébet lelkész. Jelek és csodák, magyarázónak és megmagyarázhatatlanok, - de mit kezdjünk velük ma a XX. század vé­gén? Korunk embere elveti, miközben keresi, elutasítja, ugyanakkor önmaga vágyik rá. Valóban mit mondhat a ma élő, a jézusi keskeny úton járó, vagy éppen azt kereső számára a vakon szü­letett ember által átélt és oly nemes egyszerűséggel tényként kimondott ál­lítás: „vak voltam és most látok”. Nincs kertelés, hiányzik a „ha” és a „de” szócska is, miket mi előszeretettel használunk zavartan állva a csodával szemben, keresvén a „helyes” állás­pontot, mely felvállalható a felvilágo­sult „nagykorúvá” lettek körében is, de amiben azért egy kicsit ott van a hívő ember alázata is. Meg akarjuk érteni és összeegyeztetni, valamint „tálalható- vá” tenni azt, ami túlesik a ráció hatá­rán. Pedig a csoda mindig az értelmen túlra mutat. A csodát vagy hiszem vagy nem hiszem, de megmagyarázni lehetetlen. A mai igénkben elénk tárt csodát sem kell magyaráznunk, és nem kell csupán szimbolikus értelmét keresve tompítanunk. El kell fogad­nunk, hogy ott és akkor Jézus meg­gyógyított egy vakon született embert. János evangéliuma szerint kétséget ki­záróan csoda történt, mely által Isten az emberi lehetőségek korlátok közé való szorítottságára is felhívja a fi­gyelmünket. Ember, nézd és lásd meg a teremtményvoltodból fakadó korlá­táidat, vedd észre, mily végtelenül ki­csi és szűk határok közé szorított a te világod. Légy alázatosabb és ne gon­dold, hogy amit te nem tudsz érzékel­ni, megérteni, vagy éppen megmagya­rázni, az nincs is. A Jézus által látóvá lett, egykor va­kon született ember érthetően az érdek­lődés középpontjába kerül. Korának okosai faggatják és vallatják - kereszt­kérdésekkel ostromolva beszéltetik. V Elfogadhatatlan számukra, hogy Isten nem a hivatalos módon, nem a „szolgá­lati utat” betartva kívánja megmutatni önmagát, hanem egy általuk ismeret­lenben - Jézusban -, akiről ők azt sem tudják, hogy honnét való. Számukra csak és kizárólag az számít igazságnak, amit ők annak tartanak. Ha a tények ez­zel ellenkeznének, ők azt letagadják. A hivatalosak, vagy pontosabban önma­gukat annak tartók, ma sem szeretik Is­ten meglepetéseit. Egyházunkban is egyre inkább megkövesedhetett és el­fogadottá vált a régi közmondás, mi­szerint „fából nem lesz vaskarika”. Pe­dig íme lehet! Ahogyan látóvá válha­tott e vakon született ember is. Pedig micsoda alattomos módon próbálják az egésznek élét venni és eltusolni. Bizo­nyítania kell még azt is, hogy egyálta-» Ián vak volt. Majd megpróbálják a gyógyulást Jézus személyétől elválasz­tani, mondván, hogy Ő nem lehet Is­tentől való, mert nem tartotta meg a szombatnapot. Dehát ami tény, az tény. Szombatnap ide vagy oda, a csodálatos gyógyítás végbement, ez pedig Isten nélkül nem képzelhető el. Vagy talán nem adhatja az Isten az ő kegyelmét akár szombatnapon is? Az ügynek azonban ezzel koránt sincs vége. A gyógyult ember már nem csupán szeme világának visszanyerését beszéli el az őt vádlón kérdezők felé. Ennél messzebbre vezeti Isten kegyel­me, és eljut a belső felismerésig is, melyről félreérthetetlenül bizonyságot tesz, mondván: „Ha Ő (mármint Jézus) nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni”. Erre már aztán iga­zán dühbe jönnek a kérdezők és a „te tanítasz minket?” cinikus és megvető, választ nem váró kérdésével intézik el a dolgot a végső argumentumhoz fo­lyamodva és kiközösitik őt. Jézus azonban nem hagyja magára a kitaszítottat, hanem lelkét is megnyitja a látásra, amikor boldogan mondhatja ki felé a „Hiszek, Uram” vallomását, így adja vissza Jézus - bár ez sem volt kevés - nem csak egy születésétől fog­va éjszakai sötétségben élésre ítélt nyo­morultnak a szeme világát - és nem is csupán a felismerés örömét, hanem a vallomástevés boldogságát is. Meg­nyittattak „lelki szemei” is, hogy meg­lássa Jézusban a Krisztust, az Isten Fi­át. Isten ma e belső látásra akar elvezet­ni minket külső csodák nélkül is, hogy Jézusban, a Krisztusban - ki önmaga legnagyobb csoda - mi is látókká vál­Kevés olyan gyülekezet van, melynek gondozása vízi utakon járva végezhető el. De bizonyos, hogy a hajóutaknak egy sajátságos jellege van, mert a körülvevő víz olyan hangulati elemmel ajándékoz­za meg az embert, melynek közösségfor­máló ereje alól nem vonhatja ki magát. Ahogyan a hajó vízgyűrűket von maga köré, ezzel szinte az utasoknak jeleket ad: összetartozunk. Szabad kellemesen eltölteni egy útszakaszt, figyelni a víz tükrét, amint a fényt magába issza, a si­rályokat, amint mélyrepülésben felszínét érintik, elgyönyörködni az ég és a víz kékszínűségének azonosságában. A ha­jóban egymásra is szorulunk. Általában a tengeri hajózáskor nincs megállás, állo­más, nem tudunk leszállni. De az is vilá­gos, hogy egy cél felé haladunk, vagyis együtt szállunk ki a kikötőben. - Szeret­ném ezt a három szempontot röviden vá­zolni eddigi hajóútjaimon. Összetartozunk. Ha hajóra szálltam, eddig mindig olyanokkal tettem ezt, akikkel több szál kapcsolt össze. Akár az ausztriai oldalról indultunk osztrák-ma­gyar lelkészértekezlet után a Fertőn ha- jóútra, vagy innen a fertőrákosi révből kiindulva a finn testvérgyülekezet kül­junk! Ez minden fizikai látásnál fonto­sabb. Mert az évek múlásával a testi szemek egyre gyöngülnek, egyre rom­lanak, végül pedig végleg sötétségbe borulva lecsukódnak. De a belső, lelki szemek a hitben járva egyre tisztábban látóvá, végül pedig reménységünk sze­rint tökéletessé lehetnek, eljutván a színről-színre való látásra, a teljesség megtapasztalására. Addig pedig töltsön el örömmel bennünket a hitnek látása, legyünk ennek hordozói és továbbadói a bizonyságtevés boldog vallomásával: Hiszek, Uram! Ámen. Pőcze István döttségével gyönyörködtünk a tó szépsé­gében, az összetartozás érzése nyilván­valóvá vált. Testvérek vagyunk, mint Is­ten teremtményei, akik más földi hazá­ban élünk, más nyelven beszélünk, de az egy vérből teremtettség összekapcsol. Kevés közös, rokonszavunk van a fin­nekkel, de a vér szó az (finnül veri). Ná­luk is hosszú hajóutat tettünk meg, ami­kor átutaztunk Svédországba. Ilyen utak erősítették az összetartozást a német test­vérgyülekezettel is, amikor a városukat, Bad Wimpfent átszelő folyón hajóutat tettünk meg és csodáltuk a partok mellet­ti élet sokszínűségét. Egymásra szorulunk. A tenger ezt kü­lönösen is elénk tárja. Mert költőnk sze­rint is: Habár felül a gálya és alul a víz­nek álja, azért a víz az úr. A víz terem­tett világunkban hatalmas erőt jelent, nemcsak életet gazdagítóan, hanem rombolóan is. Amikor kilép a medréből a folyó és elönt falvakat. Amikor a ten­ger háborgásától Jónás hiába menekült alvásba, bűne oda is elkísérte, de vállal­ta és kérte a büntetést: a tenger mélysé­gét, ahonnan új emberként kerülhetett ki a partra. Nem voltam még ilyen vi­harban a tengeren, csak viharzó Bálá­it ISTENTISZTELETEK A BALATON PARTJÁN Magyar nyelven: Alsódörgicse: de. 11; Badacsonytomaj: de. 9; Balatonakali: du. háromnegyed 2; Balatonaliga: (Club Aliga területén) du. 6; Balatonalmádi: (Bajcsy Zs. u. 25.) du. 4; Ba- latonboglár: de. 11; Balatonfenyves: du. 6; Balatonfoldvár: (Házasságkötő terem) du. 2; Balatonfüred: de. 9; Balatonszárszó: du. 3; Balatonszárszó: (ev. üdülő, Jókai u. 41.) de. 10.; Balatonszemes: du. 2; Fonyód: du. 4; Hévíz: du. fél 5; Keszthely: de. fél 11; Mencshely: de. 11; Nagyvázsony: du. 2; Rév­fülöp: de. 10; Siófok de. 11; Szentantalfa: de. háromnegyed 10; Veszprém: de. 10; Zánka: de. fél 9. Német nyelven: Balatonfüred: du. 6; Hévíz: de. fél 10; Keszthely: du. 6; Révfülöp: de. 11; Siófok de. fél 10. tont láttam a partról. Mégis elgondol­kodtam, amikor pár évvel ezelőtt Dániá­ból átutaztunk a szomszéd svédekhez egy hatalmas hajón buszunkkal. Vihar esetén, vészhelyzetben nem jelenthet a busz sem menedéket itt a tengeren. A hajón érezzük át igazán, hogy egymásra szorulunk. Bajban egymáson segíthe­tünk, amikor valakin a „tengeri beteg­ség” erőt vesz. Kikötőbe érkezhetünk. Szép élmények­kel lehet gazdagodni a tengeren. Lappföld legészakibb részén az Inari tó csodálatos környezetével és a Königssee hatalmas hegyeivel elbűvöltek, mégis amikor elmondták, hogy milyen mélyek e tavak, öröm járt át a kikötőbe érés pil­lanatában, mert ott biztonságban érez­hettük magunkat. - Áldom Istent, hogy hajóutakon erősítette bennem - akár ha­zai, akár külföldi testvérekkel utaztam, itthoni, avagy külföldi vizeken - az ösz- szetartozásunkat, az egymásra szorultság testvéri érzését. Miközben szövögettük gyülekezeteink és népeink közötti kap­csolatok szálait, révpartra érkeztünk. Vá­gyódunk-e az örök élet révpartja után „üdvbe öltözötten”?! Szimon János Közösségépítő utak vízen V 0 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom