Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-03-19 / 12. szám
2000. MÁRCIUS 19. 3. oldal Evangélikus Élet Dr. báró Podmaniczky Pál 1885 - 1949 „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket!" (Zsid 13,7) Fél évszázad múlt el azóta, hogy hazatért örök hazájába Krisztus evangéliumának hűséges tanúja, gyülekezetek lelki ébresztője és egyházának két évtizeden át teológiai professzora. Azóta is hálás szívvel emlékezünk reá, akik még tanítványai lehettünk, - jórészt már túl a hetedik évtized határkövén. Legyen az emlékezés a hála és köszönet szava Isten színe előtt! Küzdelmes, gazdag termésű életéért a mögöttünk lassan elmaradó 20. évszázad első felében. 1. A történelmi Podmaniczky-család sarja. Óbudán született, a család egy később elszegényedett ágából. Már kétévesen félárvaságra jutott. Gyermek- és serdülő korában sokat nélkülözött. De Istentől kapott „öt talentuma” korán jelentkezett. Verseket írt, Goethe-bal ládát fordított, országos lapokban jelentek meg írásai. De már konfirmandusként elhatározta, hogy életét Istennek szenteli. Teológiai tanulmányait a pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémián végezte (1903-1908). Az akkori liberális teológiától elfordulva, a Krisztus-központú teológia híve (Adolf Schlatter) és életre szólóan hirdetője. „Minden vonásán, mozdulatán átragyogott az örök, nagy örömhír.” (Szabó József) • Földi élete, lelkésszé szentelését (1908) követően, világosan három időszakra tagozódik: a gyülekezeti lelkészi, az országos ébresztő-igehirdetői és a teológiai professzori szolgálatra. Hihetetlenül gazdag és sokoldalú volt ez az életút. Tizennyolc nyelven - a világnyelvek és a bibliai nyelvek mellett valamennyi északi nyelven is - értett és beszélt. „Szeretet által munkálkodó hite” (Gál 5,6) odafordult legkisebb gyülekezeti tagjához éppúgy, mint egyháza lelki ébredésének ügyéhez, lelkészeinek neveléséhez, a teológia és az egyházi szépirodalom művelésétől a kezdődő ökumenikus mozgalom támogatásán, széleskörű nemzetközi kapcsolatokon át egészen a világmisszió legtávolabbi területeiig. De mindig egyetlen fő témája volt: a megváltás és az új élet örömhíre Jézus Krisztusban. 2. Egyházi szolgálatának első színtere 1908-1918 között - rövid modori káp- lánság és pozsonyi magántanári előadások mellett - a Csallóközben Felsőszeli 2400 lelkes, színmagyar gyülekezete. Volt falusi hívei még évtizedek múlva is, hazájukból kiűzve is, hálával emlékeztek ébresztő igehirdetéseire és hűséges sze- retetére. A második fontos időszak - rövid eperjesi és pozsonyi teológiai tanári szolgálat után - a magyarországi „lelki ébredés” és a misszió sokoldalú szolgálata (1918- 1928). Mivel a cseh megszállás miatt a Felvidékről menekülni kényszerül, hazatér Budapestre és először a protestáns Bethánia Egyesület országos evangélizáló lelkésze lesz. Raffay Sándor püspök azonban később közvetlen munkatársául, a Bányai Evangélikus Egyházkerület missziói lelkészéül hívja el, és a Luther Szövetség is főtitkárává választja. Említett rendkívüli nyelvismeretével a püspök kísérője és tolmácsa nyugat-európai és elsősorban skandináv egyházi kőrútjain. Ekkor lesz az induló ökumenikus mozgalom híve. De a legnagyobb, egész életére szóló hatások Finnországban érik. Megismerkedik a finn evangélikus „ébredési mozgalommal”, és annak hazai munkása lesz egész életére. Tanúja ennek Oravala hatalmas - Routsalainen - életrajzának magyarra fordítása (A parasztpróféta) és két legismertebb finn egyházi énekünk magyarra fordítása (Szelíd szemed. Úr Jézus - Uram, ó add, ha vándorutam). Életének harmadik, több mint két évtizedes munkaterülete azonban teológiai professzori szolgálata az Evangélikus Hittudományi kar vallástudományi, filozófiatörténeti és keresztyén neveléstudományi tanszékén, Sopronban (1928- 1949). Akik a 20. század első felében tanítványai lehettünk, soha nem felejtjük szelíd, szemüveges arcát, határozott szavait, tudós pontosságát, minden előadásán átsugárzó mély Krisztus-hitét és a szegénysorsú hallgatói felé forduló, tapintatos és találékony segítő szeretetét. Nem felejtjük családja, otthona és otthonában tartott népes bibliaórái szeretet- melegét. De a föliratot sem családi házuk homlokzatán: „Ez csak földi szállásunk, örök hazánk odaát vár ránk!” Egyszerű koporsóját 1949 októberében hallgatói vitték vállukon a sírhoz, amikor küzdelmes, gazdag életútja itt a földön véget ért. 3. Podmaniczky Pál egyik legfelejthetetlenebb, mélyhitű és rendkívül széles látókörű biblikus-reformátori teológusa volt egyházunknak az elmúló 20. század első felében. Megkaptuk tőle a keresztyén élet igazi példáját és az akkor még alig sejthető, de később annyira szükséges „útravalót” a század második felének küzdelmes, nehéz évtizedeire. Igen széleskörű teológiai és irodalmi munkássága területéről - a már említett nagy Routsalainen-életrajz magyarra fordítása (A parasztpróféta. 2. kiadás 1946) és Onesimusról (Filemon-levél) írt bibliai regénye mellett (Megszabadított élet. 2. kiadás 1988) - három, ma is időszerű teológiai művét szeretném kiemelni. Az egyik egy régebbi, teológiai magántanári értekezése: „A keresztyén istentisztelet lényege" (évszám nélkül). Benne a gyülekezeti istentisztelet gazdag tartalmáról, dogmatikai alapjairól és valláspszichológiai jelentéséről ír. A második és legismertebb munkája debreceni teológiai doktori disszertációja: „A misszió tudományának vázlata" 1926- ból. Ebben az egyház három fontos szolgálati területéről ír: a hívő gyülekezet életének központjáról, az istentiszteletről (liturgia), az ébresztő igehirdetésről, a megkeresztelt, de Istentől eltávolodott keresztyének „visszahívásáról” a gyülekezet életébe; végül - a legszélesebb körű és távlatú, de nélkülözhetetlen „harmadik szolgálatról” - a keresztyén misz- szióról az evangéliummal a nem-keresztyének között: a társadalomban, a ke- resztyénségtől idegen vallások világában és az Istent tagadók között, a nagyvilágban. Ez a munkája ugyanakkor nagyszerű ismertetést is ad a keresztyén világmisszió helyzetéről, eredményeiről a 20. század első felében. Végül ide tartozik ma is fontos és nagyon is időszerű tanulmánya: „Az Ágostai Hitvallás egyháza és a misszió", amelyet 1930-ban tett közzé az Ágostai Hitvallás 400 éves évfordulójára kiadott soproni emlékkötetben. Csak néhány fénysugarat villanthattunk itt föl Podmaniczky Pál professzor messze világító életművéből. De hálás szívvel valljuk: Krisztus' e hűséges tanújának élete, igehirdetései és tanítása igen sokat jelentettek egyházunk számára a letűnő 20. század legnehezebb évtizedeiben. És valljuk azt is, amit a prófétai ige (Dán 12,7) mond: „Akik sokakat igazságra vezettek, fényleni fognak, mint a csillagok, mindörökké!” Dr. Nagy Gyula Hittudományi Egyetemünk megemlékezése Méltó, szép megemlékezést tartott egyetemünk Podmaniczky Pálról február 21-én. Dr. Szentpétery Péter a vallás- és társadalomtudományi tanszék vezetője fogta össze azt a hallgatókból álló csoportot, mely különféle írásaiból, egyetemi előadásaiból és levelekből mutatta be Podmaniczky Pál egyéniségét, hívő alázatosságát, tudományának mélységét, levelezéseinek meleg emberségét. Alaphangként olvasta egy tanévnyitó istentiszteleten elhangzott igehirdetésének részletét (1934-ből). „A kereszt világosságát sugárzó központja teológiai munkásságunknak. Ha az Újtestamentum már benne rejlik az Ótestamentumban, és ha az Ótestamentum értelme az Újtestamentumban lesz nyilvánvalóvá, akkor ez azért van, mert mindketten arra mutatnak reá, aki a próféta szava szerint megsebesíttetett bűneinkért, megmutatott a mi vétkeinkért. A kereszt a mi útmutatónk, ha fölütjük az egyháztörténetet. A kereszttől való eltávolodás hanyatlás, a kereszthez való visszatérés megújulás. Itt a magyarázata annak, hogy miért teszünk vallást újra meg újra Lutherhez való kötöttségünkről. Mivel ö a teológia crucis tanítómestere, azért ott maradunk a lábainál és figyelünk szavára egyre készségesebben, következetesebben, ” Eleven, szinte képszerű volt az az emlékezés, melyet a hallgatók mutattak be irodalmi színpadhoz hasonlóan, Podmaniczky Pál müveiből, róla szóló méltatásokból és levelekből. Egy ádventi igehirdetés részletében egészen maian szólalt meg a kereszt üzenete: „Ha valamikor, akkor ma hiábavaló minden olyan vigasztaló beszéd, amely kifelejti a Krisztus keresztjét. Ha valamikor, akkor ma, nem kegyes szólamokra, hangulatokra vagy sűrűbb vallásosság nevezetű érzelgősségre van szükségük a telkeknek, hanem tényekre, amelyekbe belefogódzhatnak. Örüljünk annak, hogy tényhez, hatalmas fönséges tényhez vezető kalauzok lehetünk. Csak érezzék meg a lelkek, hogy mit akarunk, mintegy varázsszóra, meg fognak nyílni. Tiszteljük a lelkek mai vágyakozását! Vezessük őket, menjünk velük az élő Krisztushoz, aki a fényes nap, amely valósággal föltetszett az égen 2000 évvel ezelőtt, ragyog rejtve, testi szemekkel nem láthatóan ma is, ennek a mai világnak a sötétségébe is belelöveli sugarait s ki jog egykor bontakozni teljes pompájában, el± A hallgatók előadócsoportja és énekkara emésztve tüzével mindent, ami bennünket ma nyom, gyötör. ” Az idézetek mellett megszólaltak olyanok visszaemlékezései is, akik vagy a felsőszeli gyülekezetben vagy a Teológián ismerték és hallgatták őt. Egy felsőszeli volt tanító - Kálmán Béla visszaemlékezésében a gyülekezetben végzett munkáját így jellemezte: „Cselekvéseiben mindenkor határozott, következetes Volt... Egy alkalommal az egyik családban baj volt. A férj meg akarta verni családját. A papért szaladtak. Azonnal indult. Amikor a dühöngő férj meglátta a papot, széket fogott rá és le akarta ütni. Podmaniczky nem hátrált meg, hanem inkább előre lépett, közelebb a dühöngő- höz és az lassan leeresztette a széket. A családi perpatvart sikerült elintéznie. Egyetemi előadásait a hallgatók egykori jegyzete alapján elevenítették fel a műsorban, egy pillanatra visszaidézve bennünk, - akik hallgattuk őt - óráinak szellemét, levegőjét. Családjának ma élő tagjai is szót kaptak. Kutas László és testvére Ilona (unokák) és leánya Zsuzsanna is meleg szavakkal emlékeztek az otthonról, mely a lő vérek aljában meleg családi fészekbe gyűjtötte övéit és diákjait is. A volt tanítványok köréből levélben küldött emlékezést Balikó Zoltán ny. lelkész. Arról tett bizonyságot, mennyire ráillett a jelző. „Isten boldog gyermeke volt, akiből áradt az új élet öröme és a szolgáló szeretet, karizmatikuson ébresztő evangélizációs lelkész, aki megmaradt rajongás nélküli, egészséges egyszerű keresztyén embernek, gyakorlati példaadással. " - írta Balikó Zoltán levelében. Személyes visszaemlékezés volt dr. Nagy Gyula ny. püspök előadása, melynek szerkesztett változatát külön közöljük. Dr. Harmati Béla püspök előadása (A szekularizáció - egyházi strukturális reformjaink) szorosan kapcsolódott Podmaniczky Pál professzori tevékenységéhez. A szekularizáció kérdése foglalkoztatta őt is és megmutatta, hogy csak teológiai módszerekkel lehet a kérdést megközelíteni, a segédtudományokat művelni. A szekularizáció nem val- lástalanítás, hanem az uralkodó vallás térvesztése. „Erősen másvallású világ” alakítását látja feladatának. A misszió professzora ma is tanít: fő dolog a misz- szió, a dialógus, egymás megismerése, teológiai felmérés, és erősödjön mindeközben a flexibilitás. Legyen az egyház közössége nyitott közösség. „Adassék tisztelet a professzornak! Dr. Podmaniczky Pál Isten áldása volt.” - fejezte be előadását a püspök. A megemlékezést szépen egészítette ki, ünnepélyessé tette teológusaink szereplése, az énekkar néhány száma Csorba István vezetésével és Finta Gergely kíséretével. Dr. Szabó Lajos rektor beköszöntő szavaival hangolta a jelenlévők érdeklődését, majd búcsúzáskor summázta az elhangzottakat, hogy útravaló- nak magunkkal vigyük Isten emberének életművét, missziói, evangélizáló és tudományos példaadását mai életünkbe. T. Három könnycsepp Emlékezés Podi bácsira Alighogy betettem a lábamat a teológiára, az idősebbektől hallottam ezt a két szót: Podi bácsi. Amikor megkérdeztem, ki az a Podi bácsi, a válasz csak ennyi volt: „te elsőéves vagy, hamarosan megtudod, és soha nem fogod elfelejteni”. Nekünk falusi gyerekek jórészének nem volt pénzünk a Teológus Otthon élelmezési és lakásköltségeinek a megfizetésére, éltünk, ahogy tudtunk. „Künnlakóknak” neveztek bennünket, mert a soproni családok egyik szobájukat kiadták vidéki diákoknak, és az nagy segítség volt megélhetésünk számára. Mi pedig vállaltunk mindenfajta munkát, amiért egy kis pénzt, vagy élelmet szerezhettünk. Még hordárkodtunk is, tudva, mikor érkeznek a vonatok, kimentünk az állomásra, cipelődtünk és mindig leesett valami. Még élnek többen diáktársaim közül, akik ezzel a módszerrel tartották föl magukat. Tóth Sándor, volt somlyószőllősi lelkész, Koppány János és még többen mások is. Az biztos hogy, mindig vidámak és bizakodók voltunk. Karácsonyra nem tudtam hazamenni, mert nem volt útiköltségre pénzem. Az otthoni kamra tele volt élelmiszerrel, csak pénz volt kevés, mert a trianoni békeszerződés után a magyarnak jóvátételt kellett fizetni... Karácsonyeste egy kis csomagot találtam a lakásomon. A házinéni szerint: az iskolámból hozta valaki. Az akkori két legszebb fehér ing volt benne, amit szmokingingnek neveztek és egy fekete zakókabát. Karácsony napján a soproni nagytemplomból özönlött ki a gyülekezet, végig a Templom utcán. A tömegben hangos kiáltást hallottam: Böröcz úr, Böröcz úr! (akkor urazták szokás szerint az egyetemi hallgatókat). Megálltam, hiszen ez Podmaniczky professzorom hangja! Odaérve hozzám, szinte lerohant kérdésével: Jók lettek az ingek? ... mert ha nem, hozza el hozzánk, és feleségem megigazítja őket... Mai nyelven szólva, szinte átrakétázott rajtam a gondolat: bizonyára valaki vitte a professzor úrhoz a kiscsomagot azzal, hogy adja egy rászoruló tanítványának. „Feleségem majd megjavítja őket” - kavargott bennem a gondolat, egy báróné, egy professzomé, egy méltóságos asszony a kor nyelvezete szerint, a volt mezítlábas parasztgyerek ingét megjavítja... Csak úgy habogtam, miközben egy könnyem ráhullott professzorom kezére és elfelejtettem még megköszönni is. A következő héten, az utcán találkoztam vele. Noteszéből egy kis cédulát vett elő, amelyen ez a jelzés volt: 50 fillér. Ebédjegy, háromfogásos étkezésre. A népkonyháról kapta, megint csak azzal a gondolattal: adja egy rászoruló tanítványának. Második könnyem ráhullott a kis cédulára, és megint csak elfelejtettem megköszönni, mert nem volt szó a torkomban... A cédulát beváltottam öt tízfilléres leves-jegyre, így biztosítva volt napi egy tányér levesem. A jószívű népkonyhás elosztó csurig merítette mindig a tányért. Amikor elváltunk, halkan szólt: Meglátja, mit hozok a jövő héten. Még álmodni sem lehetett volna szebbet! Menjen be a Huszárlaktanyába és keresse vitéz Kosanczky Árpád ezredest, vagy vitéz Zalán Tamás őrnagyot, mind a ketten evangélikusok, és csak ennyit mondjon: Én vagyok a teológus... A katona bevezetett egy kisebb ebédlőhelyiségbe, beszédes lévén, azt mondta: ez a leendő ludovikások ebédlője... Párpercnyi várakozás után érkezett egy nagyon elegáns tiszt, és mielőtt megszólalhattam volna, mondta: Te vagy az a teológus? - ülj le, küldöm az ebédet. Te mindig itt fogsz étkezni, amíg pap nem lesz belőled... Forgott velem a világ, neki sem tudtam megköszönni. Utána csak az utcán láttam néha és mindig megelőzött: Szerbusz teológus!... No de most már embereid meg magad, sürgetett belső világom. Ebéd után rögtön elmentem professzorom Lővér úti lakására, azt sem tudom, tudtam-e köszönni, rögtön a hálás köszönet kapott hangot. Beszélgetés közben volt egy mondata, amely az egész embert, az emberi szívet, emberséget, testvéri jóságot és mindazt, amit hivatása, lényege alkotott és sugárzott, amit tényleg soha nem lehet elfelejteni: amely így hangzott: „Ha nekem, családunknak meglennének azok a birtokaink, amelyeket elvettek tőlünk, nemcsak maga, hanem az összes teológus ingyen tanulna iskolánkban "ül Csoda, hogy harmadik könnyem kezefejére hullott? Hiszen utána minden laktanyai étkezéskor elcsendesedve ettem az ételt, és amikor társaim kérdezték, mi van velem, elismételtem nekik, hogy és ki juttatott ide, mert azután szaporodtunk, tizennégyen lettünk teológusok és bánya-erdőmémöki hallgatók, akik így tudták elvégezni iskoláikat. Gyermekkoromból hangzik vissza Édesanyám, Édesapám mondata, amit akkor szoktak ismételni, amikor valaki arra méltót emlegettek: Az Isten áldja meg még haló poraiban is. Isten áldja meg Podmaniczky professzoromat, sokunk áldott emlékű Podi bácsiját még haló poraiban is!... Böröcz Sándor % 6 ■<
