Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-02-20 / 8. szám

2000. FEBRUÁR 20. 3. oldal Evangélikus Élet Felszentelték az új lébényi parókiát Megint valami új Öt évi, nehézségekkel tűzdelt munka eredményéért jöttek össze hálát adni a gyülekezet tagjai és a vendégek egy de­rűs novemberi szombat délutánon. Az is­tentiszteleten D. Szebik Imre püspök az Útmutató esti igéje alapján hirdette az igét: „Nem a csüggedésnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. ” (2Tim 1,7) Bevezetőjében arról szólt, hogy milyen építkezés folyik most egyházunkban, és ez nem is csoda, hiszen 40 év lemaradá­sát kell most pótolni, amikor nem enged­tek templomot építeni, illetve körülmé­nyeik miatt a gyülekezetek nem tudtak parókiát építeni. Építeni pedig kell, mert ahogy a gyülekezetnek szüksége van a lelki hajlékra, úgy a lelkésznek is szük­sége van arra, hogy családjával korszerű otthonban éljen, és így készülhessen szolgálatára. Jól tette a gyülekezet, hogy az induláskor nem aprózta el az iskolájá­ért kapott kártérítést, hanem Istenbe ve­tett hittel az akkor még szinte elérhetet­lennek tűnő cél felé indult. A hívő ember nem csüggedhet el, mert Isten tanúságtételre és a szeretet gyakorlá­sára hívott el minket Jézus Krisztus által. A liturgiában a püspök mellett Jankovits Béla esperes és Koháry Ferenc helyi lelkész vett részt. Az ünnepi közgyűlést Hatos István fel­ügyelő nyitotta meg és üdvözölte a ven­dégeket. Beszámolójában elmondta, hogy a tervezgetés 1994-ben indult: gyü­lekezeti terem épüljön, vagy parókia. A presbitérium sokszor tanácsokozott, kül­ső szakértőket is bevont, végül a közgyű­lés döntötte el a kérdést. A gyülekezet Ráskai Péter egyházmegyei építészt kér­te fel a tervezésre, akinek nevéhez több közismert épület fűződik. Bár a gondnok a döntés miatt lemon­dott, a munka nagy lendülettel indult. Lebontották az eddig imateremként is szolgáló melléképületet és letették az alapot. Sajnos, a pénz közben többször is elfogyott. Változó intenzitással folyt a munka és az adakozás. Lassacskán a fnunka legtöbb terhe a lelkészre maradt. Ő tárgyalt az iparosokkal, szervezte az önkéntes munkásokat, kérvényezett, ki­járta az engedélyeket, előbb szolgálati majd a saját kocsiján hordta haza az épí­tőanyagot, mindig készenlétben állt úgy, hogy évekig szabadságon sem volt. Mindezért a gyülekezet hálás köszönetét mondott. Koháry Ferenc ismertette az építkezés­sel kapcsolatos adatokat. A parókia 175 m2 területű, az építési költség 13 millió Ft volt. 5 millió származott a kárpótlásból, 3 millió az országos építési alapból, 2 millió a német Gustav Adolf Segélyszer­vezettől, 2 millió saját erőből, de segített a bajor testvérgyülekezet is. Köszönetét mondott a püspöknek az elmúlt évek so­rán több ízben is megtapasztalt segítsé­géért és támogatásáért. Ugyancsak megköszönte Kaszás József kőműves mester és a többi kivitelező lel­kiismeretes munkáját és az önkéntesen dolgozók fáradozásait. A köszöntők sorában elsőként Szebik Imre püspök örömét fejezte ki afelett, hogy szülőfaluja gyülekezete új lelkész­lakással gazdagodott. Örülhet a gyüleke­zet is, hiszen ajándékot kapott, amely egy csapásra megoldja a másik gondot, hiszen így a terv szerint a régi parókiából gyülekezeti ház lehet. Jankovits Béla esperes köszöntőjében azt kívánta, legyen a templom és a gyü­lekezeti ház között felépült parókia a gyülekezet szíve. Többen levélben küld­ték el köszöntésüket, köztük Csapiár Zoltán polgármester is. A gyülekezet a közgyűlés után átvonult az új épülethez, amelyet a felszentelés után a liturgiát végzőkön kívül Zámolyi Gyula ny. mosonmagyaróvári lelkész és Farkas Ervin a szomszédos bezi-enesei gyülekezet segédlelkésze is megáldott egy igével. Az ajtó megnyitása után a gyülekezet tagjai és a vendégek körbe­járták az épületet. Mindenki elismerően nyilatkozott az igényes kivitelezés lát­tán. Nagy örömmel és kíváncsisággal jöttek a római katolikus gyülekezet elöl­járói, frissen kinevezett lelkészükkel az élen, mivel évek óta ők is hasonló terve­ket szövögetnek. A vacsora végeztével még sokáig ör­vendezett mindenki a nap nagy esemé­nye felett, hálát adva az egyház Urának jótéteményéért. K.F. Vajon mennyi információ jut el a gyü­lekezetekhez, azok tagjaihoz arról a munkáról, amely az Evangélikus Hittu­dományi Egyetemen folyik? És ami el­jut, az milyen formában jut el? Aktuális ez a kérdés ma, amikor úgy tűnik, csak bizonyos viták, konfliktusok apropóján kerül elő a Teológia, és sokszor bizony csak a kételyek fogalmazódnak meg nyilvánosan vele kapcsolatban. Közben pedig folyik a munka, és mindig történik valami új, valami érdekes dolog - a szó pozitív értelmében. Egy ilyen új dolog­ról szeretnék most is beszámolni, amikor a Gyakorlati teológiai kutatóműhely lét­rehozásáról adok hírt. Tudomány vagy hit, elmélet vagy gya­korlat, egyetem vagy lelkészképzés? Egy régi keletű vita kulcsfogalmai ezek, amely vitának sajátos ismérve, hogy szembeállítja azt, ami nem ellentétes, és ezzel meddővé teszi az egyébként to­vábbvivő kérdésfeltevést. Sajnos, még mindig küzdeni kell e jelenség ellen, amely az egyházon belül és kívül is je­lentkezik. Az egyházon belül túl soknak ítélik a tudománnyal való foglalkozást, az egyházon kívül túl kevésnek. Persze mindkét oldalon vannak, akik pozitívan tekintenek a Teológián folyó tudomá­nyos munkára. Ezért jöhetett létre a Gya­korlati Teológiai Tanszéken dr. Szabó Lajos tanszékvezető irányításával egy kutató műhely, amelynek célját átfogóan úgy fogalmazhatjuk meg: a gyakorlati teológia önértelmezése. Ebbe minden be­letartozik, ami a Tanszék sokrétű feladatá­nak jobb minőségű ellátását szolgálja. A program széleskörű, egyházon kívüli elfogadását és támogatottságát mutatja az, hogy a Felsőoktatási Programfinan­szírozási Pályázat részeként működik, íme, egy újabb lehetőség arra, hogy ter­veinkkel, eredményeinkkel kilépjünk a világba, abba a világba, amelyhez a te­ológiát elvégzők lelkészként, lelkipász­torként szólni fognak. Ezért kell minél jobb, minél szélesebb körű kapcsolatot kiépíteni a két oldal között. Ezt igyek­szik megvalósítani a múlt év decembe­rében megalakult kutató műhely, amelyben az ország minden részében szolgáló lelkészek vesznek részt. Az el­ső, alakuló ülésen minden résztvevő be­számolt arról, hogy eddigi tudományos munkája a gyakorlati teológia mely te­rületét érintette, valamint a jövőre vo­natkozóan mely témákat tart fontos ku­tatási területnek. Most talán nem mindenki látja e mun­kacsoport létrejöttének jelentőségét. De minden bizonnyal látni fogja akkor, ami­kor a jelen és a jövő lelkészei jobban fogják lelkipásztori munkájukat végezni, amikor a sokszor vívódó emberi lelkek- hez nyitottabban, mert hozzáértőbben tudnak odafordulni, és amikor a segít­ségnyújtásuk egyre kevésbé lesz sablo­nos. Ezt várjuk mindannyian a kutató csoporttól, kívülállók és résztvevők egy­aránt. Sánta Anikó „Éljek vele haszonnal... ” Életem Isten tenyerén - valljuk mi keresztyének. Vajon az anyagiak terén is így vélekedünk? Mint akik tudják, hogy éle­tük Isten tenyerén van, ezért nincs okuk aggódni, félni a jövő­től? Nem esünk sokszor a gazdag ifjú bűnébe, akit nagyon fon­tos kérdése izgatott: „Hogyan üdvözülhetek?” - de Jézus fele­letére elkomorult és hátat fordított neki, mert nagy vagyona volt? (Mt 19,21-22) Év elején hasznos és fontos dolog lenne végiggondolni: mi­lyen a kapcsolatom a pénzzel? Mennyire függök az anyagiak­tól? Azzal, amim van, mennyire tudom támogatni egyházamat, gyülekezetemet? Ha valaki keresztyénnek vallja magát, annak egy gyülekezetben kell hogy otthona legyen. És ahol otthonunk van, ott vannak feladataink is. Például anyagi javainkkal való hozzájárulás gyülekezetünk életéhez. Gyülekezeti lelkészként nagyon vegyes tapasztalataim van­nak. Ismerek egy idős házaspárt - mindketten nyugdíjból élnek -, akik minden hónapban fejenként ezer forinttal támogatják a gyülekezetei. Ismerek dolgozókat, akik évi ötven- vagy száz­ezer forinttal járulnak hozzá a gyülekezeti élet fenntartásához. Ezek csodálatos számok! Lehetséges? Igen! A dolgozók és nyugdíjasok (sőt, de jó lenne, ha a fiatalok is!) félretennének havonként három-, négy- vagy ötszáz forintot, amit majd ne­gyedévente, félévente befizetnek. Csak úgy jut előbbre egy- egy gyülekezet, ha minden tagja hordozza annak terhét. Sokan viszont a gazdag ifjúhoz hasonlóan hátat fordítanak, mert azt mondják magukban: „Még az egyháznak is?!” Adni, gyülekezeti terhet hordozni csak az tud, akinél a „szív- csere” már megtörtént! (Ez 36,26) Csak az tud, aki nem akar két úrnak szolgálni: hol Istennek (ha bajba jutott), hol a mam- monnak (hajói mennek a dolgok). Csak az tud, aki felismerte, hogy nyugdíja vagy keresete nem a kormány és nem a munkál­tató kegyes ajándéka, hanem Isten adománya: sáfárságra, az Ő ügyének elősegítésére, jó felhasználásra. Kívánom, hogy minden Testvéremnek sikerüljön jól gazdál­kodnia azzal, ami neki adatott. De ne csak akkor tudjon adni, amikor feleslege van, hanem szívből és hálából, mint az emlí­tett idős házaspár, vagy a bibliai özvegyasszony. (Lk 21,1-4) Tamásy Taraásné Időszerű-e még Albert Schweitzer? Ő szintén örültem, hogy a közelmúltban mind az Evangélikus Élet, mind az Evangélikus Nap­tár megemlékezett a 125 éve született Albert Schweitzerről. Ha nem is kerek ez az évforduló, mégis jó alkalom arra, hogy újra szóba hozzuk őt, aki holta után szavával is, életművével is újra prédi­kálhat közöttünk, a mai nemzedéknek is 35 eszten­dővel halála után. Schweitzer azok közé tartozik, akikkel nem tu­dunk és nem is szabad végezni, mint például Visser't Hooft, Niemöller, Bonhoeffer, Söderblom és még sok más, a mögöttünk maradt évtizedek bizonyság­tevői közül. Azok közé a sokoldalú, nagytudású polihisztorok közé tartozik, akiket még így nevezhettünk az egy­re szakosodó és szaktudósokat megjelenítő évszá­zadban. Mind kevesebben vannak, akik magas szin­ten értenek sok mindenhez, úgy mint ő, aki egy sze­mélyben volt teológus, filozófus, gyakorló lelkész, orvos (sebész, gyógyszerész, ápoló), orgonamű­vész, előadó és könyvek, cikkek egész sorának író­ja. Nobel-díjasként is sokféle minőségben tartják számon ezt az egész emberiségért felelősséget érző, jól értő, humanista evangélikus lelkészt. Ma sokan kétségbe vonják Schweitzer időszerűsé­gét. Azt állítják, hogy teológusként egy letűnt kor­szak, a Jézus-életrajzi kísérlet lezárója volt, orvos­ként és kórházépítőként sebészeti klinikai körülmé­nyek és felszereltség dolgában már túllépett rajta az idő, modernebb kórházak működnek ma Afrikában is, Lambarene inkább muzeális érték, mint haszná­latban alkalmazható modell. Orgonistaként is olyan iskolát képviselt, amihez már jelentős mai művé­szek nem tartoznak. Filozófusként naiv idealistának könyvelik el, akinél bátrabb, radikálisabb környe­zetvédők vannak, akik sokkal harsányabban képvi­selik ideológiájukat, agresszívebben lépnek fel, lát: ványosabb demonstrációkra is képesek, vagyis nem olyan szelíd pacifisták, mint ő volt. Tehát már nem időszerű Schweitzer az ilyen vélemények szerint. A 19. században született, a 20. század közepén érte el élete csúcspontját, de a 21. században már csupán a mögöttünk letűnt történelem nagy öregje, a „grand docteur”. Magam részéről máshogyan látom. Életét - szava­it és tetteit - jelzésértékűnek tekintem az előttünk álló évszázadban is, amikor kétségtelenül időszerű az emberiség vagy embertelenség kérdése, amikor a világméretű vészhelyzet nem kisebb, mint az ő ko­rában volt, amikor az „Elet Tisztelete” még mindig minden erkölcs alapelve lehet (az Ehrfurcht vor dem Leben - a veneratio vitae, ahogyan nemzetkö­zileg értik és zsinórmértéknek tekintik ma is). Jó az Schweitzer szerint, ami megtartja, ápolja és fejlesz­ti az életet, és rossz az, ami kioltja, megsérti, leala­csonyítja azt. Az emberség nem annyit jelent, hogy önmagámban vagyok emberséges, hanem azt, hogy emberséges kapcsolatban élek emberekkel. Ő ezt a fajta humanizmust mutatta be, nem a szobatudós íróasztalánál, hanem emberek között, a valós élet­ben, Európában és Afrikában. Jézustól tanulta Isten­nek ezt a humanizmusát. Ez a fajta élet sohasem mentes a szenvedéstől, az övé sem volt az. Nemcsak sikerei voltak, kortársai nemcsak ünnepelték, vagy kitüntetésekkel látták el, gyakran szenvedést is okoztak neki. Ő, aki fiatal lel­készként átélte, hogy nem könnyű prédikálni jégve­rés után egy falusi gyülekezetben Isten gondviselő szeretetéről és arról, hogy akik Istent szeretik, min­den javukra van, élete egy korszakában, az első vi­lágháború végén teljes létbizonytalanságba került, az egykori Francia-Egyenlítői Afrikából az európai Pireneusokban lévő internáló táborba hurcolták. Né­metnek nyilvánították a franciául anyanyelvi szin­ten tudó Schweitzert. Súlyos betegségeken esett át, kétszer operálták, s ezek után testileg, lelkileg le­gyengült, valósággal búskomorrá vált, megjárta az elmúlt század emberi életének mélységeit, de a szenvedésekben is megtapasztalta, hogy lehet vi­gasztalást is nyerni. „ Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak" - ez a jézusi szó volt egyik első igehirdetésének alapigéje. Nehéz óráiban meg­értette, mit jelent ez az ige. Már nemcsak arról pa­naszkodhatott 1918-ban, hogy „elfelejtették, mint egy szekrény alá gurult garast" - ahogyan írja, de azt is, hogy testvérszíveken és kezeken keresztül se­gítség is jöhet. Nathan Söderblom a legnehezebb időben egy levélváltás után segítséget nyújtott. Nem alamizsnát küldött: előadni hívta Uppsalába és or­gonakoncertek tartására Linköpingbe és környéké­re. A meghívás elfogadásával a francia fogságban kimerült német tudós újra európai embernek érez­hette magát, tudományos előadásokat tarthatott, ját­szott Bachot a svédeknek feledhetetlen szép hang­versenyeken és egy életre szóló baráti kapcsolatba került az egykor három európai katedrán tanító svéd evangélikus érsekkel. Levelezésük tartalma doku­mentálva megjelent néhány évvel ezelőtt, birtokom­ban van. Megjelentethette könyveit, pl. a sok nyelv­re lefordított A víz és őserdő között címűt és az ugyancsak közismert Kereszténység és világvallá­sok témájút. így nyert anyagi támogatást is afrikai kórháza számára. Lambareneben újra kezdett min­dent. Összesen 14 alkalommal fogott bele kórházi szolgálatába. Kapott erőt a talpraálláshoz, segíteni az szenvedőkön. Azért lehetett európai ember, akit már nem kell szégyellni többé Afrikában, mert a Názáreti Jézust követő tanítvány volt. Sokoldalú egyéniségét ez a Jézus iránti gyakorlati radikális szeretet tartotta egyben. A teológus Schweitzer, aki­nek az életrajzi kutatás közben Jézus mégis idegen maradt, megbizonyosodott arról, hogy csak az érti meg Jézus titkát (misztériumát), aki hallgat hívó szavára, nemcsak gondolatilag, elméletileg akarja megfejteni őt, hanem vállalja életében a követés kockázatát. Igazi kapcsolat csak így alakulhat ki Mester és tanítványa között: a Mester szavával hív és qiegragad, a tanítvány erre igent mond, lemond a maga akaratáról és követi Mesterét. „ Úgy jön hoz­zánk, mint ismeretlen, akinek a nevét sem tudjuk biz­tosan, akárcsak egykor a tó partján azon a hajna­lon. Aztán hasonló szavakkal szólít meg: Te pedig kövess engem! - és szavára napjainkban megoldan­dó feladatainkat is felismerjük. Parancsol, és akik neki engedelmeskednek, - bölcsek vagy együgyűek - azoknak megmutatja magát, a békesség, a munka, a küzdelem és a szenvedés közösségében, szavakban ki nem fejezhető misztériumban ismerhetik meg, hogy kicsoda O. ” A trópusokon élni veszélyes vállalkozás, energiát emésztő, fárasztó, gyakran szenvedést is jelentő élet. Csak aki együtt él az ott élőkkel, tud igazán se­gíteni is. Schweitzer megtapasztalta, hogy nemcsak testi szenvedés és betegség gyötörheti az őserdők népét, hanem lelki, szellemi sötétség is. Jézus szava és szolgálata világitó fényt nyújthat az ott élőknek, felszabadíthatja az ősök szelleme és sorsuk bilincsei­ben élőket a rabságból. A hitelesen hirdetett evangé­lium ősi görcsöket oldhat fel, pl. elmarad a tanít­vánnyá lett ember életéből a természetesnek tartott bosszú és visszafizetési vágy. Schweitzer nem idea­lizálta az őserdők népét, gyakran gyermekeknek tar­totta őket, akik nevelésre szorulnak, de megtapasz­talta, hogy milyen sokat jelent Jézus tanítása, a ke­resztény erkölcs komolyan vétele. Az is megvilágo­sodott előtte, hogy a Hegyi Beszéd jézusi igéi és Pál apostol új életről tett bizonyságtétele sokkal inkább összhangban van egymással, mint azt Európában valaha is hitte. Az európai tudományos ismeret és az afrikai gya­korlati élet nagyszerűen ötvöződött Schweitzer hét­köznapjaiban. A nagy tudós semmiféle fizikai mun­kától sem irtózott. Fantáziadúsan alkalmazkodott az afrikaiak gondolkodásmódjához és életstílusához. Például megértette, hogy kórházi kezelés idején be­tegeit elkísérik a családtagok, és nemcsak látogat­ják, hanem vele akarnak lakni, maguk főzte étellel akarják táplálni, és jelenlétükkel biztosítani az ott­hon megszokott légkörét. Ma is elgondolkoztató ez a fajta betegellátás. A hangversenyeket adó orgonamüvész az egyházi zenét a vigasztaló közösségteremtő szerepében is átélte, amikor megszólaltatta harmóniumján a jólis­mert korálokat igehirdetése előtt, önmagát is erősít­ve. Szavaiban olyan egyszerűséget követett, hogy hallgatói megértsék. Merte Jézust pl. „törzsfőnök­nek” nevezni. Aki rendben tartja életünket és nem a félelem vagy a gonosz szellemek törzsfőnökei alatt kell élnünk. A Schweitzert méltató magasztalásokban gyak­ran megfeledkeznek arról, hogy ő is hozzánk ha­sonló szenvedő, bajokkal, néha reménytelenséggel küzdő ember volt, aki azonban nemcsak a szenve­dést, de a szabadulást is megélte. Megtapasztalta, hogy Urunk néha meglepetésszerűen, csodával ha­táros módon avatkozik bele életünkbe. így történt, amikor 1917-ben, internáló táborra ítélve, nyugat­afrikai kikötőben behajózták, hogy Európába de­portálják. A kikötő bejáratánál egy tengeralattjáró tűnt fel. Ennek kapitánya a később híres Martin Niemöller német hitvalló lelkész és ellenálló volt. A tengeralattjáró nem torpedózta meg a kereske­delmi hajót, így Schweitzer is életben maradt. Évekkel később fanyar humorral köszönte meg a már pacifistává lett Niemöllemek életmentő szí­vességét (1958). Ugyanígy Isten eszközének fo­gadta Söderblom segítségét is, benne Isten mentő szeretetét élte át, megmentette Ura őt a depresszió­tól, hogy másokon segíteni tudjon hosszú évtizede­ken keresztül. Albert Schweitzer, a sokoldalú tudós és gyakorló Jézus-tanítvány ma is időszerű, élete és mondaniva­lója iránymutató lehet a 21. században is. Dr. Hafenscher Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom