Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-10-08 / 41. szám
Evangélikus Élet 2000. OKTÓBER 8. 5. oldal FIATALOKNAK A lassan őrlő malmok (Szubjektív beszámoló a Fejér-Komáromi Egyházmegyei táborról) mg Kedves Gyerekek! Folytatjuk útjelzős bibliai sorozatunkat. Ez alkalommal a Főútvonal tábláról beszélgetünk. Ez a sárga tábla nagyon sok előnyt és elsőbbséget biztosít annak, aki a vele megjelölt úton halad: Nyugodtan tovább vezethet, ha útkereszteződéshez ér, mert neki van joga először áthaladni. Aki pedig oldalról kanyarodik rá egy ilyen útra, szintén élvezni fogja annak elsőbbségeit és nem kell tovább várnia, hogy elengedje az arra haladókat, hanem őt fogják először engedni. A tábláról a főember története jutott eszembe az Apostolok cselekedetei könyvből. Azzal, hogy megkeresztelkedett, ő is rátért a mellékútról a főútra. Élvezhette annak minden előnyét. Ehhez a történethez kapcsolódnak mai kérdéseim is. A válaszokat küldjétek Boda Zsuzsa nevére a 1054 Budapest, Üllői út 24. címre. Ne feledjétek: Zsombor képének egy darabját érik a megoldások! Jó munkát kívánok szeretettel: Pötty bohóc. 1. Ki küldte el Fülöpöt? 2. Hova küldte pontosan? 3. Milyen volt ez az út? 4. Mi volt a nemzetisége a férfinak? 5. Mi volt a foglalkozása? 6. Honnan jött és miért volt ott? 7. Hogyan utazott? 8. Mit olvasott, amikor Fülöp odaért hozzá? 9. Mit kérdezett tőle Fülöp? 10. Ő mit válaszolt erre? 11. Kiről szólt az idézet, amit nem értett a főember? 12. Mit csinált Fülöp, miután felszállt az utas mellé? 13. Mi történt, amikor vízhez értek? 14. Mit mondott a főember, mit hisz? 15. Mi történt Fülöppel, miután kijöttek a vízből? 16. Hogyan folytatta útját a főember és miért? A piliscsabai evangélikusok és reformátusok október 24 - 29-én „Piliscsabai Protestáns Napok”-at rendeznek. Neves protestáns szakemberek tartanak előadásokat a kegyesség, a tudományos gondolkodás, a művészetek, a közéleti szerepvállalás és a nevelés kérdéseinek protestáns látásáról, megbeszéléssel. Részvételi díj (3 étkezés, szállás) 1200 Ft/nap. Meghívók és jelentkezési lapok igényelhetők a budai és a pesti egyházmegye lelkészi hivatalaiban, valamint Mocsáry Dezső tanártól, 2081 Piliscsaba, Berek u. 5, T: 26-374 402. VELEM VÁNDOROL UTAMON JÉZUS... A jól ismert ének kezdő sorából sokan meríthettek már bátorítást. Idén nyáron bennünket is erősített. A Női Misszió meghívására olyan asszonyok gyűltünk össze Révfülöpön július 23-29. között, akik egyedül neveljük gyermekeinket. Egyikünk életútja sem mondható könnyűnek. Veszteség van mögöttünk. Házastársunk elvesztése, a gyász, a válás fájdalma kísér mindannyiunkat. És kísért a gyötrelem, hogy az úton, a mindennapok küzdelmeiben magunkra maradunk. Ezért jelentett sokat a révfülöpi találkozás. A tapasztalatcsere a régiekkel és az „új” anyukákkal. A hasonló sorsú gyermekeink egymásra találása, barátko- zása. Jó volt kirándulni Boglárra, összekapaszkodni a viharos Balatonon „hánykolódó” hajón. Jól esett egy hét gondtalan vidámság, kacagás, a „titkos tesók” kedveskedései. Örömet szereztek az apróbb meglepetések, amelyeket gyermekeink készítettek Isó Dorottya és Túri Krisztina lelkészek irányításával. Azon a héten érezhettük, hogy az úton mégsem vagyunk egyedül. Isten egymásra bízott bennünket, ahogyan az egyik édesanya imádságban meg is fogalmazta: „Köszönjük a testvéreket, akiket Te adtál mellénk a bajban és a jóban is. Add, hogy tudjunk örülni egymás örömének, segíteni tudjunk a másik bánatán. ” Ennél még többet jelentett mindany- nyiunknak az Isten Igéjével való találkozás. Az a biztató üzenet, hogy azért nem vagyunk elhagyatottak, mert maga az Úr is velünk vándorol! A2 út rögös akadályainál a kísértő helyett a Kísérőre, Jézusra kell figyelni! A révfülöpi héten tulajdonképpen Isten életünkben való jelenlétét, „lábnyomát” igyekeztük felismerni. A gyermekek egy-egy bibliai alak sorsán keresztül értették meg, hogy mit jelent Isten „velünk vándorlása”. Bennünket pedig azok a bibliatanulmányok segítettek, amelyeket Kinczler Irén lelkésznő tartott. Pál apostol útját követve tárult fel előttünk Isten gondviselő, javunkra munkálkodó szeretete. A délelőtti előadások - köztük különösen is dr. Frenkl Szilviáé'. Az egyedüllét szabadságáról és kötöttségeiről - meggyőztek arról, hogy Isten még hiányainkat, nehéz élethelyzetünket is áldássá formálhatja. A konferencia legmegrázóbb beszámolóját Csapó Emma, a Kiút Veled Egyesület képviselője tartotta. Ők a prostituáltak közt folytatnak mentő szolgálatot. Örültünk, hogy néhány leányt már sikerült kiszabadítaniuk a futtatók markából. De közben beleremegtünk, hogy milyen sötét gonoszságtól kell tudnunk megvédeni a reánk bízott gyermekeket. De az énekszerző vallomása itt is bátorít: „soha nincs okom félni a bajtól, amíg irgalmas kaija véd.” Meglepetésként Levente Péter előadó- művész jött közénk, gyermekeinkkel együtt játszva tartott bemutatót: viselkedéskultúrából. Percek alatt a picurka Eszterből nagymama lett, Timiből segítőkész szomszédasszony, Adámból nagyi házikójának ajtaja. Sok nevetés közepette tanultuk meg, hogy milyen sokat is jelent egy-egy jó szó, ha megdicsérjük a másikat. „Péter bátyó” - ahogyan ezentúl nevezhetjük - megvidámította jelenlétével szívünket. S, amikor kiderült, hogy minden gyermeknek ajándékba hozott egy- egy példányt a Ki kopog című lemezükből, határtalan lett az öröm. Mégsem a kicsiknek volt ő az igazi meglepetés, hanem nekünk, felnőtteknek. A vacsora utáni meghittebb beszélgetésben szólt az emberi kapcsolatokról, a szeretetről, hűségről. De vallott az őt is formáló szenvedésekről, a próbákról is. És arról, hogy a „csapat” (felesége és ő) nem teljes, ha nincs ott a harmadik: Isten! Meglepetés volt sokunknak az az este. Nem szórakoztatás volt többé, nem tanítás, hanem hitvallás az Isten szeretetéről. Velem vándorol... - milyen régen is volt, hogy ezt együtt énekeltük Révfülöpön. Azóta megkezdődött az iskola. A nyár gondtalansága tovatűnt. A gyerekek leckét írnak, mi a munkahelyünk és otthonunk közt ingázunk. Végezzük szokott teendőinket. Neveljük gyermekeinket egyedül. Ahogyan tavaly is, tavaly előtt is... De nyár óta mégis másképp. Hisszük, hogy velünk vándorol Jézus és tudjuk, hogy „testvéreket ad mellénk a bajban és a jóban is”. f Tíz éves kihagyás után újra egyházmegyei táborba jönni egészen érdekes élményt jelentett. Huszonévesen folytattam azt, amit tizenéves fejjel - közel 8 év táborjárás után abbahagytam. Akkor tíz éve Budapestre kerültem tanulni, jöttek új táborok, új feladatok és új társaságok. Fontosnak és halaszthatatlannak tűnő elfoglaltságaim kiszorították azt a tábort, ahol felnőttem. Sokaknak ez természetesnek tűnhet, akkor nekem is annak tűnt. 2000. július 30. és augusztus 5. között zajlott le a Fejér-Komárom Egyházmegyei - konfirmált fiatalok részére szervezett ifjúsági tábor „Együtt hitelesebb” címmel, a hagyományoknak megfelelően ismét Nagyvelegen. A tábor két fő szervezője Albert Gábor és Mészáros Tamás volt, egyikük a tartalmi részérüfelelt, másikuk a táborozás körülményeinek (szállás, étkezés) biztosításáért. Rajtuk kívül a megyéből több lelkész (Bencze András, Ihász Beatrix, Kovács László, Ferenczy Andrea) és egy teológus (KZ) is részt vett. Az egész hét egyik vezérfonala a Prédikátor könyve volt, amely áhítat, előadás, csoportos beszélgetés és bibliai totó, valamint alternatív csoportos kreatív munka keretében és formájában került feldolgozásra!" A reggel (Kadlecsik Zoli felejthetetlen zenés ébresztője után, Jézus sehol sem mondta, hogy az üdvösség feltétele lenne a tiszta és élvezhető énekhang) csoportos elcsendesedéssel kezdődött, itt alkalom nyílt mindenkinek arra, hogy ráhangolódjon a délelőtt elhangzó áhítat és előadás alapigéjére és témájára, akár közös imádság keretében is. Ebéd után kétórás pihenő várt mindenkire, a napos csoport tagjai kivételével mindenki eldönthette, mozog, beszélget, elcsendesedik vagy éppen elszunyókál. Délután 3 órától minden nap csoportos beszélgetésen, „bibliatanulmányon” vehettünk részt. Utána fél öttől Albert Balázs és táncpartnerei segítségével és vezetésével táncoktatásban részesülhetett, aki akart, többen kézműves csoportot vezettek (üvegfestés...) Vacsora után foci. Az esti áhítatokat Bencze András esperes végezte. Az áhítatokat és a hozzá többé-kevésbé kapcsolódó előadásokat házaspárok tartották. Közös tapasztalataikat, gondolataikat osztották meg velünk, ezért is volt a hét mottója: „Együtt hitelesebb”. Hétfőn Fűke Szabolcs és Menczer Kornélia szolgált, témájuk a hiábavalóság és az isteni gondviselés összefüggései voltak. Szolgálatuk és a délutáni beszélgetések tanulsága röviden talán az lehetett, hogy minden olyan emberi magatartás, amely az isteni gondviselésbe vetett bizalom és az ebből fakadó lelkiismeretes munka helyett mással próbálja életét tartalmasabbá, értelmesebbé tenni, az hiábavaló (erőlködés) vagy előbb-utóbb azzá válik. A keddi igei szolgálatot és a délelőtti előadást Kovács László - Halmosi Györgyi házaspár tartotta. E nap témája a bizalom volt, valamint az emberi kapcsolatok (pl. barátság) és a társtalanság. Hiszen „Jobban boldogul kettő, mint egy... ” „A hármas fonál pedig nem szakad el... ” Szerdai napon Baranyay Csaba és Rohn Erzsébet tartották az igei és előadói szolgálatot. Az előadás, majd a csoportos beszélgetések az engedelmesség és emberi alkalmazkodás kérdéseit boncolgatták. Elsősorban arra keresték a választ, a lehetséges válaszokat, hogy mikor, hogyan és meddig kell vagy szükséges engedelmeskedni világi feljebbvalóinknak, a külső parancsoknak, szüléinknek, a politikának stb. A mindenkori helyzet- és emberfüggő engedelmességi helyzetekre egyedül talán az lehet az általánosan alkalmazható recept - állapította meg az előadó -, hogy „Az engedelmesség betartja a szabályokat, a szeretet tudja, mikor lehet azokat megszegni. (Feleletet vártunk még arra is, hogy ki mennyire szeret közülünk másoknak engedelmeskedni, vagy mennyivel inkább szeretjük azt, ha nekünk engedelmeskednek.) Délután a Promise együttes zenei szolgálatát hallgathattuk meg. Csütörtökön Frankó Mátyás és felesége, dr. Nagy Erzsébet tartották a délelőtti szolgálatot. Közös előadásuk az emberi életvezetés általános kérdéseit feszegette: mire alapuljon a keresztyén élet, milyen tartalommal szükséges megtölteni (Isten, házastárs, gyerekek, család, munka), felmerültek az értékrend, a rangsor, a helyesen alkalmazott bölcsesség és a mentális egészség általános kérdései is. Tanulságos és érdekes beszámolót hallhattunk a „praktizáló” lelkész-orvos házaspár szájából „az emberi élet viharairól”, a gyakran előforduló pszichikai és fizikai traumák lehetséges okairól és megoldási lehetőségeiről. Jellemző módon az itt elhangzottak hatalmas mértékben keltették fel a táborlakók érdeklődését a „szerelem, házasság, szexualitás” komplex témaköre iránt, olyannyira, hogy szervezők ad hoc (előre nem tervezett) fórumot is szenteltek ennek a témakörnek. (Mondani sem kell, a szinte magától értetődően parázzsá váló vita most is konszenzus nélkül fejeződött be, de semmiképpen nem volt hiábavaló. Sokak új meglátásokkal, új szempontokkal gazdagodhattak, vagy ha más nem, legalább újra gondolkodni voltak kénytelenek és rendezni saját gondolataikat ezzel az örök témával kapcsolatban.) Pénteken Ördög Endre és Hanvay Enikő részéről hallhattunk személyes, érdekes stílusú előadást a keresztény élet általánosabb kérdései kapcsán. Felváltva, gondolataikat egymás gondolataiba fűzve és kiegészítve beszéltek Isten akaratának betöltéséről, arról, hogy a keresztyén élet mennyiben keresés, verseny, mennyiben megtalálás, célba érkezés, valamint a bizonyságtétel és a szolgálat alapvető jellegzetességeiről. A péntek esti áhítat különösen tanulságosnak tűnt számomra, a szolgálattevő ugyanis egyháztörténeti személyiségek fontosabb latin nyelvű szentenciái segítségével fejtette ki (evangélikus nézőpontú) keresztyén hitünk sarkalatos pontjait, valamint talán általuk próbált egy-két, a tábor során vitát kiváltó, nehezen emészthető kérdésre megválaszolni. A programot nagyban színesítették az esti rendszeres teaházak, ahol halk zene mellett, meleg teát kortyolgatva lehetett elmélázni az élet nagy kérdésein, rágódni a táborban felmerült vitatémákon, vagy egyszerűen csak ráérősen beszélgetni erről-arról - magunkról, egymásról, egyházunkról, hitünkről, gondolatainkról, érzéseinkről és élményeinkről. Hogy mivel lehetett gazdagabb az, aki részt vett a táborban? Ha mással nem, hát együtt lehetett fiatalokkal, és elgondolkozhatott azon, mi végre vagyunk a világon, életünket milyen tartalommal érdemes megtölteni, és mindebben mennyiben lehet segítségünkre a közösség, hitünk és a mindezek felett őrködő Istenünk, akinek mindenért csak hálásak lehetünk. Mindez pedig egyáltalán nem hiábavaló. Visszanézve a táborban töltött napokra, sok értékes tapasztalattal és meglátással lettem gazdagabb - az elmúlt és kihagyott tíz év miatt és a lehetséges következők miatt is. Talán nem csak én koptam ki a társaságból, hanem más is kikopott, kiszorult - belőlem. Ezzel szembesültem így tíz év után. De hát Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek. Lassan, legalábbis nálam, de biztosan. Zászkaliczky Márton Csak egy a sok között: Meskó György (1893-1975) A millenniumi év a számvetések ideje. Nagyon értékesek például azok a sorozatok, amelyek a tévé segítségével bemutatnak egy-egy filmet jeles emberekről: írókról, tudósokról, művészekről és közéleti személyekről, köztük lelkészekről és igehirdetőkről (mint amilyen a Duna TV-ben Haraszti Sándorról készült „Csak egy vagyok a sok között - Bocsátói Atalantáig” címen bemutatott portréfilm is.) Azok sorában, akikről érdemes megemlékezni, helyijk van a még élő egyházi pedagógusoknak is. Életútjuk kivetendő példa lehet az oktatás-nevelés mai, áldozatos munkásainak egyházi és önkormányzati iskolákban egyaránt, tapasztalataik pedig segíthetnek a következő évszázad és évezred nemzedékeinek oktatásában s nevelésében. De azokról sem feledkezhetünk meg, különösen így az új tanév elején, akik már nem lehetnek körünkben. Meskó Györgyre gondolok most, nemcsak azért, mert a cím szerinti szerénységgel beszélne önmagáról, ha élne, hanem azért is, mert őt az állomosítás előtti utolsó tanév kitüntetettjei között találjuk. A fentebb említett portréfilmben a történeti egyházakkal szemben, éppen az iskola államosításával kapcsolatban hangzott el: „Nem hatalommal...” A valóság pedig az - amiről a dokumentumok, a történelem lenyomatai is tanúskodnak -, hogy az egyház, ha akarta volna, sem tudott volna „hatalommal” fellépni, mert a fennen hangoztatott demokrácia ürügyén jogfosztottá vált, és ez fenyegető árnyékként vetődött sok hűséges egyházi tanítóra és tanárra - körükben Meskó Györgyre -, a nemzet derék „napszámosaira”. Az ő szolgálatukra, amely magában foglalta gyakran a kántorizálást, a hitoktatást, de még a lévitáskodást is, valóban állt: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6) 1912. július 28-án kántori és 29-én tanítói képesítést szerzett a bajai tanitóképzőben. Áldozatos tanítói munkája egész életén át Kiskőröshöz és az iskolák államosításáig a kiskőrösi evangélikus gyülekezethez kötötte. Itt született, itt nőtt fel, mégpedig olyan családban, amelyet szoros szálak fűzték egykor a nagy költő családjához és magához a költőhöz, Petőfi Sándorhoz. Itt vette feleségül Dúl Ilonát 1919-ben, és itt éltek családjukkal: négy fiukkal, akik közül a második korai elvesztése nagy gyásszal nehezedett rájuk. Megbizható munkatársa volt a mindenkori lelkészeknek. Lakásuk segédlelkésznek nyújtott otthont. Az oktató-nevelő munka és kántori szolgálat mellett más területeken is tevékenykedett a gyülekezetben. Egy időben vezette a gyülekezeti énekkart, a zenekarban csellózott, különböző ifjúsági köröket szervezett és vezetett, táborozni vitte a gyerekeket és a fiatalokat, szervezte a színjátszást, ami kiterjedt bibliai tárgyú és népszerű darabok előadására egyaránt. A presbitérium munkájában is részt vett: jegyzőkönyvek írása gyakran hárult rá, de folyó ügyek intézését is vállalta, egészen a gyülekezeti temető feltérképezéséig. A két háborúban, a zavaros időkben segítette a gyülekezet tagjait. Nem vonta ki magát a közegyházi feladatok alól sem. Egy időben őrá bízták a Pest megyei evangélikus tanítóegyesület alelnöki tisztét, de a helyi tantestületnek és a kiskőrösi tanítói társadalomnak is lelkes tagja volt. Haláláig hűséges tagja maradt az evangélikus gyülekezetnek. A szorosabb értelembe vett tanítói szolgálatát mind az egyházi, mind pedig a világi tanfelügyelőség elismerte és jutalmazta. Különösen jelentős volt a rajzoktatásban kialakított új módszere. Szakmailag állandóan tovább képezte magát. Szakvizsgák letétele után ipari iskolában rajzot, majd ruházati ipari szakrajzot és szabászatot taníthatott. 1956-ban, amikor nyugdíjba ment, kitüntették. 1974-ben gyémánt diplomájáról az egyházban is megemlékeztek. Kiskőrös társadalmában olyan sokrétű munkát végzett, hogy arról röviden, címszavakban sem lehet átfogó képet nyújtani, de feltétlen meg kell említenem különböző énekkarok szervezésében és vezetésében, az ipartestületben és egyéb szervezetekben kifejtett tevékenységét. Nyugdíjas korában szívesen dolgozgatott szőlőjében, eljárt a nyugdíjas pedagógusok összejöveteleire és gyűjtötte a népszokásokat, népi játékokat és a kiskőrösi hagyományokat. Helye van egyházunk és népünk jelesei között. Rőzse István 4 i. í i
