Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-10-08 / 41. szám

2. oldal 2000. OKTÓBER 8. Evangélikus Élet r ISTENTISZTELETI A REND „Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatian életet.” (2Tim 1,10) „ O, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysé­ge! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatat- lanok az ő útjai!" (Róm 11,33) (Jer 32,42 2Tim 1,7-10 Zsolt 135,1-21) Nehezen lelkem legmélyén erre a rövid időre igazán közel éreztem magam az Istenhez. Vár­tam ezt az éneket és ezzel együtt a találkozást. Hálaadó imádságként éltem meg ezeket a sorokat. Hála az Isten, a Mennyei Atya felé, hogy irgalmával megtartott és mindig megerősített életben és lélekben. CSÜTÖRTÖK ” irtsatok bűnbánatot, és térjetek meg, hop/ eltöröltessenek a -..mmmmmmm bűneitek, hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje. ” (ApCsel tudjuk elfogadni mai emberek, hogy vannak még mélységek, megfoghatatlanok, ki- 3,19-20) (Zsolt 8,1.14 Jak 1,2-12 2Kor 1,8-11) Felüdülni valami után midig jó ér­zés. Talán örömmel gondolunk vissza nyári pihenéseinkre, amikor letehettük a fnunka terhét a vállunkról. Nemcsak a testnek van szüksége felüdülésre, hanem a léleknek is. Lelki terheink, Bünejnk alól is tudunk szabadulni. Nem nyári szabad­sággal. üdüléssel, hanem ahogyan Péter biztat, bünbánattal. Jézus tudja eltörölni bűneinket golgotái keresztjében, hogy lelkünk, életünk Isten szabadságának meg­ajándékozottja legyen és felüdült, szabadjíletet élhessen a hit által. kutathatatlanok a számunkra. Tudósok, kutatók, amikor ezeket elfogadták, akkor mondták ki, hogy mindezek mögött az Isten van. Számunkra Isten gazdagsága, böl­csessége, ismerete, ítélete és útja valóban nem látható egészben. Mindig egy kis részt mutat meg belőle, amire nekünk szükségünk van, hog^tovább lépjünk az úton'' és közelebb kerüljünk hozzá. „Szabaditásod után sóvárog lelkem, igédben reménykedem/” (Zsolt 119,81) (ApCsel 13,7 2Sám 12,15-24 J# 3,34-44.55-59) Az életünk során sok mindenben reménykedtünk már és számtalan alkalommal tudatosítottuk magunkban, hogy hamis reményeink ismét szertefoszlottak. A zsoltáros Isten igé­jében reménykedik, mert benne megtalálja azt, amire leginkább szükségé van: a lel­ke szabadságát. Isten igéjében megadja ezt a szabadságot, hiszen hirdeti nekünk bű­neink bocsánatát és a feltámadást Jézus Krisztus által. Az Igében, aki testté lett. ,Ne veszítsétek el a bizalmatokéit, amelynek nagy jutaliúa vari. ” (Zsid 10,35) (Zsolt 11,1a Jób 5,17-2ó3sir 5,1-5.16-22) Ehhez á mondathoz ne­héz gondolatokat írni, hiszen ebben a páp&zóban benne van minden, amivel vigasz­talni tudunk. Amivel az Isten felé tudjuk mai van a másik iránt, az ma nagy kincset őriz a szívében. Isten 1 kát is napról napra tanulni, gyakorolni kell. Hiszen ő is bizalommal för3 Szeretetének bizalmával, amelyet velünk is megoszt. PÉNTEK „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. " (Zsolt 103,1) (Mt 6,9 Zsid 12,4-11 2Kor 1,1-7) Fülemben cseng ennek a zsoltárnak a megzenésített változata. Amikor ifjúsági táborokban énekeltük, akkor SZERDA „Az Úr Jézus Krisztus kefjfelme, az Isten szeretete és a Szentlélek kö­zössége legyen mindnyájatokkal." (2Kor 13,13) (Zsolt 67,2-3 Zsid 10,35-39 2Kor 1,12-24) Ismerős ige terült elénk a mai napon. Ezeket az áldó sza­vakat hétről hétre halljuk. Az apostoli áldás indít minket a hét elején és kísér min­ket minden napon. Talán ritkán gondolunk arra, hogy áldást kapunk és ez az áldás velünk van, jelen van életünkben libben az áldásban is megkapjuk azt, amire szük­ségünk van. Kegyelmet, szeretet, közösséget. Kegyelmet Jézus Krisztusban, sze- retetet Istenben és közösséget If Szentlélek által. „Hűséges of Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. " (2Thessz 3.3) (lMóz 28,15 Jak 5,9-11 2Kor 2,1 -11) Hűség és olta- 1. Ha röviden akamánfc-összefoglalni mindazt, amit Istenről tudunk, és amit Is- számunkra Jézus Krisztusban. Hűséges, mert nem for­dul efffBSem kegyelmébe fogadja övéit. Oltalmazó kezében vagyunk, mert meg­váltott a bűn és a'háMíiatalmából Krisztus vére által. Hűsége és oltalma azt jelen­ti a mi életünk számára, hogy Isten kezében biztonságban vagyunk. Nekünk kell tudnunk, hogy szükségünk van-e erre az oltalomra, erre a hitre. János Zsuzsanna SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 16. VASARNAP Mindent Isten dicsőségére Mt 6,1-6 Norvégiából származik az a legenda, miszerint több száz évvel ezelőtt élt egy király, aki elhatározta: szép templomot építtet Isten dicsőségére. Az igazat meg­vallva, saját dicsőségére gondolt elsősor­ban. Ezért országszerte kikürtöltette, hogy az építkezés összes költségét a ki­rály viseli, senki sem járulhat hozzá a ki­adásokhoz. A templom hamarosan elké­szült. Bejáratánál hatalmas márványtábla hirdette az építtető király nevét. Felszen­telték az épületet. Másnap megdöbbenve vették észre, hogy a király neve eltűnt a tábláról. Helyette egy özvegyasszony ne­ve állt rajta. A király maga elé hívatta az asszonyt: Beszélj őszintén! Adtál-e valamit a templom építéséhez? Bocsáss meg, Uram, király! - felelt az asszony. Mikor láttam az épülő Isten há­zát, elfogott a vágy, hogy én is hozzájá­ruljak az építéséhez. Ezért szénát vásá­roltam, és titokban a köveket szállító ök­rök elé dobtam. A király megilletődve hallgatta az asz- szony vallomását és megértette, hogy Is­ten többre becsüli az özvegy titokban tett adományát, mint az ő kikürtöltetett ara­nyait. Meghagyta tehát, hogy az ő neve mellett maradjon ott az asszonyé is a márványtáblán. „ Vigyázzatok: a jó cselekedeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok" - mondja Jézus. De hogy is van ez? Hát korábban nem azt mondta, hogy nekünk keresztyéneknek sóként kell megízesí­tenünk és lámpásként kell megvilágíta­nunk ennek a világnak az életét?! Most pedig elrejtőzködésre int. Nincs itt vala­mi ellentmondás? Nincs. Jézus szerint akkor kell megmutatkoznunk az embe­rek előtt, amikor az elrejtőzés vágya kí­sért, és éppen akkor kell elrejtenünk magunkat, amikor arra vágyunk, hogy az emberek lássák és elismerjék kegyes­ségünket. Igénkben Jézus két olyan kegyességi gyakorlatról beszél, melyekben különös­képpen is kísért bennünket saját dicsősé­günk keresésének vágya. Ezek: az ada­kozás és az imádság. Az adakozás farizeusok által gyakorolt formája, miszerint kürtöltettek maguk előtt, távol áll tőlünk. Jézus azonban nem adakozásunk ho­gyanját bírálja, hanem szívünk szándékát nézi. Szívünk szándéka pedig de sokszor irányul önmagunk dicsőítésére! Vágya­kozunk arra, hogy embertársaink dicsér­jenek adakozásunkért. Titokban sokszor gratulálunk önmagunknak, milyen nagy­szerű adakozók is vagyunk mi. Jézus Is­ten dicsőségére irányítja figyelmünket. Arra nevel, hogy adakozásunknak nem emberek előtt, mégcsak nem is önma­gunk előtt - ne tudja a bal kéz, mit tesz a jobb - hanem egyedül Isten dicsőségére, egyedül az ő színe előtt kell végbemen­nie. Isten előtt, aki látja, ami titokban történik és megfizet nekünk. Mi ez a fizetség? Mi lenne más, mint a megajándékozottak, az adományban ré­szesülők öröme. Az a boldog felismerés, hogy nagyobb boldogság adni, mint kap­ni. Az imádság farizeusok által gyakorolt formája, miszerint az utcán megállva imádkoztak, szintén távol áll tőlünk. Jézus azonban nem az imádság módját, annak rendszerességét és természetesen nem a gyülekezet közösségében mondott imádságot bírálja. Jézus itt is szívünk szándékát nézi. Emberek és önmagunk előtti érdemkeresés nélkül, az elismerő és fürkésző tekinteteket kívül rekesztve, a belső szobánkban kell imádkoznunk. Mert ennek az imádságnak jutalma, az Atyánkkal való rejtett, de elmélyült és szeretetteljes találkozás. Hogyan adakozzunk? Embertársaink iránt érzett, szív rejtekéből jövő, őszinte szeretettel. Hogyan imádkozzunk? Isten iránt ér­zett, szív rejtekéből jövő, tiszta szeretet­tel. De akárhogyan is - elrejtetten és nyil­vánvalóan - adakozunk és imádkozunk, egy a lényeg: mindent Isten dicsőségére tegyünk. Ámen. Németh Mihály IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus, te sohasem kerested a magad di­csőségét: nevelj minket arra, hogy adako­zásunk, imádkozásunk és egész életünk egyedül Isten dicsőségét szolgálja. Ámen. Budapesten, 2000. október 8. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Sza­bó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellner; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. ; II., Modo- ri u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fo­dor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. Orosz Gábor Viktor; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 5. szeretetvendégség; VII. , Városligeti fasor 17.de. 11. (úrv.) Szir­mai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Ker­tész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Ka­rácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII. , Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz And­rás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Erdélyi Csaba; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Né­meth Péter; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Németh Pétemé; Budagyöngye, XII., Szilá­gyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Buda- hegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. ; XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Er­délyi Csaba; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Erdélyi Csaba; Pestújhely, XV., Temp­lom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalo­ta, XV., Régifóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI. , Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Buda­örs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 16. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap epistolája (oltári ige): Kol 3,1-7; evangéliuma (igehirdetési alapige): Mt 6,1- 6. HETI ÉNEKEK: 355, 322. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2000. október 15-én, vasárnap de. 10.04 órakor. Bakonycser- nyéről, az evangélikus templomból. Igét hirdet Szarka István lelkész. A német Brüdergemeine Losungen kiadásában a napi igék mellett megjelent rövid meditációk: Október 8. Népek, dicsérjétek Istenünket! Énekeljetek, örvendezzetek neki, aki a halálból életre visz bennünket és megőrzi lábainkat a botlástól. Te megtisztítasz ben­nünket a szenvedés kohójában, mint az ezüstöt tisztítják a tűzben. Szenvedé­seken át vezetsz örömökhöz, minden jó amit teszel! (Jorissen M. nyomán) 9. Istenünk, Atyánk, teijeszd igédet szerte a földön, hogy növelje dicsőségedet! Jé­zus segíts, hogy tanításod megvilágosítson és vezessen, Szentlélek Isten, mun­káld bennünk állandóan a hitet, szeretetet, türelmet és reménységet! (Denicke D. nyomán) 10. Kezedre bízom magamat, mert ismerem jóságodat és szeretetedet, amely meg­őriz és biztos menedék a bajban. „Uram, a Te kezedbe ajánlom lelkemet”, le­gyen utolsó szavam. (Droste-Hülshoff A. nyomán) 11. Urunk, Istenünk, elérhetetlen magasságban és szentségben állsz felettünk, em­berek felett. És éppen azért vagy oly nagy, mert mégsem felejtettél el bennün­ket, nem hagytál el és mindannak ellenérre, ami ellenünk szól, nem akarsz ben­nünket eltaszítani magadtól. Te szent Fiadban, Jézus Krisztusban, magadat ajándékoztad nekünk. Köszönetét mondunk ezért! (Barth K.) 12. Ha valaki jó életet akar kezdeni, akkor ezt úgy kell tegye, mint az olyan ember teszi, aki egy kört akar rajzolni. Hajó helyre tette a középpontot és az bizto­san áll, akkor a körvonal jó lesz. Ez azt jelenti: az ember először tanulja meg, hogy szíve erős maradjon Istenben, akkor minden dolgában is állhatatos lesz. (Eckhart mester) 13. Légy velünk szent igéddel, Jézus, mi Megváltónk, E földi vándorúton Te légy útmutatónk! Légy velünk hűségeddel, Megtartó Úristen, adj erőt, hogy megáll­junk Mindvégig a hitben! (EÉ 277,2,6 Stegmann J.) 14. Hozzákötött engemet, Szent reményem minden szála, Hozzáfűzte lelkemet Sí­rig a hit és a hála. Nem szakít el tőle már Sem élet, sem a halál! (EÉ 369,3 Berlin 1653) Ökumenikus távolságok gyülekezeti megközelítésben A különböző egyházak, felekezetek gyülekezetekben élnek, ahol ápolják az egymással való közösséget is, különféle alkalmaikon. Egymást megismerik, és szükség esetén segítik is. Sokszor meg­elégednek ennyivel. Láthatatlan bizo­nyítványukba bekerül az érdemjegy: elégséges. Mint a diák, aki nem verte le a „lécet” és átment a vizsgán. De vajon elégséges ez az „akol”-szemlélet az új évezred küszöbén, és nem vezet olyan „csőlátásba”, amely végül irányt té­veszt? - Urunk a történelmet úgy for­málja, hogy az események révén egyre bontogatja az „akolszemlélet” rácsait, korlátáit és elénk állítja a nyáj fontossá­gát, mely a jó Pásztor szavára figyel. Ezért nyugodtan ki lehet lépni a feleke­zeteknek az „aklukból” és lehet figyelni Krisztus szavára a különböző egyházak templomaiban is. így beülhetünk nemcsak abba a temp­lomba, ahol rendszeresen igét hallga­tunk, gyülekezetünk lelki otthonába, ha­nem más felekezet templomába is bűntu­dat nélkül. Ma már ugyanis ott tartunk, hogy a felekezetek nemcsak egymás te­metőkápolnájában és temetőjében vé­gezhetnek szolgálatot, ami a múlt szá­zadban még lehetetlen volt és az evangé­likus lelkész csak a római katolikus te­mető bejáratáig kísérhette az elhunytat, hanem most már egymás templomában is hirdethetnek igét, pl. az imahéten. Sopronban is egyre bővült a kapcsolat a három történelmi egyház között ezen a vonalon. Nem kell tehát aggódnunk, hogy „útlevél” nélkül lépjük át egymás határait, mert keresztlevelünket máshol állították ki, mint az egyháztagság egyik mérvadóját. Ugyanis egy a keresztség, mely a Szentháromság egy igaz Isten gyermekévé tesz, aki Jézus Krisztus ér­deméért magáévá fogad és így mindnyá­junknak Atyja. Nem csökkenti ennek az alapvető tény­nek a valóságát, hogy vannak még fájó tapasztalataink, melyek abból adódnak, hogy a „nagyobb testvér” a kisebb felett jogilag is meghatározott hatalmat kíván gyakorolni. Pedig a krisztusi szeretet ha­talmának van vonzása, tartósan. Az „akol”-szemlélet zártságának, elszige­teltségének nincs jövője, hanem az élő nyájnak, mely a friss legelő, az élő ige táplálékát igényli, a Pásztorral való kö­zösség boldog szabadságában, mert ha Ő, a Fiú, megszabadít, valóban szabadok leszünk (Jn 8,36). Voltak az egyházak között távolságok, melyek ma már, az évezred végén csökkentek (Augsburgi nyilatkozat a megigazulásról). Emlékszem, amikor szülőfalum temp­lomában tartott esküvőnk után 1957-ben a templomból kijövet a helyi plébános latinul köszöntött. Érettségiztem latin­ból, de keveset értettem belőle. Bizonyá­ra a házasságot, mint teremtésbeli rendet emelte ki. Nem tudom, hogy nem ma­radt-e ki: ez még lelkészekre is vonatko­zik! A templom előtt kedves ökumeni­kus gesztus volt, de nem pótesküvő, mert felkérést erre nem adtunk. Somogyi -szolgálati időmből talán egyik legnagyobb hullámokat felverő ökumenikus ténykedés volt a somogy- babodi templom építése. Az evangéli­kus termelőszövetkezeti elnök javaslata volt, hogy van lehetőség egy közös templom felépítésére. Ő vállalja, mivel szövetkezetének szüksége van arra az iskolára, ahol a két egyház istentisztele­tet tartott. Szép gesztus volt, hogy Lékai püspök a közös munkával felépült templomban megbízást adott, hogy is­tentiszteletet tarthassak a kialakult öku­menikus kapcsolatokra tekintettel. De csorbát szenvedett az elv azzal is, hogy Káldy püspököt nem hívták meg szol­gálatra és a többségben lévő római ka­tolikusok kisajátították a templomot. Mégis nagy lépés volt már az is, hogy annak a veszprémi római katolikus püs­pöknek az utóda adott „engedélyt” az evangélikus szolgálatra az általa felszen­telt templomban, akinek elődje hozzájá­rult a somogyi Kötcse evangélikus temp­lomának felgyújtásához az elmúlt évszá­zadok egyik karácsonyának szentestéjén. A távolságok áthidalása csak a Pontifexhez, a Hídépítő Krisztushoz va­ló közeledésben lehetséges, mely a jövő évezred kihívása és az anyaszentegyház hitbeli egységének záloga! Szimon János V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom