Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-11-26 / 48. szám

Evangélikus Élet 2000. NOVEMBER 26. 5. oldal „Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem...” - mondja Petőfi, amikor ősszel kiül a dombtetőre, és hallgatja a fák lehulló levelének lágy neszét. A romanti­ka természetmisztikája mondatja vele? Azon már túljutott. A szecesszióé sem, at­tól még messze volt. A Deák téri, aszódi, Selmecbányái, sárszentlőrinci iskolákat látogató evangélikus diák dogmatikailag ugyan nem fogalmazta meg maga számá­ra, de átélte az evangélium által közölt feltámadásba és örök életbe vetett hitet. Meg kellett öregednem, hogy én is megszeressem az őszt, amikor „hervad már ligetünk, díszei hullanak”. Gyerek­koromban nem az őszt vártuk, hanem a havat, a hóesését, szánkózást, hógolyó­zást, a Mikulást és a Jézuskát. Gyönyörű napsütésben mentünk a na­pokban a farkasréti, majd a gödöllői te­metőbe. Virággal borítottuk szeretteink sírját. A következő hajnalon különös álomból ébredtem a valóságra. Az utób­bi időben több rokonom, iskolatársam, barátom, lelkésztársam költözött el, akárcsak ősszel a fecskék. Álmom tulaj­donképpen szép és megnyugtató volt. Egy őszi konferencián vettem részt, va­lahol vidéken, de nem tudom hol. Egy 95 éves orvos tartott előadást. Azt mondta, nem minden az egészség, az öregkorban mégis vigyáznunk kell rá, mert így kí­mélhetjük környezetünket. Váratlanul találkoztam itt Dóka Zoltánnal. Tudtam, hogy néhány napja halt meg és én is. Én őszöm... Mégis beszélgettünk egymással. Megál­lapítottuk, hogy több mindenben nem ér­tettünk egyet. Nem vitáztunk, kezet fog­tunk egymással, nyugodtan elváltunk. A konferencia további részén Sztehló Gá­bor szolgált. Az oltár előtt állt, úrvacso­rái beszédet tartott. Hirtelen rosszul lett. Elájult. Hozzáfutottam, melléje álltam és csak annyit mondtam: Gábor! Itt va­gyok. - Ekkor ébredtem fel. Berzsenyi, Petőfi, Ady és Áprily mel­lett különösen Reményik Sándor segített az ősz megértéséhez. Felfedeztem, hogy egy rövid versét énekelhetjük is „Iste­nem, Istenem árazd meg a vizet, hadd vi­gyen el engem apám ajtajára...” kezdetű székely népballada dallamára. Reményik verse így szól: „Addig nézegetted Levelek hullását, Levelek hullását, Fecskék indulását, Utolsó fecskével Te is útra keltél, Utolsó levéllel Te is lehullottál. ” Engem az „Én őszöm... ” című versével hozott közel az őszhöz. 1940-hen „Maga­feszültség” című kötetét ezzel az ajánlás­sal küldte utánam Baselba: „Fogadj el így, ahogy vagyok, ó Őszöm, Békességem, Jé­zusom”. Az Ősz hozza őt közel Jézushoz? Vagy Jézus őt az őszhöz? Teljesen mind­egy. Az őszi Jézus olyan számára, mint a leánykérő. Ez idő tájt kerül istentisztelete­inken felolvasásra a tíz szűzről szóló pél­dázat. Az őszi lombhullás Reményik ver­sében példázattá válik. Olyan példázattá, amelyben Jézus jut szóhoz. ÉN ŐSZÖM Én őszÓm, mosolygó vagy borongó, Világfeszültséget feloldó, Én kínomat is csillapító, Én békémet is megígérő: Olyan vagy mint az őszi Jézus, Olyan vagy mint egy leánykérő. Olyan vagy mint az őszi Jézus: Szelíd és alázatos vőlegény - Minden lélek menyasszonyod ma S talán még én is, én. Én őszöm, mosolygó vagy borongó, Az őszi Jézus bizony benned jár És felszed minden színes levelet És fakó levelet, Koszorújába mind beletalál. 0 szedj fel s tűzzél töviskoszorúdba Engem is, eltaposott levelet Te, kit várnak romlottak és szüzek, Jegyese minden lehullott levélnek! S fogadd el tőlem ezt a levelet, Napsugárral írtam és őszi kékkel, És reménnyel és kétségbeeséssel És benne egész esett-magamat Hozom, s minden nyomorúságomat, S az életem hozom Fogadj el így, ahogy vagyok Ó Őszöm, békességem, Jézusom! 1938. október Éneklek az Úrnak egész életemben A zsoltáríró szavai és a Dischka Győző utcai templom büszkesége, Madarász Viktor oltárképe a nemrég megjelent CD címlapján. A Pécsi Evangélikus Gyüle­kezet Kórusa énekel. Luther óta mindig is nagy szerep jutott a zenének az evangélikus istentisztelet keretében. így van ez ma is, bár Bach ideje óta nagyon lerövidült ennek időtar­tama mai rohanó világunkban. Már a húszas-harmincas években Baldauf Gusztáv idején Bach és Mozart zenéjét honosítja meg a pécsi templom­ban id. Zoltán (Zupáncsics) Vilmos, a kó­rus megalapítója. Követői Csermely La­jos, iff. Zoltán Vilmos és Kismányoki Károly tovább éltetik a Musica Sacra-t istentiszteleten és zenés áhítatokon egy­aránt. Az . egyházi zenét is mindenben akadályozó negyven év alatt, ahogy le­het, s aki teheti, tovább szolgálnak a hű­séges tagok, s rangot ad a templomi mu­zsikálásnak Vönöczky Endre orgona, GraefTildy és Molnár Klára hegedüjáté- ka, számos énekes szólista közreműkö­dése. A kitűnő segédlelkész, Mátrai Mari­ann lelkes szervező munkája révén újjá­alakul a kar és hamarosan a fiatal, aktív Balázs Magdolna áll élére. Személyében nem csak muzsikus, de igazi karvezető kezd munkába s nevelő tevékenysége ré­vén igényes műsor, kulturált hangzás és őszinte átélés válnak a kórus jellemzői­vé. Mindezzel találkozunk lemezükön is, amely 10 éves jubileumukra készült, s összefoglalja azon értékek jó részét, me­lyeket egyre magasabb szinten szólaltat­tak meg istentiszteleteken, kórustalálko­zókon és külföldi útjaikon. A műsor „az evangélikus barokk” két Bach előtti reprezentánsával kezdődik. Buxtehude kantátája a Lauda Sion Salvatorem gyönyörű muzsika, a CD legszebben sikerült darabja. A kórus re­mekel s Erdélyi Zoltánék tirójával és Gógl írisz szólójával együtt az igényes zenehallgatónak is élményt jelent. A ki­művelt hangú szólista - a lemezen még több helyütt is - barokk ízléssel, csillo­gó, nemes hangjával a szépség pillanata­it hozza közénk. H. Schütz motettája, az „Úgy szerette Isten a világot” a legigényesebb felada­tok közül való, s az élvezetes megoldás a kórust és a sikeres nevelőmunkát végző karnagyot egyaránt dicséri. Kilenc a cap­pella mű követi egymást, spanyol, olasz és magyar katolikus, amerikai baptista, valamint német és magyar evangélikus szerzők tollából, az ökumené szellemé­ben. A válogatásból kiemelkedik Cererols spanyol szerző „Zengjetek új dalt” című, magyar nyelven előadott műve. Az üde, lendületes darab kettős kórusra épül. A jól összeillő, szépen csengő hangú kvar­tett tagjainak nevét már csak azért is ér­demes felsorolni, mert amatőr énekesek­ről van szó, s amúgyis az együttes bázi­sát jelentik ők: Gógl írisz méltó társai­ként Pilláry Zsófi, Szakács Sándor és Fejér Gábor. Utóbbi a pécsi amatőr ze­nélésnek is egyik oszlopa, s szép basszus hangjával a lemez egyéb számaiban is jeleskedik. Ugyancsak kiemelkedik a sorból az együttes orgonistájának és házi szerzőjé­nek, Győrffy Istvánnak „Ó Jézus, amikor sokan” kezdetű darabja. A régi cseh pro­testáns ének variációs feldolgozása mo­dernebb hangvételével, igényes harmó­niáival szerencsés választás, hiszen még eredetibbé teszi a kórus zenei arculatát. A korong teljes második felét egyetlen mű, Vivaldi Glóriájának több mint fél­órás koncertfelvétele zárja. Amíg a többi felvétel a Ferences templomban készült (ez is az ökumené szép példája!), ez a je­lentős mű az evangélikus templom ugyancsak kiváló akusztikájában szólalt meg egy zenés áhítat keretében. Akár a többi mű esetében, e koncertfelvétel még nehezebb körülményei között is dicsé­rendő Schóber Tamás gondos hangmér­nöki munkája. Kár, hogy téltelközi szü­netek nem a templomtermi lecsengések­ből fakadnak, így a túl steril csöndek kü­lön darabokká tagolják szét a művet. A karnagy jól fogja össze az együttest, ben­ne a 18 tagú barokk zenekart is, amely kedvvel és stílusosan játszik, s a nyitó és záró tételben szárnyakat ad a kórusnak. Kiemelkedően szép Gógl írisz és Sza­mos Krisztina duettje is a „Laudamus te” tételben. Az ízléses betétfüzetben a Glória, a Mendelssohn zsoltár és a Schütz motetta szövegfordítása segíti a zene jobb tartal­mi megértését. És egy kép: a templom­lépcsőn ott áll egyenruhában a kórus is, hogy ne csak a hangjuk örökítessék meg. Ez a hang összecsiszoltan, jó szöveg- mondással hangzik fel a lemezen. De több is ennél. Gyakran a lelkesültség, az áhítat és hit hangja sugárzik belőle. De hiszen az Úrnak énekelnek, ahogy a CD címe mondja. Tillai Aurél Újabb örömünnep Hatvanban Temploma külső felújítását követően, október 15-én újabb örömünnepe volt a ki­csiny hatvani gyülekezetnek: megtörtént a templom belső terének teljes felújítása is. A fiatal szakemberekből álló brigád egy hónapig tartó alapos munkával végezte el ezt a komoly, embert-szakértelmet próbára tevő nagy feladatot. A templomszentelés 65. évfordulójával összekapcsolt, családias, bensőséges ünne­pen Veczán Pál esperes az előírt igeszakasz, Jn 17, 20-26 alapján a Krisztusban ma­radás lehetőségéről és szükségességéről szólt prédikációjában, hangsúlyozva ebben a gyönyörűen felújított templom szolgálatát. Az istentiszteletet követően sokan éltek az úrvacsora szentségével, így is erősítve a közösséget Krisztussal és egymással. A szolgálatokban az esperes mellett részt vett dr. Zsigmondy Árpád lelkész, tudományos kutató és dr. Barcza Béla, a gyülekezet lel­késze. A délutáni templomi ünnepélyen az esperes színes beszámolót tartott egyházunk, és benne a Borsod-Hevesi Egyházmegye életéről, a gyülekezet lelkésze pedig ismertet­te a felújítás történetét. Rövid, derűs hangulatú állófogadás zárta le ünnepünket. Köszönettel tartozunk egyházkerületünk és egyházmegyénk vezetőségének, váro­sunk önkormányzatának és gyülekezetünk tagjainak azért, hogy templomunk, mint „ékszerdoboz”, szépen illeszkedik e dinamikus kisváros összképébe; a templomba betérők pedig örök értékekkel gazdagodhatnak. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetünk Téged!" (Zsolt 84,5) B. B. A halál a feltámadás reménysége is bennünk... Mikor Bach közeledni érezte a véget, lediktálta csodaszép korálelőjátékát az „Amikor legnagyobb a vész” kezdetű ének fölött. De Bach a halál órájában is megtalálta lelki egyensúlyát, megváltoz­tatta a címet: „Trónusod elé lépek ím.” Bach zenéje: gótikus dóm, tökéletes ki­fejezése egy eszmének, amely a földben gyökerezve, hatalmas lendületben maga­sodik az ég felé. Ha a földi életet akár keresztény, akár pogány szemmel néz­zük, összességében véve percnyi jelentő­ségű. Értelmet, transzcendentális kap­csolatot valami magasabbrendűséggel csak a vallás, a tudomány, vagy a művé­szet, az emberi értelemnek ez a hár’om terméke ad neki. A zene olyan közel ke­rül a lélekhez, mint aligha még egy mű­vészet és az embernek legbelsőbb em­berségét mutatja meg. Schiller szerint: „A lélek tiszta beszéde csakis a zenében él.” Bach megváltásért epekedik. Áriái­ból, kórusaiból újra meg újra kihangzik a vágy: „Bűneim bilincseiből kiszabadul­ni.” Minden művében állomásról-állo- másra bejárja a megváltás kálváriás út­ját. Hogy önmagunkban kiteljesedhes­sünk, előbb le kell győznünk önmagun­kat. „Szedd rendbe házad! Mert meg fogsz halni...” ezzel a felszólítással kezdődik az „Isten ideje” című kantáta. így szól a kórus bíztató helyeslése: „Ez réges-régi frigy: Ember halnod kell.” - „A Te ke­zedbe ajánlom lelkemet, Te váltottál meg Uram.” - A bensőséges könyörgés meghallgattatott. „Elmegyek, boldog béke hív Isten ne­vében. Nyugodt e lélek és e szív. Mint az Úr ígérte azt: Álommá lett a halál.” - Csodálatosan mély, bensőséges és letisz­tult ez a zene, kezdetben mélabús hangu­latát lassanként nyugodt magasztosság deríti fel. A keresztény ember számára a halál nem lehet tragédia, hanem inkább az örök élet kapuja. Mivel megadatott a túlvilági élet bizonyossága, nem szorul vigaszra: lelkében eljutott a halál szük­ségességének és értelmének felismerésé­hez. A hívő ember egészen másképp lát­ja a halált, hiszen tudja, hogy a halál bi­rodalmából már visszajött „Valaki”, Aki a végső megváltója is lesz, s aki „utolsó ellenségként” már legyőzte a halált... Bach szerint az ember földi élete drá­mai előjáték az örök élet nagy szimfóni­ájához. Az innenső világ dolgai csak má­sodlagosak, illetve szimbolikusak a ze­neszerző számára. És így a zene, a leg- szimbolikusabb művészet, az ő vezetése alatt gátlás nélkül adhatja át magát ren­deltetésének. Bach rendületlenül ragasz­kodott evangélikus vallásához, istenhívő volt, de a maga módján: a zenével szol­gálta az Istent, és a zene volt az istene. Felemelő, megtisztító muzsikájával elér­te mindannyiunk célját, vagyis: legyőzte a múltat, jövőt és szellemi lelke az örök jelen állapotába került. Máry Szabó Eszter V Épül a Nyíregyházi Luther Márton Kollégium. Felszentelése 2001. nyarán lesz. J [\ön4v<5ijánló Keresztfürészelők Szerte az ország településein méltóságteljes és emelkedett hangulatú ünnepsé­geken emlékeznek meg a keresztyénség kétezeréves és a magyar államiság ezeréves jubileumáról. A millenniumi zászlók átadása, vagy millenniumi emlék­keresztek felállítása kapcsán a szónokok arról beszélnek, hogy ennek a kis nép­nek, itt a Kárpát-medence közepén, mit köszönhet Európa, és hogy a mi magyar nemzetünk mit köszönhet a keresztyénség felvételének. Mialatt tehát az ország nagyobb része lélekben ünnepel, és hálát ad Istennek, addig öt gimnazista fiatal, nem valami spontán indíttatásból, hanem tudatosan, az éjszaka alatt fűrészt fogott a kezébe és az 1951 -ben Rákosi Mátyás parancsára le­rombolt Regnum Marianum templom helyén állított fakeresztet lefürészelték. Ta­lapzatára piros színű betűkkel a „Budapesti Felszabadító Gárda” szöveget írták, illetve egy ötágú csillagot rajzoltak rá. Ez a vandál cselekedet nemcsak egy ke­resztyént, hanem minden jó érzésű embert mélyen felháborított. Az elkövetett tettet az sem menti, hogy az öt fiatal családja hajlandó kifizetni a keresztfurésze- léssel okozott teljes kárt, és hogy az érintett családok koszorút helyeztek el az emlékhely lábánál, így kérve minden önérzetében, keresztyén érzésében és ma­gyarságában megsértett ember bocsánatát. Vajon milyen lélek lakozik ezekben az ifjakban? Milyen nevelést kaptak a szü­lői házban? Hiszen nem valamely lumpen családok antiszociális, társadalmi be­illeszkedésre képtelen gyermekei, hanem értelmiségi háttérrel érkező, tanult és gimnáziumi érettségi előtt álló fiatalok gyalázták meg az emlékhelyet. Sajnos, tudjuk, hogy itt és sok hasonló esetben nem egyszerű diákcsínyről van szó. Az ok ennél tragikusabb. A mögöttünk hagyott ötven évben elvetett magok mostanra beértek, szüretelhetjük a keserű gyümölcsöket. Hogyan könyörgött Jézus a ke­reszten? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Kiss Miklós Kezed rajtunk Gyülekezetpedagógia. így hívják ma azt a tanító-tanuló tevé­kenységet, ami a gyülekezeti életben zajlik. Mindannyian átél­jük és tudjuk, hogy hitünknek van „lelki”, megmagyarázhatat­lan, megtanulhatatlan oldala, és van igencsak tanulható. Mind­annyiunk felelőssége, hogy jártasak legyünk ezen a „tanulható” oldalon. Vagyis hogy tudjuk: miért veszünk úrvacsorát, miért tartunk keresztvíz alá gyereket, miért imádkozunk... és sorol­hatnánk a témákat tovább. Nagyon könnyen sodródik el és vá­lik akármilyen tévtanítás áldozatává az, aki nem veszi a fárad­ságot, és nem tanulja meg, ami evangélikus hitünkből megta­nulható. Ám nemcsak az elsodródás a veszély. Ugyan mihez nyúlunk, ha életünk nehéz, gondterhes szakaszába jutunk vagy egyszerűen csak emberek előtt kellene megfogalmaznunk, mi­ért is vagyunk evangélikusok, ha nem tudjuk szavakba, érthető gondolatokba önteni hitünket, mert mindig elodáztuk a tanu­lást? Evangélikus egyházunkat mindig jellemezte, hogy tanító-ta­nuló egyház. Ezen a nyomon járt Luther, amikor a Kiskátét megírta - egészen hétköznapi, gyülekezeti és családi használat­ra. Akinek fontos a hite, az tudja, mennyire keveset sajátított el konfirmandus korában és azt megelőzően. Kell a folytatás. Sőt kell a folyamatosság. Ennek a gyülekezeti tanulásnak segítését, felkarolását tűzte ki célul a Gyülekezetpedagógiai füzetek címen megjelent sorozat. Immár a harmadik kötetet tartjuk a kezünkben. A civilek szol­gálata, valamint a lelkészi hivatásról szóló kötet után most a konfirmáció a téma. Mi történik a konfirmációban? Mi a törté­nete? Mit tehet a család, illetve a gyülekezet? Hogyan kapcso­lódik a konfirmáció a kereszteléshez és az úrvacsorához? A kö­rüljárt témák mellett személyes visszaemlékezések, vallomá­sok, sőt szülői levelek olvashatók a konfirmációról. Ajánljuk a kötetet konfirmandusoknak, szüleiknek, felnőtt keresztségre és konfirmációra készülőknek, az egyházi élet va­lóban fontos témáin szívesen gondolkodó felnőtteknek - ér­deklődő, tanulni kész keresztyén testvéreknek. A Kezed rajtunk címmel megjelent könyv - csakúgy, mint a sorozat korábbi két kötete - Szabó Lajos szerkesztésében, több lelkész és gyülekezeti tag alkotó munkájával készült. Befejező része konfirmációval kapcsolatos imádságokat, elmélkedése­ket tartalmaz, valamint megjelentet néhányat azokból az írá­sokból, amelyek az Evangélikus Életben közölt felhívásra, a kötet készítése közben, olvasóinktól érkeztek. A könyv megvásárolható az Evangélikus Sajtóosztályon, a Huszár Gál könyvesboltban, valamint megrendelhető a Teoló­giai Irodalmi Egyesületnél (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Kísérje útját Isten áldása - emberek és gyülekezetek meg­erősödésére. Szabóné Mátrai Marianna i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom