Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-11-12 / 46. szám

2. oldal 2000. NOVEMBER 12. Evangélikus Élet r „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” 2Kor 6,2 „Jákob megfogadta Istennek: Bármit adsz nekem, a tizedét neked... adom." 1 Móz 28,22 (lKor 10,24; Róm 14,7-9; Zsolt 90,1-17) Nem hiszem, hogy elsősorban pénzügyi kérdésekről van itt szó, bártérmészetesep jó lenne arra is gondolnunk. Itt azonban a lelkünk vizsgálatával állunk Isten előtt. , A tized ugyanis azt jelenti, hogy folyamatosan gondolunk jftenre. Számon tartjuk-' azt, amit Tőle kapunk, észrevesszük ajándékait. Ez a folytjmos jelenlét töltse be ezt a hetünket! „Megitatta a szomjazókat, és jól tartottcJaz éhezőket. ” Zsolt 107 J) (Jn 1,16; Lk 11,14-23; 2Kor 12,19-21) Kiszáradt ajkakkal várom a poha­rat, mit kezedből kapok. Bűneim szárazsága pusztulásba visz. Kiéhezett lélekkel várom a kenyeret, mit kezed nyújt. Eszeveszett tőségemben annyi mindent és annyi mindenkit felfaltam már, az Elet kenyere még mindig nem érkezett el hozzám. Add poharad és nyújtsd kezedből a kenyeret, Uram! „Ne engedd, hogy a szívem rosfzra hajoljon!’’ Zsolt 141,4 (Mt 6,13; Mt 24,15-28; 2Kor 13,1-4) Nem/már neja.csupán hí*jlik a rosszra* hanem úgy, ahogy van, rossz. Ezt az érzékenységer^S^ff^^Éfe Utam, hogy gyem az elhajlásokat, az utakat és felfedezzem a Te egyenes igazsf^ kévalóságra vezető útjaidat. „Isten megbékített minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. ” 2Kor 5,18 (Ézs 40,2; Mt 24,29-35; 2Kor 13,5- 13) Amikor újra beszélni kezdenek egymással a régóta haragosok. Akkor, amikor a gyűlölködő pillantásokat felváltják a megértő nézések, akkor valami olyan történik, amit Istentől tanultunk. Hányszor voltunk Vele gyűlölködők, hányszor voltunk Ve­le irgalmatlanok, ő most mégis ránk néz, nem haragszik és újra kezdhetünk min­dent. CSÜTÖRTÖK ”^z egyháznak egész Júdeábán, Galileában és Samáriában bé- ■f -kessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlé­lek segítségével számban, is gyarapodott. ” ApCsel 9,31 (2Kir 19,34; Mt 24,36-42; Filemon 1-25) Megcsillan itt-yalami, aminél meg kell állnunk. Békessége van az egyháznak. Ez nem csupán azt jelent), hogy békén hagyták, hanem valami olyan belső rendezettséget, ami -- az olvasóttak^zerint - sugárzó is volt. Arra gondolok, hogy vajon életemnek hány olyan „Galiljnja és Samáriája” van, ahol békességem van. Az egyik a biztos otthoniét területéfa másik a tennivalók sokaságának terüle­te. Van-e ilyen hely, ahol ez a belső -JSzentlélektöl kapott - rendezettség tölt be, ahol magam is érzem a helyem, és máfók is szívesen találkoznak velem. Uram, add, hogy ma megtaláljam ezeket a „Galíjeákat és Samáriákaf Él „Adjátok meg Istéanek. ami az Istené." Mt 22,21 (Zsolt 95,2-3; 2Thessz 2,i-12;#4k 13,1-13) Arcomon, mint elkoptatott fényes pénzdarabon, ott van Isten arc# Él etemen viselem keze nyomait, még bűneim sem tudták teljesen lekoptatni rójjm. Ez az egész a Tied, Uram. Add, hogy ma Neked adjam valóban! fány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevő- i 2,9 (lKor 10,31; Mt 24,43-51; Mk 13,14-23) Az ilyen választási kényffllS^g|Sindig megriasztják az embert, mert nem a választás örömét, hanem a kétszínűség poklait vetítik fel múltunkból. A kényelmes „ide is, oda is” he­lyett döntenem kell ma, mint Jónásnak. Elrontott döntéseim között pedig ott szól a boldogító üzenet, hogy Isten már minket választott, hogy megmentsen és odavezes­sen, ahova mennem kell. Koczorné Heinemann Ildikó REND SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 21. VASARNAP Hitből fakadó csoda Mk 9,14-29 A völgyben, a mélyben minden egé­szen más. A „fönt” olyan égközeli ál­lapot. Csupa ragyogás, felemelő pilla­natok sora, Isten-közelség. Még hinni is könnyebb, egyszerűbb. Lent a föld­höz ér, a mélybe tér az ember. A mélyben, a völgyben tanácstalan­ság van, erőtlenség, értetlenség. És hi­tetlenség. Jézus távollétében összeza­varodnak a dolgok. Emberi kihívások, talán a bizonyítási kényszer miatt is, csúfos vereséggel járnak a tanítványok számára. Véges az erő, és Jézus nélkül - be kell hát látni - nem megyünk semmire. A világ csodákat vár az Isten-közei­ben élő emberektől. Jézustól is ezt vár­ták, egykor és most élők egyaránt. Mu­tass egy csodát, akkor hiszünk neked! Tégy valami nagy dolgot, adj egy jelet; majd eldöntjük, hogy érdemes-e hoz­zád csatlakozni, benned bizni! A föl­dön, a völgyben az ember úgy gondol­ja, hogy a csodákból születik a hit. A Jézus közelében tébláboló, csodaéhes emberek így tekintettek, tekintenek a Mesterre: „Hiszek majd, ha látok. Elő­ször bizonyíts, aztán majd bízom!” Csodákból születő hit? Jézus ott van a közelben, ott van a völgyben, a mély­ben, mégis nagyon-nagyon messze van... Egy prófétai mondat, egy elkesere­dett mondat hangzik Jézus ajkáról: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? ” Ott állnak körben a cso­daéhes érdeklődők, tanítványokkal vi­tázó „szenzációhaj ászok”, a felsült, za­vartan, komor arccal álldogáló „köve­tők”. És ott van a vitát kiváltó apa is, földön fekvő, epilepsziás gyermeké­vel. Feszült légkör, nagy kérdések a „mélyben”... A megoldás egyedül Jézus kezében van. És mégis, milyen erőtlen, esetlen a kérés: ha valamit tehetsz... Az apa, fia követségében a völgyben, a mély­ben csak ezt tudja mondani. Egy utol­só lehetőségként, a tanítványok csődje után, még próbát tesz Jézussal. Talán. Ha valamit tudsz tenni... Jézus közelé­ben, ott a völgyben, a mélyben a dolgok megváltozhatnak. Egy újabb mondat hangzik, egy bátorító ige, a remény üzenetével. „Minden lehetséges annak, aki hisz! ” A csodák hitből születnek. És a hit születése az igazi csoda. Nem csak a fiú gyógyul. Az apja is. Jézus közelé­ben, a mélyben csodák születnek. „Hiszek, segíts hitetlenségemen!” Mindannyiunk kiáltása, imádsága ez. Jézus ott van a mélységeinkben, és na­gyon-nagyon közel van hozzánk. Utol­só lehetőségként is... És mindig, hi­szen megígérte. Az átélt Isten-közel­ségben csoda születik: a hit csodája. Tehetetlenség helyett erő, vita helyett fohász. Nem jel, szenzáció, hanem élet. Mélyben gyökerező, magasba érő Élet. Imádsággal a Mesterbe kapasz­kodó bizonyosság. Gyógyulás és re­mény. A völgyben, a mélyben a prófétai szó: „meddig leszek még veletek?” a Megváltó szava, a kegyelem mondata lehet: „veled vagyok!” Ebből a bizo­nyosságból csodák születnek. Talán ál­talam is. Csak ott maradjak a közelé­ben, igazi Isten-közeiben! Helmut Gollwitzer írja: „ Többé nem a magunk tehetetlenségében, hanem egyedül az ő lehetőségeiben bízni - ez az ő követése. Nem ezt kellene mon­danunk oly sokszor: nem tudok imád­kozni, hinni, szeretni; hanem: veled és általad tudok! És ezért naponta fel­kelhetek, lefekhetek, élhetek és halha­tok is ezzel a kéréssel szívemben: tedd, amit megígértél! Jöjj, és segíts gyengeségemben! ígéretedben bízva szeretnék ma újra, újat kezdeni - imádkozni, hinni, szeretni és remél­ni! ” Ámen. Varga Gyöngyi Budapesten, 2000. november 12. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Balicza Iván; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vil­ma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv., kantátaze­nés) dr. Harmati Béla; du. 5. szeretetvendég- ség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. Adorjáni Dezső; VIII., Üllői út 24. de. fél II. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz And­rás; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Erdélyi Csaba; Kelenföld, XI., Bocskai út Í0. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. Szeverényi János; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fa­sor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII. , Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Bácskai Károly; du. fél 7. ; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Gömböcz Elvira; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Gömböcz Elvi­ra; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Erdélyi Csaba; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Erdélyi Csaba; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rá­kospalota, XV., Régifóti út 73. (Nagy­templom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákos­szentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Bat­thyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rá­koscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Kósa László; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX. , Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Buda­fok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 21. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap epistolája (oltári ige): Zsid 12,1- 3; evangéliuma (igehirdetési alapige): Mk 9,14-29. HETI ÉNEKEK: 438, 451. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 2000. no­vember 13-án, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korálok. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2000. november 19-én, va­sárnap de. 10.04 órakor Szegedről az evan­gélikus templomból. Igét hirdet: ifj. Cser­háti Sándor szegedi lelkész. I A német Brüdergemeine Losungen kiadásában a napi igék mellett megjelent rövid meditációk: November 12. Istenünk, Te szereted a szegényeket és a gyengéket, jöjj országunkba, ébressz fel fösvénységünkből és tudatlanságunkból! Add, hogy készségesen adjunk abból, amink van! (Lehndorff J. után) 13. Feltámadt Krisztusunk, Te Emmausban megismertetted magadat akkor, amikor megtörted a kenyeret. Te vagy minden élet kenyere. Nyisd meg szemünket és kezünket a sok keresztyén közösségben kiosztott élő Kenyér által az ínsége­sek meglátására. (Eucharisztikus Világkonferencia 1976) 14. Vannak gonosz helyzetek: szolgaság és szegénység, betegség és természeti ka­tasztrófák, emberi nyomorúság sokféle megjelenési formában. Létezik a mi gonosz szívünk is: vonzódásunk és hajlamunk a rosszra. A gonosz hatalma az egész világot fenyegeti. A Miatyánk végén lévő kérés minden körülöttünk és bennünk levő gonoszra vonatkozik. Átfogóbban nem tudjuk kérni Isten men­tő segítségét! 15. Te Kiengesztelő, tégy bennünket is békülékennyé! Te Tűrő, tégy bennünket hozzád hasonlóvá a tűrésben, hogy szavaink és tetteink kegyelmedért való őszinte hálánkról tanúskodjanak. (Garve K.B. nyomán) 16. Kik hitben megállnak. Szolgálván az Úrnak Jó igyekezetben, Isten tetszésében, Azok nagy örömmel Költöznek innen el. 1 (EÉ 136,4 Horn J. énekkönyvéből 1544.) 17. Ékes dolog ismerni, Uram, felségedet, Énekléssel dicsérni A Te nagy nevedet.- Atyám, a Te kegyelmed Meggazdagít engem: Ami vagyok s amim van, Mindent tőled nyertem. (EÉ 67,1,5 Matkovich P.) 18. Uram, kegyelmedből vagyok, ami vagyok. Változtass bennem mindent a Te di­csőségedre! Ne engedj soha kétségbeesnem, ha látom a világban és a bennem levő sötétséget. Én a kezedben vagyok és ott is maradok! (Hammarsklöjd D.) Útkeresés a gyülekezetek jövőjét képező ifjúság felé Nem egyszer próbáljuk tudatosítani az iskolákban hittanórák során a fiatalok előtt: ti vagytok az egyházunk jövője, nektek kell majd továbbvinni az evangé­lium fáklyáját. Mi idősek, szülők, nagy­szülők, lelkészek előbb-utóbb kidőlünk a sorból, de nektek kell tovább vinni azt, amit „Pálok” plántáltak, hogy „Apolló- sokkénf ’ öntözzétek az ige vetését, mert nem szabad kiszáradnia. Egyről sohasem szabad eközben megfeledkezni, hogy a növekedés sem a plántáloktól, sem az öntözőktől, hanem egyedül az Úrtól függ (1 Kor 3,6-7). A kérdés azonban az, hogy a gyüleke­zet, benne Isten munkatársai, hogyan ta­lálják meg az utat a mai ifjúság felé, amely iskoláink padjaiban tanul? Minek tartja a lelkészt, akit hol tanárnak, hol keresztnevén szólít, néha atyának, más­kor tisztelendőnek? És a hangsúly, bár nem a megszólitáson van, de ez már jel­zi, hogy mit vár tőle. Aki a lelkészt látja benne, az tudja, hogy valamiképpen a fia­talok lelkivilágát akarja formálni. Aki ta­nárnak szólítja, ismeretek továbbítóját tartja szem előtt, aki számon kér, osztá­lyoz. Akik keresztnéven szólítanak és bácsiznak (mint engem is a legtöbben), talán a közvetlenebb kapcsolatra vá­gyódnak. Akit atyaként tisztelnek, a ró­mai katolikusok megszólítását kölcsön­zik. A tisztelendő szóhasználat a gyüle­kezetben elterjedt megszólításra utal (különösen falvakban). Itt sokszor mé­lyen rejlő lelki gyökerek vannak, mert az ilyen gyülekezetekben szolgáló lelkész nem egyszer szülőket, gyermekeket, unokákat keresztelt, konfirmált és taní­totta őket iskolákban hittanra. Hogyan tudjuk megnyerni Isten ügye, Krisztus egyháza számára, aki így vagy úgy szólít meg és viszonyul hozzánk? A módszer lehet különböző. Van, aki tananyag-centrikus és nem enged ebből addig, amíg meg nem tanulják a kátét szószerint. Emlékszem arra az ecsenyi presbiterre, aki 50 év után is el tudta mondani a konfirmáción tanultakat betű szerint. Hite ebbe kapaszkodott és ez ak­tivizálta a gyülekezeti szolgálatban. Van, aki a játékosan elsajátító módszert tartja célravezetőnek: bibliai vagy egy­háztörténeti képekből állít össze soroza­tokat és így szemlélteti az anyagot. Megemlíthetjük azokat, akik a problé­mafelvetés és arra való feleletadás, meg­oldáskeresés módszerében tudták a fia­talokat megmozgatni. Mások az ének és zene csatornáit választják a gyermekek megközelítésére. Nem egyszer kérik egy-egy többségükben énekelni szerető osztályban: ma csak énekeljünk! Bár nem tartok órát éneklés nélkül, de en­gedni kell néha egy órát az éneklés gya­korlására, tanulására, mert jó lenne visz- szaszerezni a megtisztelő címet: éneklő egyház vagyunk! Vannak, akik magnó­zással, videózással, televíziózással kí­vánják lekötni az ifjúságot a döntő tarta­lom elsajátítása érdekében. Mindegyiknek van képviselője, jó ta­pasztalatokkal, de egyik sem lehet az if­júság megközelítésének, megnyerésének kizárólagos módja. Lehet váltakozva használni ezeket, mert az egyhangúság, az egysíkú módszer unalmat, érdektelen­séget szül, és a fiatalok az iskolában a pad alatt regényt olvasnak, vagy egy­mással beszélgetnek. Tudnunk kell, hogy nincs „üdvözitő módszer”, mint ahogyan nincs üdvözítő ültető és öntöző, hanem üdvözítő Úr Jé­zus, aki egyedül adja a növekedést a hit­ismeretben is. Ezért nem lehetünk mini- malisták a „tananyag” nyújtásában, ha­nem maximalisták a minőségi „vető­mag” szórásában, tudván, hogy nem minden talajban kel ki. - Soproni szolgá­lataim során, az újra induló egyházi isko­lákban döbbentett rá Isten, hogy ezekben az ige magvetését kell végeznem. Lelké- szi szolgálatot, mert lelki erőre, a hit és szeretet erejére van szüksége a fiatalok­nak, akik utat keresnek. Amikor mi felé­jük ugyancsak utat keresünk, csak olyan „hittanárok” lehetünk, akik Krisztus tisz­ta TANát egyetlen ÁRral kapcsoljuk össze, amit megváltónk a kereszten meg­adott: fiataljainkat így drága áron meg­váltott gyermekekként tanítjuk! Szimon János ( 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom